Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-06 / 31. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Átalakulás kérdőjelekkel m 1989. FEBRUÁR 6. Beszéljünk róla! Ha csodaszarvas lennék Aligha van olyan ember, aki életében ne latolgatott volna olyasfajta kérdést: mi lett volna, ha ...? Feltettük már magunkban ugyebár: mi lett volna, ha Rómeó vagy éppen Júlia, esetleg mindketten, uram bocsá megússzák a dolgot? Ha Puskás öcsi nem sérülten megy arra a bizonyos mérkőzésre, ha Ingrid Bergman nem hagyja abba? Feltettük magunkban, mi lett volna, ha akkor nem igent mondunk, hanem nemet vagy éppen fordítva? Mi lett volna, ha Archimédesz nem jut fürdőkádhoz, Hannibál elefántokhoz, a führer pedig marad a festék mellett? Mondjuk: ostobaság eljátszani az ilyesfajta gondolatokkal, mint ahogyan hasonlóan vélekedik arról is az ember, amikor felteszi a kérdést — bár ez egy kicsit közelebb húzza fantáziánkat a valósághoz — ml lenne, ha ... ? Ebből a „mi lenne, ha” variációból is meg lehetne tölteni, úgy vélem, nemcsak egy ilyen lapot, de gyanítom, több tucat heti megjelenésű újságot vagy folyóiratot is, kérdés persze az, mi lenne, ha...? Azt gondolom, nem árt néha megfogalmazni magunknak ilyet, már csak azért sem, mert ezzel átgondolunk egy lehetséges helyzetet — mondja ismerősöm össze- ütögetve a halomnyi kitöltött lottószelvényét, s tudom, amíg az x-eket írogatta, nem azt mérlegelte a fejében, hogy párizsit vegyen-e vacsorára vagy libamájat? Mi lenne, ha házat építenék? — teszi fel a kérdést a pedagógusszállón élő tanárnő, akinek a diplomáján alig száradt meg a tinta. Válaszol is: Kevés szobát csinálnék, hogy ne legyenek egymástól elszeparálva a család tagjai. Mi lenne, ha engem kitüntetnének? — így a szakállas taxisofőr. — Nem döngetném a mellem, mert nem szeretném, ha csörögnének. A mi lenne, ha kérdés felvetésében, azt hiszem, a napokban világcsúcsszerű teljesítmény született szőkébb hazánkban. Világra jötténél ott bábáskodott egy egész család a füzet felett, s nehéz lett volna kideríteni, melyik tagja volt jobban elkeseredve a tehetetlenségtől, pedig az alsó tagozatos gyerek és a bejárati ajtó kivételével mindenki értelmiséginek számított. A füzetlapon ott állt a házi feladat gyanánt feladott megválaszolásra váró kérdés: „Mi lenne, ha csodaszarvas lennék?” A nagyapa azt mondta,, ő vállalja a feladat első részét, mármint a csodát, mert arra még csak tud válaszolni. Csoda ugyanis, hogy életben maradt két háború és szókimondó ember lévén a számára nem éppen veszélytelen ’50-es éveik után is. De ezzel a szarvassal együtt? Mert ha még tán a lúdról lenne szó, ami olyan áltat, — minthogy a legjobb regényeket lúdtollal írták —, amelyiknek volt szerepe a kultúra elterjesztésében! Arról már igen! A mama azt javasolta, hogy talán forduljanak vissza a forráshoz, de ebben a pillanatban ki is rohant a konyhába, mert eszébe jutott a gáztűzhelyen füstölgő vacsora. Úgy hagyta ott őket magukba roskad- va. Keresték a választ. Arra gondoltam: lám egy jól feltett kérdés egész estére lefoglalt — nem tudom a pontos osztálylétszámot, de gyanítom, legalább harminc családot. Szabadidős programnak nem rossz. Nem is gondoltak semmi másra, se a dolláradósságra, se a kamatlábakra, de még a szerkezetváltás lassúságára sem. Lám, egy jól időzített problémafelvetés: mi lenne, ha csodaszarvas lennék? Másnap az egyik szülőtől megtudtam, mit írt a gyerek. Elvonult, aztán körmölt valamit — mondta —, ilyeneket, hogy megtisztítaná a vizeket, meghogy a hátán ellovagoltatná az apját az erdőbe, a hűtőbe teremtené az ennivalót de még a gyógyszert is, hogy ne kelljen sorban állni, hangzott a válasza. Szóval, olyan általánosságokat, amit minden gyerek gondol. Nem fontos — legyintett —, túl vagyunk rajta! Tegnap véletlenül kezembe került aztán a kis Johanna — mert így hívják az apróságot — olvasókönyve, ahol egy vers a jobb holnap építéséről beszél. Az jutott eszembe, hogy a holnaputánról nem lehetne szó?- Hajnal József Hz ipar növelte tőkés exportját Csökkent a mezőgazdasági beruházás (Folytatás az 1. oldalról) csak a kívülállókban vetődik fel ilyen élesen, hanem azoknál a cégeknél is, ahol ezeket az átalakulásokat esetleg minisztériumi szó vagy felső, vállalati érdek diktálta, diktálja. Követhető kényszerhelyzet Ha tüzetesen végignézzük a megyei átalakulási példákat, akkor világosan nyomon követhető, hogy általában szorult helyzetben, kivezető útként, afféle mentő lépésként szolgál a részvénytársasági forma, az „előre menekülés” egyik módjaként. Ez alól csak a SZOTÉV példája a kivétel, ahol sikerült lényeges nagyságú működő tőkét is bevonni a változás révén a decemberben alakított két részvénytársaságba. A többi helyen viszont... ? Fussuk végig a másik három esetet. A Ganz Danubius tavaly ősszel csődhelyzetbe került, s a vállalat vezetése egyetlen megoldásnak azt látta, ha a cég gyárait részvénytársaságokká alakítja, s önállóvá teszi. így történt ez a tiszafüredi gyárral is. Az átalakuláskor felértékelték a gyári vagyont, s ezzel a tőkerésszel az állam nevében egy e célra létrejött vagyonkezelő központ (holding) lett részvényes. Az már csak természetes volt, hogy a vagyonkezelői feladatokat a volt vezérigazgatósági apparátus vállalta fel. Indult a részvényjegyzés, hamar kiderült azonban, hogy nagyon visszafogottak a szándékok, s csak nagy-nagy agitációval sikerült néhány milliónyi plusz tőkét bevonni, ez azonban csak századrésze az állami részvényeknek. A részvénytársasági forma így majdhogynem teljesen névleges. Kevés ma a működő tőke a gazdaságban, azt a keveset pedig — a tulajdonosokat — már eleve elriasztotta az a kiábrándító gazdasági helyzet, amiben a füredi gyárat önállósította — magára hagyta! — az anyavállalat. Veszteséges, szovjet exportra épülő termékszerkezettel, a szükséges íorgótőMint ismeretes, február elsejétől lényegesen emelkedtek a közlekedési költségek, vonaton, helyi és távolsági autóbuszokon az egész országban. A megye városaiban, s természetesen a megyeszékhelyen is az eddigi négy forintos autó- buszjegy azóta hat forintba kerül, s lényegesen emelkedtek a havi utazási bérletek árai is. Ezzel egyidő- ben változatlan maradt, hogy a hetven éven felüliek a helyi közlekedésben jegy nélkül, ingyen utazhatnak. BhJhez csupán annyi szükséges, hogy ellenőrzéskor személyi igazolványukkal bizonyítsák korukat. Űj kedvezmény február elsejétől, hogy ugyanígy, imigyen utazhatnak a helyi járatokon az egyenruhás sorkatonák is. A Volántól megtudtuk, különösebb zökkenő nélkül élték át a változás első napjait a közlekedésiek. Az ellenőrök létszámát nem változtatták, de a helyi járatokon — amíg az utasok is megszokják, s feledésbe merül a régi négy forintos vonatjegy — most sűrűbben járnak az ellenőrök. Sorozatos. visszaélést, csalást nem tapasztaltak, az utasok ugyan nem örömmel, de készséggel mutatják föl jegyeiket — a januári bérietek pedig még e sorok írásakor érvényben voltak — e héttől már a februári bérleteket ellenőrizhetik majd. Különösebb fennakadás kének alig az egyharmadá- val, bizonytalanságban. Nem csoda, hogy csak ennyi hajógyári részvényt jegyeztek Tiszafüreden. Másfajta, de szintén jól követhető kényszerhelyzet szülte a martfűi sörgyár átalakulását is. Korábban gazdasági társaságként működött, s a társaság gesztora a Mezőhéki Táncsics Termelő- szövetkezet volt. Közismert a közelmúlt Táncsics-botrá- nya, ami elsöpörte helyéről többek között a tsz volt elnökét s megrontotta a viszonyt a gesztor és a tagok között. Nem csodálható, ha GT tagjai szabadulni kívántak a kompromittálódott tsz gyámkodásától. Tulajdonképpen erre kellett a részvénytársasági megújulás, ami lényegesen nagyobb tőkeerőt nem eredményezett. Ellentmondásos szerep Az Alföldi Téglaipari Vállalatnál a tiszafüredihez hasonló gondolatok közepette most módolgatják az átalakuló lépéseket. Az első ütemben önállóvá váltak a téglaipari tröszt vállalatai — így a mezőtúri is —, s az idén kell eldönteni azt, hogy van-e értelme, realitása a részvénytársasági átalakulásnak, vagy nincs. Folyik, sőt jórészt le is zajlott az előzetes tájékozódás afelől, hogy lennének-e számba vehető tőkéstársak, akik részvényvásárlással működő tőkét vinnének az rt-be. Nincs ilyen jelentkező, így ha minisztériumi döntés születne az átalakulásról, akkor a tiszafüredihez sokban hasonló helyzet alakulna ki: a legfőbb — vagy az egyetlen — részvénytulajdonos az állam képviseletében egy holding lehetne, ami gyakorlatilag csak annyi változást jelentene, hogy a korábbi tröszti szervezet most más címen, más formában, más néven irányítana — de irányítana ! Érdekes, ellentmondásos szerep a vagyonkezelő központoké. Az önállóvá tett, részvénytársasággá alakított egységek szempontjából egy önmagát túlélt, meghaladott irányítási forma — tröszt, nagyvállalat — központjának nélkül vehetik igénybe a kedvezményt, a térítésmentes utazást a hetven éven felüliek és az egyenruhás sorkatonák is. Az idős emberek — mivel a kedvezmény már 1988-ban is megszokott volt — legfeljebb a kezdeti, sűrűbb ellenőrzések miatt méltatlankodnak. Vannak, akik úgy vélik, hogy az igazoltatás rossz hírbe hozza őket, a kedvezményről nem tudók esetleg meggyanúsíthatják az idős korúakat a blicceléssel. Az elmúlt napokban ilyen véleményeket is hallottunk, noha a Volán ellenőrei igyekeznek minden fölösleges, hivatali szigortól mentesen végezni munkájukat. Remélhetőleg a sűrű ellenőrzések időszaka az első hetek után enyhül, de a kezdetben erre vitathatatlanul szükség van. Csak megemlítjük, hogy a távolsági autóbuszjáratokon ötven százalékos kedvezményre jogosultak a nappali tagozaton tanuló általános, közép- vagy felsőfokú tanulmányokat folytató fiatalok. A kedvezményes jegy vásárlásához nekik is föl kell mutatniuk igazolványaikat, illetve diákigazolásukat. Megismételjük a Volán korábbi közlését: a négy forint értékű menetjegyeket a szolgálati helyek február 28-áig visszacserélik, s a diákigazolványok érvényesítését, illetve átárazását február 24-éig lehet ugyanott kérni, önmentő akciója ez, amelyben a központ úgy őrzi meg irányító szerepét, hogy közben a felelőssége a minimálisra csökken. Az állam, a köz szempontjából azonban pozitív szerepük lehet a vagyonkezelő központoknak. Egyfelől azért, mert ha jól gazdálkodnak a hozzájuk befolyó osztalékokkal, s azokat jól forgatják, akkor nyereséges vállalkozásként működhetnek. Feltéve, hogy lesz mit forgatniuk, s feltéve azt is, hogy saját korábbi, túlméretezett szervezetüket hozzáigazítják a megváltozott feladatokhoz. Másfelől fontosak ma még azért is a holdingok, mert nincs szabályozott módja az állami tulajdon más tulajdonformává való átvitelének, s ezt az űrt most ezek a vagyonkezelő szervezetek hidalhatják át. Kétségtelen igazság viszont az is, hogy amikor egy- egy működő részvénytársaság részvényeinek túlnyomó többsége állami tulajdonban van — gondoljunk a tiszafüredi esetre —, akkor nem érvényesülnek igazán ennek a formának az irányítási és érdekeltségi előnyei. Ebben az esetben nem direkt állami irányításról van szó, hanem áttételesről, de más lényegi különbség nincs. Várják a törvényt Várják a gazdálkodó szervezetek az úgynevezett átalakulási törvényt, ami a társasági törvényhez kapcsolódva megnyugtatóan rendezné az állami tulajdon változásának kérdését, s amit az idei esztendőre ígért az igazságügyi tárca. Ezzel a jogszabállyal igazán megindulhat és kiteljesedhet a gazdaságban a tulajdoni reform, ami lényeges része a gazdaság átfogó reformjának. Addig viszont maradnak egyelőre a félmegoldások, maradnak — többek között — az „egytulajdonú” részvénytársaságok, amelyek egyelőre csak a nevükben azok, amiknek hívjuk őket, s amiknek valóban lenniük kellene. L. Murányi László Négyezer fiatal Nem jutott álláshoz Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal összesítése szerint a tavaly végzett 130 ezer fiatal közül az év végéig mintegy 4000—4200-an nem találtak maguknak munkahelyet. A pályakezdők elhelyezkedési lehetőségeit a munkaerő-keresletben és -kínálatban országszerte tapasztalható változások, a területenként, szakmánként eltérő munkáltatói igények határozták meg. Mivel a vállalatok ma már nem általában a létszámuk bővítésére, hanem jól képzett szakembergárdájuk megerősítésére törekszenek, érthető, hogy a legköny- nyebben és a legrövidebb idő alatt a szakmunkásképzőt végzett fiatalok álltak munkába. A szakképzetlenek iránt folyamatosan csökkenő kereslet pedig nagymértékben megnehezítette azoknak a dolgát, akik minden szakismeret nélkül kerestek állást. Ez a segéd- és betanított munkát keresők mellett tovább szűkítette a gimnáziumot végzettek választási lehetőségét is az adminisztratív munkaköreikben; a számukra felkínált „íróasztalos” állások száma messze elmaradt a végzősek létszámától. A friss diplomások elhelyezkedési lehetőségeit elsősorban a területi különbségeik határozták meg. A helyi központú "ipari üzemek bruttó termelése kevesebb létszámmal, folyó áron — a tervezett körül — 3—3,5 százalékkal emelkedett és 7,8—7,9 milliárd forint lesz (pontos adatok február végére várhatók), a nettó árbevétel pedig várhatóan meghaladja a 8,6 millió forintot. Az üzemek (a budapesti központú BUBIY kivételével) nyereségesen dolgoztak, ennek értéke a tervezettet kissé túlteljesítve, az 1987. évi 1 milliárd forint fele lesz. A gazdaságpolitikai céloknak megfelelően változott az értékesítés szerkezete. A tőkés export a tervezettnél valamivel jobban, 22 százalékkal emelkedett és meghaladja a két és fél milliárd forintot. Ebből a Hűtőgépgyár — eddigi legnagyobb — 2 mil- liárdot meghaladó összeggel részesül. A szocialista export szintén az elvárásoknak megfelelően, a korábbinak közel negyedével csökken, ami esetenként ütemtelensé- get idézett elő a termelésben. Hasonló gondot okozott a hazai alapanyag-beszerzés nehézkessége is. Mérleg a Jászság gazdálkodásáról A műszaki fejlesztésnek nem kedveztek a feltételek, ennek ellenére az Aprítógépgyár, a Műszeripari Szövetkezet pályázatok útján jutott lehetőséghez, a Hűtőgépgyárban folytatódott a gyártási rekonstrukció és hamarosan üzembe helyezik a Jászfelsőszentgyörgyi Vegyesipari Kisszövetkezet faipari csarnokát is. A keresetek 2—15 százalékkal emelkedtek, a termelési költségek (kiugróan a bérköltség) mindenhol magasabbak a korábbiaknál. Az építőipar teljesítette a jászsági feladatait, de a kisebb javításokra, felújításokra kevés a vállalkozó. A Jászsági Építőipari Kisszövetkezet folytatta a jól bevált saját értékesítésű lakás- építési programját. A jászsági mezőgazdasági üzemék tavaly a ráfordítások 8—10 százalékos emelkedésével, csökkenő létszám mellett, mintegy 6 százalékSzombathelyen a Villamos- sági és Vasipari Szövetkezet új üzemében az osztrák Packard Electric megrendelésére — bérmunkában — az Opel személygépkocsik kábelkötegeit szerelik. A kisszövetkezet ezzel a munkahelyteremtő beruházással ötven dolgozónak adott munkalehetőséget. A számítások szerint a teljesítménytől függően, itt évente 20—26 ezer márka termelési értéket állít elő egy-egy dolgozó. Képünkön Agg Norbertné kábelköteget szerel. MTI-fotó; Czika László kai növelték a termelési értéket. Az alaptevékenység ennél jobban bővült. A gabona- és hústermelés mellett nagy figyelmet fordítottak a kisebb volumenű, de jobban fizető termékek előállítására. Őszi búzából a hektáronkénti átlagos 5,4 tonnával rekordtermést értek el, a növekvő területen termesztett szuperintenzív kukorica is beváltotta a reményeket. A sertés- és juhállomány csökkent, a tejtermelés ugyanakkor nőtt. és javult a minőség is. A háztáji gazdaságokban tovább bővült a nagyüzemi integrációban termesztett kézimunka-igényes növények (hagyma, mák, paprika, paradicsom) vetés- területe. A jövő szempontjából figyelmeztető, hogy a fejlesztések a tavalyelőtti háromnegyedére estek vissza, a gépekre fordított 130 millió forint is kevesebb, mint az utóbbi években bármikor, de azért valamennyi gazdaság nyereséggel zárta az évet. — IP — Az autóbuszokon Sűrűbben járnak az ellenűrök
