Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-19 / 276. szám
1988. NOVEMBER 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mit tudnak a neutrínók? „Megröntgenezik”-e a Földet? Kiss Dezső akadémikus, az MTA Központi Fizikai Kutató Intézetének főigazgató-helyettese, a TIT Fizikai-Meteorológiai Választmányának elnöke Science fiction a neutrínók geológiai alkalmazásában témakörben tartott Szolnokon előadói konferenciát. — Ne vegye rossz néven professzor úr, a laikus kérdést: egyáltalán mik azok a eutrinók? — Képzeljük úgy el, hogy a bonyolult világ, mely körülvesz bennünket egészen kicsi elemi téglácskákból van összerakva. Kezdetben azt hittük, hogy van néhány elemi rész, például az atomnak a magja, az elektron, a fény legkisebb egysége a foton. Aztán kiderült, hogy az atommag tulajdonképpen szintén összetett, se a foton sem a neutron nem elemi részek, hanem ezek is összetevődnek. Most ott tartunk, hogy kb., harmincegyné- hány elemi építő téglánk van, amelyből a világ felépíthető. Ezek közé tartozik a neutrínó. Mai is- mjereteink szerint nincs szerkezete, — ő a végső szó! Lehet persze, hogy 100 év múlva kiderül, valamiből a neutrínók is összetevődnék. Tömege valószínűleg nulla, annyira közömbösek az anyaggal, azzal kölcsönhatási keresztmetszetük olyan kicsi, hogy veszteség nékül átmennek a vastag betonfalon is. Mi több: át tud suhanni az egész Földgolyón, anélkül, hogy történne vele valami! Ez egészen különleges és sokat ígérő tulajdonság! — Arra következtetnék az előbbiek alapján, hogy olyan mérésekre lehet majd „használni” amilyeneket eddig elképzelni se tudtunk, — de hogyan, hiszen ha nincs tömege, akkor nem ütközik? — Tudni kell, hogy a neutrínók közömbösségének mértéke nem abszolút: függ attól, hogy milyen energiájú a neutrínó. Ha nagyon nagy energiájú, akkor a kölcsönhatás valószínűsége jóval nagyobb. Ebből következik, hogy az ilyen tulajdonságú neutrínók előállításához nagyobb energiájú gyorsítók kellenek. Az a tény, hogy az extrém nagy energiájú neutrínóknak rendkívül nagy az áthatoló képessége, felvet egy kitűnő ötletet: az ilyen neutrínókkal át lehet világítani, meg lehet „röntgenezni” a Földet. — Ezek az okos kis fickók, ezek a neutrínók honnan tudják, hogy merre kell menniük? — Irányítani kell őket! Ha úgy fordítjuk a gyorsító csövét, hogy lefelé irányuljon... — Tehát ha az Északi sarkon a Föld középpontja felé irányítom a neutrínókat, akkor kijönnek a Déli sarkon és elmondják, — mit tapasztaltak...? — Csak „meg kell fogni” a neutrínókat! Ha elindul egy neutrinónyaláb és átmegy a Földön, akkor a Föld másik oldalán nagyméretű neutrinódetektorokat kell elhelyeznem. Ha a neutrínó ,,'kölcsönhatott” útközben, akkor vissza tudok következtetni a Föld szerkezetére, összetételére. Milyen kölcsönhatás jöhet szóba? Többféle; hang is keletkezik: tudniillik amikor eltalál a neutrínó egy atommagot, akkor azt „szétrobbantja”, és ez egy torló hullámot kelt, ami hang formájában jelenik meg és mikrofonnal észlelhető. — Ha jól értem, akkor mindez valahol az elmélet és a tudományos fantasztikum határán mozog... — Amiről beszéltem az biztos, hogy nem a ma technikája, talán nem is a holnapé, de nem is teljesen sience fiction, bár a határát súrolja. Mindez amit elmondtam, elvileg megvalósítható, nem találunk sehol olyan problémát, amelynek megoldása elvileg lehetetlen lenne. A technikai kérdések persze megoldásra várnak: képzeljük el, legalább egy olyan óriási, tengeren úszó gyorsító kellene, amelynek kerülete pl. 100 kilométer, és amely körül van véve több ezer nehéz mágnessel, bonyolult nyalábdinamikai berendezésekkel, számítógépekkel. Ez ma még tényleg a tudományos fantasztikum birodalmába tartozik. Bár az amerikaiak már készülnek egy szárazföldön működő „100 kilométeres” gyorsító megépítésére. Négy milliárd dollárda kerül! Felszisszenünk: óriási pénz! Valóban az, bár ha a hadikiadásokhoz viszonyítjuk csak két atomtengeralattjáró ára! — Köszönjük az előadást. Tiszai Lajos Rehabilitált filmek Számos, az utóbbi években elkészült, ám dobozban maradt film kerülhet ezután a közönség elé — mondották a Filmfőigazgatóságon az MTI munkatársának, aki a korábban betiltott alkotások felől érdeklődött. Az eddig nem forgalmazott művek jó része a hivatalos filmgyártástól független, elsősorban fiatal alkotókat tömörítő Balázs Béla Stúdióban készült dokumentumfilm. E munkák legtöbbje az elmúlt négy évtized egy-egy máig homályos epizódjának tisztázására tesz kísérletet, egykori szemtanúkat, kortársakat megszólaltatva. Ilyen például Ember Judit Pócspetri című filmje, amelyet még 1982-ben forgatott a rendezőnő a Szabolcs— Szatmár megyei községben. A több mint háromórás dokumentumfilm a Pócspetrin 1948-ban, az egyházi iskolák államosítása kapcsán történt — máig tisztázatlan — eseményeket járja körül, voltaképpen az egyik első kon- cepciósper-sorozat hátterét megvilágítva. Mész Andrásnak a cigányság problémáit feltérképező alkotása, a Bebukottak. valamint Jávor István Találós kérdések címmel Hegedűs András egykori miniszterelnökről készült portréfilmje ugyancsak a filmtár polcain várakozott mindmáig a vetítési engedélyre. Kinyílt az a doboz is, amely ezidáig elzárta a közönségtől Böszörményi Géza Illetlen fotók című filmjét, és vetíthető Kovásznai Györgynek — a Pannónia Filmstúdióban készült — animációs munkája, a Gitáros fiú a régi képtárban. Jeles András Álombrigád című játékfilmje elkészülte után öt évvel ugyancsak eljut a mozikba. A filmről korábban már készült egy 16 mm-es kópia, ezt azonban filmfőigazgatói engedéllyel is csak a legszűkebb szakmai közönség láthatta. Kisplasztikák és hangszerek Az első közös kiállítás A jászapáti Vágó Pál Helytörténeti Múzeumban csütörtökön nyílt meg két budapesti művész, Péter Ágnes szobrász és Gáts Tibor népi hangszerkészítő iparművész közös kiállítása. A kamarajellegű tárlaton főleg bronz érmék, kisplasztikák valamint porcelán alkotások fogadták a látogatókat, illetve igényesen faragott, míves citerák és ütőgardonok. A hangulatos kiállítás megnyitója után arról faggattam Péter Ágnest, hogyan vetődtek el Jászapátiba? — A nyáron férjemnek, Gáts Tibornak volt egy kiállítása a budapesti Kálvin téri Népművészeti Stúdióban, ahol Jászapátiból is megfordultak érdeklődők. Később meghívólevelet kaptunk innen, mi pedig örömmel mondtunk igent. — Mindig együtt állítanak ki? — Képzelje, még soha nem állítottunk ki közösen, ez az első alkalom! Egyébként már régóta terveztük. Én több nagy közös tárlaton vettem már részt, de mindig másokkal. —A bemutatott alkotásokból ítélve úgy tűnik, a bronz a kedvenc anyaga. — Sok szobrász specializálja magát egyetlen anyagra. Én nem hiszem, hogy a szobrászat mesterség lenne, és azt sem hiszem, hogy egyetlen anyaghoz kellene kötődnie. Én szeretnék mindent kipróbálni; a fát, a Követ (van is ezekből egy-két darabom, de nem nagyon jellemző) a viaszöntést. Legutóbb Siklóson egy alkotótáborban a kerámiával barátkoztam meg. Sokat jelentett nekem ez a tábor: érdekes volt nyomon követni, hogy mit tudnak kezdeni az anyaggal a szobrászok és a keramikusok, ha összeeresztik őket. Nagyon jó dolgok születtek. — Munkái zöme kisplasztikái alkotás. Vannak-e monumentális szobrai? — Csináltam már köztéri munkákat, amelyek többnyire építészeti alkotások díszítőelemei. Például a budapesti Vörösmarty téri kan- deláber-kút oroszlánjait, aztán több portrét. Ybl-ét, Arany Jánosét. Nemsokára egy káposztásmegyeri óratorony munkálataiba kapcsolódok be. — Kisplasztikáinak olykor meghökkentő címeket ad. Mi az oka ennek? — A gyökerei oda nyúlnak, hogy szeretek egyedül lenni, amikor dolgozom, de ugyanakkor szeretem az emberek társaságát is. E kettősség tükröződik munkáimban. Ezenkívül olyan gondolatok foglalkoztatnak, hogyan tudom az ösztönöst és a tudatost megfogalmazni, megformálni, láthatóvá tenni. Legvégül mindig oda lyukadok ki: az ember maradjon tisztességes. Gáts Tibor népi hangszereket készít. Hogy miért éppen citerákat, annak igen egyszerű az oka: — Nem tanultam zenélni soha, de a népzenét mindig is szerettem. Az egyetemen az egyik évfolyamtársam kiválóan játszott citerán. így hát én is kedvet kaptam hozzá. Aztán csak úgy magamtól elkezdtem - faragni. Gyermekkoromban is sokat faragcsáltam, szóval nem voltam ügyetlen. — Hogyan sikerült az első darabja? — Mit mondjak, voltak vele gondok; főleg az érintőkkel. Nem akart tisztán szólni a hangszer. Később A kiállítás egy részlete Fej (bronz) azonban megtanultam, hogyan lehet hajszálpontosan a fába illeszteni a fém érintőket. — Többfajta citerát is látni a kiállításon. — A citerák lényeges tulajdonságai voltaképp megegyeznek. Abban térnek el, hogy a dunántúli tájegységeken inkább az úgynevezett hasas, míg az Alföldön a keskenyebb citerák a használatosak. — Milyen faanyagokat használ a hangszereihez? — A fedőlapok a rezonancia miatt fenyőből készülnek, a végek pedig keményfából; bükkből. körtéből, juharból, kőrisből. — Láthatunk itt egy különleges formájú hangszert is. — Ez az ütőgardon, amely kifejezetten ritmushangszer. A Gyimesben használták, Magyarországon a táncházi zenekaroknál látni ilyet. A hangszer teste egyetlen nyárfából van kifaragva, csak a fedőlapja fenyő. Ügy szólal meg, hogy pálcával ütik a húrt, miközben bal kézzel csipkedik is egyben. — Tud adatot mondani arról, hogy hová jutottak el a világban a hangszerei? — Konkrét adattal nem szolgálhatok, de azt mondhatom. hogy külföldre előbb került belőlük, mint idehaza. Egyébként már a világ minden táján vannak citerá- im. — Miről lehet felismerni őket? — Sötétebbek a színeik. Péter Ágnes és Gáts Tibor kiállítását december 12- ig látogathatják az érdeklődők. J. J. (Fotó: T. Z.) Okos eszközök az iskolákban A krétától a számítógépig Amióta az emberiség történetében, az oktatás intézményesült mindig is szükség volt az ismeretek elmélyítéséhez szemléltető eszközökre. Ha úgy tetszik, a technika vívmányai bármilyen kezdetleges formában is. de bevonultak az oktatás tárházába. Vég nélkül sorolhatnánk az eszközöket a legegyszerűbb tárgyaktól az elmés szerkezeteken át a mai korszerű műszerekig. A felgyorsult fejlődés, a tudományos-technikai forradalom napjainkban olyan termékeket „dob piacra”, amelyek egyre inkább nélkülözhetetlenné válnak a mindennapi oktatónevelő munkában. Mondjuk húsz-huszonöt évvel ezelőtt még majdhogynem szenzációszámba ment egy televízió beszerzése egy általános iskolában, hasonlóan elismerést váltott ki egy magnetofon, lemezjátszó, később pedig az írásvetítő alkalmazása. Jó, jó — mondhatná bárki, nem kell azért ezektől az eszközöktől hasra esni;amíg nem voltak, addig is nevelt az iskola kiváló tudósokat kutatókat, művészeket több száz éven keresztül. Való igaz, audiovizuális eszközeink alig tekintenek vissza néhány évtizedes múltra, ám létük fontossága, hasznossága ma már elvitathatatlan. Egyszerűen azért kaptak helyet az iskolai oktatásban, hogy az intézmények lépést tudjanak tartani a korral. Kihívás ez a javából, amelynek meg kell felelni ! A második világháborút követő, viszonylag gyorsan kibontakozó tudományostechnikai forradalom idővel műszaki haladássá változott, amelyben — sajnos — több területen látványosan lemaradtunk. A számítógépek tömeges megjelenése viszont felpezsdítette az eseményeket. Küszöbön áll egy nemzedék, amely máris megbarátkozott az új technikával. Hogy kikről van szó? Természetesen a mai általános és középiskolás korosztályról, amely kétségkívül a legfogékonyabb az elektronizációra. Az oktatás- politikával foglalkozó tárca szakemberei idejekorán felismerték. hogy csak úgy tudunk felzárkózni a világ élvonalához, ha a számítás- technikát, mint fiatal tudományt, beiktatjuk az elsajátítandó ismeretek közé. Már 1971-ben meghirdették hazánkban a számítástechnikai központi fejlesztési programot, amely fi gy elemfelkel- tőnek kitűnő volt, ám akkor még igen csekélynek bizonyult az iskolai géppark, és persze nem állt rendelkezésre kellő számú szakembergárda sem. Következésképp elkezdte és befejezte iskolai tanulmányait néhány olyan korosztály, amely legfeljebb a televízióból, vagy képekről láthatott számítógépeket, netán szakkönyvekben olvashatott róluk. Az oktatásban is használható számítógépek tömeges megjelenése hazánkban a hetvenes évek végére, de inkább a nyolcvanas évek elejére tehető. Ekkortájt — egészen pontosan 1983-ban, úgy ahogy kinővén a gyermekcipőt — indult meg az iskolai számítógépesítési program, amely első lépcsőként csak a középiskolák felszerelését célozta meg, az általános iskolák esetében valamelyest csúszott az időpont. Az intézmények többnyire központi keretből, saját költségvetési megtakarításukból vagy vállalati támogatással jutottak számítógépekhez. A kívánatos mennyiségű géppark elérése azonban szinte mindenütt gondot okozott és okoz ma is, hiszen ezek a komputerek meglehetősen drágák. Ma úgy fest a helyzet, hogy a központi programnak megfelelően valameny- nyi hazai alsó- és középfokú oktatási intézményekben megtalálhatók a számítógépcsodák, amelyek már nem csupán a számítástechnikai ismeretek tanítását teszik lehetővé, hanem hozzájárulnak különböző tantárgyak eredményesebb elsajátításához. Hogy mennyire eredményesen? Erre voltak kíváncsiak a közelmúltban megyénk néhány iskolájában a Népi Ellenőrzési Bizottság szakemberei. A számítástechnika bevezetése az általános és középiskolai oktatásban címet viselő ösz- szefoglaló jelentésük — egyelőre néhány településre kiterjedően — szolgál némi tanulsággal. A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy az elért eredmények mennyiben felelnek meg az eredeti célkitűzéseknek, illetve az elektronizáció meghonosításában mutatkozó elmaradásoknak, ellentmondásoknak, feszültségeknek mik az okai. Nem a legfontosabb probléma, de megemlítendő: a gépek vásárlásakor a szűk piaci lehetőség és a vállalati segítség egy vegyes gépparkot eredményezett; többségük a Commodore család terméke, de néhol akad közöttük Videoton gyártmány is. Tény, hogy a gépek egy pillanatig sem maradtak a szertárakban, hanem azonnal bevonultak az iskolai gyakorlatba. Igaz ugyan, hogy kihasználtságuk alapvetően a pedagógusok képzettségétől, terheltségétől függ. S ha már a dolog személyi vonatkozásánál tartunk, el kell mondani, hogy az a bizonyos elektronizáci- ós program nem számolhatott főiskolán képzett szakemberekkel, csupán olyan pedagógusokkal, akik többletfeladatként kapták, vagy önként vállalták a számítógéppel való foglalkozást, (őket rövid tanfolyamokon készítik fel folyamatosan.) A jelentés arról is beszámol, hogy a számítógépekkel egyaránt szép eredményeket értek el a szaktárgyakban (matematika, fizika, kémia, technika) és a szakkörökben, fakultációs órákon, ahol nem pusztán géphasználatot oktatnak, hanem programozási ismereteket is. A kisebb gondok közül való, hogy például az óraszámot néhol feltétlenül növelni kellene, ezenkívül szükség volna egy általános iskolai szakfolyóirat kiadására, az információscsere koordinálásának megoldására, és még sorolhatnánk tovább. Nagyiából így summázhatok elektroni- zációs programunk kezdeti lépései. Bár tegyük hozzá, meghirdetése óta voltaképp öt év telt el, s ez az idő nem biztos, hogy elegendő a zökkenőmentes működéshez. Végtére is egy bonyolult iskolai hálózat kiépítéséről van szó, amely nem kevés pénzzel jár. Márpedig — ismerve mai gazdasági viszonyainkat — az is megbecsülendő, hogy oktatási intézményeink birtokába juthatták néhány számítógépiek. A remény azonban megmarad, meg kell hogy maradjon arra nézve, hogy központi támogatósokkal, vállalati segítséggel még intenzívebben továbbfejleszthető lesz az iskolai elektronizáci- ós program. Mert ez a jövő útja. Jól felfogott nemzeti érdekünk, hogy az európai oktatási színvonaltól egy jottányira se maradjunk el, ehhez pedig mozgósítani kell minden eszközt, latba kell vetni szellemi tartalékainkat, hogy együtt haladhassunk az élbollyal — a fő sodrásban. Jurkovics János