Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-08 / 292. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988 DECEMBER 8 Olvasni pedig muszáj! Eljut-e a könyv a közönséghez? írók, kiadók és vásárlók — Tanácskozás az „első vidéki" könyvkiadó meghívására Debrecenben Milyen mértékben kom- mercializálódott az utóbbi egy évben a könyvkiadás? Elönt-e bennünket — Fekete Gyula szavával szólva — a „kultúrmocsok”? Meg tudja-e vásárolni a pedagógus — egyre vékonyodó pénztárcájából — a könyvet? Mit jelentsen a piacorientáltság a könyvkiadásban, az értékesítésben ? Kérdések azon a másfélnapos eszmecserén, amelynek Debrecen adott otthont december első két napján. A nemzet felemelkedésének záloga a magyar vidék Köszönhető volt a meghívás az egyéves évfordulóját ünneplő első „vidéki" könyvkiadó, a debreceni Csokonai Kiadó iránti fokozott érdeklődésnek, meg annak a szellemnek is, amelynek nevében Németh G. Béla akadémikus, tudós irodalmár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtárának igazgatója úgy fogalmazott; jelképes a gesztus — mondhatnánk úgy is, „a fordulat” —, hogy a főváros helyett „vidéken” tartják a tanácskozást, hiszen a nemzet felemelkedésének záloga a magyar vidék. Az, hogy ez a bizonyos — „elmaradott” — magyar vidék képes lesz-e a közeli jövőben Európához fölzárkózni. A kérdés súlyosabb, mint gondolnánk! — állította Czine Mihály, irodalomtörténész —. hiszen a szociológusok jelzései szerint hazánkban négymillió emberhez nem jut el a könyv, ennyien vannak, akik irodalmat egyáltalán nem olvasnak. A tanári szobák könyvespolcairól, a vidéki könyvtárakból hiányzik — többek között — a nemzetiségi magyar irodalom, az irodalomtörténet, a színvonalas kritika, illetve hiányzik a magyar és a világirodalomnak mindaz a termése, amelyet kiadtak ugyan, de azt az előző nemzedékek megvásárolták. ma pedig nincs, aki újra kiadja. E helyütt érdemes Zöld Ferencnek, a Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése vezetőjének mondanivalóját idéznünk a kiadás helyzetéről. A kultúrpolitika — a kormányzat — szándékát félreérthetetlenül jelzi, hogv míg 1987-ben 187 millió forint dotációval számolhattak a könyvkiadók, az idén 77 millió forint az állami támogatás. Az állami dotációnak az ötvenes évektől a kiadók fölé ténylegesen jóindulatúan kifeszített védernyője tehát eltűnőben! A mai helyzet sokágú és sokszálú. Mert igaz, hogy a sajtótörvény demokratizálta a magyar könyvkiadást is, új lapok és folyóiratok is indultak, a korábbi 11 mellett megjelent másfélszáz — többnyire vállalkozói — kiadó, ám abszolút számban és mértékben mégis csökkent a könyvforgalom. Erősen kommercializálódott — a könnyen eladható kiadványok felé hajlott — a magyar könyvkiadás, sőt, egyes kiadványok egyenesen lejáratják a szakmát. A papírárak az elmúlt két évben ötven százalékkal emelkedtek, a nyomdai árak határa a csillagos ég. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy a kiadók is nyerni akarnak, tulajdonképpen „természetes”, hogy a könyvek árai jelentősen emelkedtek. Mindebből az következik, hogy a könyvek közvetítette kultúra — és általában a kultúra — végletesen, meg- akadályozhatatlanul ketté fog szakadni nálunk is — úgy mint ahogy az megtörtént mindenütt a világon — elitkultúrára és az under- grundra, a kevésbé igényes, nagy tömegben szívesen vásárolt „fogyasztói” kultúrára. Kérdés; megvan-e a remény nálunk arra, hogy ez a kétirányú tendencia valamilyen módon kiegyenlítődjön, mégiscsak egy irányba hasson ? Jovánovics Miklós. a Magvető igazgatója derűlátó. Az általa sorolt adatok valóban imponálóak! A Magvető például fennállása óta legeredményesebb gazdasági évét zárja az idén. De 1988-nak még nincs vége, nézzük 1987-et, amely a szépirodalom kiadását tekintve igen sikeres év! 884 szépirodalmi mű jelent meg hazánkban — beleszámítva ebbe a gyermek- és az ifjúsági irodalmat is —, összesen 23 millió 300 ezer példányban. És — bár a líra meglehetősen háttérbe szorult az elmúlt néhány évben. mialatt előretört a regény, elsősorban a vaskos „nagyregény” — 204 verseskötet. mégiscsak megjelent. Igaz, hogy a közületek — a könyvtárak, az oktatási intézmények stb. — egyre kevesebb könyvet vásárolnak, a jó könyv mégis elfogy, mert nyilván az emberek otthonra vásárolnak többet. Ez annyira imponáló — Jo- vanovics Miklós szerint —, hogy bátran kimondja: van esélye a könyvkiadásnak, a mai magyar irodalom kiadásának! A Magvetőtől Is vontak el állami dotációt, mégis, íme a gazdasági eredményesség mutatja; úgynevezett keresztfinanszírozással egyensúlyban tartható a mérleg, a népszerű — 250. 450 ezer példányban megjelenő Kossuth-díjas szerző műve — „eltartja" a kevésbé ismerteket. A Magvető nem ijed meg! Ha Magyarországon most az a tendencia érvényesül, amely a könyvkiadást megpróbálja piacorientálttá változtatni, akkor attól a Magvető nem ijed meg. Merthiszen, az irodalomban egyébként eddig is éppen a bőség zavara volt tapasztalható! 18—20 irodalmi lap jelenik meg hazánkban. Ez — nemzetközi ösz- szehasonlításban is — óriási mennyiség, az ország lakosságának számához viszonyítva. Van mindre igénye a közönségnek ? Végeredményben — Jovánovics Miklós úgy látja — egyáltalán nem tragikus a helyzet! Az írói szabadság kiszélesült, a kulturális politika visszavonult, vagy nagyon kis arányban kívánja érvényesíteni a maga normatíváit. Cenzúra nélkül alkothat az író. Sokan már sokallják az alkotói szabadságnak ezt a fokát, mások viszont még mindig keveslik! Ám az ellentmondás valódi: a tények, a számok, a liberalizálódás ellenére a kiadók, az írók uralkodó érzete mégiscsak az, hogy a lehetőségek szűkültek, a sok kiadó ellenére egyre gazdátlanabbak a művek. A vidéki kiadók közül az eleddig egyetlen, a Csokonai igazgatójának gondolataiból most elég csupán egyet idéznünk. Sokan kérdezik: jó időpontban alakult-e meg Debrecenben a könyvkiadó? Bakó Endre tapasztalata szerint ehhez sohasem megfelelő az idő! Ezt hallotta, hallja jóformán több mint évtizede gazdasági szakemberektől, kultúrpolilikusok- tól. megyebéliektől egyaránt. Könyvkiadó alapításához sohasem kedvezőek a körülmények! Az talán a véletlennek is köszönhető — mindenesetre különös szerencse —, hogy jóformán a legutolsó pillanatban mégiscsak létrejött a könyvkiadás első „vidéki” műhelye Debrecenben. A tanácskozás résztvevői megtudhatták e kérdéskörről még azt is, hogy az állami hivatal, a Kiadói Főigazgatóság a közeljövőben megalakuló békéscsabai könyvkiadóval lezártnak tekinti a folyamatot, nincs szándékában további állami kiadókat létrehozni. Mások szándéka persze más. Az egyetemek, a főiskolák, a művelődési intézmények, a múzeumok saját erőből továbbra sem mondanak le a könyvkiadásról. Hogy a szomszédvárnál ne merészkedjünk távolabb: Kecskeméten a Forráskönyvek nyomában — vagy azok mellett —. talán megjelennek a „Hírös-köny- vek”, azaz mégiscsak munkálkodnak — vidéken is — a könyvkiadás helyi műhelyeinek nem is annyira szürke eminenciásai. Az iskola, a pedagógus és a helyi műhelyek Ki terjessze a könyvet? Ki szoktassa olvasásra az újabb és újabb felnövekvő nemzedéket? — kanyarodott visz- sza a tanácskozás a kiindulóponthoz. Czine Mihály szerint népművelés, közművelődés, irodalomterjesztés — különösen „vidéken” — elképzelhetetlen a tanárok, a tanítók, a könyvtárosok, a „szürke tiszteletesek” áldozatot nem ismerő munkája nélkül. Persze már nemigen hozhatnak további áldozatokat — vetették fel többen, hiszen, ha a tanárnak lakása sincs, könyvespolca sem igen lehet. A jövő záloga az iskola! — ismételte többször Németh G. Béla. A könyvkiadók állami támogatásának oda kell hatnia, hogy a pedagógus, a tanintézet — uram bocsá a család a gyereknek — mindig meg tudja vásárolni — elérhető áron a magyar és a világirodalom klasszikusait, a kultúra örök érvényű értékeit. E nemes feladatban a kulcsszerep a szépirodalom megjelentetésére specializálódott kiadók mellett a Tankönyvkiadóé, a Móráé, sőt — ebben az értelemben, bizonyos mértékben — a Zrínyié is. Egri Sándor A Túrkcvei Ványai Ambrus Gimnázium és Gépjárműtechnikai Szakközépiskola tanműhelyében új mérőlabort alakítottak ki, ahol a motor részegységeinek méreteit határozzák meg a tanulók. Itt mérik meg a hengerhüvely eket, főtengelyeket, dugattyúkat, illetve megállapítják ezek hibáit. Ez a labor egyébként a jövőre induló technikusképzést segíti. Képünkön az I. B. osztályosok (Fotó: T. Z.) — Ez az eset is figyelmeztet: nemcsak akkor kell orvoshoz fordulni, ha valami baj van. hanem akkor is, ha nem vagyunk teljesen biztosak magunkban. Kiknek ajánlaná, hogy jelentkezzenek szűrésen? — Az emberek tudatában úgy rögzült, hogy az AIDS a homoszexuálisok betegsége. Ez már régen nem igaz. Mindkét nembelieknél előfordul. Külföldön a prostituáltak jórésze már fertőzött. A biszexuális fertőzött férfiak is továbbadják a vírust feleségüknek, partner- nőjüknek. Azoknak ajánlatos szűrésen jelentkezni, akiknek sok vagy ellenőrizhetetlen kapcsolatai vannak, és külföldön vagy külföldivel nemi kapcsolatot létesítettek. Akkor is érdemes jelentkezni, ha csak egyszeri volt ez a szexuális kapcsolat. P. É, Szolnokon a Tiszatour Idegenforgalmi Hivatal Ságvári körúti irodájában nyílt az elmúlt napokban Juhász János amatőr festő kiállító sa. A főleg alföldi tájakat megörökítő alkotásokat december 16-ig tekinthetik meg az érdeklődők (Fotó: H. L.) Pillanatkép az országos és a megyei helyzetről Jó hír az érdeklődőknek és a kíváncsiaknak, a szo- rongóknak, a bizonytalanoknak, egyszóval mindazoknak, akiknek kérdései vannak: jövő héttől él az AlDS-vo- nal Szolnokon! Ez azt jelenti, hogy december 12-től minden hétfőn délután fél három és fél négy között lehet tárcsázni a megyei kórházat: a 42-111-es számon a 105-ös melléken szakember válaszol az AIDS-szel kapcsolatos kérdésekre. A 105- ös mellék a megyei bőr- és nemibeteg gondozóba kapcsol. Dr. Berta Máriát, a gondozó vezető főorvosát kérdeztem az AIDS-vonal születéséről. — A december elsejei AIDS-világnap hatására lesz AIDS-vonal Szolnokon? — Nem, már korábban is terveztük, csak nem tudtuk megvalósítani. Régebben a Hősök téri rendelőintézetben volt a gondozónk, és ott nem tudtunk vonalat szerezni. Most. hogy a rendelőintézetet felújítják, a megyei kórház medikusszállójába költöztünk, és így a kórház vonalán keresztül hívhatnak benünket az érdeklődők. — Mi a jelentősége az AI DS-telef ónnak ? — A telefonáló szabadon kérdezhet, és a válaszok ^személyre szabottak”, tehát az ő problémájára, gondjára felelnek. Én ezt a formát jobbnak tartom, mintha egy újságcikket olvasnak el vagy előadást hallgatnak magnóról, mert ott nincs lehetőség a kérdezésre. Sokszor itt, a gondozóban, más betegségekkel kapcsolatban is előfordul, hogy egy-egy Más országokban a kábító- szeresek a veszélyeztetettek jelentős részét képezik. — Az utóbbi időben nőtt-e az önként szűrésre jelentkezők száma? — Nem. nem növekedett. — Van-e a megyében AIDS-fertőzött? — Nincsen. — Mi a véleménye; az emberek tudatában vannak, mekkora veszélyt jelenthet ez a betegség? — Sokszor úgy tűnik, nem tudnak róla eleget. A középiskolásoknál például ez a helyzet. Az oktatási intézmények egy részében tabutémának számít, így a gyerekek nem értik a lényegét, nem értik, hogy ez gyógyíthatatlan betegség, mert az ember immunrendszerét támadja meg, és hogy sokan meghalnak AIDS-ben. Mivel nem tájékozottak a fiatalok, nem teszik meg az óvintézkedéseket sem; bizonytalan. nem ellenőrizhető kapcsolatokban nem használnak óvszert. — Szinte havonta röppennek fel hírek arról, hogy orvosok kísérleteznek az AIDS elleni gyógyszer előállítására. — Még most is úgy számítják. hogy 8—10 évig nem jelenik meg biztos orvosság vagy védőoltás. Tehát az egyetlen lehetőségünk még mindig a megelőzés. Ennek fontosságára nemcsak a lakosság figyelmét kell felhívni, hanem az egészség- ügyi dolgozókét is. Ha például a beteg tüdején vagy bőrén gyanús elváltozásokat észlelnek az orvosok, a gondozóba kell irányítani. Előfordult ugyanis éppen Magyarországon, hogy szinte tünetmentesen zajlott le egy betegség. A beteg apró elváltozást vett észre a bokáján, jelentkezett a szűrésen, kiderült, hogy két éve AIDS-es — és három hét múlva meghalt. Az apró elváltozáson kívül semmi jel nem utalt arra, hogy beteg. kérdés súlyos teherként nehezedik a páciens lelkére. Amikor azonban választ kap rá, rendszerint megnyugszik, és megkönnyebbülten Előnyösebb helyzetben vagyunk Tünetmentes is lehet A nők is veszélyeztetettek megy el. mondván: ha „én ezt tudom, nem lett volna annyi álmatlan éjszakám.” — Más felvilágosítást, propagandát is terveznek a gondozóban az AIDS-ről? — A váróteremben lévő színes tévén felvilágosító videófilmet vetítünk. Néhány perces előadást is sugárzunk majd rádión keresztül: — Milyen most az AIDS- helyzet Magyarországon? — Az adatok mindig változnak. Legutóbb 175 vírussal fertőzött emberről tudtak, több mint tízen haltak meg e betegségben. — Jó fél évvel ezelőtt több mint 150 fertőzöttet tartottak számon. Ügy tűnik, Magyarországon kevésbé terjed az AIDS, mint másutt. — Bizonyos tekintetben „lépéselőnyben” vagyunk. Nálunk ugyanis a kábítószerrel élők általában nem az intravénás szereket használják, így nincsenek kilőve annak, hogy a tű közvetítésével megfertőzödjenek. Hétfőtől él az AIDS-vonal: 42-111 105
