Szolnok Megyei Néplap, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-27 / 231. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. SZEPTEMBER 27. Megállapodás Magyarország és az EGK között (Folytatás az 1. oldalról) Ennek értelmében a korlá­tozások egy részét a megál­lapodás hatályba lépésétől számított egy éven belül, nagy többségét pedig 1992. december 31-ig fel kell szá­molni. 1992 folyamán a ve­gyes bizottság megvizsgál­ja, hogy az akkor még ér­vényben lévő korlátozások milyen intézkedésekkel szün­tethetők meg. 1995. december 31-ig azonban minden disz­kriminatív mennyiségi kor­látozást véglegesen el kell törölni. A megállapodás hatékony lehetőségeket biztosít a fe­leknek óvintézkedésekre az esetleges „piaczavarások” megszüntetése érdekében. Az erre vonatkozó előírások megfelelnek a GATT szabá­lyainak és többek között elő­irányozzák, hogy a vitás kér­déseket a felek először két­oldalú keretben kíséreljék meg rendezni. A megállapodás előirá­nyozza, hogy a felek meg­vizsgálják a mezőgazdasági kereskedelem és a vámok terén kölcsönösen nyújtható könnyítéseket. A megállapodás rendelke­zik a gyakorlati üzleti tevé­kenységet elősegítő feltételek kölcsönös biztosításáról. Az árucsereforgalmi sza­bályozáson kívül a megálla­podás kiterjed a gazdasági együttműködés minél több területen — ipar, mezőgaz­daság, energetika, szállítás, tudományos kutatás, turiz­mus, környezetvédelem — történő előmozdítására is. A megállapodás érintetle­nül hagyja az Európai Gaz­dasági Közösséggel kötött, a textil-, juh-, sertéshús-, sajt- és bőrtermékekre vonatkozó megállapodásainkat és Margaret Thatcher brit kormányfő hétfőn üzenetet küldött Grósz Károlynak, a Minisztertanács elnöké­nek, a hazánk és az Euró­pai Gazdasági Közösség között létrejött kereske­delmi és gazdasági együtt­működés megállapodás alá­írása alkalmából. Az üzenetben Margaret Thatcher kifejezi: öröm­mell tölti el, hogy az EGK és Magyarország közötti kereskedelmi, illetve ke­reskedelmi és gazdasági együttműködési megálla­podást hétfőn aláírták Brüsszelben. Külön öröm számára, hogy a brit kor­mány is szerepet játszha­tott mind az EGK minisz­teri tanácsában a brit el­nökség idején, amikor a hosszadalmas és bonyolult tárgyalások elkezdődtek, mind pedig a közelmúlt­ban abban, hogy eljuthas­sanak a sikeres befejezés­hez. egyezségeinket és nem ter­jed ki az Európai Szén- és Acélközösség illetékességébe tartozó termékekre. Ez utób­biakat illetően kétoldalú megállapodást kell kötni, hogy a most aláírt megálla­podás rendelkezéseit ezekre is alkalmazzák. A brit kormányfő — mi­ként üzenetében jelezte — bizalommal tekint a Ma­gyarország és az Európai Gazdasági Közösség közöt­ti kereskedelem és gazda­sági kapcsolatok további fejlesztése elé, akárcsak az Egyesült Királyság és Magyarország kapcsolatai­nak jövőbeni alakulására. Az Egyesült Királyság a maga részéről minden tőle telhetőt meg fog tenni a megállapodás maradékta­lan megvalósítása érdeké­ben. Végül arról szól üzene­tében, hogy jóleső érzéssel gondol vissza Grósz Károly májusi, londoni látogatásá­ra, s megkülönböztetett fi­gyelemmel kíséri azóta is a magyarországi fejlemé­nyeket és sok sikert kíván a gazdasági és politikai re­formmal kapcsolatos to­vábbi tervek megvalósítá­sához. Margaret Thatcher brit kormányfő üzenete Grósz Károlyhez Novemberben Gorbacsov Indiába látogat Mihail Gorbacsov küszö­bön álló indiai látogatásáról is szó volt azon a találkozón, amely Lev Zajkov és Trilo- ki Nath Kául között zajlott le Moszkvában. Az SZKP KB PB tagja, a KB titkára, a párt moszkvai bizottságá­nak első titkára hétfőn fo­gadta India moszkvai nagy­követét. Az MTI moszkvai irodá­jának értesülése szerint Mi­hail Gorbacsov látogatása novemberben válna esedé­kessé. Lengyelország Rakowski lesz az új miniszterelnök A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsága hétfői ülésén jóváhagyta a Politikai Bizottság eddigi te­vékenységét az új kormány megalakítása érdekében és kötelezte a LEMP-tag kép­viselőket, hogy Mieczyslaw Rakowskit, a LEMP KB PB tagját, a KB titkárát, a há­rom szövetséges párt és a Pron (a lengyel népfront) közös jelöltjét támogassák szavazataikkal a Szejm ked­di ülésén, ahol az új kor­mányfő személyéről dönte­nek a képviselők. Ezek után biztosra vehető, hogy Rakowski lesz az új miniszterelnök és. ő alakít, mintegy két héten belül új kormányt a múlt hétfőn le­mondott Messner-kormány helyére. MOSZKVA Kaysone Phomvihane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, laoszi minisz­terelnök hétfőn munkaláto­gatásra Moszkvába érkezett. A laoszi politikust az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány hívta meg. HAVANNA Fidel Castro kubai állam­fő is fogadta az ENSZ em­beri jogi megfigyelőit, akik hivatalos programjukat egy sajtóértekezlet összehívásá­val zárták le vasárnap. A látogatás érdemei értékelésé­re azonban nem vállalkoz­tak, mondván, hogy az nem az ő feladatuk. BUENOS AIRES A hét végén Chilében több százezren tüntettek a dikta­túra ellen, a szabadságjogok helyreállításáért. Temucóban a Pinochet ellen és mellett tüntetők összecsaptak egy­mással. Egy személy lőtt sérülést szenvedett, többet letartóztattak. A chilei katonai kormány­New York: az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének ülésszakán, szeptember 26-án Ronald Reagan, amerikai el­nök beszédet mondott, amelyben többek között elnöksége nyolc évének külpolitikai összegzését adta (MTI — Telefotó) Először Magyarországon! A MAVADTOURS ós a 4 WD Club az először megrendezésre kerülő Magyar Maraton Rali versenyre terepjáró autósok és motorosok jelentkezését várja szeptember 30-ig Információ: MRVADTOURS Telefon: 759-611 162-es mellék (19407) Bővül az adókedvezmények köre Sajtótájékoztató az országgyűlés elé kerülő pénzügyi napirendekről A Minisztertanács sajtóirodájának szervezésében a Pénz­ügyminisztérium vezető munkatársai tegnap tájékoztatták az újságírókat azokról az előterjesztésekről, amelyeket a ter­vek szerint az Országgyűlés októberi ülésszakán vitatnak meg a képviselők. Az egységes vállalkozási nyereségadóról szóló törvény tervezetével kapcsolatban Nagy István, a Pénzügymi­nisztérium főosztályvezetője elmondotta, hogy a törvény megalkotásával lényegében megszűnik a korábbi válla­lati jövedelemszabályozási rendszer, ami lehetőséget adott az egyedi beavatkozá­sokra. A törvény azonos gaz­dálkodási feltételeket bizto­sít a pénzintézetek, a ve­gyesvállalatok, a vállalkozók és a vállalatok számára. Je­lenleg gazdálkodásukat négy eltérő jövedelemszabá­lyozási rendszer határozza meg. Emellett 87 jogszabályt kell felülvizsgálni, a vállal­kozási nyereségadóhoz igazí­tani. Lehetővé válik a törvé­nyi szabályozás révén a nagy számú miniszteri leiratok megszüntetése. Arról is szólt, hogy bár a törvény egységes feltételeket kíván biztosíta­ni a gazdálkodóknak, bizo­nyos különbségek továbbra is fennmaradnak. Így a há­rom millió forint alatti éves árbevételt elérőknek az adó­terhe az átlagos 50 százalék helyett, csak 40 százalék lesz. Ez elsősorban a kisvál­lalkozóknak előnyös. Ugyan­csak az ő helyzetüket javítja az a lehetőség, hogy az egyé­ni vállalkozók adózhatnak a személyi jövedelemadózás szabályai szerint, amennyi­ben teljes nyereségüket bér­ként számolják el. Ugyanez Székács Anna főosztályve­zető-helyettes arról tájékoz­tatott, hogy a személyi jöve­delemadó tervezett változta­tásai összességében kedve­zőek a lakosság számára. A javaslat szerint a bedolgozók — például lehetőséget kap­nak egyszerűbb költségelszá­molásra, a 2000 forint alatti kifizetés esetén az adózók választhatnak: 20 százalék forrásadót fizetnek továbbra is, vagy ezeket az összegeket más jövedelmükkel össze­vonják és úgy fizetnek adót. Ez a megoldás elsősorban a nyugdíjasok számára kedve­ző, akiknek évi 96 ezer fo­rint bevételig nem kell adót fizetniük, s nagy többségük­nél a kis összegekkel össze­vont jövedelem sem éri el ezt a határt. A jelenlegi tör­vény gátolja a lakásmobili­tást. éppen ezért a PM egyik javaslata szerint — ha azt elfogadja a parlament — adómentességet biztosítanak azonos értékű tanácsi lakás zat természetesen a kommu­nistákat vádolta a feszült­ség szításával. A lakossághoz intézett figyelmeztetésében azt állította, hogy a CHKP erőszakkal magához akarja ragadni a hatalmat. Beje­lentette. hogy „minden szük­séges eszközt” igénybe vesz „a lakosság védelmében”. BELGRAD Franc Setinc, a JKSZ KB Elnökségének szlovéniai tag­ja hétfőn a jugoszláviai nemzetiségi villongások mi­att lemondott tisztségéről. A Tanjug hírügynökséghez el­juttatott levelében a tekinté­lyes politikus, figyelmeztette az ország közvéleményét azokra az „esztelenségekre, amelyek szemlátomást a sza­kadék felé sodorják Jugo­szláviát, s amelyek megszün­tetéséért keveset tesznek”. a lehetőség biztosított a tár­sas vállalkozóknak is. Bár a törvénynek nem ré­sze, a gazdálkodók helyzeté­nek alakulása szempontjá­ból nagyon lényeges a társa­dalombiztosítási járulék mértékének alakulása, erről azonban jelenleg még nincs döntés. A jövő évi kereset- szabályozás kialakításán is dolgoznak a szakemberek. Lukács József főosztályve­zető az általános forgalmi adó törvény tervezett változ­tatásait ismertette. Elmon­dotta, hogy itt részben tech­nikai jellegű módosításokról van szó. Ugyanakkor szükség van az ÁFA-törvény módosí­tására a vállalkozási nyere­ségadó bevezetése miatt, s né­hány konstrukciós változ­tatás is elengedhetetlen. Ilyen például a lakásépítő­ket, -felújítókat érintő álta­lános-forgalmiadóviszatérí- tés ügye. A Pénzügyminisztérium azt javasolja, hogy a lakás­építésnél, -felújításnál az ÁFA-visszatérítés felső ösz- szeghatárát töröljék el. A kedvezmények körét is bő­víteni kívánják. A javaslat szerint az ÁFA-térítés kiter­jed a karbantartási mun­kákra is. Ugyanakkor az ÁFA-visszatérítésnek meg­szabják az alsó határát, vagyis 10 ezer forint alatti költségnél nem vehető igény­be ez a kedvezmény. öröklakásra történő cseréje esetén. Más területen is bő­vül az adókedvezmény köre, így a javaslat szerint a fo­gyatékos gyermeket nevelő szülő adóalapját havi ezer forinttal csökkentheti, vala­mint a SZOT kérésére az ezer forintos kedvezményt ki kívánják terjeszteni a két gyermeket egyedül nevelő szülőkre is. Változtatni kí­vánják az adóelőleg-fizetés szabályait, hogy megszüntet­hető legyen az esetenkénti túlfizetés. Székács Anna ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy sok esetben — elsősor­ban azok, akiknek jövedelme több forrásból származik — kevesebb előleget fizetnek, mint amennyi a tényleges adófizetési kötelezettségük. A különbözetet az év végén végül is be kell fizetniük, ezért mindenképpen indo­kolt, hogy erre a célra már most tartalékot képezzenek, sőt arra is lehetőség van, hogy BUKAREST Az Európai Parlament ke­reszténydemokrata csoport­jának nyolc tagú küldöttsé­ge hétfőn Bukarestbe érke­zett. Az AFP jelentése sze­rint a négynapos látogatás középpontjában a Romániá­ban élő német és magyar ki­sebbség élete, az úgynevezett területrendezési program és nemzetközi kérdések álla­nak. KAIRO Hétfőn, a megszállt terü­letek újabb általános sztrájknapján a különféle tüntetések szétoszlatásakor három 18 és 22 év közötti palesztin fiatal halt bele az izraeli katonaság, illetve rendőrség lövéseibe. Velük immár legkevesebb 260-ra emelkedett a december óta agyonlőtt palesztin áldoza­tok száma. A nap folyamán tucatnyian sérültek meg a lövésektől — a vasárnap délutáni-esti sebesültek szá­ma pedig 15 volt. ezt adóként be is fizessék. A személyi jövedelemadó mér­tékrendszerére vonatkozó ja­vaslatát a kormány decem­berben terjeszti a Parlament elé. Elsősorban a jelentős mértékű fogyasztói áremel­kedés miatt szükség van az adótábla módosítására. Emellett a száz-, kétszázezer forint évi jövedelmet elérők adóterhét is túl magasnak ítélik meg, e téren is várható módosítás. Készül a költségvetési reform Kupa Mihály, a Pénzügy­minisztérium reformbizott­ságának vezetője a készülő költségvetési reformról tájé­koztatott. Elmondotta, hogy a költségvetés jelenlegi szer­kezete alapvetően még a ré­gi, központi gazdaságirányí­tásban alakult ki. A költségvetés a társadal­mi tiszta jövedelem jelentős részét koncentrálja, ami már nem tartható fenn. Ez a rendszer fékezi a vállalkozá­sokat, károsan hat a struk­turális átalakulásokra. Ugyanakkor az elmúlt idő­szakban az állam túlzott kö­telezettségeket vállalt, ame­lyeknek ma már nem tud eleget tenni. Egyre több kifi­zetetlen számla halmozódik fel, ezért felül kell vizsgál­ni a költségvetés tejes kiadá­si szerkezetét. Ez érinti a mai lakásfinanszírozási rendszert, s természetesen a termelési támogatásokat is, mind a mezőgazdaságban, mind az iparban. A társada­lombiztosítás az elképzelések szerint már jövőre kiválik a költségvetésből, és két-há- rom év alatt megteremtődik a biztosítási alapú társada­lombiztosítási gazdálkodás feltétele. A költségvetési re­form keretében el kell készí­teni egy államháztartási ke­rettörvényt, amely jövőre kerül a Parlament elé. En­nek a törvénynek tartalmaz­nia kell az állami költségve­tésnek, a tanácsok költségve- tésének a szabályozását, va­lamint az elkülönített állami pénzalapok kezelésének rendjét. A végső határidő 1992., ekkorra kell befejeződ­nie a költségvetési reform­nak és kialakulnia egy olyan állami pénzgazdálkodásnak, amely a demokratikus piac- gazdaság működésén alapul. Kedvezően érintik a lakosságot A sajtótájékoztatón többek között arra voltak kíváncsi­ak az újságírók: vajon fel­készült-e a pénzügyi kor­mányzat arra, hogy a képvi­selők az adótörvények módo­sításának tárgyalását az ok­tóberi parlamenti üléssza­kon esetleg nem tartják majd indokoltnak. A Pénz­ügyminisztérium szakembe­rei elmondották, hogy szá­molnak ezzel a lehetőséggel. Arra is felhívták ugyanak­kor a figyelmet, hogy a ter­vezett módosítások vissza­menőleges hatályúak. Amennyiben azonban de­cemberben dönt a Parlament érvényesítésükről, már csak jövőre léphetnek hatályba. Számos olyan módosításról van szó, ami anyagilag ked­vezően érinti a lakosságot, a választókat. Emellett az is problémát okoz, hogy a két adótörvény módosításairól halasztás esetén csak későn értesülhetnének a kisvállal­kozók, vállalatok, ami za­vart okozna a gazdálkodás­ban. Egyébként a parlament adóügyi ad hoc bizottsága eddig háromszor tárgyalta a témát, kétszer olyan nyílt ülésen, ahol bármely képvi­selő részt vehetett. A képvi­selők egy hónappal az októ­beri ülés előtt kapták meg a javaslatot, amihez a Pénz­ügyminisztérium a tanácsadó szakértők névsorát is mellé­kelte. Változások a személyi jövedelemadóban

Next

/
Oldalképek
Tartalom