Szolnok Megyei Néplap, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-26 / 230. szám
1988. SZEPTEMBER 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Vastaps a szüreti felvonulásnak (Folytatás az 1. oldalról) medencebálon pihenhették: ki a fiatalok az egész napos versengés izgalmait. Ez persze csak azokra igaz, akik nem voltak érdekeltek a vasárnapi versenyeken. Tegnap ugyanis vagy kétezer fiatal sportolótól, szurkolótól volt hangos a Tisza- liget. Futottak, fociztak, kézilabdáztak, röplabdáztak, illetve biztatták barátaikat a fiatalok. A legnépszerűbb sportágnak most is a labdarúgás bizonyult, kétszázharmincegy csapat nevezett. Az eddig ismert eredmények: Az összetett honvédelmi versenyben a férfiak között az egyik benevezett katonacsapat szerezte meg a győzelmet. a fiúknál a gépipari- sok, a lányoknál az egészségügyi szakközépiskolások. Az úttörők között a Tiszaje- női Általános Iskola fiai győztek, valamint a K. Bozsó Károly Üti Általános Iskola lányai. A női labdarúgásban a Tiszaliget SE csapata bizonyult a legjobbnak, férfi kézilabdában a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat, női kézilabdában a Mezőgép. Váltófutásban a Jászkun Volán lányai nyertek, illetve a férfiak között a már említett katonacsapat. Ma az úszóversenyeket rendezik meg délután kettőtől a Damjanich uszodában, illetve este kerül sor a Szak- szervezetek Művelődési Házában Szendrő Iván: Vérbíró című színműve első részének bemutatójára. * * * A péntek esti fáklyás felvonulás után, szombaton délelőtt főleg a gyerekek vették csalódottan tudomásul, hogy a háromnapos rendezvény talán leglátványosabb része, a haditechnikai, a rendőrségi, a helikopter- és a múre- pülő bemutató elmarad. Noha korábban a szervezők, a KISZ és az MHSZ minderre ígéretet kaptak, az idén a kíváncsiskodók szerényebb kínálatból válogathattak. Azért a sportpályán volt polgári védelmi és MHSZ-bemutató, a munkásőrök is elhozták kézifegyvereiket, sőt a tűzoltóság autójába be is lehetett szállni. Mindezeken kívül a helybeli sárkányrepülő szakosztály tagjai is megtettek néhány kört az egek ország- útjain, és egy hőlégballon is lebegett a pálya végén. Délután elkezdődtek a sportversenyek: a hétpróbás kunok váltófutása, amelyen hetvenen indultak, de a rendezvény igazi meglepetésének a szüreti felvonulás bizonyult, amelyet a Fékon és a Nagykun Téesz kiszesei rendeztek. A népi ruhába öltözött lovasok, csikósok, szőlőszedő lányok, csőszök, hin- tók utcai felvonulását óriási érdeklődés kísérte. A gyerekek kedvencének Bugyi sógor szamár vontatta kocsija bizonyult, amelyről a közelükbe merészkedőkre liszt-, törek- és csutkaszárzápor zúdult. Az esti szüreti bál is kivilágos virradatig tartott. Tegnapra maradtak a sportversenyek döntői, az aszfaltrajzverseny, a legkisebbek horgászversenye: mindezeken szép számú induló igyekezett jó helyezést elérni. Mintegy bizonyítva, ha az igazi látványosság ebben az évben el is maradt, azért a rendezőknek sikerült néhány önfeledt pillanatot szerezni azoknak, akik figyelemmel kísérték a háromnapos, hétvégi program idei alakulását. E. S. — D. Sz. M. A tréfa, a móka sem hiányzott a kisúji szüreti felvonulásról Gumi- és műanyagipar Martfűn szakembereket képeznek Újdonság a Jászsági Folk-klub Űj klub színesíti mától Jászberény kulturális életét A megyei néptánc módszertani központ szervezésében, a Jászsági Népi Együttes közreműködésével, a Víz utcában Folk-klub kezdi meg működését. A népi kultúra értékeit megismerni szándékozókat várják oda kéthetenként, ahol népzenét lehet hallgatni, néptáncot tanulni. A tagság érdeklődése, igényei szerint szerveznek irodalmi, néprajzi előadásokat, az értékes hagyományok megismertetése, megőrzése céljából is. A szervezők széles körű érdeklődésre számítanak, ezért a gyermekeket este fél 6-tól várják, számukra tánc-, ének-, játéktanulás, játékkészítés szerepel a programban. A serdültebb érdeklődők este 7 órától vehetnek részt a klub munkájában. Az állandó tagokon kívül az egyszeri érdeklődőket is szívesen látják a különböző rendezvényeken, mert a klubtagsági igazolvány mellett belépőjegyeket is adnak ki egy-egv érdekes programra. A cipőiparban egyre több gumit és műanyagot használnak fel, ezért Martfűn a 641- es számú Cipőipari Szakmunkásképző és Műszaki Szakközépiskolában szeptembertől megkezdték a gumi- és műanyagipari; képzést. Huszonhárom, általános iskolát végzett, fiú választotta hivatásul a meglehetősen nehéz szakmát. A három éves képzési idő alatt elsajátítják a gumi és műanyagok feldolgozásával kapcsolatos ismereteket, a laboratóriumi munkáktól kezdve a késztermék előállításáig. A gumiszákmában megismerkednek a természetes és mű- kaucsuk feldolgozásával, félkészgyártmányok előállításával, keverékek, gumi oldatok készítésével, a vulkanizálás- sal. A műanyagipari ismeret- anyagban szerepel kerékkészítés. öntés, ragasztás, műAmatőr képzőművészek alkotásaiból rendezett kiállítást Kisújszálláson, a Nyár úti alkotóházban a József Attila városi művelődési központ A kiállításon grafikák, tűzzománcalkotások, plasztikák, fotók, fafaragások. anyaghabok gyártása, extru- dálás, fröccsöntés. A szakmai közisemereti tárgyak mellett a tanulók kémiai, anyagismereti, technológiai, munkavédelmi képzésben is részesülnek, s mivel a gumi- és a műanyagkészítés, -felhasználás meglehetősen környezetszennyező, külön tárgyként a környezet- védelemmel is foglalkoznak. A tanulók szakmai gyakorlaton a Tisza Cipőgyárban vesznek részt. Az üzem gumitermelő kapacitásának joibb, gazdaságosabb kihasználása érdekében a cipőgyártáshoz szükséges gumiipari termékek előállítása mellett a jövőben más ipari célú, például autógyártáshoz felhasználható gumit is gyártanak, így az üzemi gyakorlatok során ezekkel a feladatokkal is megismerkedhetnék. festmények, ötvösmunkák szerepelnek. A 13 amatőr valamiképpen kapcsolódik Kisújszálláshoz; ott született vagy jelenleg is a városban dolgozik. A kiállítás ma 17 órakor nyílik és október 7-ig tekinthető meg. Kisújszálláson Amatör képzőművészek kiállítása Fórum az értelmi fogyatékos gyerekek szüleinek Gél: a hátrányok leküzdése Az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetsége első ízben rendezte meg az értelmi fogyatékos gyermeket nevelő szülők országos fórumát — szombaton a fővárosban. A fórumra minden megyéből érkeztek résztvevők — több mint háromszázan. A tanácskozás témája a munkaképes felnőtt fogyatékosok foglalkoztatása és a nem foglalkoztatható, családban élők biztonságos elhelyezése volt. A fórumot Ritterné Józsa Judit, az ÉFOÉSZ főtitkára nyitotta meg. Elmondta, hogy Magyarországon körülbelül 300 ezer értelmi fogyatékos él. Az ilyen gyermeket nevelő szülőkre olyan lelki és fizikai teher nehezedik, amelynek viselésébe a család sokszor belerokkan. Bár az Egészségügyi Világ- szervezet úgy foglalt állást, hogy az értelmi fogyatékosoknak is joguk van képességeik kibontásához és a munkához — ennek megoldása egyre nehezebb. E fórum előtt az ÉFOÉSZ 521, szellemi fogyatékost nevelő családhoz küldött ki kérdőívet, hogy mi történt a gyermekkel a kisegítő iskola elvégzése után. Százkilencvenöt család válaszolt. Kiderült, hogy 160 gyermek otthon maradt, és csupán 33 dolgozik, vagy munkára felkészítő tagozatra jár a kisegítő iskolában. A dolgozók átlagkeresete havi ezer forint, kiemelkedőnek számít a 3 ezer forintos fizetés. A nem dolgozók közül kilenc- venegyre szülő vigyáz, hatan értelmi fogyatékosok napközi otthonában kaptak helyet, és akadnak olyanok is, akik napközben egyedül vannak otthon. A szülő ugyanis kénytelen dolgozni menni, de mivel nem tudja elhelyezni a gyermeket, rázárja az ajtót. A kisegítő iskola elvégzése után a gyermekek munkába állhatnának, de egyre kevesebb vállalat tart igényt rájuk, mondván, hogy nem gazdaságos a munkájuk. Az értelmi fogyatékosok foglalkoztatása nem gazdasági, hanem szociális kérdés kell, hogy legyen — mondta Józsa Judit. Befejezésül egy személyes emlékét mesélte el: Legrosszabb gyermekkori élményei közé tartozik, amikor büntetésből sorokba állították — tétlenségre kárhoztatva. Képletes sarokba állításnak érzi azt a helyzetet is, amikor a munkaképes értelmi fogyatékos nem kap munkát, értelmes elfoglalt- ságot, így leépül és saját jogú nyugdíjra se jogosult. A vitaindítót a szülők hozzászólásai követték. A véleményekben azonos gondok tükröződtek; kevés az országban az értelmi fogyatékosok napközi otthona, a kisegítő iskola után a szülők nem tudják elhelyezni gyermeküket, így ezek a családok gyakran egykeresőssé válnak, mert az egyik szülőnek a gyermekre kell vigyázni. A Szolnok megyei helyzetről Hofgárt Györgyné, az ÉFOÉSZ megyei elnökségének szervező titkára számolt be. Megyénkben az iskola elvégzéséig többnyire biztosított a szellemi, fogyatékos gyerekek elhelyezése; hiszen bölcsőde, óvoda és kisegítő iskola is van. A kisegítő elvégzése után azonban legtöbbjüknek nincs hová mennie. Szolnokon 3 évvel ezelőtt nyílt meg az értelmi fogyatékosok napközi otthona, mely azonban csak a helybeliek vagy a környéken élők nappali elhelyezését tudja megoldani. A megyében nincs védőmunkahely. A karcagi kisegítő iskola ezért munkára felkészítő tagozatot indított, vagyis a végzett gyerekek még két évig az iskolában maradhatnak. A tagozatra 13 gyerek jár, a helyi háziipari szövetkezet ad munkát nekik. A felnőtt értelmi fogyatékosokat intézetben is el lehet helyezni, de nagyon sok család ragaszkodik hozzá, hogy velük maradjon. Számukra kellene megoldást találni. Hofgártné elmondta azt is, hogy saját házában munkahelyet alakít ki, ahol 4—5 szellemi fogyatékost tud alkalmazni. A szülők véleménye után dr. Bánfalvi István szociális és egészségügyi minisztériumi államtitkár kért szót. Véleménye szerint az értelmi fogyatékos gyermeket nevelő családok gondjai közül a legsúlyosabb, hogy a gyermekek elhelyezését és foglalkoztatását nem tudják megoldani. Az iskolaköteles kor betöltése előtt is rengeteg a probléma, hiszen a gyerekeket segítő intézmény- rendszer nem alakult ki igazán. (Nincs minden településen például bölcsőde, óvoda stb.) Az iskola elvégzése után még rosszabb a helyzet; a hogyan továbbra egyre többször érkezik reménytelen válasz. Az ország gazdasági helyzete se kedvez a gondok megoldásának. A vállalatok ugyanis a nyereségre, a fennmaradásra törekednek. Az államtitkár úgy foglalt állást, hogy ennek ellenére nem lehet lemondani a segítségnyújtásról. Olyan lehetőségekről beszélt, amelyeknek a társadalombiztosítási valamint a munkáltatói érdekeltségi rendszer változása után kell megszületniük. Ilyen például az, hogy a gyermekével otthonmaradó szülő kapjon ápolási dijat, vagy hogy a fogyatékosokat foglalkoztató vállalatok kapjanak adókedvezményt. P. E. A Szigligeti Színház a BITEF-en A vendégjátékról a fesztivál közepén Bevonuló fiatalok I Dél-alföldi Magazin műsorából Az augusztusban katonai szolgálatra bevonuló fiatalok közül csak elenyésző számban voltak olyanok, akik lelkiismereti okokra hivatkozva vagy vallási meggyőződésből megtagadták a szolgálatot. Napjainkban mégis egyre nagyobb figyelmet kap minden olyan törekvés, amely a katonai szolgálat alternatív lehetőségeit kutatja. A szegedi tévéstúdió mai adásának (20 órától) ez a témakör képezi fő vonalát. Filmriport térképezi fel a jelenlegi gyakorlatot, a stúdióban pedig a Honvédelmi Minisztérium, a katolikus egyház, az Országos Béketanács és az Állami Egyházügyi Hivatal képviselői cserélnek véleményt a konfliktus feloldásának lehetőségeiről. A témával kapcsolatban a vi'tázók és a műsor készítői szívesen fogadják a nézők észrevételeit és javaslatait is a 62/12-715-ös telefonszámon. Innen-onnan Új helyen fogadja ügyfeleit Törökszentmiklóson az Állami Biztosító városi fiókja, a Kossuth út 123. szám alatt. Jótékonysági táncmulatságot szervez Kunszentmárton- ban a Családsegítő Központ. A Városi Művelődési Központban október elsején, szombaton sorra kerülő rendezvény tiszta bevételét a városban élő nagycsaládosok illetve idősek támogatására fordítják. Nagy szorgalommal készültek az elmúlt hónapokban a Szolnok megyei nyugdíjasok első Ki mit tud?-jára a vers-, zene- és dalkedvelő idős emberek Zagyvarékason is. Szombaton este „hazai” közönség előtt adtak számot felkészültségükről a helyi művelődési házban. Az új évad megkezdése előtt két nem éppen könnyű, de a társulat művészi munkája számára nem kis szakmai elismerést jelentő feladat várt a Szigligeti Színházra. Alig másfél héttel ezelőtt a Magyar Televízió közvetítést adott Szolnokról: az együttes nyár elején bemutatott előadását, Goldoni A hazug című komédiáját játszották el újra. A színházi est ezzel együtt arra is alkalmat adott, hogy bepillantsunk a kulisszák mögé, ahol ekkor már javában folytak az előkészületek a következő erőpróbára. Mint arról lapunk is többször hírt adott, Paszternák Doktor Zsivago című művének az elmúlt évadban bemutatott színpadi adaptációját meghívták Jugoszláviába, a szeptember 15. és 29. között megrendezett Európai Színházi Fesztiválra. A négynapos vendégszereplésről csütörtökön, a késő esti órákban érkezett haza a társulat, másnap már az új bemutatók próbái várták az együttes tagjait: hamar visz- sza kellett zökkenni az „eredeti kerékvágásba”. A BITEF még javában tart Belgrádban: szombaton este lépett fel egy római társulat, őket követte egy spanyol, egy francia, valamint a spliti horvát színház. Az idei fesztivál értékeléséről, a szolnokiak vendégszereplésének objektív „méréséről” tehát még szó sem lehet. Ezért elsősorban szubjektív benyo- I másairól kérdeztük Márton Évát, a színház művészeti titkárát, aki munkájának természeténél fogva „kívülről” is tudta szemlélni az eseményeket. — Szeptember 21-én, szerdán este egy előadással léptünk fel Belgrádban. Többre azért nem lett volna mód, mert a színpadkép beállítása egy egész napot vett igénybe. Körülbelül ezer néző látta a darabot, a 700-as nézőtéren sokan állva nézték végig a csaknem háromórás előadást, ami fizikailag sem kis teljesítmény. A nézők reagálása más volt. mint itthon. Nem a megértés hiánya volt az ok, annál is inkább, mert mind a regény, mind a filmfeldolgozás már jóval korábban ismert volt Jugoszláviában, mint Magyarországon. Talán éppen ez volt az egyik oka. hogy úgy éreztük, hűvösebben fogadták, mint itthon. A kritikusok, akikkel szót válthattunk, ezért vagy azért dicsérték a darabot. A BITEF közönsége, azonban, úgy vélem, sokkal inkább az avantgárd irányzatokhoz szokott. Ezt bizonyította a heidelbergi mozgásszínház előadása is, egy Macbeth-koreográfia, amit az idő rövidsége miatt az egyetlenként láthattunk a programból. A BITEF katalógusából is kitűnik, hogy igen erős volt és sokféle irányzatot ölelt fel a mezőny. A belgrádiak azt ígérték, hogy értékelést és eredményt a hónap végén, illetve október elején várhatunk. Az árvalányhajas csikósok ostorpattogásra indultak