Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-11 / 243. szám

1988. OKTÓBER 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Készül a Magyar Néprajzi Atlasz Szembenézés múlttal és jelennel Szolnoki művészek is kiállítottak a IV. országos rajzbiennálén Salgótarjánban Különös kiadvány voftja magára a figyelmet a köny­vesboltok kirakataiban: há­rom tasakból áll. és össze­sen 220 térképlapot rejt magában. A Magyar Nép­rajzi Atlasz ez, s megjelené­sének azok is örülnek, akik hosszú évek munkájának eredményeként elkészítet­ték, é$ azok is. akik most mint érdekelt szakemberek, érdeklődő olvasók kedvük­re böngészgethetik. Hogy valóban mekkora vállalkozás ez az atlasz, azt mi sem jellemzi jobban, minthogy a burgenlandi Al­sóőrtől egészen a moldvai Ploszkucénig járt faluról fa­lura, házról házra az a száz­ötven kutató, aki 418 tele­pülésen rögzítette: itt így meg így arattak, amott meg úgy fejték, raktározták, dol­gozták fel a tehéntejet. S ugyanígy mindazt a temér­dek ismeretianyagot, amelyet most, az utolsó történelmi pillanatban lehet és kell megmenteni. Legelőbb a svájciak, utá­nuk az osztrákok és a néme­tek döbbentek rá, hogy a hagyományos műveltség tárgyi világa és szokásrend- szere megérdemli — sőt megköveteli —. hogy papír­ra kerüljön, s ily módon az utókorra átöröklődjön. Ez a három nemzet immár be is fejezte a maga atlaszának a készítését. A lengyelek most ►lolgoznak javában ezen a , kiadványon, és a csehszlo­vákok szintén ezekben az években szeretnék be fejez­ni a térképlapok megrajzo­lását. (A jugoszlávok egyelő­re a gyűjtés végén tartanak; úgy tudni, hogy Ukrajnában is, Romániában is tervezik- szervezik az atlaszkészítést.) Hogy mi minden olvasható le arról az immár nálunk is kapható 220 térképlapról? Nos, abban a három tasak­ban olyan lapok sorakoznak, amelyek egyrészt az úgyne­vezett alaptérképet mutat­ják a folyók, határok halvá­nyan nyomott vonalaival, másrészt pedig a jelek so­kasága hinti be őket. Ez utóbbiak üres és „teli” koc­kákból, szintén üres és vo­nalas háromszögekből, az­után vonakákból stb. áll­nak, s azt közlik, hogy kik, hogyan és milyen eszközök­kel végeztek el egy-egy me­zőgazdasági munkát. A szal­ma kazalba rakása például mindenfelé nagy nyári fel­adat volt. A helyi hagyomá­nyok szerint voltak akik villával, mások villával és nyárssal, megint mások petrencerúddal. megint má­sok pedig villával is. nyárs­sal is. petrencerúddal iskaz- laztak. Ugyanígy roppant érdekes, mely vidékeken hogyan haj­tották, bíztatták az igavonó állatokat. Morvay Judit nép­rajzkutató rendszerezte ezt, s kutatásai nyomán kide­rült, hogy az Alföldön keve­sebb és egységesebb hangzá­sú volt ez a szócsoportozat, míg ellenben Erdélyben és a Dunántúlon gazdagabb, színesebb. A Tisza—Duna közén így mondták az ökör­nek, hogy balra: .,cseli”, „cselé”, ettől keletre és nyu­gatra jóval több indító és irányító ige élt: „ha”, „hojsz”. „hikk”, ,csáli”, „hó”. Ezekre a szavakra — s ve­lük együtt még az ilyen rik- kantásokra, hogy „hajde”, „hajszi”, „prk”, „prükk” (ez utóbbiak a menet fékezését igyekeztek szolgálni) — ta­lán még emlékeznek azok, akik gyermekségüknek né­hány évét vagy hónapját fa­SZÓL A RÁDIÓ Tulajdonképpen jó dolog hogy a műsorszerkesztőség gondol a^ álmatlanokra,. Egyre több, érdekes műsor szolgálja őket; s természete­sen azokat, akik ilyen-olyan ügyeletben ébren töltik az éjszakát. Azért mégis, — olykor már sok, amit az em­ber éjszakai csendben a rá­diótól kap. A múlt hét pén­tekjén például éjféltájt vé- gigkutattam fiókjaimat, s rátaláltam az 1952/53-as tan­évről szóló félévi értesítőm­re, s azévi bizonyítványom­ra. Meggyőződtem róla, jól emlékeztem, ebben a tanév­ben a gimnáziumban kötele­ző tantárgy volt az Alkot­mányban! Minderre azért volt szük­ségem, hogy kézzel fogha- itóan bizonyítsam magam­nak: mennyi fölöslegeset ránk raktak az elmúlt évti­zedek. Akkor persze nem így éreztük, s kevesen bírál­ták ezért az iskolát. Minden­esetre most olyan tudós, po­litikus emberek, mint Bihari Mihály, Killényi Géza, Hal- ■may Gábor és Pozsgay Im­re szóltak róla a Bagolyban, hogy hinnem kellett az éj­szakai érdekes magazinnak. Azt kutatták a tudós embe­rek, milyen legyen az új al­kotmány. Mert azt, milyen volt a régi — mellesleg a még érvényben is lévő — alaposan megvitatták. Talán abban igazuk volt, hogy 1949, az alkotmány születésének éve óta hazánkban úgyszól­ván minden megváltozott: a tulajdonviszonyok, az osz­tályt; zerkezet és az állam­polgári jogok-is. Pozsgay Im­re azt mondta: csak az al­kotmány maradt (kis válto­zástól eltekintve) az általá­nosság olyan szintjén, hogy se jogi, se szociológiai alap­törvényként nem szolgálhat­ja mi a rendet. A Bagoly éjszakai beszélgetőtársai a maguk módján el is vitat­koztak azon, milyen legyen az új, s nem tagadták, a ké­szülő tervezetbe is betekin­tettek már. Sürgették is az alkotmányjogi bizottság munkáját, mondván, mie­lőbb szükség van az újra, hi­szen megannyi társadalmi- politikai kérdésre végre vá­laszt vár az ország, össze­függésbe hozták a születőt más, kialakulóban lévő tör­vénytervezettel,- amely nap­jaink sok vitás kérdésében eligazítást ad majd. „...szememből a könny ki­csordul” címmel ugyancsak éjszaka, vasárnap éjszaka 22.33-tkor 'kezdődött a Bartók rádióban az a nemzetközi dokumentumműsor, amely Bartók Béla hamvainak ha­zaszállításáról készült. New York, Cherbourg, Berlin egy- egy rádióállomása készített fölvételt a nagy zeneszerző hamvainak hazaszállításáról, s az ünnepségekről, amellyel Európa fogadta nagy fiát a hosszú, 43 évi tengerentúli álom után. Talán a legszebb emlék marad a hallgatónak a francia gyerekek Bartók dalaiból összeállított műsora, akik négy hónapig tanulták — kétszázhúsza-n — a nyel­vet is, hogy magyarul szól­jon szépen. Megszólaltak a műsorban a burgenlandi ma­gyarok is, akik lerótták ke­gyeletüket a nagy magyar előtt, aki szívében ugyan so­ha nem szakadt el hazájától, de messzi földön élte élete utolsó éveit, s ott fogadta be először hamvait, emlékét a népek hazája. És természe­tesen újból hallottuk a far­kasréti eseményeket, hogy végül Bartók Béla negyven- valahány éves rádióföivéte- lén halljuk is a szavát. <SJ) Fazekas Magdolna: Gyökértelenül (ceruza) lönböző megnyilatkozási for­mája. Ügy is felfoghatjuk: a bravúrosan egyszerűtől a komplikáltan bravúrosig terjed a tárlat alkotásainak tartalmi és formai skálája. Világok, megannyi egyéni világ tárul fel a papírlap négyszögében, a négy széle között, amelyek, nem léphe­tők át, de annyi mindent magukba sűrítenek, állapít­ja meg a salgótarjáni kiállí­tás katalógusának előszavá­ban Aradi Nóra, s vélemé­nyét teljességben igazolják a látottak. A misztikumot A legszembetűnőbb össze­kötő kapocs a kiállított mű­vek között az igényesség és a ma emberét kontinentális méretekben foglalkoztató fe­szültségek tükröztetésének vonulata. Humanista felelős­ségérzetet sugallnak a kü­lönböző témájú és stílusú munkák, érzékenyen kapcso­lódva mindennapjainkhoz. A Nógrádi Sándor Múze­umban rendezett egészen ki­vételes élményt nyújtó kiál­lításon külön is jól esett lát­ni Fazekas Magdolna mun­káit — Pitypangos. Gyökér­— ' Sáros András lun töltötték. Az azonban már valóban ritkaság, hogy valaki tudja, hány neve volt hajdan egy erdélyi számadó juhásznak. Mondták paku- lárnak, hívták bácsnak, mindemellett búcs, major és csobán is lehetett. Nyilván az eddig elmon­dottakból kitetszett, hogy mire és miért vállalkozott ez az atlasz. Tudós készítői azt szándékoznak megörökíteni, hogy a magyarok lakta vidé­keken hogyan élt s él a ha­gyomány. Voltaképpen tér­képrajzolók ők. afféle etno­gráfiai geográfusok, akik pa­pírra vetik: meddig nyúlt az az országrész, ahol tizen­négy, és meddig az, ahol hu­szonegy kévéből állt egy bú­zakereszt. A történelem során kiala­kult úgynevezett nagytájak és tájak rajzolódnak ki e munkálatok alapján. Még élesebben elválik az Alföld­től a Dunántúl, ez utóbbi­ban pedig határozottan ki­rajzolódik a Nyugat-Dunán- túl arculata, ahol — Zala és Vas megye ez! — az ökör vagy a ló helyett elsősorban a tehenet fogták igába. Akár még meg is patkolták. ami másutt nemigen volt divat. A Magyar Néprajzi At­lasz lapjainak zöme addig a termeléssel — ezen belül is az állattenyésztéssel, a földműveléssel és a szállí­tással — foglalkozik. A még megjelenésre váró hat kötet és a 640 térkép ennél is vál­tozatosabb lesz, hiszen azok­ban az öltözködés, a táplál­kozás, az építkezés, a szo­kásrendszer, és még számos témakör is megkapja a maga helyét, jelét. Így aztán las­sacskán teljessé válik múl­tunk örökségének ez az at­laszokba sűrített összefogla­lása. A. L. Amatőr művészit! nívúdíjak A KISZ Központi Bizott­sága, a Művelődési Minisz­térium, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, valamiint az OKISZ nívődíjat adományo­zott amatőr művészeti cso­portvezetőknek. Nívódíjban részesült Lesz- kovszki Albin, a sárbogárdi Petőfi Irodalmi Színpad ve- vezetője; Csík Istvánná, a derecskéi Cirip és Szivár­vány gyermek néptáncegyüt­tes vezetője; Merényi György, a budapesti Vánko- nyi György Úttörő és Ifjúsá­gi Ház képzőművészeti köré­nek vezetője; Kozma László, a nyírbátori ütőhangszeres együttes vezetője; Szappanos István, a Kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ képzőművészeti szakkörének vezetője és Kneifel Imre, a székesfehérvári TiMnkó nép­zenei együttes vezetője. A nivódijafcat hétfőn ad­ták át a KISZ KB székházá- ban. Salgótarján immáron ne­gyedszer ad hajlékot az or­szágos rajzbiennálénak. A műfaj — a rajzművészet — megközelítéséből is nagyon figyelmre méltó, hogy az esemény igen rövid időn be­lül az ország egyik legran­gosabb képzőművészeti fóru­mává vált. Sokak számára pedig a rajzművészet talán kissé parttalannak tűnhet, hiszen a képzőművészetnek — szobrász, festő, iparművész, stb. — amíg csak esztétikai értelemben vett alkotást hoz létre, rajzolnia kell. Ez persze nem törvényszerű, hiszen számos jelentős fes­tőnk közvetlenül ecsettel, színekkel dolgozik. Kétség­telen azonban — általáno­sítva —. hogy a rajz szüksé­ges eszköze az alkotó mun­kának, de nem feltétlenül rajzművészet. Ezek után nem tűnhet mondvacsináltnak a kérdés, hogy akkor mi is valójában a rajzművészet? A meghatá­rozások, körülírások nagyon is esetleges eredménye he­lyett inkább a méreteiben is impozáns salgótarjáni kiál­lításra hívogatjuk az érdek­lődőket, ahol a mai magyar rajzművészet horizontálisan és mélységében egyaránt megmutatja önmagát. Kétségkívül, hogy ma a rajzművészet a legmozgéko­nyabb s talán legnyitottabb művészeti ág. A salgótarjáni kiállítás is bizonyítja a rea­gálások gyorsaságát, és a tartalmi eltérések színessé­gét is. Mindezt tetézi a stí­lusok sokfélesége, az értel­mi, érzelmi reagálások kü­idéző felfogásoktól a konst­ruktivista megjelenítésekig sokféle, fajta grafikai véle­mény tárul a néző elé. A pályázatra több mint ötszáz munka érkezett, a neves szakemberekből álló zsűri kétszázhúsz alkotást bocsájtott a közönség elé. Miklós: íratlan múlt (színes ceruza) telenül — Szabó Agnes Szá­radt nárciszok cimű tollraj- zát. A szolnoki művészek mellett örömmel néztük a Jászberényhez kötődő Sáros András Miklós alkotásait is. A tárlat december 4-ig tart nyitva. TL. A Balatoni Építőipari Szö­vetkezet kivitelezésében Bo- dorosi Attila Ybl-díjas épí­tészmérnök tervei alapján épülnek újjá a hévízi Tófür­dő korábban leégett épületei. Az új építmény jellegében megőrzi a korábbi tornyos motívumokat, szolgáltatá­saiban viszont sokkal maga­sabb szintű lesz elődjénél. Két szabad- és fedett víztér kerül kialakításra. Az 1989- es idényre elkészülő épület­együttesben vörös fenyőt, korrózióálló acélszerkezete­ket és különleges burkoló anyagokat használnak. A* épületeket önműködő oltóbe­rendezésekkel látják el, hogy a tragikus tüzeset ne ismét­lődhessen meg (MTI-fotó: Czika László) Szabó Ágnes: Száradt nárciszok (toll) Éjszakai érdekesek

Next

/
Oldalképek
Tartalom