Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-13 / 296. szám

1988 DEGEMBER 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Labdarugó Harmadik tett eÉgerZa a Szolnok M A hétvégén Egerben hat N'B Il-es csapat részvételé­vel teremtornát rendezett az ESE. A rendezők két csoportba osztották a me­zőnyt. A Szolnoki MÁV MTE a rendező Eger SE és a Csepel SC együttesével játszott, míg a másik cso­portot a DMVSC (a későbbi győztes), a Bp. Volán és a Hatvani Deko alkotta. A MÁV MTE a nyitó mérkőzésen 10:5-re bizo­nyult jobbnak a házigaz­dáknál. Ezen a mérkőzésen igen jól és gólratörően ját­szott a Rézsó, Kiss, Kántor, Hegedűs, Varga J. „első sor”. Itt jegyezném meg, hogy az ifjúsági csapatban védő Rézsó Péter igen jó benyomást keltett, és nem egy bravúros védése után kapott nyíltszíni tapsot. Egy sajnálatos esemény is tör­tént: Rózsavölgyi Bodolai­val való találkozása után lábujjtörést szenvedett. A délutáni mérkőzés a Csepel ellen is jól alakult, hiszen a csapat 3:l-re, majd 4:3-ra is vezetett, de a félidő után elég volt egy kis rövidzár­lat, és a Csepel elhúzott 6:4-re. Innen a csapat még feljött 6:6-ra, de újra a Varga János, a gólkirály Csepel szerzett vezetést 7:6-ra. Fél perc volt hátra, s úgy tűnt, hogy sikerül egyenlíteni, de egy rosszul sikerült passzt elcsíptek a csepeliek, és az ellentáma­dásból beállították a 8:6-os végeredményt. Ettől kezd­ve a számolgatások ideje jött el. Ugyanis az Eger, ha megverte volna a Csepelt, akkor a MÁV MTE a cso­portelső. Nem sokáig kellett várni, mert a Csepel, ha ne­hezen is, de 6:5-re jobbnak bizonyult az Egernél, így csapatunk vasárnap a Vo­lán SC-vel játszhatott a 3. helyért. Ez a mérkőzés nem úgy indult, mint ahogy azt gon­doltuk volna. A Volán hat perc alatt 2:0-ás vezetésre tett szert, és ekkor jött a jól játszó (a hat gólból né­gyet rúgó) „második sor”. Varga Iván beindította a gólgyártást, majd Szilágyi szép egyéni alakítása után méltán kapott nagy tapsot. Az első félidőt így sikerült1 5:3-as vezetéssel zárni. A második félidőben még Varga J. szerzett gólt, és ez­zel beállította a 6:5-ös vég­eredményt. Az első helyért folyó mérkőzésen a több, azonos képességű sort fel­vonultató DMVSC nyert a Csepel ellen 3:l-re. Csapa­tunk a kétnapos tornán gól­ratörően és jól játszva mél­tán érdemelte ki a közönség rokonszenvét. A tornán az első helyezett DMVSC 25, a második Csepel SC*15, a harmadik MÁV MTE 10 ezer forintot nyert. Varga János a tornán lőtt tíz góljával gólkirály lett. Kolláth Béla Táblázatok Kosárlabda. NB I. Férfi. B-csoport 1. A.-erőmű 10 2. Szolnok 3. Dombóvár 4. AR Épít. 5. Szeged 6. Sopron 7. Pécs 8. Bázis 9. HSVSE 10. TFSE 2 1161 - 5 1095- 31046­5 1015­6 937- 6 976- 61106- fi 1079- 81030­12 987­1017 22 ■ 996 19 1021 19 101,2 19 987 18 980 18 11 >3 18 1073 16 1081 16 1167 12 Jegyzet: a félbeszakadt Dombóvár—Sopron mérkő­zés eredményét nem vettük figyelembe. December 17., szombat: Szolnoki Olajbányász—Sop­ron, tiszaligeti sportcsarnok, 17. Előtte 15 órakor a két if­júsági csapat bajnoki mér­kőzése. Vízilabda OB I. 1. Vasas 93- 153-116 21 2. FTC 7 4 1 146-107 18 3. Szolnok 7 4 1 137-114 18 4. Ü. Dózsa 7 1 4 126- 96 15 5. Szentes 7 1 3 135-123 15 6. Eger 6 1 4 103-108 13 7. Tungsram 6 ­6132-120 12 8, Szeged 5 1 5 86- 88 11 9. Tatabánya 5 1 6104-119 11 10. Bp. Honv. 4 2 6110-134 10 11. Bp. Spart. 3 1 6106-120 7 12. OSG 2 2 8110-120 6 18. BVSC 2 1 8 111-119 5 14. KSI 12 115-190 ­(A BVSC—Eger SE. a Bp. Spartacus—Szeged SC és a Bp. Spartacus—Szentesi Víz­mű mérkőzést később rende­zik meg.) December 15., csütörtök: Szolnoki Vízügy SE—Bp. Spartacus, Damjanich uszo­da. 17. Az egyik nem zárja ki a másikat A hét végén vehették át a legjobbak, a Magyar Nép- köztársaság Jó tanulója — jó sportolója címet Budapesten a KISZ KB székházában. A kitüntetettek között az idén is ott voltak a megye ifjú sportolói: az atléták közül a nyolcadikos Rácz Ágnes és a szakmunkástanuló Füleki Róbert Szolnokról, illetve a gimnazista Tiba János Me­zőtúrról. A birkózókat az ál­talános iskolás Kiss Károly képviselte Túrkevéről, míg a könnyűbúvár sportot Galy- lyas Tímea középiskolás a megyeszékhelyről. Vízilabda Komjádi Kupa Jól játszottak a fiatalok Szolnok—Vasas 11:3 (3:2, 2:1, 3:0, 3:0). Damjanich uszoda. V.: Dombi. Pék. Szolnok: Kiss T-—Molnár (5). Kiss A. (2), Krasznai, Kiss Z. (1), Batta (2), Nagy T. (1), Magyar Lukács. Edző: Urbán Lajos. Vasas: Hetényi —Nagy, Varga, Rosta (1), Hevesi (2), Tóth, Dávid. Bö­szörményi, Szabó (kapus). Edző: Felkai László. Gól: előnyből: 8 5 ill. 4/0. A Vízügy SE fiatal csa­pata a legjobb négy közé kerülésért szállt vízbe va­sárnap a Vasas ellen. A to­vábbjutáshoz nagy arányú győzelem, és az eddig veret­len Ű. Dózsa Szeged elleni győzelme kellett volna. A hazai csapat erős iramot diktálva kezdett, és hogy a vendégek lépést tudtak tar­tani az első negyedben, az Kiss Tamás két „lepkézésé- nek” volt köszönhető. De ez­után felébredt a szolnoki ka­pus és a hátralévő három negyedben- csupán 'egy gólt engedélyezett az ellenfélnek. A Vízügy minden csapatré­szében felülmúlta a Vasast. Keményen védekezett és látványos akciókat alakított ki. Az együttes lelkesen harcolva, a továbbjutás tőle függő feltételét teljesítette. Sajnos az Ű. Dózsa tovább­jutásának biztos tudatában leeresztett, és 17:9-es vere­séget szenvedett Szegeden, s ezzel a Szeged a második továbbjutó. A Szolnoki VSE csapata december 18-án Budapesten, a Hajós Alfréd uszodában a Tatabánya ellen játszik az 5. helyért. /- T- ' ----* M ŰSOROK v—_ — > SZOLNOKI STÜDIÖ: KEDD: 6.00—7.30: Jó reggelt Szolnok! Zenés hírműsor. Szerk.: Pálréti Ágoston. (A tartalomból: Hírek — Luca-napi népszokások — Egy hét múlva országgyűlés — Kávéház Kecskeméten — 6.30: Hírek (Kossuth). Lapszemle — 6.45: A mezőgazdasági szervezé­si bizottság ülésén hallottuk. — 6.55: Ütinform. — 7.00: Krónika. (Kossuth). Szövetkezeti kórusok találkozója Tiszaföldváron — Hírösszefoglaló.) SZERDA: 6.00^-7.30: Jó reggelt Szolnok. Zenés hírműsor. Szerk.: Tamási László. (A tartalomból: Hírek — Az új szolnoki Tisza-hídról — A gyógyszerellátás helyzete — Tsz szakmunkások az iparban — 6.30: Hírek (Kossuth) — Lap­szemle. — 6.45: Van konyhabú­tor, még sincs? II. rész. — 6.55: Ütinform. — 7.00: Krónika (Kos­suth) — Záróforduló előtt a ví­zilabda OB 1-ben — Hírössze­foglaló.) 1. MŰSOR: 8.55: Tévétorna nyugdíjasok­nak. — 9.00: Képújság. — 9.05— 10.05: Tévé-téka. — Felvételre ajánljuk! Hármas csatorna IV/3. rész: Képes hazajárás (ism.) — 9.55: Mi-tu-ház avagy a min­dent tudó háztartás XIX/15. rész: Üdítő italok (ism.) — i0.05: Kóborlás a nyugati parton. NSZk ismeretterjesztő rövid- film-sorozat VI 6. rész: Állatok nyomában (ism.) — 10.30: Moz­gató. Tévétorna mozgáskorláto­zottaknak. — 10.40: Képújság. — 16.10: Hírek. — 16.15: Három nap tévéműsora. — 16.20: Tízen Túliak Társasága. — 17.00: ,,Egy szó mint száz”. Nyelvi fejtörő játék. Egri János műsora. — 17.40: Reklám. — 17.50: Tájak, városok, emberek . . . Algéria válaszúton. — 18.20: Reklám. — 18.30: Tévétorna. — 18.35: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK rajzfilmso­rozat. a sziklasziget kincse. — 19.00: Esti mese. — 19.25: Rek­lám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Özvegyek. An­gol bűnügyi tévéfilmsorozat XII 10. rész. — 20.55: Reklám. — 21.00: Stúdió ’88. A Televízió kulturális hetilapja. — 21.45: Ki a tettes? Hol vagyok otthon. — 22.30: Híradó 3. 2. MŰSOR: 16.55: Képújság. — 17.00: Stiri — Hírek román nyelven. A Sze­gedi Körzeti Stúdió műsora. — 17.05: Kalandozások a zenetör­ténetben. Angol—magyar kop- rodukciós filmsorozat. XVI/11. rész: Nemzeti törekvések és forradalmak. — 17.55: Csali. Horgászok műsora. — 18.10: Autó-motorsport ’88. összeállí­tás az év kiemelkedő versenyei­ről. — 19.10: özvegyek. Angol bűnügyi tévéfilmsorozat XII/9. rész (ism.) — 20.00: Képújság. — 20.05 : Dél-alföldi Mozaik. A Sze­gedi Körzeti Stúdió műsora. Karácsonyi készülődés, áruellá­tás, árak — tudósítás négy me­gyéből. — 21.05: Betűreklám. — 21.10: Híradó 2. — 21.25: Rek­lám. — 21.30: Roxínpadon: A Hobo Blues Band. Koncert a Kertészeti Egyetem Klubjában — részletek. — 22.20: Képújság. ÚJVIDÉK: 16.45; Műsorismertetés — ma­gyarul. — 16.50: Tv-napló — ma­Kosárlabda Karcagon Poór vezényelt NB II. Férfi: Karcagi SE—Kiskunfélegyházi TK 86:73 (41:34) Karcag, 100 néző, vezette: Bernáth, Pa- tay. KSE: Tóth (6), Baja (8), Poór (30 15), örlős (14' 3), Vécsei (12), Cs.: Kovács (8/3), Rácz (6), Rideg (2), Karászi. Edző: Palkovits Tamás. Az első féidőben Poór, örlős, míg a második oldalon Pólyák ontotta a pontokat. A második játék­részben Baja és Tóth kitű­nő védekezéssel kapcsolta ki Polyákot, ami sorsdöntő­nek bizonyult. Ezen a mér­kőzésen elmaradt a meg­szokott látványos csapatjá- jék, ám ezúttal az elszánt lelkesedés is meghozta a várt sikert. Kiskunfélegy­háza legjobb dobói: Pó­lyák (22), Németh (16/3), Rabi (16). Női: Gyulai SE—Török­szentmiklósi SE 61:43 (30:28) Gyula, 50 néző, ve­zette: Krisztián, Bajusz K. TSE: Mészáros (17), Kovács (10), Pétrenné (9), Hámori (2), Szöllősi, Pató (2), Ur- vai (2), Tigyi, Mász, Bajusz J. Edző: Bajusz Katalin. A szövetségtől küldött játék­vezetők a mérkőzésre nem érkeztek meg így „szükség” játékvezetők fújtak. Ez a vendégcsapatot zavarta job­ban, és a végig rendkívül ideges körülmények között lezajlott mérkőzésen a nyu- godtabb hazaiak biztosan győztek. Mezöberény—Szolnoki MÁV MTE 54:72 (23:35). Mezöberény, V.: dr. Papi, Csuta. Szolnok: Szalai (16), Telepovszki, Czeglédi (2), Gyebrovszki (13), Lőcsei (15). Csere: Nagypál (18), Vas (4), Szepesi (2), Harrrtath, Sajti. Edző: Hegedűs Mária. Na­gyon keményen védeke­ző ellenféllel került szembe a szolnoki csapat ezen a mérkőzésen. Sok személyi hiba tarkította a játékot, az első félidőben négy-négyet írtak Szalai, Czeglédi és Nagypál neve mellé. A küz­delmet végülis a pontosabb dobások és a jó arányban értékesített büntetők dön­tötték el. A csapat az NB II-ben még mindig veret­len, és a táblázat élén áll. Szerdán az NB I-ben sze­replő BKV Előre gárdáját fogadják a Véső utcában a 17 órakor kezdődő MNK- mérkőzésen. gyárul. — 17.05: Reklám. — 17.10: Tv-napló. — 17.30: Gyer­mekműsor. — 18.00: Művészeti műsor — ruszinul. — 18.30: Ma. tegnap, holnap — ruszinul. — 18.55: Reklám. — 19.00: Ma: tá­jékoztató műsor. — 19.15: Rajz­film. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Jelzések — belpolitikai műsor. — 22.30: Tv- napló. -- 22.45: Műsorzárás. MOSZKVA: 13.30: Hírek. — 13.40: A Ku­banka kozák együttes műsora. — 14.10: Dokűmentumfilmek. — 15.00: Hírek. — 15.05: Hat havas nap c. film. — 16.10: Közgazda- sági ismeretek alapjai. — 16.40: Világhíradó. — 17.05: A javító- nevelő intézetek gondjai. — 18.05: Jane Eyre c. film. 2. ré­sze. — 19.00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: Decemberi zenés esték: J. S. Bach. — 20.55: Világhfradó. — 21.05: Aktuális objektív. — 22.00: Az én választottam c. film. — 23.30 : Hírek. — 23.35: Koncert. BUKAREST: 19.00: Híradó. — 19.25: Az új ember. — 19.45: Ipari feladatok. — 20.05: Tévé színház. — 21.15: Eszmék akcióban. 21.35: A haza szépségeiből. — 21.50: Híradó. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.10: Angol nyelvtanfolyam. — 16.40; Megyei magazinok. — 17.05: Angol természetfilm-soro- zat. — 17.30: Moszkva — Lenin — szovjet dokumentumfilm. — 17.55: Az acélt megedzik — szov­jet TVrSorozat. — 19.00: Torna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Fiatalok TV­klubja. — 21.30: Híradó. — 22.00: Világhíradó. — 22.15: — Bertel Thorwaldsen — lengyel doku­mentumfilm. Kéne egy csapat Lehet-e még valami rosszat mondani a magyar labdarúgó válogatottról? Van-e még lebecsülést ki­fejező szavunk, amit velük kapcsolatban nem mond­tak ki, nem írtak le, nem üvöltöttek be a stadionba? Azt hiszem nincs. , Éppen húsz esztendeje tartó zuhanásunk lassan talán mégiscsak véget ér. Ennél lejjebb már nem kerülhetünk. Bár egy ilyen szövetségnél, egy ilyes­fajta gárdánál az ember semmit sem tudhat bizo­nyosan. Kiáltsuk tehát: vétkesek a fiúk? Kiáltsuk: mostmar elég volt? Kiáltsuk: mély­ségesen csalódottak va­gyunk? ^ Ne kiáltozzunk. Olyan magyar válogatot­tunk futkározik a zöld gyepen, amilyet megér­demlőnk. Megérdemeljük őket, mert ők a mi focis­táink. A tiéd, az övé, az enyém — mindannyiunké. Mondom: ők olyanok, mint mi magunk. Mert ugyan ki teremtette meg számuk­ra a kivételezett helyze­tet? Mi. Te, én, ő. Ugyan ki volt az, aki hagyta, hogy bármit elvegyenek maguknak az életből? Ki volt, akj akkor is kiült a jégh.ideg lelátóra, armkor nyeszlett tornafölmentet­tek igyekeztek találkozni a labdával? Te, én, ő. Ki volt, aki hagyta, hogy a pénzünkből császárokként éljenek — teljesítmény nélkül? Ki volt aki meg­engedte. hogy részegen gá­zoljanak, hogy idegen or­szágban lopjanak az áru­házban, hogy devizát csempésszenek, hogy... Ki volt, aki hagyta, hogy hoz­zá nem értők hada azért tartsa a futball tarthatat­lan frontjait, mert legfő­képp az a bizonyos had élt meg belőle nagyon jól... ? Én, te, ő. Ne kérdezzünk és ne ki­áltozzunk. Csak gondoljuk át, hogy az elmúlt húsz esztendő­ben nem a magyar labda­rúgó válogatott volt a leg­nagyobb tévedésünk, de nem ám. Viszont a téve­déseket többnyire meg kell fizetnünk. Hát most fizet­hetünk. Málta megint egy állo­más. Grundfocistáink meg­küzdőitek a grundfocis- tákkal, és velük egyenlő­nek bizonyultak. Jó len­ne így fölfognunk ezt a vereséggel fölérő döntet­lent. Nincs már nemzeti gyász még vereség esetén sem. Akkor sem szór ha­mut majd senki a fejére, ha netán nem jutunk ki a világbajnokságra. Talán még jobban is járnánk. Én, te, ő, mi, ti, ők. Nem dühöngnénk az újabb megalázó, érthetetlen, ám megmagyarázott veresége­ken. Csak hát szeretjük ezt az egyébként nagyszerű játékot. Szeretjük a szép cseleket, a fölkészült fut­ballisták utánozhatatlan mozgását, az okos, átgon­dolt támadásokat, az ön­feláldozó védekezést. Min­dent, ami a futballhoz is tartozik. Amit a mieink csinál­nak — bármilyen szinten — az csak hasonlít a fut­ballhoz. Csak OLYAN, mintha futball lenne. Nincs tartása, nincs erköl­cse, nincs hitele. Nem ilyen futballt akar­tunk. Se te, se én, se ő. Kéne egy csapat. És tisztes hátország. Azért ki­áltozzunk. Hortobágyi Zoltán Sísuti (2.) Lécszükséglet...! Ne a pénztárcánk, ha­nem a sítudásunk alapján válasszunk lécet! Sílécekben már hosszú évek óta fan­tasztikus a választék. A vi­lágpiacot mintegy 18—20 cég uralja, és kínál évente több száz modellt. Minden­ki a sajátjára esküszik, de szerencsére „legjobb” léc nem létezik. A hazai kíná­lat is megfelelő, kivétel ta­lán az óvodás korúak gyer­mekléce, melyet síbörzéken vagy külföldön lehet besze­rezni. Az üzletekben kap­ható márkás osztrák, NSZK vagy kevésbé ismert cseh­szlovák és bolgár fölszere­lés is. A kezdő a pénztár­cája szerint válogat, de az olcsóbbak éppen úgy meg­teszik, mint a világkupa győzelmekkel reklámozott márkásabbak. A gyártók nemzetközi jelzésekkel lát­ják el a termékeiket, ezzel is segítve az eligazodást a sokféle (verseny, amatőr, trükk, stb.) célra készített lécek között. Aki nem ismeri, hogy mit is takarnak ezek a jelek, bizony könnyen beleeshet abba a hibába, hogy vásá­rol egy méregdrága ver­senylécet, amit nem tud majd használni. A sokféle jelzés közül hármat min­denképpen célszerű ismer­nünk: az L, az A és az S jelzéseket. Az igazán kor­rekt cégek az L betű mel­lett egy kis ponttal jelzik, hogy tanulóknak ajánlott a sportszer. Ezek a lécek kel­lemessé tesaik az első pró­bálkozásainkat, mivel pu­hábbak, könnyebbek — emiatt a vezethetőségük is egyszerűbb, mint a ke­mény, keskeny versenylé­ceké. A léc hosszánál arra ügyeljünk, hogy gyerme­keknél az első léc kb. orr­magasságig érjen, felnőttek­nél a testmagasság körüli az ajánlott. Azért fontos a megfelelő méret, mert amennyivel hosszabb a léc a testmagasságnál, annál na­gyobb a sebessége és nehe­zebb elfordulni, kanyarod­ni vele. A túl rövid léc sem jó, mivel bizonytalan az iránytartása. „Compact” lé­cet is vásárolhatunk. Ezek valamivel szélesebbek az át­lagnál, ezáltal a vezethető­ségük is könnyebb. Buckás, kevésbé karbantartott pá­lyákra kifejezetten ajánlott ez a típus. Amennyiben A vagy S jelzésű lécet választunk kezdő felszerelésnek, úgy arra ügyeljünk, hogy a léc hossza véletlenül, se halad­ja meg testmagasságunkat. Ne vegyünk semmiképpen testmagasságunknál 15—20 centiméterrel hosszabb ke­mény, keskeny, karcsú lé­cet. Ezek versenyzők szá­mára készített típusok elő­ször is többszörösébe kerül­nek a kezdőknek ajánlott léceknél, másodszor olyan erőszakos, agresszív sítech­nikát igényelnek, amelyre egy tanuló síző még képte­len. Űj léc vásárlásánál is, de legfőképpen, ha használt lé­cet veszünk, alaposan vizs­gáljuk meg, nincs-e vete­medés, törés vagy repedés rajta. Különösen kényes a csőr. Nézzük meg, hogy a beépített acél élek (kant- nik) mindenhol pontosan il­leszkednek-e a léchez. Az sem árt, ha jól meggyötör­jük a lécet, mert amelyik recseg, az már nem alkal­mas a sízésre. Amennyiben az előző tulajdonos a kötést leszerelte, az így keletke­zett lyukakat tömítsük el, mert különben később ká­rosodik a léc belső szerke­zete. * * * Legközelebb a síkötések kiválasztásával foglalko­zunk majd. (Folytatjuk) Lengyel György

Next

/
Oldalképek
Tartalom