Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-17 / 274. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. NOVEMBER 17. Nagy érdeklődés kíséri a török gasztronómiai napokat Szolnokon. A Véndiák ételbárban november 19-ig tartó programot a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola szolnoki tagozatának ínyencklubja és a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat gyermekélelmezési leányvállalata közösen rendezik. Az ételbár vendégei eredeti török ételeket és italokat ismerhetnek meg, többek között Pandeli tavugu, Kadin budu, Törlösii és Bahcivan kebab szerepel az étlapon (Fotó: Nagy Zsolt) Mezőtúr köszöni jól van Beszélgetés Papp János városi tanácselnökkel A mezőtúri városi pártbizottság 1986. április 6-án arról határozott, hogy a város tanácsi vezetése „készítsen kasszát” és szedje sorba azokat a tendenciákat, melyek a település fejlődését, sorsát, jövőjét alapvetően meghatározzák. Mit mutat az összegzés, merre halad Mezőtúr városa? — erről kérdeztük Papp Jánost a városi tanács elnökét. — Kezdjük a népesség számának alakulásával: 1986 utolsó napján a város lakóinak száma huszonegyezer- nyolcvannégy fő volt, a következő esztendőben kétszázharmincnyolc ifjú állampolgárral gyarapodott Mezőtúr, ám Rétszázharminc polgártársunk ej. is távozott az élők sorából. Voltak akik elköltöztek városunkból, így a lakosság száma húszezer- nyolcszáznégy főre csökkent. Nőtt a 14—18 évesek, valamint a nyugdíjkorhatárt elértek száma. — Manapság egy település erejét, fejlődőképességét a foglalkoztatottak száma jelzi. A kenyérkeresők létszáma miként változott az elmúlt esztendőkben? — Nincs annyi munkahely, ahányan dolgozni szeretnének, és ezt a tények is igazolják. 1986-ban 10 260 volt a foglalkoztatottak létszáma, s ez 1987 végére” 8259 főre csökkent; több mint kétezerrel kevesebben tartoztak a foglalkoztatottak sorába. Érdekes módon a városban tíz főnél több dolgozónak egyszerre nem mondtak fel, így az ezzel járó támogatást nem is vehetik igénybe. A foglalkoztatási gondok az idei esztendőtől jelentkeztek komolyabban, hiszen többen hazatértek környező településekről, ahol eddig építkezéseken dolgoztak, de a Túr- kevei Afit is harminc emberünktől vált meg. Az idei év első felében hetvenen jelentkeztek munkára, a létszám felét sikerült elhelyezni, április 1-jétől többen közhasznú rhunkásként keresik meg a legszükségesebb betevőt, az ő létszámukat kívánjuk tíz fővel növelni. — Miként gazdálkodnak a város termelő üzemei? — Tisztességgel, becsülettel végzik a munkájukat, de csodákra nem képesek, mivel a hatékonyabb munka korlátja a tőke hiánya. A mezőgazdaságban keresett kenyér látszik a legbiztonságosabbnak, hiszen az itt dolgozók száma — ezernyolcszázötvennyolc dolgozó keresi ebben az ágazatban a kenyerét — viszonylag állandó. A mezőgazdaságban még szerény beruházásra is futotta, így a víztakarékos öntözésre 25—30 millió forintot fordítottak és felújították a két termelőszövetkezet szarvasmarhatelepét, folytatódik a nagyüzemileg gazdaságtalanul működtethető ágazatokban a bérbeadások gyakorlata. — A városban gyakorta megforduló úgy látja, hogy strukturális robbanás a kereskedelemben sem következett be. v — Valóban, a boltok száma jelentősen nem változott, néhány egyszemélyes, gazdaságtalanul üzemelő kis bolt megszűnt. Ezeknek újabb gazdát még nem találtunk. A kereskedelemben dolgozók száma mintegy negyven fővel csökkent. Az árukínálat átlagos színvonalú, nálunk is azok a hiánycikkek, melyek az ország más területén. Az építőanyagok választéka ugyan bővült, de még mindig nem elég jó. s valamelyest javult a tüzelőanyagok kínálata is. — A kisiparosok miként reagáltak az adózással kapcsolatos jogszabályok megváltozására? — Azt mondanám, hogy kicserélődött a kisiparosok tábora. Sokan visszaadták az ipart, mások viszont kiváltották, így hát valójában a szolgáltatás színvonalában csökkenés nem történt, csak éppen mások gyakorolják ugyánazt a mesterséget. — Az elmúlt években mennyivel lett „városiasabb” Mezőtúr? — Néhány tőmondatban a lényeg: 1985 végén a lakás- állomány 7752 volt, ’86-ban 84-gyel gyarapodott — ám 63-mal csökkent is a következő esztendőben 117 lakás épült és 42-őt kellett szanálni. Az idén 28 lakás került tető alá, s 75 építése van folyamatban. Bár az anyagárak növekedése visszavetette az építési kedvet, a tervünk teljesült. A bölcsődék férőhelyének számát ideiglenesen csökkenteni kellett, minden igényt ki tudunk elégíteni, ugyanezt mondhatjuk el nagyjából az orvosi ellátásról is. Nagy feladatunk lesz a kórház rekonstrukciója, melyhez 1989. január 2-án látunk hozzá, s az év végére be is fejezzük. Szociális otthonaink valamennyi férőhelye foglalt, és tudjuk jól, hogy az évi 4 millió forintnyi szociális segély nem oldja meg az elaggottak anyagi gondjait. Egyszóval a város, hetedik ötéves tervi költségvetése tartalmazza mindazokat a feladatokat, melyeken az MSZMP városi bizottsága részünkre megfogalmazott. Ha valaki azt kérdi, hogy vagyunk, azt válaszoljuk rá: köszönjük jól, de lehetnénk jobban is! — Pb — Elfogytak Abádszalókon a déli üdülőterület telkei, de az érdeklődés változatlanul nagy, sürgeti a második ütemben az úgynevezett északi üdülőterület mielőbbi kialakítását. Házépítésre alkalmas, belterületi telkekben sem dúskálnak a nagyközségben, noha 1987 áprilisában az akkori helyzetet még jónak ítélte a tanács végrehajtó bizottsága. A Délibáb és Régiposta utcán kialakított 17 építési telek beépítési kötelezettségét ez év végére határozták meg. Az Alkotmány és Szivárvány út térségében kialakított telkek is gazdára találtak egy kivételével, azóta újabb házhelyeket nem alakítottak ki. Elkezdődött az Arany János—József Attila úti tömbfeltárás tervezése, de abbamaradt, nem vizsgálták fölül a Vásártér beépítési tervét sem. Jelenleg az építtetők számára csak az abádszaióki Üjportán tudnak telket ajánlani, kedvezőbb fekvésű annyi sincs, amennyi a községpolitikai célok végrehajtása szempontjából szükséges lenne. A telekgazdálkodási feladatok javítása érdekében a nagyközségi tanács vb-határozata sürgeti a tömbfeltárás és a Vásártér tervenek elkészültét, a tooD- lettelkek feltárására irányuló hatósági munkát. A korábbi évek tapasztalatai is bizonyítják, hogy a befektetett pénz haszonnal térül meg: egyrészt a települést gazdagítja, másrészt a lakosság életkörülményei szempontjából sem közömbös, hogy lakásteremtő törekvéseit milyen színvonalon tudják támogatni, líöz- ségpolitikai oldala sem elhanyagolandó a témának, hiszen minőségi telkek kialakításával olyan szakemberek letelepedése is elősegíthető, akik hosszú távon dolgoznak a település javára. Pénz, szállás, munkahely Vissza a börtönbe? T. I. igazi nehézfiúnak számít. Élete eddigi három és fél évtizedének felét börtönben töltötte, számláján lopás, rablás, betörés, testi sértés szerepel. Egy éve szabadult, feltételesen. N.-ben találkoztunk, ahová Magyar József hivatásos pártfogó kalauzolt el. Ügy tűnik, T. I.-nek talán szerencséje lesz. Talán. Űj élettársa lakásán beszélgettünk, aki befogadta. Egyelőre vége az egy éve tartó viszontagságoknak. — Nagyon kevés pénzzel szabadultam — kezdett mesélni a magas, szőke, kissé már kopaszodó fiatalember. — Az anyámhoz nem mehettem, nem fogadott be. Parkokban, padokon aludtam, aztán egy vándorcirkuszhoz szegődtem. Nemsokára elküldték, így megint kiszorultam a szabad ég alá. Aztán jött a kórház... Erről már a pártfogó is mesélt útközben, a kocsiban. Öngyilkossági kísérlet öngyilkossági • kísérletet követett, de a huszonvalahány alkalom sem volt elég véget vetni az életnek. Valószínű, hogy a kísérletek alapvető oka a kórház melege és kosztja volt, ami bizony csábító a huzatos köztéri éjszakák korgó gyomrú ébredései után. Különösen a hűvös novemberben vagy a hideg téli hónapokban. Gyógyszer, érfelvágás, éles tárgy a gyomorba..., hogy legyen fedél és élelem. Mások is így csinálják. De hisz maga főzte a levest, egye is meg — hallom az olvasói felhördülést, az előbbi sorok olvastán. Maga lett bűnözővé, másszon is ki a bajból! Csakhogy, a dolog korántsem ilyen egyszerű. Ezt jelzi az is, hogy a fejlett szociálpolitikai intézményrendszerű országokban az állam és a társadalom a mienknél lényegesen jobban felvállalja a börtönből szabadultak beilleszkedésének ügyét. Életem során eddig még soha nem léptem ki börtönajtón büntetést letöltött szabadulóként, így nem tudom, mit érhet igazán a szabadságnak ez az első pillanata. Azt is csak elképzelni próbálom, hogy milyen érzés lehet büntetett előéletűként, frissen szabadultán tagja lenni a társadalomnak. Gyanítom, nem túl kellemes. Néhány száz vagy ezer forintnyi rabkeresménnyel a zsebben, nem ritkán éjszakai szállás nélkül, vállalati munkaügyisek szigorú — és esetenként megvető tekintetének kereszttüzében, nem lehet könnyű a szabaduló- nak az útravalóul kapott előírásokhoz tartania magát. Legközelebbről, és valószínűleg a legteljesebben, a bírósági hivatásos pártfogók ismerik a szabadulok ügyeit-bajait.i A pártfogói felügyelet gyakorlása során ugyanis naponta találkoznak a pénz, a szállás és a munkahely Bermuda-háromszögé- vel, amiben sorra tűnnek el a frissen szabadultak. — Könnyen lehet ma nálunk a börtönből kedvezménnyel, a kiszabott időnél korábban szabadulni — mondta némi iróniával Magyar József megyei bírósági hivatásos pártfogó. — Az eljáró bíróság ilyenkor jórészt a benti magatartás alapján dönt. Tehát, hogy az elítélt jól tisztelgett, katonás volt a magatartása, és szépen vetette meg az ágyát. Azt már nemigen vizsgálják, hogy kint mi vár rá, milyen körülmények közé cseppen, nem kényszerül-e hamarosan újabb bűncselekményt elkövetni. — Kijön az elítélt a börtönből — folytatta Magyar József gondolatát kolléganője, dr. Tasi Judit —, és alig van pénze. Ez az első hatalmas gond. így van ez pártfogolt szabadulónál és pártfogói felügyelet alá nem helyezettnél egyaránt. Aztán a szállás. Ha szerencsés, van családja, és fedél lesz a feje fölött... — És ha nincs? A pártfogók tanácstalanul bólintottak: no, hát ez az! Látszott, ismerős, sőt a meg- unásig ismételt dilemma ez a munka számukra. Hol komolyan, hol pedig valami kesernyés iróniával rakosgatták '■ össze a választ erre az igazán pontosan aligha megválaszolható kérdésre. Munkásszállás nincs! Ha egyébként lenne, szabadunknak akkor is csak elvétve adnak. A gondnok nem vállalja a rizikót. Albérlet? Reménytelen. Talán mi nyugodt szívvel fogadnánk a lakágunkba egy börtönviselt vadidegent? Ugye, hogy nem! Akkor pedig maradnak a parkok padjai, a lépcsőházak és a hidak. — Átmeneti szállásra lenne szükség — vonta le a következtetést dr. Tasi Judit. — Olyanra, ahol szükség esetén nemcsak fedelet, hanem munkát is találna a rászoruló. Nem lenne kötelező ezt választania, de az átmenetet lehetne vele biztosítani. A fejlett országokban ennek kialakult gyakorlata van. Én magam az angol és a svéd példát ismerem. Ott már a börtönben elkezdik a szabaduló felkészítését, és mire kilép az intézet kapuján, már segély, szálláslehetőség és munka várja. Ha elvárjuk az elítéltektől, hogy szabadulván rendes emberekké váljanak, akkor a lehetőséget is biztosítani kell ehhez nekik. Nehezítik persze a helyzetet az ország gazdasági bajai. Érvek, érdekek ütköznek, s az ellentmondásokat feloldani nehéz. Segélyt — mondja a pártfogó, de már készen is az ellenérv: kevés a pénz a tanácsi segélyezésre is, kevés általában a szociálpolitikára. Munkahelyet — mondja a pártfogó, de tudja ő maga is az ellenvetést: foglalkoztatási gondjaink országosan egyre sűrűsödnek, a munkahelyteremtés pedig nem olcsó mulatság. Ma már .okkal mondja a vállalati munkaügyes a közbenjárni szándékozó pártfogónak, hogy miért pontosan a maga visszaeső betörőjét vagy rablóját vegyem fel segédmunkásnak, amikor öt másik, öt tisztességes ember közül válogathatok. És vállalati szempontból tökéletesen igaza van. Csapda ez a javából. Működik a különféle igazságok mechanizmusa. A pártfogói hálózat a pártfogók legnagyobb jószándéka ellenére sem képes a rohamosan szaporodó kritikus esetek orvoslására. Ekkora leterheltséggel — személyenként százötven körüli pártfogolti létszámmal —, már-már nevetségesen kevés igazságügyi segélykerettel, más eszközök és jogok híján nem is lehet ez másként. A megoldás mégsem késhet már sokáig, hiszen az a társadalom amelyik — jogosan! — követelményeket támaszt a börtönből szaba- dulókkal szemben, biztosítania kell az elemi feltételeket is az általa megállapított erkölcsi és jogi előírások betartásához. Mert bár a bevezetőben említett T. I. helyzete egy évi hányódás után rendeződni látszik, nem tudni, hogy a többiekkel mi lesz. Vissza a börtönbe?! L. Murányi László Adós fizess! Ülök a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat Szolnoki Üzemigazgatósága vezetőjének irodájában és nem tudok szóhoz jutni a meglepetéstől. Csak úgy röpködnek az öt- meg hatjegyű számok a fejem felett. Súlyos ezrekről, milliókról esik szó. Mint megtudom, az üzemigazgatóság területén 136 ezer magánfogyasztót tartanak nyilván, s ebből csaknem 35 ezren Szolnokon vannak. Ugyanakkor a vállalat úgynevezett kintlévősége hosszú évek átlagában meghaladja az 1 millió 800 ezer forintot, ami abból származik, hogy léteznek akik fittyet hánynak a szabályokra, magyarul nem fizetik az áramszámláikat. S az is igaz, hogy az az 1 millió 800 ezer forintos hátralék jó 80 százaléka a szolnoki fogyasztók lelkén szárad. Én mindenesetre furcsának tartom a dolgot, mivel ha egyesek nem vesznek tudomást adósságaikról, az még sajnos, adósság marad, sőt van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy nem fogy, hanem növekszik. Talán ezért is vagyok úgy vele, hogy az államnak sem szeretek tartozni, így aztán igyekszem gyorsan túl lenni rajta, s ha eljön a fizetés napja, rohanok az OTP-be rendezni számláimat. Persze nem vagyunk egyformák. Azt is tudom, hogy vannak, akiknek már a megélhetésük is nehézségekbe ütközik, nemhogy még az áramszámlát is fizessék. Mindezt megértem, de az is biztos, hogy egy szolgáltató vállalat nem szociális intézmény. Mint ahogy a bolt sem, hisz ott is azonnal fizetni kell. A Titász két hónapra megelőlegezi az áramot, amit elfogyasztunk, de hosszabb időre hitelezni nem képes. így aztán megelégelték a vállalatnál a dolgot, úgy gondolták, hogy betelt a pohár, s most novemberben nagyarányú akcióba kezdtek: megpróbálják behajtani követeléseiket. Személyesen fölkeresik a késedelmesen fizetőket, s ha nem rendezik számláikat rövid úton kikapcsolják az áramot. Ha valaki azt hiszi, hogy ezzel megúszta a dolgot, téved, mert a kiszállási díjat is fölszámolják, s ha aztán valaki önhatalmúlag mégis visszakapcsolja az áramot, keményen megbüntetik. És még ez sem a végső megoldás, mert a fizetésből is letilthatják vagy pedig bírósági úton is behajthatják a tartozást. Mindezt nem azért teszik, hogy feszültséget teremtsenek... Ezt ők másképpen csinálják, de ebbe már ne menjünk bele, mert az inkább szakmai és nem morális kérdés.... — n, t, — Többhasznű telekgazdálkodás flbádszalókon
