Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-28 / 24. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1989. JANUAR 28.

SzomBatijeßyze t

Még egyszer—

Örökölt kölöncök

Örökölt kölöncök címmel jelent meg lapunk 1988. augusztus 30-i számában az a jegyzetem, amely egyes jogszabályok időállóságált, célszerűségét és nem utolsó sorban emberségét vonja kétségbe.

A jegyzet alapja egy tényleges ügy, egy olvasói panasz volt. Ennek lényege a következő: panaszosunk 1984-ben szüleitől örökölt egy épületrészt, amelyben 1949 óta úgynevezett hatóságilag beutalt lakó lakik, aki azóta is havi 40 forint lakbért fizet.

Az öreg vályogházat persze az elmúlt 40 évben senki sem renováltatta: a lakó erre nem volt kötelezhető, a régi tulajdonos — kis pénzű munkásember — pedig a karjait tárogatta, nem elég, hogy idegeneket kell eltűrnie a portáján ... ! Különben sincs miből felújítani az épületet!

Az áldatlan helyzetnek évtizedekig egyformán szenvedő alanya volt a lakó és a háztulajdonos. Még inkább kárvallottá vált az „örökös”, az új háztulajdonos, aki már maga is nyugdíjas volt, amikor az ingatlan a birtokába került. Kifizette az örökösödési illetéket nem is keveset, pedig hát csak tehertételt örökölt.

Tavaly nyáron pl. az arra illetékes hivataltól egy határozatot kapott: „elrendelem ... építmény déli tfö falának helyre- állítását és az épületen a csapadékvíz elvezető csatorna létesítését.” Minderre másfélhónap határidőt kapott, ha nem, — akkor 10 ezer forint lesz a büntetés!

A határozat meghozói nem mérlegelték, hogy ennyi idő alatt egyáltalán lehetséges-e kivitelezőt találni, sőt leírták: „ ... a végrehajtásra megfelelő időt biztosítottam.”

Annak mérlegelése viszont valóban nem tartozott a határozafthozókra, hogy a helyreállítás elvégzésére kötelezett tulajdonos nem saját jószántából fogadta be a lakót; az egész évi lakbér nem volna elég egy kőműves és egy segédmunkás egyetlen órai . munkájának bérére; a szerény nyugdíjat „élvező” lakástulajdonos vagy koldul vagy építkezik.

Panaszosunk megfellebbezte a határozatot, amelyet elutasítottak.

Említett jegyzetemben feltettem a kérdést: a jogszabály, amely nem gondoskodott a nemzeti vagyon állagának megóvásáról, hiszen nem juttatta a háztulajdonost megfelelő jövedelemhez, milyen ész- szerűségi — most hozzáteszem: erkölcsi!

— alapon követelheti meg, hogy a tulajdonos állítsa helyre a házat?

Az események azonban hamarosan túlléptek az előző gondolatsoron. Egy újabb fellebbezés folytán ugyanis az I. fokú építésügyi hatóságot új eljárás lefolytatására utasították.

Hamarosan megszületett az új határozat: ugyanazon hivatal, amely alig egy fél évvel ezelőtt még az épületrész helyreállítását rendelte el, most az épületet életveszélyessé nyilvánította. „Az épületrész kiürítését követően •azonnal meg kell kezdeni annak lebontását és '30 napon belül be kell fejezni. . . Amennyiben a bontási kötelezettségének a megadott határidőre nem tesz eleget, '10 ezer forintig terjedő érs megismételhető pénzbírság kiszabásáról intézkedem.”

Tehát ha ugyanazon szerény jövedelmű nyugdíjas nem állítja helyre a számára csak tehertételt jelentő házrészt, akkor tízezer forintra büntetik, ha ugyanazon házrészt nem bontja le, akkor tízezer forintra büntetik.

Az igazságnak tartozunk a kérdéssel: netán az elmúlt félév alatt olyan kedvezőtlen változások álltak be az épület állagában, hogy valóban le kell bontani?

A legeslegújabb határozat Indoklás című részének 8., 9., és 10. sorát idézzük: „Tekintettel az ügy ,előzményeire az új eljárás során nem vizsgáltam meg tíz okokat, melyek tniatt az épület életveszélyes állapotba került."

Az épület állagát — ez kiderül a legeslegújabb határozatból is — a megyei épí- tésfelügyele’ti csoport vizsgálta és megállapította: „... jelenlegi állapotában az épület nem alkalmas lakás céljára.”

Tehát a jelenlegi állapotában nem alkalmas. Ebből következően arra gondoltunk: ha valaki mégis felújítaná az épületet, akkor igen ...

Különben az a határozat is nyitva hagyja ennek lehetőségét, amely az I. fokú építésügyi hatósága.;- új eljárás lefolytatására utasította: „Az eljárás tárgya az építésügyről szóló 1964. évi Ilii. törvény 37. paragrafus ‘c. pontja alapján az épület legszükségesebb mérvű helyreállítására, illetve életveszélyességének megállapítására (bontására) irányulhat.”

Tekintettel arra, hogy a tulajdonos és a lakó — mindkeT.ten idősek, szerény nyugdíjból élnek — anyagiak hiányában nem tudja elvégezni a szükséges helyreállítást, így csak egyetlen lehetőség marad, az épület lebontása?

De ezzel még nincs vége a hivatal intézkedésének: „Megkeresem és felkérem a Városi Tanács V-B. igazgatási osztályát, hogy jaz életveszélyesnek nyilvánított épületrész kiürítéséről gondoskodjon.”

Jogilag bizonyára minden a legnagyobb rendben van. A lakó ezért kap más lakást, mert a jelenlegi életveszélyessé vált. Ha viszont egy épület életveszélyes, akkor le kell bontani. Pont, vége.

Illetve mégsem. A legeslegújabb határozatban írva vagyon, hogy „ . . . fellebbezésnek van helye, ‘300 forintos illetékbélyeggel ellátva."

De mi áll a határozatban az előbb idézettek fölöüli passzusban? „A határozat bontást elrendelő Irésze (ellen benyújtott fellebbezésnek la végrehajtásra halasztó hatálya nincs."

A jogi kérdésekben járatlan állampolgár kérdezi: akkor ez esetben mi ellen lehet fellebbezni 300 forint befizetése árán?

Sajnos, Európában talán nálunk a legkevesebb azon államigazgatási határozatok száma, amellyel szemben a bírósághoz lehet fordulni — olvasom az államjogász professzor nyilatkozatát.

Mit tehet az állampolgár a sérelmére hozott államigazgatási határozattal szemben? — ez talán ennek az ügynek a legfontosabb kérdése.

Csak nagy félve merem felvetni a hercehurca emberi oldalát, következményeit, amelyek mindkét idős ember — lakó, tulajdonos — számára igen terhesek.

Tudom, az államigazgatást jogszabályok alkalmazásával végzik. Nem lehet úgy intézni az ügyeke1!:, hogy „nézze Mari né- ném, ez a ház, amelyben maga becsületesen felnevelte a gyerekeit, már alkalmatlan arra, hogy tovább itt lakjon. Pakolja hát fel egy kocsira a bútorkáit, biztosítunk magának egy másik lakást. Maga meg. Jani bátyám, ha már eddig csak baja volt ezzel a házzal, gondoljon ki valami okosat, adja el valakinek az épületet, aki helyreállítja, ha már maga nem tudja, jó lesz az a készpénz magának pótlásra a nyugdíjához, —aztán az a valaki is jóljár- hat, aki a rosszból jót csinál, mert a mai helyzetben a kiskenyerű ember úgysem tud palotát építeni .. .

Ismétlem: nem hiszem, hogy ilyképpen tiszta, etikai fundamentumokra építve lehessen határozatokat hozni. De azt vallom, hogy a határozatok nem sérthetik meg vakon az állampolgárok érdekeit.

Hétfőn délután nyitják meg az első bemutatkozó kiállításukat a Jászapáti

Könyvtár nyugdíjasklubjának tagjai, akik szabadidejükben hímzéssel, festéssel, fafaragással foglalkoznak. Szépen kidolgozottak Király Franciska kézimunkái, aki már nívódíjat is kapott térítőire, ezenkívül szépek Urbán Ferenc és Jánosik Endre fafaragásai. A kiállítást a Vágó Pál hely- történeti múze*- umban rendezték be, amely február végéig várja az érdeklődőket (Fotó: T. Z.)

A csalók "rÁFAragtak'

avagy: URAIM, MEGBUKTAM!

— Még hogy én voltam ; első? — lepődik meg — ab luban már híre volt, hogy Robi ilyenekre is kaphat« Tudja, az úgy történt, hog tavaly vásároltam a Tüzé pen cementet, mészhidráto meg kátránypapírt. S amik« a főnök csinálta a számlál megkérdeztem tőle, hogy 1« hetne-e egy kicsit többet íi ni rá. Ö azt mondja, hog azon már ne múljon, s esi nált egy másik papírt, 4 ezer forintról, amelyen tég la. kúpcserép, meg cseré szerepelt. Ezzel a két szám Iával bementem az adófe ügyelóséghez és AFA vísj szatérítés címén -kaptan vagy 15 ezer forinto Ugyanakkor pedig itt szomszédék építeni ‘akartai s felvetődött, hogy így i pénzhez lehet jutni. Elmeri tem hát megint a Benedek hez, hogy jó lenne, ha Sán tha Andrea nevére — úg' hívják a szomszédasszon.v — csinálna papírt, ö min den teketória nélkül megírt a két számlát 210. illetve 22 ezer forintról és ideadt; Kérdeztem, hogy mennyiv« tartozom. Csak annyit vála szolt, hogy adjak annyi amennyit gondolok. Így az tán alkalmanként adtam ne ki 3—3 ezer forintot. Után még kétszer kerestem me hasonló ügyben, de másod szór már szólt, hogy fejezzü be, s nem is mentem többe

Legalább ők ne bűnhődjenek..

Találkozom az ügy fősze replőjének feleségével i: Mint hallottam tőle, ő csa akkor szerzett tudomást a: egész dologról, amikor a fér ját letartóztatták. S ma ser tudja, hogy mi lett a pénz zel, mert abból otthon nen láttak egy fillért sem. His: amire szükségük volt, arn összespórolták a forintoka de ma sem élnek nagy láboi Nincs még színes tévéjük sí

— Ma reggel már jelent kezett nálunk Benedek R< bért, újságolja Sziráki Imr a Törökszentmiklré és Vidék Áfész kereskedelmi főos; tályvezetője, amikor janur 23-án hétfőn délelőtt bek« pogtatok hozzá. Pénteken k engedték a rendőrségről, így szabadlábon várhatja ; márciusi bírósági tárgyalás Beszélgetőtársam jól tájé kozottsága nem véletler hisz hozzájuk tartozik a ti szapüspöki Tüzép-telep ü tehát voltaképpen az Áfés Benedek munkáltatója. Ma gam is falubeli vagyok - folytatja a főosztályvezeti —, s így Benedek Róbert« már gyerekkora óta ismt rém. Rendes embernek tar tottuk, hisz másképp nem i: bíztuk volna rá a Tüzép-te lep vezetését. Amikor meg hallottuk, hogy mi történt megdöbbentünk, alig akar tűk elhinni. A hivatalos tájé koztatás után először arra gondoltunk, hogy fegyelmi- leg felelősségre vonjuk é elbocsátjuk. Utána viszon felvetődött, hogy mégsen küldjük el, s az építőipar ágazatunkban segédmunkás ként foglalkoztatjuk tovább, annak ellenére is, hogy az Áfésznek erkölcsileg kárt okozott, de úgy véljük, s családjának mégis élni kell valamiből. Legalább ők ne bűnhődjenek.

Itt, ezen a ponton hiába akartam befejezni a riportot, be kell látnom, hogy ezt a történetet nem én, hanem a „legnagyobb játékos”, a „legrafináltabb tollforgató”. az élet írta és gyanítom, írja majd még tovább is. Hisz, amikor a főosztályvezető utolsó szavait papírra vetem, szerkesztőségi szobám asztalán megcsörren a telefon. A vonal másik végén a törökszentmiklósi Afész munkatársa jelentkezik és közli velem, pár órával ezelőtt meghozott végleges döntésüket: mégsem alkalmazzák Benedeket, mivel menetközben kiderült, hogy az építőipari ágazatban sem tudnak helyet biztosítani számára. S így nincs más hátra, fegyelmi- leg bocsátják el.

Nagy Tibor

Tiszapüspökiben, abban a Szolnoktól csak egv kőhaj í- tásnyira lévő kétezer-egyné- hányszáz lelket számláló kis faluban aligha van mostanában fontosabb beszédtéma, mint Benedek Róbertnek, a helybeli Tüzép-telep volt vezetőjének korrupciós ügye. Erről folyik a diskurzus az otthonokban, a munkahelyeken, az utcán, meg a kocsmában is, ahová egy borongás januári hétköznap délelőtt magam is betérek. Szóba elegyedem az eladónővel, s amikor Benedek Róbert felől érdeklődöm, nem lepődik meg.

— Mostanában itt mindenki erről beszél — legyint, mintegy jelezve, hogy már unja az egészet. Aztán mégiscsak kiböki: — Rendes embernek tartották a faluban, és mindenki meglepődött, amikor híre ment, hogy elvitték a rendőrök.

Árulkodtak a számlák

— Ami pedig ezt a konkrét esetet illeti: árulkodtak a számlák. Ugyanis gyanússá vált. hogy a tiszapüspöki Tüzép-telepről származó papírokon többször is kétféle kézírást fedeztünk fel. Más írta a felsorolt áruféleségeket, és megint csak másvalaki firkantotta oda a vásárló nevét, adatait. Itt már eleve valamiféle csalást feltételeztünk, s ugyanakkor pedig hihetetlennek tűnt az is, hogy decemberben legyen olyan ember, aki nagy tömegben oltott meszet vásárol, hisz köztudott, ha az megfagy, használhatatlanná válik. Ügy éreztük, hogy sántítanak a dolgok, s így az egyik kollégámmal még aznap Tiszapüspöki felé vettük az irányt. Könnyen megtaláltuk a Tüzép-telep vezetőjét, s ő nem is tagadta, hogy azok a bizonylatok — amelyeken több tétel, így például fűrészáruk, faragott gerendák, cserép, meg tégla is szerepelt — tőle származnak. De ugyanakkor láttuk, hogy olyan kicsi az a telep, hogy ott nemhogy ilyen építőanyagok, de még a szén is alig-alig fér el. Amikor megemlítettük ezt neki, azt válaszolta, hogy diszpozíciója van és nem tőle, hanem egyenesen a gyártó cégektől vitték el a vásárlók a szó- banforgó építőanyagokat. Erre mi kértük a diszpozíciót, mire Benedek csak annyit mondott: Uraim, megbuktam. Ez a kijelentés felért egy beismerő vallomással, s így még aznap feljelentettük őt a rendőrségen.

Szinte egy marokra fogható, olyan aprócska az a falu innenső végén, a főút mellett meghúzódó Tüzép-telep, amelyiknek 1983 április óta Benedek volt a vezetője. Amikor benyitok az irodába, az asztalnál ülő fiatalember felkapja a fejét. Elmondom, miért keresem, de nem leszek sokkal okosabb.

— Nem idevalósi vagyok — tárja szét a karját Juhász András, a telep megbízott vezetője, — s így nem is ismerem az elődömet. Mégis ide jár az egész falu5 érdeklődni, hogy mi van már a Robival?

Hogy valójában mi is történt, arról Dósa Imre, a Szolnok Megyei Adófelügyelőség vezetője tájékoztat:

— Elöljáróban csak any- nyit — kínál hellyel a szakember —, hogy 1988. január 1-től, az adórendszer életbelépésétől kezdve a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a magánerős lakásépítők, az építkezés során felhasznált bizonyos termékek és szolgáltatások árába szereplő 15, illetve 25 százalékos általános forgalmi adó összegét visszaigényelhetik. Ennek elintézési módja nagyon egyszerű, ugyanis kitöltenek egy papírt, bejönnek ide, s a számlák bemutatása, felülvizsgálata után tulajdonképpen megkapják a visszajáró pénzt. Ez persze nem jelenti azt, hogy mi a későbbiekben nem vizsgáljuk majd azoknak a számláknak valódiságát. Ugyanis nem véletlenül kell megőrizni 5 évig a bizonylatokat.

dolkodtam rajta — válaszolja — de nem tudok magyarázatot adni. Nem a pénzért csináltam, hisz jó, ha 25 ezer forintot kaptam az egészért.

— Több volt az — szól közbe a százados, — hisz például a szembesítés során az is kiderült, hogy csak Farkas Tibor 30 ezer forint kerül adott magának.

— Nem számoltam, de volt akitől csak 500 forintot, volt akitől egy üveg italt, de akadt olyan is. akitől semmit sem kaptam. Belátom, későn gondoltam végig, hogy milyen következményei lehetnek ennek az ügynek. Most már bánom, hogy otthon sem szóltam, mert akkor biztos visszatartottak volna.

— Ez a lejtőn nincs megállás tipikus esete — vélekedik Ratnik Ferenc, miután elvezetik Benedeket. Mert az igaz, arra nincs magyarázat, hogy az első hamis számlát miért is állította ki. de utána viszont már biztos attól tartott, hogy valakinek eljár a szája és kiderül az igazság. S így, aki megkereste, mindenkinek adott a hamis papírokból.

A faluvégi sáros utcában Kállai Béláék háza kirí a többi közül. Látszik, nemrégiben építették. Barna képű fiatalember jön elém a kapuba. Bemutatkozunk, s a házigazda beljebb tessékel a lakásba. A konyhában, ahol kikötünk, már többen üldögélnek. Hiába, egy ilyen kis faluban gyorsan terjed a a hír. A bentlévők egymás szavába vágnak, amikor elmondom Kállainak, hogy állítólag ő vette rá először Benedeket, hogy állítson ki hamis számlákat.

Ratnik Ferenc rendőr százados, a Szolnok Megyei Rendőrkapitányság fővizsgálója vezeti a nyomozást. — Benedek Róbert tavaly december 23-án került előzetes letartóztatásba — mondja a rendőrtiszt. — s vizsgálatunk szerint több mint 6 és fél millió forint értékben, 78 hamis számlát állított ki, s az ezek után visszatérített általános forgalmi adó összege eléri a csaknem 1 millió forintot, amihez tulajdonképpen jogtalanul jutott hozzá az ügyben szereplő huszonegy ember. Ezért ellenük is büntetőeljárás indul. Volt olyan illető, akinek ösz- szesen 654 ezer forintos fiktív számlát is adott Benedek, s neki — végleges adataink alapján — 85 ezer forint

ütötte a markát.

Hallgatom a százados tényekre szorítkozó, feszes mondatait, s amikor azzal a nem mindennapi kéréssel állok elő, hogy szeretnék a gyanúsítottal beszélni, Rat— nik Ferenc százados bele- egyezően bólint, s a telefonhoz lép. Pár perc múlva nyílik az ajtó, s egy rendőr kíséretében magas, sápadt arcú férfi lép be rajta. Leveszik a kezéről a bilincset, leül és beszélgetni kezdünk.

— Valamikor tavaly nyáron — meséli Benedek — Kállai Béla keresett meg legelőször azzal, hogy állítsak ki a részére fiktív számlát, s ha sikerül neki az általános forgalmi adó összegét visszakapni, akkor majd nekem is juttat a pénzből. Először hallani sem akartam róla, de többször is zaklatott, s egyszer belementem...

— Miért?

— Nem tudom, sokat gonHa valakinek eljár a szája