Szolnok Megyei Néplap, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-29 / 233. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. SZEPTEMBER 29. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, hogy szeretett férjem, édes­apánk, apósunk, nagyapánk, FARKAS JÓZSEF életének 65. évében 1988. szeptember 27-én súlyos be­tegségben elhunyt. Temeté­séről később intézkedünk. Gyászoló család, Szandasző- lős. Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, hogy drága jó férjem, édes­apánk nagyapánk, HONTI ANTAL a szolnoki állomásfőnökség nyugalmazott gazdasági hi­vatalvezetője hosszú szenve­dés után 74 éves korában elhunyt. Temetése hamvasz- tás után 1988, október 4-én 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk a ro­konoknak, a jó szomszé­doknak, a munkatársaknak és mindazoknak, akik ID, MARI SÁNDOR temetésén részt vettek, ko­szorúikkal, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család, Tiszaföldvár. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, testvéreknek, szomszédoknak, ismerősök­nek, jó barátoknak, kedves munkatársaknak, akik sze­retett férjem, NAGY ÁRPÁD drága jó édesapánk teme­tésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal mély­séges fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. Gyászoló fe­lesége, fia, lánya és család­ja, Szászberek, Szolnok. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősök­nek, a Postagarázs, az IKV, az AÉV és a BM dolgozói­nak, akik férjem, édesapánk, KISS ISTVÁN temetésén részt vetek, vi­rágaikkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyá­szoló család, Szolnok. S3 INGATLAN Tiszapüspökiben, Béke út 36. számú telek rajta levő 120 m2-es szuterén, a telek 268 négyszögöl 250 ezer Ft -f OTP. Ugyanott 286 négy­szögöl telek eladó. A telkek közműve­sítettek, kőút mel­lett. Érdeklődni a helyszínen, Hajnal Tamás. Ugyanott 8 tonnás, háromszög­re vizsgáztatott, 6 hengeres, 700-as Csepel is eladó. Irányár: 160 ézer Ft. (18848) ________________ E LADD 120 m2-es, központi fűtéses, alápincézett ház ga­rázzsal. Másfél szo­bás tanácsi lakást beszámítunk. Tó­szeg, Munkásőr út 15. Érdeklődni: mun­kanapokon 16—18 óráig. (18745) ________ Ü J családi ház el­adó, reális áron, Szolnok, Szandasző- lős, Fürt út 4. 8/Y- os busz végállomá­sánál. Bővebb felvi­lágosítást hétközna­pokon 17 óra után, hétvégén egész nap a fenti címen. (18908) 250 négyszögöles te­lek eladói a Szilvás úton. Érdeklődni: Szolnok. Tompa Mi­hály út 1. III/ll. (18613)______________ G ARÁZS eladó a Széchenyin. az Ecse- ki úton. ,,Fűtött” jeligére a kiadóba. (18750)_________________ G ARÁZST vennénk Szolnokon az Orosz György út környé­kén. „Ármegjelö­lés” jeligére a ki- adóba. (19013) TISZAFÖLDVÁR— HOMOKON 90 m2-en családi ház 1200 négyszögöl terület­tel eladó. Irányár: 280 000 Ft. Érdeklőd­ni: minden nap 9— 16 óra között. Ti­szaföldvár—Homok, Árpád út 117. (18724) TISZAFÖLDVÁR központjában Jókai u. 2. I. lépcsőház 4. szám alatt 2,5 szo­bás lakás eladó kp. -f OTP-átvállalással. Érdeklődni: a fenti címen. (18711) ______ E LADD Rákócziúj- falu, Fürst S. út 6. szám alatti kétszo­bás, összkomfortos családi ház sok melléképülettel, ga­rázzsal. 270 négy­szögöl telekkel, l éves beköltözéssel. (18838)________________ T ANYA eladó gaz­dasági épületekkel, szőlővel. Víz. vil­lany van. Tószeg, Abonyi út 2. (18796) SZEGEDEN há­romszobás, Csillag térre néző lakás liftes házban, má­sodik emeleten el­adó. Telefon: 30-632 esti órákban. (18936) MEZŐTÚRON 1000 négyszögöl kerti szántóföld kifogás­talan helyen és álla- - pótban eladó. Ér­deklődni: Mezőtúr, XVIII. u. 23. (18647) KÉT és fél szobás családi ház, egy új és két felújított hintó, egy kétéves póni csődör eladó. Nagy Tibor, Egyek, Táncsics út 57. (19363) ______________ G ázkonvektoros két szoba, összkomfor­tos családi ház nagy melléképülettel sür­gősen eladó. Török­szentmiklós, Jege­nye út 6. Érdeklőd­ni a Szerb vendég­lőben vagy 167-es telefonon. (19022) SZOLNOKON, Kun Béla krt.-i másfél szobás lakás eladó, szövetkezeti. Érdek­lődni: Kun B. krt. 9. III/l. 17—19 óra között. (12705) _______ B ELVÁROSI 70 rn- es társasházi lakás igényesnek eladó. „Bercsényi út” jel­igére a kiadóba, vagy a 12-485-ös szolnoki telefonon érdeklődni. (12776) SZOLNOK, Babits M. u. 10. alatt új tetőtér-beépítéses és alápincézett csa­ládi ház eladó. (18867) ___________ N AGYKÄTÄN, Tü­zelő út 20. (tele­fongyár utcája) üres, 2 szobás csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni lehet: Nagykáta, Kodály Zoltán út 11. szám alatt, szombat, va­sárnap .__(18993) H olt-Tiszához közel hétvégi ház eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Mikszáth K. u. 14. fsz. 3. (19273) GÉPJÁRMŰ ELADÓ 850-es Fiat személygépkocsi, le­járt műszakival és 3 éves ETZ motor- kerékpár. Szolnok, Móra Ferenc út 11. fsz. 1. (03531)_______ N YOLCÉVES Wart­burg de Luxe el­adó. Biri Sándor, Kenderes, Petőfi út 34. Érdeklődni: 17 óra után, (18969) ZUK AO Towas ve­gyes használatú kis tehergépkocsi 1 év műszaki vizsgával, vonóhoroggal eladó. Kunszentmárton, Május 1. u. 23. (19015)________________ G A írsz. Wartburg új motorral eladó. Törökszentmiklós, Fáy ltp. 3. ép. I. lh. III. em. 12. Ér­deklődni: szombat, vasárnap. (19023) BARKAS ZT írsz. mikrobusz eladó. Törökszentmiklós, Kossuth út 191. vagy 368-as telefonon. (19027)___________ NÉGYÉVES 126-OS Polski Fiat eladó. Érdeklődni: minden nap dr. Lőrincz Jó- zsefné, Tiszaderzs, Felszabadulás út 13. szám. (19213) ________ E TZ 250-es motorke­rékpár, dobozokkal eladó, vagy Trabant Combira cserélhető. Szűk, Tiszaszentim- re, Vorosilov út 21. Telefon: 29. (19212) IS írsz. 1200-as Zsi­guli, friss műszaki­val, jó állapotban eladó. Jászberény, Göncöl út 1. (18957) IY-os Zsiguli 1200- as felújított motor­ral, májusig érvé­nyes műszakival el­adó. Kisújszállás, Katona József út 2. (18593) NYOLCÉVES Wart­burg Tourist érvé­nyes műszakival, küszöbhibákkal ol­csón eladó. Érdek­lődni: hétköznap 16 óra után Kisújszál- lás, Vasút út 2. (18968) ZT írsz. 1200-as La­da eladó. Irányár: 65 000 Ft. Jászbe­rény, Kárpát u. 17. Érdeklődni hétvé­gén. (18904) TRABANT Combi személygépkocsi friss műszakival, tel­jesen felújítva el­adó,*- illetve zárt Zukra vagy Nisára cserélhető. Dobos Mihály, Pórtelek, Fő út 71. (18652) ________ P LATÓS Zuk lejárt műszakival eladó. Törökszentmiklós, Akácos út 35. (18595) TG írsz. Wartburg eladó. Jászberény, Gács László u. 23. (18734)________________ Z M-es Wartburg Tourist üzemképe­sen, sürgősen. ol­csón eladó, műszaki nélkül. Kenderes, Ifjúság út 7. Csáthy Ferenc. (18825) PANNÓNIA moto- ros platós ZUK el­adó. Törökszentmik­lós, Kossuth út 313. (18823)________________ S IMSON Elektronik motorkerékpár vizs­gáztatva eladó. Ti­szaföldvár, Petőfi út 2. (12794)_____________ Ö TÉVES piros Dá­cia 1991-ig érvényes műszakival eladó. Tiszafüred, Fürst S. U. 75. (19252) _______ N ÉGY és fél éves 1500 S eladó, egy­két évesnél nem öre­gebb 4x4-es platós Arót beszámítok. Ér­deklődni: Jászjákó- halma, Fő út 127. (19225) ____ K R írsz. Wartburg de Lyxe eladó. Ér­deklődni: Tiszafü­red, Marx u. 58. Borbély. (19145) 1990 szeptemberig műszakizott TR-es Trabant Hycomat eladó. Túrkeve, Ré- kasi u. 5. (18994) 1500-as Polski Fiat friss műszakival, 1 éves karosszériával, extrákkal, igényes­nek eladó. Wartburg Touristot, Trabant Combit beszámítok. Jászapáti, Zrínyi út 4. (18736) DU 120 L Skoda el­adó megkímélt ál­lapotban. Érdeklőd­ni : Eger 18-975-ös te­lefonon vagy Jász­berény, Jókai út 32. (18727) PIROS 1500-as Lada, nyolc és fél éves, másfél éves műsza­kival eladó. Kisúj­szállás, Katona Jó- zsef utca 11. (18891) PY-os Wartburg de Luxe érvényes mű­szakival sürgősen eladó. Érdeklődni: Tiszafüred, Ifjúság u. 9/8. (19364) ____ C N írsz. érvényes műszaki vizsgával rendelkező MB 1000- es Skoda eladó. Ér­deklődni lehet: Tó­szeg, Hámán Kató u. 44. (18977)________ 1 200-as Zsiguli ZE írsz. felújított ka­rosszériával, félig összeszerelt állapot­ban eladó. örmé­nyes. Sávai Tibor. (18760)________________ P LATÓS A via el­adó. Abony, Szolno­ki út 40. (a 4-es fő- út mellett.) (18691) P 126-os karosszé­riaelemek eladók. Szolnok, Kőműves út 24. (18755)________ T ÍZÉVES Lada el­adó. Skodát vagy Trabantot beszámí­tok. Tiszaszentim- re, Zsák utca 18. (18889) ___________ I R írsz. 1200-as Zsi­guli, friss műszaki­val eladó. Dezső László, 545.1 Öcsöd, Ságvári u. 31.(18942) MEGKÍMÉLT álla­potban levő GP-s Trabant 14 000 km- rel eladó. Érdeklőd­ni: Jászalsószent­györgy, Hold út 54. (19039) ADÁSVÉTEL 1 db 120x150-es két- szárnyas új ablak eladó, áron alul. Cím: Szolnok, Pál­ma utca 18. Nagy. (03230) ________ J Ó állapotban levő olajkályha és férfi- kerékpár eladó. Cím: Szolnok, Jáz- min út 2/a. (18706)_ ÜJ fejőgép eladó. Ar: 12 000 Ft. Szol­nok, Batsányi út 20. 17 óra után. (19023) _______ _ E MELETES^ gyer­mekágyat vennénk. Demeter Ferenc, Kisújszállás. Szé- chenyi út 28. (18968) VEMHES, szarvat- lan nagy anyakecs­ke, 400 kg-os erős utánfutó eladó. Az utánfutót kisebbre is cserélem. Papp, Püspökladán*- Tán- csics út 13. (19272) BERKSIRI süldők és vemhes koca el­adó Mezőtúr, Fóti út 139. (18807) ELADÓ Tisza II. szekrénysor, 2 db plüss heverő. 2 db fotellal, 1 db gyer­mekheverő, 1 db dohányzóasztal és 1 db 2—3-as jugoszláv szőnyeg. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Fáy lkt. 2. ép. 1. lh. 3/14. 19—20 óráig vagy a 886-os tele­fonon. (18882) ________ J Ó állapotban levő Singer varrógép el­adó. Jászdózsa, Sán- dor u. la. (18953) NAGYBŐGŐ eladó. Sándor Béla, Öcsöd, Dózsa Gy. út 64. (19003) ELADÓ 140 cm munkaszélességű függesztett tárcsa, MF—70 fűkasza, MTZ—45-höz sok új és használt alkat­részek, MTZ—50 traktor, RK—2 rotá­ciós fűkasza. Ér­deklődni lehet: Nagy Imre, Jászjá- kóhalma, Gátőrház. (18986) JÓ állapotban levő 3011-es Zetor és egy ló után való gumis kocsi eladó. Jó­szágra vagy sze­mélygépkocsira cse­rélhető. Tóth József, Jásztelek, Ságvári u. 7. (18812)_________ E LADÓ új vámke­zelt Tactics típusú japán videólejátszó. Irányár: 22 000 Ft. Kisújszállás, Ma­lom út 105. (18592) PANNÓNIÁBÓL ké­szült kistraktor pót­kocsival, sertésszál­lításra alkalmas, el­adó. Kúncsorba, Dó­zsa Gy út, Peres. (12576) Építkezésből kima- !radt salakbloikk több méretben el­adó. Jászberény, Szélmalom u. 31/a. (18829) PEKINGI palotapin­csi 1,5 éves, szoba­tiszta kutya eladó. Érdeklődni: dr. Kecskés, Karcag, Lőwy S. út 5. III. em. (18954) Kétfőzőkorongos gáztűzhely, kombi­nálható babakocsi racsnis csőmetsző J/>”—1 colig (minden új) eladó. Tiszaföld­vár, Ókincsem fő- úJl 26. (19250) HŰTŐLÁDA 410 lite­res, állványos fúró­gép. háromfázisú, kompresszor, 200-as gyalugép, 140-es sa­tu mind új) eladó. Tiszaföldvár, Bacsó B. út 14/b. (19249) EGY pár 2 éves he­réit sárga csikó el­adó. Érdeklődni: 17 óra után. Jászbe­rény, Batthyány út 21. (19226) ELADOK: szőnveg és kárpittisztító-gé- pek 10 és 40 literes mosófolyadék-tartá­lyos. Oroszi Imre. Karcag. .Kórház u. ,10. C lh. 1/5. (18964) ELADÓ 125 cm3-es gyárilag készített robbanómotor és egy lépcsős vízszi­vattyú. Karcag, Püs­pökladányi út 65. (1*966) NAGY mennyiségű érett marhatrágva eladó. Zságer Mi- hályné, Szelevénv, Rét__út 2. (18768) J Ó hangú, ép nagy­bőgő eladó. Karcag, Petőfi u. 32. (18765) Fürdőszobakályha sárgarézhengerre'l. öntöttvas kád. kompletten eladó. Irán vár: 5000 Ft. Törökszentmiklós. Dimitrov út 11. (18756) ______ K ifogástalan álla- notban levő 160 li­teres mélvhűtőreke- szes, szovjet hűtő- szekrénv jutánvos áron eladó. Túrke­ve. Kun B. u. 25. (18806) KÉT 6 hl-es boros- hordó olcsón eladó. Törökszentmiklós. Esze Tamás út 7. '18877) HORDÓK különféle nagyságban, prés. olaikályha. hordoz­ható cserénkálvha eladók. Érdeklődni: Szolnok. Napsugár u. 14. alatt déltől kezdve. (19082) Szőlőoltvánvok. lu­gasszőlők őszi tele- nftésre. Árjegyzéket díjmentesen küldök. Vallskó. ___Gyöngyös. E LADÓ Szolnokon 318 m2 gyári csoma­golásban poronizáló hab 120x60x6 cm-es méretben. „Szigete­lés’* jeligére a ki­adóba, (19195)_______ J Ó állapotban levő szarvasmarhák és 2 éves csikó betegség miatt eladók. Jász- kiséren. Bartók B. út_6. alatt. (18794) HATVAN mázsa ró­zsa étkezési burgo­nya eladó. Kisúj­szállás, Lenin út 28. (18970) ________________ F AJTISZTA kuvasz­kutyák, 2 hónapo­sak. eladók. Érdek­lődni: Csömör Gyu­la. Szolnok, Kassai út 80. 1/4. 17 óra után, (18873) _________ O KTÓBERTŐL ga­rázs kiadó. Érdek­lődni: Szolnok, Ta­nács út 4. II/ll. (18601)______________ Ő SZI festékvásár! 10—50 százalékos árengedmény! Ok­tóber 1-jétől a szan- daszőlősi festékbolt­ban. Amíg a kész­let tart! Telefon: 12-835. (18941) DIAMANT 10/120, 4 színváltós motori­zált új kötőgép el­adó. 3000 Hatvan, Kopja u. 7. (18907) VIDEOTON RA 6363 S hi-fi receiver el­adó. Jászberény, Hegedűs út 8. (18905) FIGYELEM! Kitűnő szülőktől, gyönyö­rű, törzskönyvezett németjuhász kisku­tyák eladók. Érdek­lődni lehet: egész nap, Tiger László, Újszász, Nap út69. JAPÁN Orion videó­magnó és 600-as szalagfűrész eladó. Érdeklődni: Seres János, Törökszent­miklós, Köztársaság út 13., hétvégén. (19025) 12 kW-os villany­kályha eladó. Ér­deklődni: Szolnok, TÚZOk_ út 6. (18991) GARANCIÁLIS vi­deómagnó 40 000 Ft­ért eladó. Érdeklőd­ni: hétköznap 17 órától, szombat, va­sárnap egész nap, Törökszentmiklós, Táncsics út 57. Te­lefon: 435. (19019) ÜJ Commodore plus 4 számítógép eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Karkecz u. 16. II1/3. 17 óra után. (19161) EGYÉB Tiszaföldvári há­zamban gyermek­felügyeletet vállalok hétvégeken. „Neve­lőnő” jeligére a ti­szaföldvári takarék­szövetkezetbe. (12741) HÉTVÉGÉN magán­lakás-takarítást vál­lalok. „Megbízható” jeligére a jászberé­nyi szerkesztőségbe. (18825) ________________ G ARÁZST bérelnék Törökszentmikló- son. „Központban” jeligére a Török­szentmiklósi Hirde­töbe. (18966)_________ H asználtdivatáru üz­letemet megnyitot­tam Törökszentmik­lós, Kossuth út 204. alatt. Nyitva tartás délután 14—18 órá­ig, szombaton 8—12 óráig. Várom ked­ves vevőimet. Mendler Lászlóné magánkereskedő. (18819) Kisvállalkozás nyomdai kivitelezés­re és kiállítás épí­tésre üzletkötőket keres 664-140. (18608) SZAPPAN- és mo­sóporcsere hétfőn és csütörtökön a kór­ház mellett, Keller- né. Szentes. (18818) Különbejáratú szo­ba-konyha fiatal há­zaspár részére ki­adó. Törökszent­miklós, Erdős Imre út 59. (18885) ötszálas ipari Inter- loch bérbe adó. „Kötöttáru” jeligére a kiadóba. (19382) KIADÓ Szolnokon a Csanádi krt.-on két­szobás, étkezős, összkomfortos lakás teljes berendezéssel, hosszabb időre kö- zületnek is. Eladó 4 személyes műanyag motorcsónak 45 LE svéd motorral, utánfutóval. Tele­A Tisza II. T ermelőszö vetkezet (Kisújszállás, Széchenyi u. 25. sz.) által működte­tett kisújszállási méntelep üzemeltetésére 19©9. január 1-töl pályázatot ír ki 5 éves időtartamra Pályázat feltételei: — szakmai hozzáértés — érdekeltségi rendszerben történő üzemeltetés — 4—5 mén gondozása — lovasiskola beindítása, üzemeltetése — lakást biztosítunk. Részletes felvilágosítást ad Vida József főágazat- vezető-helyettes. A pályázat beérkezésének határideje: 1988. ok­tóber 15. A pályázatok értékelése: 1988. október 31-ig. (19402) w Ílí I I I I l Pályázati felhívás A FOTK Kisállatfeldolgozó Üzeme pályázatot hirdet a jászberényi Piactéren lévő Baromfibolt szerződéses rendszerben történő üzemeltetésére, hároméves időtartamra. A pályázatot október 20-ig a FOTK Kisállatfeldolgozó Üzemébe (Jászberény, Szelei u. 1. sz.) ajánlott levélben vagy személyesen kell eljuttatni. fi A versenytárgyalás október 26-án (szerdán) délelőtt 10 órakor lesz a FOTK Kisállatfeldolgozó Üzemében. Felvilágosítást ad: Nagy Józsefné adminisztratív vezető. (19322) Legyen ön is tagja a HEGYVIDÉK Udülőépítő- és Fenntartó Szövetkezet örökös használati jogot biztosító üdülőegységeinek! Sopronban, Harkányban Mátraszentimrén Magánszemélyek és vállalkozások most épülő szállodai szolgáltatást nyújtó, örökös üdülőhasz­nálati jogot biztosító lakrészek közül választ­hatnak! Az üdülőhasználati jog örökölhető és elidegenít­hető, nem esik tulajdonszerzési korlátozás alá. Jelentkezés: — a HEGYVIDÉK központjában Budapest, XII., Lidérc u. 32. Telefon: 811-953 — Országos Kereskdüelmi és Hitelbank Rt. szolnoki, karcagi és kunszentmártoni központjaiban. Szolnok, Magyar u. 8. Tel.: 17-047 Karcag, Bajcsy-Zs. u. 2. Tel.: 161 Kunszentmárton, Marx K. u. 1. Tel.: 103 (19131) fon: Kunhegyes 201, esti órákban. (18925) GARZONT vagy la­kást bérelnénk hosz- szabb időre Szol­nok. Szellő út 5. Te- lefon: 11-942. (18680) FELSŐFOKÚ szám­viteli végzettséggel 4 órás munkahelyet keresek. „Minden megoldás érdekel 603” jeligére a ki­adóba^ __(18996)_______ R EDŐNY, reluxa, harmonikaajtó, ía- redőnyök betétcse­réje Szolnok 18-569, Várkonyi tér 2. ísz. 1. (11526) GARÁZS kiadó Szolnok, Pálffy J. út 14. Érdeklődni: 17 óra után. (18777) SZOLNOK központ­jában kiadó üzlet- helyiséget keresek. „Keskeny” jeligére a kiadóba. (18622) Egyedülálló idős né­ni eltartását vállal­nánk. „Kölcsönös megértés 602” jel­igére a kiadóba. (18981) ________________ 4 —5 fős villanysze­relő brigád kedvező feltételek mellett munkahelyet vál­toztatna. Mindent tudunk 1—35 kV-ig. „Titász” jeligére a kiadóba. (18697) Rákóczifalva terüle­tén 30—40 m2-es is­tállót bérelnék kis­állattartás céljára. „H 1821” jeligére a kiadóba. (19033) Szoba-konyhás la­kás kiadó házas­párnak, akik nem Italoznak és nincs gyerek. Szolnok, Rózsa út 12., özv. Molnár Jánosné. (18997) 15-255 TÁRSÁT keresek jó­szágtartáshoz, a fel­tételek biztosítot­tak, Szolnokhoz kö­zel, jól jövedelme­ző. Anyagi társulás 300 ezer forint. „Le­het vidéki is” jel­igére a kiadóba. (18747)________________ M egbízható női mun­kaerőt, nem dohány­zót felveszek, jogo­sítvánnyal rendelke­ző előnyben. Szál­lás térítésmentes. Kenderes, Petőfi út 32. (19178) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM 3 szoba, összkomfor­tos, garázsos csalá­di házamat föld­szintes, központi fű­téses garzonra rá­fizetéssel vagy 1,5 szoba összkomfor­tosra, „Központ­ban” jeligére a jász­berényi szerkesztő­ségbe. (19040) SZOLNOK belváro­sában 42 m‘2-es ta­nácsi I. emeleti la­kásunkat elcserél­nénk kisújszállási tanácsira vagy ki­sebb kertes házra. Szarvas Jánosné, Szolnok, Ságvári krt. 20. I. em. 5. Szolnoki csere is ér­dekel. Ül 8890) ELCSERÉLNÉM 73 m--es, I. emeleti, kétszobás, tanácsi lakásomat pincével együtt másfél szo­básra kizárólag a központban „Sürgős csere” jeligére a kiadóba. (18859) ELCSERÉLNÉNK 5000 km-t futott, új­szerű állapotban le­vő lábvédővel, ol­dalcsomagtartóval felszerelt 125-ös MZ-t üzemképes le­járt műszakis 500-as Fiatara. Szolnok, Ragó A. út 12. VII/ 31., Széchenyi lakó­telep. (18923) HÁZASSÁG TÁRSKERESÉS, Partner GMK. For­duljon hozzánk bi­zalommal. 4009 Deb­recen 9. Pf. l. (18930) ÁDÁM- ÉVA Kap­csolatteremtő Szol­gálat. Leszázalékol- taknak díjkedvez­mény! Válaszboríté­kért tájékoztatjuk. Szeged, Pf. 696. S701. (19314) 29 éves, 178 cm ma­gas, barna, komoly gondolkodású, káros szenvedélytől men­tes fiatalember meg­ismerkedne házias csinos lánnyal vagy asszonnyal. „Ars amandi” jeligére a kiadóba. (19011) 61 éves, egészséges nyugdíjas, lakással rendelkező, teljésen magányos férfi va­gyok. Megismerked­nék házasság vagy élettársi kapcsolat céljából kedves ar­cú, de szerény, kor­ban hozzám illő hölggyel, aki laká- * somba jönne. „A kanyargó Tisza part­ján” jeligére a ki­adóba a válaszokat. (19001) ELETTARSAT kere­sek 70—78 éves ko­rig, saját házam van. Választ: „Ma­gányos 337” jeligé­re a jászberényi szerkesztőségbe ké­rek. (18911) _________ 16 0 cm magas, 52 éves, barna hajú, jó megjelenésű, vi­dám, elvált asszony keresi korban hoz­zá illő férfi ismeret­ségét. „Kölcsönös megértés 809” jel­igére a kiadóba. (18938) ANYAGILAG ren­dezett körülmé­nyek között élő, 158 cm magas, 55 éves özvegy gépkocsive­zető 14 éves fiú­gyermekkel, keresi társát egy életre. Egy korban hozzá illő, jólelkű nő sze­mélyében, aki eset­leg szerény laká­sába jönne. Egy gyermek nem aka­dály. „Rózsa” jel­igére a kiadóba. (18931) ________________ A RANYHlD Társke­reső Iroda. Segítünk önnek igénye sze­rint társat, házas­társat keresni. Gyors, diszkrét ügy­intézés. Kérje tájé­koztatónkat válasz- borítékkal ! 2701 Cegléd, Pf. 106. (11277)_______________ T ÁRSASÁG hiányá­ban ezúton keresem családcentrikus, jó­zan életű, magas férfi ismeretségét, 28 éves. elvált nő va­gyok, két gyerme­kem egyedül neve­lem. „Halvány őszi­rózsa” jeligére a jászberényi szer­kesztőségbe, (18729) KÖZÉPKORÚ szak­munkás megismer­kedne egyedülálló szolnoki elvált vagy özvegyasszonnyal 38 —45 éves korig. Min­den fényképes le­vélre válaszolok, „őszi rózsa” jel­igére- a kiadóba. (18615) ___________ C SINOS, gyermek­telen, független ér­telmiségi nő diplo­más férfi levelét várja 38 évtől. „La­kás van” jeligére a kiadóba. (12617) 39/172, barna, 2 gyer­mekét egyedül ne­velő elvált férfi megismerkedne élet­társi kapcsolat vagy kölcsönös szimpátia esetén házasság cél­jából korrekt, józan gondolkodású, csa­ládcentrikus, zenét, természetet kedvelő, egyedülálló hölgy­gyei, 33—40 éveB ko­rig. Minden fényké­pes levélre válaszo­lok. „Horizont 125” jeligére a kiadóba. (12608)

Next

/
Oldalképek
Tartalom