Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-11 / 9. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989 JANUÁR 11. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, DÖSA GYÖRGY január 5-én életének 45. évé­ben hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése január 12-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­metőben. A gyászoló család, Szolnok. Fájdalommal tudatjuk a ro­konokkal, az ismerősökkel, hogy édesanyám, ÖZV. ECSEKI JÖZSEFNÉ szül. Király Rozália hosszan tartó betegség után 77. évé­ben elhunyt. Temetése f. hó 12-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti te­metőben. A gyászoló család, Szolnok, Ifjúsági u. 8. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédok­nak, akik szeretett halot­tunk, drága jó édesanyánk, nagymamánk, dédnagyma­mánk, ÖZV. FODOR SÁXDORNÉ szül. Szöllősi Róza temeté­sén részt vettek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, s mély gyászunkban velünk együttéreztek és felejthetet­len édesanyánkat utolsó út­jára elkísérték. A gyászoló család, Mezőtúr. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, szomszédoknak, ismerősöknek és a Tisza­földvári Lenin Tsz dolgozói­nak, akik drága halottunk, GULYAS PAL temetésén megjelentek, mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek. A gyászoló család, Tiszaföldvár. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, nagymamánk, KIS ISTVANNÉ szül. Simon Katalin temeté­sén részt vettek, fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Törökszent- miklós. INGATLAN 20 m-'-es fűtött sze- relőaknás garázs el­adó. Érdeklődni: Szolnok, Bozsó K. út 9. 1/8. (178) ÉPÍTÉSI telek reá^ lis áron eladó. Sza- jol. Szolnoki út 50. Érdeklődni: Török- szentmiklós, Liszt Ferenc út 17, (23528) TÖRÖKSZENTMIK- LŐS, Szolnoki út 5. számú kétszobás, ipari árammal ellá­tott, komfortos csa­ládi ház áron alul eladó. (23530) SZOLNOKON, a Holt-Tisza-parton 200 négyszögöl telek hétvégi házzal el­adó. Érdeklődni: hétfőtől — pénte­kig 8-tól 16 óráig a 39-501-es telefonon, Horváthné, (74) SZOLNOKON, a Holt-Tisza-parton, Márta u. 2. alatti 72 négyszögöles telek faházzal eladó. Te­lefon: 36-80l-es 13— 15 óra között. (73) SZOLNOKON a Szil-» vás utca 6/b. szám alatt 250 négyszögöl gyümölcsöskert, va­lamint 40 m2-es al­sóépület, mellék- épületekkel eladó. Érdeklődni: szom­bat. vasárnap 7—16 óráig. (23282) LAKÓTÉR alatti hi­deg-melegvizes ga­rázs eladó. Érdek­lődni: Szolnok, Ecseki út 8. IV/20. (161) TÖRÖKSZENTMIK- LÓSON kétszobás, nagy családi ház 534 m2 telekkel plusz gazdasági épülettel eladó. „Tavaszi köl­tözés” jeligére a Törökszentmiklósi Hirdetőbe. (23464) ELADÓ 1 szoba, komfortos, földszin­ti lakás Szolnok, Szántó krt. 6. fsz. 1. Érdeklődni: 1989. január 13-án 10—18 óráig. (23461) TISZABÖN szoba, konyhás lakás 550 négyszögöl telekkel eladó, Tulipán út 13. Érdeklődni a hely­színen. (75) HAROMSZOBAS. pincés családi ház félkész állapotban eladó. Szolnok, Sport út 13 b. (204) KÖZPONTBAN levő 2,5 szobás lakás el­adó kp. -f OTP-át- vállalással. Érdek­lődni : Tiszaföldvár, Jókai u. 2. I. lép­csőház. (198) SZOLNOKON, a Holt-Tisza-parttól 50 m-re 300 négyszög­öl telek sürgősen eladó. Érdeklődni: Szolnok, Sarló út 22 ., vagy telefon 32-863 munkaidőben. (195) ___________________ 550 000 Ft készpénz­zel lakásmegoldást keresünk a Széche­nyi lakótelepen. „Fontos” jeligére a kiadóba. (191) ELADNÁM vagy el­cserélném 42 m2-es szövetkezeti, teher­mentes lakásomat. Cím: Szolnok, Ba­logh B. út 6. II/9. Érdeklődni: levél­ben Kengyel, Baj- csy-Zs. út 2„ Tóta István. (253) ELADÓ Kengyelen levő, korszerű tech­nológiával szerelt, 6000 férőhelyes csi­benevelő épület, fél tulajdoni rész­ben. Érdeklődni: Gruber István, Tö- rökszentmiklós, Fáy A. ltp. II. ép. II. lh. 11114. (247) KÉT szoba, össz­komfortos családi ház szőlőskerttel, azonnal beköltözhe­tően eladó. Jászapá­ti, Jókai u. 22., Farkas László. (237) 800 000 Ft kp. -f OTP-átvállalással kétszobás lakást vennék. „Földszint vagy első emelet” jeligére a kiadóba. (222)____________________' V árosközpontban 37 m'-’-es, gázfűtéses, erkélyes. földszinti lakás eladó. Érdek­lődni: Szolnok, Kes­keny J. út 25—27. fsz. 7„ 17 óra után. (223) GÉPJÁRMŰ GM-es 1500 S Lada megkímélt állapot­ban eladó. Dr. ör­dög Lajos, Üjszász, Damjanich út 14. (184)__________________ Z P-s kis Polski le­járt műszakival ol­csón eladó. Érdek­lődni: Szajol, Marx K. út 5. (166) SIMSON S—51—B el­adó. Szolnok, Ber­csényi út 43., Ko­vács. (203) HÁROMÉVES Pols- ki Fiat 126-os gép­kocsi friss műszaki­val eladó. Érdek­lődni : Szandaszőlős, Tömörkény út 17., 17 óra után. (251) ÖTÉVES Aró teher­gépkocsi, 4x4-es, 1990-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Jászberény, Vásártér 23 a. (353) adásvétel PULIKÖLYKÖK négyszer CAC-os gyönyörű, zsinóros szőrű apától, kitűnő anyától eladók. Nyolchetesek Szol­nok, Páfrány út 1. Alcsi út, Tulipán út végénél. Érdeklőd­ni bármikor. (2398) EGY pár könnyű sodrott sárga kan­cacsikó ló eladó külön is. Erős, sodrott kancát be­számítok. Szolnok, Csanádi krt. 2 IV/12. Telefon: 43-376. (39) ELADÓ Union var­rógép új állapotban. Érdeklődni: Szol­nok, Ságvári krt. 20. 1/5., 14 órától. (25) Pannóniám egliajtású kerti traktor eké­vel és 6 voltos hő­tároló kályha eladó. Zagyvarékas, Külső- Alkotmány út 4. (187) HÉTHETES bika­borjú eladó. Tisza- tenyő, Táncsics M. út 12 a. Érdeklődni: egész nap. (197) HS—400-as hangfal­pár eladó. Érdek­lődni: Bede Zsolt, Szolnok, Bálvány út 6. (250) __ M UNKAGÉPNEK, decemberben vizs­gázott MTZ—50 trak­tor kiváló állapot­ban eladó. Érdek­lődni: Szolnok, Fé­nyes Adolf út 54. alatt. 17 óra után. (228) ____ E LADÓ sertésönete- tő, Zenit—H típusú fényképezőgép és stereo fejhallgató. Érdeklődni: Szol­nok, Nád út 14. szám alatt, egész nap. (293) ANGOL Carlsbro 90 wattos basszus erő­sítő és John Birch basszusgitár eladó. Szolnok, Mártírok út 37. IV 26. (296) REPÜLÖMODELL tervrajz kiadványo­kat. folyóiratokat (külföldit is) kere­sek megvételre 1935- től 1955-ig. Cserjési, 7400 Kaposvár, 48-as Ifjúsági u. 38. Te- lefon: 19-997. (303) ÜJ C + 4 számító­gép magnóval, já­tékkazettákkal, flop- pyval és joystickkai eladó. Telefon: 31- 425-ös, 18 óra után. EGYÉB REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó. 44- 318, Szolnok. Várko- nyi tér 2. fsz. 1. EGY- vagy másfél szobás lakást bérel­nék hosszabb időre üresen. Asztalos, Szolnok Vörös Csillag u. 58. Ili 14. (189) GANZON- vagy egy­szobás lakást albér­letbe kivenne fiatal egyedülálló. Aján­latokat; 31-065-ös telefonszámon 18— 20 óra között vá­rom. (227) BÚTOROZOTT más­fél szobás, összkom­fortos lakás hosz- szabb időre kiadó. „Február” jeligére a kiadóba. (225) IDŐS néni vagy bá­csi gondviselését vagy eltartását vál­lalja középkorú há­zaspár. „Megbecsü­lés” jeligére a Tö­rökszentmiklósi Hir­detőbe. (23531) S3' r EDÖIMY l200.-/m2 ELUXA 750-/m2 > Tel.: Szolnok' 40-579 FEDEZTETÉST vál­lalok, 3 éves acél­kék színű német dog kanommal. Eredményei: HPJ I. és CAC I. Cím: Zajzon Róbert. Szolnok, Martino­vics út 24. (372) LAKÁSCSERE SZOLNOKON, 2.5 szobás tanácsi la­kásunkat elcserél­nénk l szobás -f- 2 szobás tanácsi la­kásra. Szolnok, Li­get u. 11. IV 1. (82) ELCSERÉLNÉM szolnoki 1 szobás, komfortos, tanácsi lakásomat szolnoki vagy budapesti komfortos 1 szobás tanácsi lakásra. „I. emeletig” jeligére a kiadóba. (22) SZETKÖLTÖZÖK, figyelem! Másfél szobás szövetkezeti lakást kis méretű kertes házat Ko- csoroson kőút mel­lett adnék 2,5 szo­bástól vagy nagyobb kertes házért. „Szanda—Rákóczi­falva előnyben” jeligére a kiadóba. (117) HÁZASSÁG NEM dohányzó 38 éves, középmagas, elvált férfi szeretne megismerkedni ko­moly alaptermésze- tü, de vidámságot is kedvelő nővel. Vé­kony testalkatú 164 cm-nél nem maga­sabb hölgyek fény­képes bemutatkozó leveleit várom. „Szolnokiak előny­ben” jeligére a ki­adóba. (23509) CS A LA DTALAN öz­vegy vagyok. 60 éves. 160 cm, kar­csú, egészséges, anyagiak rendezet­tek, dohányzom. Komfortos lakásom, önnyugdijam van. Férjet, élettársat ke­resek. magányos özvegy férfi szemé­lyében 60—68 éve­sig. „Oly rossz egyedül” jeligére a kiadóba. (199) 35 éves, 163 cm ma­gas. özvegyasszony megismerkedne há­zasság céljából hoz­zá illő. józan éle­tű férfival. „Talál­kozás” jeligére a kiadóba. (252) 28 éves, elvált nő kél gyermekkel megismerkedne ma­gas, józan életű fér­fival 36 éves korig. Fényképes levelek előnyben. „Boldog­ság 89” jeligére a jászberényi szerv kesztőségbe. (224) KORREKT, jó meg­jelenésű szolnoki, diplomás férfi leve­lét várja csinős., független, értelmi­ségi nő 38 évtől. „Hol talállak” jel­igére a kiadóba. (294) 42 éves, 175 65, bar­na szakmunkás megismerkedne há­zasság céljából 34— 38 éves lánnyal vagy elvált asszony­nyal. Leveleket: „Hóvirág” jeligére a jászberényi szer­kesztőségbe kérek. (352) A KUNSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIARU KERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet a szolnoki raktárház áruforgalmi igazgatóhelyettesi munkaköré­nek betöltésére. Az állás betöl­téséhez szükséges felsőfokú szakirányú végzettség, öt évi szakmai és legalább három évi vezetői gyakorlat. Pályázni le­het olyan részletes önéletrajzzal, amely tartalmazza a pályázó életútját, eddigi szakmai tevé­kenységének (munkahelyeinek, beosztásának, jövedelmének) ismertetését és a szakmai mun­kára vonatkozó elképzeléseit. Bérezés megegyezés szerint. A pályásatokat „Pályázat” meg­jelöléssel január 20-ig küldjék be a Kunság Füszért személy­zeti vezetőjének, cím: 5000 Szol­nok, Ságvári krt. 22. (23490) A KUNSÁG FÜSZÉRT azonnali belépéssel felvesz telexest, sok­szorosító-gépkezelőt (stencil, fénymásoló), valamint nyugdí­PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! A Jászsági Állami Gazdaság /Jászberény, Alsómuszaj 26. 5100/ pályázatot hirdet NÖVÉNYTERMESZTÉSI „ KERÜLETVEZETO FŐAGRONÓMUS MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE A munkakör a pályázat elbírálását követően azonnal betölthető! A kinevezés meghatározott idejű, 5 évre szól, amely alkalmasság esetén - PÁLYÁZAT ÚTJÁN - meghosszabbítható. Bérezés a 25/1983. [XII.29.] MÉM.sz. rendelet alapján - megegyezés szerint. A munkakör betöltésének feltételei:-felsőfokú szakirányú végzettség,- legalább öt éves szakmai és vezetői gyakorlat,- erkölcsi és politikai fedhetetlenség. A pályázatnak tartalmaznia kell:- részletes önéletrajzot, amely tartalmazza a pályázó addigi szakmai életútját is,- jelenleg munkahelyének, munkájának, beosztásának ás jövedelmének leírását,- szakmai ás politikai végzettségét tanúsító okiratának másolatát.- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt,- orvosi igazolást, amely a munkakör ellátására alkalmas egészségi állapotát igazolja. JPG A pályázatot a felhívás megjele­nésétől számított 15 napon belül lehet benyújtani a gazdaság termelési igazgatóhelyettesénél. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítást szintén a termelési igazgatóhelyettes ad. /Telefon: 11 366/ A pályázatokat bizalmasan kezeljük, az elbírálás ered­ményéről a pályázókat levélben értesítjük! jast, hivatalsegédi beosztásba. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet: Kunság Füszért személyzeti vezetőjénél, 5000 Szolnok, Ságvári krt. 22. (23491) ÉPÍTŐIPARI KISSZÖVETKEZET SZOLNOK, felvételre keres mi­xer gépkocsikra F 3-as kategó­riába gépkocsivezetőket. Jelent­kezni lehet: Szolnok, Százados u. 6. Töröcsik László szállítási üzemvezetőnél. Telefon: 34-301. (109) A GYAPJÚFORGALMI VÁLLA­LAT SZOLNOKI KIRENDELT­SÉGE közgazdasági technikumi végzettséggel árupénztárosi, esetenként külszolgálatos mun­kakörbe gépírni tudó női mun­kaerőt keres felvételre. Jelent­kezés kézzel írott önéletrajzzal, Szolnok, Táncsics M. út 1. (31) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS TERVEZŐ- ÉS ÉPÍTŐIPARI VÁLLALATA (SZOTÉV) török­szentmiklósi asztalosüzemébe felvételt hirdet kazánfűtő (kö­zépnyomású kazán kezelésére), raktáros (erkölcsi bizonyítvány szükséges) munkakörök betölté­sére. Jelentkezni lehet: Gulyás Lnjos üzemvezetőnél, Török- szentmiklós. Papp Sándor úti telepén. (23386) A SZOLNOK MEGYEI SÜTŐ­IPARI VÁLLALAT felvesz köz­ponti szállításához jó kereseti lehetőséggel gépkocsivezetőt. Jelentkezni lehet: Szolnok, Rá­kóczi u. 50. szállitásvezetönél. (23409) AZ AMFORA KERESKEDELMI VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz éjjeliőröket. Jelentkezés személyesen: Szolnok, Csaba út 28. szám alatt. (23440) Nagykereskedelmi tevékenység­ben járatos megbízható munka­erőt keresünk, aki üzleti és közvetítői gyakorlattal rendel­kezik, piackutatásban járatos. „Jó kereseti lehetőség” jeligé­re a debreceni Magyar Hirde­tőbe. (23099) AZ ORSZÁGOS MÉRÉSÜGYI HIVATAL MÉRTÉKHITELESÍTŐ HIVATALA, SZOLNOK, ADY EJ U. 33. alkalmaz 30 év körüli férfi villamos üzemmérnököt, mérőperemes mérőkörök hitele­sítői munkakörbe, azonnali be­lépési lehetőséggel. A munkakör gyakori kiszállással jár, és szá­mítógépes ismereteket is igé­nyel. Jelentkezés személyesen pályázat jellegű önéletrajz be­nyújtásával a hivatalvezetőnél. (23445) A JNVV GYERMEK- ES MUN­KAHELYI ÉTKEZTETÉSI Llj- ANY VÁLLALAT pénzügyi elő­adót keres felvételre közgazda- sági szakközépiskolai végzet­séggel, több éves gyakorlattal. Számítógépes gyakorlattal ren­delkezők előnyben. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti ve­zetőjénél: Szolnok, Kossuth té­ri Irodaház II. emelet. (23468) A SZOLNOKI MEZŐGÉP VÁL­LALAT ÖNTÖDEI GYARA Tö­Szamuelv Tibor Mg. Szakközépiskola Nyír- egyháza, Rákóczi út 69. felvételt hirdet — gyümölcstermesztő­feldolgozó w — mg. gépjavító és — mg. szálilításszervező technikusminősítő vizs­gákra. Jelentkezési határidő ja­nuár 31. (22043) Gyomaendrőd és Vidéke Áfész Autótechnika 38. sz. AUTÓSBOLTJA január hónapban hét­fői szabadnapok kivé­telével NYTTVATART Bolt címe: Gyomaend­rőd, Lenin u. 149. RÖKSZENTMIKLÖS számviteli és pénzügyi csoportvezetőt ke­res mérlegképes könyvelői vagy főiskolai végzettséggel. Leg­alább 5 éves szakmai gyakor­lattal, valamint pénztárost 6 órás munkakörbe. Jelentkezni lehet az öntöde szémélyzeti ve­zetőjénél. (21987) JASZ-NAGYKUN VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT azonnali belépéssel keres épületgépészetben jártas közép- vagy felsőfokú energeti- kusi szakvizsgával rendelkező munkatársat. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán, Szolnok, Kossuth tér 1. II. em. (256) Hirdetmény Távoktatás! Levelező felvé­teli előkészítők egyetemre, főiskolára! Tantárgymegje­löléssel kérje tájékoztatón­kat! Pallas Felvételi Előké­szítő GM. 1364 Budapest, 4. PÍ-: 126. (23455) Mezőgazdasági Szaktanácsadó Szolgálat /SzakszolgálatiÁllomás, Gyöngyös, Vármegyeháztér 1./ pá/yázatot hirdet analitikai osztályvezetői munkakörbe, laboratóriumi gyakorlattal, felsőfokú képesítés­sel, vegyész részére. Szaktanácsadó munkakörbe, cukorrépa-termelési, agrokémiai gyakorlattal agrármér­nök részére. Jelentkezés: részletes szakma önéletrajzzal 1989. január 15-ig. Felvilágosítás: a Szakszolgálati Állomás igazgatójánál, 37/11-134-es telefonon. /22177/ JUHTARTÓ KISTERMELŐK FIGYELEM! A Püspökladányi Haladás Áfész MINDEN VASÁRNAP 7-11 óráig tejes és választási bárányok felvásár­lását végzi 14-21 kg-ig, Püspökladány ÜRMÖSHÁT hizlalótelepen, kiemelten magas áron. Bővebb felvilágosítás: Püspökladány, Bocskai u. 7. alatt, a felvásárlási csoportnál. Telefon: 142/15 Telex: 72-608 'íÁk ; |i t

Next

/
Oldalképek
Tartalom