Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-12 / 10. szám
XL. évf. 10. sz., 1989. jan. 12., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Fontos törvények elfogadásával Befejezte munkáját az Országgyűlés A képviselők megszavazták az egyesülési Jogról és a gyülekezési jogról szóló törvényt Módosították a Ház-szabályokat den késő estig ülésezett. Az egyesülési és a gyülekezési törvényjavaslatok feletti együttes vita lezárult. Ezután Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter foglalta össze a vitában elhangzottakat. Az igazságügyminiszter vitaösszefoglalója Dr. Kulcsár Kálmán —aki a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság állásfoglalását is összegezte — elöljáróban hangsúlyozta: a kormány elfogadja Bállá Éva és más képviselők módosító javaslatát a törvénytervezet 29. szakasza 1. bekezdését illetően. Ebben arról van szó, hogy büntető jogi tényállást állapítanak meg akkor, ha valaki egy adott szervezet bejegyzését elutasító bírósági határozat után részt vesz a megalakult társadalmi szervezet vezetésében. A képviselők érvelését elfogadva a törvényjavaslat szövegét úgy módosították: „aki a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében vesz részt, vétséget követ el, és ezért egy évig terjedő szabadságvesztéssel, javító-nevelő munkával vagy pénzbüntetéssel sújtható”. A továbbiakban arról szólt, hogy a kormány nem tudja elfogadni Púja Frigyes képviselő javaslatát, amely arra vonatkozott, hogy a politikai párt létrehozásának lehetősége ne szerepeljen a törvénytervezetben. Nem tud azonosulni a kormány azzal a több képviselő által előadott módosító javaslattal sem, hogy nincs szükség a politikai pártok alapítását szabályozó külön törvényre. A politikai pártok létrehozására vonatkozó külön törvény szükségességét indokolva hangsúlyozta: a pártoknak a társadalomban különböző funkcióik vannak. Ezeket a funkciókat részben politikai szervezetek is ellátják, anélkül, hogy pártnak neveznék magukat. Tehát nem az elnevezésen, hanem a tartalmi működésen van a hangsúly. Azoknak a szervezeteknek viszont, amelyek politikai pártként kívánnak majd működni a jövőben szükségük van időre, hogy a funkcióik ellátásához — például a képviselt érdekeknek megfelelő politikai program kialakításához — szükséges feltételeket megteremtsék. Nem arról van tehát szó — emelte ki az igazságügyminiszter —, hogy a kormány fél valamitől, s ha ad valamit, ugyanakkor a másik kezével gyorsan megszorítja a gyeplőt. A kormány —, amely már hozzálátott' a párttörvény kimunkálásához — egyetért a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság javaslatával, hogy megfelelő társadalmi vita után, legkésőbb augusztus 1-jéig nyújtsák be a parlamentnek a párttörvényről szóló törvénytervezetet. A korszerű egyesülési jognak nagyon sok összefüggése van, ezzel kapcsolatban nemcsak közjogi, hanem polgári jogi viszonyokat is szabályozni kell. Egységes törvény esetén valamennyi szervezetre alkalmazható szabályokat kell megszabni. Ezért szükséges, hogy a törvény foglalkozzon a társadalmi szervezetek belső életével is. Ezzel azonban csupán két paragrafus foglalkozik, s ezek is diszpozitív szabályok, amelyek akkor lépnek életbe, ha a szervezetek alapszabálya másként nem rendelkezik. Dr. Kulcsár Kálmán foglalkozott Tóth Károly kép- ,viselő, református püspök javaslatával is, miszerint külön védelmet biztosítsanak az egyházakkal kapcsolatos elnevezések használatánál. Ez az igény jogos — hangsúlyozta Kulcsár Kálmán —, s a törvénytervezet megfelelő paragrafusa eleget is tesz ennek. A törvényjavaslat nem kezeli külön a sportegyesületeket, erre nem alkalmas a jogszabály. Géczi Isi-ván képviselő ezzel kapcsolatos felvetésére a miniszter válaszában elmondotta: hamarosan elkészül a sportegyesületekre is érvényes, az egyesületek belső gazdálkodását meghatározó minisztertanácsi rendelet. Emellett több, csak a sportegyesületeket érintő jogszabály megalkotására is szükség van. A kormány ezzel egyetért, s a jogalkotási munka hamarosan meg is kezdődik, ám a képviselő által kért határidőt nem tudják elfogadni. A továbbiakban elmondotta, hogy az egyesülési jognak ki kell zárni a fegyveres szervezetek létrehozásának lehetőségét. Ám a vadásztársaság. a sportlövő klub nem tekinthető fegyveres szervezetnek. Rájuk tehát nem vonatkozik az említett tilalom. Végül dr. Kulcsár Kálmán arra kérte a képviselőket, hogy a benyújtott törvényjavaslatot , — a kormánynak azzal az ígéretével együtt, hogy a pártról szóló törvényt ez év augusztus 1-jéig benyújtja az Országgyűlésnek — fogadják el. Mielőtt határozatra került Volna sor, Géczi István kért szót. Korrektnek és pontosnak minősítette a sportegye- sületeklkel kapcsolatos miniszteri választ, de kérte: vegyék jegyzőkönyvbe, hogy 1990 első felében meg keli alkotni a sporttörvényt. Dr. Kulcsár Kálmán az igazságügyi tárca nevében. Deák Gábor pedig az Állami Iiinsági és Sporthivatal nevében vállalhatónak tartotta ezt az időhatárt. Ezután határozathozatal következett az egyesülési jogról szóló törvény ügyében Stadinger István felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság 127-es számú jelentéséből az 1., a 8. és a 11. pont tartalmaz olyan kérdéseket, amelyek a törvényjavaslat feletti vitában felmerültek. Ekkor Balia Éva kért szót és a 11. pont vonatkozásában kije(Folytatás a 2. oldalon) AZ UTCA MÁSIK OLDALÁN A szolnoki Tabánról írott sorozatunk befejező részében a szerző összefoglalja az építkezés tanulságait, és arról is szót ejt, hogyan lehetett volna elejét venni a mendemondáknak. /4. oldal/ Alfasugarak és dohányzás NémethGyula, a tiszafőlc/váriHajnóczy Gimnázium fizikatanára újszemléltető eszközök tervezésével, készítésévé/segít abban, hogy diákjai megkedveljék ezt a nehéz- nek tartott tantárgyat /5. o/daV Kézre kerű/t a tettes, és va/tott Elfogták a mezőtúri kútnál történt robbantás tettesét.. A sérült kisfiú sikeres operáción esett át Szolnokokon. IQ. oldal/ Iványi Pál látogatása Szolnokon AktívaUlés pártmunkásokkal a Tudomány és Technika Házában — Találkozó megyei gazdasági vezetőkkel a Kőolaj- és Főldgáztermelő Vállalatnál Tegnap Szolnokra látogatott Iványi Pál, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, akit a megyei pártbizottság épületében Szabó István, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára fogadott. Ezt követően a Tudomány és Technika Házában aktívaülésre került sor. Az eszmecserén részt vettek a megyében lévő városi pártbizottságok első titkárai, a megyei pártbizottság tagjai, pártmunkások, a társadalmi és tömegszervezetek vezetői. Az elnökségben Iványi Pál és Szabó István mellett helyet foglalt Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke, Szűcs János, Fábián Péter és Zelenyánszki András, a megyei pártbizottság titkárai. Szabó István megnyitó szavai után Iványi Pál tartott vitaindító beszédet. Az aktíyaülés célja a politikai együttgondolkodás elősegítése; az erre irányuló igény talán soha nem volt olyan erős. mint mai zaklatott világunkban — hangsúlyozta bevezetésképpen —, a legfontosabb kérdésekre csak a párttagság véleményét meghallgatva lehet érdemi választ adni. A továbbiakban kifejtette, hogy a napjainkban tapasztalható igen gyors változások — melyeket a párttagság kényszerített ki — a társadalom minden szférájában érvényes program kidolgozását nem teszik lehetővé. Ami pedig társadalmigazdasági helyzetünket illeti: a lényeget tekintve válság- helyzet van, bár ezt a minősítést árnyaltabban is meg lehetne fogalmazni. És e válsághelyzet megoldására ez az ország, ez a társadalom magán kívül másra nem számíthat. Hisz a baráti országok is el vannak foglalva saját gazdasági nehézségeikkel, és a tőkés világra való nyitás sem mondható problémamentesnek. A társadalmi rétegek közül kiemelten szólott az értelmiség és az ifjúság helyzetéről. Az értelmiséget nem fizettük meg — mondta —, és ezért nem is követeltünk tőle. Hallatlan szellemi veszteségeket szenvedett el emiatt az ország. Látnunk kell azt is — húzta alá —, hogy hatékony értelmiségi bázis nélkül jó program kidolgozására egyetlen párt sem képes. Részletesen szólt az ifjúság problémáiról, egyik legfájdalmasabb gondIványi Pál vitaindítóját tartja az aktívaülésen ként említve a szorongató lakáshelyzetet. A korábban kialakított szocializmus-képről szólva hangsúlyozta: újra kell gondolni dolgainkat. A termelőerők racionálisabb felhasználása biztosítja a szocializmus fölényét — ezt tanítottuk például, de mivel a gyakorlatban nem tudtuk megvalósítani, a javak igazságos elosztását hirdettük. Csakhát hiányt elosztani nem lehet. Eljutottunk az egyenlősdihez ami érdektelenséghez, a termelés leromlásához vezetett. Kiiktattuk a politikai küzdelmet is, a káderek nem mérkőztek posztjukért, egyszerűen kinevezték őket. És lehetne sorolni tovább hibáinkat. Ezek után felvetődik a kérdés: van-e kiút jelenlegi helyzetünkből? Van, és ez az út, melyet pártunk döntéseivel kijelölt. A továbbiakban szólott az alternatív csoportokról, majd hangsúlyozta: az MSZMP- nek megújhodott, a reformok élén álló pártként kell megőriznie vezető szerepét. Napjaink egyéb időszerű kérdéseinek taglalása után befejezésül szorgalmazta, hogy a pártszervezetek tegyenek meg mindent a párt most még mozdulatlan derékhadának csatasorba állításáért. Iványi Pál előadása után tízen tettek fel kérdéseket, illetve fejtették ki véleményüket különböző témakörökben. A költségvetési és pénzügyi reformra vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: dolgoznak rajta, az alapkérdéseket már kimunkálták az illetékes szervek, de még nem adható válasz arra. hogy jövőre bevezethető lesz-e a költségvetés reformja. Az viszont már egyre inkább kirajzolódik, hogy a területek, városok bevételeinek kell kitenniök a helyi költségvetés nagyobbik részét, ebbe az irányba kell haladni. Elhangzott kérdésként, hogy a politikai intézmény- rendszer korszerűsítésében miért nem léptünk már évekkel ezelőtt előbbre? A tömör felelet: szubjektív okok és a nemzetközi körülmények miatt. Arra a felvetésre pedig, hogy miként alakul a párt szerepe a gazdaságban. a válasz: több kérdés még tisztázásra vár, ezen a feladaton most is munkálkodnak. Mindenekelőtt a munkáltató és az érdekvédelem szerepét kell kidolgozni és elhatárolni. Any- nyi bizonyos: a pártszervezetek. a párttagok mindenféleképpen érvényesíteni fogják a párt gazdaságpolitikáját a vállalatoknál. Iványi Pál egyetértett azzal a többek által kifejtett véleménnyel, hogy a párt vezető személyiségeinek a nyilvánosság előtt ugyanarról a dologról ugyanúgy kellene nyilatkozniuk, hogy ne okoz(Folytatás a 4■ oldalon) Próbaüzemben az új zománcégető Váncsa Jenő hazaérkezett Izraelből Tegnap hazaérkezett Izraelből Váncsa Jenő mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter, aki Avraham Katz-Oz mezőgazdasági miniszter meghívására, küldöttséggel január 3. és 11. között hivatalos látogatást tett Izrelben. A magyar minisztert fogadta Jichak Samir miniszterelnök és Dov Silanszki, az Izraeli Parlament elnöke is. Váncsa Jenő hazaérkezésekor a Ferihegyi repülőtéren utazásának tapasztalatairól és eredményeiről az MTI munkatársának elmondotta : a küldöttséget igen barátságosan fogadták, tárgyalásaik szívélyes légkörben folytatódtak és érdemeik voltak. Úgy ítéli meg, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolat rövid időn belül, három-négy hónap alatt létrejöhet. A kapcsolatokat elősegítheti az is, hogy a gazdasági együttműködések az utóbbi időben a korábbinál erőteljesebben fejlődtek. Megkezdte 90 napos próbaüzemét a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár új zománcégető kemencéje. A 18 millió forintos világbanki hitelből és további 7 millió forint saját erőből átépített zománcégetőben programozható a hőrendszer, így egyenletesebb, tar- tósabb és esztétikusabb zoHazánkban már nagyüzemi körülmények között, míg Ausztriában és Angliában egyelőre kisparcellás kísérletekben vizsgázott sikerrel a legújabb hazai nemesí- tésű tavaszi árpafajta, a GK Isis. A Gabonatermesztési Kutatóintézet táplán- szentkereszti kutatóállomásán előállított, két évvel ezelőtt elismert fajtát az idén már mintegy ötezer hektáron vetik a dunántúli gazdaságok, így egy év múlva máncfelületet alakíthatnak ki, közben nem deformálódik a lemez. Az új kemence -energiatakarékos, környezetkímélő és nagy teljesítményű. A készülékek nagy részét már ezzel zománcozzák, egyidejűleg megkezdték a gyár másik kemencéjének átépítését is. várhatóan nagy mennyiségű vetőmag áll a hazai gazdaságok rendelkezésére. A hazai nagyüzemek évek óta csaknem kizárólag külföldi árpafajtákat vetnek, ennélfogva a GK Isis, a jelenleg egyetlen magyar előállítású tavaszi árpafajta jelentős importot pótolhat. Nagy termőképességű, korán érő, alacsony szárú, kiváló állóképességű, kifejezetten nagyüzemi fajta, Importot pótol az új hazai árpafajta Az Országgyűlés ülésszaka tegnap délelőtt 9 órakor folytatódott. Az ülésszak második munkanapját Sta- dinger István, a Ház elnöke nyitotta meg. Bejelentette, hogy a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság ked-