Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
Magazin 12 Gyakorlat Elmondom egy rossz álmomat. melyről már magarfl sem tudom, valaha is megtörtént-e? Egyszer volt, hol nem volt, ha kerékbe törnek az imperialisták, akkor sem mondom meg, hogy mikor és hol, volt egy hadgyakorlat. Olyan igazi, majdnem valódi hadd el hadd, amikor az embert az ágyból ugratja ki a küldönc azzal a paranccsal, hogy egy órán belül hipp-hopp teremjen az ország másik végében, mert ellenkező esetben felnégye- lés, koncolás, vizes feketekávé, ráncos kapca, miegymás ... Rohantam hát a hátizsákkal, az orromra bukó sisakkal, de ha a laktanya kapujában töltöttem volna az éjszakát, akkor is letoltak volna a késésért. „Hát maga katona, hol a jóistenbe őgyeleg, sorakozó gépkocsira, billentsd le, szerelvényt igazíts!” Mert, hogy szavam ne felejtsem, beosztásom a seregben amúgy ágyúvonó ló lett volna, csakhogy a motorizáció korában kezelőnek kereszteltek át. Egyébként a dolgom ugyanaz maradt, mindössze a zabot spórolták meg rajtam. Néhány napig azzal foglalkoztunk, hogy a gépkocsik megpróbáljanak úgy egymás mögé felsorakozni, mintha nem biliárdgolyók lennének, melyeket hátulról meglöknek, egy eszméletlen nagy dákóval. Amikor végre összeállt a végeláthatatlan menetoszlop, nekivágtunk annak a folyó- nak, melyről csak annyit árulhatok el, hogy a -Fekete tengerbe ömlik. Mikor haj- nalodott, az útmenti legelőkre tértünk ki a forgalom elől, ahol mókás népi játékokkal szórakoztattak bennünket a tisztek. Egyik ilyen kedvelt foglalatosság volt az ágyú beásása a kopár szikbe. Takaros folyosókat, kamraszegleteket ástunk az agyagos földbe, olyan pedánsan, mint aki az örökkévalóságnak dolgozik. Különösen nagy sikere volt annak a busójátéknak, ami úgy indult, hogy ásás közben elüvöltötte magát valamelyik parancsnok, hogy „Gázriadó!!!” Ilyenkor annyit kellett tenni mindössze, hogy az ember a fejére húzta azt az ablakos gumióvszert, melynek te- kergődző ormánya is volt, így társulatunk egy vaksi elefántcsordának nézett ki messziről. Szürkületkor betemettük a gödröt, éjjel mentünk, nappal áskálódtunk, aludni valószínűleg a teherautó tetején kellett volna menetközben. kár hogy ezt már csak a gyakorlat végén tudtuk meg. Az étkezéssel nagyobb gond nem volt — kisebb sem. Valamelyik árokszélen nekilátott az ember a kincstári nyitójával a forróvízből kikapkodott káposzta kon- zervnek, és mire az ebédidő befejeződött, sikerült is akkora lyukat fúrni a doboz oldalán, melyen keresztül viszonylag simán kiszívhatta a folyékony halmazállapotú összetevőjét az ételnek. Az idő múlását a növekvő szakállamon mértem. Viszkető serte, 3 nap. Kopott sárkefe — egy hét. Már-már puhán, tenyér alá simuló szőrzet — 10 nap. Itt tartottunk, amikor elől egy megbízható egyén azt mondta; „Rá lehet gyújtani!” — Hál’ isten vége... — sóhajtott fel valaki, és hittünk neki. Borzongatóan hideghajnal volt, csipás szemmel csetlettünk, botlottunk, és a behomályosult tudatunkon túl egy reszkető _fény: vége, ha minden igaz, vége! És ekkor végig futott az oszlopon a parancs: „Díszszemléhez felkészülni !” „Borotválkozzon meg katona, mi az isten maga, gorilla!” Igenis — loholtunk a közeli csordakutakhoz, és a befagyott vályúban buzgón törtük a jeget. Add a pamacsot, a szappant, utánad lövöm a pengét! Hatodik voltam egy Vörös Csillag zsilettre. A 10 napos szakállam torzsája közül a bőrt volt könnyebb kiborotvá ni. Véresen, borostásan álltam be a sorba, szerencsém volt, a parancsnok a miniszter elvtárs fogadásával volt elfoglalva. ,.Jobbról jön, értjük? Fogadás jobbról, tiszte ... legj! Mégegyszer . elpróbáljuk. A fővetés legyen egyöntetűi.” Izgatott moraj — figyelj jön... — márj hallatszott is a szélső rajoknál a vezényszó, aztán visszhangzott egyje közelebb. Most a szomszéd raj. aztán a mi tizedesünk üvöltött: Fogadás jobbról, tiszte ... legj!” Fővetés, kemény határozott, energia az utolsó vésztartalékból. Aztán az égbolton elrepült fölöttünk egy idegesítően döngicsélő helikopter, forgólapátia egykedvűen keverte a fölszálló hajnali párát. Azt mondták, benne volt a miniszter. Palágyt Béla Farsang — Bizonyára jót nevetnek a dolgozók, ha ebben a jelmezben közlöm velük, hogy csődbe mentünk. — A vendégek értékelik, ha az ember udvarias — mondja egy bárhölgy a kolléganőjének. — Minél jobban előrehajol az ember, annál nagyobb a borravaló ... A PÁRTFOGÓK — Roppant gyanús! Semmit sem pletykálnak róla! Hátsógáz Minden normális autónak általában négy kereke és egy kormánya van. Az enyém nemcsak azért tér el a normálistól, mert Trabant, s mint tudjuk, az nem autó, hanem azért is, mert ezt legalább hárman kormányozzuk egyszerre. Nálunk az utastérben tökéletes a koalíció. Mindezt pedig azáltal érjük el, hogy a kicsi és a nagy, rendszeres útitársaim, praclijukat a hátsó ülések támláira téve kezelik a se- sebességváltót, a volánt és az indexet. S ha a motor erőlködik, némi hangutánzással annak is besegítenek. A kicsi arra is figyel, hogy vajon a nagy idejében ad-e irányjelzést, vagy például rendesen alászedi-e a saját kormányát, ha kanyarodni kell. Mindez így ment hosz- szú idő óta, mígnem a megismerésben odáig jutottak, hogy újabb kíváncsiságukat kielégítendő megkérdezték tőlem: hogyan tud az autó hátrafelé menni? Mit mondjak erre, hogy az erőátviteli rendszerben van egy plusz elem? No nem' ez annyira akadémikus, hogy még én sem értem. Ha meg olyannal jönnék elő, miszerint a dolog trükkje az, hogy visz- szafelé forognak a kerekek, hát nem tudom, nem lennék-e túlontúl felszínes. Dehát nem ábrándulhat- nak ki belőlem azért, mert nem tudom ezt az egyszerű problémát érthetően megmagyarázni. Így aztán ösz- szeszedtem magam, kerekeket rajzoltam egy papírra, s megpróbáltam rávezetni őket a megoldásra. Egy idő után, amikor már patakokban folyt rólam a víz, úgy éreztem túl vagyok a nehezén. De ne higgyék! A nagy már rábólintott a verziómra, amikor a kicsi megszólalt: — Tudod ez az egész nem így van. — Hát hogyan? — kérdeztem megrökönyödve. — Szerinted mitől megy az az autó hátrafelé? — Mitől-mitől? Nyilván attól, hogy itt valahol kell lennie egy „hátsógáznak” is. Sz. P. Ha feljössz hozzám, megmutatom a pártprogramom! — Kezd elegem lenni a Zalatnay-pártodból! — Ha megerősödünk, építünk nagyobbat! — Szóljatok a nagypapának, hogy előjöhet az illegalitásból! * « ' i/T .'.»-1/ -r ' T \ / — A falu szégyene! Egyedüli, aki |még nem alakított pártot — Egy ideig ne zavarjatok, taggyűlést tartunk! NEM A RAJZ GÖRBE
