Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-16 / 273. szám
1988 NOVEMBER 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A világon a negyedik Sakkmúzeum Hevesen A Dobroviczky házaspár Az alábbi történet olyan, mint a mese. Az élet azonban nem mese, olykor szomorú valóság, ma már történelem. Észak-Magyar- ország korábbi ökölvívó bajnoka, Ferenczi István és Adler Zsigmond tanítványa, a II. világháború után egykori legendás erejétől megfosztva, 31 kg-os testsúllyal, mankó- san, balkéz csuklóján megbénulva és a fronton egy közeli robbanás következtében csaknem teljesen megvakulva tért haza Miskolcra. Más embert e sorscsapások közül egy is örökre leterített volna. Dobroviczky Ferenc — hiszen róla van szó — nem ilyen alkat. Az életbe vetett hittel, konok akarattal, elszántsággal, vasszervezetével felépült el- esettségéből, és állapotának megfelelően dolgozni kezdett. Megnősült, majd 1964- ben Gyöngyösre került. Kényszerűségből sportágat változtatott, szívós szorgalommal szervezte és vezette az Energia SE sakkozóit a legalacsonyabb szintről egészen az NB II. ezüstérméig. Látása egyre jobban romlott és 16 századnyi fokkal a teljes vakságtól, időközben a Heves megyei sakkszövetség titkára — főtitkára. — 1969—1981 között elnökeként dolgozott és pezsdítette fel a megyében a sakksportot. Mindezen teendői nem elégítették ki becsvágyát, ezért gyűjteni * kezdte a Bakkemlékeket (érmeket, plakátokat, könyveket). A bel- és külföldi lapok sakkhíreit szép iniciálékkal díszített évkönyveibe gyűjtötte össze. E munka híre túljutott Gyöngyös és Heves megye határain. Elismerő kritikát kapott. „Szívből köszöntőm önt és kedves feleségét. Gratulálok az i980- as nagyszerű évkönyvhöz, amely páratlan a maga nemében” — írta 1981. január 22-én Kádár János. — Clevelandból (USA) a világ egyik legnagyobb könyvtárvezetője, a magyar származású Lóránth Alice jelentkezett, és a meglévő évkönyvek közül tizenötért 20 ezer dollárt ajánlott fel. A „megszállott krónikás” ennyi pénzért sem vált meg a neki oly kedves dokumentumoktól. A gyűjtemény időközben gyarapodott, olyannyira, hogy a gyöngyösi kétszobás lakásban már mozdulni sem lehetett. Ekkor váratlan fordulat következett. A nemrégen várossá lett Heves sportot, kultúrát szerető vezetői felajánlották a Dobroviczky házaspárnak: az értékes anyagnak otthont, nekik lakást adnak. Az idős házaspárt addig megszokott mindennapi életét feladva átköltözött Hevesre. A megkötött szerződés korrekt: a „Dobroviczky Alapítvány” képezi a sakkmúzeum magját, amelyet értékes adományok naponta gyarapítanak, a várcüs cserébe vállalta az üzemeltetés költségeit. Sok-sok huzavona után Moszkva, Frankfurt, Brazília után 1988. november 4- én nyílt meg a világ' negyedik sakkmúzeuma. A Magyar Sakkszövetség elnöksége nevében Varnusz Egon szakfelügyelő vágta el a nemzetiszínű avatószalagot. A megjelentek között örömmel láttam Mar'óczy Magdolnát, Maróczy Györgyöt, dr. Krizsánné Láng Editet, Portisch Lajos és Csőm István olimpiai aranyérmes nemzetközi sakknagymestereinket. A sakkmúzeum a sok dicsőséget megért magyar sakkozás, a magyar sport, az egyetemes magyar kultúra része, kis ékszerdoboza. Minden elismerést megérdemelnek érte az adományozók, az áldozatkész hevesi közösség. B. S. Röplabda Jobbak voltak a katonák NB II. Férfi: H. Steinmetz SE—Szolnoki Titász 3:0 (12, 6, 7). Pécs, v.: Szabó. Titász: Juhász, Széles, Kor- nyilov, Pirók, Kiss, Nagy A. Csere: Sülé, Balázs, Papp, Balogh, Nagy T. Edző: Pénzes György. Az első játszmában 40 perces drámai küzdelem alakult ki. Az utolsó kettőben viszont meg kellett hajolni a nagyobb játékerőt képviselő és a győzelmet jobban • akaró katonák előtt. Jó: Sülé. Női: Lehel SE—Tipográfia 2:3 (7, —11, 13, —10, —12). Jászberény, 100 n. V.: Oláh, Katona. Lehel: Berényi, Bugyi, Kőrösfői, Iványi, Nagy M„ Hájos. Csere: Tóth M„ Tóth .T., László, Nagy E. Edző: Szőke Péter. Közel 120 perces küzdelemben másodszor szenvedett vereséget hazai pályán az idény eddigi leggyengébb teljesítményét nyújtó Lehel. A harmadik játszmát még sikerült 4:11-ről megfordítani, de a következő kettőben olyan sokat hibáztak, nogy megnehezíteni tudták csak — az egyébként meglehetősen szerény képességű — ellenfelük dolgát. Teke Megszakadt egy nagy sorozat NB I. férfiak: ■ Ceglédi Közgép—Sz. MÁV MTE 6:2 (5504:5245). Cegléd: Hergéth J. 966, Sándor J. 925, Rimó- czi I. 919, Szabó S. 909, Kor- pácsi L. 894, Szakter J. 891. Edző: Molnár Károly. Szolnok: Klak J. 943, Kántor S. 916, Rigó D. 877, Mészáros J. 854, Dedrák Gy. 849, ifi. Biró J. 806. Edző: Biró József. Ezúttal az NB I. egyetlen aszfaltpályás csapatához utazott a szolnoki gárda. A ceglédiek maximálisan kihasznáiták pályaelőnyüket. I Rádió | SZOLNOKI STÚDIÓ: 6.00—7.30: Jó reggelt Szolnok. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Tamási László. (A tartalomból: Műsorismertetés, hírek, meteor — Az ügyeletekről jelentjük — Ki fizet a növényvédő szerért? — Tél előtt a fagyálló hiányról — Verseghy Ferenc bibliafordításairól — 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth) — Miről ír a Szolnok Megyei Néplap? —6.45: Korszerű akkumulátorok Szászberekről — 6.55: Ütinform. — 7.00; Krónika, körzeti időjárásjelentés (Kossuth) — A szolnoki stúdió műsora este a Bartók rádióban — Hírösszefoglaló, műsorzárás.) 1. MŰSOR: 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.00: Képújság. — 9.05: Vezényel: Danny Kaye. II/l. rész (Feliratos!) Amerikai film (ism.). — 10.15: Régi mesterek. NSZK tévéfilm (ism.). — 1^00: Képújság. — 16.55: Hírek. — 17.00: RTV Közönségszolgálat.— 17.05: Képes nóták az Éxotic együttes felvételeiből. — 17.30: Ütravaló. Bemutatkozás (ism.). — 18.00: Nemcsak nőknek. — 18.15: Reklám. — 18.25: Tévétorna. — 18.30: Cim-cim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Megzenésített versek. — 18.50: Esti mese. — 19.10: Álljunk meg egy szóra! Grétsy László és Vágó István nyelvművelő műsora. — 19.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Fórum — az Országos KISZ-értekezlet előtt. — 21.05: Reklám. — 21.10: Az örökség. Francia tévéfilm. — 22.30: A hét műtárgya. Csegöl- di mester; Mária látogatása Erzsébetnél (Esztergomi Keresztény Múzeum). — 22.35: Híradó. 2. MŰSOR: 17.30: Képújság. — 17.35: Nachrichten — Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 17.40: I. Salonisti. Ütifilm a zenekarról. — 18.10: Dél-alföldi Magazin. A szegedi körzeti stúdió műsora. Válogatás az elmúlt hónap regionális adásaiból. — 19.10: Autó-motorsport. A Telesport technikai magazinja. — 19.30: Bizánc ezer esztendeje.^ Mozaikok és • freskók a történelem tanúi. NSZK rövidfilmsorozat VIH/7. rész: A birodalom agóniája. — 20.00: Emlékest Reinitz Béla dalaiból (ism. (ff). (Születésének 110. évfordulójára!) — 20.25: Spanyolország—Írország, VB-selej- tező labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Sevillából. — A szünetben; Híradó 2. — 22.15: Képújság. MOSZKVA: 4.30: 120 perc. — 6.30: Műsorismertetés. — 6.35: Emlékezés c. film 3. rész. — A szünetben: Hírek. — 13.30: Hírek. — 13.41: Az ólomkatonáé, zenés játék. — 14.55: Dokumentumfilm. — 15.15: A történelem lapjai. 2. adás. — 15.45: Hírek. — 15.50; Nehru c. film 1. rész. — 16.45: Világhíradó. — L7.00: Tanácskozás Orjolban.' — 19.00: Híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: Filmművészek képzése négy köztársaságban. — 21.20: Világhíradó. — 21.20: Dokumentum- film. — 22.00: Halál felszálláskor c. film. — 22.20: Hírek. — 23.35: M. Zsarov, a Szovjetunió kiváló művésze. 1 SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.15: Orosz nyelvtanfolyam gyerekeknek. — 17.50: Katedra — szovjet film befejező része. — 19.00: ’ Torna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Publicisztikai műsor. — 20.25: Gesztusok és zene — Európán kívüli országok kultúrája. — 21.30: Híradó. — 22.00: Világhíradó. — 22.15; Dokumentumfilm. ÚJVIDÉK: 16.45: Műsorismertetés. —16.50: Tv-napló — magyarul. — 17.05: Reklám. — 17.10: Tv-napló. — 17.30: Gyermekműsor. — 18.00 i Az egészséges élet: az allergia és az asztma. — 18.30: Tv-ob- jektív — román nyelvű műsor. 18.55; Reklám. — 19.00: Ma — tájékoztató műsor. 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám. — 20.00: Shakespeare a képernyőn. — 22.00: Tv-napló. — 22.15: Műsorzárás. BUKAREST: 19.00: Híradó. — 19.25: Éljünk és dolgozzunk. — 19.45: Irodalmi műsor. — 20.10: Mozgósítsuk erőfeszítéseinket. — 20.30: Tudományos adás. — 21.00: Szorgalmazzuk az újat. — 21.15: Dokumentumfilm. — 21*30: Könnyűzene. — 21.50: Híradó. Görögország— Alacsony színvonal, Magyarország 3:0 lehangoló VCfeSÖg Az NDK-beli Rosner sípjelére az alábbi összeállításban kezdett a két válogatott: Görögország: Giciudisz — Hadziatanasziu, Kolomitru- szisz, Kutulasz, Vakalopu- losz — Calukidisz, Lagoni- disz, Niobliasz, Ciantakisz — Borbokisz, Karaszavidisz, . Magyarország: Disztl P. — Máriási, Pintér, Mészöly, Sass — Kozma, Csucsánsz- ky, Vincze, Kovács — Kip- rich, Hajszán. Mindössze néhányszáz néző gyűlt össze a kezdésre, s nem éppen udvarias gesztus volt a vendéglátók részéről, hogy nem játszották el a himnuszokat . . • A két ország első barátságos találkozóján a fiatalokkal teletűzdelt görögök kezdtek lendületesebben, a magyar védelem kapkodott, s ennek eredményeként- a 4. percben a Karaszavidisz elleni szabálytalanság után 16 méteres szabadrúgáshoz jutottak a görögök. A labdát La- gonidisz nagy erővel, laposan a jobb sarokba lőtte (1:0). Az igazsághoz 'tartozik, hogy a magyar sorfal nem jól állt fel. Jóformán csak a görögök támadtak, egy ellenakciónál Kiprich kapott labdát, de a 16-os vonalnál elpattant tőle, így odalett az'esetleges egyenlítési lehetőség. Teltek a percek, a megfiatalított magyar csapat változatlanul gyengélkedett, a görögök gyorsabbak voltak, megelőzték őket, s ha netán a saját térfelükre került a labda, mindjárt ott volt nyolc-kilenc játékos, hogy mentsen. Egymás után több szöglethez jutottak a görögök, a 21- percben például a beívelés után kavarodás támadt a 16-oson belül, szerencsére Borbokisz nagy helyzetben az oldalhálóba lőtt. Valamelyest feljött a magyar csapat, a 32. percben Kiprich 18 méterről lőhetett szabadrúgást, de Giciudisz megfogta a labdát. Az alacsony színvonalú mérkőzésen csak egy- egy lelkes görög szurkoló fáradhatatlan kiabálása jelentett „eseményt”. Sem a jobb, sem a bal oldalon nem tudott a magyar csapat kibontakozni, középen pedig jól tömörültek a hazai védők. Három perccel a szünet előtt Kozma 20 méteres szabadrúgását szögletre ütötte a görög kapus, majd még kialakult egy-két magyar támadás, de ezekben nem volt 'elég átütőerő. így aztán a félidő 1:0-ás vendéglátó vezetéssel zárult. Máriási és Csucsánszky után a második félidőt újabb két újonc kezdte. A Mészöly helyére beállt Bordás és a Vinczét felváltó Fischer először játszhatott a válogatottban- Kiprich hátrahúzódott a középpályára, Fischer volt Hajszán mellett a második ék. Mindkét oldalon egy-egy szabálytalanság vezette be a játékot, aztán a görögök három perc alatt végleg eldöntötték a mérkőzést. Az 53. percben Calukidisz a kapu előteréből lőtt a hálóba, majd az 55.-ben egy bal oldali beívelés után ugyanő fejjel 3:0-ra növelte a hazaiak előnyét. A magyarok, akik eddig sem villogtak, a két újabb gyors gól után csak az utolsó húsz percre tudtak magukhoz térni. Igaz, ekkor a görögök több játékosa elfáradt, ezért szövetségi kapitányuk mind több cserét vetett be. A 73. percben a második játékrészben többet mutató Kiprich a kapufát találta el. A 78- percben Hajszán helyére Balog állt be, majd a 82. percben Mezey kapitány az ötödik újoncot is pályára küldte, a kapus Disztlt Retry váltotta fel. A mérkőzés vége felé a görögök szemmel láthatóan megelégedtek a 3:0-ás eredménnyel, néhány magyar kezdeményezés még kibontakozott, egykét lövés szállt a hazaiak kapujára, de több esetben célt tévesztett. Egy perccel a befejezés előtt Kovács lövése a kapusról a kapufára pattant. így a szépítés sem sikerült, a magyar labdarúgó-válogatott görög földön változatlanul nyeretlen maradt. Hírek, eredmények — LABDARÚGÁS. Országos ifjúsági bajnokság: Lehel SE—Építők SC 2:1. Országos serdülő bajnokság: Lehel SE—Építők SC 2:1. — SÚLYEMELÉS. Lenin- városban, a Vegyész Tisza Kupa súlyemelő versenyen Bállá (Kisújszállási MÁV egyetértés) 182,5 kg (82,5, 100) eredménnyel az 52 kg- os súlycsoportban első lett. — TÖMEGSPORT. A Lehel SE és a Hűtőgépgyár Tömegsport Bizottsága az elmúlt hét végén Lehel Kupa elnevezéssel kispályás labdarúgótornát rendezett. A hűtőgépgyári sportcsarnokban tizenhat csapat küzdött a helyezésekért. A vasárnapi döntőben — minden ellenfeA nemrég átadott tiszaörsi tornacsarnokban ma már pezseg az élet. A gyerekek sorversenyekkel avatták az új létesítményt (Fotó: Dede Géza) lét legyőzve — a tűzoltók csapata végzett az első helyen, második az Árnyaskert, harmadik pedig a Hűtő Egyetértés csapata lett. A torna legjobbjai: gólkirály: Somogyi László, a legjobb kapus: Tóth László, a legjobb mezőnyjátékos: Horti Gyula. — JÉGKORONG. A Lehel SE OB I-es jégkorongcsapatának a sorsolása. November 25, péntek, 18 óra: Lehel SE ——14SEE. November 28. hétfő: FTC—Lehel SE. November 30. szerda: Szikketherm —Lehel SE. December 2. ’ péntek, 17 óra: Lehel SE— Újpesti Dózsa. December 5. hétfő, 18: Lehel SE—Miskolc. December 9. péntek, 18: Lehel SE—Álba Volán. Tragédia az úton Nagy veszteség érte a magyar sakkéletet. Szalonikibe készült Rigó János, a Budapesti Spartacus nemzetközi nagymestere és Perényi Béla a Szolnoki Mezőgép versenyzője is. Kistelek határában, vasárnap délelőtt, Rigó János szabálytalanul előzött és összeütközött egy mikrobusszal. Perényi Béla nemzetközi mester, aki Mádk Ildikó szekundánsa- ként közreműködött volna a versenyen — meghalt. A szerencsétlenül járt sportember 1953-ban született, a Mezőgépnél évekig első táblán játszott az OB I-ben. az idei évben második táblás volt. Két nyílt magyar bajnokságot nyert, az utóbbit az idén. Az 1988. második félévi magyar listán tizenkettedik volt, 2455 ponttal.