Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-11 / 36. szám
Nyugdíjasok fóruma 10 Gerontológiai kutatások Hazánkban kétszáznál valamivel több száz éven felüli idős ember él: többségük, kétharmaduk nő. Bár az ország több mint tízmilliós népességéhez viszonyítva ez nem nagy szám, arra azonban alkalmas, hogy bizonyítsa: az emberi élet meghosszabbításának feltételei az elmúlt negyedszázad alatt javultak nálunk, annak ellenére is, hogy közismert: a munkaképes korú férfiak halálozási arányszáma az utóbbi években-évtizedekben romlott, és ennek következtében a férfiak születéskor várható átlagos életkora közel egy esztendőt csökkent: ma 66 év körül mozog. Ezt a látszólagos ellentmondást az magyarázza, hogy az 1960. évi felmérés során még csak 34 százéves vagy annál idősebb honpolgárt tudtak számba venni; létszámuk tehát azóta meghatszorozódott. Ugyanakkor sokkal jobban differenciálódott az élettartam amiatt, hogy viszonylag többen éltnek egészségtelen életet, válnak súlyos alkoholistákká, — sokszor mértéktelenül — dohányoznak, nem fordítanak (esetleg kényszerűségből) elegendő időt a pihenésre, á regenerálásra, egészségtelenül étkeznek stb. Emellett azonban a technika és az orvostudomány haladása ma már jobb feltételeket teremt, mint egy negyed századdal ezelőtt. Ugyanakkor azt is bizonyítja a százévesek számának meghatszorozódása, hogy nem mindenben helytálló az a vélekedés, amely a folyamatosan növekvő stresszáL- lapotokat teszi egyedül felelőssé a lakosság, elsősorban a férfiak egészségi állapotának a romlásáért. A ma elfogadott tudományos vélemények szerint körülbelüli 114—120 év lenne az az életkor, amit az emberek elérhetnének. Igaz, sokszor olvasni-hallani ennél jóval hosszabb életről szóló — többnyire kaukázusi vagy más hegyvidéki területekről származó — híreket. E felröppenő híradásokat, amelyek nem egyszer 130, sőt 150 éves emberekről szólnak, meglehetős fenntartással kell fogadni. Arról van szó, hogy ezeken a vidékeken száz, sőt annál is több évvel ezelőtt az anyakönyvezés egyáltalában nem volt megbízható. A gerontológia hazánkban fejlődő tudományág: tárgyköre sokkal szélesebb, mint a geriátriáé, amely csak a beteg, idős emberek gyógyítását öleli fel. A gerontológia az öregkor teljes élet- kórtanával foglalkozik, széles körű társtudományok (történeti, szociológiai stb.) vonatkozásaival egyetemben. Ma már mindenki előtt nyilvánvaló, hogy amint a gyermek nem kezelhető úgy, mint egy „kis felnőtt”, hasonlóképpen az idős ember sem egyszerűen „öreg felnőtt”, hanem eltérő élettani sajátosságai vannak. Ezt ismerte el az egészségügyi kormányzat akkor, amikor lehetővé tette, hogy ebből a szakágazatból is szakorvosi képesítést lehet szerezni. Ennek az intézkedésnek jelentősége túlmutat a jelenlegi idős korúak közvetlen érdekein. Az idős kori élettani viszonyok és az azzal összefüggő tudományterületek kutatása ugyanis jól hasznosítható ismeretekhez juttatja a gerontológusokat. Ezeket a felismeréseket és összefüggéseket jól tudják majd hasznosítani azon korosztályok érdekében, amelyek még csak ezután érik majd el azt a kort, amikor a gerontológusok hatáskörébe kerülnek. Ha ugyanis sikerül a száz évesnél idősebbek életére, életviszonyaira jellemző ismérveket feltérképezni, akár az életvitelük, benne jelenlegi és korábbi szokásaik, munkájuk, táplálkozásuk, akár emberitársadalmi kapcsolataik tekintetében, akkor nagy valószínűséggel olyan következtetések vonhatók le, amelyeket általánosan is fel lehet, használni. K. K. Keresztúton az akarat(erő) Nyugdíjasok foglalkoztatásáról Jászberényben Lapunk az elmúlt év nyarán -egyik írásában foglalkozott egy akkor már égetően időszerű témával. Azzal, hogy Jászberényben milyenek azok a baráti és munkakapcsolatok, amelyek segítségével a nyugdíjasok nem szakadnak el véglegesen a volt munkahelytől. A téma aktualitását növelte — és növeli —hogy a kapcsolat megtartása lehetőséget ad (adna) arra, hogy a nyugdíjas munkavállalással kiegészítse kevéske nyugdíját, elviselhetővé tegye öregségét. A korábbiaknál szigorúbb bér- és létszámgazdálkodás miatt akkor sok jóról és biztatóról nem írhattunk. Mi történt azóta? Mert igaz, hogy az év elejétől növelték a nyugdíjak összegét, iméginkább igaz azonban, hogy az alig pár napot kér ső áremelések után az élelmiszerárak „lekörözték” a megemelt nyugdíjakat. A Sze'kuritás Ipari Vállalatnál foglalkoztatnak nyugdíjasokat, de a létszámot tekintve a lehetőségek nem korlátlanok. Pedig néhány évvel ezelőtt még beszélték, hogy szerencsések azok, akik innen mennek nyugdíjba, mert folytathatják, ahol abbahagyták. Otthonukban, a műhelynek berendezett szóbácskájuklban saját varrógépükön keresik meg a ínyu'gdí jkiegészítést. Tavaly és az idén is ösz- szesen 26 nyugdíjasnak tud munkát adni a több, mint 400 dolgozót foglalkoztató vállalat. Otthon dolgoznak saját varrógépüköni, a 'létszámot a Szekuritáshoz érkező megrendelések határozzák meg. A Kossuth Tsz-nek 361 nyugdíjasa van, közülük huszonhéttel kötött szerződést idénymunkára. Ez a szám a betakarítás idején öt vagy hat fővel emelkedik. Tartós munkaviszonyban az éjjeliőrök, az erdészeti dolgozók vannak. Az idén eddig tíz nyugdíjassal kötöttek idénymunkára szerződést. Ennél is kevesebb nyugdíjas dolgozik a Zagyvamenti Tsz-ben. Tavaly tizenegy nyugdíjassal kötöttek szerződést, többségükkel időleges fizikai munkára. Várhatóan az idén se foglalkoztathatnak többet, és a betakarítás idején is csak néhánnyal emelkedik a számuk. ,, A több mint ezer dolgozót foglalkoztató Aprítógépgyárnak, több mint 330 nyugdíjasa van, és ez a szám a korábbiaknál gyorsabb ütemben szaporodik azokkal, akiket idős koruk elbúcsúztatja a munkahelytől. Tavaly ötvenöt nyugdíjast foglalkoztattak ipari őrként, fűtőként vagy köny- myebb fizikai munkán. Ilyen munkára többre is szükség lenne, a gyárban azonban kevés az olyan kétkezi munka, amit a megfáradt, idős ember, a nyugdíjas is el tud látni. Más a helyzet a szakmunkás nyugdíjasokkal. Különösen azokkal, akik valamilyen speciális gép mellől mentek nyugdíjba, akik több évtizedet töltöttek el a munkapadnál. Őket még inkább visszavárják, ezt az üzemgazdaság dolgozói a személyes beszélgetések alkalmával értésükre is adják. Akik vállalnak munkát a régi gépeken, az egykori szaktársakkal, volt tanítványaikkal együtt dolgozva tölthetik el idén is azt a néhány hónapot. Kevesebb - munkalehetőség van a nyugdíjasok számára a Hűtőgépgyárban. A város legnagyobb vállalatánál az idén 37 nyugdíjas dolgozik fizikai munkán.. Az úgynevezett alkalmazotti létszámból (irodákból) nyugdíjba vonultak, vagy vonulók is dolgozhatnak, ha vállalják a fizikai munkát valamelyik üzemben és több műszakban. Ez a lehetőség korlátlan, a szám mégis ilyen alacsony, hiszen úgy az üzemekből, mint az irodákból általában fáradt emberek mennek nyugdíjba. Köztük olyanok is, akiknek, szükségük lenne a nyugdíjkiegészítésre, de erejükből nem futja, marad a további lómondás.-— illés ►— Délutáni szieszta az idősek klubjában Dohánygyári capriccio Egy igazgató, aki hiányzik Számolunk és szégyenkezünk Csak ülünk és fújjuk a füstöt. Elszívtunk már vagy hármat fejenként, amikor ő teszi föl az első kérdést: — Tudja, hány cigarettát szívtak el tavaly Magyarországon ? Lesütöm a szemem, háromszázzal beszorzok hármat, mert én körülbelül ennyit, de hát mennyi is háromszázszor hetvenöt szál cigaretta? Mert én, ha józanul bevallom, körülbelül ennyit. Azt hamarabb megmondanám, hány szidást, korholást, orvosi óvást kaptam tavaly cigarettaügyben, de hogy ez a kis ország, ez a maroknyi nép mennyit fogyasztott összesen, azt nem tudom. Károly István jjevet, s megmondja: — Huszonhárom egész 3 tized milliárd darab cigarettát fogyasztott tavaly Magyarország lakossága. És nyomban magyarázza is. Sose tudtam, hogy a dohány minőségének egyik fontos összetevője a cukor- tartalom. Azt sem, hogy fermentáláskor lebomlik a fehérje és növekszik a szén-, hidráttartalom. Arra valamelyest emlékszem, hogy Szolnokon 1966-ban kezdődött a dohányfermentálás. Károly István nálam is pontosabban arra, hogy nem csak az kezdődött, hanem 1966. december elsején őt, a* pápai dohánybeváltó üzem vezetőjét Szolnokra helyezték! Tulajdonképpen ezért jöttem. Régi dohányfermentálósok szóltak, megérdemelné az ő kedves igazgatójuk, hogy róla is szóljon egy írás a Nyugdíjasok Fórumában. Arra is jó példa ez, hogy igenis vannak még köztisz- - teleiben álló, jó igazgatók, akiket nygudíjazásukkor egy egész gyári közösség búcsúztat könnyekkel a szemében. így ment el nyugdíjba 1988. december 31-én, háta mögött negyvenegy éves „dohányos múlttal” Károly István, a Szolnoki Dohányfermentáló Üzemből. Állítom, többet ért a dohányhoz, mint bárki más Szolnokon. Persze ezt" nem mondom ki, mert haragudna érte. ö csak mindig dolgozott, pontosan, szépen, s vezette az üzemet, a rábízott embereket és értékeket szigorú emberséggel. S közben gyönyörű történetek támadnak föl. Tudom-e például, hogy 1867- ben, a kiegyezéskor kemény gazdasági csata folyt az uralkodóház és a magyar kormány között? Benne külön téma volt a szesz, a só, a dohánykereskedelem. A bölcsek megoldották a kérdést. A császáré lett a szesz, a papságé a só, a magyar államé a dohánykereskede- jem haszna .,. — Ugyanígy csinálnám, ha újra kezdhetném — mondja, — pedig cseppet sem volt könnyű az életem. Elköteleztem magam a dohányipar mellett, s érte még családi konfliktust is vállaltam. Nem volt nekünk senkink, ismerősünk, barátunk Szolnokon, amikor megbíztak az üzem vezetésével, s nem volt gondtalan az itt eltelt 22 munkásévem sem. De nemcsak elfogadtak a Tisza- parti emberek, bíztak is bennem. Pedig nem csináltam nagy, látványos dolgokat, csak őszinte voltam, becsülettel éltem, s meggyőző szóval, nem pedig erőszakkal operáltam. Tőlem még a büntetést is elfogadták, mert ugye senki nem gondolja, hogy 22 év alatt nem csörren a kanál... Arca kisimult, tekintete nyugodt, de az őszinteséget mo6t sem adja fői. — Nem találom a helyemet. Nem öröm nyugdíjasnak lenni. Az bizonyos, kellemesebb állapot ez, mint fiatalon munkahelyet keresni. Mégis sokkal, de sokkal lassabban telnek a napok, ólomlábakon haladnak a hetek. Majd, ha az idő engedi, tesz-vesz a kertjében, hazavárja felnőtt gyermekeit, unokáit, vagy maga indul útnak látásukra. (Az üzemben beszélgettünk, s a meleg iroda ajtaját nyitva hagytuk. Először csak csodálkoztam, aki azon a folyosón elment, s meglátta Károly Istvánt, egy kéz^ fogás erejéig, két jó szóért mind belépett.' Mintha a szemükkel is simogatták volna ...) — S Azt mondja a szomszéd- asszony, én még ne panaszkodjak. Lehet, hogy igaza van. Manapság néha furcsán meghazudtolja az embert az élet. Igen, januárban ynár valamivel többet, mint négyezer forintot hozott a postás. Ha belegondolok, jutsz éve. amikor a jó keresetű munkás férjem nyugdíjba ment, csuda nagy pénz volt az. Ö két hónapra kapott annyi nyugdíjat akkor, 1969-ben, mint most én egyre. Csak hát ugye változott azóta a világ. szinte napról napra értéktelenedik a pénz. A szomszédasszonyom mégis azt mondja, nincs igazam, mert az ő özvegyi nyugdíja éppen c. mostani emeléssel érte el a 3 500-t. Megértem. Neki is épp úgy ki kell belőle . fizetni a lakbért, a villanyszámlát, a fűtés díját, mint nekem. Ha jól számolom, neki másfélezer marad életre, nekem kettő. Azt mondják a gyerekeim, ötszáz forinttal már nem érdemes bemenni egy ABC áruházba, különösen nem hétvégén, amikor egy kicsivel többet, jobbat szeretne venni az ember. Én arra aondolni sem merek, hogu ötszáz forintot hagviak egyszerre a boltban. Először azért mert nem tehetem, másodszor men azért mert szerény igényű vagy igénytelen ember lettem ' az utóbbi években. Már csak kis, luxusnak egyáltalán nem mondható álmaim vannak. Ha tehetném, nem a legolcsóbb kávét venném, hanem azt a finom aromá- jú Omniát vagy Arany Mokkát. És dehogy kínlódnék örökösen a csirke farhátakkal, a most olcsó áron kínált libaaprólékkal. Olyan szép csirkemelleket kínálnak a hófehér tálcákon, két ebédre beosztanám a fehér húst. Milyen is az öreg. Hát csak kenyérrel él az ember? Valamikor, míg dolgoztam, sűrűn nyitogattam a könyvesbolt ajtaját. Még büszke is voltam rá, a gyerekeim előtt. Nem maradtam tudatlan, a világ s a szépségek iránt érzéketlen vidéki asszonynak. Vettem a könyveket. és téli estéken válogattam: rádiót hallgassak, tévét nézek vagy az olvasólámpa fényénél töltsem a magányt. Ennek befellegzett. Kerülöm meg a könyvesbolt . kirakatát is, mert ha ránézek, megszakad a szívem. Dehát számolunk, mire futja. Könyvre már rég nem. Számolunk és szégyenkezünk. Most karácsonykor én nagyon szégyelltem magam Jöttek az unokáim. És a íhárom gyereknek ezen az elátkozott 83-as karácsonyon csak nagy szeretetet tudtam adni, s olyan parányi, kis ajándékokat, hogy elfordultam, hullott a könnyem. Még jó, hogy ők azt hitték, a felnőtt gyerekeimmel együtt, a magány miatt sírok, rámjött az egyedülélők bánata a szentestén. Szilveszterkor újból sírtam. A szomszédasszonynak mondtam el, hogy vigasztaltak a gyerekek, az unokák, meg hívtak magukhoz, ne legyek egyedül az esztendős ünnepen. Dehogy magamat sirattam dehogy a magány miatt csak nagy szeretet tudtam ad- génységemet szégyelltem. 1989. FEBRUÁR 11. Kapkodom a dilibogyót Egy hét alatt elfogyott egy doboz Antineuralgicám, a héten már Qualerint ettem, de gyanítom, a jövő héten orvoshoz megyek Se- dpxent íratok. Lehet, ha nem kapkodnám olyan sűrűn a dilibogyókat, nem fájna minduntalan a fejem. Nem azért, mert a tabletták megfájdít- ják. — napokig fáj a fejem, ha belépek egy patikába. Nem azért, mert manapság már a patika is drága, jó előre megmondták, újságokban leírták, ennyi meg ennyi százalékkal emelnek, hátha lesz valaki, aki az árközleménnyel a kezében ellenőrzi annyi-e az annyi. És nem is azért, mert áremelés óta a patikában kígyózó sorok állnak, hiszen megmagyarázták: az első sorban felírják a gyógyszer teljes árát, a második sorban a kasszánál ráírják hány százalékot térít a beteg (a gügye, a bolond beteg), s végül a harmadik sorban csak hozzájut, ha fizet. Nem, én egyáltalán nem ezekért a dolgokért kapkodom a dilibogyót, nem emiatt fájdul meg minduntalan a fejem, ha patikába lépek. Akkor hasít bé a fájdalom, amikor rosszul öltözött, idős emberek állják a sarukat. Biztosan nincs szerencsém, de ahányszor patikába lépek, egy-egy öreg mindig kifordul onnét dolga végezetlen. Nincs elég pénze az orvosságra! Ha kezembe lenne (de mivel pénzt nem gyűjthetek, így újságot se) az a bizonyos január elejei újság a gyógyszerek árváltozásával, tán lobogtatnám is. Mert a közlésben az is benne volt, hogy magányos, kispénzű nyugdíjasok kaphatnak, szociális segélyt a gyógyszerárak emelkedésének ellen- súlyozására. Egy ideig érdeklődtem is, hiszen kis megyénkben 100 ezer körül van a nyugdíjasok száma, s közülük de kevés, aki gondtalanul él. Hová fordulhatnak hát, akiknek drága a patika, s ki se tudják váltani a gyógyszert? Aztán február 7-én, deli 12-kor a Kossuth-rádióban megszólaltak, a Magyar Rádió vidéki tudósítói. Mondták. hogy Szegeden és Békéscsabán, Pécsett és Debrecenben. csak kérdezősködnek a nyugdíjasok. Senki nem tud semmit, a tanácsokhoz még nem ért el a Szociális és Egészségügyi Minisztérium közleménye, hol, mennyit, hogyan fizethetnek gyógyszertámogatáskent a nyugdíjasoknak. A "Nyugdíjasok Fórumában januárban ígértük: mihelyst megtudjuk hol kérhető, mennyi kapható, közöljük. Ma sem vagyunk okosabbak, február 11-én. Tehetetlenségemben kapkodom a dilitaogyót. Olyan kusza gondolataim támadnak tőle, hogy gondolkodom, le merjem-e írni? Például olyasmi, hogy valahol olvastam: abban a csúnya, nyugati világ egyik országában menesztettek egy minisztert a feledékeny- sége miatt. S mintha arról meg a rádió beszélt volna a minap, hogy bizonyos posztokon a feledékenység nőm bocsánatos bűn. 4 Biztosan a dilibogyó teszi, de azt gondoltam: meg kellene kérdezni a minisztert. Mikor akarja végre meghozni a rendeletét, mikor közli végre a megyékkel, melyiknek mennyi jut a külön célra elkülönített. állami költségvetésből nehezen kiszakasztott ösz- szegből? Már nem hiszem, hogy normális vagyok: n.em kellene nagyon megbírálni ezt á minisztert? Holnap mindenesetre íratok magamnak egy doboz Seduxent... — só — Szerkeszti: Sóskúti Júlia
