Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-19 / 276. szám

1988. NOVEMBER 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mit tudnak a neutrínók? „Megröntgenezik”-e a Földet? Kiss Dezső akadémikus, az MTA Központi Fizikai Kutató In­tézetének főigazgató-helyettese, a TIT Fizikai-Meteorológiai Vá­lasztmányának elnöke Science fiction a neutrínók geológiai al­kalmazásában témakörben tartott Szolnokon előadói konferenciát. — Ne vegye rossz néven professzor úr, a laikus kér­dést: egyáltalán mik azok a eutrinók? — Képzeljük úgy el, hogy a bonyolult világ, mely kö­rülvesz bennünket egészen kicsi elemi téglácskákból van összerakva. Kezdetben azt hittük, hogy van néhány elemi rész, például az atom­nak a magja, az elektron, a fény legkisebb egysége a fo­ton. Aztán kiderült, hogy az atommag tulaj­donképpen szin­tén összetett, se a foton sem a ne­utron nem elemi részek, hanem ezek is összete­vődnek. Most ott tartunk, hogy kb., harmincegyné- hány elemi építő téglánk van, amelyből a világ felépíthető. Ezek közé tartozik a neutrínó. Mai is- mjereteink szerint nincs szerkezete, — ő a végső szó! Lehet persze, hogy 100 év múlva kiderül, valamiből a neutrínók is összetevődnék. Tömege valószínűleg nulla, annyira közömbösek az anyaggal, azzal kölcsönha­tási keresztmetszetük olyan kicsi, hogy veszteség nékül átmennek a vastag beton­falon is. Mi több: át tud su­hanni az egész Földgolyón, anélkül, hogy történne vele valami! Ez egészen különle­ges és sokat ígérő tulajdon­ság! — Arra következtetnék az előbbiek alapján, hogy olyan mérésekre lehet majd „hasz­nálni” amilyeneket eddig el­képzelni se tudtunk, — de hogyan, hiszen ha nincs tö­mege, akkor nem ütközik? — Tudni kell, hogy a neut­rínók közömbösségének mér­téke nem abszolút: függ at­tól, hogy milyen energiájú a neutrínó. Ha nagyon nagy energiájú, akkor a kölcsön­hatás valószínűsége jóval na­gyobb. Ebből következik, hogy az ilyen tulajdonságú neutrínók előállításához na­gyobb energiájú gyorsítók kellenek. Az a tény, hogy az extrém nagy energiájú neutrínóknak rendkívül nagy az áthatoló képessége, felvet egy kitűnő ötletet: az ilyen neutrínókkal át lehet vilá­gítani, meg lehet „röntgenez­ni” a Földet. — Ezek az okos kis fic­kók, ezek a neutrínók hon­nan tudják, hogy merre kell menniük? — Irányítani kell őket! Ha úgy fordítjuk a gyorsító csövét, hogy lefelé irányul­jon... — Tehát ha az Északi sar­kon a Föld középpontja fe­lé irányítom a neutrínókat, akkor kijönnek a Déli sar­kon és elmondják, — mit tapasztaltak...? — Csak „meg kell fogni” a neutrínókat! Ha elindul egy neutrinónyaláb és át­megy a Földön, akkor a Föld másik oldalán nagyméretű neutrinódetektorokat kell el­helyeznem. Ha a neutrínó ,,'kölcsönhatott” útközben, akkor vissza tudok követ­keztetni a Föld szerkezeté­re, összetételére. Milyen kölcsönhatás jöhet szóba? Többféle; hang is keletkezik: tudniillik amikor eltalál a neutrínó egy atommagot, ak­kor azt „szétrobbantja”, és ez egy torló hullámot kelt, ami hang formájában jele­nik meg és mikrofonnal ész­lelhető. — Ha jól értem, akkor mindez valahol az elmélet és a tudományos fantaszti­kum határán mozog... — Amiről beszéltem az biztos, hogy nem a ma tech­nikája, talán nem is a hol­napé, de nem is teljesen sience fiction, bár a határát súrolja. Mindez amit el­mondtam, elvileg megvaló­sítható, nem találunk sehol olyan problémát, amelynek megoldása elvileg lehetetlen lenne. A technikai kérdések persze megoldásra várnak: képzeljük el, legalább egy olyan óriási, tengeren úszó gyorsító kellene, amelynek kerülete pl. 100 kilométer, és amely körül van véve több ezer nehéz mágnessel, bonyolult nyalábdinamikai berendezésekkel, számítógé­pekkel. Ez ma még tényleg a tudományos fantasztikum birodalmába tartozik. Bár az amerikaiak már készül­nek egy szárazföldön műkö­dő „100 kilométeres” gyor­sító megépítésére. Négy mil­liárd dollárda kerül! Fel­szisszenünk: óriási pénz! Valóban az, bár ha a hadi­kiadásokhoz viszonyítjuk csak két atomtengeralattjáró ára! — Köszönjük az előadást. Tiszai Lajos Rehabilitált filmek Számos, az utóbbi években elkészült, ám dobozban ma­radt film kerülhet ezután a közönség elé — mondották a Filmfőigazgatóságon az MTI munkatársának, aki a korábban betiltott alkotások felől érdeklődött. Az eddig nem forgalmazott művek jó része a hivatalos filmgyár­tástól független, elsősorban fiatal alkotókat tömörítő Balázs Béla Stúdióban ké­szült dokumentumfilm. E munkák legtöbbje az elmúlt négy évtized egy-egy máig homályos epizódjának tisztá­zására tesz kísérletet, egyko­ri szemtanúkat, kortársakat megszólaltatva. Ilyen például Ember Judit Pócspetri című filmje, ame­lyet még 1982-ben forgatott a rendezőnő a Szabolcs— Szatmár megyei községben. A több mint háromórás do­kumentumfilm a Pócspetrin 1948-ban, az egyházi iskolák államosítása kapcsán történt — máig tisztázatlan — ese­ményeket járja körül, vol­taképpen az egyik első kon- cepciósper-sorozat hátterét megvilágítva. Mész Andrásnak a cigány­ság problémáit feltérképező alkotása, a Bebukottak. va­lamint Jávor István Találós kérdések címmel Hegedűs András egykori miniszterel­nökről készült portréfilmje ugyancsak a filmtár polcain várakozott mindmáig a vetí­tési engedélyre. Kinyílt az a doboz is, amely ezidáig elzárta a kö­zönségtől Böszörményi Géza Illetlen fotók című filmjét, és vetíthető Kovásznai Györgynek — a Pannónia Filmstúdióban készült — animációs munkája, a Gitá­ros fiú a régi képtárban. Jeles András Álombrigád című játékfilmje elkészülte után öt évvel ugyancsak el­jut a mozikba. A filmről ko­rábban már készült egy 16 mm-es kópia, ezt azonban filmfőigazgatói engedéllyel is csak a legszűkebb szak­mai közönség láthatta. Kisplasztikák és hangszerek Az első közös kiállítás A jászapáti Vágó Pál Helytörténeti Múzeumban csütörtökön nyílt meg két budapesti művész, Péter Ág­nes szobrász és Gáts Tibor népi hangszerkészítő ipar­művész közös kiállítása. A kamarajellegű tárlaton főleg bronz érmék, kisplasztikák valamint porcelán alkotások fogadták a látogatókat, il­letve igényesen faragott, mí­ves citerák és ütőgardonok. A hangulatos kiállítás megnyitója után arról fag­gattam Péter Ágnest, ho­gyan vetődtek el Jászapáti­ba? — A nyáron férjemnek, Gáts Tibornak volt egy ki­állítása a budapesti Kálvin téri Népművészeti Stúdió­ban, ahol Jászapátiból is megfordultak érdeklődők. Később meghívólevelet kap­tunk innen, mi pedig öröm­mel mondtunk igent. — Mindig együtt állíta­nak ki? — Képzelje, még soha nem állítottunk ki közösen, ez az első alkalom! Egyéb­ként már régóta terveztük. Én több nagy közös tárlaton vettem már részt, de min­dig másokkal. —A bemutatott alkotások­ból ítélve úgy tűnik, a bronz a kedvenc anyaga. — Sok szobrász speciali­zálja magát egyetlen anyag­ra. Én nem hiszem, hogy a szobrászat mesterség lenne, és azt sem hiszem, hogy egyetlen anyaghoz kellene kötődnie. Én szeretnék min­dent kipróbálni; a fát, a Kö­vet (van is ezekből egy-két darabom, de nem nagyon jellemző) a viaszöntést. Leg­utóbb Siklóson egy alkotó­táborban a kerámiával ba­rátkoztam meg. Sokat jelen­tett nekem ez a tábor: érde­kes volt nyomon követni, hogy mit tudnak kezdeni az anyaggal a szobrászok és a keramikusok, ha összeeresz­tik őket. Nagyon jó dolgok születtek. — Munkái zöme kisplasz­tikái alkotás. Vannak-e mo­numentális szobrai? — Csináltam már köztéri munkákat, amelyek többnyi­re építészeti alkotások dí­szítőelemei. Például a buda­pesti Vörösmarty téri kan- deláber-kút oroszlánjait, az­tán több portrét. Ybl-ét, Arany Jánosét. Nemsokára egy káposztásmegyeri órato­rony munkálataiba kapcso­lódok be. — Kisplasztikáinak olykor meghökkentő címeket ad. Mi az oka ennek? — A gyökerei oda nyúl­nak, hogy szeretek egyedül lenni, amikor dolgozom, de ugyanakkor szeretem az em­berek társaságát is. E ket­tősség tükröződik munkáim­ban. Ezenkívül olyan gondo­latok foglalkoztatnak, ho­gyan tudom az ösztönöst és a tudatost megfogalmazni, megformálni, láthatóvá ten­ni. Legvégül mindig oda lyukadok ki: az ember ma­radjon tisztességes. Gáts Tibor népi hangsze­reket készít. Hogy miért ép­pen citerákat, annak igen egyszerű az oka: — Nem tanultam zenélni soha, de a népzenét mindig is szerettem. Az egyetemen az egyik évfolyamtársam ki­válóan játszott citerán. így hát én is kedvet kaptam hozzá. Aztán csak úgy ma­gamtól elkezdtem - faragni. Gyermekkoromban is sokat faragcsáltam, szóval nem voltam ügyetlen. — Hogyan sikerült az el­ső darabja? — Mit mondjak, voltak vele gondok; főleg az érin­tőkkel. Nem akart tisztán szólni a hangszer. Később A kiállítás egy részlete Fej (bronz) azonban megtanultam, ho­gyan lehet hajszálpontosan a fába illeszteni a fém érintő­ket. — Többfajta citerát is lát­ni a kiállításon. — A citerák lényeges tu­lajdonságai voltaképp meg­egyeznek. Abban térnek el, hogy a dunántúli tájegysége­ken inkább az úgynevezett hasas, míg az Alföldön a keskenyebb citerák a hasz­nálatosak. — Milyen faanyagokat használ a hangszereihez? — A fedőlapok a rezonan­cia miatt fenyőből készül­nek, a végek pedig kemény­fából; bükkből. körtéből, ju­harból, kőrisből. — Láthatunk itt egy kü­lönleges formájú hangszert is. — Ez az ütőgardon, amely kifejezetten ritmushangszer. A Gyimesben használták, Magyarországon a táncházi zenekaroknál látni ilyet. A hangszer teste egyetlen nyárfából van kifaragva, csak a fedőlapja fenyő. Ügy szólal meg, hogy pálcával ütik a húrt, miközben bal kézzel csipkedik is egyben. — Tud adatot mondani ar­ról, hogy hová jutottak el a világban a hangszerei? — Konkrét adattal nem szolgálhatok, de azt mond­hatom. hogy külföldre előbb került belőlük, mint ideha­za. Egyébként már a világ minden táján vannak citerá- im. — Miről lehet felismerni őket? — Sötétebbek a színeik. Péter Ágnes és Gáts Ti­bor kiállítását december 12- ig látogathatják az érdeklő­dők. J. J. (Fotó: T. Z.) Okos eszközök az iskolákban A krétától a számítógépig Amióta az emberiség történetében, az oktatás intézményesült mindig is szükség volt az ismeretek elmélyítéséhez szemléltető eszközökre. Ha úgy tetszik, a technika vív­mányai bármilyen kezdetle­ges formában is. de bevonul­tak az oktatás tárházába. Vég nélkül sorolhatnánk az eszközöket a legegyszerűbb tárgyaktól az elmés szerke­zeteken át a mai korszerű műszerekig. A felgyorsult fejlődés, a tudományos-tech­nikai forradalom napjaink­ban olyan termékeket „dob piacra”, amelyek egyre in­kább nélkülözhetetlenné vál­nak a mindennapi oktató­nevelő munkában. Mondjuk húsz-huszonöt évvel ezelőtt még majdhogynem szenzá­ciószámba ment egy televí­zió beszerzése egy általá­nos iskolában, hasonlóan el­ismerést váltott ki egy mag­netofon, lemezjátszó, ké­sőbb pedig az írásvetítő al­kalmazása. Jó, jó — mondhatná bár­ki, nem kell azért ezektől az eszközöktől hasra esni;amíg nem voltak, addig is nevelt az iskola kiváló tudósokat kutatókat, művészeket több száz éven keresztül. Való igaz, audiovizuális eszköze­ink alig tekintenek vissza néhány évtizedes múltra, ám létük fontossága, hasz­nossága ma már elvitatha­tatlan. Egyszerűen azért kaptak helyet az iskolai ok­tatásban, hogy az intézmé­nyek lépést tudjanak tartani a korral. Kihívás ez a javá­ból, amelynek meg kell fe­lelni ! A második világháborút követő, viszonylag gyorsan kibontakozó tudományos­technikai forradalom idő­vel műszaki haladássá vál­tozott, amelyben — sajnos — több területen látványo­san lemaradtunk. A számí­tógépek tömeges megjelené­se viszont felpezsdítette az eseményeket. Küszöbön áll egy nemzedék, amely máris megbarátkozott az új tech­nikával. Hogy kikről van szó? Természetesen a mai ál­talános és középiskolás kor­osztályról, amely kétségkí­vül a legfogékonyabb az elektronizációra. Az oktatás- politikával foglalkozó tárca szakemberei idejekorán fel­ismerték. hogy csak úgy tu­dunk felzárkózni a világ él­vonalához, ha a számítás- technikát, mint fiatal tudo­mányt, beiktatjuk az elsa­játítandó ismeretek közé. Már 1971-ben meghirdették hazánkban a számítástechni­kai központi fejlesztési prog­ramot, amely fi gy elemfelkel- tőnek kitűnő volt, ám akkor még igen csekélynek bizo­nyult az iskolai géppark, és persze nem állt rendelke­zésre kellő számú szakem­bergárda sem. Következés­képp elkezdte és befejezte iskolai tanulmányait né­hány olyan korosztály, amely legfeljebb a televí­zióból, vagy képekről lát­hatott számítógépeket, ne­tán szakkönyvekben olvas­hatott róluk. Az oktatásban is használ­ható számítógépek tömeges megjelenése hazánkban a hetvenes évek végére, de inkább a nyolcvanas évek elejére tehető. Ekkortájt — egészen pontosan 1983-ban, úgy ahogy kinővén a gyer­mekcipőt — indult meg az iskolai számítógépesítési program, amely első lépcső­ként csak a középiskolák felszerelését célozta meg, az általános iskolák esetében valamelyest csúszott az idő­pont. Az intézmények több­nyire központi keretből, sa­ját költségvetési megtakarí­tásukból vagy vállalati tá­mogatással jutottak számító­gépekhez. A kívánatos mennyiségű géppark elérése azonban szinte mindenütt gondot okozott és okoz ma is, hiszen ezek a komputerek meglehetősen drágák. Ma úgy fest a helyzet, hogy a központi program­nak megfelelően valameny- nyi hazai alsó- és középfokú oktatási intézményekben megtalálhatók a számító­gépcsodák, amelyek már nem csupán a számítástech­nikai ismeretek tanítását te­szik lehetővé, hanem hozzá­járulnak különböző tantár­gyak eredményesebb elsajá­tításához. Hogy mennyire eredményesen? Erre voltak kíváncsiak a közelmúltban megyénk néhány iskolájá­ban a Népi Ellenőrzési Bi­zottság szakemberei. A szá­mítástechnika bevezetése az általános és középiskolai oktatásban címet viselő ösz- szefoglaló jelentésük — egyelőre néhány településre kiterjedően — szolgál némi tanulsággal. A vizsgálat cél­ja annak megállapítása volt, hogy az elért eredmények mennyiben felelnek meg az eredeti célkitűzéseknek, il­letve az elektronizáció meg­honosításában mutatkozó el­maradásoknak, ellentmon­dásoknak, feszültségeknek mik az okai. Nem a legfontosabb prob­léma, de megemlítendő: a gépek vásárlásakor a szűk piaci lehetőség és a vállala­ti segítség egy vegyes gép­parkot eredményezett; több­ségük a Commodore család terméke, de néhol akad kö­zöttük Videoton gyártmány is. Tény, hogy a gépek egy pillanatig sem maradtak a szertárakban, hanem azon­nal bevonultak az iskolai gyakorlatba. Igaz ugyan, hogy kihasználtságuk alap­vetően a pedagógusok kép­zettségétől, terheltségétől függ. S ha már a dolog sze­mélyi vonatkozásánál tar­tunk, el kell mondani, hogy az a bizonyos elektronizáci- ós program nem számolha­tott főiskolán képzett szak­emberekkel, csupán olyan pedagógusokkal, akik több­letfeladatként kapták, vagy önként vállalták a számító­géppel való foglalkozást, (őket rövid tanfolyamokon készítik fel folyamatosan.) A jelentés arról is beszámol, hogy a számítógépekkel egy­aránt szép eredményeket ér­tek el a szaktárgyakban (matematika, fizika, kémia, technika) és a szakkörök­ben, fakultációs órákon, ahol nem pusztán géphasználatot oktatnak, hanem programo­zási ismereteket is. A kisebb gondok közül való, hogy például az óraszámot néhol feltétlenül növelni kellene, ezenkívül szükség volna egy általános iskolai szakfolyó­irat kiadására, az informá­cióscsere koordinálásának megoldására, és még sorol­hatnánk tovább. Nagyiából így summázhatok elektroni- zációs programunk kezdeti lépései. Bár tegyük hozzá, meghirdetése óta voltaképp öt év telt el, s ez az idő nem biztos, hogy elegendő a zök­kenőmentes működéshez. Végtére is egy bonyolult is­kolai hálózat kiépítéséről van szó, amely nem kevés pénzzel jár. Márpedig — is­merve mai gazdasági viszo­nyainkat — az is megbecsü­lendő, hogy oktatási intéz­ményeink birtokába juthat­ták néhány számítógépiek. A remény azonban megma­rad, meg kell hogy marad­jon arra nézve, hogy köz­ponti támogatósokkal, vál­lalati segítséggel még inten­zívebben továbbfejleszthető lesz az iskolai elektronizáci- ós program. Mert ez a jövő útja. Jól felfogott nemzeti érdekünk, hogy az európai oktatási színvonaltól egy jottányira se maradjunk el, ehhez pedig mozgósítani kell minden eszközt, latba kell vetni szellemi tartalé­kainkat, hogy együtt halad­hassunk az élbollyal — a fő sodrásban. Jurkovics János

Next

/
Oldalképek
Tartalom