Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-08 / 241. szám

Io SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. OKTÓBER 8. EZT OLVASTUK... Fotótörténetünk egy évtizede — egy életrajz tükrében Az 1930 és ’40 közötti év­Molnár Ferenc: Az üvegcipő Évadnyitó premier tized ugyancsak forrongó, sok változást hozó időszaka az egyetemes fotográfia tör­ténetének. Hasonlóképpen van ez a magyar fényképe­zés történetében is. Ebben az időszakiban még tartotta ma­gát a festőies, lágy rajzó fényképezés, de már megje­lent ellentéte: a maximális fotószerűségre és részletgaz­dagságra törekvő „új tárgyi- asság” irányzata is, illetve ekkor indultak a fotográfiát az osztályharc szolgálatába állító szociofotósok. Erre az időre tehető a magyar fotog­ráfia széleskörű nemzetkö­zi elismerése. Az úgyneve­zett „magyaros stílus” vi­lágszerte sikert aratott, és ismertté tette sok fotográfu­sunk nevét. Talán a fenti tények felso­rolása is elég annak érzékel­tetésére, hogy a második világháborút megelőz» évti­zed rendkívül változatos, sokszínű korszaka az egyete­mes és magyar fotótörténet- nék. Ennek ellenére megle­hetősen keveset tudunk ró­la. Segít valamit e fehér folt felszámolásában a kö­zelmúltban Győri Lajos ál­tal írt és szerkesztett Seiden Gusztáv-kismonográfia. A szerzői kiadásban megjelent könyv bevezető tanulmányá­ban Győri Lajos átfogó kör­képet ad .az említett évtized hazai fotóéletéről, fontos dolgokat tudhatunk meg a korabeli egyesületekről, szö­vetségekről, pályázatokról és kiállításokról. E pezsgő fo- tőkul túrába ágyazva ismer­kedhetünk meg a korszak egyik jelentős sikereket elért alkotója, Seiden Gusztáv pá­lyájának részleteivel. Lépés­ről lépésre követhetjük vé­gig az alkotó munkásságát, egy-egy sikeres kép sorsát, a ■kiállításokon való szereplést, a szaksajtóban való megje­lenését és fogadtatását. (A kötet második fele összesen Századunk irodalmának egyik legvitatottobb művé­sze, Füst Milán most kerül igazán emberközelbe hoz­zánk. Ezidáig irodalmárok szűk rétege gyújtott olvasó­lámpát művei fölött, hogy a mindenség arculatát Füst Milán-i értelmezéssel lát­hassa, nemegyszer elfordul­va belső látomásainak jel­zőfényeitől. Persze érthető is, hisz versbeszéde, látomá­sai, gondolati tartalmainak tükröződései olyan alkotá­sokat teremtettek, melyek­nek friss befogadókra, ol­vasókra volt szüksége. Bár életében megélhette klasszikussá válását, a mű­vészetét tisztázó folyamat mindmáig tart. Ha alkotá­sait a művészetpszichológia módszeréivel elemezzük, megtaláljuk mindazon je­gyeket, melyek csíráiban je­len vannak az őt megelő­ző költők műveiben. Sőt a képzőművészetben is. Füst Milán a tudatalatti­hoz közelít, ahhoz a belső erőhöz, mely a szellemet ve­zérli. Annak a sürgető ér­zésnek ad teret, mely alltor tásra sarkallja. Az alkotói folyamat végeredménye ha­sonló az eredeti témához, de annak képi valóságától mégis eltér. Csak az abszt­rakció magas fokát igénybe vevő gondolkodás képes ér­tékeinek tisztán látására, ér­telmezésére. „ ... életrajzom nincs, is, csak munkarajzom van” — vallja magáról. A Magyar Rádió archívu­mának jóvoltából Albert Zsuzsa válogatásával oly le­mezét vehetünk kézbe, mely­ről Füst Milán hangján hallhatjuk verseit, vallomá­sait pályatársairól, életéről, költészetéről és világszemlé­44 Seiden-fotó egészoldalas reprodukcióját mutatja be.) Kitér az írás az alkotó bél­és külföldi pályatársaikhoz fűződő viszonyára is. Fontos eseménye a kor­szakinak az 1937 január já­iban megalakult Modem- Ma­gyar Fényképező csoport működése, melyben Seiden SEIDEN GUSZTÁV jgf _________ ___ AfrXffRN ^GYAg i|NYKEgilOK. G usztáv is tevékeny szerepet vállalt. A csoport helyének, szerepének a magyar fotótör­téneten belüli kijelölése még várat magára. Itt most csak annyit: szervezeti és művé­szeti értelemben egyaránt új színt vitt a megcsontosodott fotókultúrába és közéletbe. A könyv olvasója röviden bár — de képet kaphat e nagy hatású csoport műkö­déséről is. Aki átolvassa a 35 oldalas tanulmányt, valószínűleg egyetért Győri Lajos befe­jező mondataival: „A ma­gyar fotográfia történetét csakis akkor ismerhetjük meg teljes gazdagságában, ha a Seiden Gusztávhoz ha­sonló alkotói pályák százait és ezreit tárjuk fel a törté­nelmi félhomályból. Napja­inkban sajnos túl kevés fo­tográfusról emlékeznek meg a szakírók, fotótörténészek, így többek között ez az oka a köztudatiban kialakult ér­tékarányok eltolódásának. Pedig valójában a magyar letérői, öregség című versé­vel kezdődik a válogatás, összegző igénnyel megeleve­nedik az öregség önarcképe, az emberiség örök konflik­tusélménye. Majd a Tavaszi dal, vándordal költői lét­szemléletét halljuk: „Hej, elfeledem én is búskomor­ságomat ... / Föltettem éle­tem egy lenge levélre / Én is elmegyek, hová a szél so­dor!... Füst Milán vers-és prózaíró tevékenységéhez szervesen kapcsolódnak esz­tétikai, pszichológiai mun­kái. Esztétikai írásaiból lát­hatjuk, hogy mennyire bir­tokában volt az írói mester­ségnek, mennyire ismerte az írásművészetet. Nem vélet­len, hogy Albert Zsuzsa Nyi­latkozat a költészetről cí­mű elmélkedését is közel­ségbe hozza. „Az én életem a líra dolgában feloszlik te­hetséges és tehetségtelen pe­riódusokra. A fiatal kor után volt ugyan még egy­két termékeny periódusom is, de képtelen időszakom annál több. Nem vagyok versíró. Én költő voltam, de az se mindig, csakis akkor, mikor voltam” — hallhatjuk a 70 éves Füst Milántól. Majd véleményt alkot a vi­lág lírájáról: „Szép verseket sokan írtak ezen a világon, de olyat, amelyet alkotásnak lehet nevezni, csak keveset. Az én szervezetem, lelkem úgy látszik azt követelte tő­lem, hogy amit csinálok al­kotás legyen. S ez csak ak­kor következett be nálam, ha nem az akaratom vezé­relt ebben, hanem az egész szervezetem ...” A létezés nagy misztériu­máról tanulmányokat is író Füst Milán a Szenvedélyről és az indulatról című jegy­fotográfia nem ötven, vagy száz kiemelkedő egyéniség munkásságának, hanem sok tehetséges ember rövidebb- hosszabb ideig tartó alkotói munkájának köszönhető". A magyar fényképezés múltja választékot és pótol­nivalót bőven kínál. Épp ezért kell még egy tényről feltétlenül szót ejteni, arról tudniillik, hogy a tárgyalt könyv szerzői kiadásban lá­tott napvilágot. Énnek az az oka, hogy a fotós könyvki­adásinak Magyarországon nincs igazán gazdája. Több kiadó foglalkozik fotóköny­veik, albumok megjelenteté­sével, de munkájukban sem­miféle koordináció nem fe­dezhető fel. Egy közös ben­nük, hogy túl óvatosan keze­lik ezekét. Nehezen vállal­koznak egy-egy mű napvi­lágra segítésére, és akkor is általában kis példányszám­ban jelentetik meg azokat. Pedig a jó nyomdatechniká­val, igényesen kivitelezett könyvek magas áruk ellené­re sem maradnak a könyves­boltok polcain. Ez a nemzet­közi tapasztalat is, a fotós könyvek iránt — legyenek azok régiek vagy újak — nagy a kereslet. Külön elismerés illeti te­hát Győri Lajost azért, hogy a megírás nehézségein kí­vül a kiadást is magára vál­lalta. Figyelme arra is ki­terjedt, hogy — mivel Sei- der Gusztáv 1957 óta Ang­liában él — a könyv angol nyelvű változatban is elké­szüljön, és Angliában is ter­jesszék. A könyvet mindazok fi­gyelmébe ajánlom, akik ér­deklődnek a hazai fotómű­vészet története iránt. A két világháború közötti évekre vonatkozóan igen sok hasz­nos ismeretet, adalékot me­ríthetnek belőle. zetében szólt a rádió hall­gatóihoz. Bölcsessége és ki­váló emberismerete korsze­rű megfogalmazását adja e lélektani tényezőknek. Talá­lóan jegyzi meg, hogy az ér­telemnek, a rációnak túlbe­csülése mily károkat okoz­hat az emberi személyiség­ben. S milyen pontosan fo­galmaz: „Az érzelmektől va­ló tartózkodás szélsőséges eseteiben a mesterkéltség, tudákosság valamint a lelki magatartás melegségének hiánya mindenkor feltűnő ellentétben állt mindazzal, amit az emberi lélek sejtés vagy természetes harmóniá­jának szoktunk érezni és ne­vezni.” A tanár és diák kap­csolatáról szóló vallomásá­ban pedig így láttatja a kö­zösségi lényeget: ; „Nekünk embereknek nem az a leg­fontosabb ügyünk, hogy sze­ressenek minket, hane'm hogy mi szeressünk.” Pá­lyája végén az írói életfor­máról vallatóknak őszinte és egyszerű választ ad. „Hű ta­nítvány voltam, ami okossá­got hallottam bárkitől is, magamévá igyekeztem ten­ni. Egyik mesterem azt mondta: az író dolga nem a mesterség, nem a hivatás, hanem életmód. Nagy szó volt ez. S én eszerint for­máltam életemet...” Mit hallhatunk még a hanglemezről? Füst Milán legkedvesebb verseinek egyikét Catullustól, Koszto­lányi Dezsőt és Karinthy Frigyest idéző emlékezést. A válogatás örömöt adhat a hallgatóknak, ám növeli a hiányérzetét is. Üjabb hang­lemezt várunk tehát, mely hűen tolmácsolja Füst Milán alkotásait. (Bp., 1988. MR— HMHV.) Büki Attila Baljós előjelekkel indult az idei színházi évad. A direktor drámai hangon kö­zölte ország-világgal a kép­ernyőn: addig nem nyílnak ki színházának kapui, amíg valaki, hivatalbéli felettes személy szerint nem vállal garanciát a nézők testi épsé­géért. Merthogy életveszé­lyessé vált az épület. Nőm tudom, megszületett-e az írásos papír, ám tény; 1988. október 1-jén felgör­dült a függöny a Szigligeti­ben, s a mennyezet vakolata sem omlott a fejünkre. És ez örvendetes. Ki-ki vára­kozással teli lélekkel elfog­lalhatta kedvenc helyét, szé­két, melyet talán évek óta bérel, merthogy a premie­reknek jóideje már kialakult törzsközönségük van. Ez is örven­detes. Ami azon­ban nem: csak­nem három hetet kellett várni erre a pillanatra — ennyivel „késett meg” ez a mosta­ni színházi nyi­tány az előző évekhez képest. De hát a mosto­ha körülmények... ne részletezzük Lássuk inkább, mi történt a szín­padon. Harangszóval in­dul az előadás; ki­csit vaskos a bim- bam, mintha az esztergomi bazili­ka harangjait kon­gatnák, pedig ahogy ez később kiderül, csak Jó­zsefvárosban üti el épp a delet, je­let adván az ebé­deléshez. Túl­zottan súlyos és ünnepi ez az indítás, ahhoz képest, ami következik: hisz komé­diát látunk, mégha nem is édeset, sok-sok humorral, szellemes és kevésbé szelle­mes ötletek sziporkázását, ezüstösen csillogó párbeszé­dekkel, s olykor lapos, ám kacagtató kabarécsattanók- kal. Egy kopott józsefvárosi földszintes házban vagyunk, ahol Sipos Lajos műbútor­asztalos a legnagyobb úr, aki élvezi a tulajdonos házi­asszony teljes „vendégszere­tetét”, s ahol egy kis cse­lédlány szolgál neki, Irma, aki áhítattal lesi minden mozdulatát és parancsát, merthogy ez a „mérges-drá­ga” úr az ő hőn óhajtott szí- vevágya. Pedig öregecske is már, meg kiállni is nehéz. Győry Emil parádésan állítja elénk a bogaras ipairosem- bert, aki merev gesztusokból épít páncélt maga köré, hogy eltakarja mások elől a szí­vét, meghogy talán elrejtse kisszerűségét. Valósággal sziporkázik a tőle szokatlan szerepben, ezernyi lelemény­nyel gazdagítva a figura ábrázolatát. Egy tizenkilenc éves, tisz- taszívű cselédlány és egy agglegény tempójú férfiú, aki mitsem akar tudni egy „ostoba” leányzó tolakodó rajongásáról! S közben meg­tudjuk: az erős akaratú há­ziasszony — Bajcsay Mária erőtől duzzadó alakításában, csak talán kicsit ravaszabb is lehetne kardos Adélja —, aki ugyancsak Sipos úr „ke­zére pályázik”, s nem épp dicsőségesen alapozta meg szerény vagyonkáját, gróf- úrfi szeretője volt, és most is van egy szépfiúja, a snáj- dig Császár úr, aki szintén kitartottja, s aki mellesleg rajta kívül másnak is csap­ja a szelet, feltehetően anya­gi érdekből kifolyólag. Sze- rémi Zoltán formálja meg kissé illusztratíve. Bizony nem valami nagystílű világ! Földszintes nemcsak a ház, amelyben élnek, „földszinte­sek” a vágyak, sőt még az ellentétek, azok is. Kopottas, fakó kisvilág. Csík György szándékoltan naturalisztikus díszletei is ezt a hangulatot erősítik. Elkeserítően kicsi­nyes világ — idill, de semmi kedélyesség nincs benne. S itt említendő az előadás erényeként, Garas Dezső — ő állította vendégként szín­padra Az üvegcipőt — igyekszik a vígjátékot köze­lebb vinni a valósághoz, erő­teljesebben rajzolván meg a figurák kontúrjait, s a hu­mor bőséges kiaknázása mellett a helyzetek pontos kidolgozására fektetvén a súlyt: közelebb ahhoz a „piszkos világhoz”, amit a képmutatás, a félrevezető színlelés, a durva érdekek játéka jelent. Ez a miliő nincs behintve a költészet aranyporával, sokkal in­ra lepi be. Mesterien felvá­zolt helyzetkép az első fel­vonás, igazán inspiráló han­gulatokkal, a feszülő és fel- horgadó ellentétek pontos de egyben groteszk fintort is kifejező ábrázolásával. A kérdés: mi lesz a kis cseléd Sipos úr iránti, re­ménytelennek látszó vonzal­mából? Vajon győzedelmes­kedik-e, és ha igen, hogyan e tiszta szívű lány hatalmas érzése az őt körülvevő vi­lág minden akadályán? (No persze osztálykorlátokat dön­tögető indulatokra azért itt nem kell gondolni!) S el­nyerd-e hőn óhajtott „jutal­mát”, az ő drága „üvegcipő­jét”, Sípos urat? A dráma — lecke fel van adva. Saj­nos, a folytatás nem oldja meg. A második felvonásban egy népes lakodalom foglal­ja le a színpadot, a háttérben végig Sipos úr és Adél üli la­kodalmát helyi notabildtá- sok körében. S az előtérben? 'Jószerivel alig történik ér­demlegesen valami. Jönnek mennek itt sokan idestova — a rendezés igyekszik kü­lönböző eszközökkel a tör­ténések látszatát kelteni — de valójában üresnek érez­zük a felvonást. Egy-egy „alkalmi” jelenet töri meg csak a „csendet”, például a feltupírozott családi fényké- peszkedés mulatságos, egy­ben leleplező jelenete a kis szerepben is emlékezeteset alakító Mészáros Istvánnal, ő a fotográfus, és házmes­terként Mucsi Zoltán szóra­koztatja el a közönséget egy- egy jópofa bemondással, vaskos humorú játékával. Valójában azonban kevés történik, ami vinné előre a drámát a végkifejletig. Csak a kis Irma váratlan felláza­dása Sipos úrék ellen, az kelt mozgást és izgalmat. Itt, ebben a felvonásban ta­pasztalhatjuk némi csalódás­sal, hogy Az üvegcipő bi­zony nem tartozik az erős szerkezetű Molnár-darabok sorába. A megoldást hozó harmadik rész, az is nem­hogy felívelne, csak mé­lyebbre süllyed — már-már az olcsón, szórakoztató kaba­ré színvonalára. Még a'szí­nészek odaadó igyekezete és tehetsége sem elegendő itt az írói gyengeségek retusá- lásához; hogy a rendőri vá­rakozóban végbemenő ’’vál­tozás” — a kis Irma és Si­pos úr „egymásra találása” — hitelessé is váljék, ne csak megtörténjék. Ez csak kitalálás, írói fogás, a szer­ző megszánja kis „hősét”, talán a kiszolgáltatottal va­ló írói együttérzés bujkál ebben a kimódolt megol­dásban. Egyébként egész kis társadalom szalad itt egybe a vizsgálóbíróra vár­va, hatalom emberei mel­lett felvonulnak az érzelem hajótöröttéi is, akik például bánatukban bocsátják áru­ba testüket-lelküket. Együtt vannak, de csak a jelenség vagy legfeljebb a karikatú­ra szintjén; érdekes figurák de csak jelentéktelen statisz­tái egy a játékból hiányzó igazán emberi drámának. Végül is mi marad meg ebből az estéből? Néhány ragyogó ötlet, szellemi szi­porka, a humor, mely oly­kor kabaréba csúszik, s ta­lán az a könnyedség, ahogy a szerző bánik a szavakkal, a párbeszédekkel, s ahogy néha már-már könnyelműen dobálózik a hatásos helyze­tekkel. Ugyanakkor hála a gondosan megtervezett s a mélyebb groteszk felé hajló előadásnak, melyből talán azt is megérezhetjük azért kissé haloványan, hogy olyan világban jártunk, amelyben nehéz a tisztessé­ges emberi élet, amelyben ■nehéz megtalálni az igazi boldogságot jelentő üvegci­pőt. A címben is szereplő üveg­cipő a színpadon nem jele­nik meg, csak a kis cseléd­lány beszél róla. A valóság­ban sem létezik, csupán a mesében. Talán Hamupipőke hordja. Képzeletben persze valamennyien felhúzhatjuk. Ezen az estén van pillanat nem egy, amikor vágyat érezhetünk rá. Amikor Spo- larics Andrea Irmaként lé­nyének kamaszos bájával, léleknyitogató őszinteségé­vel egyszerűen elbűvöl ben­nünket. Mert az ő szájából még az ordenáré is szépen szól. Édes testvére ő a szó­kimondó Liliomnak, ereiben ugyanaz a bővér folyik, akárcsak a vurstli világának szabadlegényében. Ez a „rongyos kis muskátli”, ha a színen megjelenik, „virágba borítja a színpadot”, hogy csak úgy pompázik tőle, pe­dig „szóvirágai” között tüs­kés kóró is akad. S mindezt úgy cselekszi, mintha a vi­lág legtermészetesebb dolga volna. Spolarics Andrea mindnyájunkat meghódított ezen az estén. Erről sem sza­bad megfeledkezni; ez ön­magában elegendő lehet, hogy elzarándokoljunk a szolnoki Uvegcipőhöz. Valkó Mihály Kolozsi Sándor Belső látomások Jelzőfényei Füst Milán müvei hanglemezen Spolarics Andrea (Irma) és Győry Emil (Sipos úr) ká’bb az élet közönséges po­

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom