Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-06 / 290. szám
1988. DECEMBER 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A Magyar Népművelők Egyesületének Szolnok Megyei Szervezete Abádszalókon egy elhagyott gabonatárház épületéből továbbképző központot alakított ki. Az építési költség részben országos pályázat elnyerésével, a megyei szervek támogatásával, valamint az egyesületi és pártoló tagok hozzájárulásával állt össze. Költségmegtakarítást jelentett az építés során végzett jelentős társadalmi munka is. A Titász kunhegyesi kirendeltsége társadalmi munkában végezte el a villanyszerelési munkákat, a Szolnokterv ellenszolgáltatás nélkül vállalta az építés lebonyolítását és a műszaki ellenőrzést. A kivitelező a Kunhegyesi Kunság Népe Tsz építő részlege épp egy éve kezdte el a munkát és az idén november végén már megtörtént a létesítmény műszaki átadása. A kívül és belül is szép épületben a tervek szerint jövő év májusában indul meg a munka, tanfolyamokat, táborokat szerveznek és az egyesületi tagok üdülésére is lehetőség lesz majd. (Fotó: D. G.) Plakett és kitüntetés Véradók napja Mezőtúron A véradók napja alkalmából a Vöröskereszt Mezőtúri Városi Vezejtőgége vacsorával egybekötött műsoros estet szervezett a városi sportcsarnokban. Gáli Mihály, a Vértranszfúziós Állomás vezetője köszöntötte a véradókat, és méltatta a véradás fontosságát. (A 40 és 50-szeres kitüntetéseket megyei ünnepségen vették át a véradók, a 30-szo- ros és annál kevesebb vér„A Szolnokterv két fiatal tervezője, Paár Nándor és Nagy István a népi építészet éltetője, ök készítették többek között a Tabán—Szolnok ősi magjának rekonstrukciós tervét, a csongrádi halászfalut, a Hortobágy nyugati fogadókapuját, a mezőhegyesi Nóniusz szállót, valamint Hollókőn több utca rekonstrukcióját. Meg tudják-e valósítani elképzeléseiket, segítik-e vagy akadályozzák őket a jelenleg érvényben lévő építési szabályok?” A múlt hét keddi rádióműsorban ilyen fülszöveg ajánlotta meghallgatásra a Szolnoki Stúdió munkatársa, Korim Éva húszperces riportját. Általában meghallgatásra érdemes műsorokat készítenek heti váltásban a vidéki stúdiók munkatársai, azt azonban ki tudná megmondani, a műsorszerkesztők miért „dugják el”, miért ilyen holtidőnek nevezhető délelőttökön tálalják rendre a Kossuth Rádió műsorában? Ez a műsor megérdemelte volna a nagyobb hallgatóságot. Két tervező, két építész beszélt benne munkájáról, s a munkáját vezérlő elveiről. A riporter föltette a kérdést: ugye-nem úgy indultak munkáséletüknek annak idején, hogy megváltsák a világot? Hihetően őszintén azt mondták erre: aki kezd, aki elindul egy életpályán, bizony jó, ha jobbat akar, mint az elődei, az se baj, ha ez mások szemében világmegváltásnak hat. Aztán kikerekedett a jobbára tanulmányokban is együtt dolgozó két építész eddigi munkássága. Különösen a családi házak adásért járó kitüntetéseket pedig novemberben rendezett kisebb ünnepségen kapták meg a véradók. (Majd dr. Ambrózy Péter, a Vöröskereszt városi vezetőségének elnöke a vezetőség által alapított plakettet adott át négy munkahelyi vezetőnek, akik az elmúlt időszakban leginkább támogatták a Vöröskereszt munkáját és a véradást. tervezéséről beszéltek sokat és szívesen. Ök hogyan küzdenek meg a megrendelő, szinte átlagosnak mondható igényével, a „legyen nagyobb, szebb mint a szomszédé” óhajokkal. És nem mondták magukénak az eredményt, . hogy az utóbbi években már nem akar a családi otthon építője magának tükrösházat, más furcsa, vitatható megoldásokat. Az igaz, most fehérre festik, s hozzá a barna faszerkezetet kedvelik az építők, de egyre inkább olyan házakat akarnak, amiben élni lehet, kényelmesen, nyugodtan, otthonosan. Miután meghallgattam a műsort, még jobban bosz- szantott, miért ilyen szürke hétköznap, szürke délelőttjén hallható a vidéki stúdió műsora? Aztán vasárnap délelőtt megvigasztalódtam. A Szolnoki Stúdió 9-től 11 óráig tartó műsorában ugyanis megismételte a Hagyomány- őrző tervezők műsorát. És szívesen meghallgattam ismét, főleg annak örültem, hogy a Szolnoki Rádió hallgatói, tehát az e körzetben élő emberek is bizonyosan érdeklődéssel hallgatták Korim Éva műsorát. Különben ez a vasárnap délelőtti műsor Gulyás Erika szerkesztésében kellemes két óra volt. Mindjárt az indulásnál igényes vasárnapi levelet hallottam, s nem is bántam, hogy komoly gazdaságpolitikai kérdéseket vetett papírra Palatínus István. És jónak tartottam még Bálint Erika összeállítását, aki ezúttal a jászapáti szövetkezeti együttesről adott hű képet. (SJ) Tanácskozás a számítóközpontban Napirenden az információs rendszer A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság, valamint a Neumann János Számítógéptudományi Társaság jászsági szervezete közös fórumot rendez Jászberényben, a Hűtőgépgyárban, december 7-én. A téma: a vállalati számító- gépes információs rendszerek bevezetésének tapasztalatai. Az előadók a szakma elismert mesterei, dr. Fésűs Károly, a Csepel Művek Számítástechnikai Vállalata szervezési- igazgatója és Horváth Tibor, ugyanennek a cégnek íőmunkatársa. Az érdeklődők 10 órától a Hűtőgépgyár számítóközpontjában a vezetői információs rendszerről, a műhely- szintű irányítás számítógépes tapasztalatairól hallhatnak előadást. A Hűtőgépgyárban Szárazvirágok falra, asztalra A Hűtőgépgyár kertészetének dolgozói a gyár parkjának gondozása, a sportlétesítmények zöldterületének fenntartása mellett szívesen mutatják meg szakmai tudásuk más oldalát is. Tíz éve már, hogy minden második évben szárazvirágkötészeti kiállítást rendeznek december elején. Most december 6—9-ig mintegy 400 kompozíciót tekinthetnek meg a gyár dolgozói a fejlesztési épület aulájában rendezett kiállításon. A különböző méretű kompozíció-költemények azon túl, hogy ott helyben gyönyörködtetnek, a kertészek nem titkolt szándéka szerint mintául is szolgálnak. Az egyszerű növényekből összeállítható asztali díszekkel, faliképekkel bizonyosan előszeretettel próbálkoznak a gyerekek, de kedvet kaphatnak karácsonyi és egyéb díszek alkotásához a felnőttek is. A négynapos kiállítás reggel 7-től délután 4-ig tekinthető meg, majd a szárazvirágokat átköltöztetik a Déryné Művelődési Központba. SZÓL A RÁDIÓ Hagyományőrző tervezők Progresszív művészet a két világháború között Nagyszabású kiállítás a Szolnoki Galériában A Szolnoki Galériában látható a Progresszív művészet a két világháború között című kiállítás, amely képeinek, szobrainak, grafikáinak többségét az István király Múzeum (Székesfehérvár), a Janus Pannonius Múzeum (Pécs), a Kecskeméti Galéria, a Kunv Domonkos Múzeum (Tata), a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Szombathelyi Képtár bocsátotta a szolnoki tárlat rendelkezésére. A progresszív művészet felelet volt az elnyomatásra, az erőszakra, hiszen memen- tót állított az elpusztítottak- nak, a megalázottaknak, ugyanakkor a humanista elkötelezettség alapján üzenetek voltak ezek az alkotások a jövőnek is. A legszélesebb néprétegekhez kívántak szólni ezek a művek, figuratív egyértelműséggel, nagy, expresszív kifejező erővel. Mindez koncentrált gondolati tartalmat követelt meg és újszerű kifejezésmódot. A tárlat nem csupán műgyűjtemény, hanem történelemkönyv is. Egy adott, a legsúlyosabb éveiben embertelen korszak „tanúhegyei” a Szolnoki Galériában kiállított festmények, szobrok, grafikák, és nemcsak azoknak nyújtanak élményt, akik a művészet megtartó erejéA tárlatot Egri Mária rendezte, aki érezhetően nem a teljességre törekedett — az adott témakörben szinte lehetetlen lenne, hiszen a part- talanság veszélye is kísértene — hanem a hangsúlyokra. Gondoljuk, ebben is nehéz volt megtalálni a lehetséges egyensúlyt, hiszen a tárlat gazdagsága közepette is felmerülhet a nézőben olyan megfontolás, hogy egyik vagy másik művész miért annyi művel szerepel, mások pedig, akiket szívesen látnánk a tárlaton, mert munkásságukat a rendezőelvhez közelinek érezzük, miért nincsenek ott alkotásaikkal a válogatásban? Nyilván a rendezőnek határozott elképzelése volt a tárlat anyagának összeállításakor, s az ahány ember, any- nyi gondolat elvét ezúttal sem kérdőjelezhetjük meg. Más vélemények szerint viszont egyenesen a bőség zavara kísért. .. Alighanem igaza van annak a francia politikusnak, aki azt mondta, a háború nem akkor kezdődik el, amikor az első lövések eldörren- nek, már előbb; s nem is akkor fejeződik be, amikor elBorbcreki Kovács Zoltán: Kubikus vészeiével volt támogatója a forradalmi eseményeknek, vagy az illegális harcnak, hanem politikai szereplésével is. A tárlat műalkotásainak döntő és túlnyomó többsége a kor kihívásaira adott konkrét feleletet. Erre csak egy-két példa erejével térhetünk ki: Berény Róbert híres falragasza az 1919-es intervenció veszélyhelyzetében született meg, Borbereki Kovács Zoltán, Szandai Sándor pedig alkotásaikkal olyan időszakban — az 1930-as években — tesznek hitet a nép robosztus ereje mellett, amikor az forradalmi tettnek számított. folyásolta, hanem az 1918— 1919-es forradalmak hatása, a Magyar Tanácsköztársaság leverését követő ellenforradalmi terror, a kommunista mozgalmak illegalitásba szorítása és a válságok által is elnyomorított dolgozó tömegek élethelyzete. Tovább motiválta a progresszív művészet alkotóinak emberi és művészi magatartásformáját a fasizmus előretörése, majd a nyílt terror. Derkovits Gyula fametszete (Dózsa sorozat) hallgatnak a fegyverek, hanem később. A művészet még bonyolultabbá teheti a korszakhatárokat, hiszen az alkotó megérzései egy-egy .kataklizma bekövetkezte előtt is jelezhetnek, utórezgései pedig későbbről is visszautalhatnak, tovább hordozhatják az élményt. Nagyon természetes tehát, hogy a két világháború közötti időszak művészetében még jelen van az első világháború következménye, élményanyaga, s a második világháború kitörése előtt már megjelennek a jövőbe mutató művészi víziók. A progresszív művészet képviselőit azonban nemcsak ez a két emberpusztító tényező beA kiállító művészek — Ámos Imre, Basilides Barna, Berda Ernő, Berény Róbert, Bíró Mihály, Bokros Birman Dezső, Borbereki Kovács Zoltán, Cserepes István, Derkovits Gyula, Dési Huber István, Farkas Aladár, Fenyő A. Endre, Goldman György, Háy Károly László, Kisfalu- di Stróbl Zsigmond, Martyn Ferenc, Mednyánszky László, Mészáros László, Pór Bertalan, Schubert Ernő, Sugár Andor, Szandai Sándor, Szántó Piroska, Törzs Éva, Uitz Béla, és Vajda Lajos — közül többen maguk is kétkezi emberek voltak egykoron, érzelmi közelségben éltek a munkásmozgalommal, sőt javarészük nemcsak műben hisznek, de azok számára is — gondolunk a most felnövő generációkra — erős üzenetet hordoznak, akik most ismerkednek történelmünk elmúlt évtizedeivel. A Damjanich Múzeum a méreteiben is impozáns tárlathoz jól hasznosítható, értő katalógust jelentetett meg. Figyelemre méltó az is, hogy a szolnoki múzeum a saját anyagából több mint húsz műalkotással — Ámos Imre, Basilides Barna, Farkas Aladár, Háy Károly László, Kis- faludi Stróbl Zsigmond, Mednyánszky László, Szandai Sándor — munkáival — tudott hozzájárulni a nagy formátumú kiállításhoz. Tiszai Lajos
