Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-17 / 14. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989 IANUÁR 17. Megkezdődik az európai utókonferencia záró ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról) len összeköttetésben álló számítógéprendszerekről van szó, amelyek szinte percre készen tükrözik kontinensünk katonai állapotát. Ugyanezen a napon március 6-án indulna Bécsben a „plusz egy”: a huszonhármak megbesaéléssorozata az európai haderők és hagyományos fegyverzetek leszereléséről. (A huszonhármas szám a NATO 16, illetve a Varsói Szerződés 7 tagállamát ielzi.) A két konferencia külön tanácskozik, de párhuzamosan kapcsolódik egymáshoz: a huszonhármak bizonyos időszakokban rendszeresen tájékoztatják majd a többi tizenkét államot. Ha igazak a kiszivárgott hírek, mindkét konferencia helyszíne a Hofburg lesz (a diplomaták szívesebben vannak itt, Bécs belvárosában, mint a viszonylag kieső, Duna-parti Aus Via Centerben), de az egyikhez a Josephplatzról, a másikhoz a Heldenplatzról lesz a bejárat. Ugyancsak hírlik, hogy márciusban megint összeülnek a külügyminiszterek a kezdetre: az is háromnapos lenne és március 9-én kezdődne meg az érdemi tanácskozás. Ügy tűnik, hogy az első lépés az aszimmetriák megszüntetése lesz. . * « * A bécsi találkozó záróokmányának elfogadása olyan kiemelkedő siker, amely a nemzetközi kérdések újszerű, reális megközelítési módjainak hatékonyságát bizonyítja, s amely által a helsinki folyamat új szintre emelkedett — jelentette ki Mihail Gorbacsov. A szovjet vezető a bécsi találkozó sikeres befejezése alkalmából válaszolt a Pravda kérdéseire. — A záródokumentum, a hagyományos fegyverekről és fegyveres erőkről folytatandó tárgyalások mandátumával együtt példa nélküli mind tartalmát, mind céljait, mind pedig várható, s nemcsak Európa, hanem az egész világ szempontjából kedvező hatásait tekintve. A Bécsben most megtett lépés közelebb visz a közös európai otthon megvalósításához. A Szovjetunió már megmutatta készségét a széles körű párbeszédre, at átalakításra jellemző új szellemű, kölcsönösen előnyös együttműködésre. A stabil béke megteremtése olyan állandó folyamat, amely az államok érdekeinek egyesítésére épül. — A Szovjetunió — mondta végezetül Mihail Gorbacsov — kész a párbeszédre, a vitára, a megoldás keresésére minden olyan kérdésben, amelynek közös megoldása nélkül a világ közössége nem háríthatja el a globális veszélyeket és nem tárhatja fel a békés szakaszba átvezető utat. * 4 • Várkonyi Péter külügyminiszter hétfőn este az osztrák fővárosba érkezett, hogy részt vegyen a bécsi utótalálkozó kedden kezdődő záróértekezletén. A háromnapos külügyminiszteri szintű tanácskozás programja szerint Várkonyi Péter szerdán szólal majd fel. Amerikai képviselőházi küldöttség fogadása Grósz Károly, az MSZMP főtitkára hétfőn a KB székházában fogadta azt az amerikai képviselőházi küldöttséget, amely Tom Lantos magyar származású demokratapárti kaliforniai képviselő vezetésével tartózkodik Magyarországon. Grósz Károly nagyra értékelte az amerikai képviselők látogatását, amely jelzi az érdeklődést és a kialakulóban levő rokonszenvet a két ország között. Köszönetét mondott azért a segítségért, amit a képviselők a magyar—amerikai kapcsolatok fejlesztése előtt álló akadályok elhárításához nyújtottak, és kérte további közreműködésüket a kapcsolatok fejlesztése érdekében. Mihail Gorbacsov személyes üzenetben közölte Margaret Thatcher brit miniszterelnök- asszonn ya 1, hogy szeretne mielőbb hivatalos látogatást tenni Nagy-Bri- tanniában — jelentette be a brit miniszterelnöki iroda. Gorbacsov szóbeli üzenetét Leonyid Zamjatyin, a Szovjetunió londoni nagykövete adta át a brit miniszterelnöknek. Zamjatyin most tért vissza MoszlkMOSZKVA Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter vasárnap este Kabulból visszaérkezett Moszkvába. A szovjet külügyek irányítója, aki az SZKP KB Politikai Bizottságának is tagja, munkalátogatáson járt Afganisztánban. Nadzsibullah elnökkel és más vezetőkkel az afganisztáni helyzet politikai rendezésének kilátásairól tárgyalt. PEKING A kínai külügyminisztérium illetékese hétfőn délelőtt megerősítette, hogy szombat óta Pekihgben tartózkodik Dinh Nho Liem vietnami külügyminiszter-helyettes, aki a napokban nemhivatalos megbeszéléseket folytat Liu Su-csing kínai külügy- miniszter-lhelyettessel a kambodzsai kérdés politikai renPozsgay Imrével az Or- tszágházban találkoztak az amerikai törvényhozók. Az államminiszter tájékoztatást adott az időszerű társadalompolitikai kérdésekről, a demokrácia csomagtervről. Délután Németh Miklós miniszterelnökkel találkoztak az amerikai vendégek. Elsősorban gazdasági témákról esett szó, de a kormányfő hangsúlyozta: Magyarországon együtt kell haladnia, egymást kell erősítenie a gazdasági és a politikai reformfolyamatnak, a nemes versengés feltételei megteremtésének. Ezt egy-más fél év alatt meg kell valósítani. A vezetés azonban már most arra törekszik, hogy koalíciós jelleget adjon a kormányzásnak. vá'ból, ahol részt vett a KB ülésén. Az üzenetben Gorbacsov megerősítette azt a szándékát, hogy szeretne hivatalos látogatást tenni Nagy-Britanniában, amelynek időpontját szükségesnek tartja mielőbb rögzíteni — közölte a miniszterelnöki hivatal szóvivője. Thatcher válasza az volt, hogy Gor- bacsovot szívesen látják, bármilyen időpontot válasz- szón is. dezéséről. A diplomata Pe- kingbe érkezéséről mindeddig nem adott hírt sem a kínai rádió, sem a televízió, sem pedig a pekingi sajtó. HELSINKI Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetője hétfőn kezdődött finnországi tárgyalásaival valószínűleg azt akarja elérni. hogy Helsinki közbenjárásával az európai semleges országok ismerjék el a közelmúltban kikiáltott palesztin államot. A PFSZ helsinki információs irodájának vezetője szerint a kérdés Rizskov Leninakánban Ismét a tavaly decemberi földrengés helyszínén tartózkodik Nyikolaj Rizskov szov jet kormányfő és a természeti csapás következményeinek felszámolását irányítani hivatott, általa vezetett bizottság néhány tagja. Leninakánban van Nyikolaj Szljunykov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Dmitrij Jazov, a KB PB póttagja, honvédelmi miniszter, valamint Lev Voronyin miniszterelnök-helyettes. Lengyelország Előrehozzák a választásokat? Egyre több jel mutat arra, hogy Lengyelországban komolyan fontolgatják az év végén esedékes parlamenti választások előrehozatalát. Erre lehet következtetni a lengyel Hazafias Nemzeti Űjjászületési Mozgalom, a PRON katowicei vajdasági tanácsa elnökségének üléséről kiadott közleményből is, amely a reformok meggyorsítása mellett sürgeti a választások mielőbbi kiírását. Varsói politikai megfigyelők szerint az ország vezetése a kedvező társadalmi és politikai légkört, az offenzí- vában levő kormányt és a párt megnövekedett tekintélyét szeretné minél hamarabb értékesíteni az előrehozott választásokon. „minden bizonnyal ott lesz” Arafat tárgyalásainak napirendjén. VARSÓ Hétfőn folytatja december végén kezdődött ülését a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága. A kétnapos tanácskozás témája: a párt helye a változó lengyel valóságban és a párton belüli változások. PRETORIA Húszévi börtönbüntetésre ítélte hétfőn a Dél-afrikai Köztársaság legfelsőbb bírósága Ebrahim Ismai Ebra- himot, a faji elkülönítés rendszere ellen harcoló Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) katonai szárnyának egyik magas rangú vezetőjét. Margaret Thatcher: „bármikor szívesen látjuk...” Gorbacsov Angliába látogat Tanácskoztak az állami gazdaságok vezetői A kormány támogatja a szocialista nagyüzemek belső szervezeti és érdekeltségi megújulását (Folytatás az 1. oldalról) A tanácskozáson felszólalt Németh Miklós is. Elmondotta: az agrárpolitika Magyarországon mindig is fontos szerepet játszott, s helyes vagy helytelen volta döntően 'befolyásolta az egész társadalom helyzetét. Az MSZMP legutóbb 1957- ben fogalmazta meg átfogó igénnyel a magyar agrár- és szövetikezetpolitiika alapelveit. Az azóta eltelt időszak igazolta: az elvek helyesek voltak és ösztönző keretet biztosítottak a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődéséhez. A mezőgazdaság hosszú ideig vitathatatlan sikerágazata volt a magyar gazdaságnak. Ez csak növeli a kormány felelősségét az ágazat működésében mutatkozó és egyre súlyosabbá váló problémák megoldásában. A kormány kész arra, hogy az ágazat eredményes működését gátló szabályozási megoldásokat — a megfelelő javaslatok kidolgozását követően — haladéktalanul megvitassa és a szükséges lépéseket megtegye — mondotta Németh Miklós. Jelenleg a szocialista gazdaság olyan modelljének kialakítása van napirenden, amiben a piac válik átfogó gazdaságkoordináló erővé. Ebbe kell beilleszteni az élelmiszergazdaságot is. Az agrárpolitika célkitűzéseit a mezőgazdasághain a meglévő — és alapvetően bevált — üzemi szervezetre alapozva lehet megvalósítani. Ezért várhatóan továbbra is az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek, a szakszövetkezetek, valamint a háztáji és kisegítő gazdaságok lesznek a mező- gazdasági termelés főszereplői. A koimány támogatja a szocif lista nagyüzemek belső szervezeti és érdekeltségi megújulását. Lehetővé kell tenni, hogy a nagyüzemek önkéntes alapon rugalmasan átalakulhassanak, a céljaiknak legjobban megfelelő gazdasági, szervezeti formát választhassák. Kiemelkedő fontosságú a föld forgalomképességének megteremtése, ami feltételezi a föld reális piaci értékelését. Nem új földosztásra, hanem reális lehetőségekre és esélyegyenlőségre van szükség, hogy újabb szervezetek, a magán, és társaságvállal- kozásck is bekapcsolódhassanak a mezőgazdasági termelésbe. A magángazdaságok számára lehetővé kell tenni olyan, önkéntes alapon szervezett integrációs szervezetek — például kistermelői szövetkezetek, vagy szövetségek — létrehozását, amelyek megkönnyítik és elősegítik beszerzési és értékesítési gondjaik megoldását, valamint szakmai továbbképzési törekvéseiket. Azoknál az üzemeknél, amelyek nem képesek jövedelmezővé válni, szorgalmazni kell a szervezeti átalakulást vagy más szervezetekhez való csatlakozást, így lehet tehermentesíteni az állami költségvetést az évenként újra ismétlődő veszteségtérítéstől. A kormány az élelmiszertermelésben bátorítja a többszek- torúság kialakítását, azt, hogy az állami élelmiszer- ipar vállalatai mellett a "mezőgazdasági üzemek, más ágazatbeli vállalatok és szövetkezetek, valamint magánvállalkozók egyaránt foglakozzanak élelmiszeripari tevékenységgel. Az agrárpolitika átfogó átalakításának szükségességéről széles körben több síkon folyik vita ma Magyar- országon. A Magyar Demokrata Fórum fellépésének következtében az agrárproblémák a politikai szervezetek közötti vitatémák sorába is bekerültek. A kormány az ilyen párbeszédre a felelős együttműködés szellemében kész, hiszen a széles körű társadalmi vitára bo- csájtható agrárpolitikai koncepció-tervezet munkái hamarosan befejeződnek. — Szükséges elemezni az agrárgazdaság utóbbi 20 évét, az elkövetett hibákat — a hasznosítható tapasztalatok feltárása érdekében. Fontos az is, hogy ahol bűnök történtek, ott konkrét és alapos vizsgálatok derítsék ki, állapítsák meg a felelősséget ! — mondotta többek között Németh Miklós. A vitában felszólalók, egyetértve a központi elképzelésekkel, a megújulás alapjául a termelőmunka rangjának visszaszerzését tartották a legfontosabbnak. Az állami gazdaságok munkáját hátráltató tényező közül a termékeket felvásárló monopolszervezetek tevékenységét kifogásolták. A tanácsülésen szót kapott a Magyar Demokrata Fórum képviselője is, aki egyebek között w jelenlegi tulajdoni szerkezet módosítását, a magántulajdon nagyabb arányú térhódítását, családi gazdaságok kialakítását szorgalmazta. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökségének ülése A mezőgazdaságot is a piacgazdaság részének kell tekinteni Az elmúlt évi gazdálkodás alapján várhatóan 150—160 termelőszövetkezet lesz fizetésképtelen, az idén, s a mezőgazdasági szövetkezeteknek sürgősen további 4.5—5 milliárd forintos nettó állami támogatásra lenne szükségük, hogy a kritikus helyzetet elkerüljék — állapította meg a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége hétfőn Budapesten megtartott ülésén. A testület Szabó István elnökletével a termelőszövetkezetek gazdasági helyzetét és működési feltételeik javítását vitatta meg, a február 23—24-én összhívandó országos termelőszövetkezeti konferencia előtt. 30 százalékkal csökkent a nyereség A tavalyi gazdálkodási adatok szerint az 1247 termelőszövetkezet, a 64 szak- szövetkezet, a 14 halászati szövetkezet, és 59 társulás együttesen 287 milliárd forint termelési értéket állított elő. A termelőszövetkezetek nyeresége az előző évhez viszonyítva 30, a szakszövetkezeteké 20 százalékkal csökkent, egyedül a közös vállalatok értek el mérsékelt nyereség- növekedést. A termelőszövetkezetek közül mintegy 150— 160 veszteséggel zárta az évet. Döntés még nem született, de várhatóan szanálják a veszteséges szövetkezeteket. A fizetésképtelenség okait mindenekelőtt a nyári aszályban, a termelési költségek és a kamatok emelkeAz elmúlt évi aszály különösen Baranya, Békés, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar és Somogy megyében okozott jelentős károkat. A számítások szerint a hozamkiesések nagysága — a kalászos többlettermést is beszámítva — eléri a hat- milliárd forintot. A termelési költségek tavaly az előző . évihez viszonyítva több mint 8 százalékkal emelkedtek. A TOT elnökségének tagjai szerint a mezőgazdaAz elmúlt évi gazdálkodásra ugyanis rányomta bélyegét az, hogy a mezőgazdasági termékek 50—60 százaléka hatásági áras maradt, így az árrendszer nem biztosított valódi mozgásteret a szövetkezetnek. Az elnökség egyik tagjának véleménye szerint el kellene érni, hogy a mezőgazdasági termékeknek csak a 20 százaléka tartozzon a hatósági áras kategóriába. A szövetkezetek működési ■feltételei javításának jövőbeli útjait keresve elhangzott: a mezőgazdasági termelők már ma is világpiaci áron kapják az energ:át. a műtrágyát, a növényvédőszereket és jóval drágábban a gépi technikát. Ezzel a gyakorlattal összeegyeztethetetlen az, hogy a gabona belföldi eladási ára jóval a világpiaci ár alatt marad. A désében valamint a hatósági áras termékek túlsúlyában látják a szakemberek. sági szövetkezeteknek a kritikus helyzet elkerülése érdekében belátható időn belül további — nettó értékben 4,5—5 milliárd forintos állami támogatásra lenne szüksége. Az ülésen felszólalók szerint a szövetkezeti mozgalom megújulása csak akkor lehetséges, ha a reformfolyamatban a mezőgazdaságot is a piacgazdaság részének tekintik. számítások szerint csaknem 50 százalékkal kellene emelni a belföldi árakat ahhoz, hogy elérjék a világpiaci szintet. A tervezett világpiaci áron mérve a szövetkezetek a gabona értékesítése után 13 milliárd forinttal több bevételhez jutnának, mint amennyit 1989-ben hatósági áron kapnak. A TOT elnökség tagjai azt is megfogalmazták, hogy a jelenlegi élelmiszer áremelések következtében nem növekszik a szövetkezetek jövedelme, mert ezzel együtt újabb támogatások szűntek meg. A jövőbeli újabb élelmiszeráremeléseknek pedig gazdasági és politikai korlátái vannak. Ezért új élelmiszerárak bevezetése csak a bérből és fizetésből élők számára végrehajtandó bérre- fofmmal együtt lehetséges. Emelkedtek a termelési költségek Nincs valóságos mozgástér iTetexen I érkezett I