Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-01 / 261. szám
1988. NOVEMBER 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A filmszemle után Az oszlopok nem maradhattak Szeptember végén kezdődött meg a megye- székhelyen a VI. Magyar Képző- művészeti Filmszemle. A kiemelkedő rendezvényre a Megyei Moziüzemi Vállalat munkatársai a Pelikán Szálló melletti parkban görög oszlopokra emlékeztető formákat helyeztek el, amelyek tete- lyükön hirdették S több napon keresztül tartó kulturális eseményt. Az oszlopok sokak tetszését elnyerték; egy általános vélemény szerint üde színfoltjai lettek a városképnek. Kaposvári Gyula nyugalmazott múzeumigazgató, a város elismert lokálpatriótája: „Nekem tetszettek, s azt hiszem, mások is szívesen látták őket. Kellemes hangulatot adtak környezetüknek. s a teret is lezárták. Egy ilyet vagy valami hasonlót el tudnék itt képzelni a jövőben is." A filmszemle befejeződése után a Moziüzemi Vállalat munkatársaiban felmerült a gondolat, hogy a kedvező fogadtatásra való tekintettel továbbra is a téren hagviák az oszlopokat. Ezt azonban a városi tanács műszaki osztálya megvétózta. Az ügyben megkerestük Berényi András városi főépítészt : — Először is nem hinném, hogy egv oszlopnak tartósan jelén kellene lennie eev téren, ha imitációnak készült. Másodsorban pedig több szerkesztési hiányosságot tapasztaltam, amikor kimentem a helyszínre. Aki egy kicsit is ismeri az építészet- történetet, tudja, hogy a görög oszlopoknak volt egy úgynevezett arányos sudara- sodása, amelytől azok karcsúnak tetszettek. Itt azonban azonos keresztmetszetű- ek voltak az oszlopok. A talapzatuk és az oszlopfőjük sem volt stílszerű, azonkívül a kanellúrákat is rosszul szerkesztették. Az oszlopok anyagát sem találtam olyan tartósnak, hogy szélben, hóban károsodás nélkül megálljának. Azt külön nem is akarom kiemelni, hogy a felirat például aktualitását vesztette. De ami a lényeg: a szálló melletti tér rendezésére a Lakóterv terve alapián a megyei és városi tanács országos pályázatot hirdetett, amelyet Győrfi Sándor karcagi szobrászművész nyert el egy szoborkompozícióval. Ügy tudom, a szobor elemei már elkészültek. Azt gondolom, az oszlopok mögötti térben rosszul jelenne meg vizuálisan a kompozíció. Elfogadom azonban, hogy a teret le kell zárni. Én funkcióhordozó elemekre gondoltam, olyanokra, amelyek harmonizálnának, de egyúttal formailag semlegesek lennének, tehát nem csökkentenék a majdan ott elhelyezendő képzőművészeti alkotás esztétikai hatását. Nos, az elmondottakból következően döntöttünk úgy, hogy az oszlopok további maradását nem engedélyezzük. J. J. (Fotó: T. K. L.) Szól a rádió Halló, itt uagyokl Van, aki tagadja, van, aki bevallja: Szilágyi János hétfő éjszakai telefonos óráinak akár így, akár úgy, népes hallgatósága van. Ez abból is kitűnik, hogy a telefonálók között akad, aki azzal kezdi már hónapok óta próbálkozik, s örül, hogy végre sikerül. Mások — akiknek nincs telefonjuk — csak egyszerűen azért hallgatják, mert rossz alvók, vagy mert kíváncsiak, másnak mi a baja? Jómagam sokszor azon gondolkozom, mi is lenne, ha sokkal, de sokkal több embernek lenne kis hazánkban, mondjuk vidéken is telefon az otthonában! Nem győzné Szilágyi, tartok tőle... Nem tudom, hány könyve jelent már meg ebből a rádiós műsorból Szilágyi Jánosnak, nekem tán kettő van, s időnként le-leveszem a könyvespolcról. Többnyire az emberi bajok, szerencsétlenségek iránti érdeklődésből. Olykor viszont megdöbbenek: de kegyetlenül korlátoltak, buták is tudnak lenni az emberek. Mert van erre is, arra is példa. A múlt héten hétfőn amolyan csendes Szilágyi-műsort hallgattam végig. Nem voltak benne nagy szenzációk, s a nyolc-kilenc telefonáló többsége az idősebb korosztályból került ki. És nem volt köztük egy se. aki csak a saját baját anyagi helyzetét, szerencsétlen sorsát ecsetelte volna —, azazhogy dehogynem! Egy volt, egy szolnoki, de erről majd később. Volt, aki egyszerűen arra volt kíváncsi, milyen lehet egy stúdió, ahol percre pontosan megy minden. És volt egy sírós hangú öregasszony, akiről, ahogyan megszólalt, már tudtam, nem először telefonál. Igazam lett, ő a nyáron valamikor már kérte Szilágyit, szerezné be a lányát a Vitray Teleferéjébe, hiszen itthon nem ismerték el a tehetségét, külföldön énekel, hadd bizonyítaná most az egész ország előtt a tévében. Szeretem, ahogyan Szilágyi vitázik partnereivel. Legtöbbször azon a hangon szól, ahogyan hozzá szólnak, s ritkán veszti el a türelmét. Most majdnem sikerült, az idős hölgy sehogy se akarja megérteni, hogy ami egy anyának igaz és gyönyörű, aligha lehet ilyen eszközökkel másoknak is az. Már jóval elmúlt éjfél, amikor egy vidám hangú fickó jelentkezett, s mindjárt az első mondatában leszögezte: ő szolnoki, s alig várta már, hogy, „te, János, ugye nem haragszol, ha tegezlek, de olyan kedves vagy” — szóval, alig várta, hogy Szilágyi Jánostól kapjon tanácsot: hogyan tovább. Túl a harmadik sikertelen házasságán olyan elkeseredett, hogy „te, János, már arra is gondoltam, elébe fekszem egy vonatnak”. Túlságosan vidor hangon mondta el kéretlenül a feleségek történetét. Az első féltékeny volt, a második a pénzt kevesellte, a harmadik pedig megcsalta. Nosza, Szilágyi, most légy okos! Szilágyi okos volt. Csevegett a csevegővel, még tanácsot is adott, de gondolom, azzal a sóhajjal tette le a kagylót, hogy nem minden igaz, ami a telefonban elhangzott. Bár honnan is tudná azt a riporter, s honnan az éjszaki műsor hallgatója, ki milyen hangnemben és szenvedély- lyel mondja a bánatát. Csendes volt ez a Halló... (SJ) Nyitva áll az ajtó Videósok és popraiongók klubja A Magyar Videósok Országos . Egyesülete 1985-ben alakult meg. A Mavideo Jászsági Klubja a Munkás és Ifjúsági Ház támogatásával 1987-ben jött létre, jelenleg húsz taggal működik. A Munkás. és Ifjúsági Ház tízéves fennállása alkalmából ma nyitott foglalkozást tart este 6 órától a Mavideo Jászsági Klubja és a Ház popklubja is. Utóbbit a fiatalok zenei érdeklődése hozta létre 1984-ben, akik számára új színt, érdekes programokat kínált. Szívesen hívták meg a hazai popélet nagyjait élménybeszámolóra. A filmvetítésekkel összekapcsolt rocktörténeíi előadássorozat kapcsán olyan együttesek zenéjét hallhatták, akiket hazánkban még nem üdvözölhettek a rajongók. A demokrácia erősítése, a nagyobb nyíltság igénye megváltoztatta az emberek viszonyát az országos és a megyei sajtó iránt. Több és gyorsabb, őszintébb információt várnak, s ha túl sok elégedettségre még nincs is okunk, kétségtelen, hogy lényeges fejlődés következett be az utóbbi néhány évben ezen a területen.. Van azonban a valóságnak egy olyan része, amely kiesik az országos és jórészt még a megyei sajtó látóköréből is: ez pedig a helyi közélet. Azokra az eseményekre gondolok, amelyek nem kerülnek be az országos lapokba, a rádió vagy a televízió műsorába, de még a megyei sajtó sem tud velük foglalkozni, ám helyben mégis jelentősek, az emberek hétköznapi életét befolyásolják. Valós igényt elégítettek ki Nem véletlen, hogy az elmúlt évszázad utolsó évtizedeitől egészen 1948—49-ig, amíg a mindent központosító, a helyi szint, a helyi sajátosságot bizalmatlanul szemlélő szándék erőszakkal meg nem szüntette őket, virágzott országszerte a helyi sajtó. A hetenként, kéthetenként megjelenő újságok (olykor több is egy-egy kivárosban) szinte a helyi élet egészét átfogták, ma ezekből az elsárgult lapokból nemcsak a tények halmaza. de a hétköznapok hangulata, az emberek gondolkodásmódja is .kiolvasható negyven-hatvan vagy esetleg száz év távlatából. Nem voltak hosszú életűek ezek a lapok, kevés ért meg közülük egy-két évtizednél többet, de a megszűntek helyett mindig újak alakultak, biztosítva a helyi sajtó folyamatosságát. Azt sem mondhatjuk, hogy túlságosan magas színvonalúak lettek volna, volt bennük korlátolt provincializmus bőven, de ennek ellenére valós igényt elégítettek ki, ez biztosította fennmaradásukat. Az alap a közügyekbe való tájékozottság igénye, illetve a közügyek befolyásolására irányuló szándék volt, a közügyet itt a legszélesebb értelemben véve. A lapok a kor és az őket fenntartó közösség színvonalán többnyire eleget tettek az igényeknek, illetve ha nem tettek eleget, olvasók híján megszüntettek, és új lap lépett a helyükbe. A közügyekben való tájékozottság és a közügyek befolyásolásának óhaja természetesen fennmaradt akkor is, amikor a központi hatalom megszüntette a sajtó sokszínűségét, elhallgattatva a helyi lapok kórusát. A csendet először az üzemi lapok megjelenése törte meg. Üzemi lapjaink zömmel a hatvanas években alakultak, annak a koncepciónak a jegyében, amely a munkahelyi demokráciát a valódi közéleti demokrácia helyett adagolta (olykor patikamérlegen). Üzemi lapok alapítása szinte csak elhatározás kérdése volt, ugyanakkor nem vagy csak igen nagy nehézségek árán, különös szerencsével sikerült városi lapokat alapítani, s ez a néhány lap is állandóan a létéért küzdött. Biztató kezdeményezések Szolnok megyében az események híven követték az országos tendenciát. Helyi, városi lapjaink 1948-ban megszűntek, s a Szolnok Megyei Néplap, jellegéből adódóan, nem foglalkozhatott (ez feladata sem volt) az egyes városok, községek életével úgy, ahogyan azt korábban a helyi lapok megtehették. Az igény azonban itt is meg volt, ezt bizonyítják a lapindítási kísérletek (Ke- vi Kör, Jászberény), amelyek különböző módon ugyan, de mind egy közösség szándékát fejezték ki önmaga megmutatására, tagjai információigényének kielégítésére, végső soron, talán nem is mindig tudatosan, a demokrácia erősítésére. Néhol az üzemi lapokat próbálták e célok szolgálatába állítani, többnyire kevés sikerrel. A 80-as évek második felének változásai, úgy látszik, megteremtették e lappangó, csak elvétve felbukkanó igények kielégítésének lehetőségét. Már Szolnok megyében is vannak helyi lapok (például Kunszentmárton- ban) vagy olyan kezdemények, amelyek viszonylag gyorsan lappá fejlődhetnek (például Karcagon). Ismeretes, hogy több városban is foglalkoznak lap, esetleg helyi tévéadás indításával (például Jászberényben és Mezőtúron), de bizonyára fölvetődött már ez a gondolat szinte valamennyi városunkban, talán egy-két nagyközségünkben is. Ma már nincs vita azon, kellenek-e helyi lapok. Általános a vélemény, ho^y kellenek mindenhol, ahol igény van rájuk, s ahol van megfelelő szellemi és anyagi kapacitás a fenntartásukra. Tévé vagy újság? Több városunkból olyan hírek érkeztek, hogy vita folyik arról, televízióadást vagy lapot indítsanak. A döntés nem könnyű, hiszen mindkettőnek vannak olyan sajátos előnyei, amelyek érvül szolgálhatnak, s olyan hátrányai is, amelyek az ellenzőknek adhatnak érveket. A televízió mellett szól, hogy modernebb tömegkommunikációs eszköz, újdonsága eleve vonzóbb. A képi megjelenítés tárgyszerűbb, a valóságot kevésbé elvont módon jeleníti meg. Ellene szól kisebb mozgékonysága, s az, hogy egyszeri jelentős beruházást igényel a fenntartótól és a nézőtől is. A Mátraaljai szőlősgazdáknak állítottak emléket Gyöngyösön. Az Április 4. téren felállított „Kapások” című szobor Kli- egl Sándor szegedi szobrászművész alkotása (MTI-fotó; H. Szabó József) nagyobb lakótömbökben a vétel közösségi antennával viszonylag olcsóbban megoldható, a kertes házak gazdái számára azonban tetemes kiadást jelentene, márpedig városaink lakosainak többsége kertes házakban lakik. Az újság ezzel szemben bárkihez olcsón eljuthat, jelentősebb beruházást nem igényel az indítása, mozgékonyabb, az újságíró köny- nyebben elmehet bárhová, mint a nehézkesebb technikai apparátussal dolgozó televíziós. Ugyanakkor nem adja a valóság olyan „di- rékt” képét, mint a tévé, olvasása és felhasználása saját vélemények kifejtésére kétségkívül nagyobb szellemi erőfeszítést, fölkészültséget igényel, mint a tévézés. Fölmerült néhány helyen, hogy a már meglévő üzemi lapokat kellene megnyitni a helyi közélet hírei előtt, s így ezek, eredeti funkciójuk megtartása mellett, betölt- hetnék a helyi lap szerepét is. Véleményem szerint ez a legkevésbé alkalmas megoldás, nemcsak azért, mert eleve kisebb lapfelület jut a városnak, nagyközségnek, de főleg azért, mert a közös fenntartás szűkíti a szerkesztés mozgásterét. A fenntartók esetlegesen jelentkező eltérő érdekei pedig további nehézségeket okozhatnak. Az volna a legjobb, ha nem kellene választani a kétféle tömegkommunikációs eszköz között, hanem együtt, egymást kiegészítve lehetne alkalmazni őket, a helyi közélet fórumaiként. Erre azonban ma városainkban aligha van pénz. Nem általános ugyan, de tapasztalható városainkban valamiféle csodavárás, hogy a helyi lap vagy a kábeltévé mintegy automatikusan megteremti a demokratikus közéletet, a megfelelő informáltságot és az eltérő vélemények kulturált szembesülését. Csak eszköze a demokráci ának Aki ezt hiszi, csalódni fog. A helyi lap vagy tévéadás mindenhol tükrözni fogja a helyi közélet színvonalát, eszköz lehet a demokrácia kiterjesztésére, de önmagában azt nem teremti meg. Igen nagy felelősség hárul e sajtó munkatársaira (is), akiknek az olvasók-nézők „testközelsége” szintén befolyásolja a helyzetét és lehetőségeit. Természetesen a fenntartó tanácsok felelőssége sem kisebb. A helyi lap akkor tudja funkcióját betölteni, ha nem egy irányban áramlanak benne az információk „fentről lefelé”, azaz a tanácstól az állampolgárig (bár néha még ebben az irányban, sem megfelelő az áramlás), hanem fordítva is, és esetleg a „hivatalossal” nem egyező vélemények esetében is. Ez új dolog lesz városaink életében, a vezetőktől toleranciát, az eltérő vélemények elviselésének képességét igényli, vitakészséget vár el, set a nézetek megváltoztatásának képességét is föltételezi. És végül, de korántsem utolsó sorban, ennek a sajtónak (is) érdekesnek, olvasmányosnak kell lennie. Ha a helyi lap a tanács közlönyévé válik (volt erre példa megyénkben), akkor nem fog megfelelni a várakozásoknak, az unalmas, érdektelen újság többet árt az ügynek, mint amennyit használ. Ezen a téren van mit tanulni a régi helyi lapoktól. Aki szerkesztésre vállalkozik, annak érdemes lesz előszedni a régi bekötött példányokat a könyvtárak, múzeumok polcairól, sok jó ötletet találhat bennük. Bistey András Voltak és lesznek Újjáéled a helyi sajtó
