Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-25 / 48. szám
Maaazik ötre szólt a meghívó a ci- gányfórumra, de ötkor még szinte üres volt a művelődési ház. Csak a községi funkcionáriusok beszélgettek türelmesen, bíztak benne, hogy előbb-utóbb csak összeverődik annyi ember, hogy hasznosan telik majd el az idő. És valóban nemsokára megjelentek az elsők a sötét, sáros utcák lakói közül. Idegenül tekingettek körbe, csendben meghúzódtak egymás mellett a széksorokban. A bejáratnál odakint többen is lehettek, hangos beszédük azután csakhamar megszelídült, mikor meglátták, hogy a falubeli vezetők mellett idegenek is tartózkodnak a nagyteremben. Újak érkeztek, és hamarosan megszűnt minden feszültség. Egymásnak kiáltoztak a sorok között, már előre értékelték a fórumot, hogy mit fognak hallani, és mire lesz jó az egész. Cigányfórum? Mit akarhatnak tőlünk? Nem volt ez szokás eddig „a szegény oi- gányt nem tartják semmire”, még a boltos is becsapja. Az arány növekedése megállíthatatlan Eltelt jó negyedóra, mire összejöttek annyian, hogy érdemes volt megkezdeni a programot. Elégedett kíváncsisággal várták egyébként a fejleményeket a vezetők, mert lelkiismeretük tiszta volt. Ök előre értesítettek mindenkit erről az eseményről. Ha eljönnek, talán jutnak valamire, ha nem, az is egy adat — ennyire érdekli őket a saját sorsuk. Pedig fontos dologról lenne szó, a cigánytelep felszámolásáról, mégpedig a megye legnagyobb cigánytelepéről. Hogyan jutott a Jászság egyik legkisebb települése ilyen „előkelő” helyre? Máshol szinte teljesen megszűntek a putrik, legfeljebb csak mutatóban maradt egy-két viskó, hogy azok is hamarosan eltűnjenek a föld színéről, de Jásztelken még ma is 20 putriból áll a cigánytelep. Az ott élők pedig elképzelhetetlen messzeségre vannak a századvégi magyar falusi életmódtól. Persze ez nem mindenkire egyformán igaz, mert vannak közöttük, akiknek már van a faluban portája, van kezes és tavasz- szal, ha minden jól megy, kezdik az alapot ásni. De van olyan család is, amelyikben fel se vetődött, hogy onnan ki lehet jutni. „Minek menjünk,, jól vagyunk itt együtt”. Jásztelek 10 éven keresztül volt a szomszédos Alaty- tyán társközsége, Alattyán- ban régen, még az egyesülés előtt felszámolták a cigánytelepet, Jásztelken pedig a közös évek alatt is alig történt valami. Más cigányok laknak ott, tartják a jásztelki magyarok, igyekvőbbek, adnak magukra, de itt semmi igény, semmi törekvés. Ezt erősíti a községi vezetés is, pedig hát nem tudni, hogy cigányai mennyire ütöttek a falura. A község hozzállása miatt ilyen elesettek, vagy ez a jásztelki cigányság valóban ilyen, jobb sorsra nem érdemes népség? És azután elhangzanak szélsőséges vélemények is a munkakerülésükről, a szaporaságukról, az élősdi természetükről... Az 1800 lakosú Jásztelken 350 cigány él, a lakosságnak majdnem ötödé. Arányuk évről évre megállíthatatlanul nő, az iskolás korúak között a számuk már meghaladja a teljes létszám egy- 'harmadát. A telepen 20 putkete szemű, meztelen, lófarkas cigánypurdé ugrál. — Nem állja a ruhát, mindig lelöki magáról — magyarázza az anyja. A 3 éves kis Banya 2tsu- zsa nevét az ápolónőktől kapta a kórházban, az anyjának mindegy volt, hogyan szólítja majd hetedik gyermekét. A kályha melegít, de az ajtó felöl húz a hideg, az ablakot nejlonzsák fedi. A szemetes udvaron nincs egy árva. jószág, gyümölcsfa, még vetemény se, mert úgyis kitaposnák a gyerekek. Ragadós a sár A telep túlsó végén düle- dező putri, talán ez a legelhanyagoltabb. Az ember félve lép az előtérbe, ahová fentről a hiányzó cserepek között benéz az ég. A szobában egy öregasszony ruhásriiban 28 család él, a faluban szétszórva pedig még 52. Ez utóbbiak nagy része is a 70-es évek elejétől kezdte meg a kitelepülést, csak elvétve akad olyan család amelyik több generáción keresztül élt a magyarok között. ök a jásztelki cigánytársadalom elitjei, közülük kerültek ki gimnáziumi végzettségűek, értelmiségi pályán dolgozók. A többség most birkózik, az előítéleteket leküzdve, a beilleszkedés minden keservével. Van aki állja a próbát, és a házépítés vagy vásárlás valóban elindította az úton, de soknak az akarata, kitartása egyhamar belerokkan a visszahúzó eigány- örökség súlyába. Az olcsón vett parasztház tönkremegy a kezük között, mintha nem is az övék lennem nem óvják, hanem felélik értékeit. És hiába a kamatmentes kölcsön, a tetemes szociálpolitikai kedvezmény, nyomortanyává züllik a takaros házikó. A köznyelv szerint bunker Kisbakonyi Zoltánné az önállósult falu tanácselnöke elmondja, hogy a telep felszámolásában a tanácson két éve létrehozott cigánysegítő állás betöltése hozta a leglátványosabb eredményt. Csak azóta 6 putrit bontottak el. Korábban rendkívül lassan haladt a felszámolás, nem volt, aki teljes munkaidőben intézze az ügyeket, szorgalmazza a kiköltözést, segítse a beilleszkedést. Járda is akkor épült a Dankó-telepen, tisztelték is érte a vajdának titulált tanácsi dolgozót. Tisztelték, de a járdát nem takarították, és néhol már úgy ellepte a sár, hogy lucskos időben csak a környéket jól ismerők találnak rá. A cigánytelep egy önmagába visszaforduló utca, nem messze a hosszan elnyúló falu központjától. A Jákóhal- mára vezető egyik főútról egy néhány háznyi köz vezet az úgynevezett szociális követelményeknek meg nem felelő telepre. A hivatalos szóhasználat szemérmes tartózkodással, így illeti a köz- nyelv által egyszerűen bunkereknek nevezett putrikat. Tuzáné Farkas Katalin védőnő mutatja az utat, aki 17 éve látogatja ott a családokat. Változás, javulás azért van, de még mindig előfordulnak megdöbbentő dolgok. Legnagyobb probléma a higiéniai körülményekkel van. A néhány lépésnyi putriknak alig van udvara, a kerítést sok helyen bozót, vagy még az se helyettesíti. Cse- nevész, korcs kutyák széde- legnek a sárban, ugrálnak egy madzag végén. Az építményekről nem lehet eldönteni, melyik a lakóház, melyik a melléképület. Már csak azért se, mert szorult helyzetben a putri végébe toldott kamra is otthont adhat az ifjú házasoknak. A földből, vályogból tákolt kalyibák között azért akad rendezett, frissen meszelt is, amelyiknek nem hiányzik az ablaka, kéménye. Banya Sándor a Szolnoki Állami Építőipari Vállalat dolgozója táppénz miatt otthon van. Háza két helyiségből áll, ahová belépünk az konyha, előszoba, ott a gyerekágy és még egy fekhely. Az alacsony szobában alig lehet megfordulni olyan zsúfolt. A szekrények, a kályha és a középre állított na"" tévé éppen csak any- nyi helyet ad, hogy az ágyak megközelíthetők. A ház tiszta, a padlót, linóleum takarja. Az asszony gyesen van. egyedül a 25 telepi anyából, ha letelik az idő, megy vissza a FOTK-hoz dolgozni. Hamarosan kiköltöznek innen, bizakodnak, már megvették a telket a Vörös- Hadsereg úton. A sor végén, a többiektől kissé távolabb egy magányos, lepusztult viskó áll. -Körülötte szemét, kosz, szagok csak a hideg miatt nem terjengenek. A ház körül még rozzant árnyékszék sincs, néhány gyerekruhadarab egy bozót tüskéire vetve szárad. A málló tapasztás épen maradt felületét beat- együttesek nevei dekorálják. — Nekem mindé'—. a gyerekek összefirkálták — mondja az asszony, ahogv a szobába tessékel. A földes belépőben nem záródik az ajtó, a kályha mellett egy szövetdarabbal elfüggönyözött nagy fekvő polc a ruhásszekrény. Beljebb, a vetetlen ágyon egy égőfetól ül a szennyes ágyneműk között, előtte a gödrös, zsírtól ragadós földön nagy kondér. Megfőtt az ebéd, azt meregeti kisebb lábasba. A vaskályha ontja a meleget, a sarokban az egyik ágy végéiben, a falnak támogatva görcsös tűzifa. Bútor semmi, csak a 3 fekhely látszik a gyűrt dunnákkal. Heten lakják a putrit, az öregasz- szony rekedt hangján sértetten méltatlankodik: „Van itt hely mindenkinek, nem látja”. A védőnő bólogat, ő tudta hová jön, én pedig azóta se tudom eldönteni, hogy ott hány száz éve állt meg az idő. Egy másik házban éppen kisbabát pelenkáz egy fiatalasszony. Otthon van az egész család, az egyiket leszázalékolták, a másik munkát keres, az anyósnak nem is volt munkahelye, a nagylány kijárta az iskolát, de még nem dolgozhat... A kelAz Idén hozzákezdenek a jásztelki cigánytelep felszámolásához lékek a többiben is általánosak: egy asztal, vetetlen ágyak, a falon szentkép, meleg kályha, mosattam edények, ételmaradékok, cumisüveg, csodálkozó gyerektekintetek... Családban vannak, közösségben, nem tudnak számítógépről, videóról, szakmunkásbizonyítványról. Teli has, putrimeleg környezet a realitás számukra, a vágy pedig kikerülni innen a telepről, magyarnak lenni, menekülni a ragadós sárból, a kivetett közösségből. Korábban a gazdáktól el- kéregették az elhullott jószágokat a telepiek, ma már azonban önmaguk között is szégyellik az ilyet. Utoljára 1986-ban volt szabálysértési eljárás — 800 forint birsággal — döglopásért. A babakelengye még mindig nem tartalmazza mindenhol a minimális 5 pelenkát, de eredmény már az is, hogy a segélyt nem másra költik. Néhol nem bébitápszer, hanem tisztességes lábas hiányzik a gyermekápoláshoz. Az erős családi kötöttségek ellenére megdöbbentő felelőtlenséggel várják a terhes anyák az új jövevényeket, akik már magzatkorukban behozhatatlan hátrányt szenvednek. Ezek a legszélsőségesebb esetek, az átlag ennél jóval emberibb körülmények között él — még a putriban is. Maguk a cigányok is megvetik a züllött, minden emberi igények nélkül élőket. Rétegek, kasztok tagolják egyébként is őket a származás, az elért nívó, a beilleszkedés mértékétől függően. — Mikor bemegyünk az OTP-be kölcsönért — szól az egyikük a fórumon — majd elölik az embert a szemükkel. Hát honnan szedjek én kezest,, nincs itt senkinek pénze. Ha volna, nem kérnénk. — Már az ősök is nagyon elmaradtak, nem örököltek földet, házat — toldja egy másik szenvedélyesen. — sodunk, és akkor már mire Meg aztán hamar lecsaládo- megy az ember. A magyarok lehetnek akármilyen piszkosak, mégis hozzánk jön először a presszóban a rendőr, pedig vagyok olyan, mint akármelyikük. Abban egyetértettek a fórumon, hogy a magyarok csak a legrosszabbat látják a cigányokról, abban is, hogy több segítség kell. A községi tanács a megyétől kapott félmillió forintból idén hozzákezd a telep felszámolásához. Telkeket akartak kialakítani, közművesí- teni, ám kiderült, hogy mindenki magyarok közé vágyik, nem kíván ott maradni a nyomor, a kivetettség helyén. Menekül a múlttól, mégha az új környezetben barátságtalanul is -fogadják. Magyarok is kapnak segélyt Egy átlagos példa az 52 nem telepi családból Farkas Attiláék sorsa. Tizenkét éve maguk erejéből vettek egy kis házat, ahol zsúfoltan, de elfogadható körülmények között élnek. A nagylányok nem emlékeznek a putriban töltött évékre, a fiú ifjú feleségével lakásvásárláson töri a fejét. Az udvaron tűz- revaló, tejeskanmák, takarmányok, hátul kazlak, az istállóban 3 tehén, egy ló. A keresetből megél a család úgy, mint mások, nem szorulnak segélyre, az állam támogatására. Rendszeres segélyt eddig csak cigányok kaptak, a 21 jogosult között csak idén van 4 magyar. Hasonló a kép a nevelési segélyeknél is. Mozdulni kell, tudják a községi vezetők, érzik a cigányok is. A feltételek azonban ma kedvezőtlenebbek mint egy évtizeddel ezelőtt, esélyek azért vannak a fel- emelkedésre. Ehhez azonban több kel! az eddigieknél, bár bizonyosan nem egyedül a pénz üdvözít. Van jó példa, vannak eredmények. Követelmények kellenek, ki kell vezetni a .botorkálókat a sötétből. Lukácsi Pál Fotó: T. Katona László " __ 7 ^ j fÉJHfe, jtíSBfck mm süÉi 1&». sm mr ML ™ BT m ■ H v« H ■ ■ ■ ■■■ ■ ■ a ■ n ■ ÚT
