Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
I Ára: 2.20 ft SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! JCelLeniei k ünnepeket minden He do es ÖLadiánknak Keressük azt a varázsszót... eresem, vajon hová lett? Tudom, egy műsorfüzet címlapjára jegyeztem fel. Ahogy kutatok a kis füze- tecske után. úgy pereg előttem a jelenet. Csillogó szemű kislány hajtogatja: mondd utánam. . . mondd utánam. . . ! De mi is volt az a pár szó? Ültek egy széles ágyon, s a kislány egyre csak morzsolgatta a szavakat, a kisfiú pedig — a film hőse — kerek szemekkel bámult rá. Nem találom, pedig valahol itt kell lennie. Kezembe akad egy cetli, valami napközis papír, aztán egy másik, ez egy boríték, ki is írta a levelet? Igen, emlékszem, egy népművelő fiatalasz- szony, aki beteg, elvált, egyedül neveli kislányát és segítséget kér: járjunk közbe annak érdekében, hogy lakáshoz juthasson. Csúnya válás volt, írja, de most már lassan kiheveri. „Csak segítsenek a lakást elintézni!" Megyek a tanácselnökhöz, nemcsak egyhez, másikhoz is. Állás is kellene, meg lakás is. Nem megy, hidd el, egyik lakás után másikhoz jutni — nem megy! Egyikük megpendíti — tudom, nem rosszindulatból — talán azért, hogy az elfogadhatatlannak tűnő de egyébként rendkívül racionális „nincs” helyett keressen egy irracionális érvet Azt mondja: meg kellett volna azt a válást gondolni! Mit is mondott az a pici lány? Ott a baldachinos ágyban a fiúnak? Mi is volt a varázsige? Talán ez az. Nem, ez egy interjú magnóról átírt szövege. Nagyon kedves, aranyos, — magas beosztást betöltő hölgyre nemigen szokás ilyet mondani, de higgyék el így van, — asszony válaszol a kérdéseimre. Jó lenne, mondja, ha minél több ember tudná, hogy ő a párt legmagasabb testületének tagja, s megkeresnék gondjaikkal. észrevételeikkel. A pártnak — mint minden létező pártnak — lételeme, hogy kötődjön az emberekhez. Kapcsolatot, sok kapcsolatot kell teremteni — mondja —, az lenne jó, ha minél több helyre elmehetne. Csakhát az idő, az idő az véges. Hát nem jut eszembe, mit mondott az a gyerek,! Pedig itt van a nyelvem hegyén. Azt mondta, ha el akarsz érni valamit, csak mondd... „Misi" — valami ilyesmi volt az egyik szó. Lám, én Itt mindenféle varázsszavakat keresgélek, amikor veretes, előrevivő — karácsony van, megengedhető — dagályos gondolatokkal hozakodnék elő, amit már jól megszoktunk. Hogy ilyenkor meleg fények gyulladnak ki az otthonokban, gőzölög a hurka meg a kolbász a tepsiben... S közben az jut eszembe, amikor véletlenül szemtanúja voltam egy műanyag fenyő vásárlásának. Ez nem fog kigyulladni, tették az árut az önkiszolgáló üzlet egyik kosarába. Impregnált. Csak semmi kockázat! Nem lesz fenyőillat, nem lesz gyertyagyújtás, viszont lesz biztonság. Szerencsére a „melegfényű” közhely az igaz, mert legtöbb helyen megvették a méregdrága fenyőfát, és nem adják oda borítékban a pénzt ajándék gyanánt férjnek, feleségnek, gyereknek: „nesze fiam, vegyél magadnak valamit!”. Szerencsére. ' Szóval, jól jönne az a varázsige, mert akkor nem kerülne kezembe ez a cetli sem. A megyei tanács elnökhelyettesének felszólalása egy, a napokban zajlott tanácskozáson. Elmondta, 92 millió forintot osztottak ki az idén szociális segélyezésre, s ez összegnek majd kétharmada más célra „mehetett” volna, ha a családfő nem olyan életet él, mint amilyet; ha nem iszik, ha dolgozik, nem kellene a családját segélyeznie. Nem mondta ki. nem is lehet egy testületi ülésen erről „úgy” beszélni, de mindenki tudatában ott volt még egy tucatnyi feltételezés: ha nem verné a feleségét, ha kapna cipőt télire rendesen a gyerek, ha emberi lakáskörülményeket teremtene, ha .. . Igen, a gyerek, aki ült a baldachinos ágyon az Oszkár-díjas filmben, varázsigét mormolt: ha el akarsz érni valamit, mondd: Nasa, Misi. . . Ez az, de mi volt a harmadik szó? Meg kell találnom a programfüzetet, annak a címlapjára írtam, hiszen két szóval, így hiányosan nem teljesülhet a varázslat. S az még rosszabb, ha félig teljesül. Például Nóra mondja, hogy rettenetes izgalommal várták a lakásuk átadását a Mártírok útján. Csoda jó kedvük volt hónapokon át. Most ott akkor, náluk valóban meleg fény ragyogta be a szobákat mindaddig, amíg meg nem tört a penészes falakon. Mi az istent csináljak — mondja Nóra. Lassan gombaölő specialista leszek vagy' hidegfal-szakértő. Panaszkodik a tervezőiroda főmérnöke is. Végre sikerült kidolgozni egy jól ösztönző bérrendszert a cégnél, örülnek a kollégák, nincs megkötve — csupán csak az adó által — mennyit dolgozzanak, érvényesülnek a minőségi követelmények is. A hiba pusztán annyi, hogy nem kellenek az általuk kigondolt gépek tervei. A megrendelők főként mezőgazdasági üzemek lennének, ott pedig mindenféle költségcsökkentő módi járja. Kevesebb műtrágyát igényelnek, azt mondják megteszik a régi masinák nem kell új épület, nem kellenek az egyébként költségeiket valamilyen értelemben mégiscsak csökkentő, embereiket kímélő berendezések. Mondom, a félig teljesült kívánságnál aligha van rosszabb. Állunk a lakótelep új műszaki áruházának pultjánál. Fiatalember jön, hi-fi toronyhoz akar állványt vásárolni. Csak egy van már, azt is összekarcolták, sarkait leütötték. Kérdi a vevő. mennyi engedményt adnak az árából? Az eladó úgy néz rá, mint egy Marslakóra. Hibás, láthatja! — így a vevő — külföldön ez a szokás. Hát vásároljon ott! — igya válasz. Milyen széles ez a polc? — hangzik még egy kérdés. Nem tudom! Hát mérje meg! Nem tudom megmérni! Akkor majd én megmérem! — ekkép a Vevő. Mivel? — kérdezi az eladó. Azzal a mérőrúddal, amin ön támaszkodik. Hát azzal nem, mert az oda van ragasztva! Szóval ilyen, ha a kívánság egyik fele teljesül. Azt mondják, a rendetlenség a fantázia gyönyöre. Pedig szó sincs itt fantáziáról, gyönyörről méginkább nem, csak tudnám, hol az a nyavalyás műsorfüzet? Talán ide még a nyáron felhalmozódott dokumentumok közé került volna? A papírhalomból kibugy- gyan egy csomó statisztikai jelentés, szigorú számok arról, hogy milyen egészségtelenül élünk, már-már félelmet keltő adatok, elharapódzott kórokról, jelzőtáblák a vágtáról, amit nap mint nap megteszünk annak reményében, hogy talán holnap jobban élünk. Buzdíhatjuk egymást, hogy nézzünk farkasszemet a valósággal, szerencsére, hoev az utóbbi hónapok, hetek fórumai nyomán helyzetünk napvilágra került mutatói arról beszélnek, milyen is* az a valóság valójában, amivel ha akarunk. ha nem, szemben áUunk. Betüremkedik az ajtón az esti vacsorához, ott van reggel munkába menet a zsúfolt autóbuszon, ott, üldögél a tárgyalóasztalnál, ahol üzletek köttetnek, álldogál a tábla mellett, ahol a pedagógus magyaráz. A valóság jelen van, de a korábbi évekhez képest sokkal tisztábban láthatjuk. A szerelmes azt mondja a másik szerelmesnek: együtt akarok élni veled. S együtt fognak élni egymással, és még egy halom konfliktussal. S olykor ők is ingerlékenyebbek lesznek, türelmetlenebbek — ahogyan mindannyian. Ennek oka. többek között az, hogy figyeljük, várjuk az első jeleit a kibontakozásnak, legszívesebben azt kívánnánk, hogy adhassuk meg -már az adósságot akár holnap. Csakhogy húsz év, félben, harmadában megvalósított reformjának „műbe állítása" nem megy máról holnapra. Most úgy tűnik, a nyugalom, a biztonság s az akarat, — ez a három igen fontos szempont kerül elő. mind a társadalmi, mind a gazdasági életünkben. A nyugalom nem állóvizes békét, inkább békességet takar. Hiszen ahogyan ez az esztendő is a változások, állandó átalakulások egészen hosszú sorát hozta, abszolút békére szűkebb és tágasabb környezetünkben aligha számíthatunk. Meg kell vitatni egy sor tisztázatlan kérdést. Ki kell dolgozni jó néhány törvényt. Válaszolni kell egy sereg kihívásra. Mindeközben az infláció tempózik — rajtunk áll, milyen ütemben, mint ahogyan az is, megnövekednek-e adósságterheink — miközben be kell kalkulálnunk a saját adónkat is, miközben próbáljuk kifeszíteni azt a bizonyos szociálpolitikai ernyőt, gyesen lévők, idős emberek, kiskeresetűek fölé, aminek elemei hasonlóképp kimunkálás alatt állnak. S történik mindeközben az, hogy a hatalom gyakorlása a korábbi évekével szemben módosult. S ez utóbbinál fontos, igen fontos a nyugalomról beszélni. Hogy biztonság lehessen. Hogy a hazai és a külföldi pénz — az előbbi kinn, az utóbbi itthon — gyarapodjék. zt mondja Oscar Wilde: Amikor fiatal voltam, azt hittem, a pénz a legfontosabb az életben, most, hogy öreg vagyok, tudom, hogy ez a legfontosabb. Ilyen gondolat után szokták azt mondani, hogy azért ez nem egészen így van, s hullanak bíráló szavak elanyagiasodott világunkra. Most mégis úgy tűnik, hogy ez a társadalom, a ml társadalmunk igazán most tanulja meg a pénzt használni. Nem csupán adni-venni — forgatni is azt. Ügy, hogy közben nem feledkezhetünk el emberi értékeinkről. Az utódok felnevelésének, az elődökről való gondoskodásnak fontosságáról, kapcsolatokról, barátságról, szerelemről, jellemről, akaratról. Ez utóbbin értve saját magunk, akár az egész nép akaratát. Keresgélem az Oscar-díjas film, A nyolc és fél gyerekhősének varázsszavát. amelynek kimondásával megváltozhat a megváltoztathatatlan is. Kutatom, végül meglelem kikészítve ott, az i.ratcsomó szélén. Nasa, Misi, Masa! — íme megvan mind a három. Aztán rá kell jönnöm, hiábavaló volt az egész, mert mindenkinek saját magának saját magában kell megtalálnia a boldogító varázsszavakat. Hajnal József A TARTALOMBÓL Sok az irigy, kevés a segítség Földbérletet vállalt tsz-tagok gondjairól szól írásunk a 3. oldalon Elnökválasztás Mezőtúron A vezetők tórzsalkodásának a tagság, az egész szövetkezet látja kárát (4- oldal) Hat kérdés a szeretetröl Mit válaszol az iskolásgyerek, az igazgató, az óvónő, a református lelkész és a többi megkérdezett? (5. oldal) Szülőföld Egy miniszterhelyettes, egy költő és egy színész vall arról, hogy milyen útravalót kapott a szülőföldtől: Szolnoktól, Kisújszállástól és Kunszentmártontól (6. oldal) Irodalmi oldalpár Megyei és megyén kívül élő szerzők műveivel, a képeket a téli tárlat anyagából válogattuk. (8—9- oldal) A magánynak is van ökle Egy szomorú és egy derűsebb riport a magányról (10. oldal) Nemes Jóska karácsonya A karácsonyi előkészületek során egy kisfiú egy napját mondja el a képek nyelvén fotóriportunk (11. oldal) K _A_
