Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-16 / 40. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Fotóművészet és esztétikai nevelés Iskolagaléria a Lohol Vezér Gimnáziumban öt éve készült el a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium bővítése, mely megoldotta a középiskola tornateremgondját és enyhítette a tanteremhiányt. A bővítmény emeleti részén, a tantermek tágas folyosóján úgynevezett iskolagalériát alakítottak ki. Ez abból állt, hogy az üres falakra rendszeresen kifüggesztették a diákok órán vagy szakkörön kgszült sikeresebb munkáit. Nem is az esztétikai, hanem a pedagógiai nevelés szándékával — dicséretként, a jó munka jutalmazásaként. Nemsokára a belterjes kiállítások mellett megjelentek a városi könyvtár grafikai gyűjteményének darabjai is, ami • .már túlmutatott egy rajztanár törekvésein. Ebben a tanévben, pedig az iskolai galéria belépett a művészeti nevelésbe. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ 8 kiállítást rendez a gimrfázium folyosóján. A kapcsolat egy technikai megbeszélésből nőtt ki. Szántai Katalin, a gimnázium szakkörvezető tanára tanácsot kért a kiállítás rendezéséhez, a képek felfüggesztéséhez az ifjúsági központban. Kolozsi Sándor fotóművészeti szakelőadó a szíves segítség mellé, mint a Jászkun Fotóklub titkára, felajánlotta vándorkiállítások szervezését is, ezzel szereplési lehetőséghez juttatva a klub tagjait. A művészi fotókból 8 hónapon keresztül láthatnak válogatást a gimnazisták, négyet a Jászkun Fotóklub tagjai állítottak, állítanak össze. Szeptemberben nyílt meg Eifert János: Tiszai barangolások kiállítása, majd a Környezetvédelmi pályázat alkotásai díszítették a galériát. Azután Ágg Ká- rolynak, a budapesti Aescu- lap fotóklub tagjának a kollekciója, majd Nagy László kiállítása szerepelt a gimnáziumban. Hétfőn nyílt meg, á szokások szerint különösebb M 1989. FEBRUÁR 16. Családfa — Kardos Tamás kiállításáról felhajtás nélkül, az egyik hosszabbra nyújtott szünetben, Kardos Tamásnak, a szolnoki Hetényi Géza Kórház fotósának a kiállítása. A lágy rajzú, barnított technikával készített 35 kép nosztalgikus légkört teremt a lüktető folyosón. A lírai, természetközeli hangulat, amelyeken dominál a fa, a víz, az ember nélküli táj, a rohanó világban megállásra készteti a nézőt, rádöbbenti a fotóművészet eszközeivel, a már annyiszor megénekelt- természet szépségére. Az iskolagalériában a jövő hónapban Barhács László, majd Polónyi István képei szerepelnek, a sorozatot pedig májusban Schoppon Istvánnak az Aesculap fotósának kristályok mikroszkopikus felvételeiről készült fotói zárják. A gimnázium az utolsó kiállításával már kapcsolódik Jászberény tudományos és kulturális hónapjának rendezvényeihez, melyet egy fotótechnikatörténeti "előadás is kiegészít. Idén ünnepük ugyanis a fotózás születésének 150. évfordulóját — az első da- gerrotípiák 1839-ben jelentek meg Párizsban. A gimnázium zárt rendjéből eredően a kiállított képeket eddig csak a diákok nézhették meg, alkalmanként nyílt lehetőség más iskolások csoportos látogatására. Ezután tanítási napokon délután 3 és 5 óra között az egyéni érdeklődők ás megtekinthetik a kiállításokat. LP Vakolat a vasárnapi levesben avagy hogy jár, aki jóhiszemű, jogcím nélküli Amióta Simon Ottó, a szolnoki Központi Rendelőintézet — köznyelven SZTK — jóhiszemű, jogcím nélküli lakója felkeresett, magam is más szemmel nézem a rendelőintézet rekonstrukcióját. Az épület keleti szárnya mellett — ott található Si- monék egykori szolgálati lakása, amelyet már két és fél éve jóhiszeműen, ám jogcím nélkül használnak — jókora 'törmelékkupac halmozódott föl. A járókelők kíváncsi szemeit a belvárosi építkezéseken megszokott, precízen megépített, tömör farostlemez — kerítés kíméli a rontással-bontással járó látványtól. Dehát belátni. Különben is, a törmelékhegy olykor-olykor a rögtönzött kerítés teteje fölé ér. Teherautó érkezik, markoló harap a hulladékhegybe, s ereszti zsákmányát jókora porfölleg kíséretében a kocsi platójára. Fölmondásnak vették Mindezt jóleső érzéssel ve- hetném tudomásul, magamban nyugtázva: lám, milyen nagyszerűen, szakszerűen dolgoznak. Jól halad a Központi Rendelőintézet rekonstrukciója! Csakhogy — amint mondtam — jómagam más szemmel — is — nézelődöm, merthogy tudom, a hatalmas porfölleg, zaj, robaj, kosz és káromkodás, a munkások „fölvonulási”' WC-je, szóval az építkezéssel természetszerűleg együtt járó természetességek — mögött, mellett, -ban, emberek élnek. Simonék négytagú családja. Az egykori szolgálati, ma jóhiszeműen, igaz jogcím nélkül használt 41 négyzetméteren. Élnek, • mondom. Értem ezen, hogy a gyerekek tanul- (ná)nak — a nagylány tizenöt, a fiú nyolcéves — szombaton, vasárnap netán pihennének. De nemigen pihenhetnek, az építőknek tervük van, vállalásuk, amit teljesíteniük kell, úgyhogy — ha az. ütemezés azt kívánja — Emléksorok Kon Lászlóról Sok ezren kísérték utolsó útjára a túrkevei Vénkerti temetőben a 66 éves korában elhunyt Kun Lászlót. Talán nincs is olyan lakója Túrkevének, aki ne ismerte, ne tisztelte volna. Nem is olyan régen, az elmúlt év őszén — a nyugdíjasklub tagjaként — még gzt tervezte: létre kellene hozni a Korda-emlékbizottságot, hogy Korda Sándorra, a világhírű filmrendezőre, Túr- keve szülöttjére méltó módon emlékezzenek 1993-ban, születésének századik évfordulóján. De ki is volt Kun László? Minek köszönhette halála után is megnyilvánuló, hallatlan népszerűségét? Sorsa, életútja sokféle tanulsággal, sikerrel és kudarccal gazdag. Fiatal korában — polgári iskolásként — életre szóló élményt, kulturális ösztönzést kapott abban a színjátszó- és népi- tánc-csoportban, amelyet Madarász Károly és felesége vezettek. Később (mint az egyik legjobb, legszorgalmasabb vidéki könyvterjesztőt) meghívták a népi írók 1943- as szárszói konferenciájára. Felejthetetlen élmény volt számára az Erdei Ferenccel, Veres Péterrel, Németh Lászlóval való találkozás. A verespéteri magatartás és mentalitás későbbi pályafutását, kulturális tevékenységét, megszállottságát is meghatározta. Többek között a Magyar—Szovjet Baráti Társaság létrehozás^ idején a helyi szervezet titkáraként is dolgozott. Gyermekkori álma teljesült, amikor 1953- ban a városi tanács népművelési felügyelője lett. Sokoldalúsága, kíváncsisága, irödalomszeretete is közrejátszhatott abban, hogy — három évig — a könyvtári munkába is belekóstolt. A leghosszabb ideig, 1960-tól nyugdíjazásáig a városi mű- . velődési ház igazgatójaként szolgálta — a szó legnemesebb értelmében szolgálta — — a köz művelődését. Talán elkoptatott a szó: ízig-vérig közösségi ember volt. A város tanácstagjaként az ő körzete volt.a Bihari-telep, az a része a városnak, ahol a kevi cigányok többsége lakott, s ma is lakik. Az ottani cigányság társadalmi-gazdasági-szel- lemi felemelkedésében Kun Lászlónak nem kis szerepe volt. Szakmai körökben me- gyeszerte ismerték, tisztelték az általa szervezőit, egykori túrkevei cigány népi együttest, a Kevi Kör néven ismertté vált képzőművészeti kört, s később az ugyanilyen címen közreadott időszaki kiadványt. A fiatalok, az utódok számára is példamutató szorgalommal szerezte meg a szükséges szakképesítést a debreceni ^Tanítóképző népművelés—könyvtár szakán. Kun László 1982-ben méltán kapta meg a Megyei Tanács Közművelődési Díját, amiért valóban megdolgozott,- s amire igen büszke volt! Dénes Pál Szolnokon a Tanácsköztársaság úton az Építőipari Szövetkezet kivitelezésében 52 OTP-crtékosítésíí lakás épül, a földszinten és az alagsorban üzletsor kap helyet, ösz- szescn tizennégy üzlettel, amelyeket még ebben az évben átadnak, a lakások pedig jövő év elejére készülnek el. Jelenleg a belső falazás, szerelőmunka folyik, s rövidesen kezdődik a tetőszerkezet zsaluzása. — nzs — szombaton és vasárnap is dolgoznak. Nem dramatizálom tovább a helyzetet, megteszi azt maga az élet. Simonék békés emberek. A családfő csak akkor kapta föl, úgy istenigazából a vizet, amikor a vasárnapi leves kavargatása közben elkezdett potyogni a mész a plafonról, éppen bele a levesbe. Ezután keresett föl a szerkesztőségben. Estefelé meglátogattam őket, jóhiszeműen, ám jogcím nélkül használt 41 négyzetméteres otthonukban. Jóleső érzéssel konstatáltam a szoba belső ablakpárkányán az ujjnyi vastag port — késő délután láttam a teherautót és a markolót —, a jéghideg fürdőszoba plafonig penészes falát — a szomszédos épületrészből már kiszerelték a fűtőalkalmatosságokat —, s hallgattam — de már nem olyan jó érzéssel —1 Simonék kálváriáját. — 1982-ben házfelügyelőt keresett az SZTK. Ezt a lakást ajánlották, persze cserelakás fejében — kezdi Simonná. — Sokat betegeskedtek a gyerekek, kedvezőnek tűnt az osztott műszak: reggel öttől hétig, délután öttől este tízig tartott a szolgálat. Dolgozom is, itthon is vagyok. Elfogadtam. Így lettem házfelügyelő 1983. március elsejétől. Beköltöztünk a szolgálati lakásba, ötvennégy négyzetméteres tanácsi lakást adtunk cserébe. Cseperedtek a gyerekek, kitanultam a gyors- és gépírást. Amikor a házfelügyelői, gondnoki teendők túlságosan is megsokasodtak. — mosoda, ügyelet a telefon- központban, stb. •— gondoltam, hasznosítom a szakmámat, orvosírnoknak kértem magam. Kérésemet felmondásnak vették, értesítettek, hogy elfogadták. Nem könyörögtem, 1986 nyarától a bíróságon vagyok ügyviteli alkalmazott. Nem felejtették ott őket! Így váltak Simonék jóhiszemű, jogcím nélküliekké a negyvenegy négyzetméteren. Szó se róla, a Hetényi Géza Megyei Kórház többször próbálta másik lakáshoz juttatni őket, mindmáig sikertelenül. Nem is lett volna ebből ilyen nagy baj, ha nem kezdődik meg — éppen a keleti szárnyon — a rekonstrukció. Simonék úgy érzik, ottfelejtették őket. Fejük fölött, az első emeleten döngetik, döntögetik a közfalakat. Hull a mész, a malter, reped a mennyezet. Az ablakrések minden lehetséges anyaggal — papírral, ronggyal — el- tömködve, így is kilószám ömlik a finom törmelékpor a lakásba. A fürdőszoba fala: penész a padlótól a mennyezetig. A múltkor, amikor az első emeleten elunta magát egy vízvezetéket lezáró vakdugó. szépen beáztak. Ahogy a nagykönyvben meg van írva. Dehogyis felejtették ott őket! Ézt már Haraszti Kálmántól, a kórház gazdasági főigazgató-helyettesétől . tudom. Nem felejtették, hiszen a lakás a rekonstrukció kezdetén külön közmű-csatlakozást. kellett, hogy kapjon, mert a rendelőintézet eredeti vezetékeit áthelyezik, kicserélik. Haraszti Kálmán jószándékához kétség nem férhet! Amikor Simonék — néhány héttel ezelőtt — tájékoztatták áldatlan helyzetükről, azonnal intézkedett. Az egyelőre, romboló, közfaldön- gető, -döntő építőket az épület másik szárnyába csoportosíttatta át. Megígérte Si- monéknak, gondoskodik megny ugta tó el h e I yez.ésü k röl. A megoldás közeleg. A tervek szerint február végén megürül az utókezelő — köz,nyelven az egykori Bábaképző épületének egyik kétszobás, 86 négyzetméteres lakása. Azután körülbelül két hét kell, míg rendbe teszik, majd máris költözhétnek Simonék. Kecsegtető ajánlat! Egyik jogcím nélküliből a másik jogcím nélkülibe! Igaz, tágasabba, szebbe. Csakhát mégis, az utókezelőbe. Tudom, azok is emberek, akiket ott kezelnek. Mégsem gondolnám, hogy a lehető legüdítőbb hatású környezet — ne mondjak ' mást — Simonék gyerekeinek. És mi lesz, ha egyszer majd az utókezelő rekonstrukciója következik? Azt kérdeztem még Haraszti Kálmántól; ha a rendelőintézet felújításának előkészületei már tavaly októberben megkezdődtek, nem tűnik-e kicsit késői megoldásnak Simonék márciusi költöztetése? De későnek tűnik. Haraszti Kálmán nem mentegetőzik. Elismeri; valóban, már régen meg kellett volna a dolgot oldani. Talán ő is figyelmetlen volt. Simonék meg túlzottan türelmesek."Ha hamarabb szóltak volna. Nem csak akkor, amikor már plafon hullott a levesükbe. Van itt még egy másik szál. Hogy állunk jogilag? Dr. Próbáld Ferenc, a városi tanács igazgatási osztályának vezetője szakszerűen elmagyarázza: Simonék elhelyezéséről — mivel jóhi- szeműek — a kórháznak kell gondoskodnia. Nincs megszabva, hogyan. Az a felek megegyezésén múlik. Piroskák és jófiündérek Említem Simonék egykori 54 négyzetméteres tanácsi lakását. Hogy arra jogosultak-e? A tanácsi lakásra való jogosultság nem szerzett jog, azt a családban egy főre jutó kereset határozza meg. De ha az alapján jogosultak is, soronkívüliséget — a tanácsi lakás odaítélésében — semmiképpen sem élveznek. A kör itt zárulna be? Nem! A kórház valóban kért a tanácstól Simorréknak egy ugyanolyan tanácsi bérlakást, mint amilyenből annak idején kiköltöztek. S érkezett a válasz: kap, ha az érvényes rendelkezés szerint fizet másfélmillió forintot az egyszeri bérlőkijelölési jogért. Nem fizet, mert a kórháznak annyi pénze nincs arra, hogy egyszer és mindenkorra, megnyugtatóan megoldja Simonék helyzetét. Hogy visszahelyezze őket — nem jobb, csak — ugyanolyan körülmények közé, mint amilyet 1983-ban hátrahagytak. Igaz, a gazdasági főigazgató-helyettes elismeri; valóban az volna az üdvözítő, az igazságos megoldás. Nem csak elismeri, munkálkodik is e megoldás érdekében. Azt azonban ő is tudja; belátható időn belül ennek a megoldásnak nincs reális lehetősége. Itt tartunk most. 1989 februárjában. Tanulság? Nincs tanulság. Olyan ez az egész történet, mint egy rossz álom. Vagy mint. egy mese. Amelyben nincsenek gonosz mostohák, vagy nagymamának öltözött farkasok. Itt csak Piroskák vannak, meg jótündérek. És mindenki — egy emberként — hihetetlenül jó szándékú. Ha vannak áldozatok, azok kizárólag a körülmények, a magyar egészségügy 1989-es februári helyzetének áldozatai. S közben levesükbe a plafonról hull a mész, a malter. Nem értem. Mi is a baj tulajdonképpen? Egri Sándor
