Szolnok Megyei Néplap, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-29 / 233. szám
Megjött a repülő Tegnap délelőttre egyetlen igazi nagy izgalom maradt: vártuk haza a szöuli olimpiáról érkező első csoportot. Ki valóságosai^, Ferihegyen, ki pedig csak lélekben, a| munkahelyén vagy otthon. De azért egy kicsit minden sportszerető hazánkfia gondolt azokban a pillanatokban fiataljainkra, akik oly’ sok sikert értek el már az olimpia első hetében. Mindannyiunk nevében mondhatták nekik, a győztesek és helyezettek fogadására egybegyűltek előtt: büszkék vagyunk rátok, köszönjük nektek. Mert bizony az első hét óta nem túlságosan kényeztetnek el bennünket a még kinnmaradtak ... Súlyemelőinknek egyelőre még maradt egy ezüstjük ... Cselgán- csozóink csalódást okoztak, pontszerzésüknél sokkal többet vártak tőlük a szakemberek. Vajon igazuk volt-e? Kellőképpen fölkészültek-e erre a nagy versenyre? Fölmérték-e, hol tart a világ és hol tart a magyar cselgáncs mostanában? Szabadfogású birkózóink közül Tóth Imre már éremért harcolhat, Bíró László három ellenfelén jutott túl. (Mások viszont már búcsúztak...) A női tőrcsapat szép lányai végre szépen is vívtak és egyéni Világkupa-győzelem ide, meg oda, korábban ugyancsak rájuk járt a rúd. Most azonban legalább a 3. helyet elcsípték, parádés vívással. A férfi kardcsapat talán még többre is viheti, legalábbis csoportgyőzelme erre utal. És nyertek a kézilabdázók! Rossz, nagyon rossz kezdés (két vereség) után föl- tápászkodtak a padlóról. Ez a lehetőségük maradt már csak: legyőzni a nagyhírű NDK-t. Megtették. Nehezen, fogcsikorgatva, nagyon nehéz pillanatokkal fűszerezve — de megtették. Ha hiányolhattuk csapataink küzdőképességét, azt a többletet, ami ilyesfajta győzelmekhez elengedhetetlen, hát most elmondhatjuk: megvolt! Két nap múlva a bronzéremért játszhatnak, csak sikert kívánhatunk nekik. Akiket viszont valóban maradéktalanul dicsérhetünk, azok a kajak-kenusok. Nincs egyetlen hajónk sem, amelyik ne vereked- te volna magát a döntőkbe. Hogy akadnak a lapátosok között világbajnokok? S van olimpiai bajnok is? Más sportágainkban is utaztak erre az olimpiára nagynevű versenyzők, akik bizony a vert mezőnyben kullogtak csak. Ám a „kajakos” kajakosok (és kenusok) még gyarapítják az éremgyűjteményt. Lesz közöttük arany is, bizonyosan. Hamarosan megtudhatjuk. Nem kell sokat aludnunk addig. Sőt...! Kézilabda Magyarország—NDK 18:17 (7:9). Szuvon sport- csarnok, 5000 néző, v.: Gu- terman, Taranuhin (mindkettő szovjet). Magyarország: Hoffmann László—Iváncsik Mihály 8, delmeiket. A magyar csapat először 9:5-re legyőzte az Egyesült Államokat, a négy között, a döntőbe jutásért az olaszok már megálljt parancsoltak Jánosiéknak. így késő délután a bronzéremért volt érdekelt Magyarország a Szovjetunió ellen, míg a döntőt Olaszország az NSZK- val vívta. Ha jő a vége...? Nem akármilyen mérkőzést vívott tegnap a magyar kézilabda válogatott a Német Demokratikus Köztársaság legjobbjaival. össze-vissza számolgathattunk a meccs előtt, legalább ezzel tompítottuk abbéli bosszankodásun- kat, hogy éppen az egyik legjobban „futtatott” csapatunk két váratlan veresége kényszerített erre bennünket. Ha az NDK nyer, akkor csoportelső, mi csak a 7—8. helyért léphetünk már a pályára. Ha mi nyerünk, akkor a váratlanul vereséget szenvedett házigazdákat juttatjuk csoportelsőséghez, s ezzel az aranyérem lehetőségéhez. Pedig ha a csehszlovákokat és a dél-koreaiakat megvertük volna már korábban (és nem azok bennünket), akkor egyáltalán nem kellett volna számolgatnunk. A dolog úgy indult, hogy nem lesz nagy baj, a Koreai Köztársaság hálás lehet nekünk előzékenységünkért. Vezettünk 4:2-re. Azután megállt az idő. Kaptuk sorra a gólokat, lőni viszont jóidéig egyet sem sikerült. Kovács Péter és Gyurka János egymást múlták alul. Négy hétméterest ajándékoztunk az egyre jobban belelendülő kékmezeseknek! Akadt pillanat, amikor egyetlen magyar játékos sem akart vállalkozni a büntető dobására! És akkor jött Iváncsik! A szenzációsan védő Schmidt feje fölött bepoty- tyantott egy szemtelen hétméterest ... A második félidőben megint úgy kezdtünk, mintha összecsomagolnánk és hazaindítanánk az első géppel az ellenfelet. Egy darabig. Akkor ismét rövidzárlatok, rossz átadások, bátortalan átlövő produkciók következtek magyar részről. Három perccel a vége előtt még az NDK-nak állt a zászló! Akkor Iváncsik megint „bevarrt” egy hétméterest, majd végre Gyurka megint megpróbálkozott átlövőként átlövőt játszani. Bombagólt lőtt! És mi vezettünk 18:17-re! Az utolsó pillanatokban még a német kapus is megvillant a magyar hatosnál, de lövését bravúrral hárította a másik portás: Hoffmann. Ezzel alighanem a mérkőzés hősévé is vált a spanyolhonban játszó kórboncnok. Két nap pihenő talán elég lesz a nagy ünneplés kipihenésére, hiszen a bronzéremért Jugoszláviával kell majd megmérkőznie a Mocsai Lajos dirigálta csapatnak. Gyurka János 2, Kovács Mihály 1, Szabó László 3, Kovács Péter, Marosi László 4. Csere: Bordás József, Fodor János, Tóth Géza, Csicsaí Ottó. Bíró Imre (kapus). NDK: Schmidt—Hauk 3, Wahl 2, Winselmann 1, Borchardt 3, Hahn 4, Schneider 4. Csere: Pysall, Metzke, Fiedler, Fuhrig, Hoffmann (kapus). Vívás Bronz és továbbjutás Szerdán a kard- és a női tőrcsapat küzdelmeit bonyolították le az Olimpiai Park vívócsarnokában. A kardo- zók csak a legjobb nyolcig jutottak el, s a magyarok simán vették az első akadályt. Az egyes számú selejtező csoportban 9:2-re verték Bulgáriát, majd Franciaországnál 9:4 arányban bizonyultak jobbnak. A nők már az egyenes kieséses rendszerben folytatták kedden megkezdett küzA csalódások után a harmadik helyért vívott találkozón végre úgy szerepeltek a magyar női tőrözők, ahogy az a világbajnoki címvédőhöz illik. Egy pillanatnyi esélyt sem hagytak ellenfelüknek, végig vezetve, 9:2 arányban győztek, amihez hasonló eredményt még nem igen ért el a magyar válogatott egyik legnagyobb ellenfelével szemben. 3. helyért: Magyarország— Szovjetunió 9:2. Győzelmek: Stefanek és Szőcs 3—3, Tuschák 2, Jánosi 1, illetve Glikina és Sza- dovszkája 1—1. Női tőrcsapat, olimpiai bajnok: NSZK (Sabine Bau, Anja Fichtel, Zita Funkenhauser, Annette Klug, Christiane Weber). 3. Magyarország (Jánosi Zsuzsa, Kovács Edit, Stefanek Gertrud, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin). Kajak-kenu Szerdán is százszázalékos magyar mérleg Szerdán már a döntőbe jutásért versengtek a hajók a Mizari evezős és kajak-kenu pályán, ahol ez utóbbi sportág középdöntőit rendezték. Négy férfi 500 méteres számban, továbbá a női egyesben és kettesben rendeztek futamokat, számonként hármat, s mindegyikből az első három került a kilences döntőbe. Ezen a napon már nem volt javítási lehetőség, mint korábban, az előfutamok során. Mindvégig kellemes szellő borzolta a világ legszebb kajak-kenu pályájának tartott mesterséges tó vizét, s a szaknyelven balos' hétszélnek nevezett fuvallat kapóra jött a magyaroknak, akik kedvelik az ilyesfajta szelet. Az igazság azonban az, hogy olyan jól versenyeztek Csi- pesék, hogy semmi szükségük nem volt az efféle természeti támogatásra. Birkózás Tóth éremért birkózik Az esti műsorban Nagy János (74 kg) két vereséget is elszenvedett, és kiesett. Azért volt öröm is. Tóth Gábor (90 kg) 5:4-es pontozással legyőzte a japán Hondát. Ez az eredmény ugyan a távol-keleti sportoló döntőbe jutásához volt jó, de arra is, hogy a csepeli EB-ezüstérmes Hazaérkezett Szöulból, a XXIV. Nyári Olimpiai Játékokon résztvevő magyar sportolók első csoportja. Képünkön: Eger- szegi Krisztina, a 200 méteres női hátúszás olimpiai bajnoka az ünneplők gyűrűjében (MTI-fotó: Honéczy Barnabás) csütörtökön este a bronzéremért birkózhasson. Hogy ki lesz az ellenfele, még nem derült ki. Az Orbán József (62 kg) után a második magyar búcsúzó Nagy először 9:3-ra kikapott a dél-koreai Jung Kjung Je-től, majd hallatlanul nagy csatában, az utolsó percben elszenvedett mö- gékerüléssel az amerikai Monday-tól is. Robotka István (100 kg) valamit javított délelőtti fiaskója után. Előbb úgy győzött, hogy az Amerikai Szamoáról érkezett Si- one nem állt ki ellene, majd a mauritániai Sart fektette kétvállra 22 másodperc alatt. Csoportjában még hatan versenyezhetnek tovább. Három forduló után még veretlen a 48 kg-os Bíró László. A második fordulóban az indiai Singhet verte ll:5-re. Az első három percet követően már 10:1-re vezetett, azután láthatóan lefékezett, és olykor nehéz pillanatokat élt át. Harmadik erőpróbáján a vietnami Ngujen Kim Huon vezetett az elején az FTC birkózója ellen. A finis jól sikerült: Bíró 7:3-as vezetésénél a kétszer is menekülő vietnamit harmadszor intették, s a 4:16. percben leléptették. Atlétika Oda Lewis „mesternégyese” Egynapos szünet után szerdán folytatódtak az atlétikai versenyek. A központi stadion sajtóteraszán még mindig a Johnson-ügy volt a beszédtéma, amelyet a tudósítók az újkori olimpiai játékok egyik legnagyobb botrányának minősítenek. A világbajnok közeli ismerősei sem értik meg, hogyan követhetett el Charlie Francis, az edző és Larry Heidebrecht, a menedzser ilyen durva hibát, mert azt kizártnak tartják, hogy Johnson a maga feje után ment volna... Mai olimpiai műsor Asztalitenisz: férfi és női egyes, nyolcasdöntő (Klampár és Urbán) • férfi és not páros, negyeddöntő (Bátorfi, Urbán). Atlétika: tízpróba: 110 m gát, diszkoszvetés, rúdugrás, gerelyhajítás. 1500 m (Szabó Dezső) — BAJNOKAVATÄS. Birkózás (szabadfogás): » selejtezők a 48, az 52 (Bíró László), az 57 (Nagy Béla) a 62, a 68 (Podolszky Attila), a 74, a 82 (Dvorák László)! a 90, a 100 (Robotka István) és a 130 kg-os (Klauz László) súlycsoportban; döntő a 48, a 62 és a 90 kg-ban (bronzéremért Tóth Gábor) — 3 BAJNOKAVATÄS. Cselgáncs: 86 kg (Gyáni János — BAJNOKAVATÄS. Kajak-kenu: Középfutamok: férfi K—1 1000 m (Csipes Ferenc); férfi C—1 1000 m (Pulai Imre); női K—4 500 m (Géczi Erika, Mészáros Erika, Rakusz Éva, Kőbán Rita); férfi K—2 1000 m (Helyi Tibor, Rajna András); férfi C—2 1000 m (Takács Gábor, Leikep Gusztáv); férfi K—4 1000 m (Gyulai Zsolt, Csipes Ferenc, Hódosi Sándor, Ábrahám Attila). Ökölvívás: * elődöntő mérkőzések (48 kg: Isaszegi Róbert). Ritmikus sportgimnasztika: összetett verseny (Sinkó Andrea, Erfalvy Nóra). Vívás: párbajtőr csapat, selejtező (Fábián László, Hegedűs Ferenc, Kolczonay Ernő, Pásztor Szabolcs, Székely Zoltán); kard, csapat, direkt tábla (magyar válogatott); kard, csapat, döntő — BAJNOKAVATÄS. A férfi 400 méteren az amerikai Harry Butch Reynolds toronymagas esélyesként indult, hiszen néhány hete Zürichben neki sikerült ezen a távon megdöntenie Ewans „szakállas” világcsúÖkölvívás Véglegessé vált, hogy a magyar ökölvívó-válogatottból csak a 48 kg-os Isaszegi Róbert szerez érmet a szöuli játékokon. A Borsodi Bányász reménysége csütörtökön délelőtt az amerikai Michael Carbajal ellen lép ringbe a döntőbe jutásért. Ez már kedden véglegessé vált. Cselgáncs Németh: nagy csalódás... Nagy tervekkel, éremszerzési reményekkel érkezett Szöulba a Bp. Spartacus 78 kg-os sportolója, Németh Károly. ígéretét nem váltotta be, hiszen már az első mérkőzésén kikapott az Csalók és csalódások Most már bizonyos, hogy csalók is helyet kaptak a Szöulba tartó magyar olimpiai gépeken. Két súlyemelőnk fönnakadt a dopping- vizsgálatokon. Az ember részrehajló voltát kizáró gépek hajszál pontosan kimutatták, hogy a sportolók különféle tiltott készítményeket beszedve nyújtották azt, amit nyújtottak. Eddig egy negyedik helyünk és egy ezüstérmünk bánja. A doppingról tegnap már elmondtam véleményemet. Most a csalókról szeretnék beszélni. A magyar súlyemelőkről, akik írásbeli nyilatkozatot tettek a „döbbenetes” Csengéri-ügy után: ők bizony semmiféle tiltott gyógyszert nem szedtek. Aláírta ezt Szanyi Andor is. Nála ugyan ki tudhatta jobban, hogy amit aláír, az nem igaz? Szedte bizony az anabolikákat, (doppingszereket. Gyanúm ne erősödjék meg, de a súlyemelő gárdát fölkészítő edzők és vezetők között nincs egyetlen lélek, akinek köze volna a gyógyszer-emberekhez? Meglehetős kíváncsisággal várom a pártatlan, tisztességes vizsgálatot azok ellen, akik a sporttörvényeket áthágták. Legyenek akárkik. Magyarként híreitek ki a világnak, hogy adott szavunk húsz fillért nem ér. Éppen ezért ütött szíven Deák Gábor nyilatkozata a Szanyi-féle doppmgbot- rány napvilágra kerültekor: várjunk még az elpa- rentálással, hiszen három vizsgálatból áll a dolog. Csengeri esetében már az elsőt elfogadta az egész olimpiai vezetés. (Tehát Deák államtitkár is!) El is ítélte-nyilvánosan — megtévedt honfitársunkat. Szanyit nem ítéli el a magyar olimpiai küldöttség vezetése. Ugyan miért nem? Csak nincs valamiféle rangsor a kétszáz sportoló között vezetőink noteszában? Rangsor, amelyik szerint neked ennyit szabad a tisztességtelenségből, neked meg csak ennyit.. ? Már csak azért is furcsa ez az egész eljárás (azaz el nem járás), mert a doppingvizsgálatok bevezetése óta mindössze három esetben kellett visszakoznia az orvosi csoportnak. Több ezer alkalommal nekik volt igazuk. És ezt Deák Gábo- rék is tudják. Tartok tőle, hogy még nem ért véget a magyar súlyemelés kálváriája. Vigyázzunk hát a nyilatkozatokkal! A bolgárokban nem csalódtunk. Ök azonnal visz- szaléptek a további küzdelmektől. Korábban csalódtunk, amikor megtudtuk, hogy gyógyszer-emberekkel érkeztek Szöulba. Megpróbálták kijátszani az objektív gépeket. Nem sikerült. Minden súlyemelőjüket visszaléptették. Eäc- kor már nem csalódtunk. Mondom, a bolgárokban nem... csát. Steven Lewis alaposan meglepte, ö az idén négyszer is junior világcsúcsot javított, s 44.11-es egyéni rekorddal érkezett Szöulba. Most 43.87-et futott, Reynolds pedig „csak” 43.93-at. Rúdugrás, olimpiai bajnok: Szergej Bubka (Szovjetunió 5.90 m — új olimpiai csúcs, régi: 5-78 Wladislaw Kozakiewicz (lengyel), 1980, ... 7. Bagyula István (Magyarország) 5.60. Asztalitenisz A Klampár, Kriston férfi páros utolsó mérkőzésén 2:1 (19, —16, 11) arányban győzött az indiai Mehta, Ghor- pade kettős ellen, de ettől függetlenül nem jutottak tovább. Csoportjában négy győzelemmel és három vereséggel az ötödik helyen végzett. Végeredményben a magyar játékosok (férfiak és nők) a csoportmérkőzések hat napján 24 győzelmet szereztek és 14 vereséget szenvedtek. A mérleg: Klampár 6 győzelem, 1 vereség — továbbjutott, Harczi 3/4 — kiesett, Klampár, Kriston 4/3 — kiesett, Bátorfi 3/2 — kiesett, Urbán 4/1 — továbbjutott, Bátorfi, Urbán 4/3 — továbbjutott, egyiptomi Validtól, aki a következő fordulóban „megállt”, a lengyel Légién ip- pont dobott rajta. Éremtáblázat Szovjetunió a 36 e 19 b 30 NDK 29 22 22 Egyesült Államok 19 20 18 NSZK 10 9 6 Magyarország 8 6 4 Bulgária 7 7 6 Románia 5 9 7 Nagy-Britannia 4 7 6 Olaszország 4 4 3 Franciaország 4 3 4 Kína 3 9 9 Koreai Köztársaság 3 3 5 Ausztrália 2 4 3 Lengyelország 2 4 3 Csehszlovákia 2 2 0 Hollandia 2 2 0 Norvégia 2 2 0 Uj-Zéland 2 1 7 Dánia 2 1 1 Jugoszlávia 2 0 2 Japán 1 2 4 Finnország 1 1 2 Spanyolország 1 0 2 Kenya 1 0 1 Marokkó 1 0 1 Portugália 1 0 0 Suriname 1 0 0 Törökország 1 0 0 Svédország 0 3 3 Svájc 0 2 2 Brazília 0 1 3 Kanada 0 1 3 Chile 0 1 0 Costa Rica 0 1 0 Holland-Antillák 0 1 0 Szenegál 0 1 0 Virgin-szigetek 0 1 0 Belgium 0 0 1 Görögország 0 0 1 Mexikó 0 0 I a — arany, e — ezüst, b — bronz. Szöul '88 Szöul '88