Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-06 / 55. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁRCIUS 6. Gyászhírek — Köszönetnyilvánítások SOÓS LAJOS, volt karcagi református lelkész, a nagykunsági egyházmegye nyugalmazott esperese március 2-án 75 éves korában csendesen elhunyt. Gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. OLAJKAR DEZSÖNÉ szül. Munkácsy Mária március 1-jén 90 éves korában elhunyt. Temetése március H-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló öccse és húga, Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, a tiszaszőlősi tsz dolgozóinak, volt munkatársaknak, akik drága jó férjem, NAGY GÁSPÁR temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban együttéreztek. Gyászoló család, Tiszaszőlős. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SURÁNYI LÁSZLÓ temetésén megjelentek, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Köszönetét mondunk a roko*- noknak, testvéreknek, ismerősöknek, szomszédoknak, a rákócziújfalui 420-as ABC dolgozóinak, a Szolnok, Barta I. úti óvoda dolgozóinak és mindazoknak, akik édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, ÖZV. GAZSÓ GYULÁNÉ szül. Forgó Mária temetésén részt vettek. Gyászoló család, Tápióbicske, Rákóczi- újfalu és Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, a szomszédoknak, az ismerősöknek, az Abádszalóki Lenin Tsz vezetőségének és dolgozóinak, a fegyverneki KMB csop. tagjainak, akik drága jó férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, ID. GÖÖZ FERENC temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Abádszalók, Fegyvernek. Nagy tisztelettel köszönöm meg a rokonoknak, barátoknak, a kunhegyesi és tisza- gyendai társadalmi, gazdasági és politikai szervek képviselőinek azt az őszinte részvétnyilvánílást, amelyet, szeretett feleségem, KONTRA JÓZSEFNÉ szül. Simái Irén elhalálozása alkalmából kinyilvánítottak személyes részvétükkel és megszámlálhatatlan koszorúikkal, virágaikkal. Külön megköszönöm a Mirhó-Kis*- foki Vízgazdálkodási Társulat vezetőinek és dolgozóinak áldozatvállalásukat. Kontra József és a gyászoló család. INGATLAN KÉT család részére alkalmas négyszobás, 120 m2-es családi házat, két kétszobás lakásra cserélnénk Karcagon, vagy eladnánk. Gáz, csatorna, kövesút van. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: Karcag, Egyetértés út 26. (2477) _________________ G ÁZFŰTÉSES, kertes családi ház eladó, kétszobás OTP-s öröklakáscsere is érdekel. Érdeklődni: hétköznap délután, vasánap egész nap, Jászberény, Mozdony u. 2. (2391)______________ S ZOLNOK város- központjában két és fél szobás, harmadik emeleti lakás 4- garázs eladó. Érdeklődni: Szolnok, Batthyány út 10. III/2. alatt, szombaton 12 óráig, munkanapokon 18— 20 óráig. (2424) ______ B ELSŐ felújításra váró kertes házrész eladó. Kengyel, Achim út 10. alatt. Érdeklődni: 6. szám alatt. (2052)__________ K IS családi ház 145 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Szolnok, Csal- lóköz út 38. (2222) HÁZ eladó, csatornahálózat és gáz az utcában. Török- szentmiklós, Bartók Béla út 21. (2507) ___ T ehermentes, kétszobás, 58 m2-es, gázfűtéses földszinti lakás eladó. Érdeklődni : Jászberény, Tanács krt. 16., Bakki. 12-530-as telefonon. (2498)___ É PÍTÉSI telek reális áron eladó Sza- jol. Szolnoki út 50. alatt. Érdeklődni: Törökszentmiklós. Liszt Ferenc út 17. egész nap. (2565) ME Z ÖT ÜRON, főút mellett, összkomfortos családi ház eladó nagy mellék- épülettel, ipari árammal. Gábor Zsigmond, Beloian- nisz u, 99, (141) ÉPÍTÉSI telek eT adó. szoba, konyha, fürdőszobás lakással Törökszentmik- lós. Pacsirta út 58. (2541)___________. Rákóczifalva, Hunyadi út 18. alatti központi fűtéses, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Rákóczifalva, Ady E. út 28. alatt. (2249) ELADÓ Tiszaföld- vár, Reményhegy 2/4. szám alatti lakóház 1050 négyszögöl területtel 442- es út. Érdeklődni: egész nap. (2445) SZOLNOK, Kes- keny János úti. 1 szobás, öröklakás eladó. Telefon: 33- 003, Kovács. (1825) Szandaszőlősön, 58 m—es, kétszobás, gázfűtéses, II. emeleti lakás eladó. Érdeklődni: naponta 17 órától, . Szanda- szőlős, Kassák Lajos út 11. II/7. (2991) 66 m--es két és fél szobás + étkezős lakás 900 ezer forint készpénz + OTP-átvállalással eladó. Szolnok, Ecseki I. út 13. VI/55. (3094) TISZAJENÖN 200 négyszögöl hétvégi telek eladó. Érdeklődni: vasárnap Szolnok, Vörösmező u. 26. (1926) 300 négyszögöl hobbinak való telek eladó. Rákóczifalva, Bartók B. út 7. Érdeklődni: egész nap. (2394) CIBAKHÁZA, Üj- szőlőben 600 négyszögöl szőlő, beállt gyümölcsössel, faépítménnyel, rendkívül olcsón eladó. Érdeklődni: Venyige László, Abony, Berzsenyi D. u. 6. (2378)__________________ SZOLNOKON, Holt- Tisza-parti „3” jelű út 17058. hrsz-ú üdülőtelek sürgősen eladó. Érdeklődm : Vincze Lász'ó. 5130 Jászapáti, Kinizsi út 20. (2106)_____________ N AGYKÖRŰBEN a Tisza-parton kétszobás családi ház eladó. Érdeklődni lehet: hétvégén, Bozsó József, Nagykörű, Vörösmarty út 11. alatt. (2203) NAGY családi ház sok melléképülettel, istállóval, ipari árammal, nagy legelőterülettel sürgősen eladó. Szolnok, Bognár u. 7. (Abonyi úti benzinkút után.) (2227) HAROMSZOBAS, étkezős, telefonos lakás eladó Szolnokon, Orosz Gy. út 7. 1/4. alatt. Érdeklődni: napközben a 34-504-es, este és hétvégén ä helyszínen vagy a 32-791-es telefonszámon. (2117) CSALÁDI ház nagy telekkel eladó. Üj- szász, Nefelejcs út 2. Érdeklődnie egész nap. (3053) 420 négyszögöl gyümölcsös zártkert eladó. Érdeklődni: Rákóczifalva, Bartók Béla út 8. ^latt. (3046)_______________ KÉTSZOBÁS. gázfűtéses, OTP-örök- lakás kevés OTP- vel eladó. Szolnok, Thököly út 14. II 6. (3033)________________ S ZOLNOK, Nád út 13. számú ház eladó. Állattartásra kitünően alkalmas, Zagyvához 100 m- re. Buszmegálló 5 perc. Ugyanitt 16 789 m- szántóterület elr adó. Érdeklődni a Belsőtári burkolásra al- kalmas Import mázas padlólapok és csempék nagy választékban kaphatók a Fészek áruházban! Cím: Szolnok, Piroskai u.8. helyszínen (mentő- állomás mögött). (3003)_________________ E LADÓ Cserépfalun 1397 m2 zártkerti ingatlan. Érdeklődni lehet: Üj- szász, Kossuth L. u. 37. II 5. (3199)_______ H OMOK, vasútállomás mellett 700 négyszögöl szőlő hétvégi házzal / eladó. Víz, villany van. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Nefe- lejcs út 2'b. (3193) SZOLNOK központjában kétszobás, kertes családi ház eladó. Hold u. 21. Érdeklődni: Bajnok út 4., Lőrinczék. (3192) _________________ Z AGYVARÉKASON, Szolnokhoz közel kis családi ház eladó. Víz, villany, földgáz bent, portalaní- tott út, megosztható telek. Érdeklődni: Szolnok, Fazekas Mihály út 32. 5008. (3189)__________________ KIS családi ház építésre is alkalmas telekkel közművesített helyen eladó. Karcag, Hajnal út 10. Érdeklődni a helyszínen vagy Ady u. 22., 15 óra után. (3177) ________ T iszapüspöki, Szabadság út 62. alatti családi ház kp. + OTP-átvállalással eladó. Padlástér beépíthető. (3161)__ T ISZA FÜR EDEN 132 négyszögöles, komfortos kis családi ház melléképülettel süFgősen eladó. (3620) ___________ GÁZFŰTÉSES, egyszobás, kertes ház eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Petőfi út 89. (3013) KIS családi ház eladó Tiszaföldvár, Damjanich út 37. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Árvái János út 48., egész nap, Bordács Jánosné. (2627)_________________ T ISZABÖ, Május 1. út 21. számú ház 1,5 szoba + fürdőszoba. sok mellék- épülettel, pincével, 288 négyszögöl telekkel. 380 V árammal, Tiszához közel eladó. Érdeklődni: minden nap. (2474)_____________ B EREKFÜRDŐ, Ság- vári E. út 13. alatt építési telek lakható alsóépülettel eladó. Érdeklődni: Karcag. Baross út 27. Ugyanitt Royal videomagnó eladó. (2484)______________ K ERTES családi ház eladó. Kisújszállás, Kuthen vezér út 48. (2516)__________________ SZOLNOK, Eper út 48. szám alatti új, nagy családi ház eladó. Érdeklődni: Szolnok, Sajtó út 11. (12166)________________ A BÁDSZALÓK, Mikes út 45. alatti ház 300 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet: Abádszalók, Kossuth u. 2. (2553)______________ K ÉT és fél szobás családi ház garázs- zsal, melléképületekkel sürgősen eladó. Karcag, Keleti út 16., egész nap. (3025)______________ H AROMSZOBAS, összkomfortos, vil- lanyfűtéses családi ház melléképületekkel eladó. Törökszentmiklós, Batthy- ány út 62/a. (3017) CSALÁDI ház 228 négyszögöl telekkel, gyümölcsössel, gazdasági épületekkel eladó. Jászjákóhal- ma. Bartók u. 10. (3274)_________________ A LATTYÁN község belterületéhez közel, kőút mellett jó állapotban levő tanya eladó. Villany, víz van. Érdeklődni: Tanya 8., Nagy Antalné. (3260) ELADÓ Jászberény, Hentes u. 11. alatt szoba-konyha-für- dőszobás házrész, melléképülettel. Érdeklődni: Marx tér 1. (3281) NAGY családi ház áron alul eladó. Jászberény, Lenin út 2. (3280) ______________ S ZOLNOK város- központjában 1,5 szobás, telefonos öröklakás reális áron eladó. Érdeklődni hétköznap 18 óra után, szombaton egész nap a 34-913-as telefonon. (3557) __________ K ÉTSZOBÁS családi ház eladó. Jásztelek, Bocskai út 17. (3338) JÁSZBERÉNYBEN két család össze- költözésére alkalmas vagy ilyenné alakítható gázos, telefonos, garázsos, kertes családi házat vásárolnánk. Ajánlatot: Jászberény, 11-764-es telefonon kérünk 15—17 óráig. (3342)________________ KIEMELT övezeti különbejáratú, telefonos, gázfűtéses, termálvizes, kétszobás házrészemet kis kerttel, műhelynek, üzletnek is alkalmas garázzsal, pincével eladnám vagy ráfizetéssel elcserélném garázsos, 55—60 m--es lakásra. „Május” jeligére a ki adóba._ (3372) NAGY másfél szobás ÖTP-lakás eladó vagy kisebb OTP-lakásra cserélem megegyezéssel. Szolnok, Kun Béla krt. 9. VI/4., egész nap. - (3268) _______ S ZOLNOK belváro- sáföan félkomfortos családi ház garázs- zsal eladó. Szükség esetén két család részére is alkalmas. Érdeklődni: Szolnok, Dráva út 10., egész nap. (3270) KÉTSZOBÁS, komfortos házrész garázzsal, különbejá- rattal eladó. Tímár József, Szolnok, Pólya Tibor út 19. (3297) _______ E LADÓ Holt-Tisza- parton Éva utca 18. alatti víkendház és 2 db 3,15 kilowattos teljesen új. éjszakai árammal működő hőtárolós villanykályha. Érdeklődni lehet: Kelémenné, Szolnok, Avar u. 19. (3141) ,______________ E LADÓ Cserkesző- lőn. üdülőkörzetben. Tulipán út 4. alatt 95 m2-es üdülő gyógyfürdőhöz 5—7 perc járás, közművesített. Érdeklődni: Szolnok, Rigó János út 9/26., Budai Ist- vánné, telefon: 35504. 33-504. (3143) 453 négyszögöl telek ikerházépítésre alkalmas lakható házzal eladó. Érdeklődni a helyszínen, Szolnok, Dió út 12. (3151) _________________ H OBBITELEK Ti- szajenőn, Vasút út 108. eladó. 370 négyszögöl. Érdeklődni: 37-111/1431 mellék, 17^ óra után. (3152) ÖTSZOBAS, új családi ház eladó Szolnokon a Holt-Tisza partján. Gázos, pad- lófűtéses, igényes kivitelű. Két család részére is alkalmas. Budapesti csere is érdekel. Érdeklődni: Szolnok, II. számú ÜMK 4-es szoba, (1228)_____________ CSALÁDI ház építéséhez 220 V-os felvonó eladó. Szan- daszőlős. Venyige út 2. 8/Y-os végállomásnál. (2240) _______ H ÉTÉVES nagy méretű utánfutó eladó. Törökszentmik- lós, Sallai út 26. (2623)_________________ ELADÓ kertes családi ház Szolnokon, a Vadász út 11. szám alatt. Érdeklődni a helyszínen vagy a Szántó krt. 8. szám 4/17. alatt. (2614)__________________ 53 m*-es lakás tehermentesen eladó. Érdeklődni: 17 óra után és hétvégén Szolnok, Csokonai út 25. * III /10. (2631) GARÁZS eladó Szolnokon, a Kassai út végén. Érdeklődni: Liget út 13. IV/1. (3188)__________________ Tiszapüspökiben kertészkedésre, jószágtartásra ^alkalmas helyen a Vörösmarty út 10. szám alatt kis ház eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Szolnok. Mátyás király út 2 IV11. __(2649)__________ T iszapüspökiben, összkomfortos, kertes családi ház melléképülettel eladó. Érdeklődni minden nap 16 órától. szombat, vasárnap egész nap. Erdélyi út 14/a. (2513) GÉPJÁRMŰ ZASTAVA GTL 55, piros, 3 éves, friss műszakival, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni 8—16 óráig. Telefon: 56- 30-105, 18 óra után, Szolnok, Bercsényi út 32. 11/51. (1161) 250-es Jáwa CZ motorkerékpár friss műszakival eladó. Érdeklődni: egész nap, 5310 Kisújszállás. Nagy Imre út 6 b. (2397)____________ Z E írsz. 1300-as Lada sürgősen eladó. Érdeklődni: Jászberény, Seregély u. 7. (3259) 850-es Fiat eladó. Érdeklődni: Jászla- dány. Kond vezér út 11.. Rimóczi János. (3104)_________________ S ÖTÉTKÉK színű Dácia. 2 éves műszakival eladó. Tiszaföldvár, Mártírok út 11. Telefon: 225. (2575)________,________ N YUGATRÓL behozott fehér Lada Samara extrákkal. 2 éves, eladó. Érdeklődni : a szolnoki 41-567-es telefonó^, 17 óra után. (3381) WARTBURG személygépkocsi lejárt műszakival eladó. Jásztelek. Alkotmány út 7/a. Érdeklődni : 17 óra után. (2566)__________ P U rendszámú 1500 P Fiat olcsón eladó. Kenderes, Jókai út 16. Érdeklődni: egész nap. (2396) GARÁZSBAN tartott világos homok- színű 2107-es Lada kevés kilométerrel eladó. Tiszaföldvár, Remény út4.(3069) KARAMBOLOS, to- tálkáros Ladát vagy Dáciát keresek megvételre. érvényes műszakival. 4 éves korig. Telefon: Budapest, &15-834 vagy Kiss Tibor. 1073 Budapest. Lenin krt. 8. III/2. (2192) _______ T I frsz. 1200-as Lada. újszerű állapotban. 55 000 km_rel eladó. Törökszentmiklós. Zalka Máté út 35. (2432) __________ P T frsz. 1200-as Lada eladó. Jászberény, Zerge u. 4., 16 óra után. (2565) IE frsz. Wartburg, lejárt műszakival üzemképes állapotban eladó. Érdeklődni: szombat délután 15—17 óráig, Szolnok, Vörös Hadsereg út 61. 14. épület I. em. 24.. ifj. Terék Béla. (2423) WARTBURG 8 éves vizsgáztatva, megkímélt, másodkézből, vonóhoroggal eladó. Jászberény, Pannónia u. 6. Telefonj 12-491. (3031) ÖTÉVES Wartburg és egy pár dfszes új lószerszám eladó. Érdeklődni: Jászberény, Batthyány u. 21.. 17 óra után és hétvégén. (3067)_________________ Z O-s frsz. 601-es Trabant eladó. Karcag, Bethlen G. út 12/b. J2478)____ M OSZKVICS- vagy Volga dízel-személygépkocsit vásárolnék 50 ezer forint készpénz, havi 20 000 törlesztéssel. Ajánlatokat „20 000-ig” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe/ (2560) ___________■ U V-s Wartburg Combi olcsón eladó. Zagyvarékas, Egy- ség út 6. (2470) NÉGYÉVES sárga Dácia TX-es személygépkocsi eladó. Irányár: 150 000 Ft. Jásztelek, Szabad- ság u. 17/a. (2639) TÍZ-TIZENÖT éves Wartburgot vennék, karambolosat is, ugyanitt eladó Jácint színes televízió 20 000 forintért. Nagykáta, Ond u. 8., Botka Sándor. (2954) HATÉVES Volga Combi eladó vagy olcsó Moszkvicsra cserélhető. Irányár: 115 000 Ft. Ugyanitt 1 db új Wartburg- sebességváltó 14 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Kovács Béla. Jászberény, Üjerdő 76. Levélben vagy kedden, pénteken délelőtt a jászberényi piacon. (2572) ADÁSVÉTEL FACSÖNAKOK, szörf eladó. Jászla- dány, Kossuth út 198. Telefon: 58, Tánczos József. (3103)_________________ E LADNÁM vagy elcserélném felvevő Gold Stár videómat és egy Amsen mini hi-fi kétkazettás gyorsmásolós rádiómagnót egy büfékocsira vagy egy taxiórára és egy CB-re. Szolnok, Rigó J. út 6. fsz. 1. (2648) EGY 1 éves üszőborjú eladó. Tisza- tenyő, Táncsics M. út 37/a. (3384)_______ Y AMAHA PS 400-as orgona eladó. Szolnok, Orosz Gy. út 11. IV 9. (2592) EGY nap alatt ösz- szeszerelhető, 150 m-’ gazdasági épület SRK tetőszerkezete tartóoszlopokkal együtt eladó. Megtekinthető minden nap Gál Zsigmond, Tiszabura, ÚJ SZOLGÁLTATÁS AZ ALFÁNÁL Értesítjük Kedves Ügyfeleinket, hogy a bizományosi értékesítés mellett 1989. évben megkezdtük a használt személygépkocsik készpénzért történő megvásárlását, illetve továbbértékesítését telephelyünkön. ALFA Autójavító Vállalat, Szolnok, Százados út 1. Nyitva tartás: 7.30-16.00-ig pénteken: 7.30-16.00-ig szombaton: 7.00-12-ig Szolnokon tartott autópiaci napokon 7-126ráig. Szeretettel várjuk Kedves Ügyfeleinket Széchenyi út 29. (2353)_________________ H ÁROM 100—120 kg- os hízó eladó. Id. Fehér Gábor, Szolnok. Alcsisziget (régi 6-os busz végállomásánál). (2616) MÉHEK eladók MB keretben, esetleg kaptárral. Törökszentmiklós, Váci Mihály út 44. (2387) KÉT 5 hónapos do- bcrmann kan fül. farok vágva, oltva, törzskönyvvel, eladó. Karcag, Stop büfé. Magyar; (2365) 25 db új rakodókaptár Hunor fészekkel olcsó áron eladó. Tiszapüspöki, Ady út 2. (2505) 3 db könnyűsodrott ló eladó. Jászdózsa, Lehel út 21. (2634) ORION típusú vi- deolejátszó eladó. Berekfürdő, Viking bisztró. (2629) __ E LADÓK: 1 db multicár 2 hengeres léghűtéses dízelmotor, talpra helyezve, egy 4 éves ETZ 250 újszerű állapotban. Irányár: 21 000 Ft, 1 uj 25 000 kcal. vizes kazán, 1200-as Zsiguli motor váltóval együtt. Nagy József, Jászárok- szállás, Gagarin út 21. Érdeklődni hétvégén/ (2640) ________ 5 0 db fehér új üvegtégla, egy középméretű Bosch sarokköszörű 180-as eladó. Jászberény, Mező út 78L 083)___________ M ÓRA gázkazán és 2 db 23 kg*-os palack eladó. Jászberény, Néphadsereg út 54. (3066)_________________ E LADÓK használt bútorok, ágyneműk, vastag villanykábelek. ,.Hagyaték” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (3096)__________________ JÓL bevált gőzölőberendezés szecska- vágóval és 50 kg 0,04 mm fóliatömővel együtt eladó. Pádár László, Jászapáti, Zrínyi út 4. (3207)_________________ S ZÉNA eladó Rákó- czifalván, Béke út 16. alatt. (2356) , HÉTHÓNAPOS do- berbannkölyök alapfokon betanítva eladó. Cím: Szolnok, Palla I. krt. 8. 3 T. (2495)___________ B ERNÁTHEGYI kiskutyák eladók. Medve, Jászberény, Néphadsereg út 59. (1120)______________________ H ORIZONT elemes bútor eladó. Szolnok, Ecseki út 13. VIII'68. Bíró. (2303) Kilenchónapos kaukázusi juhász szuka eladó. Nagy György. Kisújszállás, Felszabadulás út 42. (2398)_______ V ARIÁLHATÓ babakocsi. 310 literes fagyasztóláda, mindkettő új. eladó. Öcsöd. Szabadság út 15'a. (2487)__________ H ARMINC kaptár méh eladó. Törökszentmiklós, Szent István út 16. (2512) Törzskönyvezett ko- mondorkölykök eladók. kitűnő szülőktől. Törökszentmiklós. Somogyi út 2. (2515)_______________ ZONGORA eladó Törökszentmiklós, Ibolya út 24. (2384) Videólejátszó és 6 mázsa fehér gyöngy, bab eladó. Karcag, Kórház út 9/a. (2481) Bernáthegyi kiskutyák eladók. Fegyvernek, Árpád ú 4., Kardos. Irányár: 4000 Ft/db. (2473) Szőlőoltványok nagy választékban termelői áron, árjegyzéket díjmentesen küldök. Valis- kó szőlész. Gyöngyös. (23205)_________ H ŰTŐLÁDA, 330 literes, hordozható benzinmotoros ön- tözős szivattyú (20 mVóra), univerzális faipari barkácsgép, 220 voltos, racsnis csőmetsző féltől egy colig, kétkerekű kerti traktorhoz utánfutó (mindegyik új) eladó. Tiszaföldvár, Ókincsem, Fő út 26. (1817) _________________ A LIG használt Tüm- ler csónakmotor eladó. Ara: 6000 Ft. Nem levelezek. Jászberénny, Szigony u. 6. (2570) ÖT oktávos dobgépes Yamaha nikke- lezett billentyűs állvány és Pianó Strings eladó. Törökszentmiklós, Száva út 39. (2376) TETŐSZERKEZET és cserép bontással eladó. Érdeklődni: Szolnok, 36-426-os telefonon. (1814) ELADÓ 9 éves, erősen sodrott kanca. Tiszabura, Petőfi u. 24. (3426) EGYÉB JÁSZBERÉNYBEN 2 szobás, komfortos lakást bérelnék. „Sürgős” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe^___(2558) K ülönbejáratú szoba konyha kiadó. Érdeklődni lehet: 17 óra után és hétvégeken, Jászberény, Al- sócsincsapart 17. 2569)__________________ T öbbszörös kitűnő Gödöllőkerti Avar Garas kuvasz fedez Szolnok. Barta I. út 7. V/41. Telefon: 30-577. (2288)_________ G ARÁZST bérelnénk, ahová 2 kocsi befér, Szolnokon április 1-től. „Autófényező” jeligére a kiadóba. (2647) ELCSERÉLNÉM központi fűtéses lakásomat lakótelepire. Minden megoldás érdekel. Szolnok, Alcsisziget, Gyékényes út 6. (2300)_________________ S ZOLNOKON 56 m2- es, 2 szoba összkomfortos tanácsi lakást két kisebbre cserélnénk. „Egyezség” jeligére a kiadóba. (2612) Reluxa, minitokos redőnyök gyártása, felszerelése, extra kivitelben is. Betétcsere fáról műanyagra. Rendeljen a gyártónál: Gábor Zsigmondné, Mezőtúr, Beloiannisz út 99. Rendelhető még Törökszentmiklós 175 és Szolnok 34-405-ös telefonon. (410) LAKÁSCSERE ^ ~ "" —^ Dolgozókat alkalmazunk — .--=y A KÖZÉP-TISZAI ÁLLAMI GAZDASÁG építési és meliorációs üzeme felvesz nehézgépkezelői vagy erőgépkezelői jogosítvánnyal rendelkező dolgozókat, külső munkahelyre, mező- gazdasági gépszerelőket bánhalmai gépműhelyébe. Fizetés megegyezés szerint, teljesítménybérben. Jelentkezni lehet az üzem építési ágazatvezetőjénél Bánhalmán. (2543) AZ ALFÖLDI SZILIKÁTIPARI VÁLLALAT felsőfokú műszaki végzettségű, beruházási, energiagazdálkodási és környezetvédelmi ismeretekkel rendelkező munkatársat keres. Jelentkezéseket személyesen vagy írásban: Szolnok, Vörös Hadsereg út 6. számon kérjük. (2196) A MÁJUS 1. RUHAGYÁR felvételre keres villanyszerelő szakmunkást. Jelentkezni lehet a gyáregység személyzeti vezetőjénél. Szolnok, Rékasi u. 90. (1786) A SZOLNOKI TEJIPARI VÁLLALAT felvételre keres gyors- gépírási ismeretekkel és középfokú végzettséggel rendelkező munkaerőt. Könyvelésben jártasság, illetve élelmiszeripari középfokú végzettség előnyt jelent. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat személyzeti vezetőjénél, vagy a mezőgazdasági osztályvezetőnél, Szolnok, Mártírok útja 13. Telefon : 39-011/16. (2333) A SZÉK ÚRIT A S IPARI VÁLLALAT (JÁSZBERÉNY, BERCSÉNYI ÜT 5.) felvételt hirdet bukósisaküzemébe betanított és segédmunkás munkakörbe női dolgozók részére. Egyműszakos munkarend, jó kereseti lehetőség, bérezés teljesítménybérben. Jelentkezni lehet az üzemvezetőnél (Jászberény, Alsómuszály 27.) Felveszünk továbbá biztosított bedolgozói munkakörbe szakmunkásokat az alábbi szakmákban: szobafestő-mázoló, tapétázó, lakatos, esztergályos, központifűtés- és gázszerelő, villanyszerelő. Jelentkezni lehet: Nagy István, VEGYSZOL-cso- portvezetőnél (Jászberény, Bercsényi üt 5. (2351) Hirdetmény A FEGYVERNEK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET TI- SZABÖI egységéhez középfokú közgazdasági végzettségű kirendeltségvezetőt keres. Jelentkezni a takarékszövetkezet ügyvezető igazgatójánál lehet Fegyvernek, Felszabadulás út 138. alatt. (2464) — Eladók a tiszaszőlősi zártkertben az 1507, 1765, 1969, 1813, 1825, 1851, 1868, 2009 hrsz.-u ingatlanok. Érdeklődni a kirendeltségben Gazdag Erzsébetnél lehet. Telefon: 11-743, (2332.)