Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-20 / 43. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NEPLAR M 1989. FEBRUAR 20. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, FÜLÖP FERENC, az Afor szajoli bázistelepé­nek dolgozója tragikus hir­telenséggel elhunyt. Temetés­sé február 20-án 14.30 óra­kor lesz a szolnoki Munkás­őr úti temetőben. Felesége és kisfia, Szolnok. Minden külön értesítés he­lyett mély fájdalommal tu­datjuk, hogy a szerető férj és édesapa, SZELEI MIHÁLY folyó hó li-én elhunyt. Te­metése február 21-én délután 2-kor a törökszentmiklósi római katolikus temetőben lesz. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a Jászsági Építőipari Szövetkezetnek, a városi tanácsnak, a KIOSZ- nak és a pártnak, akik fe­lejthetetlen férjem, édes­apám, TÖTH FERENC temetésén részt vettek. Sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétnyilvánítá­sukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyá­szoló felesége és lánya, Jászberény, Kölcsey u. 5. Köszönetét mondok a test­véreknek, rokonoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem, SZABÓ ANDRÁS temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, rószvétnyilvánítá- saikkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. özv. Szabó Andrásné, Jászberény. Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a Tisza II. Tsz vezetőségének, az iro­da dolgozóinak, a munkatár­saknak, a juhászat dolgo­zóinak és mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, TÓTI KALMAN temetésén megjelentek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló felesége, gyer­mekei, Kálmán, Zoltán, a Tóth és az Antal család, Kisújszállás. Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét a ro­konoknak, jó szomszédok­nak, Acs Sándor és család­jának, akik mellette voltak utolsó perceiben, és a ve- jem munkatársainak, akik drága halottunk, BANA JÓZSEFET utolsó útjára elkísérték. Sze­rető felesége, lánya, veje, unokái, Katika és Misiké, Törökszentmiklós, Kállai u. 28. Köszönetét mondunk min­denkinek, aki ID. DR. KARSAY KAROLY nyugalmazott főorvos teme­tésén részt vett, családi bá­natunkban velünk volt, és mindazoknak, akik elhunyta alkalmából részvétüket nyil­vánították. Gyászoló család. _____ (H m 3EE és || INGATLAN ELADÓ Szolnokon a Pletykafaluban, 38 m2-€s gázos, össz­komfortos épület 100 négyszögöl építési telekkel. Ár: 650 000 Ft. Érdeklődni: Szolnok, Bem út 8. délután 16—19 óráig, hétvégén egész nap. (2124)__________________ KIS családi ház el­adó. Jászberény, Korcsolya u. 28. Érdeklődni: Bem Jó­zsef út 12. alatt. (2090) SZOLNOK, Szilvás út 6/B. alatt három helyiségből álló, parkettás, alápincé­zett kis ház mellék- épületekkel, 250 négyszögöl gyü­mölcsöskerttel, busz­megállóhoz 1 percre eladó. Érdeklődni a helyszínen, 7—16 óráig. (1899) JÓ befektetés! 500 négyszögöl zártkert megosztva is eladó. Később két építési teleknek is alkalmas lesz. Szandaszőlős, Krúdy Gy. út 75. 5008. (1646) ___________ E LADÓ Tiszasülyön egylakásos épület 873 négyszögöl te­lekkel. Kertészke­désre, jószágtartás­ra kiválóan alkal­mas. áron alul. Ér­deklődni lehet: Szol­nok, Sziget út 11. (1971)__________________ ELADNÁM 360 négy­szögöl területű ve­gyes gyümölcsös te­lepítésű földbérle­ményemet Egertől 5 km-re jól megköze­líthető helyen. Ér­deklődni 19 órától a 16-104-es telefonon lehet. (2042) HAROMSZOBÁS, összkomfortos csa­ládi ház műhellyel, garázzsal, 350 négy­szögöl telekkel, gaz­dasági épülettel, vízparthoz közel el­adó. Tiszafüred, Kakukk u. 24. Ko­vács _jLászló:_j(2B04)_ MEZÖTÜRON, főút mellett, összkom­fortos családi ház eladó nagy mellék- épülettel, ipari árammal. Gábor Zsigmondi, Beloian- nisz u. 99. (141) SZOLNOK. Kolozs­vári út III. emeleti, 48 m2-es öröklakás eladó. Válaszokat: „Márciusi beköltö­zéssel’* jeligére a kiadóba. (2302) SZOLNOKI. 54 m’-es OTP-s lakásomat el­adnám vagy elcse­rélném. Bármilyen megoldás érdekel. Lehet vidéki is. Szolnok, Csokonai Út 29. IV '14. (1969) ELADÓ Szolnok, Sashalmi út 97. szá­mú kertes családi ház nagy telekkel plusz 53 négyzetmé­teres OTP-s örökla­kás. Érdeklődni: Sashalmi út 97., egész nap. (1421) KIS ház 60 m2-es, új melléképülettel sürgősen eladó. Gáz az utcában. Török­szentmiklós. Vörös- marty út 23. (1594) Szolnok, Bajcsy-Zs. u. 16. IV/23., 58 m2- es, kétszobás lakás eladó. Érdeklődni: 17 és 20 óra között a helyszínen. (1748) SZOLNOKON, az Ecseki úton garázs, GI-s Dácia TX-es és Sevylor 260 gumi­csónak (USA) vil­lanymotorral ol­csón eladó, Orosz Gy. út 32. IV/13., Mondokné. (1849) TANYA eladó 200 négyszögöl szőlővel, gyümölcsöskerttel. Farmos. Muszályi út 3. 2765. (1841) _______ K ÉTSZOBÁS csalá­di ház eladó. Szol­nok, Csalogány u. 4. Érdeklődni: egész nap. (1837) ELA DÓ Aböny” kül­területén 779 m2-es területű telek. Sző­lő, víz, villany, hét­végi ház, gyümölcs­fák vannak. Cím: Szolnok, Véső u. 16., 16 óra után. (1822)__________________ CEGLÉDEN, vasút­állomáshoz közel, kétszobás, erké- lyes, gázos örökla­kás eladó kp. + OTP-átvállalással. Érdeklődni: 17—19 óráig Cegléd, Szö­vetség u. C épület I. lépcsőház III 9. Telefon: 10-140, Er­dős. (1813)___________ S ZOLNOKON, a Malomszögben 820 rru hobbi eladó. Ér­deklődni: 18 óra után, Szolnok, Bar- tha I. út 10. II/10. (1798)__________________ K ÉTSZOBÁS csalá­di ház eladó. Szan- diaszőlős, Krúdy Gy. út 11. (1795) TISZAJENÖ, Virág utcai zártkerti 800 m2-es bekerített te­lek szerszámos fa­házzal. fúrott kút- tal eladó. Érdek­lődni: 17 óra után, Gáspár, Szolnok, Keskeny J. u. 50. (1938)__________________ k étszobás. für­dőszobás családi ház 300 négyszögöl te­lekkel készpénzért + OTP-átvállalással eladó. Rákóczifalva, Jókai út 34. Ér­deklődni : délelőtt. (1927)__________________ ÉPÍTÉSRE alkalmas helyen családi ház eladó Szolnok, Pó­lya Tibor út 18. alatt. Érdeklődni: naponta 17 óráig. (1915)__________________ Széchenyi-piacon üzlethelyiség eladó vagy kiadó, ugyan­ott rá futóié kés után­futó műszaki nél­kül eladó. Szolnok, Móra F. u. 11. fsz. 9. (1897)_____________ T ISZAJENÖN 600 négyszögöl gyümöl­csös kis lakással Szolnokon családi ház eladó. Érdek­lődni: Szolnok. Vá- góhíd út 24. (2036) Társasházépítők Szolnok, Tompa M. úti társasházhoz vár­juk jelentkezésüket. „Egyedi lakásmé­ret” jeligére a ki­adóba. (2314)_________ S zandaszőlős, Eper utcában 220 négy­szögöl hobbi eladó vagy kisebb taná­csi lakásra cserél­hető. Érdeklődni Szolnok, Dimitrov u. 13. (2331) _________ J ászberényben, Ta­nács krt. 9. II. eme­let 6. alatt OTP-te- hermentes lakás el­adó. Érdeklődni: 18 óra után vagy a 12-898-as telefonon. (1789)__________________ Alcsiszigeten 13348/2 helyrajzi számú 720 m2-es zártkert ház­zal, termő gyü­mölcsfákkal sürgő­sen eladó, villany van. Érdeklődni: 40- 366-os telefonon vagy „Labda út kör­nyékén” jeligére a kiadóba. (1934) ______ S ÜRGŐSEN eladó 370 négyszögöl al- csiszigeti vízparti ízártkert megosztva is. A felestulajdo­nosról gondoskod­jon. „Kis virág” jeligére a kiadóba. (1935)__________________ HOMOKON 500 négy­szögöl szőlő-gyü- mölcsö,« 36 m2-es házalappal, alápin­cézve, reális áron eladó. Árajánlato­kat: „Jól termő” jeligére a kiadóba kérem. (1943) AZONNAL beköl- tözhető családi ház olcsón eladó. Abony, Bajza út 6. Érdek­lődni: Cegléd, Ar- pád út 16. (1985) ZAGYVARÉKAS központjában az Al­mos u. 4. alatti ré­gi típusú ház új melléképülettel el­adó. víz, villany, gáz van. Érdeklőd­ni: Zagyvarékas. Deák F. út 10.. 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap. (1961)_________ G ARÁZST vennék a belvárosban. Rákó­czi út, esetleg Tom­pa Mihály út. Szol­nok. Tomoa M. út 1. Ill'll. Érdeklőd­ni: 18 óra után. (1952)__________________ TOKAJI hegy lábá­nál fekvő. Bodrog menti községben, közművesített, fel­újított lakást 800 m2-es telekkel, szol­noki kisebb lakásra vagy garzonra cse­rélném. Érdeklődni levélben, Buttáné, Szolnok. Szántó krt. 3. fsz. 1. (1334) ELADÓ társasház építésére alkalmas telekkel családi ház Szolnok. Sajtó u. 21. Érdeklődni: Ragó József. Szolnok, Mik­száth K. út 12. I '6.. 18 óra után, (20801 SZOLNOKON belvá­rosban kétszobás OTP-s öröklakás kp.-ért eladó vaev két kisebbre cserél­hető. '„II. emeletig” jeligére a kiadóba. {2017)_________________ 30 0 négyszögöl zárt­kert 13 m2-es épü­lettel kedvező áron eladó. az örház úton. Érdeklődni: Szolnok, Bercsényi u. 41. II. emelet, 17 óra után és hétvé­gén. (1948)___________ F IZETÉSI kedvez­ménnyel 67 m2-es társasházi lakás ud­vari garázzsal 1990. évi költözéssel el­adó. „Dobó” jeligé­re a_kiadób a. (1931) ELADÓ Tószeg, Ady Endre út 7. alatti lakóház kerttel és melléképülettel. Ér­deklődni: naponta 10—15 óra között. (1669) ________________ E LADÓ Szolnok, Csanádi krt. 10. IV 11. alatt 47 m2-es másfél szobás, lif­tes lakás. Érdek­lődni lehet: hétköz­nap 17—20 óráig. (1666)________________ E GYSZOBÁS. össz- komfortos családi ház közös kapube­járattal, háromré­szes szekrénysor és ülőgarnitúra eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Bartha I. út 9. 11/19., 17 óra után. (1529)_________________ S ZOLNOKON a Má­jus 1. úton ötlaká­sos társasházban 85 m2-es lakás eladó készpénzért. „Tele­fonos” jeligére a ki­adóba. (2190) GÉPJÁRMŰ TORINÓI Fiat 125 motor 1608 cm:l-es, dupla vezérműves, 90 LE-s, 4 sebessé- ges, váltóval eladó. Beépíthető Ladára, Polski 125-be. Ér­deklődni: 8—16 óráig, telefon: 56- 30-105, 18 óra után, Szolnok, Bercsényi út 32. 11/51. (gar­zonház). (2105) SKODA S 100-as le- járt műszakival el­adó. 5331 Kenderes, Virág út 8. (1862) Jó állapotban levő Robur tehergépko­csi eladó vagy sze­mélygépkocsira cse­rélhető. Törökszent­miklós, Berzsenyi út 45. (2051)_________ T EREPES, billenős IFA HV—60—11-es pótkocsi friss mű­szakival eladó. Ér­deklődni : Tisza­szentimre. Hegedűs krt. 3. (2153) ORSZÁGÚTI bille­nős IFA jó műsza­ki állapotban eladó. Érdeklődni: Tisza­szentimre. Hegedűs krt. 3. (2154)_______ P LATÓS Barkas 1 éves műszakival el­adó. Szandaszőlős, Körte u.56, (1743)__ S KODA 110 R Cupét vennék/ Szolnok, Kiss János út 95. (1833)__________________ MOSZKVICS Combi lejárt műszakival olcsón eladó. Érdek­lődni: Szőke Kál­mán, Kunszentmár- ton. Sallai út 39 a. (1802)__________________ CSEPEL D 344-es te­hergépkocsi 8 hónap műszakival eladó vagy MTZ-re cse­rélhető. Tiszaföld- vár. Kása út 14. (1797)__________________ PR-es Trabant tel­jesen felújítva friss 2 éves műszakival eladó. Érdeklődni lehet: este 18 óra után és hétvégén. (1780)__________________ NYSA mikrobusz, Rase taxióra eladó. Szolnok, Kassai út 28._II 8. 41-472. (1966) BM^ 315. karambo­los. sürgősen eladó. Torkos. 5465 Cserke- szőlő, Szabó dűlő 6. (1925) ZASTAVA GTL. oi- ros. 3 éves, friss műszakival, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: 8—16 óráig. Telefon: 56- 30-105. 18 óra után. Szolnok. Bercsényi U. 32. II 51. (2374) ADÁSVÉTEL NÉGYSZEMÉLYES, svájci gumicsónak és egy kétszemélyes alumíniumcsónak eladó. Érdeklődni: Kisújszállás. Ifjú­ság út 10., Hornyák, vagy a benzinkút­nál. (1776) SZÉLLOVASOK kompletten és fém vízibiciklik eladók. Kakuk, Heves. Do­bó út 11. Telefon: 06-39-11-943. (2043) EGYÉVES 220 V-os nagy teljesítményű, igényesen elkészített betonkeverő eladó. Jászberény, Kara­bély u. 8. Telefon: 12-475. (2087)________ 3 0 mázsa hereszéna eladó. Cím: Rákó­czifalva, Rákóczi út 97,a. (1631) ÉTKEZÉSI burgo- nya, kék mák. tar­kabab eladó. Kisúj­szállás, Lenin út 28. (1777)__________________ VIDEOTON, közép- képernyős, távirá­nyítós, színes tele­vízió, egy év ga­ranciával, 25 ezer Ft-ért eladó. Szol­nok, Ragó A. út 18. 1X 38., Módos. (1839) ELADÓ: személy­gépkocsihoz akku­mulátortöltő, sav- mérő, autókerék- pumpa (lengyel), boxer külső tükör, kormányvédök, ék­szíjak stb. Szolnok, Liget út 10. Érdek­lődni: szombat, va­sárnap. (1819)_______ T ETŐSZERKEZET és cserép bontással eladó. Érdeklődni: Szolnok, 36-426-os telefonon. (1814) Törzskönyvezett ku­vasz kan, 4 hóna­pos, eladó. Szolnok, Gorkij u, 13. (1792) TAKTON dobfelsze­relés eladó. Érdek­lődni lehet: Palo­tás László, Kende­res, Turgonyi út 1. Telefon: 46. (1962) GYERMEKSZOBABÁ szekrénysor eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Kassai út 62. III 9., 18 óra után. (1958) ___ H AROMHÓNAPOS palotapincsi kan el­adó. Érdeklődni: minden nap 18 óra után. Szolnok. Cso- konai u. 5. 1/4. (948) KB 100 mázsa gyep­széna eladó. Be- senyszög, Nyárfa u. 38., Kovács László. (1807) EGYÉB IDŐS nénivel eltar­tási szerződést köt­nék házért, szolno­ki, martfűi, tlsza- földvári nénik leve­lét várom a ..Sze­retet napja” jeligé- re a kiadóba. (1831) HIDEGKONYHAI szakácsot vagy ké- lilányt felveszünk most induló szolno­ki termelő üzembe. „Pingvin” jeligére a kiadóba. (1541)______ K UTYÁNAK is kell a mozgás! Kutyasé­táltatást vállalunk. Érdeklődni: a 39- 688-as telefonon dél­után 17 órától. La- kó Tibornál. (1749) ALBÉRLETBE kiadó kétszobás lakás bú­torozva vagy búto­rozatlanul. Érdek­lődni: Szolnok, K. Bozsó K. u. 22. IV 18. (1823)_______________ S aját tulajdonú szol­noki belvárosi csa­ládi házamért élet- járadéki szerződést kötnék. 300 ezer Ft kp. és havi törlesz­tés. „Ottlakás nél­kül” jeligére a ki­adóba. (1821)________ B ÁRMILYEN alkal­mi munkát vállalok. „Határidő legyen” jeligére a kiadóba. (1788)__________________ EGYEDÜLÁLLÓ nő 1 éves kislánnyal al­bérletet keres Szol­nokon. Érdeklődni: Szolnok, Beloiannisz út 26. I. em. 3., Nádas Emil (este). (1782)__________________ K IADÓ 1,5 szobás bútorozott, össz­komfortos lakás, há­zaspár részére, hosz- szabb időre a Szé­chenyi lakótelepen. Érdeklődni: Szol­nok. Hunor út 26. (1781)__________________ REDÖNYKÉSZÍTÉS. faredőnyök betét­cseréje rövid határ­időre. Telefon: 35­071. (2236) __________ K ÉT üsző. egy bika­borjú, king, texán galambok és 125-ös Polski Fiat-motor hiányosan eladó. Érdeklődni: Tisza­földvár. Lehel út 7. (1831)__________________ PEDAGÓGUS je­lentkezését várom Szolnokon, aki vál­lalja 4. osztályos gyermekem korre­petálását magyar­ból és matematiká­ból. „Városi” jel­igére a kiadóba. (1828) LAKÁSCSERE TÖRÖKSZENTMIK­LÓSI tanácsi, I. emeleti, egyszobás­étkezős, gázos laká­som szolnokira, ha­sonlóra cserélném. „Széchenyi kizárva” jeligére a kiadóba. (1610) ________ M ISKOLCI 1 + 2 félszobás tanácsi la­kásomat szolnoki 1 vagy másfél szo­básra cserélném. Érdeklődni: Miskolc, Kurucz út 1. X 2. 74-380-as telefonon. (1512) A MEGYEI TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÓSÁG /Szolnok, Kossuth tér 5/a./ PÁLYÁZATOT hirdet a következő állásokra: —ellenőrző főorvos - 3 fő, —ellenőrző gyógyszerész - 3 fő, —gyógyszertári asszisztens - 3 fő, —jogtanácsos, —pénzügyi belső ellenőr, —közgazdász /vagy pénzügyi főiskolát végzett/ ügyvitelszervező. Bérezés a 11/1983. ABMH sz. rendelkezés szerint. A pályázat benyújtási határideje: 1989. február 28. A pályázat tartalmazzon részletes önéletrajzot és a bérigényt. FELVESZÜNK továbbá dolgozókat —ellenőr —előadó —gépíró v munkakörökbe. Érdeklődni: a személyzeti vezetőnél, IL emelet 212. Telefon: 41-055/47. SZOLNOKI. Kun Béla krt.-i tanácsi nagy málfés szobás, erkélyes lakásomat elcserélem Szolnok —Nagykáta vonalán bármilyenre. Ér­tesítést kérek le­vélben: Gáli Lajos- né, Budapest, XVII., Tápiószecső u. 23. 1173. (1970) ____ E LCSERÉLNÉM vagy eladnám — ke­vés OTP-vel rendel­kező — abonyi Cor­vin J. u. 4. szám alatti 3,5 szobás, új, emeletes, összkom­fortos lakásom 397 négyszögöl telekkel, 92 m—es (három he­lyiséges) ipari tevé­kenységre alkalmas műhellyel (szerelö- aknás garázzsal) — szolnoki 2,5 szobás, gázfűtéses lakásra — legfeljebb II. emeletig. Érdeklőd­ni: szombat, vasár­nap. (1642) ELCSERÉLNÉM vagy eladnám be- senyszögi. Hajnal út 6. szám alatti 300 négyszögöl telken épült 3 szobás csa­ládi házamat, ál­lattartásra alkalmas alsóépülettel, szol­noki egyszobás bér­lakások előnyben. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni: 37-369-es telefonon egész nap. (1890) ELCSERÉLNÉM an­gyalföldi, főút men­ti. utcára néző,föld­szinti nagy szoba, konyha, fürdőszobás 38 m2-es házfelügye­lői lakásomat szol­noki fürdőszobás, jó állapotú tanácsi la­kásra ráfizetéssel, esetleg kis házra. Fizetés 4700 Ft fö­lött, munka 2 óra hossza. Budapest, XIII.. Rozsnyai út 5. fsz. 3., Nagy. (1976)_________________ S ZOLNOK. Rákóczi úton levő egyszobás, gázfűtéses, kertes fél házat kétszobás tanácsira cserél­nék. „Műhely is van” jeligére a ki­adóba. (1637)_________ EGRI tanácsi lakás­ra cserélem szolno­ki kétszobás, kom­fortos lakásomat. Jelige: „Erkélyes” a kiadóba vagy tele­fon: 56-38-278, Szol­nok. (1476)___________ Ö SSZEKÖLTÖZÖK, figyelem! városköz­pontban levő nagy­méretű, gázfűtéses tanácsi bérlakást két tanácsi kisebb­re cserélnék. Hu- nvadi út” jeligére a kiadóba. (1930) HÁZASSÁG 28 éves, elvált nő két gyermekkel meg­ismerkedne 36 éves korig családcent­rikus. magas, józan életű férfival. Fény­képes levelek előny­ben. „Együtt egy­másért” jeligére a jászberényi szer­kesztőségbe. (2283) 23 170 cm, barna, fiatalember megis­merkedne korban hozzá illő lánnyal házasság céljából. Fényképes levelek­re válaszolok. „Nagy szerelem” jeligére a kiadóba. (1647)_______________ 3 0 éves értelmiségi lány megismerkedne független, lehetőleg diplomás férfival házasság céljából. „Reménv 64” jeligé­re a kiadóba. (1834) 170 cm magas, jó megjelenésű. szak­munkás. saját ház­zal. jó anyagiakkal rendelkező, nyug­MENYASSZONYI ruhák árusítása 3800-5200 Ft-ig Kellékek, alkal­mi ruhák, férfi öltönyök nagy választékban kaphatók. Ugyanott kölcsönzés is szolid áron. ÁMOR BUTIK Szolnok, Ady— Sallai úti sarok, az aranyműves mellett díjkorhoz közeledő férfi megismerked­ne 48—53 év közötti, magányos hölggyel, akinek állandó la­kása van. Baráti majd élettársi kap­csolat is létrejöhet. Csak szolnokiak le­velét várom. , Hű­ség” jeligére a ki­adóba, (1936)________ K ERESEM azt a kb. 40 éves, 170 magas, özvegy férfit, aki­nek felnőtt gyer­meke, kocsija van, de lakása nincs. „ZX” jeligére a ki­adóba. (1941) Dolgozókat alkalmazunk A JNVV PELIKAN SZÁLLODA ÉS IDEGENFORGALMI LEANY- VALLALAT felvételre keres gyakorlattal rendelkező szak­képzett szakácsot, felszolgálót, valamint szobalányt. Jelentkez­ni lehet: Szolnok, Jászkürt u. 1. (2336) A GYERMEKVAROS azonnali belépéssel alkalmaz karbantartó szakmunkást szobafestő-mázoló szakmában, portást, valamint konyhalányt. Jelentkezés: Szol­nok, Széchenyi ltp., a személy­zeti ügyintézőnél. (2418) A SZOLNOK 1. POSTAHIVATAL (BELOIANNISZ U. 14.) felvé­telre keres érettségizett dol­gozókat. (2350) A H1RLAPELÖFIZETÉSI ÉS LAPELLATASI IRODA alkal­maz érettségizett munkavállókat előadói munkakörbe. A munka adminisztratív jellegű, a Ma­gyarországon megjelenő vala­mennyi bel- és külföldi lap elő­fizetéseinek nyilvántartását foglalja magába. A továbbtanu­lási szándékot támogatjuk. Vi­dékiek számára a munkásszállá­son való elhelyezés megoldha­tó. Dolgozóink részére a kö­vetkező egyéb kedvezményeket biztosítjuk: bejáróknak utazási hozzájárulást, vidékieknek — 18. életév felett — havonta két alkalommal az állandó lakóhe­lyükre történő hazautazásuk té­rítését, különböző postaszolgála­ti díjkedvezményeket, sportolá­si. művelődési lehetőségeket. Bérezés: kezdőknek 4500—5000 forint között, a már munkavi­szonnyal rendelkezőknek a munkában tölött idő függvé­nyében. Jelentkezni lehet: sze­mélyesen — vidékiek levélben is — HELIR 1900 Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. I. emelet 102-es szoba, a munkaügyi elő­adónál. A munkahely megköze­líthető a 3-as (kék) metróvonal Elmunkás téri állomásától, gya­logosan 5 perc. (1432) A SZTÁR ÁRUHÁZ, ÜJONNAN megnyíló alkalmi osztályára, szakképzett eladókat felvesz. Je­lentkezni lehet az áruház igaz­gatójánál Szolnok, Kossuth L. u. 16. (2186) A PV. SZOLNOKI PAPÍRGYÁ­RA felsőfokú (közgazdasági, ke­reskedelmi) végzettségű, gya­korlattal rendelkező munkatár­sat keres az értékesítési osz­tályra — csoportvezetői beosz­tásba. Idegen nyelvtudással ren­delkezők előnyben. Fizetés: megegyezés szerint. Az állás azonnal betölthető. Jelentkezni a gyár személyzeti osztályán lehet részletes önéletrajzzal, Szolnok, Vörös Hadsereg u. 8— 12. (1175) Magas jutalékot fizetünk! Fővá­rosi kft széles körű ismeretség­gel, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, tárgyalóképes, jó megjelenésű üzletkötőket keres. Telefon: 750-730 vagy 754-737. (1023) AZ ALLATFORGALMI ÉS HÜS- IPARI VÁLLALAT felvételt hir­det 5 éves szakmai gyakorlat­tal, szakirányú középiskolai végzettséggel, hivatásos közép­fokú képesítéssel és többéves gyakorlattal rendelkező hűtő­gépészt erőtelepi csoportvezetői munkakörbe, valamint vegyipa­ri végzettséggel rendelkező fér­fi laboránst. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán, Szolnok, Vágóhíd u. 60. (1701) Hirdetmények A jászdózsai Tarnamenti Tsz pályázatot hirdet a Jászdózsa Dózsa György tér 14. sz. alat­ti III. osztályú kocsmájának szerződéses üzemeltetésére. A szerződés időtartama 5 év. A versenytárgyalás helye a tsz központi irodája, Jászdózsa, Dózsa Gy. u. 81. Időpontja 1989. március 21. (kedd) dél­előtt 9 óra. A pályázattal kapcsolatos részletes felvi­lágosítást dr. Túri József közgazdasági elnökhelyettes ad. (2602) 1989. február 28-án 9 órakor versenytárgyalást tartunk a 633. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézet és Szakközép- iskola Szolnok, Petőfi S. u. 3. alatti épületének elbontá­sára. Találkozás a helyszí­nen. (1953) A Túrkevei Közlekedésgépé­szeti Szakközépiskola felvé­telt hirdet gépjármütechni- kus tanfolyamára. Feltétel: gépjárműtechnikai szakkö­zépiskolai végzettség vagy bármilyen érettségi autós jel­legű szakmával. Ezen kívül ív- és lánghegesztő tanfolya­mot is indítunk. Jelentkezés a titkárságon; Túrkeve, Jó­zsef Attila út 23. Telefon: 197. Határidő: februáx 22. (2340) A Szolnok Megyei Adófel­ügyelőség értesíti a lakossá­got, hogy 1989. február 13-tól március 30-ig terjedő idő­szakban ügyfélszolgálata az alábbiak szerint áll az ügy­felek rendelkezésére: hétfő: 7,30-tól 16,00; kedd: 7,30-tól 16,00; szerda: 7,30-tól 18,00; csütörtök: 7,30-tól 16,00; pén­tek: 7,30-tól 15,30. Az ügy­félszolgálat címe: Szolnok, Ságvári krt. 6. 16. és 18. szá­mú irodahelyiségek. (1840) FÓTAXI autókölcsönző szolnoki irodája közvetlen telefon­száma: 56/41-141 HOTEL PELIKÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom