Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
8 Irodalom, művészet iszakécske, 1988., Július 24. Vasárnap. Szent Jakab havában. A hőmérők 37—38 Celsius fokot mutatnak, már kora délelőtt; a déli harangszót követő időjárásjelentés szerint, itt a Tiszatájban, a magyar Nagyalföld kellős közepén 39—40—41 Celsius fokos hőmérséklet tagiózza a Tiszapartokat- Kánikula. A hőség hullámokban támad. Szélcsend. Az ártéri erdők súlyos, sötétzöld lombvilága megfulladni látszik a tiszai trópus elviselhetetlen forró6ágában. Az égbolt egyetlen kék világítóablak, mintha Csontváry posztumusz műtermének épült volna, hogy a nagy mester végre megfesthesse ama művét, mellyel „túlszárnyalja iítaffaelt”, a „32 quadráméteres Nap-utat”. A Tisza vizének hőmérséklete: 24—26 Celsius-fok! A töltésgát nagyságos fasorában szál levél se rezdül. Hatalmas ártéri tölgy terebélyének árnyékában állok, hozzám közel, gyékényeken — és gyapjúplédeken! — népes társaság „campingezik”, meglehetősen nomád civilizációval múlatva-tölt- ve az időt: körülöttük üres sörösüvegek, összegyűrt szalvéták, papírpoharak, fagylalttölcsérek. Két nagy teljesítményű táskarádió, egy Philip» és egy Sony bömböl: a Kossuth rádió, immár a napihírek után, nótákat sugároz: .. nem tudok én semmit e világról, én- miattam leeshetik lábról. •— a Petőfi-rádió pedig a magyar folyók vízállásjelentését közli, az ismert, gépies, monoton hangon. Ám a két adó, noha egyforma hangerővel szólnak, nem zavarja a társaság hőségtől-italtói már-már dele- jezett kedélyét. A két rádióadó hangereje ellenére is, különösen, amikor halk-csendes-szomorú-ke- sergő nóta szól, el-eljut hozzám egy-egy mondat, szó, olykor egy- egy párbeszéd értelmét is fölfogom. — A jóisten áldja meg magát, Mihály, hát mán’ ne igyon ezen a tűző napon szatmári szilvapálinkát! Űr-Atyám, hát csak issza! Még megüti a guta, Mihály.. . Mihály, miután levette ajkáról a pálinkásüveget, nevetve szólt az asszonynak, aki az imént óvta volna.. Az asszony, aki egy napozógyékényen ült, Rubens hatalmas izomzatú aktjaira — „Medici Mária partraszállása Marseillesben”, „Leukippos leányainak elrablása”, „A bundás Vénusz” — emlékeztet. Valaha, hajadonleányzó, és ifjúasszony korában igen szép arca, alakja lehetett, s mostanra, hogy életévei kiteltek — jó ötven-öt- venöt éves lehet —, még mindig őriz, mind arcvonásaiban, mind rubensi testtömegében valami nagyon is női vonzerőt, amellett biztonság, nyugalom és békesség sugárzik nagy természetéből, ő maga sört iszik, de amúgy férfimódra, üvegből— Na, még csak az kéne, hogy a malter csapja a kőművest a falhoz! — mondta később komor derűvel Mihály, amikor újra meghúzta a szilvapálinkás üveget. Az asszony most nem szólt, csak éppen ránézett a férfira. Az hirtelen letette a pálinkásüveget. A Tiszából, mint valami édeni jelenés, ifjú leányzó alakja bontakozott ki: először arcára, vállára, felsőkarjára tapadó almamagbarna hajának víztől csillogó ezüstje villant bele Mihály pálinkától enyhén bódult agyába, azután megjelent a leányzó, két kemény, kissé széttartó, szépségesen ívelő mangó-formájú melle; a mellbimbók és a barna bimbóudvar feketén fénylettek a világos bőrön; „topless”-viselet- ben volt, azaz melltartó nélküli fürdődresszben, amelynek nadrágrésze is csupán egy vörös vászon-háromszögből állt. Mint Vénusz a tengerből, ez az archaikus, amazoni leányalak, ez a Tisza- Aphrodité: a folyamból született, a tiszakécskei nagy strandot zsúfolásig elözönlött napozók-fürdő- zők-úszók-csónakázók szeme láttára. Mihály megnézte magának a Tisza Vénuszát, a folyóból kilépő gyönyörű amazont. Az asszonyok figyelmét nem kerülte el ez a „magának-megnézés”, de szólni most még tréfából se nagyon mertek. Mert Mihály egyszerűen letette lópatkó méretű kezéből a szatmári szilvapálinkás üveget, amit addig nem nagyon engedett el. — Sokan bírálják mostanában Sztálint.. • Hm. A „népek atyjának” nevezték régen... Valamelyik visszaemlékezésben olvastam, talán De Gaulle emlékirataiban, már nem is tudom, mindegy... Sztálin állítólag egy fogadáson, még a háború alatt megjegyezte a jövővel kapcsolatban, hogy kommunizmus ide — kommunizmus oda, három-négyszáz év múlva alighanem ismét matriarchátus lesz. És én nem hiszem, hogy ebben tévedett volna a „vörös cár”, ahogyan mostanában nevezik.. • Ebből a megjegyzéséből arra következtettem, hogy Mihály tanult férfiú lehet, afféle helyi hatalmasság, talán pártfunkcionárius, vagy egy nagyon prosperáló és sok melléküzemágat virágzóan működtető termelőszövetkezet elnöke. A Tiszából született vénuszi leányzó alighogy fenségesen „partra szállott”, megfordult, s egy magasabb fövenypartról, fejesugrással, ismét a folyamba vetette magát. Sokáig úszott víz alatt, csak mesz- sze, bent bukkant fel újra a felszínre. Mihály magához intett egy igencsak keszeg termetű kamaszfiút, aki a társaságához tartozó egyik asszony fia lehetett alkalmasint. Odadobta neki a kocsikulcsot, de a fiú még a levegőben elkanta. Parancsra várt. — Menj, Józsikám, hozd ide a kocsiból a. vadászpuskámat! A fiú rohant. — Mihály, Or-Atyám! Szűz Máriám! — szólt megint rá, nem erélyesen, hanem könyörgően inkább az iménti, rubensi „akt”, aki előbb a pálinkát tartotta túlzásnak ebben a Tiszatájra-szakadt trópusi hőségben. — Csak nem fog itt lúdra vagy fácánra lődözni?! Kéne mán’ kis árnyékba húzódni, öl ez a meleg. -. — Látta, kedves Zsuzsánna, azt a leányt? Látta.. . El is nézett róla, láttam... — Kis szajhája, a táncos csö- cseire azért vehetne valami melly- revalót! — felelte az asszony- A gyékényeken ülő-fekvő többi nő helyeselt neki. Mihályt holmi háremként nők „övezték”, asz- szonyok, leányok, mind erősen testes fajta, náluk jóval kisebb „súlycsoportban” Mihálynál fiatalabb férfiak is voltak a társaságban, e nők férjei vagy éppen Mihály vejei lehettek, a fiatalasz- szonyok pedig Mihály menyei. A kamaszfiú hozta a vadászfegyvert. Kissé közelebb léptem, hogy megnézzem a hangszerszépségű fegyvert; nem volt nehéz felismerni: gyönyörű, halhasú tusa, krómva- nádium acélcsövek, inercia típusú, szelektíz egybillentyűs elsütő szerkezet, boxlakatos závár, egy FN—Browning, „Grand Luxe” belga gyártmányú, billenő-kétcsövű, duplagolyós vadászfegyver volt, tökéletesen karbantartva; Mihály bizonyára egy belga vadászvendégétől kapta ajándékba, a bőven lő- távolon belül a belga vadász elébe felhajtott és kilövetett szarvasbikákért, őzbakokért, vaddisznókért... Ez az FN—Browning már egymagában is jelezte: - Mihály nem akárki ezen a szépséges Tiszatá- jon... A 7 x 65 K, 9, 3 x 7 4 R kaliber már magáért beszél, nem is szólva az amerikai gyártmányú Swift céltávcsőről, mely feketén csillogott a fegyveren: 6 x 40, látómező. 100 méter; széles látószög; a Swift céitávcsöveket nitrogénnel töltik, s magnéziumfluorid lencsebevonattal látják el; a hajszálkereszt: állandóan központi helyzetű nehéz célt téveszteni ezzel a halálos célkeresővel... Egy ideig megfeledkeztem Mi- hályról és társaságáról, a magyar Nagyalföld Rubens Nereidáira és Sellőire emlékeztető testű asszonyokról, leányzókról. Lehevertem a fűbe, és a Tisza-ártéri tölgy terebélyének árnyékában tovább olvastam Hankiss Ágnes könyvét: Érzékeny búcsú a fejedelemtől, ezt az érzéki, a mai élet szabadságával megírt, ám a nagy múltakat híven megidéző regényt. Egyetlen egy dolog, egy „apró részlet” hiányzott a hölgyíró amúgy masszív művéből, bár meg kell jegyeznem, hogy maga a nagy Móricz Zsigmond sem szentelt figyelmet e jelentéktelennek is minősíthető, ám számomra mégis emlékezetes „epizódusra mely históriai factum; Móricz hatalmas regény-dómjában, az ERDÉLY — Tündérkert — A nagy fejedelem — A nap árnyéka című súlyos regény-boltívsor egyetlen, akárcsak díszítő, oszlopfő-faragvá- nyában sem jelenik meg, még csak jelzésképpen sem; A Nagy Fejedelem. iktari Bethlen Gábor második hitveséről van szó ugyanis. A szépséges Brandenburgi Katalinról! Bethlen — sajnos — magtalanul, fiú- vagy leányutód nélkül halt meg, 49 éves korában. Még halála évében is hatalmas tervei voltak: ajánlatot tett Ferdinánd német-római császárnak és magyar királynak, hogy Európát le a Boszporuszig megszabadítja a török hadseregektől, ha cserében általános vallásszabadság engedtetik, tehát többé nem üldözik a protestánsokat; Ferdinánd maradt volna a Dunától nyugatra eső Magyarország királya, maga Bethlen — a török kiűzése után — Erdélyt, a Felvidéket, a Bányavárosokat megtartva, mint Dácia királya: egészen a Dnyeszterig és a Fekete-tengerig, a Duna-deltáig terjedő térségek imperátora lett volna- „Együgyű” Ferdinánd a nagypolitikai koncepció merész ívét föl nem ismerte, tudniillik azt, hogy Bethlen nem kis dolgot vállalt: az összes török kézen lévő várak, végvárak, városok, Duna- révek visszahívását, Bizáncig szorítván vissza a Próféta zöld lobogója alatt harcoló iszlám hitű hadseregeket. Bethlen nagybeteg lett, és ekkor hitvese, Brandenburgi Katalin „egyenesen” Bécsbői parancsolt orvosokat a Nagy Fejedelem betegágyához. A nagy áilam- férfiú, mielőtt meghalt volna — akár valóságos betegségben, akár éppen orvosi segédlettel, akár direkt velencei méregtől —, szépséges hitvesét. Brandenburgi Katalint az összes erdélyi rendekkel fejedelemnővé választatta! Ám a kolozsvári országgyűlés még a megválasztás évében megfosztotta a szép fejedelemnőt — Ducessa — Princessa — Serenissima — Tran- sylvaniae rangjától —, éspedig azért, mert Erdély fejedelemnője még jóval a gyászév letelte előtt férjhez ment gróf Csáky Istvánhoz, akitől még eme gyalázatos házasságkötésük előtt gyermeket szült, minek alapján az erdélyi főrendek és közrendek joggal feltételezték, hogy Katherina von und zu Brandenburg már másállapotos volt, Csáky még Bethlen Gábor, a Nagy Fejedelem életében ejtette teherbe! Miközben e régi események immáron aligha is életre-tisztázható szövevényén tűnődtem a Tisza- parti tölgy terebélye alatt, fölnéztem, hogy gyönyörködjek a déli verőfényben zöldelő folyóban, az erdős partokban, a túlsó part szegetlen, emberektől nem háborgatott, nyugodt lombvonalában. A túlsó parton még nem volt strand, nem létesült camping, nem sorakoztak lángos- és kolbászsütő bódék, se kabinok, se napernyők. — Hogy törik ez a gyékény alattam. .. — mondta Zsuzsánna. Hátáról a hasára fordult. Mihály, kezében az FN—Browning króm- vanádium acélcsöves, boxlakatos závárzatú, kétcsövű, duplagolyós vadászfegyverrel, melynek halhasú tusáján a cremónai hegedűk melegbarnája játszott, enyhítvén a céltávcsővel felszerelt vadászfegyver csöveinek acélszikrázását, lustán Zsuzsánna felé fordult. — Törik a gyékény? — a nagydarab férfi nevetett, s egy korty pálinkát ivott- — No igen, hát annak mindjárt két oka is van, Zsuzsánna... egyik a magad mázsája, nem mondom, hogy nem szép mázsa, de mégis csak mázsa, Zsuzsánna lelkem! A másik meg az, hogy ez a gyékény vietnami gyékény... mire a hajók idehozzák, a hajófenéken összetörik, megrohad... Na ja. Mi kész kórházakat viszünk ki Vietnamba, mikor Magyarországon nem is tudom mióta nem épült új kórház- .. Meg kész gyárakat, üzemeket, gépsorokat, szerszámgépeket szállítunk, na és helyébe a „viet- kongok”. .. ugye, gyékényt meg fogpiszkálót szállítanak nekünk... Príma bolt... ihály megint meghúzta M a szatmári szilvapálinkás üveget. A folyót figyelte- És ekkor újra megjelent az amazoni leányzó, aki nem viselt „mellyrevalót”, a Tisza Vénusza, az alföldi Aphrodite, s közeledett a strand fövenypartjához. Mögötte, messze kint a folyóközépen vízisíelők siklottak, gyönyörű ívben követve a Yamaha, Forelle, Mercury, Jonson motorok röpítette, áramvonalas csónakokat. A leányzó közelített, mintha maga lett volna az Angyali Üdvözlet. Mihály fölállt, hogy díszlövéssel köszöntse a Tisza Vénuszát. Hirtelen kék gumilabda pattant a hinták felől a fegyvercsőnék, lenyomva azt. A két golyó a leány szívébe fúródott, a két szabad, mesztelen mell közé. Visszazuhant a folyóba. Irodalmi oldalpárunk képeit a Téli tárlat anyagából váló gattuk. Bárányó Sándor: Felhő házzal >mm. % ' Nagy István: Várandós Utassy József: Bordal Torkom sivatagát lót»# dohogsz-e, Noé, te vén hordótulajdonos, te?! lm, itt vagyok. Kilétem ne tudakold. Ragyogtass az asztalra egy kupa bort! Lobogók után loholtam, lihegtem: selymek bolondja, suhogi’a siettem. Bár ballagtam volna veled a hegyre: tókék remetéje, te jóöreg, te. Oda hitem, oda minden reményem: a poharat szorítom csak keményen. Csupa csillag ez a világ, csupa hold. tündököltess elém hát egy kupa bort. Dobai Péter: Magyar novella
