Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-13 / 245. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. OKTÓBER 13. Sindermann az Európai parlament vendége Az Európai parlamentben kezdett háromnapos látogatást szerdán Horst Sindermann, az NDK Népi Kamarájának elnöke. Sindermann az első szocialista országbeli parlamenti vezető, aki a KGST és az EGK közötti, júniusi hivatalos kapcsolatfelvétel után a nyugat-európai közösség parlamentjében tárgyal. Az NDK volt az első szocialista állam, amely augusztusban diplomáciai kapcsolatra lépett az EGK-val. Sindermann, aki tagja az NSZEP KB Politikai Bizottságának és az NDK Államtanácsának elnökhelyettese, az Európai parlament szocialista frakciójának meghívására érkezett Strasbourg- ba. A szocialista csoport elnökségén kívül Sindermann tárgyal az Európai parlament vezetőivel, az Európai Közösségek Bizottságának tagjaival, valamint, a kereszténydemokrata és a kommunista frakció vezetőivel is, fl rendezés az Idd parancsa (Folytatás az 1■ oldalról) közi politikában meglevő bizonytalansági- tényezők felszámolása és a' világbéke fenntartása szempontjából. Az utóbbi években általános irányzattá vált az enyhülés a világpolitikában. Ilyen kedvező nemzetközi helyzetben nyilvánvaló a kapcsolatok rendezése két olyan nagy ország között, mint. Kína és a Szovjetunió. Ez a két hatalmas ország ugyanis, ha közös erővel lép fel a világbéke és a fejlődés érdekében, jelentős mértékben előmozdíthatja az enyhülés ügyét. Közép-flmerika Szovjet-amerikai konzultáció Üjabb szovjet—amerikai szakértői konzultációt tartattak nemrégiben Közép- Ameriikáról. Szovjet részről Jurij Pavlov, a szovjet külügyminisztérium első latinamerikai osztályának vezetője, amerikai részről pedig Elliot Abrams amerikaközi ügyekben illetékes külügyi államtitkár vett részt a Londoniban megtartott véleménycserén. fl szovjet diplomácia vezetője hazautazott Párizsból Sevardnadze beszéde az UHESCO-ban Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter kormánya támogatásáról biztosította az ENSZ Nevelési, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) szerepének és jövőjének új meghatározására vonatkozó javaslatokat. Sevardnadze az UNESCO történetében az első szovjet külügyminiszter aki beszédet mondott a szervezet párizsi szék házában. Javasolta, hogy az UNESCO állítson össze nemzetközi tudóscsoportot, amely békés célú űrkutatással foglalkozhatna a krasz- nojarszki radarállomáson. Ezzel megismételte Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának hasonló értelmű javaslatát, amellyel az amerikai gyanúsításokra, az ABM-szerződés megszegésére, válaszul felajánlotta a világ tudósainak békés kutatásokra a krasznojarszki berendezéseket. A szovjet külügyminiszter végül felvetette, hogy rendezzenek Moszkvában nemzetközi szimpóziumot „Az emberiség közös öröksége, és a harmadik évezred közelsége" címmel. A Szovjetunió UNESCO- képviselői ezzel egyidejűleg átadták a főigazgatónak a kulturális örökség védelméről szóló konvenciók ratifikációs okmányait. Sevardnadze franciaországi látogatása befejeztével sajtóértekezletet tartott, majd hazautazott. Chile — Matthei tábornok Most a pártokon a sor Fernando Matthei tábornokba chilei katonai junta tagja, a légierő főparancsnoka kedden Santiagóban ismételten leszögezte, hogy a chileiek többsége nemmel szavazott Pinochetre, s hozzátette: most a pártokon a sor. Matthei volt az első, aki a junta tagjai közül , elismerte Pinochet vereségét. Patricio Aylwin, a chilei Kereszténydemokrata Párt elnöke, az ellenzék közös szóvivője egy sajtóértekezleten kitért a válaszadás elől arra a kérdésre, hogy mikor bocsátkoznak tárgyalásokba a fegyveres erőkkel. „Eljön az ideje” — mondta. Aylwin szerint valameny- nyi ellenzéki erő megállapodásra törekszik a fegyveres és a biztonsági erők felső vezetésével. A kereszténydemokrata pártvezető „felelősségteljesnek és mélységesen megnyugtatónak” tartotta a chilei Kommunista Párt ezzel kapcsolatos álláspontját. A chilei társadalom most azt reméli fegyveres erőitől, hogy megfontolják magatartásukat és a valóságnak megfelelően „nyitnak". „Az önkényuralom irányába tett bármilyen lépésért roppant felelősség hárulna rájuk” — fűzte hozzá. A chilei nép a jövőben várhatóan még határozottabban követeli majd a népszavazási eredmény érvényre juttatását. Sürgette az Allende-kormány két volt miniszterének, Clodomiro Almeydának és Oscar Guillermo Garretonnak, továbbá Manuel Bustos és Arturo Martinez szakszervezeti vezetők börtönből való szabadon bocsátását. Az önálló palesztin állam megalakításáról kezdett megbeszéléseket október 12-én Jasszer Arafat, a Palesztin Felszabadí- tási Szervezet vezetője és Hoszni Mubarak (balra) egyiptomi elnök (MTI — Telefotó) Kína Kizárások a pártból A Kínai Kommunista Párt a meghirdetett reformpolitikával és a külkapcsolatok szélesítésével párhuzamosan erőteljesen fellép a párt soraiba nem való személyekkel szemben — írja a KKP központi lapja, a Zsenmin Zsi- pao. A lap jelentése szerint az elmúlt, évben 150 ezer párttag ellen folytattak le fegyelmi eljárást, és közülük 25 ezer embert ki is zártak a párt tagjai közül. A pártból kizártak mintegy harmad részét korrupció, csempészés, illetve erkölcstelen életmódjuk, házasságon kívüli szexuális kapcsolataik miatt távolították el a párt tagjai közül. A Zsenmin Zsipao által közölt pontos statisztika szerint 8724 párttagot találtak vétkesnek különböző gazdasági bűncselekményekben és 2839 párttagról derült ki, hogy tiltott, házasságon kívüli kapcsolatot folytat. A Kínai Kommunista Pártból egyébként 1982-től 1987 végéig összesen 177 ezer tagot zártak ki — írja a lap. Algéria Rendkívüli állapot feloldása Algírban szerdán reggel megszüntették a rendkívüli állapotot, és feloldották a kijárási tilalmat. Ezeket a biztonsági intézkedéseket a múlt hét csütörtökén vezették be az utcai zavargások megfékezésére. Az úttorlaszokat városszerte eltávolították, a katonaság az utcákról elvonult, a forgalomban nincs fennakadás. Az algériai főváros magaslati pontjait — többek között a biztonsági szolgálat központját és a Nemzetvédelmi Minisztériumot — viszont változatlanul páncélozott járművek vigyázzák'. Új csehszlovák szövetségi kormány Gustáv Husák csehszlovák köztársasági elnök szerdán kinevezte az új szövetségi kormányt. A kabinet élére — a CSKP KB javaslatára, a lemondott Lubomir Strougal helyére — Ladislav Adamec volt cseh miniszterelnök került. Az új kormány húsztagú. A hét miniszterelnök-helyettes közül öt új, és figyelemre méltó, hogy két első miniszterelnök-helyettest neveztek ki Pavel Hrivnak, a szövetségi árhivatal volt elnöke. illetve Bohumil Urban, volt külkereskedelmi miniszter, majd cseh miniszterelnök-helyettes személyében. A csehszlovák kormányban hat új miniszter van. Jaro- mir Johanes eddigi külügyminiszter-helyettes váltotta fel Bohuslav Chnoupeket a külügyminiszteri tisztségben. A belügyminisztérium élén Frantisek Kind volt belügyminiszter-helyettes áll Vra- tislav Vajnar helyett. Jan Ladislav Adamec az új kormányfő Stejskal lett a pénzügyminiszter Jaromir Zak után, akit miniszteri rangban a szövetségi árhivatal irányításával bíztak meg. A Discovery amerikai űrrepülőgép öttagú legénysége: Frederick Hauck parancsnok, Richard Covey pilóta, valamint David Hilmers, John Lounge és George Nelson űrhajós (jobb- ról-balra), október 11-én sajtóértekezleten számol be a szeptember 29-én kezdődött, négynapos űrutazás tapasztalatairól (MTI — Telefotó) BUDAPEST Csehszlovákia megalakulásának 70. évfordulója alkalmából szerdán sajtóértekezletet tartottak északi szomszédunk budapesti nagykövetségén. MOSZKVA Az „Amerika Hangja” rádióállomásnak először van akkreditált állandó tudósítója Moszkvában. Nemrégiben foglalta el moszkvai tudósítói posztját a 37 éves Andrei de Nesnera. Ebből az alka[Telexen I lérkezettl lomból interjút készített vele a Moszkovszkije Novosztyi című hetilap munkatársa. PRÄGA A Varsói Szerződés tagállamainak honvédelmi miII monszun nem hozott lehűlést a politikában Radzsiv Gandhi kormányának ötéves mandátuma ugyan csak jövő decemberben telik le, mégis azt mondják az indiai politikai élet bennfentesei, hogy az ázsiai országóriásban már megkezdődött a korteshadjárat. Legalábbis kezdetét vette a szavazók hangulatának a felmérése, a pártviszonyok elemzése, a választási esélyek latolgatása — és hát legfőképpen: az elenzéki szervezetek újra nékigyűrkőztek. hogy megpróbáljanak valamiféle alternatívát összekovácsolni a kormányzó Nemzeti Kongresszus (I) párttal szemben. A dzsanatapárti hatalom rövid időszakát (1977—79) leszámítva, az országot a függetlenné válás óta eltelt négy évtizedben a Kongresz- szus kormányozta. A szabadságmozgalomból eredő párt javára írandó- ak az elért eredmények, mint ahogy óhatatlanul a Kongresszusnak kell viselnie a felelősséget a fejlődés torzulásaiért is. Anyjának erőszakos halála után, 1984 telén Radzsiv Gandhi vezette a pártot a választási küzdelembe — és a pilótapályát csak vonakodva feladó fiatalember soha nem látott fölényű Eyőzelmet aratott. Ám négy év elteltével, politikai és sajtókörökben mind gyakrabban hangzik el a vélemény, hogy most, a választást megelőző évben soha rosszabbul nem állt még az indiai kormány szénája. Hol van a gyökeres változást, a fiatalos lendületet, a tiszta közéletet és olajozott kormányzást megtestesítő új vezetés képe? — kérdezgetik néhányan lemondóan. Az ellenzék egyenesen a kormány népszerűségének meredek zuhanásáról és helyrehozhatatlan tekintélyveszteségéről beszél. Vajon igazuk van-e azoknak, akik kérlelhetetlen vehemenciával próbálják leírni a kormányfőt és pártját? Bár az indulatok sokszor túlzásokra késztetik a politikai ellenfeleket, a kormánypárt nem érezheti nyeregben magát. Sőt, van miért nyugtalankodnia. A tekintélyes India Today hírmagazin közvéleménykutatása szerint ha az ellenzéki pártok képesek összefogni, legyőzhetik a Kongresszust. De ha mégsem sikerül a szövetségalakítás, a kormánypárt parlamenti többsége akkor is ijesztő arányban összezsugorodik. A magazinban közölt mutatók két szempontból is figyelemreméltóak. Egyrészt azért, mert a folyóirat egyáltalán nem kormányellenes beállítottságú, tehát nem a habzószájú rosszindulat beszél hasábjairól. Másrészt azért, mert az India Today félévente elvégeztetett felmérései rendre romló irányzatot tükröznek a Kongresszusra nézve. Ügy tűnik, hogy a pártvezetés is felismerte: nem veheti teljesen félvállról az ellenzéki ostromot, a pártnak igenis meg kell újhodnia, saját jól felfogott érdekében is. Egységét káros frakciózás és személyi pozícióharc bomlasztja, a talpnyalás és a basákodás elharapódzott soraiban, kiveszőben vannak az értékek és hagyományok. Maga a pártelnök fogalmazta meg a bombay-i centenáriumi ünnepségen: A Kongresz- szüst meg kell tisztítani a csupán saját egyéni meggazdagodásukkal törődő hatalmaskodóktól és korrupt kiskirályoktól, a mozgalmat ismét közelíteni kell a néptömegekhez. A sajtókommentárok zöme azonban nem kíméli az ellenzék „primadonnáit” sem. Ha elvtelenséggel és érdektelenséggel vádolják a kormánypárt politikusait, akkor ideje volna már saját házuk előtt is söpörni egy kicsit. Nem különbek ők sem. Mindenki tudja, hogy az ütőképes ellenzék megteremtésének egyik legnagyobb akadályozó tényezője a pártvezetők közötti hatalmi féltékenység és versengés. Az ellenzéki stratégák azzal számolnak. hogy a középutas pártokból sikerül összetákolni egy centrumot, amely aztán választási megállapodásokat köthetne a jelöltek állításáról a bal- és jobboldal erőivel. Az elgondolás mögött a sajátos indiai választási rendszer húzódik meg. A Kongresszuspárt mindig is úgy szerezte meg a parlamenti helyek többségét. hogy sosem mondhatta magáénak a leadott és értékelt szavazatoknak még a felét sem. Nem kivétel 1984. decembere sem, amikor a Kongresszus a mandátumok négy ötödét kaparintotta meg, ám megint csak szavazati „kisebbséggel”. A magyarázat — az ellenzéki pártokra adott.voksok többszörös megosztottsága. Tehát ha a kongresszista jelölttel szemben csak egy ellenzéki induló áll szemben, akkor van esély a kormánypárt legyőzésére — hangzik az ellenzéki érvelés. Persze, a dolog nem ilyen egyszerű, hiszen a választás mégiscsak politikai esemény és nem számítósdi. De igaz az is. hogy néhány százalékos szavazateltolódás akár kormányváltáshoz is vezethet. Végső soron azonban mégiscsak az fog dönteni, hogy mit és kit tartanak jobbnak az indiai szavazók az ország élén. Az ellenzéken belül nincs párt, amely saját erejéből képes volna versenybe szállni a Kongresszussal. Sikerül-e most egységes szövetséget létrehozniuk a kormánypárttal szemben? És milyen politikai platformot fognak kidolgozni? Olyat, amely bizalmat kelt a választókban, s valódi alternatívát jelent? A benyomások vegyesek. Igaz, a Kongresz- szuspárt még javíthat „megtépázott tekintélyén”, a választásokig pedig még sok víz lefolyik a Gangeszen. Rácz Péter niszteri bizottsága október második felében tartja soros ülését a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fővárosában, Prágában. VARSÓ John Whitehead, az Egyesült Államok, külügyminiszterének első helyettese szerdán kelet-európai körútja; nak újabb állomására, Varsóba érkezett. Háromnapos lengyelországi tartózkodása alatt az amerikai politikus tárgyal Wojciech Jaruzelski- vel, a LEMP KB első titkárával, az Államtanács elnökével, Mieczyslaw Rakowski kormányfővel és Tadeusz Olechowski külügyminiszterrel. BÉCS Az osztrák kormány továbbra is igyekszik minden rendelkezésre álló eszközzel ráhatást gyakorolni Romániára az ottani kisebbségek érdekében — jelentette ki Alois Mock osztrák alkan- cellár és külügyminiszter szerdán Bécsben a parlament külügyi bizottságának ülésén. BUKAREST „Van lehetőség az együttműködésre, a megállapodások megvalósítására” — mondotta Nicolae Ceausescu a bukaresti nemzetközi vásár szerdai megnyitóján a magyar pavilon megtekintésekor. JERUZSÁLEM Izrael hamarosan megnyitja első hivatalos képviseletét Pekingben, nevezetesen egy felsőoktatási központot, amelynek feladata a két ország tudományos és kulturális cseréjének összehangolása Jesz. A hírt kedd este közölte az izraeli televízió, hozzátéve azt is, hogy a képviselet tevékenysége egyéb területre is kiterjedhet.