Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-02 / 287. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988 DF(TMRFR 2. Ezeregyszáz négyzetméteren Mozoghat a diák, gurulhat a labda A közelmúltban lezajlott műszaki átadás után tegnap délután ünnepélyesen felavatták a szolnoki Széchenyi lakótelepen lévő Széchenyi István Gimnázium tornacsarnokát. A rendezvényen Bálint Ferenc, a városi (tanács elnöke mondott ünnepi beszédet. Egyebek mellett hangsúlyozta, hogy a lakótelep még be sem töltötte 10. életévét, máris középiskolával gazdagodott. Az idei tanév pedig alig kezdődött el, a gimnázium nevet kapott, s mosit néhány hónap elteltével A ragasztott fából készült tetőzet kecses formát kölcsönöz az épületnek gyönyörű sportcsarnok magasodik a falai mellett. „Egy újabb és fontos állomásához érkeztünk el annak az útnak, amely a valamikori Kisgyepet köti össze a kiépített, polgárainak huszadik századi komfortot. életformát biztosító Széchenyi városrésszel” — mondta Bálint Ferenc. Ezek után Bíró Boldizsár, a gimnázium igazgatója köszönte meg a városnak, az építőknek a tornacsarnok létrejöttét. Rövid beszédét követően a gimnázium harmadik osztályos leányai aerobic-műsorral kedveskedtek a vendégeknek, azután pedig a dr. Münnich Ferenc Körúti Általános Iskola testnevelés tagozatos tornászai tartottak talajbemuta- tót. Végül a gimnázium női és férfi kosárlabda-csapata vívott egymással érdekes küzdelmet, illetve egy barátságos kézilabda-meccsel zárult az ünnepélyes avató. A színes program végén arról kérdettem Bíró Boldizsár igazgatót, hogy mit érez ezekben a percekben? — Köztudottan a műszaki átadás már korábban megvolt. így hát három hete kóstolgatjuk a sport új 'templomának hangulatát, levegőjét, próbálgatjuk felszereléseit, szokjuk tágasságát, otthonosságát — egyszóval: élvezzük nagyszerűséggét. Olyan ez számunkra, mint egy beteljesült álom: tudniillik az első tanévnyitó óta erről álmodtunk, és töretlenül bíztunk a megvalósulásában. Ügy is mondhatnám, ez a bizalom éltetett, segített elviselni a két és féléves várakozás nehézségeit. — Mindig töretlen volt ez a bizalom? — Nem mondom, tavasszal szinte megdermedtünk, amikor egyszer megállt a munka. Megfordult a fejünkben, hogy talán az ország nehéz gazdasági helyzete miatt lassítani kell az építkezés üteméi. De nagy volt az örömünk, mikor ismét megjelentek az építők, a gépek, és lassú méltósággal helyükre „szálltak” a héjazat óriásbordái. — Most december eleje van. Az őszi idők eddig — gondolom — nem nagyon kedveztek a tornaóráknak... — Nos, már a nyáron tudtuk, hogy a csarnok nem lesz készen a tanévnyitóra, de még a Széchenyi névfelvételi ünnepségünkre sem, sőt azzal is tisztában voltunk, hogy az őszi hideg időben sajnos a szabadban kell megtartani a testnevelés órákat, nem lesz addig alkalom zárt 'terű sportfoglalkozásokra. De volt türelmünk várni, és most örülünk, ünnepelünk! — Kié lesz a csarnok? — Természetesen a gimnáziumé. mi tartjuk fenn, de használhatják mások is. Az Olajbányász ifjúsági kézilabdacsapata például már jelentkezett is edzésekre. Észszerű bériéti díjért, amelybe a fűtést, világítást felszámoljuk. kiadjuk másoknak is. Az a célunk, hogy ne álljon üresen az épület. — Gondoltak kulturális rendezvények tartására is? — Hogyne, de még meg kell oldani néhány problémát; így a terem akusztikáját, esetleges térelválasztását stb. — E szép, impozáns épület láttán bizonyára sokan irigy- lik majd önöket... — Inkább örüljünk együtt, hogy ilyen lehetősége adódott a középiskolai sportnak. Még egyszer hangsúlyozom: mi örömmel adjuk oda mindenféle teremspoftnak, nem akarjuk kisajátítani a csarnokot. J. J. Hitelek a Közművelődési Alapból Martfűn irodalmi kávéházat alakítanak ki A Közművelődési Alap pályázatán elnyert, kamatmentes hiteltámogatásról szóló szerződést írtak alá tegnap a Művelődési ^Minisztériumban tíz művelődési intézmény képviselői. A Közművelődési Alap — az egyre szűkülő központi pénzügyi források miatt — az ésszerűbb, takarékosabb gazdálkodás érdekében hirdette meg a hitelpályázatot. Főként olyan kezdeményezéseket kívántak támogatni, amelyek új szolgáltatási formákat valósítanak meg a közművelődésben, s többletbevételhez juttatják az országszerte anyagi gondokkal küzdő művelődési intézményeket. A szakértői bizottság döntése alapján a tíz létesítmény összesen mintegy 7,5 millió forintos hitelt kapott. Baján a kábeltelevíziós rendszer, s ezáltal a helyi információszolgáltatás fejlesztésére fordítják a hitelt, míg a miskolci Városi Művelődési Központ — ugyancsak a lakosság gyors informálása érdekében — fényújságot működtet majd a pályázati összegből. A Somogy Megyei Művelődési Központ autóbusz vásárlásához kért és kapott hitelt. Ezzel amatőr művészeti csoportjaik utaztatásakor jelentős költséget takarítanak meg, és lehetővé válik, hogy egy-egy műsorukkal a kistelepülésekre, falvakba is eljussanak. A martfűi Tisza Cipőgyár művelődési központja irodalmi kávóház kialakítását, a siklósi Művelődési Központ ifjúsági szaktáborának bővítését fedezi a hitelből. A sátoraljaújhelyi Művelődési Központ egy volt iskolaépület hasznosítását tervezi a pénzalap segítségével. Az egykori iskola helyén a népi kismesterségek házát kívánják megteremteni. A tervek szerint a létesítmény nyaranta népművészeti szaktábor lenne, a téli időszakban pedig a helyi lakosság számára biztosítana sző- nyegszövési lehetőséget. Az orosházi Művelődési Központ testkultúra szalon létrehozásához, a zalaegerszegi Városi Művelődési Központ idegennyelv-tan- folyamok szervezéséhez kapott támogatást. Két helyen — -a Hajdú-Bihar megyei és a Komárom megyei Művelődési Központban — saját nyomda kialakítását segíti a hitel. Aerobic-bemutatót tartanak a gimnázium harmadikos leányai (Fotó: N. Zs.) ■ 100 millió Rendkívüli bérfejlesztés Czibere Tibor művelődési miniszter tegnap megbeszélést folytatott Simó Tiborral, - a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkárával. A találkozón szó volt annak a — egyes művészeti területeket érintő — rendkívüli bérfejlesztésnek a végrehajtásáról, amelyről a legutóbbi SZOT-kormánv találkozón, szakszervezeti kezdeményezésre, megállapodás született. Egyetértettek abban, hogy a mintegy 100 millió forintnyi rendkívüli bérfejlesztés ugyan nem hozza be évek lemaradását, és nem oldja meg a művészeti terület valamennyi bérgondját, de a különösen problematikus területen — így a színházi, valamint a zenei intézményekben, hivatásos művészeti együtteseknél — enyhítheti a felhalmozódott feszültségeket. Egyik kezdeményező Szolnok Megye Tanácsa A települések külterületein az utóbbi időben egyre több zártkertet — nagyüzemiig nem művelhető mezőgazdasági földterületeket — és tanyás térséget alakítottak ki a tanácsok a hob- bikertészkedők, és a kisüzemi állattenyésztők részére. A zártkertekben a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint a pihenés-üdülés mellett újabban az állattartás is mind nagyobb szerepet játszik. Ezekhez az összetett tevékenységekhez megfelelő épületek tervei iránt jelentősen növekedtek az igények, de a meglévő ajánlott tervek választéka hiányos és rendkívül szegényes. Ezért az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium és négy alföldi megye Bács, Békés, Csongrád és Szolnok — tanácsai közös pályázatot írtak ki az Alföldön célszerű háromféle kategóriájú zártkerti és tanyai épületek tervezésére. Az első kategória szerint az a követelmény, hogy a 30 négyzetméter alapterületű zártkerti épület elsősorban az aktív pihenést szolgálja, s tegye lehetővé a tisztálkodást, a főzést, továbbá a termények tárolását a pincében vagy a tetőtérben. A következő kategóriában az előzővel azonos zártkerti épülethez csatlakozva vagy különállóan meg kell tervezni az állattartásra, termények feldolgozására alkalmas épületeket is. A harmadik kategóriában a tanya lakóházát négy-hat személy állandó elhelyezésére kell tervezni, a gazdálkodást kiszolgáló melléképületeket pedig egy tömbben kívánatos elhelyezni. A tervezők javaslatokat tehetnek olyan melléképületekre is, amely a mezőgazdasági kampány- munkát végző további 10— 15 személy étkeztetésének, tisztálkodásának feltételeit teremti meg. Az a cél, hogy a pályázaton ismertetett legjobb megoldások alapján miind három kategóriában több változatban készítsenek országos felhasználásra alkalmas ajánlott terveket. ♦ A pályázati kiírást már átvehetik az érdekeltek az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, s a kész terveket jövő év március 13-ig kell elküldeni a Csongrád Megyei Tanácsnak. A legjobb munkák díjazására és megvásárlására 620 ezer forintot irányoztak elő. A bírálóbizottság legkésőbb jövő év április végéig hirdeti ki a pályázat eredményét. INGATLAN SZOLNOKON a Holt-Tisza-parton 200 négyszögöl kert, 26 m2 alapterületű üdülőépülettel eladó. Érdeklődni a 39-501- es telefonon. Hor- váthné. (005384) VENNÉK Abádsza- lókon vagy környékén készpénzért házat. Igényem központi fűtés, teljes komfort, nagy méretű lakó-, ebédlő-, 3—4 hálószoba. Nagy telken garázs vagy melléképület. Köves-aszfaltos úton. Beköltözés: 1990. március. „Tisza 104201” jeligére a Felszabadulás téri Hirdetőbe. (21200) ELADÓ 49 m2-es szövetkezeti lakás Szolnok, Móra F. út 13. III/6. Érdeklődni : szombat, vasárnap. (22248) __ S ZOLNOKON; ~ a Farkas út 21. szám alatt 2 szobás, kertes, melléképületekkel ellátott családi ház eladó. Megtekinthető: minden szombaton 9—14 óráig, (21850)___________ K ÉTSZOBÁS, nagy családi ház, fürdőszobás, nagy kerttel eladó. (Gáz az udvarig.) Szolnok, Sashalmi út 40. (21841)___________ A KNÄS garázs eladó az Ecseki úti garázssoron. Érdeklődni: Kiss István, Szolnok, Ecseki I. út 11. V/45. (21730) SZAJOLBAN hobbikért eladó. Érdeklődni: Szolnok, Mártírok út 41. II/10. (22210)______________________ M EZŐTÚRON főút mellett összkomfortos családi ház, nagy melléképülettel, ipari árammal, 232 négyszögöl telken eladó. Mezőtúr, Beloiannisz u. 99. (21375) _________ S ZOLNOKON eladó beköltözhető családi ház, mely egy szoba, konyha, előszoba, fürdőszobából áll, 40 m2, az udvaron külön egy szoba, konyha, garázs, melléképületek, 300 négyszögöl gyümölcsössel. Éjszakai áram bevezetve. Érdeklődni: „Tavaszi költözés” jeligére a kiadóba. (21196) ______________ É PÍTÉSI telek eladó a Barátság felüljáró mellett. Érdeklődni: Szolnok. Kalász út 3., Sárai. (21819) ______________ k étszobás, kertes ház eladó. Szolnok, Csalogány út 20. (21944) GARÁZS eladó a Jósika úti garázs- soron. Érdeklődni: 18 óra után a szolnoki 31-910-es telefónon. (21741)_______ T iszaföldváron, a Kertész út 40. számú ház sürgősen eladó. Érdeklődni: Ti- szaföldvár, Kertész út 67.. vagy Mezőtúr, Klapka út 8. (21798)_________________ CSERKESZÖLO belterületén 600 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni: Kunszentmárton, Petőfi u. 10., Karsai Já- nosnál. (21765) TELEFONOS, 3 szoba, étkezős lakást vagy családi házat keresünk 900 ezer forint kp. -f OTP- átvállalással Szolnok belterületén. Telefon; 32-683, 17 óra után vagy hét- végén^(005204^^^^^ GÉPJÁRMŰ KY-os, 4 éves, sötétkék, 1500-as Lada személygépkocsi megkímélt állapotban, garázsban tartott, eladó Zagyva- rékas, Szív út 13., Erdélyi Ernő. Megtekinthető a helyszínen: hétköznap 17 órától, illetve szombat és vasárnap egész nap. (22328) WARTBURG olcsón eladó. Szolnok, Mártírok út 41. 1/2. (22280)_________________ 1200-as fehér Zsiguli eladó. Érdeklődni: minden nap, Szolnok, Csanádi krt. 11. fsz. 3., Oravecz. (21824) ______________^ B ARKAS 1000 személygépkocsi vizsgáztatva eladó, 8 éves, 2 éves műszakival. Karcag, Ke- rekes I. út 40. (21735) UR írsz. »S 100-as Skoda 1990-ig érvényes műszakival, felújított motorral eladó. Érdeklődni: hétköznap 17 óra után, hétvégén 18 óra után, Szolnok, Molnár Anna út 6. VI/55., Király. (21639) PLATÓS Barkas eladó. Karcag, Mada- rasi út 32. (21889) S 100-as Skoda és 125 MZ eladó. Ti- szasüly. Felszabadulás út 100. (21917) V egyeshasználatú Skoda (zárt) hároméves műszakival eladó. Kunhegyes, Damjanich út 1/a. (21916)_________________ ADÁSVÉTEL EGYÉVES, törzskönyvezett magyar nagy fehér kan eladó. Tiszaföldvár, Bajcsy-Zs. út 98. (21957) ________________ K EMÉNYFA fürész- por húsfüstöléshez nagyobb mennyiségben eladó. H. Molnár László, Ti- szasas, Úttörő u. 1. (21955)_________________ SZAKÉRTELEM nélkül, otthon, olcsón termeszthet gombát, ha beszövetett laskagomba táptalajt vásárol! Kapható: Szolnok, Napsugár u. 57. Rákóczifalva, Rákóczi út 47., Tö- rökszentmiklós, Hajnal u. 6., Újszász, Erkel u. 37., Pilis, Rákóczi út 33, Ha nagyban kíván termesztéssel foglalkozni, megrendelhető: Győr, Pf. 36. 9013 címen, és ugyanerre a címre várok jelentkezőket, akik nagyobb településen vállalnák lerakat létesítését (jutalékos, bizományosi- rendszerben). (21239)_________________ EGYÉB Zongora-szolfézs- tanítást és korrepetálást vállalok. Nyolczasné Kozma Erika oki. magán zenetanár. Szolnok, Vak Bottyán u. 27. szám. (21662) FÓLIA alá előnevelt kitűnő fajtából paprika-, paradicsompalánták megrendelhetők december 20-ig. Szabadföldi kiültetésre is vállalok palántanevelést. Megrendelés 1989. február 10-ig. Levélcím : Tiszaföldvár, Vas út 5, (22355) GARÁZS kiadó a városközpontban. „Gerle út” jeligére a 'kiadóba. (21923) RELUXA, minitokos redőnyök gyártása, felszerelése, betétcsere : fáról műanyagra. Rerdel- hető a gyártónál: Qáborné, Mezőtúr. Beloiannisz ii. 99. Rendelhető még: Török- szentmiklós, Május 1. u. 7/A telefon: 175 és Szolnok telefon : 34-405. LAKÁSCSERE TANÁCSI nagy másfél szobást elcserélek bármilyen kis lakásra. Gál Lajosné, Szolnok, Kun Béla krt. 11. X/9., 17 óra után. (21848) A SZOLNOK MEGYEI TANÄCS V. B. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztálya pályázatot hirdet a Szolnok Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás IGAZGATói munkakörének betöltésére. A MUNKAKÖR 1989. január 1. a megbízás 5 évre szól. napjától tölthető be, Az állomás igazgatójának feladata: a növényvédelemről szóló 1988. évi 2. tvr. alapján meghatározott szakmai és szakhatósági feladatok ellátásának biztosítása Szolnok megye területén, az intézmény szervezete útján. Bérezés a 13/1987. (X. 25.) ABMH .számú rendelkezés alapján. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI: — szakirányú egyetemi végzettség, — növényvédelmi vagy talajtani szakmérnöki képesítés, — legalább 10 éves szakmai és 5 éves vezetői gyakorlat, — erkölcsi feddhetetlenség. A pályázatnak tartalmazni kell: — részletes önéletrajzot és szakmai életutat, — kitöltött személyi adatlapot, — esetleges tudományos munkák jegyzékét, — iskolai végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolatát, — 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt. A pályázatot 1988. december lö-ig kell benyújtani a Szolnok Megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztály vezetőjéhez (Szolnok, Kossuth L. u. 2.). A pályázatokat bizalmasan kezeljük. Az értékelés eredményéről írásban adunk értesítést. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet a Szolnok Megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztály vezetőjénél, vagy személyzeti vezetőjénél. (22203)