Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-22 / 45. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP, m 1989. FEBRUAR 22. Jó szavakkal az öregségről Nevelők amerikai táborokban Fiatalok pályázatát várják Olgyay Ferenc emlékezete ^Münchenben tanult - Szolnokon alkotott A család életünk egyik legfontosabb terepe: érzel­meink, emberré válásunk és emberi megmaradásunk iga­zi ,/műhelye”. A család még­is sokáig nem tartozott a társadalmilag is fontos té­mák közé, problémái háttér­be szorultak, a közösség egyéb megoldandó feladatai mellett „eltörpültek”, mert eltörpítette őket a téves közfelfogás. Épp ezért ma­napság minden olyan vita- műsornak, dokumentum- filmnek különleges becse van a képernyőn is, amely­nek tárgya a családi élet, amely akár közvetlenül, akár közvetve a legkisebb emberi közösség világát idézi. Mint például a Családi vasárnap, mely programként vállalta fel e közösség mai gondjai­nak feltárásit, a családi együttélés szociális, de még- dnkább erkölcsi kérdéseinek vizsgálatát, mindig életből vett, friss példákkal hitele­sítve a felkínált gondolat igazságát.' Ahogyan most va­sárnap délután is tette, ami­kor az idősek, az öregek fe­lé fordult, az öregség prob­lémáit taglalta. Azokról az emberekről szólott őszintén és megértő­én, akik „kiszorulnak” a családból; az évtizedek el­szálltával a fészekből kire­pülnek a fiókák is, a gyer­mekek, sőt vannak, akik mellől a halál elszólítja a társat is, férjtől a feleséget, feleségtől a férjet, s így öregkorukra teljesen maguk­ra maradnak, s rájuk szakad az egyedüllét végtelen nyo­morúsága, rájuk csapódik kegyetlenül az élet „magán- zárkájának” ajtaja. Tehát nem is „kiszorulnak” a csa­ládból, hanem beleszorul­nak a magányba. A kifeje­zést, „magányzárka”, a mű­sorban Bajor Nagy Ernő használta a börtönvilágból amikor jellemezni kívánta a gyakorta bekövetkező egye­düllétet. Hisz van-e annál elviselhetetlenebb mint amikor az ember nem szól­hat senkihez, senkinek, ami­kor nincs módja megosztani, amije van, senkivel. Szünte­lenül érezni, hogy nem kell már senkinek, ahogy a be­szélgetés során idézett Weöres Sándor-vers is mondja: „áldó kezükre nincs már szüksége senkinek”. Ki­szolgáltatva lenni minden­nek és mindenkinek, az örökre megváltoztathatatlan sorsba zárva élni le a hát­ralévő éveket. S az „el kell tartani őket” társadalmilag is elterjedt vélekedés pedig még attól a tudattól is meg akarja fosztani az időseket, hogy a jól végzett munkával szerzett jogos nyugdíj öntu­datával élvezhessék nyugal­mas napjaikat. Mindezekről szép szán­dékkal és jó szóval beszélt a több mint egyórás össze­állítás, annak a határozott meggyőződésnek a jegyében, hogy ugyanakkor egyáltalán nem törvényszerű, hogy az öregkor beálltával az emlí­tett keserűségek is bekövet­kezzenek. Nem lesújtó képet festettek az elhangzott ri­portok az öregkor érzelmi és szociális állapotáról — más dokumentumfiimek ezt bő­ven megteszik, a műsor Magyar József egyik alkotá­sának kölcsön is vette né­hány részletét —, hanem olyan megoldásokat keresett és talált fel, amelyekkel az öregség, a „harmadik kez­det” ideje is emberivé tehe­tő, s derűvel akár be is ara­nyozható. Olyan példákat vonultatott fel a Kelemen Endre dirigálta műsor, me­lyek többek között azt bizo­nyítják: az öregember még korántsem vénember. Épp­úgy megvannak a jogai az érzelemre, akár a szerelem­re is, mint a társadalom más tagjainak. S a magány is, a kínzó bizony feloldható: nyugdíjas klubok, otthonok, százai, szeretetházak képe­sek pótolni, ha nem is tel­jesen, a hiányzó családi fé­szek emberi melegét. S a szorgalmas gondozónők, akik nemcsak feltörni képesek az egyedül élő ember „ma­gányzárkáját”, emberi szók­kal még fel is tudják mele­gíteni az egyedüllét rideg atmoszféráját. Ami abból is fakadhat — s talán egyik legfájóbb tanulsága volt ez a tartalmas beszélgetésnek —, hogy hiányoznak manap­ság azok az erkölcsi normák, amelyek e téren is jó irány­ba szabályoznák életünket, például szülők és gyermekek kapcsolatát, általában embe­ri kapcsolataink alakulását. Akkor talán nem fordulhat­na elő olyan eset, amilyen az idős családapáé, akinek bár jó sorba kerülnek gyer­mekei valamennyien, ő mé­gis „kivert kutyaként” kény­telen tengetni életét. Mert hűtlen gyermekei még fe­léje sem néznek. Pedig autó­juk is van — hallottuk a műsorban megszólaló idős bácsitól. Igen, a normák, melyek ha lennének, akkor talán az ilyen és az ehhez hasonló barbár helyzetek nem állnának elő, vagy leg­alábbis a társadalmi köz­megvetés „övezné” őket. A műsor megszívlelendő tanulságok mellett igen fi­noman és gyengéden célzott az érdekvédelem hiányára is, azaz, hogy az idősek akár maguk is megteremthetnék korosztályuk védelmi szö­vetségét, hisz valamikor az ókorban — említette meg Bajor Nagy Ernő — műkö­dött seniorok tanácsa, ma azonban ehhez hasonló in­tézmény egyáltalán nincs. S megszívlelendő Levendel Júlia gondolata is, aki az öregség differenciált társa­dalmi kezelésére figyelmez­tetett, ugyanis az öregek éle­te is igen különböző, szoci­álisan éppúgy, mint érzelmi­leg. Ugyancsak figyelemre méltó észrevételt tett ko­runk tapasztalataiból kiin­dulva emberi kapcsolataink­ra vonatkozóan, hogy tudni­illik mái- aktív korban gon­dolnia kell az embernek öregkori éveire, azaz olyan emberi kapcsolatokat kell begyűjtenie magának, ame­lyek tartósak lehetnek, s jól kamatozhatnak majd a nyu­galmasabb, „passzív” eszten­dőkben is. Az öregség, bár ki-ki egyénileg éli át, társadalmi ügy. Külön tudománya is van, a gerontológia, amely itt ebben a televíziós beszél­getésben is hallatta szavát, s ugyanazt állította, amit a szociológus, s a pszichológus: az öregség szinonimája nem lehet az elesettség. Nem fo­gadható el az a bugyuta vé­lekedés sem, miszerint ez a kor valamiféle második gyermekkor lenne, ezzel kissé az infantilizmus bé­lyegét is rásütve az idős nemzedékek tagjaira. Ami­kor az ember — a tudomány állása szerint — hetvenöt éves koráig is csak öregedő, s csupán ezután éri el az úgynevezett öregkort, és ki- lencvenen felül számít iga­zán csak aggnak, azaz vén­nek. A Családi vasárnap öre­gekről szóló műsora nem­csak őszinte helyzetképpel, követendő példákkal szol­gált, publicisztikus tartal­mával — bár formája sze­rint riportokkal megtűz­delt beszélgetés — az öreg­séggel együttjáró emberi jo­gok védelmére is kelt, jól­lehet a hangsúlyt az érzel­mek szerepére helyezte. Ha­tásában a jelentős progra­mok közé sorolható, mert mozgásba hozta nemcsak ér­zelmeinket, gondolatainkat is; ráébresztett bennünket Ismételten, hogy az öregség nem lehet az emberi élet maradéka, hanem annak igenis szerves, elidegeníthe­tetlen része, mert csak az­zal együtt válhat teljessé. Ezért egyáltalán nem kö­zömbös, milyenné tesszük a magunk számára. Valkó Mihály Az Egyesült Államok gyer­mektáboraiba, nevelőtanári feladatok ellátására pályáza­tot hirdet az Állami Ifjúsá­gi és Sporthivatal. Azoknak a 19—24 év közötti egyetemi és Főiskolai hallgatóknak a jelentkezését várják, akik megfelelő angol nyelvtudás­sal és táborozási tapasztala­tokkal is rendelkeznek. A résztvevők az idén június 15- től szeptember 9-ig, tíz héten át húsz különböző táborban látják majd el a nevelőta­nári teendőket. A részvételi díj várhatóan 30 ezer forint. Az érdeklődők március 1- jéig küldhetik be pályázatu­kat az ÁISH Nemzetközi Kapcsolatok Főosztályára (1054 Budapest, Rosenberg házaspár utca 1.). A pályá­zóktól részletes, a pályázati feltételekkel kapcsolatos ada­tokat ismertető angol nyel­vű életrajzot is várnak. Ezeket az USA különböző tájain található táborokat az ÁISH egyik partnerszerveze­te, az YMCA (Young Man Christian Assotiation) szer­vezi. A táborfelügyelők fel­adata, hogy vigyázzanak a gyerekekre, különböző fog­lalkozásokat tartsanak, kü­lönféle programokat, baráti, nemzeti esteket szervezzenek számukra. A táborozás első hetében a táborfelügyelők felkészítő tanfolyamon, az utolsó héten pedig országjá­ró körutazáson vesznek részt. Munkájukért egyéb­ként anyagi juttatásban is részesülnek a tengerentúli országban. Nemzetközi fesztiválon Medvék filmeseknek Tizenhét ország huszonkét versenyfilmje közül az Eső­ember (Rain Man) című amerikai alkotásnak ítélte oda kedden az 39. Nyugat­berlini Nemzetközi Filmfesz­tivál zsűrije a legáhítottabb díjat, az Arany Medvét. A Dustin Hoffman és Tom Cruise főszereplésével ké­szült, Barry Levinson által rendezett film egy sikeres, jóképű fiatalember és szel­lemileg fogyatékos bátyja ké­sői egymásra találását mesé- vli el, hollywoodi felhangoktól sem mentesen. A zsűri különdíjaként Ezüst Medve díjban része­sült az Esti harangszó című kínai film, amelynek rende­zője Vu Cin-ju. Alkotása a japánok ellen vívott felsza­badító háború korába viszi el a nézőt, az esztelen véron­tás ellen emelve szót. Ugyancsak Ezüst Medve díj­jal jutalmazta a zsűri egy- egy alkotói kategória leg­jobbjait. A legjobb rendező­nek járó medvét a szlovák Dusán Hanak kapta 1980-ban elkészült „Én szeretek, te szeretsz” című filmjéért. A legjobb színésznek járó Ezüst Medvét Gene Hackman („Lángoló Mississippi”), a legjobb színésznőnek járó dí­jat pedig Isabelle Adjani („Camille Claudel”) kapta. Kiemelkedő teljesítményé­ért ugyancsak Ezüst Medve díjban részesítette a zsűri Eric Bogosian amerikai szí­nészt a „Duma rádió” (Talk radio) című filmben nyújtott alakításáért. Ezüst Medvét kapott az „Aviya nyara” (Summer of Aviya) című iz- raleli alkotás is. A filmmű­vészetben új távlatokat nyi­tó „A szolga” című szovjet film (rendezője Vagyim Ab- rasidov) Alfred Bauer díjban részesült. ötven éve halt meg a Szolnoki Művésztelep egyik alapító tagja, Olgyay Fe­renc. Festői képzeletét szülővá­rosa, Jászberény környéké­nek fái, ligetes, csupa szín őstájai ébresztették, majd Münchenben tanult, neves mesterektől, de a múlt szá­zad utolsó évtizedében már a Tisza partján festett. Va­lószínűsíthető. hogy Fényes Adolf emberi, művészi kö­zelsége és Szlányi Lajoshoz, Mihalik Dánielhez fűződő barátsága vonzotta ide. 1899- ben az előzőek és Bihari Sándor, Boruth Andor. He­gedűs László, Katona Nán­dor, Kernstok Károly, Med- nyánszky László, Pongrácz Károly, Vaszary János tár­saságában írta alá a mű­vésztelep megalakításának, egy műtermekkel ellátott kolónia építésének kérelmét. Olgyayt korai munkássága a Szolnoki Művésztelephez fűzi, a századelőn már a plein air festészet jelentős képviselője volt. Rendszere­sen kiállított Szolnokon, majd 1905-től a legrango­sabb fővárosi szalonokban is. Közel egy évtizedig volt a szolnoki festőkolónia tagja, majd Iványi Grünwald Bé­lához fűződő barátsága ré­vén áttelepült az akkor meg­alakuló kecskeméti művész­telepre. Ez némi stílusvál­tást is jelentett festészeté­ben, ekkor már főleg de­koratívabb felfogású stili­záltabb képeket alkotott. Budapesten halt meg, 1939-ben. A szolnoki Dam­janich Múzeum számos ér­tékes munkáját őrzi, így a nagyméretű (200x300 cm-es) Táj tehenekkel című képét is. Ugyancsak a szolnoki múzeum tulajdonában van a helytörténet értékkel is bí­ró kollázsa — papír, ceruza, olaj — amely tulajdonkép­pen a Damjanich-szobor környezetének vázlata a Zagyva-híd vár felőli végé­ből nézve. Fenti képünkön a Tehenek a vízpartot^ című alkotása látható. Tintámé Molnár Mária a második osztályos Túri Me­lindának ad hegedűórát. Hernádi András növendékei, Csík Árpád és Barta Attila a trombitával jegyezték el magukat — nzs — Petemé Varga Erzsébet már többszáz gyerekkel sze­rettette meg a zongorázást. Képünkön Kocsis Éva első osztályos tanulóval foglalkozik A jőve zenészei A jászberényi Palotási Já­nos Zeneiskolának három­százhetvenhét növendéke 14 tanszakon tanul. A legnép­szerűbb a zongora, gitár és a hegedű. Az iskolának egy negyventagú fúvószenekara és egy kamarazenekara van. A két karnagy a Jászbe­rényből elszármazott Gál Ta­más és Horti Gábor. Felvéte­leink az egyik tanítási na­pon készültek. Csík Katalin hangszeres elő­képzést Fekete Katalin tanítja gordonkázni |A tévé 1 képernyője előtt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom