Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-22 / 69. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP ____________________________\ 1 989. MÁRCIUS 22. 5 A tévé képernyője előtt Magunk mögött hagytunk egy olyan^ hetet, amelynek napjain, estéin korántsem a szépirodalmi ihletésű műsorok kaptak — úgymond — prioritást. De kell-e csodálkoznunk ezen, amikor körülöttünk ismét felgyorsul- tak/nak az események, rég nem látott módon megpezsdül a közélet? Rövid szintézis Erdélyről A televízió műsorai mindkét csatornán igyekeztek követni, tükrözni a hét — túlzás nélkül mondhatjuk — történelmi jelentőségű eseményeit. Mindjárt a nyitónap estéjén a Panoráma című politikai műsor szegezett bennünket a karosszékekhez. A Chrudinák Alajos által szerkesztett mintegy negyvenöt percnyi összeállítás möst is figyelemre méltó műsornak bizonyult, kivált persze az a része, amely szintézist nyújtott Erdély jelenkori állapotairól. A film jelentősége nem csupán abban áll, hogy több külföldi televízióállomás (közöttük természetesen a magyar is) rögzítette, és bemutatták nálunk (ez már, ugye, rég nem újság), hanem az, hogy a Panoráma szerkesztősége eljuttatja az anyagot az Egyesült Nemzetek Szervezetének. E két „baráti” ország kapcsolatában szokatlan módon tiltakozó demonstráció talán nem marad visszhang nélkül, bár tudjuk, nem ez fogja alapvetően megváltani a. helyzetet. De hátha hozzájárul ... Március idusának képei Aztán itt volt a jeles ünnep, a hosszú idő után újfent piros betűs nap, március 15-e. Akármilyen műsorok is kerültek ezen a napon képernyőre, a csúcsot minden kétséget kizáróan az ünnepségekről való délelőtti közvetítés és esti összefoglaló jelentette. A Nemzeti Múzeum kertjében tartott megemlékezésnek egyenes adásban lehetünk szemtanúi. Hallhattuk az MSZMP, a Népfront, a Szociáldemokrata Párt, illetve a Kisgazdapárt képviselőinek ünnepi beszédeit, majd Hegedűs D. Géza, színművészt, aki igen nagy átéléssel szavalta el a Nemzeti dalt. A Tv-Híradó országos ösz- szefoglalójában a főszerep ismét székesfővárosunknak jutott. A felvonulók a legizgalmasabb perceket minden bizonnyal a Szabadság téren, a Magyar Televízió székháza előtt élték át. Nyilván tudja mindenki, hogy a hazai alternatív szervezetek és csoportok erre az alkalomra — a nagyszerű elődök nyomdokain haladva — megfogalmazták napjaink tizenkét pontját. Olyan követelések kaptak ebben a sajátos me- moradumban helyet, amelyek egy szabad, független, demokratikus Magyarország képét vázolják fel. Nos, az említett téren Cserhalmi György színművész olvasta fel a nagy létszámú ünneplő közönség előtt a 12 pontot. Ám érdekes módon, amikor % a művész a hetedik ponthoz ért (oszlassák fel a munkásőrséget és az ifjúgárdát), a televízió szerkesztői lekeverték a hangot, s a tudósító „megfésült” szöveget olvasott a képek alá. Később még ennél is fajsúlyosabb követelések hangzottak el, de ezekből már szinte semmit sem tudhattak meg a magyar tv- előfizetők. Érthetetlen (vagy inkább mégis érthető?) módon még aznap késő este a Déri János vezette Napzártában már elhangozhattak az ominózus pontok is — mégpedig három jeles politikus, gondolkodó kommentálásában. (Ide kívánkozik egy megjegyzés: talán meglepő, de a neves társaságban alig akadt méltó partnere Tamás Gáspár Miklós filozófusnak.) Tartok tőle, hogy a késő esti felolvasás már nem érte el igazi hatását. A negyed egykor (!) , befejeződött műsor csak a legkitartóbbaknak jelentett némi élményt, és talán az unatkozó éjjeli őröknek ... Két műsorról röviden Árkus József fő műsoridőből elrabolt névnapi egyvelegére csupán néhány sort szentelek. A népszerű humoristát már régóta ismerjük a képernyőről, még abból , az időszakból, amikor a néhai Varga Józsefet váltotta fel a Parabola című műsorban. Azóta széles pályát futott be, s mondhatni; az ország egyik legjobban sztárolt humoristája lett. Meg is érdemli, nem vitatom. A Parabola „savanyú” adásaiból például klasszis műsort fabrikált. Megszoktuk tőle az itt nyújtott ’ színvonalat, meglehet, ezért volt fájó a szombat esti, látszólag harsány nevetéseket megelőlegező turmix szép csendes bukása. Mert az volt a javából: unalmas, felejthető névnapi köszöntő. A vasárnap esti film egy, az emberiség történetében majdan bekövetkező szörnyű dráma legelejére- kalauzolt bennünket. A történelemből ismert, hogy a franciaországi Evianban 1938-ban harminckét ország képviselői jöttek össze a célból, hogy megvitassák az európai .zsidóság megmentésének lehetőségét. Történt mindez akkor, amikor Ausztria már túlesett a* hírhedt anschlusson, a kis ország Hitler mérhetetlen étvágyának áldozata lett. A film megrendítően ábrázolja Benda professzornak — mint egy új Mózesnek — zarándokúját népe érdekében. A Küldetés Evianba című remek alkotás talán csak egy jó film lett volna a többi átlagon felüli között, ha nem kapcsolódna ennyire aktuálisan korunk közép-kelet- európai történéseihez, valóságához. Az analógiát, a for- gatókönyvíró-rendező, ’Szántó Erika’ szándékát nem volt beliéz felfedeznünk, hiszen napjainkban hány Benda professzor típusú, gondolkodású ember érkezik hozzánk az aggasztó hírrel: határainkon túl egy (illetve több) nemzetiség puszta léte forog már lassan kockán? A film újabb adalék ahhoz a talminak tetsző vitához: a történelem ismétli-e vagy nem ismétli önmagát... Jurkovics János II Klllián fesztivál sikere A katonai főiskolák művészeti fesztiválját tartották meg a hétvégén, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán. A „TAVASZ — 89” címet viselő kulturális seregszemlén részt vettek a Killián György Repülő Műszaki Főiskola amatőr előadóművész csoportjai és szólistái is. Gondosan összeállított és megszerkesztett műsorukból három produkciót vasárnap délután a gálaműsorban is bemutattak. A Killián—Verseghy madrigálkórus a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola parancsnokának különdíjá: nyerte el. Művészeti vezetője: Rigó Éva tanárnő. A gálaműsor közönsége vastapssal jutalmazta a Killián néptánc-együttes Somogyi táncok elnevezésű műsorszámát. Művészeti vezető: Ben- ke Lászlóné. Fegyver- és Gázkészülékek Gyára igazgatójának külön- díjában részesült versmondásáért Szabó György hallgató. Emléktáblát avatnak Isztambulban a Nuri Zia 19. számú ház, — Liszt Ferenc egykori lakóhelyének — falán. Az emléktáblát Forrai Miklós a Liszt Ferenc Társaság főtitkára kezdeményezésére, a Művelődési Minisztérium megbízásából az ART—PLAST Képző- művészeti Kivitelező szobrászüzemében készítették. Tervezője — Borsos Miklós plakettjének felhasználásával — Szlabon Gábor építész-grafikus. Képünkön Szabó Mihály kőfaragó mester beilleszti a Liszt-domborművet. (MTI fotó) Hangversenysorozat ősbemutatóval Krúdy-sorok a Tiszaparti Gimnázium kórusa előadásában Kitekintés a világra Kábeltelevízió a jász fővárosban Jászberény is bekapcsolódik, a kábeltelevíziós rendszerbe. A Déryné Művelődési Központ a posta rádió és televízió műszaki igazgatóságától megrendelte a Hirsch- mann-típusú műholdvevő rendszer telepítését és egyidejűleg szerződést kötött a Coopinvest-telecoop kisszövetkezettel a földi tv-progra- mök vételi és továbbítási rendszerének kiépítésére. A műsorszolgáltatás lényegében komplex lesz, kezdetben 3—5 műhold és 3-4 földi program vételére nyílik lehetőség és fokozatosan kiépítik a városi információs csatornát is. A lakossági igények felmérése megkezdődött, a tervek szerint augusztus közepétől a városközpont 3—400 lakásába nyílik lehetőség többcsatornás kitekintésre a világba. Igény szerint a város más területein is kiépítik még az idén a vételi rendszert. A bekötési költség a város minden pontján azonos lesz. A rendszer üzemeltetését, karbantartását, a műsorcsatornák bővítését a havi 140 forintos előfizetési díjból biztosítják. A lakásokba való bekötésre a jász- fényszarui takarékszövetkezet helyi kirendeltsége hitelkeretet, illetve részletfizetési kedvezményt is biztosít. A kezdeményező Déryné Művelődési Központ tv-informá- ciós szilgálatot szervezett a Lehel Klubban a hét két napján kedd és csütörtök délután adnak részletes felvilágosítást az érdeklődőknek. A jász „fővárosban” későbbi cél az egész várost átfogó, biztonságosan üzemelő, megfelelő műsorkínálatot szóró kábel tévé-rendszer kiépítése. I Rádió 1 SZOLNOKI STÚDIÓ: 17.00—18.30: Alföldi magazin. Szerkesztő: Gulyás Erika. (A tartalomból: Hírek. — 17.15-től zenés percek, muzsikáló tájak — Szó-váltás. Aktuális párbeszéd a foglalkoztatás politikáról. — 17.50: Zenés reklámturmix. — 18.00: Alföldi krónika. Hírek, * tudósítások, riportok. Az Országgyűlésről jelentjük. Hozzászólás a sztrájktörvény vitájáról. A KISZ jövője a fegyveres testületeknél. A szövetkezeti mozgalom tervei. Lapelőzetes, hírösszefoglaló.) KOSSUTH: 8.20: Eco-mix. — 8.50: Két bors ökröcske. — 9.05: Verbunkosok. — 9.44: Éneklő ifjúság. — 10.05: Iróvá^avatnak. —11.03: Operetthármasok. — 11.24: Fejezetek Erdély történetéből. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Klasszikusok délidőben. —14.10: A magyar nyelv századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Népzene. — '15.40: Egy lócsíszár Debrecenben. — 18.20: Miska bácsi levelesládája. — 17.00: Hivatalos kiküldetésben. — 17.30: Beszélgessünk zenéről.— 17.50: Madrigálok. — 19.15: Betűtenger. — 19.45: A Tanácsköztársaság humora. — 20.15: Scarlattj-szonáták. — 20.30: A külpolitikai rovat műsora. — 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Esv igazgató névjegye.— 22.50: Wilhelm Furtwängler vezényel. — 23.45: Fahrbach: Régi magyar takarodó. . PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 9.05: Nanközben. — 12.10: Zenés iáfékokból. — 12.30: Nóták. — 13.05; A tegnan slágereiből. — 14.00: Akár hi-fi. akár nem. — 15.05: Zeneruleti. — 17.05: Kölyökrádió; — 17.30: ötödik sebessésg. — 18.30: Garázs. — 19.05: Az Állami Néni Együttes műsorából. — 19.55: Album- aiánlat. — 21.05: Tanakodó. — 22.10: Könnyűzene. — 23.15: Dzsessz. — 23.55—0.14: Aradszky László énekel. Tavaly decemberben Dur- kó Zsolt vezetésével megalakult a Magyar Zeneművészeti Társaság. Az alapszabály szerint azzal a céllal, hogy előmozdítsa a magyar zenekultúra sokszínű fejlődését, védje az előadóművészek, karmesterek, zeneszerzők érdekeit, fejlessze az ifjúság zenei ízlését- hogy gondozza, s eljuttassa a közönséghez a múlt és jelen magyar zenekultúrájának értékeit. A társaság a Szolnoki Városi Tanáccsal közösen három előadásból álló sorozatot indít. Az első bemutató hangversenyt április 3-án tartják meg a Szolnoki GáBARTOK: 9.08: Orgonahangvereeny. — 10.46: Kamarazene. — 11.44: Az NDK Rádió felvételeiből. — 12.22: A furfangos parasztlány. — 13.05: Szonda. — 13.35: A magyar muzsika múltjából. — 14.04: Haydn fúvós kamaramüveiből. — 14.28: Magnóról magnóra. — 15.08: Századunk zenéjéből. — 15.40: Hangverseny Chopin műveiből. — 16.45: Operafelvételekből. — 17.26: Évszázadok mesterművei, — 18.30: Szlovák nyelvű műsor. — 19.05: Diákfélóra. — 49.35: Teresa Berganza áriaestje. — Kb. 21.30: Zongoramuzsika. — 21.50: Két versenymű. — 22.31: Szemben a bíróval. iTdevtKÉó I 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: Stúdió ’89. A televízió kulturális hetilapja (ism.). — 9.55: Liszt: Esz-dúr zongoraverseny. Csehszlovák' film (ism.). — 10.15* Képújság. — 16.30: Hírek. — 16.35: Déli Videoújság. A szegedi körzeti stúdió műsora. — 16.45: Správy — Hírek szlovák nyelven. A szegedi körzeti stúdió műsora. — Í6.50: Műsor- ajánlat. — 16.55: BVSC—Spandau 04 Coopturist Kupa. Vízilabda-mérkőzés. Közvetítés a Szőnyi úti uszodából. — Kb. 18.00: Új Reflektor Magazin. Érdekvédelmi ' riportmüsor. — 18.45: Reklám. — 18.50: Esti mese. Zsűri és a fékevesztett majmok. Csehszlovák bábfilm. — 19.00: Alpok-Adria magazin, öt ország tizenkét tartományi és körzeti stúdiójának közös műsora a pécsi stúdióból. — 19.20: Reklám. — 19.25: Közlemények. Műsoraiánlat. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. Budapesti Tavaszi Fesztivál. — 20.05: Kapcsoljuk a Budapest Kongresz- szusi Központot. Budapesti Fesztiválzenekar koncertje—Beethoven: I. szimfónia — Dohnányi: Változatok eev gyermekdalra.— Kb. 21.05: Günter Kunért: Nyomozás a Kleist-üevben. Tévéfilm. — 22.00: Reklám. — 22.05: Üj Világ. Külpolitikai képes krónika. — 22.45: Híradó 3. lériában, ahol már most válthatnak jegyet a zene barátai. A műsoron Beetho- ven-művek szerepelnek. A koncerten közreműködő művészek Szabadi Vilmos (hegedű), Onczay Csaba (gordonka), Pászthy Júlia (ének), valamint Gulyás Márta és Garam Zsuzsa (zongora). A sorozat április 27-én a Magyar Rádió Fúvósötösének előadásával folytatódik. . A hangverseny második részében zenei ősbemutatóra kerül sor. A Szolnoki Tiszaparti Gimnázium kórusa Bartáné Góhér Edit vezényletével adja elő Farkas Ferenc Krudy-sorok című új 2. MŰSOR: Tv2 Berkes Zsuzsával és Déri Jánossal. — 17.00: képújság. — 17.15: Tv2. — Benne: Időjárásjelentés — Riportok — Tévétorna — Reklám — Zene. — 17.45: Van egy kettese? Telefonos játék. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! 1. A bűvös gömb — A méh meséje Angol rajzfilm. — 2. Hóemberkék — Pucúr. Csehszlovák bábfilm. — 18.46: Tv2. — 19.00: A fehérruhás hölgy. Szovjet film — II 2. rész (ism.). — 20.03: Tv2. — Benne: Popkorong. Időjárás-jelentés — Reklám. — A nevem: Kóka Rozália. Az érdi székely népművész énekel és mesét mond. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — Benne: Időjárás-jelentés. — 21.30: Éjszakai szóváltás: Mester Ákos beszélget Király Zoltánnal. — 22.30: Tv2. Napzárta. SKY CHANNEL: 6.30: Üzleti hírek. — 7.00: DJ Kát show. — 7.05: Dennis. — 9.30: Skippy. — 10.00: The Lucy Show. — 10.30: Visszaszámlálás. — 11.30: Sky-krónika. — 12.30: Sullivanék. — 13.00: Egy másik világ. — 14.00: Landscape Channel. — 15,00: Változó világ. — 16.06: Szeretni. — 16.30: Családi ügy. — 17.00: Visszaszámlálás. — 18.00: Eurosoort műsorismertetés. — 18.30: Eurasport. —0.00: Eurosport műsorismertetés. — 1.30: Az Arts Channel műsorai. — 4.00: Landscape Channel. SUPER CHANNEL: 7.00: Hírek. — 7.10: Időjárásjelentés. — 7.15: Üzleti hírek. — 7.45; Hírek. — 7.55: Időjárásjelentés. — 8.00: Egyveleg. — 15.30: ^Negyvenes európai slágerlista. — 16.30: Forró drót. — 18.30: Élve vagy holtan. — 19.00: Lányok a magasban. — 20.00: Szerda esti westernsorozat. — 21.45: Hírek. — 22.00; Benny Hill-show. — 23.00: A profik.— 3.00: Egyveleg. TV 5: 16.05: Hírek. — 16.10: Szerelem minden áron. — 16.30: Jó napot, ió .étváevaf! — 17.00: Pihenőidő. — 17.30: Számok betűk. — 17.55: Hírek. — 18 00: Karácsonyi vacsora. — 19.30: Csillogó napiros. — 20.00: Jelenidő. — 21.00: A Carabine-dosszié. — 21.30; Az emberiség öröksébe. — 21.55: Szabadtéri színoad. — 22.00- Tv-híradó_ — 22.30: Ismeri ön Sváicot? — 22.35: Francia aikn kontinensek. — 23.35: A Holdon jártunk. — ft.20: Hiányjelek. — 0.35: Csillogó papiros. — 1.00: Műsorzárás, művét. Az esten fellép a Szolnoki szimfonikus zenekar kamaraegyüttese is Báli József vezényletével. A sorozat zárók on eert j ét május 20-án tartják meg. A szolnoki szimfonikusok Gál Tamás vezényletével Mozart, Haydn két-két művét szólaltatják meg, Szegedi Anikó (zongora), Onczay Csaba (gordonka) és Vajda József (fagott) közreműködésével. A társaság tervezi, hogy a jövő szezonban budapesti vendégszereplésre hívja meg a Tiszaparti Gimnázium kórusát Farkas Ferenc új művével. MOSZKVA: 4.30: 120 perc. — 6.30: Műsorismertetés. — 7.35: Üdvözlünk, zene — 7.25: A gondolatok éjszakája — tévéjáték. — 9.35: Hírek. — 9.45: Almanach. A sarki tengerek titkai — ismeretterjesztő film. — 13.30: Hírek. — 13.45: Zenei kincsestár. -j- 14.35: Dokumentumfilm. — 14.55: Hirek. — 15.00: Gyermekek órája. — 16.00: Haladás, információ, reklám. — 16.45: Mi történt a nagyvilágban? —17.00: A népi művészet harmadik országos fesztiváljáról. — 17.30:12 emelet — beszélgetés. — 19.00: Tv-híradó. — 19.40: Választások előtt. — 19.40: Találkozás Qsztankinóban A. German rendezővel. — 21.20: Hírösszefoglaló. — 21.35: Teo Adam zenés műsora — NDK film. 22.30: Vidéki élet — tévéjáték. — 23.55: Hírek. — 0.00: Találkozás Osztankinóban Lihaesov akadé- mikussal. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 15.40: Népi szokások. — 16.10: Iskolásoknak. — 16.35: Felkészülések a csehszlovák sparta- kiádra. — 16.55: Sportmagazin. — 17.25: Fiatalok zenés műsora. — 18.00: Zéman őrnagy esetei — tévésorozat. — 19.00: Torna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Könyv mindenkinek. — 21.00: Találkozás Juraj Lehotskival. — 21.30: Híradó. — 22.00: Világhíradó. — 22.15: Élő víz — szlovák film. ÚJVIDÉK: 16.25: Műsorismertetés — magyarul. — 16.30: Tv-napló — magyarul. — 16.40: Reklám. — 16.45: Ismeretterjesztő műsor.-' — 17.15: Tv-napló. — 17.35 külföldi sorozat gyerekeknek. 18.05; Tv-obiektív — román nyelvű műsor. — 19.00: Ma: információs blokk. — 19.15: Raizfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-naoló magyarul.— 19.55: Reklám. — 20.00: Filmest. — 22.30: Tv-napló. — 22.45: Dokumentumműsor. — 23.15: Műsorzárás. BUKAREST: 19.00: Híradó. — 19.25: A forradalmi munka és akcióprogram. — 19.50: Kiemelt programok az iparban. — 20.10: Irodalmi zenés-táncos műsor. — 20.40: Románia honpolgárai. — 20.55: A Fogarasi-havasok. — 21.10: Ifjúmunkások. — 21.30: Román könnyűzene. — 21.50: Híradó, I MŰSOROK I