Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-09 / 163. szám

1988. JULIUS 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP I3 Gyászhírek — köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, SZABÓ ISTVANNÉ szül. Csete Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvét- nyilvánításukkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Jászberény. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, OZV. RIDEG ISTVANNÉ szül. Horváth Erzsébet Jú­lius 5-én 91. évében elhunyt. Temetése július 11-én 13.30 órakor lesz a szolnoki Mun­kásőr úti temetőben. Gyá- x szoló család, Szolnok. Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, VASKOR ANDRAS hosszan tartó súlyos beteg­ség után 1988. július 3-án 77 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúzta­tása 1988. július 11-én de. 11 órakor a szolnoki Munkásőr úti ravatalozóból. Gyászoló család, Szolnok. INGATLAN HOMOK, Ovlrág- hegy II. út 53. alatt ■ház olcsón eladó. Érdeklődni: özv. Asztalos Károlyné, 1043 Budapest, IV. Dugonics u. 44. V, 24. (7754) _________________ J ÁSZBERÉNYBEN főútvonalon, Kos­suth u. 63. alatt kétszobás, komfor­tos ház nagy mel­lékhelyiségekkel, ipari árammal el­adó. Érdeklődni: Szövetkezet u. 18. II/9., vagy 18 órától, Béla u. 2. (8738) KÉT- és fél szobás szövetkezeti lakás eladó. Jászfénysza- ru, Fürst Sándor u. 5. (8812)______________ K ÉTSZOBÁS, föld­szinti, tehermentes, szövetkezeti lakás a Zagyva-parti sétá­nyon eladó. Érdek­lődni : hétköznap 17 óra után, Gulyás, Szolnok. Keskeny J. U. 22. (8805)__________ B ÜKKI Nemzeti Park szélén családi ház nagy telekkel sürgősen eladó. ,,300 ezer forint” jeligére a kiadóba. (8809)___ H ÁZ eladó, kedvező áron. 907 négyszögöl telekkel, gazdálko­dásra, kertészkedés­re alkalmas. Abony, Ceglédi út 74., Hor­váth. (8936)__________ E LADÓ 2 szoba- konyhás családi ház Jászberény, Kígyó u. 7. Érdeklődni lehet: Jászjákóhalma, Jó­kai Mór u. 15. alatt. (8926)__________________ HAROMSZOBAS, kertes családi ház városközpontban el­adó. Jászberény, Csillik Antal u. 4. (8923)__________________ G ARÁZS, 19 négy­zetméteres, a Kulich Gyula utcában el­adó. Érdeklődni le­vélben: Szabó Lász­ló, Szolnok, Meder u. 22. II 8. (8903) HOLT-TISZA-PAR- TON, Cibakházán 225 négyszögöl sző­lő, gyümölcsfákkal, 3x2 méteres épület­tel 55 ezer Ft-ért eladó. Érdeklődni: Kassai út 28. II '8. Telefon: 15-368. (8902) _________________ C EGLÉDI úti ga­rázssoron garázs el­adó, továbbá új ÉTI—45-ös gázkazán is. Érdeklődni: Szol­nok. Csokonai út 2. (8899)_________________ 4 9 négyzetméteres OTP-s lakás eladó. Szolnok. Ady E. út 18. VIII Ti. Érdeklőd­ni : 16 óra után. (8996)_____________ 4 9 négyzetméteres OTP-s lakás azon­nali beköltözésre is eladó. Érdeklődni lehet: szerdán és pénteken 17—19 órá­ig. Szolnok, Ady E. út 16. VII/3. • (8984) SZOLNOK belterü­letén szövetkezeti lakást keresek 40 négyzetméterig. „Mielőbb” leiigére a kiadóba. (8983) HAROMSZOBAS, ét­kezős, OTP-társas- házi lakás eladó másfél millió forint kp -J- 100 ezer OTP- vel. Szolnok, Ber­csényi út. 28. II 20. (8048)_________________ SZOLNOK, Éva út 18., hétvégi ház el­adó. Érdeklődni: ugyanott (Holt-Ti- sza) (9049) , HORGÁSZOK figye­lem! Martfű, Tisza- hajlat 17-es kilomé­terkőnél három te­lek eladó 1588 négy­zetméter. Érdeklőd­ni : Bodóné, Buda­pest, XII., Zsibai út 2/b. (9076)_______ Ü JSZASZÓN a vas­útállomáshoz közel nagy téglaépület egy szoba-konyha 300 négyszögöles te­lekkel eladó. Érdek­lődni lehet a hely­színen, Hővirág út 18. (Béke krt. sa­rok). volt daráló, Kiss Miklósné. (9056) _________________ Ö SSZKOMFORTOS családi ház kerttel, garázzsal eladó. Tö- rökszentmiklós. Me­ző Imre út 35. Ér­deklődni a helyszí­nen egész nap. (9111) TÖRÖKSZENT- MIKLÖS, Május 1. út 49. alatti lakóhá­zas ingatlan eladó. Érdeklődni: Török­szentmiklósi Ügyvé­di Munkaközösség. (9099) SZOLNOK belváros­ban szerkezetkész állapotban lévő sor­ház egy lakóegysége eladó. A lakás befe­jezése ütemezetten történhet: a föld­szint és az emelet hasznos alapterülete 117 négyzetméter 4- pinceszint garázzsal, á későbbi 45 négy­zetméter tetőtér-be­építés lehetősége adott. Érdeklődni: Szolnok, Beloian­nisz út 5. I '4. Tele­fon: 11-523, 18 óra után. (9098) Jó állapotban lévő használt faházat vennék. ,,25 négy­zetméter” jeligére a kiadóba. (9118) KERTÉSZKEDÉS­RE alkalmas más­fél, két hold körüli földet vennék Jász­berény határában. Lehet két darabban is. „Tavasz” jeligé­re a jászberényi szerkesztőségbe. (9215) GÉPJÁRMŰ 77-es évjáratú te- herrendszámos, kör­ablakos Skoda mik­robusz lejárt mű­szakival eladó. Irányár: 50 ezer Ft. Érdeklődni: Tisza­földvár. Petőfi 60._(8938)_____________ B ILLENŐS IFA te­hergépkocsi-szerel­vény friss műszaki­val, jó állapotban, haláleset miatt el­adó Tiszafüred, Nyúl u. 19. (8916) GP-s delfinszürke Dácia eladó. Szol­nok, Garibaldi út 12. (9045)_____________ M 24-es Volga, 5 éves. jó állapotban eladó vagy Zuk és Uaz platós teherko­csira cserélem. Cím: Szolnok, Gorkij út 44. 13. (8998) IS frsz. Wartburg friss műszakival el­adó Érdeklődni: délután, Törökszent- miklós. Kossuth út 75; (9065) GI frsz.. 3 éves, 1310-es Dácia kifo­gástalan állapotban eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Mártí- rok út 37. (9060) ID-s Wartburg ol­csón eladó. Jászbe­rény, Kökény u. 13., 18 óra után. (9090) RENAULT—16 érvé­nyes műszakival el­adó. Érdeklődni le­het: 16 óra után, Szolnok 18-878-as te­lefonon. (9085) POLSKI 126-os 1990- ig vizsgázott eladó. Érdeklődni: Arany­iakat vendéglő, Szolnok, (9119)______ Z P-s Lada Combi eladó vagy platós Barkasra cserélhető. Kunmadaras, József A. u. 5. Érdeklődni: T7ór^utár^(9^9^^ adásvétel^ ^VILAGGYOZTCS szülőktől származó gyöngyfehér puli- kölykök előjegyez- hetők. és kan jelen­leg is kapható. Ko­márom, Térffy Gyu­la u. 34., Kissne. (8736) _______________ P ANCELTÖKÉS zongora eladó. Jász-, berény, Pajtás u. 13. (8734)__ B ETEGSÉG miatt eladó magyar ló gu­mis kocsival ostor­kivágásig és egy vemhes üsző, szecs­kavágó és fejőgép. Cím: Szandaszőlős, Veres Péter u. 33. (8803)__________________ 500 férőhelyes tojó­ketrec eladó. Ér­deklődni: Marsi Sándor Kerecsend, Gárdonyi G. út 22. (8945)_________________ J VC 7256 EÉ Colour televízió, 36 cm és 7 normás, igényes­nek eladó. Érdek­lődni : Szolnok, Já- szi Ferenc út 17. IV/15., 17 óra után. (8935)__________________ 4 és fél Kilóvattos hőtárolós kályha eladó. Szolnok, Sport út 13. (8929) MAGAS lányoknak menyasszonyi ruha eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Má­tyás kir. út 31., Nagy, este 19 óra után. (8901) 30 ezer kcal szenes tüzelésű kazánt ven­nék. Csák Ernő, Szolnok, 12-900 1573. (8898) ___ M ÉLY iker babako­csi eladó. Jászbe­rény, Túzok u. 37. (9004)_________________ R ÖVID szőrű ma­gyar vizsla kisku­tyák eladók. Megte­kinthetők: minden­nap 13—20 óráig, szombat, vasárnap egész nap. Szolnok, Durst János út 28. (8979) ELADÓ tölgyfa ebédlő bársony ülő- garnitúra, új négy­karikás gáztűzhely. Szolnok, Orosz Gy. út 9. V 23. (8965) NAGY mennyiségű morzsolt kukorica eladó. Rákóczifalva, Vörös Hadsereg út 95 a. Érdeklődni egész nap. (8966)__ E LADÓ Weltmeister Stella tangóharmó- nika. Szolnok, Szán­tó krt. 9. III '22. (8963) KÉTKAZETTÁS vámkezelt Music Center 15 ezer fo­rintért eladó. Ér­deklődni: Szolnok, Múzeum etterem. (8961) KOMONDOR- KÖLYKÖK eladók, kiváló szülőktől származnak, törzs­könyvezettek. Ér­deklődni: Szolnok, Ibolya út 1. Telefon: 18-629 délután 18 óra után. (9100) DOGKÖLYKÖK el­adók. Rákóczifalva, Jókai út 1 'a., Ma­gyar. (9083) _____ E LADÓ Elin video- rekorder, egy Teh- nics deck vámke­zelten. Érdeklődni: Karcag, Kisújszállá­si út 47., Perge Ti­bor (esti órákban). (9154) ALIG használt há­romajtós szekrény eladó. Törökszent- miklos, Ady út 8. (9171)_________________ R OBI 54-es rotációs kapa jó állapotban eladó. Érdeklődni: Jászberény, Klapka György u. 22. (9216) ALIG hasznait olaj­kályha hórdókkal, olajjal eladó. Érdek­lődni: 18—19 óra kö­zött Jászberény, Székely Mihály u. 3.__(9217)____________ E LADÓ gáztűzhely palackkal, szenes­kályha, ebédlő ülő- garnitúra. olajkály­ha, gyermekágy, kátránypapír, szö­gesdrót, palacsavar, bakancsok, börcsiz- mák. Szolnok, Szel­lő út 3/1., Kóczián János. (8565) EGYÉB ELTARTÁSI szerző­dést kötnék ingat­lanért, ottlakással Szolnokon. „Fiatal lány" jeligére a ki­adóba. (8942) GARÁZST bérelnék vagy vásárolnék a Kulich Gyula utcá­ban. Ajánlatokat: ’.Kulich út" jeligére a kiadóba. (8999) GONDOZÓNŐT ke­resünk idős asszony mellé ottlakással Zagyvarékasra. Fa­ragó Gyula, Cegléd, Szövetség út C. ép. II. lépcsőház I 13. Gázfűtés van. (9177) FIATAL, egyedülál­ló tanárnő Jászbe­rényben albérletet keres Levelet „Gar­zon is lehet 354994" jeligére a Hódmező­vásárhelyi Hirdető­be. (8911) GONDOZONENIT keresek fél napra, járóképes beteg lá­nyom mellé. Köny- nyű munka, ebéd, fizetés. Érdeklődni: Szolnok, Vörös Csil­lag út 76. III. em. 4., naponta 16 órá­ig. (8571)_____________ EGY- vagy kétszo­bás lakást bérel­nénk hosszabb idő­re, bútorozva vagy bútorozatlanul. Ber­ki László, Szolnok, Szántó krt. 21. fsz. (8561)^^^^^ LAKASC KÉTSZOBÁS. ker­tes családi házat el­cserélnénk hasonló tanácsira vagy el­adnánk Szolnokon. m VÍV Villanyszerelőipari Vállalat 1. sz. Szerelő- ipari Üzeme Szolnok és környékén, vala­mint Budapesten lévő munkahelyére felvesz — villanyszerelőket — lakatosokat (heg. vizsgával) — betanított munkásokat 1989. évi külföldi (ten- gizi) kiküldetés bizto­sított. Jelentkezni lehet a szolnoki kirendeltsé­gen Tóth Sándor ki­rendeltségvezetőnél (Prizma u.) vagy Bu­dapesten a 229-674-es teleíonszámon, szemé­lyesen VII., Wesselé­nyi u. 16. sz. „B” ép. 210. sz. szobában, a munkaügyi vezetőnél. (7789) Szolnok, Dráva utca 41. Építésre alkal­mas. (8989) .SZOLNOKI, belvá­rosi. földszinti 70 né'M'zetméteres, gázfűtéses tanácsi bérlakásomat csalá­di okok miatt 54—58 négyzetméter I. emeleti, komfortos tanácsi bérlakásra cserélném, érték­egyeztetéssel. Szé­chenyi lakótelep ki­zárva. Ajánlatokat a kiadóba „Fehérke­reszt” jeligére ké­rem. (8659) ___________ S ZOLNOK, Széche­nyi lakótelepi OTP-s 2 szoba-étkezős la­kást Tompa M. vagy Mártírok útira cserélnénk. Érdek­lődni : Rigó J. út 11. VIII 68., 18 óra után. (8927) _ BUDAPESTI belvá­rosi 2 szobás, össz­komfortos, gázkon- vektoros, magas földszintes tanácsi főbérleti, 64 négy­zetméteres lakásom elcserélem kis csa­ládi házra, Rákóczi- újfalu, Tiszaföldvár, Mezőtúr, Rákóczi­falva. Levélcím: Mesterszállás, Sza­badság út 28., dr. Radu^Géz^(9033) HÁZASSÁG MAGÁNYOS, jól szituált, 68 éves fér­fi lakással rendelke­ző hölgy ismeretsé­gét keresi éllettársi kapcsolat céljából. Leveleket: „Tavasz” jeligére a kiadóba kérem. (8930) 56 éves, 160 cm egyedül élő férfi korban hozzá illő, egyedül élő hölgy ismeretségét keresi házasság céljából. „Boldog otthon” jeligére a kiadóba. (8974) _________________ 2 7 éves, diplomás lány —társaság hiá­nyában megismer­kedne hozzá illő férfivel. „Közös nyár” jeligére a ki­adóba. (9109)_________ 54 éves, saját házzal rendelkező, józan életű, munkásember korban hozzá illő szolid . házias nő társaságát keresi. Kölcsönös szimpátia esetén házasság cél­jából. Lehetőleg fényképes levelet várok: „Komoly szándék” jeligére a törökszentmiklósi hirdetőbe. (9169) Dolgozókat alkalmazunk A PIÉRT 46. SZ. LERAKAT, SZOLNOK, LANDLER J. U. 33. SZ. nyugdíjas éjjeliőrt azonnali belépéssel felvesz. (8934) 40 év feletti női dolgozókat al­kalmazunk telefonkezelésre. Ön­életrajzzal várjuk a jelentkező­ket. „Augusztusi” jeligére a ki­adóba. (8956) A SZOLNOK MEGYEI SZOL- TISZ gyakorlattal rendelkező- IBM/AT gépen könyvelni tudó főkönyvi, könyvelőt, érettségi­zett bérszámfejtőt, sztk-ellenőrt azonnali belépéssel felvesz. Je­lentkezni lehet: Szolnok, Dózsa György u.> 5., dr. Szabó Arpád- né személyzeti vezetőnél. (8992) A SZOLNOK VAROS OVODAI INTÉZMÉNYEK GAZDÁLKO- DASI SZERVEZETE felvételt hirdet: anyag- eszközkönyvelői, gazdasági ügyintézői álláshely betöltésére középiskolai végzett­séggel. Jelentkezés: Szolnok, Achlm A. út 12—-14. Telefon: 13-762. Kőműves szakmunkás, segédmunkás álláshely betölté­sére. Jelentkezés: Szolnok, Sütő út 22.. alatt. (9080) A SZÉCHENYI LAKÓTELEPI DR. MÜNNICH FERENC KRT.-I. ALTALANOS ISKOLA takarító­nőt, kertgondozót, valamint gazdasági munkakörbe lehetőleg közgazdasági szakközépiskolát végzett kezdő munkaerőt alkal­maz. Jelentkezés az iskola gaz­dasági irodájában. (8896) AZ ÁFÉSZ kereskedelmi gya­korlattal rendelkező ellenőrt felvesz. Jelentkezni lehet a fel­ügyeleti főosztályvezetőjénél, Szolnok, Szigligeti u. 2. 1/20. (6998) A KERESKEDELMI, VENDÉG- LATÖIPARI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA azonnali belépéssel felvesz költ­ségvetési gyakorlattal rendelke­ző, szakirányú középiskolai vég­zettséggel könyvelési csoportve­zetőt. Felveszünk még villany- szerelő szakmunkást D kategó­riás jogosítvánnyal rendelkező mikrobuszvezetőt karbantartói munkakörbe. Jelentkezés szemé­lyesen az iskola igazgatójánál. (8657) A KÖZ ÉPTISZ A VIDÉKI VÍZ­ÜGYI IGAZGATÓSÁG JAVITÖ ÜZEME, SZOLNOK. V*RÖS HADSEREG ÜT 13. gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gép­szerelőket, géplakatosokat vesz fel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: az üzem munka­ügyi előadójánál. (8651) A TEJIPARI VÁLLALAT, SZOL­NOK, MÁRTÍROK U. 13. targon­cavezetői vizsgával rendelkező anyagkiadót szajoli raktárába felvesz. (8652) Pályázatot hirdetünk a tiszafü­redi városi sportcsarnok vezetői álláshelyre. Pályázati feltétel: felsőfokú szakirányú végzettség (sportszervezői, testnevelő sza­kos diploma). Az állás 1988. au­gusztus 1-jétől tölthető be. A pályázatokat 1988. július 15-ig le­het benyújtani a Tiszafüredi Városi Tanács V. B. MEISO ve­zetőjéhez (Tszafüred, Somogyi B. út 1. sz.) (8502) A SZOLNOKI MEZŐGÉP VÁL­LALAT KISÜJ8ZALLA8I GYÁR­EGYSÉGE felvételre keres szak- és betanított ív- és lánghegesz­tő, általános lakatos, gépszere­lő és villanyszerelő szakmunká­sokat. Bérezés: teljesítménybér. Munkarend kétmüszakos. Rész­letes felvilágosítást személyesen a gyáregység személyzeti veze­tője ad. (7669) Érettségizett fiatalok, figyelem! A Szolnok Megyei Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat érettségizett fiatalokat vár önkiszolgáló pénztárosi munkakörbe. A betanítást a vállalat biztosítja. A betanítási időre alapbért fizetünk. A képzés befejeztével pénztárosként alkalmazzuk 4000—4500 Ft átlagkeresettel. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Szolnok. Beloiannisz út 6. Kereskedelmi vállalatok, szövetkezetek, vendéglátó vállalatok figyelmébe! Ugye Önök tudják, hogy a* ADS ANKER az egész világon elismert márka a pénztárgépek között Az ADS ANKER 4 és 8 cikkgyűjtős elektronikus pénztárgép. ÁFÁ-t számol. Egy évi garancia kiépített márka-szervizhálózattal. Ara: 49 000 Ft + ÁFA. Szívesen állunk rendelkezésükre, várjuk megrendelésüket telexen vagy levélben. z Címünk: Skála Mester-Coop vállalkozási iroda Budapest, Aradi utca 44. 1062 Telex: 22-4522 ÜOOOOOOOOQOOOOOO JAVÁRA VÁLUNK! Sini: MAGYAR HITEL BANK RT Jászberényi Igazgatósága Vállalkozóknak Számlájának vezetését Megbízásainak gyors, korrekt ügyintézését Követeléseinek megvásárlását Vállalkozásainak hitellel és szaktanácsadással való segíté­sét Adó-, SZTK-fizetési kötele­zettségeinek megbízása sze­rinti, időbeni teljesítését Lakosságnak Értékeinek SZÉF-ünkben való biztonságos megőrzését Külföldi utazásaihoz valutával való ellátását, valamint valutájának és csekkjének meg­vásárlását szom­baton is! Ulti mer, velünk nyer! Továbbá minden kedves partnerünknek Részvénytársaságok, korlátolt felelősségű társaságok, közös vállalatok jogi szervezését. Szabad pénzeszközeinek jövedelmező befektetését. Várjuk megtisztelő érdeklődését! OOOOOOOOOOÜÜÜO ÖT5

Next

/
Oldalképek
Tartalom