Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-19 / 276. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. NOVEMBER 19. SaurudipadtA r Garancia a nyilvánosság Nem tagadom, állampolgárként szorongva, tudósítóként izgatottan lépek be alkalmanként a Parlament épületébe. Nem tudom irigyeljem-e azokat a kollégáimat, akik annak idején a legfőbb beszédtémát abban találták meg, milyen volt a Gundel napi kínálata az étteremben: savanykás volt-e a kis fröccs, vagy inkább édeskés és a tepertős pogácsa elbírt volna-e még egy kis borsot? Most az „étlapon” a közéletünk pikán- sabb fogásai szerepelnek. A novemberi ülésszakon például arról kell dönteni, ki legyen a miniszterelnök, egyszóval olyan döntések előtt állnak honatyáink, melyek következményeit még unokáink is érezni fogják. Ha úgy tetszik, a reform útját kövezhetik ezek a törvények: a pluralizmusnak, a ■kiteljesedő állampolgári cselekvés-szabadságnak biztosíthatnak teret. És persze döntenek arról is a képviselők, hogy mire költsük közpénzeinket, meddig jussunk el, melyik úton, milyen nagy és gyors léptekkel a történelem belátható távlatában? Hogy állampolgárként miért szorongok? Hát csak azért, mert tudom, milyen hallatlan nagy felelősség van letéve képviselőink kezébe. Dehát azoknak a lelkiismeretére van bízva sorsunk, akiket mi választottunk, mi hát a baj? — kérdezhetné bárki. Elmondom. Az útkeresés viharos korszakát éljük. Ami tegnap kőbevésett szentírás volt, ma megmosolygott anakronizmus. Aki tegnapelőtt még zászlóvivője volt egy progresszív irányzatnak, ma meghaladott, keseredett politikusként értetlenkedik a közeli utókor — jelenkor — hálátlanságáról. A sorsomat — közös nemzeti sorsunkat — olyanok kezébe tenném hát szívem szerint, akik a ma közgondolkodásának hullámhosszán képesek politizálni, érvelni, vitatkozni és amikor nyugvópontra jutottak, lelkiismeretük szerint dönteni. De hát a ma képviselőit három esztendővel ezelőtt választottuk... Jó, tudom, sehol a világon nincs olyan parlament, ahol a perc politikájához választják a döntéshozókat. És mégis: felírom magamnak egy papírlapra a Szolnok megyei képviselőket. Tizennégyen vannak, amikor csoportülés- re összegyűlnek, igazi családdá képesek oldódni. Nevük mellé most odaírom a foglalkozást, az ágazatot is ahol dolgoznak. Nos, kiderül, hogy tulajdonképpen három területet képviselnek: az ipart, az egészségügyet és a tanácsi apparátust. A tizénél képviselő között három orvost találunk, ennek alapján azt hihetnénk, Szolnok megye akár egészségügyi nagyhatalom. Nem az: kevesebb képviselőt állítanak orvosokból azok a megyék, melyek egyetemmel, nemzetközileg elismert kutatóhelyekkel és az egészségügy szellemi bázisával rendelkeznek. Az iparban tevékenykedők legtöbbje magas tisztséget betöltő vezető: igazgató, vezérigazgató-helyettes, párttitkár, szövetkezeti elnök, de a tanácsot is elnöki szinten képviselik. Miközben böngészem a névsort, egy percre sem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy egy agrárjellegű megyében egyetlen szenátora nincs a mezőgazdaságnak! Az igazsághoz tartozik, hogy volt, ám a tsz-elnök időközben a megyei tanács elnökhelyettese lett, de emberségét dicséri, hogy ebben a minőségében sem feledkezik meg róla, kiknek a voksai juttatták az Országházba. így hát a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok tényleges honatyai képviselet nélkül maradtak. De vajon ki a parlamenti szószólója megyénkből a pedagógusoknak, művészeknek, népművelőknek, kereskedőknek, a szolgáltató iparban dolgozóknak? Szolnok megye arról is nevezetes, hogy számos egyenruhás intézménynek biztosít állomáshelyet: ki képviseli a katonákat, a KISZ-korú fiatalokat, vagy a nyugdíjasokat? Ki képvisel engem, hiszen szavazatommal Csűri Péter szajoli gyógyszerész kisebbségben maradt és nem lett képviselő? Jó, a párttagok számát illetően elérjük a 75 százalékos parlamenti átlagot, dehát kin kellene most számon kérni a mégis meglévő egyéb aránytalanságot? Emlékszem, a választások előtt a falakon megjelentek az annyiszor megmosolygott, sztereotip plakátok; „Szavazz a népfront jelöltjeire!” Aztán már csak az volt hátra, hogy elandalodjunk a demokrácia oly széles perspektíváján, amely még azt is lehetővé teszi, hogy akár két jelölt között is választhatunk. S miközben elzsongított bennünket a ránk szakadt állampolgári döntésjog, soha nem vettük számba, hogy így együtt kik is lesznek majd szószólóink az ország legmagasabb fórumán? Bíztunk azokban, akik a jelöltet állították, és nem láttunk tovább — akkor, ott a szavazólappal a kezünkben — az urnánál, ami elé léptünk. Meg sem fordult a fejünkben, hogy talán mások sem számoltak azzal, hogy fehér foltok — méghozzá mekkora fehér foltok! — lesznek a parlamenti érdekképviseleten, amekkorák ma vannak. Persze, ezen ma már kár meditálni, hiszen három évvel vagyunk a választások után és kevés híján kettővel az újabb választások előtt. Az sem teljesen igaz így, hogy egy parlamenti delegátus elkötelezettségét a foglalkozása határozza meg egyedül, hiszen a társadalmi viták során, no meg a képviselői fogadó órákon üzenhetünk velük a tornyos házba. Elmondhatjuk képviselőinknek mit szeretnénk elérni, hogy lenne jobb, s ahhoz, hogy eljussunk célunkhoz, milyen utat látunk járhatónak. Most már csak abban kell bíznunk, hogy képviselőink ezeket az üzeneteket át is adják. És lám, eljött az az idő, amikor megbizonyosodhatunk erről is. A televízió jóvoltából bármelyik állampolgár szinte beülhet a faragott széksorokba, de nincs titok és elrejteni való a sajtó képviselői előtt sem, akik élnek is azzal a lehetőséggel, hogy a történések közvetlen közelébe férkőzhetnek, így hát a képviselői munka — ha úgy tetszik — kirakatban zajlik. És ez a nyilvánosság lehet a garanciája annak, hogy az elkövetkezendő választásokon azokat küldjük majd az Országházba, akikre valóban szükségünk van. Jásztelek, Alattyán Külön kasszán, harag nélkül A falugyűlésen mindig akadt egy-egy renitens felszólaló, aki sérelmezte az összevonást, de a meghívott megyei vendégek előtt nem kellett szégyenkeznie a vezetőknek, mert a dolgok azért mégis jól álltak. A hangok csak néhány éve erősödtek meg, a tavalyi falugyűlésen már konkrétan felvetődött a gondolat, idén tavasszal pedig a községi fórum egyöntetűen el is határozta a különválást. A falugyűlést megelőző időkben csúcsosodtak az indulatok Jásztelken, mozgásban volt az egész falu. A csokorba szedett évtizedes sé^ relmek beárnyékolták az együttélés felhőtlen éveit is, pedig ahogy a kedélyek lecsillapodtak világossá vált, hogy korántsem járt olyan rosszul a házassággal Jásztelek. A formát ugyan megadták Az önállóság elvesztéséért a falu Daloesa Mártonnét, az akkori megbízott tanácselnököt hibáztatja. Egy falugyűlésen nyilvánosan meg is vádolták, hogy „eladta” a falut. A nyugdíjas tanítónő, volt igazgatóhelyettes, azóta hátat fordított a világnak, emberkerülő lett. — Hónapokig nem volt tanácselnök a faluban — emlékszik vissza Daloesa Mártonné —, és engem kértek meg, hogy vállaljam el ideiglenesen, úgyis hamarosan megszűnik itt a tanács. Tanítottam és naponként három órát töltöttem a tanácsházán, a nyáron pedig kórházban voltam. A novemberi falugyűlésen, meg a decemberi tanácsülésen, más napirendi pontok mellett, én terjesztettem elő az egyesülést. Nem volt ellen- vélemény. Simán ment minden. Még az előterjesztést sem én készítettem, csak a felolvasás volt a feladatom. A legutóbbi falugyűlésen töredelmesen vallották meg néhányan, hogy szégyellik magukat, mert akkor nyújtották a kezüket, de most már könnyébb érvelni a saját érdekek mellett. ’76 őszén a formát ugyan megadták a demokráciának, de kész tények előtt álltak a helyi vezetők, nem volt választási Tény, hogy az elmúlt 40 évben nem fejlődött annyit Jásztelek, mint társközség korában. Óvoda, gyógyszer- tár, ABC, étterem, szolgálati lakások épültek, színvonalas művelődési házat alakítottak ki, s csaknem teljesen megoldották a vezetékes vízellátást, bővült a burkolt utak, járdák hossza, a letelepedés segítésére közművesített telkeket osztottak. Mi kell még nekik, kérdezi méltatlankodva az alattyáni vendéglőben iszogató társaság? Harag nincs, teszik hozzá, de ne felejtsék, hogy Alattyán nélkül nem másztak volna ki az elmaradottságból. Sőt, ők úgy látják, lehetőségük. Központilag kidolgozott településfejlesztési koncepció alapján az összevonásra kijelölt települések testületéi sorra szavazták meg az egyesüléseket. Így volt ez először Jászalsó- szentgyörgy, Jánoshida és Jászboldogháza esetében is, ahol hosszabb huzavona után végül is a felsőbb szervek bizonytalanságába belekapaszkodva tudták a községek megőrizni önállóságukat. Alattyán és Jásztelek ösz- szevonásáról azonban nem voltak kételyek és ennek lebonyolítását konkrét feladatként kapta a Jászberényi Járási Hivatal is. Nem kértek tőlük véleményt, csak meg kellett valósítani egy országosan jónak ítélt koncepciót. — A központi elképzelés egyébként valóban nem volt rossz — mondja dr. Moso- nyi Sándor, a hivatal akkori elnökhelyettese. — A szétaprózott anyagi és szellemi erők koncentrálása valóban az ellátás magasabb színvonalát, hatékonyabb gazdasági, politikai munkát ígérte. Az más kérdés, hogy mely településeknél lett volna az összevonás kívánatos, de Jászteleknek hasznára vált a közös tanács. Alattyán húzta a rövideb- bet a közös évek alatt. A jásztelki bisztróban és az ABC-ben éppen ellenkezőleg látják: hiszen éppen azért válnak, mert a székhely községbe aránytalanul több pénz jutott, pedig csaknem egyforma a két település. És sorolják, hogy ott óvoda, posta, takarékszövetkezet, ABC, varroda, benzinkút, két szolgálati lakás épült, bővítették az iskolát. megvásárolták a Geese Árpád hagyatékot, és még akkor út, járda, víz... harag nincs, teszik hozzá ők is, de jobb lesz külön kasz- szán. Hogy valóban jobb lesz-e azt a jövő mondja meg, de hogy a válás kimondatott, az már bizonyos. — Itt a rendelet — teszi az asztalra a közlönyt Ivan- csics Ferencné kirendeltségvezető — törhetjük a fejünket, hogyan áll össze az apparátus. Itt ketten vagyunk, hárman átjönnek Alattyán- ból, a vb-titkári állást meghirdettük, elnököt választanak a tanácstagok, vagy megbízunk valakit a választásig, az apparátusba kell még egy ügyintéző és a ga- meszhoz három. Sok dolga van Kisbakonyi Zoltánná elöljárónak is, hogy kialakuljanak a januári munkakezdés feltételei. A könyvtárat a napokban költöztetik át a művelődési házba, és azután pénzmaradványból megkezdődhet a régi tanácsháza át-(vissza) alakítása. Néhány hónapig így is a házasságkötő teremben zsúfolódnak össze. A megnövekedett bérköltségek miatt elmarad a tornaterem építése, és évekig alig jut pénz az utak, járdák fenntartására, közérdekű bejelentések teljesítésére. Nagy volt a lelkesedés tavasszal, mondja, de ezután kell csak igazán összefognia a falunak, hogy valóban meg tudjon állni a saját lábán. Elválnak békében Alattyánban azért mégis kevesebb problémával jár a különválás. A közöt tanács elnökének, Kiss Károlynak is kevesebb lesz a gondja, bár vállalta, vitte is becsülettel két falu terhét. — Arra törekedtem — hogy ne érezzék a szomszédban mostohagyereknek magukat, mégis neheztelnek rám. Jásztelken azért, mert „haza húz a szívem”, itthon pedig, mert „jobban szerettem” a szomszéd falut. Különösen vigyáztam a közös pénz arányos szétosztására. A központi támogatásokkal azonban ezt nem tehettem, mert azokat címkézték egy- egy feladathoz. Végül is elválunk békében, de a kapcsolat nem szakad meg, mert összeköt a téesz, közös ügyintézője lesz az építésügynek és még más igazgatási feladatoknak is. Meg azután szomszédos falu marad továbbra is Jásztelek és Alaty- tyán. Lukácsi Pál Harag nincs, de... Kancsalgondozó Múlt év májusától üzemel Szolnokon, a Rendelőintézetben a Kancsalgondozó. A korszerűen felszerelt rendelőben naponta huszonöt-harminc gyereket tudnak megvizsgálni. A rendelést két orvosnő — dr. Fazekas Zsuzsa és dr. Paxy Klára — valamint négy szemész szakasszisztens látja el. Felvételeink dr. Fazekas Zsuzsa rendelésén készültek (Nagy Zsolt felvételei)
