Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-04 / 264. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. NOVFMBER 4 1988. NOVEMBER 4. PÉNTEK KAROLY, KAROLINA NAPJA A Nap kél 6.32 — nyugszik 16.24 órakor. A Hold kél 1.01 — nyugszik 14.19 órakor. Tovább tart a hideg idő VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az ország területére ma estig: Változóan felhős lesz az ég, csapadék már seho'sem valószínű. Az északkeleti szél gyakran erős, időnként viharos lesz. A hőmérséklet hajnalban mínusz 2 és mínusz 7 fok között, délután 1 és 6 fok között alakul. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szombattól — keddig: Szombaton az ország északi részében időnként megnövekszik a felhőzet, de csak elszórtan alakulhat ki egy- egy zápor. Általában sok lesz a napsütés, csak hajnalban és kora reggel alakulhat ki erős pára, köd. A jövő hét elején melegszik az idő. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte mínusz- 3 és mínusz 8 fok, majd mínusz 3 és plusz 2 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3—7 fok, majd 6—II fok között lesz. Jelentős mennyiségű — naponta legalább 5 milliméter — csapadék az ország területének 10 százalékán várható. Színház A Szigligeti Színház színháztermében 7 órakor Caligula helytartója (Pécsi-bérlet). Mozi Szolnok Vörös Csillag, fél 5- kor, fél 7-kor, fél 9-kor: Másnap háború volt. Tallinn, fél 6- kor: Dzsungel könyve, fél 8- kor; Vágyrajárók (14). Tisza A- terem 5-kor: Gonosztevők társasága (14), 7-kor: Amerikai feleség (18); B-terem 5-kor: Titá- nia, Titánia avagy a dublőrök éjszakája I—II.; C-terem 5-kor: kínai bokszoló, 7-kor: Erőszakos rendőrök (16). Jászapáti Táncsics: Kobra (16). Jászberény Lehel ifjúsági: Hupikék törpikék, esti ea.: Szorításban. Karcag Déryné: szünnap. Kisújszállás Ady: Farkasverem I—II. (14). Kunhegyes Szabadság: Az aranylánc. Kunmadaras Petőfi: Híd a Kvvai folyón I—II. Kun- szentmárton Körös: Rém mese. Mezőtúr Dózsa: Az ördög jobb és bal keze. Szabadság: A kis szemtanú (14). Tiszaföldvár Táncsics ifjúsági: Macskafogó, esti: A három ahiigó. Tiszafüred Tisza: Az elveszett frigyláda fosztogatói (14). Törökszcntmik- lós Dózsa: Krokodil Dundee. Túrkeve Vörös Csillag ifjúsági: Kacsakórus, esti: Rövid találkozások. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Kiállítások : A galérián: Cité Viliette és a matematika távlatai — francia kiállítás. A fotógalérián: Miloslav Stibor csehszlovák fotóművész kiállítása. A gyermekgalérián: A kisújszállási tehetséggondozó gyermekszakkör bemutatója. A jobb oldali társalgóban: Földfotók az űrből. A jobb oldali vitrinekben: A csillagfény vallatása. A bal oldali vitrinekben: Erdély hímzéskultúrája. Városi Helyőrségi Klub 11.00 órakor: Verseghy F. Gimnázium ünnepi megemlékezése. 18.00 órakor; FITNESS. Károly, Karolina A Károly az ősi magyar Karuly személynév- oől származik. A Karuly pedig a karvaly ótörök eredetű szónak az alakváltozata. A karvaly eredetileg a magyarság egyik totemállata volt a turulmadárral r együtt. A magyar Ká- rolynak csak alaki rokonsága van a latin Ca- rolusszal, amelynek első nevezetes viselője a jeles frank uralkodó. Nagy Károly volt. A Karolina a Karola latinos továbbképzése. A Karola pedig végső soron a Károly női párja. A 07 jelenti Holttest a tárház mellett November 2-án, szerdán reggel az újszászi tárház mellett egy ismeretlen térti holttestét találták meg. Az igazságügyi . orvosszakértői vélemény szerint bűncselekmény nem történt. Az elhalt kilétének megállapítása folyamatban van. Tegnap délelőtt Kunszent- márton belterületéin Túró Elek 64 éves helybeli lakos segéd-motorkerékpárral szabálytalanul kanyarodott és összeütközött egy személy- gépkocsival. A baleset .következtében Túró Elek életét vesztette. Az ügyben szaK- értők bevonásával vizsgálat kezdődött. Tél előtt a közutakon n megyében 400 kilométeren sóznak - óvják a hidakat, felüljárókat \ Stílszerűen hatalmas psiy- hekben, sűrűn hullott a hó tegnap délelőtt Szolnokon, miközben a meghívottak — rendőrség, a vasút, a posta, a fuvarozó, az útépítő és az építőipari vállalatok, a termelőszövetkezetek, a városi tanácsok képviselői — a téli forgalom biztosításáról tartandó értekezletre gyülekeztek a Közúti Igazgatóságon. Megtudhatták, hogy az országos közutak gazdái a mostani télen is igyekszenek a korábbi szolgáltatásokat nyújtani és már önmagában ez is szép, hiszen — mint mindenütt —, a Közúti Igazgatóságon is kevesebb a téli munkálatokra fordítható pénz. Fokozott gondot fordítanak a környezet védelmére, valamint a sózás csökkenlé- sével óvják a hidakat, felüljárókat a rozsdásodás’.ól. Tavaly télen a 46-os számú, mezőtúri úton lévő hidakat fölüljárókat már megkímélték a, sószórástól, most ezek mellé csatlakozik a 41-es számú, Kecskemét—Békéscsaba közötti útvonalon a tiszaugi közös közúti-vasúti Tisza-híd. Mivel Szolnokon az országos közlekedési útvonalak városon átvezető szakaszait a városi tanács tisztítja, takarítja, fölhívták a figyelmet — többek között — a megyeszékhely hídjainak, felüljáróinak hasonló, fokozott védelmére. Érdemes megemlíteni, hogy az igazgatóság szakemberei a napokban hosszan meditáltak, vitatkoztak, azon, miként tegyenek eleget a Közlekedési Minisztérium újkeletű felhívásának, amely a sózott utak csökkentését javasolja. Megállapodtak abban, hogy a megyében közel négyszáz kilométer közút sózása indokolt, azt tovább csökkenteni már nem lehet. Gépeiket előkészítik —- összesen 52, különféle hóeltakarító gép áll rendelkezésre a megyében, amelyekhez szükség esetén a mezőgazda- sági üzemek nagy teljesítményű, lánctalpas tolólapos erőgépei csatlakoznak —, dolgozóikat megfelelően eligazítják. Felújították az utak burkolati jelzéseit, elkezdték a hófogó rácsok kihelyezését. Mostantól négy új sószóró gép is szolgálatban áll — velük a 4-es számú kölzekedési főúton fogunk találkozni. — Ezek nedvesített só szórására alkalmasak. Ezzel kevesebb só használható lel, mégis jobb hatásfokkal, azaz, hamarabo megkezdődik az olvasztó hatás. Jó lesz azonban vigyázni! — hívták fel a járművezetők figyelmét, mert a só olvasztó hatása csak mínusz nyolc Celsius fokig érvényesül. Ha annál hidegebb van, fokozott síkosságra, jegese- désre kell számítani az utakon. Beszerezték a szükséges mennyiségű sót és homokot, a készlet most ötezer tonna só, valamint ezerkétszáz köbméter homok. A téli ügyelet — az időjárástól függetlenül — november elsejétől március 31-ig érvényes. A szakemberek ugyanakkor felhívták a .röz- lekedők figyelmét: ne várjanak csodát, semmiképpen ne számítsanak a nyárihoz hasonló közlekedési viszonyukra! Ősztől tavaszig megnő - a közutakról szóló információk jelentősége. A Közúti Igazgatóság — valamint üzemmérnökségei és készenléti helyei — készségesen adnak fölvilágosítást az érdeklődőknek. Alapjait a reformkorban rakták le Másfél százados a kunszentmártoni nanviskola Tegnap bensőséges ünnepségen emlékeztek meg a kunszentmártoni nagyiskola fennállásának 150. évfordulójáról. A nevezetes jubileum alkalmából háromnapos ünnepségsorozatot rendeznek a városban. Az első napon emléktáblát lepleztek le, majd kiállítás nyílt az iskola mútjából, jelenéből. A program zárásaképp dr. Kelemen Elemér, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője a közoktatás helyzetéről és fejlesztési programjáról tartott előadást. Ma és holnap vetélkedők, versenyek lesznek az intézmény falai között, illetve előadások hangzanak el a politika és a közoktatás kapcsolatáról, az iskola 150 éves történetéről. A lottó nyerőszámai 24, 27, 49, 52, 80 Kényszerhelyzetben a lehetetlent is megkísérlik „árvíz” a Szabadság tér torkolatánál Hétvégi ügyeletek Gyógyszertárak Díjnyertes pedagógusok A Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet más intézményekkel közösen hároij? kategóriában pályázatot hirdetett nevelőknek az elmúlt év októberében. A felhívásra 33 dolgozatot készítettek a pedagógusok. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetését tegnap délután tartották meg az intézetben. < Az anyanyelvi kultúráról összesen négy pályamunka érkezett be, de a bíráló bizottság csak egy harmadik díjat adott ki. Az elméleti es módszertani ismeretek hasznosítása a nevelő-oktatómunkában témakörben tizenkét dolgozat készült. Első díjat kapott Szűcs Gyula, a szolnoki Pálfy János szak- középiskola tanára, a másodikat pedig Bagdi Judit, a Szolnoki Csanádi Körúti általános Iskola pedagógusa vehette át. A munkafegyelem fejlesztése, magatartásformálás című kategóriában tizenhét pályamunkát nyújtottak be a nevelők. Első díjat nem adott ki a bizottság, a második díjat hárman: Ghyczy Györgyné, a homoki iskola pedagógusa, Czinege Gyuláné. a Karcagi Zádor Üti iskola igazgatója és dr. Kiss Kálmánná kisújszállási címzetes középiskolai igazgató kapta meg. Hat dolgozat szerzőjét pedig dicséretben részesítették. Szolnokon szombaton a Fehérkereszt gyógyszertár 8-tól 14 óráig tart nyitva; ugyanott hétfő reggelig tartanak ügyeletét. Mezőtúron október 31-től november 6-ig a Köztársaság u. 1. szám alatti gyógyszertár tart nyitva, november 7-től 13-ig az Újváros VII. úti gyógyszertár tart nyitva munkanapokon 8— l6.45Tig, ügyeletkor szombaton 8-tól 12-ig. Karcagon a Horváth F. u. 1-ben lévő, Kisújszálláson a Kossuth ú. u. 12-ben lévő, Ti- szaföldváron az ószőlősi, Tiszafüreden a Baross u. 26-ban lévő. Törökszentmiklóson a Kossuth u. 83-ban lévő, Túrkevén a Széchenyi u. 1-ben lévő gyógyszer- tár tart ügyeletet szombaton, vasárnap és hétfőn. Orvosi ügyelet Az ügyelet ideje: 1988. november 5-én (szombaton) 07 órától 1988. november 8-án (kedden) 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogadnak betegeket 08—12 óráig: belgyógyászat, nőgyógyászat, sebészei, fül-orr-gége, fizikothera- pia, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2—4., tel.: 33-378. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 31-331. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szombat—vasárnap és hétfőn 08—17 óráig; 17 órától másnap reggel 08 óráig a kórház szájsebészeti osztályán (Vörös H. u. 39—41.) történik a betegek ellátása sürgős esetekben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Jakab L., Kossuth u. 46. Be- senyszög: dr.. Elbakour Afif, Damjanich u. 4. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Karácson J., Nagykörű, Rákóczi u. 4. Újszász: 5—6-án: dr. Szóró M., Kossuth L. u. 1.; 7-én: dr. ördög L., Damjanich u. 14. Jászberényben szombaton 07—13 óráig működő szakrendelések a rendelőintézetben: sebészet, fogászat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 12-226. Gyermekgyógyászati ügyelet: szombaton. vasárnap és hétfőn 09— 12 valamint 15—18 óráig, jászberényi terület: Jánoshida: Központi ügyelet: Fő u. 41. Jászapáti: Központi körzeti ügyelet: Árvái u. 3., tel.: 33. Karcagon szombaton 08—13 óráig működő szakrendelés a rendelőintézetben : belgyógyászat. Körzeti ügyelet: Vörös H. u. 27., tel.: 222. Kisújszállás: Központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 105. Mezőtúron szombaton működő szakrendelések: Fogászat 08—11 óráig; Gyermekgyógyászat: 08—10 óráig (Kossuth L. u. 7—11.). Központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 7—11. Mezőtúri területr Mezőhék, Mester- szállás: Központi ügyelet, Mezőtúr. Törökszentmiklós: Központi körzeti ügyelet: Kossuth I.. u. 126. Fegyvernek: Központi körzeti ügyelet: Felszabadulás u. 128. a. Törökszentmiklósi terület: Kengyel: dr. Vezsenyi K., Rákóczi u. 26/a. Kunszentmár- ton: Központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Kunszentmártoni terület: Cibakháza: dr. Mac/.kó p., Szabadság u. 23/a. Tiszafüred: Központi körzeti ügyelet: Nefelejcs u. 4., tel.: 11-463. Kunhegyes: Központi körzeti ügyelet: Dózsa Gy. u. 4. Túrkeve: Központi rendelő: Kálvin tér 4, Tegnap délelőtt 11 óra körül elöntötte víz — szinte pillanatok alatt — a megye- székhelyen a 4-es főutat, a Szabadság tér torkolatánál. Csőtörés — hallottuk, és már a keletkezéskor a helyszínen voltak a Víz- és Csatornamű Vállalat dolgozói. Mi is történt tulajdonképpen ? — A bíróság épülete mellett, a Somogyi Béla utcában lévő csatorna (mely a 4-es főút túloldalán lévő csatornába csatlakozik be) nibá- ját kellett javítanunk. Ügy akartuk mindenképp megoldani — magyarázta az előzményeket Kaposvári Kázmér, a vállalat igazgatója —, hogy ne kelljen felbontani a 4-es burkolatát. Tudtuk, hogy kritikus a helyzet, a terület tele van közművezetékekkel, de a kényszerhelyzetben megkíséreltük a fúrást. Sajnos a talaj meglazult, és a bíróság oldalában lévő 200 milliméter átmérőjű ivóvíz-fővezeték teljes keresztmetszetében eltört. Olyan nagy mennyiségű víz áramlott ki hirtelen, hogy még a víztorony is' leürült. Megteltek a környéken azok az aknák is, ahol a hibás vezetékszakasz kiiktatható lett volna, így a lezárás több időt vett igénybe, mint általában, mert távolabb eső pontokon, több helyen kellett ezt megtenni. A csőtöréskor is jelen volt dolgozók a javítást megkezdték nyomban — és mint az igazgató közölte —, nem is hagyják abba, amíg el nem készülnek a munkával. — rónai — (Fotó: Temesközy) I Hírek I Matiné a Tisza moziban Ságvári Endre emlékére, születésének 75. évfordulója alkalmából ünnepi filmmatiné lesz november 5-én. szombaton 10 órától a szolnoki Tisza moziban. A harminckét nevem volt című magyar játékfilm vetítése után az érdeklődők beszélgethetnek dr. Ságvári Ágnessel, ismert történelemtudóssal. Ságvári Endre testvérével. A házigazdák — az SZMT Ságvári Endre Művelődési Központ munkatársai — sze- retettel várják rendezvényükre a Ságvári nevét viselő szocialista brigádok és úttörőcsapatok képviselőit és más érdeklődőket. — A MÚZEUMOK és kiállítóhelyek téli nyitva tartási rendje szerint a Damjanich János Múzeum és közművelődési terme (Kossuth tér 4. I. emelet) vasárnap és hétfő kivételével, a Szolnoki Galéria hétfő kivételével naponta 9—17 óra között fogad látogatókat. — JÓTÉKONY célú koncertet ad november 9-én este 7 órától Túrkcvéij^a városi sportcsarnokban ' a Kolii- nor és a Lady Machbet együttes. A rendezvény bevételét a fiatalok káros szenvedélyei elleni küzdelem segítésére fordítják. — ÜJ TANFOLYAM kezdődik november 10-én lányok, asszonyok számára a megyeszékhely Táncsics Mihály úti Helyőrségi Klubjában. A szabás-varrás iránt érdeklődők a tanfolyam első foglalkozását délután fél 5-kor a helyszínen még jelentkezhetnek. — A KARCAGI Magyir— Mongol Barátság Tsz — a Gamesz megrendelésére — hozzálátott a Déryné Művelődési Központ homlokzatának rendbehozatalához. A mintegy 340 ezer forintos ráfordítást igénylő muakát előreláthatólag november közepére befejezik. — A HETEDIK ötéves terv időszakában is támogatja a családok lakásproblémájának megoldását. Törökszentmiklós Város Tanácsa. Ebben az évben már 60 család együttesen 2 millió 720 ezer forintot kapott lakásépítéshez,- vásárláshoz. Nemrég újabb kérelmeket bíráltak el, és még négy család jutott 30—30 ezer forint vissza nem térítendő, valamint 20—40 ezer forint kamatmentes hiteltámogatáshoz. — A KIOSZ Szolnoki Alapszervezete felvételre keres takarítónőt. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ságvári krt. 24. I. emelet, (x) SZOLNOK MEGYEI Néplap Az MSZMP Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Hajnal József Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály KlaJJa: a Szolnok Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős Kiadó: Nánal Tibor Szerkesztőség és lapkiadó vállalat: 5001 Szolnok, Pf.: 105 I. sz. Irodaház Telefon: 42-211, telex: 23-357 Szolnoki Nyomda Vállalat 5001 Szolnok, Vörös Csillag út 28. Telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a híriapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és LapeUátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. l(Va. - 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 516,- Ft, fél évre 258,- Ft, egy hónapra 43,- Ft. ISSN 0133-0758