Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-05 / 238. szám

xxxix. ért. 238; sz., 1988. okt., 5., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A TARTALOMBÓL: Kerekasztal-bcszóigetés a megyeszékhely közlekedéséről Társadalomkritikájuk reális, jobbító szándékú A tévé képernyője előtt Ülést tartott az MSZMP Politikai Bizottsága Kedden ülést tartott az MSZMP Politikai Bizottsága. A tanácskozást követően Major László, a Központi Bi­zottság irodavezetője, szóvi­vő és Andics Jenő, a KB agi- tációs és propagandaosztá­lyának vezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit az ülésen elhangzottakról. Elmondot­ták: — A testület megvitatta a párttagoknak az alternatív szerveződésekhez való viszo­nyát. A párt által is kívána­tosnak tartott és ösztönzött demokratizálódási folyamat, a társadalomban létező plu­ralizmus kedvező feltétele­ket teremtett a különböző al­ternatív útkereséseknek, és lehetővé tette, hogy a párt felfogásától eltérő irányza­tok képviselői szellemi és politikai csoportosulásokat, szervezeti kereteket hozza­nak létre. Az MSZMP — híven az országos pártértekezlet ál­lásfoglalásához — a szocia­lista politikai rendszert a párt vezető szerepét magába foglaló pluralizmus megvaló­sulásának tekinti, tudomásul veszi más világnézet, más ideológiai felfogások és po­litikai elgondolások létezé­sét, ezek közéleti megnyilvá­nulásait. Ugyanakkor arra törekszik, hogy elfogadtassa a társadalommal marxista- leninista ideológiáját, politi­kai koncepcióját, és nyilvá­nos vitát folytat a másfajta nézetekkel. A párt vezető szervei és tagjai elvi állásponton nyug­vó viszony kialakítására tö­rekszenek az egyes alterna­tív szervezetekkel. A párt csak a törvényes keretek kö­zött tevékenykedő szerveze­tekkel működik együtt, ame­lyek elfogadják hazánk szo­cialista társadalmi beren­dezkedését, a nemzetközi szövetségi rendszerhez tarto­zásunkat. A Politikai Bizottság ál­láspontja: azokat a szerveze­teket, mozgalmakat, egyesü­leteket, amelyek alapszabá­lya, célja, tevékenysége megfelel ezeknek a követel­ményeknek és a törvényes előírásoknak, amelyek egyet­értenek a szocialista típusú (Folytatás a 2. oldalon) Új értékpapír a piacon Nagy érdeklődés a kincstárjegyek iránt Egy szeptember 15-én ha­tályba lépett törvényerejű rendelet nyújt lehetőséget arra, hogy a pénzintézetek a hazai piacokon eddig isme­retlen középlejáratú, 1—3 éves lekötésű, forgatható ér­tékpapírt — ez a letéti jegy — adhatnak iki, amelyeket magánszemélyek és közüle- fek egyaránt megvásárolhat­nak. Az OTP-nél már szep­tember 26-tól elő lehet je­gyeztetni ezeket ezer, 10 ezer, 50 ezer, 100 ezer és 1 mil­lió forintos címletekben. S hogy minél fcapósabb le­gyen az új értékpapír, min­den 10 ezer forintos letéti jegy előjegyzésével két tom­bolajegyhez is hozzájut a vásárló. Az előjegyzés októ­ber végéig tant, s legkésőbb november 20-dg meg kell vá­sárolni az igénylőiknek az új értékpapírt, s tulajdonkép­pen akkor 'kapják majd kéz­hez a tombolajegyeket is, amelyeket december 19-én sorsolnak 'ki. A nyeremé­nyek csábítóak, hisz közöt­tük szerepel egy Fiat Unó személygépkocsi, videómag­nó, színes tévé, valamint háztartási robotgépekhez is hozzájuthatnak ily módon a szerencsések. A letéti jegy kamatozása évi 18 százalék (bruttóban). Az értékpapír megvásárlása után egy éven .belül kamatot nem fizetnek rá, de azon túl bármikor visszaveszik és utána havonta számolják el a kamatokat. (Folytatás a 3. oldalon) Külföldre és belföldre Folytatódik a jé együttműködés Világbanki elnökhelyettes látogatása Szeptember 30., és október 3., között látogatást tett Ma­gyarországon Moeen Ahmad Qureshá, a Világbank köl­csönnyújtásért felelős első elnökhelyettese. A vendéget fogadta Grósz Károly mi­niszterelnök és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyet­tes. A tárgyalások során a ma­gyar vezetők tájékoztatást adtak a magyar gazdaság 1988. évi várható teljesítmé­nyéről és megerősítették a kormány határozott szándé­kát a stabilizációs program­iban foglalt célok következe­tes végrehajtása iránt. Kölcsönösen megállapítot­ták, hogy a Világbank és a magyar kormány között 16 programra (összesen 1496 millió dollár értékben) lét­rehozott ködcsönmegállapo- dások végrehajtása jó ütem­ben halad. Tájékoztatták egymást azokról az elgondo­lásokról, amelyek az elkö­vetkező években az eddig kialakult jó együttműködés folytatását jelenthetik. A Mezőtúri Magyar—Mongol Barátság Tsz autóbontó telepének fő tevékenysége a sze­mély- és tehergépkocsik bontása, használt alkatrészek értékesítése, valamint az Autóker megbízásából teher- és haszongépjárművek adásvétele. Ezen kívüi ipari tevékenységet is folytatnak, különböző vasszerkezeteket és szállítószalag-hevedert gyártanak. A telep évi termelési értéke mintegy húszmillió forint (Fotó: D. G.) Ma megkezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka Sajtókonferencia a napirendről Szerdán megkezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka, amely — a törvényhozó testület jóváhagyása után — a töb­bi között napirendjére tűzi két új jogszabálygyűjtemény, a gazdasági társaságokról szóló törvénytervezet és az egységes vállalkozási nyereségadó-tervezet vitáját. A törvényterveze­tek előkészítő munkálatairól, funkciójáról, várható hatá­sairól Marosán György kormányszóvivő, Sárközy Tamás, a Minisztertanács Parlamenti titkárságának vezetője és Kupa Mihály, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője az Or­szágházban megtartott nemzetközi sajtókonferencián tájé­koztatta a magyar és a külföldi sajtó nagy számban össze­gyűlt képviselőit. Sárközy Tamás mindenek­előtt azt emelte ki, hogy a társasági törvénnyel megte­remtik a tőkeáramlás jogi feltételeit, ösztönzik a gaz­daság új szervezeti • formái­nak kialakulását, támogat­ják az állampolgári kezdemé­nyezéseket, s elősegítik a külföldi működő tőke beá­ramlását. Kupa Mihály a Gazdasági Társaságokról szóló törvény­tervezettel szoros összhang­ban áMó egységes vállalko­zási nyereségadó tervezeté­ről adott tájékoztatást. El­mondta, hogy a tervezet be­vezetésével megszűnik egy sor korábbi adófajta, illetve a termelést hátráltató elvo­nás. A nemzetközi sajtókonfe­rencia második felét a bős- nagymarosi vízlépcsőrend­szerrel kapcsolatos kérdések­nek szenteltek. Egy kérdésre válaszolva Marosán György megerősí­tette: „ha ma kellene dönte­ni, a kormány valószínűleg nem vállalná a beruházást; elsősorban nem az ökológiai problémák, hanem a gazda­sági helyzet, a szűkös beru­házási források miatt”. Ugyanakkor állást foglalt az építkezés folytatása mellett, mert „ma a legracionálisabb megoldás a beruházás befe­jezése”. A kormány ilyen szellemű jelentést terjeszt az Országgyűlés elé. Olimpikonok ünnepélyes fogadása Tegnap a Budapest Sport­csarnokban ünnepélyesen fo­gadták olámpikoinjainkat. Nem sokkal 10 óra előtt a sportolók bevonulásával kez­dődött a hivatalos program, majd Deák Gábor, az ÁISH és a MOB elnöke, a magyar olimpiai küldöttség vezetője emelkedett szólásra. Deák Gábor után Poasgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, állam- miniszter mondott beszédet. Egyfajta számvetést is vé­gezhetett, hiszen az eluta­záskor ő búcsúztatta az öt­karikás játékokra induló csa­patot. Ezután Géczi István or­szággyűlési képviselő, az e héten ülésező honatyák ne­vében méltatta a magyar szereplést, majd az egyik legsikeresebb versenyző, a kétszeres olimpiai bajnok öttusázó Martinék János fo­galmazta meg valamennyi magyar olimpikon érzéseit Martinék sportolótársai nevében is megköszönte azt a fogadtatást, amelyben ha­zaérkezésük után részesül­tek. Építőipari berendezéseket gyárt a GÉM A Törökszentmiklósi Gép­gyártó és Javító Ipari Szö­vetkezet, a Géja fő profilja az építőipari gépek gyártása. A közel 100 millió forint tonacél-egyengető és -vá­góberendezések adják. A szövetkezet ezen kívül ké­szít belföldre és exportra kandallókat, bérmunkában pedig festékeskannákat és cipőfelsőrészt. A Géja ön­tödével is rendelkezik, ahol elsősorban egyedi és kis sorozatú alkatrészeket gyártanak. Felvételeink a szövetkezet munkájába adnak betekintést. évi termelési érték nyolcvan százalékát különböző telje­sítményű, lakossági és ipari felhasználásra alkalmas be­tonkeverők, valamint a be­Évente több százezer f estékes kannát gyártanak bér­munkában Az idén holland exportra nyolcvan lengőfejet gyártottak szálastakarmány-szállító berendezésekhez Naponta öt-hatszáz pár ci­pőfelsőrészt készítenek a tnzödei szalagon a mart­fűi cipőgyár részére Szovjet—román csúcs ] Külpolitikai tudósításunk a 2. oldalon

Next

/
Oldalképek
Tartalom