Szolnok Megyei Néplap, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-10 / 190. szám
1988. AUGUSZTUS 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 ( A tévé képernyője előtt Tombol a nyár — betört a meleg a televízió műsorába is. Ilyenkor jönnek szokás szerint az úgynevezett „hűsítő kockák”. A könnyed, szórakoztató művek, amelyek remélhetőleg üdítően hatnak a nézőre; a könnyen fogyasztható „strand-olvasmányok”, amelyek addig tartanak, amíg olvassuk 5ket, aztán nyomtalanul el- szállanak; a különböző szerelmes históriák s egyre szaporábban, nagyobb mennyiségben az import krimik. „Hűsítő kockák” Igaz, az utóbbiaktól a gyengébb idegzetű embernek mégcsak nagyobb melege lehet. Sőt, nekem már attól melegem lett az elmúlt héten, hogy belepillantottam a műsorújságba. Mert mit találtam? Kisér- tethistóriák, Támadás a félelem ellen, Kisértetautó, Lassú méreg — vajon nem sok ez a mesterséges ré- mísztgetésből ? Még akkor is, ha tudván tudjuk, hogy ezekben a filmekben a művészi hatás lényege: izgalmat kelteni mindenáron, a szorongás, a félelem gerjesztése bevált eszközökkel, játékos formában. Egyébként különösen megfigyelhettük e hatáskeltés mechanizmusát az angolok szombat esti tévé filmjében, a Kisértetautóban, amely a maga titokzatosságával' hisz mindennek gyanúszaga van, minden pillanatban valami különös történhet, itt hosz- szú várakozásteli feszült csendek uralkodnak, mélységesen kiszámítva és felépítve, mennyire a hátbor- zongatásra alapoz. Lám, az autó is, mely csak arra halad, amerre ő akar, s melynek ajtajai rejtélyes okokból akkor nyílnak ki vagy Éppen akkor zárulnak, amikor meggondolják magukat — mennyi szorongást szült a képernyő előtt. Nem 'észletezem, csupán egy soványka megjegyzést kívánok tenni jobban csínján kellene bánni ezekkel az degborzoló történetekkel i képernyőn, idegeinknek igyanis mostanában van iolga épp elég, kár feleslegesen és túlzottan még így s ingerelni őket. Persze nem tudom, mi az ngerlőbb és az idegesítőbb i képernyőn: egy rémséges bűnügyi história vagy pedig ?gy kiábrándítóan unalmas szerelmi mese drámai tornában előadva? Amire igyancsak yelt „példa” az slmúlt hét hűsítő programjában. Sajnálatos módon cettő is. S mindkettő idegen szerzőtől való munka, s nindkettőből televíziónk ké- izített produkciót a képer- íyőre. A Gyere hozzám fe- eségül írója amerikai, a „amberthier úr szerzője rancia. S van valami körös a két munkában, tárgyuk hasonlóságán túl is — nindkettő a szerelemről be- zél, mégha egyik egy négy- zög a másik pedig egy csűrön szerelmi háromszög ükrében is — s ez tartalmi élszínességük. Mindkettő ifféle írói mutatvány, ho- lyan lehet ügyesen eladni, ikár kacérkodva lélektani inomságokkal is, a legegy- zerűbb szerelmi históriát, logy tudniillik van egy fér- i, aki nős, de olyan asz- zonyt szeret, aki maga is érjnél van, dehát az élet gyebár bonyolult. S mit íhet kezdeni egy ilyen sze- elemmel, mégha lángol is. Igyik oldalon az izzó vágy, másikon a megszokásból zármazó kötöttségek, no leg a gyerekek. John Up- ikét állítólag a család, a lagánélet, a boldogság ke- esésének problémái fog- alkoztatják, s az emberi zabadságot korlátozó kis- olgári lét irritálja. Nos, a lyere hozzám feleségül cí- íű regényében ennek ke- és bizonyságát látni; el- mkezőleg, túlságosan is des hangot üt meg, egy szerelmi „nyavalygások- kal” teli románcot tálal fel sok-sok habzó közhellyel a tetején. Sajnos, a képernyőn még inkább kiütköztek a szerelmi négyszög bemutatásának banalitásai, hiszen a tévéfilmben lecsupaszítva jelenik meg a történet, s elmarad az a kicsike többlet is, ami az író mesterségbeli tudásából származik, s jól esően hat a regényt olvasván. Hangsúlyozom, ez is csak egy-egy részlet erejéig hat. Mert alapjában véve a regény sem szánt mélyebben, ügyesen lavíroz a szerző a lelki jelenségek felszínén. Horváth Péter szemére tehát legfeljebb azt lehet vetni — ő vitte képernyőre a románcot —, hogy miért választotta a világirodalomból éppen ezt a művet, holott még hasonló tárgyút százszorta értékesebbet is találhatott volna. Ha már itthon, a hazai irodalomban nem keresgélt vagy nem talált képernyőre valót. Pedig televíziónk drámai műhelyének az lenne most a feladata, hogy a megcsappant anyagiak idején főleg a honi drámai ipart támogassa. Az. afféle, szórakoztató munkákat pedig, mint a Gyere hozzám feleségül, hagyja meg másoknak érdemesebb és olcsóbb is beszerezni őket importból. Hasonlóakat vagy csaknem ugyanezt mondhatom el Louis Verneuil darabjáról. Igaz, ebben a játékban két színész számára nyílt ragyogó játéklehetőség, egyrészt a csinos fiatalasszony szerepében, aki abban mesterkedik, hogy férje előtt titokban tartsa illegális szerelmét, másrészt a férj szerepében, aki ádázul nyomoz, hogy felfedje a sejtett igazságot. Mindez finom csavarokkal, csattanós felvonásvégekkel és ötletes dialógusokkal van megkomponálva. Csakhogy ez is csupán színpadi mutatvány, írói bravúr. Ha eleganciával adatik elő, akkor tán még el is viselhető. A francia darab mentsége csupán ez lehet. És az az elegáns játék, amelyet rendezőként Huszti Péter dirigált, és két kiváló színész, Lukács Sándor és Piros Ildikó valósított meg. Ök igazán megtettek mindent, csakhát az élet igazságaitól oly messze esett mindaz, amit láttunk, mint ama Jeruzsálemtől a mi Makónk. Élet helyett mesterség és ügyesség. Röviden Mesterség és élet — egyébként nem zárják ki egymást a különböző alkotásokban. Még egy dokumentumfilmben, amely viszont vaskosan maga az élet annak nyers tényeivel, ott is szükségeltetik a kettő „összhangja”. Erre figyelmeztet a szentmártonkátai termelőszövetkezet életéről készült film (kedd este), Kiss József munkája, amely a Kikapaszkodás címet viselte. A szokatlan kifejezés, a kikapaszkodás az egyik riportalanytól származik, ő jellemezte így a mélypontról feljebb jutni akaró, s ezen az úton elinduló közös gazdaság igyekezetét. Sajnos, a cím érdekesebb, mint maga a film. A téejzelnök beszámolójába ágyazott Vagy ha úgy tetszik abból kinövő egyes riportok nem tudták visz- szaadni azoknak az erőfeszítéseknek a hangulatát és tartalmát, amelyeket a szentmártonkátaiak jövőjük érdekében kifejtenek. A puszta narrátió, elmesélés szintjén maradt a filmes tudósítás, mintha egy megképesített elnöki jelentést láttunk volna, egykedvű unalmat árasztva magából. Hol maradtak a valóság izgalmai? A filmen kívül, ami azért is fájdalmas, mert ehhez a mostanihoz hasonló tárgyú dokumentumfilm egyre ritkább. Valkó Mihály Ma este Mezőtúri citerások a televízióban A televízió ma este 20.05- től közvetíti a Ki mit tud? harmadik elődöntőjét. A műsorban a hangszeres zene kategóriájában szerepel a mezőtúri Szivárvány citera- zenekar is Csider István vezetésével. Az együttes a népdalok, zenék mellett Vivaldi- és Brahms-művek- kel is készült a ma esti seregszemlére. A Szivárvány jövőre ünnepli huszadik születésnapját, a két évtized alatt láthattuk, hallhattuk őket szőkébb hazánk számos kulturális seregszemléjén. De aligha kell bemutatni Csider Istvánt, az együttes jelenlegi vezetőjét, aki több mint tíz évvel ezelőtt még mint a mezőtúri főiskola hallgatója aratta első sikerét a citerával. A zenekar júliusban Belgiumban vendégszerepeit, szép sikerrel, utánpótlás -együttese, a Galagonya pedig Lengyelországban. A Szivárvány a közeljövőben nagylemezen is bemutatkozik a közönségnek. A nagylemez Morvái Ferenc kazán- fejlesztő-feltaláló anyagi támogatásával jelenik meg várhatóan szeptember elején. A Népstadionban Nagyszabású rock-koncert Páratlan rockeseménynek ad otthont szeptember 6-án a Népstadion: az Emberi Jogok Nyilatkozata elfogadásának 40. évfordulója alkalmából húsz előadásból álló turnésorozat kezdődik szeptember elején a londoni Wembley Stadionban, s a koncertkörút harmadik állomása Budapest lesz. Számos hazai és külföldi turista keresi fel Békéscsaba mellett a tanyai életforma és gazdálkodás emlékét őrző Gajdács-tanyát (képünkön) és Kiss-féle szélmalmot. Az 1860-as évekből származó malom vonzáskörzetébe 100 tanya tartozott, s fénykorában évente 15—16 vagon gabonát őröltek malomkövei (MTI fotó: Cser István) Augusztus 17-től Szlovák festőművészek kiállítása Szolnokon Két Szlovákiában élő festőművész lesz Szolnok vendége augusztus közepétől. A bártfai Sárosi Múzeum igazgatója, Mikulás Lovacky, illetve kollégája, a múzeum restaurátora. Pavol Taraso- vic hozza el képeit a megye- székhelyre, melyeket a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ galériáján mutatnak tie. Mikulás Lovacky tanulmányait az eperjesi Safárik Egyetem képzőművészeti karán végezte a hatvanas évek elején, ugyanitt doktorált. Művészi munkásságában mindenekelőtt a rajznak, yz. alkalmazott grafikának és a restaurálásnak szenteli figyelmét. 1978-tól tagja a Szlovák . Képzőművészeti Alapnak, számos kiállítása volt hazájában és külföldön. Munkatársa, Pavol Taraso- vic a fiatalabb nemzedékhez tartozik. 1976—80-ig a kassai Iparművészeti Szakközépiskolában tanult. Elsősorban kamarafestészettel foglalkozik, több alkalommal ért el sikereket országos pályázatokon. A két Bártfán élő festőművész kiállítását augusztus 17-én 16.30-kor nyitja meg Kukri Béla, a Szolnoki Galéria Baráti Kör elnöke az MMIK galériáján. A tárlatot a hónap végéig láthatják majd az érdeklődők Szolnokon. Üzenetek a múltból Klub alakult — képeslap- gyűjtőknek Legutóbb ez év márciusában adtunk hírt arról, hogy egy különleges gyűjtőszenvedélynek hódoló néhány ember féltve őrzött kincseiből kiállítás nyílt Mezőtúron, a Fazekas Múzeumban. 340, a város múltbéli képét bemutató képeslapot láthattunk azon a kiállításon. Bár az ország másik végéből, most újabb hír érkezett az anzix szerelmeseinek táborából. Szombathelyen képeslevelezőlap-gyűjtő klub alakult, amely összejöveteleit a Művelődési és Sportház Derkovits lakótelepi klubjában, a Szűrcsapó u. 24-ben tartja minden páros hét szombatján 15—18 óráigÉletképek faluról, városról, színészportrék A valóságra esküszik Inkely fotói A hongkongi nagydíjas felvétel Negyven színész egykori és mai arcképe. Bodrogi Gyuláé, Koncz Gáboré, Tö- rőcsik Marié, Halász Judité, Gobbi Hildáé és másoké. Aztán festők, írók, filmesek portréi. Meg negyven életkép faluról és városról, a Duna és a Volga partjáról, az Alföldről ' és a Balaton mellékéről. És két színes sorozat — menyasszonyöltöztetés Kazáron és húsvét Ma- gyarvistán, Erdélyben. Valamennyi Inkely Tibor Ernst Múzeum-beli fotókiállításán. A főszerep a színészképeké, mert hogy Inkely Tibor negyven évet, életének csaknem a felét filmstúdiókban töltötte. Sok száz film standfotósaként. A magyar film történetét híven kommentálhatja az a gazdag archívum, amelyet 1938-tól, a Magyar Film Intézeténél készült fotóiból őriz otthonában. — Akkoriban — meséli — a fotós egy-egy jelenet végén elkiáltotta magát: fotó! —, majd beállt a filmkamera helyére. A színészeket beállította a jelenet legkedvezőbb helyzetébe, és lefényképezte a megmerevedett színészeket. A főszereplőkről a filmben viselt maszkban és civilben portrét is kellett készíteni. A nyugodt munka érdekében a civil portrékra meghívtam saját műtermembe a művészeket. El is jöttek, még a legnagyobbak is; Fedák Sári, Rózsahegyi Kálmán, Csortos Gyula, Szeleczky Zita, Si- mor Erzsi, Somlay Artúr és sokan mások. A film mégis csak egy — bár fontos — színfolt Inkey életművében. Hiszen a fényképezés számára mindig is életforma volt. Akár vidéki fényképészként, akár sikeres belvárosi mesterként, akár sajtófotóiroda alapítóként vagy hadifényképészként tevékenykedett. Sok ezer portrét készített — színészek, politikusok, közéleti emberek, művészek álltak fényképezőgépe elé. Sajtófotósként megörökítette a Darányi és az Im- nédy kormány tagjait, a Budapestre látogató Ciano olasz külügyminisztert gödöllői vadászatán, a Horthy Miklós kíséretében a pesti utcán sétáló Pacelli bíborost, az 1936-os győztes magyar olimpiai vívócsapat tagjait. Vagy később Tildy Zoltánt, Veres Pétert, Vass Zoltánt, Szakasits Árpádot. Felvételei kor- és filmtörténeti dokumentumok. Fényképei könyvekben, fotóalbumokban szerepelnek, csinált plakátokat és reklámfotót. Volt néhány önálló kiállítása, és összeállított több önálló albumot. E kiállításával egyidőben jelent meg A csillagok örökké élnek című albuma, melynek színészportréit nem a fotós, a halál rendezte kötetbe. És készülőben következő képeskönyve, melyben szóban, képben számol be pályájáról. Rangos hazai és külföldi díjak, nemzetközi kitüntetések (a legnagyobb az 1966-os Hongkongi Aranytrófea) birtokosa. Mégsem művésznek, fotográfusnak tartja magát. Arcok és tények tárgyszerű megörökí- tőjének. Pedig művésze ő a szakmájának, a fényképezést igen magas fokon műveli. És realista, aki az igazságra, a felismerhető valóságra esküszik. K. M. Ez persze önmagában még csak egy igencsak távoli város kulturális életének bel- ügye lenne. A klub azonban azzal a törekvéssel alakult meg, hogy a nem is olyan távoli jövőben alapja legyen egy, az egész országra kiterjedő, a gyűjtőket tömörítő egyesületnek. A klub, amely már most is gyűjtési, szakosítási tanácsadásokat, cseréket, házi bemutatókat, kiállításokat, előadásokat és más rendezvényeket szervez, mindenekelőtt ezért is várja az'ország más részeiből azoknak a gyűjtőtársaknak a jelentkezését, akik szívesen együttműködnének a nemes cél elérésében. A hozzájuk fordulóknak — akik számára az együttműködés hosszú távú lehet — jelentkezési •lapot küldenek. Iszlám kiállítás a Budavári Palotában Amulettek és varázskönyvek az iszlám' világából címmel nyílt kiállítás kedden a Munkásmozgalmi Múzeumban. Az új tárlatot Fodor Sándor, az ELTE arab tanszékének vezetője, a gazdag anyag gyűjtője mutatta be a sajtó képviselőinek. Elmondta, hogy a kiállítás kapcsolódik az Arabisták és Iszlám-kutatók Európai Uniójának augusztus 29. és szeptember 3. között hazánkban megrendezendő XIV. kongresszusához, amelynek központi témája az iszlám világ népi kultúrája lesz. A mintegy 30 esztendős múltra visszatekintő társaság két évenkénti konferenciáját először rendezik meg szocialista országban, s az ELTE arab tanszékének közreműködésével szervezendő eszmecserére több mint másfélszáz külföldi szakembert várnak.
