Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-03 / 236. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. OKTÓBER 3. Mihail Gorbacsov az új államfő (Folytatás az 1. oldalról) SZKP KB Politikai Bizottsá­gának póttagját választotta meg. Ezután — mint az a szovjet televízió által az ülésről ké­szített összefoglaló tudósí­tásból kiderült — Nyikolaj Rizskov kormányfő lépett a szónoki emelvényre, s a kor­mány átalakítására tett több javaslatot Elmondta, hogy Alekszej Antonov miniszterelnök-he­lyettes, a Szovjetunió állan­dó KGST-képviselője élet­korára tekintettel kérte, hogy mentsék fel megbíza­tása alól. Rizskov röviden méltatta Antonovnak a kor­mányban végzett munkáját, s javasolta a küldötteknek, hogy tegyenek eleget a ké­résnek. Egyidejűleg javasolta, hogy Nyikolaj Talizint bíz­zák meg a kormányban ed­dig Antonov által ellátott feladatok elvégzésével. Mind­ezekre tekintettel kérte a törvényhozást, hogy mentsék fel Talizint a miniszterelnök első helyetteseként végzett munkája és a kormány szo­ciális fejlesztési bizottságá­ban betöltött elnöki megbí­zatása alól. Rizskov a továbbiakban indítványozta, hogy Alek- szandra Birjukovát, aki ed­dig az SZKP KB titkára volt, s pénteken a KB PB póttagjává választották, ne­vezzék ki miniszterelnök-he­lyettessé és bízzák meg a kormány szociális fejleszésti bizottságának veztésével. Ezután a kormányfő java­solta. hogy mentse fel a Leg­felsőbb Tanács Viktor Cseb- rikovot az Állambiztonsági Bizottság (KGB) elnöki meg­bízatásából. Csebrikovot, aki a Politikai Bizottság tagja, pénteken kb-titkárrá válasz­tották és megbízták a jogpo­litikai bizottság vezetésével. Helyére Vlagyimir Krjucsko- vot javasolta. A szovjet törvényhozás a Nyikolaj Rizskov által elő­terjesztett személyi javasla­tokat egyhangúlag elfogadta. A kormányban végrehaj­tott változásokról szóló sza­vazással a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa befejezte so­ron kívüli ülésszakát. Grósz Károly és Straub F. Brúnó üdvözíti távirata Grósz Károly, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt főtitkára, a Minisz­tertanács elnöke és Stra­ub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezték ki jókívánságai­kat Mihail Gorbacsovnak, a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja Központi Bi­zottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnöksége elnökévé történt megválasztása al­kalmából. Az új szovjet államfőnek küldött üze­netben további sikereket kívántak az átalakítás, a demokratizálás követke­zetes folytatásához. BUDAPEST Dr. Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter küldöttség élén vasárnap Angliába utazott a brit kor­mány meghívására. Látoga­tása során tárgyalást folytat a brit Közegészségügyi és a Népjóléti Minisztérium veze­tőivel a két ország együttmű­ködésének továbbfejlesztésé­ről. STUTTGART A régensburgi kórházban szombat este megoperálták Franz Joseph Strauss bajor miniszterelnököt, a Keresz­tényszociális Unió (CSU) el­nökét. A hasműtét után a bajor kormány szóvivője be­jelentette, hogy Strauss nincs életveszélyes állapot­ban, és a 73 éves politikus vérkeringése stabilizáló­dott. Vasárnap déli közlés szerint viszont rosszabbo­dott az állapota. WASHINGTON 14,3 milliárd dollárt fordít az Egyesült Államok kül­földi segélyekre a szomba­ton kezdődött új költségve­tési évben, ebből csaknem 4 milliárdot katonai célokra. A szenátus által elfogadott törvény szerint, amelyet a képviselőháznak jóvá kell hagynia, a listát ezúttal is Izrael vezeti: 2,1 milliárd ér­tékű katonai és 1,8 milliár­dos gazdasági segélyben ré­szesül, utána Egyiptom kö­vetkezik 1,2 milliárdos ka­tonai és 815 milliós gazdasá­gi támogatással. PÁRIZS Franciaországban reggel 8 órakor újra megnyíltak a választási helyiségek, meg­kezdődött a járási válasz­tások második fordulója. 1176 járásban 2311 jelölt ve­télkedik a megyei tanácsosi posztokért. A második for­dulóban mintegy 14 millió szavazásra jogosult járulhat az urnákhoz, de az első for­duló több mint 50 százalé­kos arányú rekord tartóz­kodása után várhatólag tíz- millióan sem élnek majd jogukkal. SZÖUL Amnesztiát hirdettek szombaton a dél-koreai ha­tóságok az olimpiai játékok sikeres befejeződése alkal­mából. Az amnesztia több mint ezer embert — köztük 52 politikai foglyot — érint. A politikai foglyok között vannak Csőn Tu Hvan egy­kori rendszerének ismert el­lenfelei, diákvezetők, és az ellenzéki pártok tagjai, aki­ket a tavaly decemberi vá­lasztások idején börtönöztek be. A Scinteia cikke Magyar-román kapcsolatok Magyarországon folytatód­nak a rosszindulatú, román- és szocialistaellenes meg­nyilvánulások és akciók, amelyek semmiképpen sem járulhatnak hozzá a kölcsö­nös bizalom és tisztelet lég­körének kialakításához, nem szolgálhatják az együttmű­ködés és jószomszédság meg­szilárdítását — írja vasár­napi számában „Újból egyes magyarországi körök ro­mánellenes, szocialistaelle­nes, nacionalista, sovén meg­nyilvánulásairól és tevékeny­ségéről” címmel közölt szer­kesztőségi cikkében a Seien - teia. Az RKP KB lapja úgy ítan meg, hogy az aradi magas szintű megbeszélések tartal­mát Magyarországon megha­misítják. A cikk szerint az vonatkozik a nemzetiségi kérdésről kidolgozandó kö­zös nyilatkozatra éppúgy, mint a tanácsi küldöttség tervezett látogatására. A román pártlap a leg­utóbbi magyar diplomáciai lépéseket bírálva a többi kö­zött helyeslőén idéz a Koreai Munkapárt lapjának cikké­ből, és elmarasztalóan szól a bécsi utótalálkozón kifej­tett magyar tevékenységről. ENSZ-kozgyülés Román javaslat Románia azt javasolja, hogy az ENSZ-közgyűlés ülésszakán vitassák meg a jószomszédi viszony, a népek közötti együttműködés kér­dését és fogadjanak el erről határozatot. loan Totu ro­mán külügyminiszter a köz­gyűlési ülésszakon felszólal­va kifejtette: az ENSZ-nek határozott lépéseket kellene foganatosítania a soviniszta, rasszista, fajüldöző, a népek közötti viszonyt kedvezőtle­nül befolyásoló politikai lé­pések, propagandaakciók el­len, fel kellene szólítania a kormányokat, a* tömegtájé­koztatási eszközöket az ilyen jellegű tevékenység teljes eltiltására. A Világ- szervezetnek ugyanakkor elő kell segítenie minden olyan lépést, amely a jószomszédi viszony fejlesztésére, a né­pek közötti megértésre irá­nyul. hozzá kellene járulnia ahhoz, hogy az új nemzedé­keket mindenütt a béke, az egymás iránti kölcsönös meg­becsülés jegyében neveljék. Arafat Kínában Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke vasárnap Bag­dadból hivatalos kínai láto­gatásra Pekingbe utazott — közölték az iraki főváros­ban. A PFSZ VB elnöke ezt megelőzően hosszas tárgya­lásokat folytatott Szaddám Húszéin iraki elnökkel a megszállt területeken folyó lázadásról és az arab térség helyzetéről. Bagdad előtt Arafat Szaúd-Arábiát, Észak-Jement és Bahreint kereste fel, valamint több fekete-afrikai országot. Szombat este Jasszer Ara­fat — mint azt az Al-Vatan című kuvaiti lap jelentette — közölte, hogy „az elmúlt napokban” merényletet kí­séreltek meg ellene. Részle­teket sem a támadás helyé­ről, sem idejéről nem közölt. Sikeresen folytatja munkáját a Discovery űrrepülőgép. A le­génység az 1986 január 26-án szerencsétlenül járt Challen­gerről is megemlékezik (MTI — Telefotó) A Szovjetunióban először Népfrontkongresszus Nemzeti önállóság, szuve- rentiás, önrendelkezés, az észt kultúra hagyományai, nyelvművelés, környezet- védelem, nemzetiségi vi­szonyok, hazaszeretet, re­formok. Ezek a szavak hangzottak el a leggyakrab­ban a tallinni kulturális pa­lota új színháztermében, ahol a hétvégén — a Szov­jetunióban először — Nép­front-kongresszust tartottak. A beszédek képet adtak a mai Észtország szinte min­den problémájáról. Időnként elhangzottak szélsőséges, fe­lelőtlen követelések is, ösz- szességében mégis a helyzet felelős értékelése, az építő javaslatok jellemezték a hozzászólásokat. Több felszólaló hangoztat­ta, hogy a Szovjetunió és a köztársaságok jogi viszo­nyának átértékelése ha­laszthatatlan. Sokan a köz­társaság valódi szuverenitá­sának zálogát látták az észt állampolgárság megterem­tésében. A szovjet alkot­mány vonatkozó cikkelyé­nek módosítását kérték töb­ben is, akik úgy vélték, hogy a jelenlegi helyzetben hiába van Észt Legfelsőbb Tanács, a dolgok nem ott dőlnek el. Hasonló nemzeti önállósá­gi követelések fogalmazód­tak meg a nyelvhasználat ügyében. Többen nem ér­tettek egyet azzal, hogy észt iskolákban egyes tárgyakat oroszul oktatnak, ugyanak­kor még vannak olyan te­rületek, ahol nincs észt is­kola. Az orosz nyelvű isko­lákban pedig nem kötelező az észt nyelv tanulása.. Ja­vasolták, hogy állami nyelv­ként hivatalosan a kétnyel­vűség fogalmát vezessék be. A gazdasági problémák megoldását illetően közöl­ték, hogy a Népfront egy szakértői bizottsága meg­kezdte az észt gazdaság át­alakítási terveinek kidolgo- zását. A tanácskozáson szó volt a történelem „fehér foltjai” eltüntetésének szükséges­ségéről, s több felszólaló vi­tatta a zárt városok — pél­dául Tartu — rendszerének jogosultságát. „A történelmi hagyományokkal rendelke­ző egyetemi várost nem le­het egy katonai repülőtér miatt kizárni a világból” — mondotta egy fiatal küldött. Az észt Népfront kétna­pos kongresszusa vasárnap este befejezte munkáját. Népszavazás Chilében Egyetlen jelölt Chilében szerdán népszavazást tarta­naik. arról, hogy Augu&to Pinochet tá­bornok hatalmon maradjon-e 1997-ig, vagy 1989-ben visszavonuljon és más­nak adja át a helyét. „Igenínel” szavaznak azok, akik Pi­nochet maradását kívánják, s „nem­mel”, akik távozását sürgetik. 7 millió 435 ezer 913 ember jogosult a szavazás­ra, a laikceság 58 százaléka. A várható eredményről ellentmondá­sosak a vélemények. A hivatalos szer­vek közvéleményHkutatási adatai sze­rint Pinochet győzni fog, ellenzéki és egyházi vizsgálódások viszont leszava­zását jósolják. Az ellenzék inkább ami­att aggódik, hogy a junta esetleg nem tartja tiszteletben a valóságos ered­ményt. Ez utóbbi védelmében mozgó­sítottak október 5-ről 6-ma a baloldal és a szakszervezetek. Felhívásukat a junta ,.forradalmi szervezkedésként” értelmezi, s előre tudatta, hogy a leg­kisebb rendbontást is keményen meg­torolja. A junta a nép védelmezőjének tünteti fel magát a „marxista veszély­be!” szemben. Nyíltan közölte: nem azért verték szét 15 éve a népi egység- kormányt, hogy most valami hasonló kerüljön a helyébe. A kereszténydemokrata párt köré tö­mörülő polgári ellenzék alternatív prog­ramot hirdetett meg Pinochet kormá­nyával szemben. Keresztényi—laikus koalíció néven' tömörült hat párt, mint­egy sejtetvén, milyen politikai összefo­gásban keresne Chile jövőjét. Elsődle­ges feladatukat a szabadságjogok hely­reállításában és szabad választás 'kiírá­sában jelölték meg. A fegyveres erők­kel egyeztetett békés átmenetre töre­kednek, és „modem demokráciát” kí­vánnak megvalósítani. A polgári centrum elutasította Volo- dia Tertelboim kommunista vezető ja­vaslatát, hogy a népszavazás után ala­kítsanak ideiglenes koalíciós kormányt a kommunisták bevonásával. Azzal vá­dolták a mindmáig illegalitásba kény- szerített Chilei KP-.t, hogy az ökrök elé akarja fogni a szereket, vezietői elvesz­ítették valóságérzéküket a hosszú emig­rációban. A Chilei KP vezetősége megosztott. Egy részük pusztán kényszerűségből fogad­ja ej a népszavazást, de bírálja az el­lenzék részvétele miatt. Szerintük Pi­nochettel nincs miről tárgyaim, in­kább arra kell összpontosítani, hogy a népszavazást népi felkeléssé változtas­sák. Úgy vélik, Pinochet csak csalás­sal győzhet a népszavazáson. Mások óvnak az elhamarkodott cselekedetek­től. Nincs ok azt hinni, hogy a diktatú­ra gyengeségében folyamodott népsza­vazáshoz — mondják, s inkább a pol­gári ellenzékkel kötnének szövetséget a diktatúra élűén, mint a szélsőbalol­dallal. Mint az Amalisiis c., chilei hetilap ír­ta: súlyos gond, hogy a baloldal időt vesztett, s képtelen valóban hatékony közös harcra, amely a rendszer reális megítéléséből fakadna, s tényleges de­mokrácia kivívására irányulna. A népszavazás egyetlen jelöltje, Pi­nochet nem utolsó sorban a „forrada­lom rémével” igyekszik sakkban tarta­ni a választókat. Közölte velük, nem is annyira saját személyét tekinti tétnek, mint inkább az elmúlt 15 évben kia- ikult társadalmi rendet, mely stabilitást, felvirágzást, jólétet adott az országnak a népi egységkormány teremtette ká­osz után. 1997-ig szóló programnyilat­kozatában bejelentette: ha megválasz­tanák, korszerű demokráciát építene ki Chilében, s szavatolná a politikai sza­badságot. Pinochet számíthat a tőkés körök, a középrétegek, a parasztság és a megha­tározott bérből élők jelentős csoport­jainak támogatására. A lakosság egy része idegenkedik minden olyan válto­zástól, amely kihatna gazdasági hely­zetére. S bár az anyagi megfontolás nem értelmezhető automatikusan politi­kai támogatásként, a rendszer bízik benne, hogy létet szavazással is szen­tesítik. Akár győz, akár nem, Pinochet 1989. márciusáig hatalmon marad, hiszen az 1980. évi alkotmány így rendelkezik. Az ellenzék tüntetéseket szervez: sze­rintük elég volt a diktátor véres ural­mából (MTI — Telefotó) Pensze az eredménytől függően változik erkölcsi-politikai pozíciója. Veresége minden bizonnyal felgyorsítaná a chi­lei demokratikus kibontakozás folya­matát, de győzelme esetén sem képzel­hető el, hogy minden a régiben ma­radjon. A rendszer inkább atrra törek­szik, hogy maga vezérelje a „békés át­menetet”. Hatályon kívül helyezte a 15 éven át tartott rendkívüli állapotot, ha­zaengedte a száműzötteket, elfogadta egy nemzeti kongresszus összehívásá­nak gondolatát és parlamenti választás kiírását. A békés átmenet külföldi tá­mogatód’ között van az Egyesült Álla­mok, a Vatikán és a Szocialista ínter- naciomálé is. Közöttük sok a különbség, .ám abban valamennyien egyetértenek: veszélyesen polarizálná Chilét, ha Pi­nochet 89 után Is hatalmon maradna. Simó Endre n thaiföldi külügyminiszter Kambodzsáról Jó esélyt lát arra, hogy a vietnami csapatokat az ere­detileg megadott határidő — 1990 vége — előtt kivonják Kambodzsából. Mind a Szovjetunió, mind Kína tá­mogatja nemzetközi bizott­ság felállítását, amely el­lenőrzi majd a kivonást. Erről beszélt a The Wa­shington Postnak adott nyi­latkozatában Szidd hí Sza- vetszila, thaiföldi külügy­miniszter. Szavetszila szerint Kína azt igényli, hogy már 1989 júniusára fejeződjék be a csapatkivonás. A miniszter úgy véli, hogy a Pol Pot- rendszer képviselői azt kö­vetően nem fognak tudni visszatérni a hatalomba Kambodzsában. (Khieu Samphan, a polpotisták egyik vezetője az ENSZ- közgyűlés ülésszaka alkal­mából New Yorkban tar­tózkodik és tárgyal — a tud. megj.) Az ASEAN-szervezethez tartozó délkelet-ázsiai or­szágok és a kambodzsai frakciók képviselőiből álló „munkacsoport” október 17-ikén találkozik. majd november 5-ikén Norodom Szihanuk herceg, az egykori és Hun Sen, a jelenlegi kambodzsai kormányfő ta­lálkozik Párizsban. Szihanukot október Il­ikén várják Washingtonba, ahol George Shultz külügy­miniszter és Ronald Reagan elnök tárgyal vele. Az Egye­sült Államok jelenleg évi három és fél millió dolláros támogatást folyósít a kam­bodzsai törvényes kormány ellep harcoló frakcióknak,

Next

/
Oldalképek
Tartalom