Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-14 / 62. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁRCIUS 14. LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Már elnézést... Árpi komám, imivel információs lehetőségeid jócskán beszűkültek, bizonyára keveset tudsz az Országgyűlés márciusi ülésszakának minap véget ért első menetéről. Nem láttad például, az itteni tévé „élő” és áléit közvetítéseit az eseményről, így hát ezúton tudatom veled, hogy ismét szóba került az ügyünk, vagyis a tied meg a hozzád hasonlóké, akik magyarként próbáltok élni odaát, illetve az enyém meg a hozzám hasonlóké, akik nemrég érkezvén szintén magyarként kíséreljük meg az itteni létet. (Különben, az összetett jelenséget nemes egyszerűséggel általában menekültkérdésnek nevezik.) Nem sirámként említem, csupán megállapítom: a kérdést viszonylagos érdektelenség közepette érintették. Merem ezt kikövetkeztetni abból, ahogyan a jelenlévőik (honatyáknak hívják őket korra és nemre való tekintet nélkül) hallgatták, azaz többen nem figyelték a belügyminiszteri tájékoztatót, valamint a hozzászólások számát és tartalmát figyelembe véve, melyek „tetszési indexét” a protokollárisnak sem nevezhető gyér és rövid tapsikolás is jelezte. Azt hiszem, első olvasatra egyedül te furcsállod a dolgot, és teszed fel a naiv kérdést: «niért? Mi, ideiglenesen vagy végérvényesen itt élők többnyire nem lepődtünk meg a dolgok ilyetén alakulásán, teljesen érthetőnek és természetesnek tartjuk, hogy ezúttal „át kellett esni rajta” ... Megmagyaráznám. Először is: itt most több olyan probléma foglalkoztatja a közvéleményt, amely összehasonlíthatatlanul fontosabb és sürgősebb a „menekültkérdés”-nél: az a fránya vízlépcső egyre nagyobb gond újfent (százezernél több aláíró kéri az építkezés felfüggesztését és újratárgyalását); tisztába kell tenni ötvenhatot (meghatározandó, többek között, hogy melyik nap hányadik órájától lett a népfelkelésből ellenforradalom); új címer és új lobogó kell a hazának; az így meg úgy gondolkodók és csoportosulok áz istennek sem tudják (vagy akarják) együtt ünnepelni az első pirosbetűs március tizenötödikét, némelyek a tévé jelképes elfoglalására készülnek (erre magam is roppant kíváncsi vagyok); hírbombák robbannak (s egy igazi is a metrón), ilyesmik, hogy állítólag évtizedeken át rosszkor, meneteltek a dísztribün előtt, mert az ország nem április negyedikén szabadult fel, hanem kilenc nappal később; s így tovább ... És képzeld, komám, ezek az izgalmas kérdések nem is szerepeltek az Országgyűlés napirendjén, mert vannak ezeknél is nagyobb horderejű gondok. Hogy melyek azok? Nos, erről (vágyig a napirendről) háromórás vita folyt már az elején. Az alkotmánykoncepciót mindenképp meg kellett vitatni, mert minden egyéb ettől függ. Üj parlamenti elnököt kellett választani, mert sokunk kedvence, az eddigi (nem írhatok régit, mert a tavaly választották meg nagy nehezen) lemondott, egyebek mellett azzal vádolva önmagát, hogy túl harsány volt (hát ez specie! nekem fel sem tűnt). Ha nem tudnád, ki lett az új elnök, mindjárt közlöm, de előbb emlékeztetnélek egy három évvel ezelőtti, otthoni viccre, mely a mi elnökünk távolkeleti látogatásáról szólt, ahol egyszer, kínáfáskor megkérdezték tőle, milyen cigarettát szeret, mire azt felelte: nrrndegy, csak szűrős ne legyen! Igen, már akkor nagyon haragudott Szűrös Mátyásra, mert az itteni vezetők közül ő volt az, aki legelőször lépett fel „barátságot” nem kímé!ive, igen határozottan az erdélyi magyarság érdekében. Ö az új parlamenti elnök, s hogy e szerepváltással mit vesztett, a mi ügyünk, csak a hozzám és hozzád hasonlókban merül fel, mindenki más örül, hogy a Stadinger elvtárs okozta veszteséget sikerült pótolni .. . Ugyancsak gyorsan újra kellett tárgyalni a Kossuth téri gyülekezési tilalmat, mert közeledik az Ünnep, s előreláthatóan incidenseket szül a hiábavaló tiltás betartása, icbbnak látszott visszavonni. A sztrájktörvény tárgyalására már nem is jutott idő, el kellett napolni. Már annak is örüljünk, hogy mi egyáltalán belefértünk. Másodszor: mint az a parlamenti tájékoztatóból valamint az általam számodra készített tájékoztatókból is kiderült, növekvőben az állampolgár velünk szembeni ellenérzése. Értem én, persze, hogy idegesítő a „jelenlegi gazdasági helyzetben” arról értesülni, hogy a jövevényeket igyekeznek anyagilag segíteni, letelepíteni, lakáshoz juttatni. Minek kell az ilyenszerű „nagyvonalúságot” lépten-nyomon közölni a lakossággal? Talán jobb lett volna elhallgatni az egészet, mint az arabok, a dél-amerikai menekülték és mások esetében ? . .. Hogy ne legyen ellenérzés . . . Harmadszor: ha valami rend- . ben van, akkor arra nem érdemes figyelni, arról nincs mit vitatkozni. Márpedig a tájékoztató erről győzött meg, a gubancot, amit okoztunk, ha nagy erőfeszítések árán is, de sikerül oldani mind politikai, mind gazdasági, mind nemzetközi-jogi vonatkozásban. Már nem küldenek vissza a határról minden negyedik érkezőt, csak mintegy három százalékukat, őszintén örvendek, és köszönet mindezért a hatóságnak, az egyháznak és polgároknak . .., bár nehezen feledem a tévében nemrég megszólaltatott román menekültnek a beszámolóját arról, miként vertek össze egy visszakül- döttet odaát, aki ráadásul Magyar- országon született... No de ezután másként lesz, ha jól értettem, körültekintőbben zavarják vissza a nyomorultakat. Megértettem, hogy az itteni — mily furcsa leírni — román 'kisebbség nevében szóló képviselő fél attól, nehogy a reciprocitás szellemében bánjanak majd velük is; azt viszont már kevésbé, hogy miért nem tiltakozott nyíltan az odaát évtizedek óta gyakorolt nemzetiségi elnyomás ellen. Lelke rajta... Ami nekem a legjobban tetszett a „menékültkérdés” tárgyalásakor, nem az Országházban hangzott el, hanem a tévében, egy úgynevezett országgyűlési összefoglalóban. Beszélgettek, s elhangzott a fejtegetés: bizony más országban nem ilyen könnyű a dolog, mert ott a lakosság komoly nyomást gyakorol a kormányra annak érdekében, hogy ne fogadják be a menekülteket. A lényegi különbségekre érzékeny tévés határozottan közbevágott: már elnézést, oda idegenek menekülnek, hozzánk meé magyarok ... Hát erről lenne szó. komám, • ide írom a szerkesztő-műsor vezető nevét: Medveczky László. Ha nekem nem sikerülne, s te erre járnál, szorítsad meg nevemben is a kezét. Ölel komád, Lajos pillanatok Fotó: Nagy Zsolt jartanifiosj
