Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-06 / 160. szám

1988. JÚLIUS 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Labdarúgás — a lemondások után Ismert, hogy hétfő délután lemondott Somogyi Jenő, a Miagyar Labdarúgó Szövet­ség elnöke. Ugyanígy dön­tött a magyar válogatott tedhniikaii Igazgatója Bálint László is, sőt Töröik Péter főtitkár is hasonló elhatá­rozásra jutott. Török Péter nem sokkal később, még hétfő este meggondolta ma­gát, kijelentette: továbbra is ellátja a főtitkári teen­dőiket. 'Kedden délelőttre rendel­te magához Deák Gábor ál- lamtiktáir, az ÁISH elnöke Bálint László technikai igaz­gatót, mert véleménye sze­rint a szakvezető lemondása egyet jelentene az őszi VB- selejtezőlkre készülő nemze­ti együttes oserbenhagyasá- val. A szövtségnek jelenleg te­hát nincs elnöke. Az élet vi­szont nem állhat meg. Augusztus 13-án kezdődik az NB I es bajnokság, előtte Mikor lesz elnökségi ülés? július 18-tól tervben volt a válogatott tatai edzőtáboro­zása, Van feladat, de mikor válaszitamak új elnököt? — kérdezte Czékus Lajos fő­titkárhelyettest az MTI mun­katársa. — Somogyi Jenő betegsége miatt már korábban ideig­lenes elnöki teendők ellátá- sávai bízta meg Tisza Lász­lót az MLSZ elnöksége — mondta Czékus Lajos. — Somogyi Jenő és Bálint László lemondása valóság­gal sokkolt engem és szö­vetségünk valamennyi mun­katársát. A sportág érdeke, hogy munkáinkat folytassuk. Tisza László hétfőn és ked­den is vidéken tartózkodott, így hirtelenjében nehézsé­gekbe ütközött a rendkívüli elnökségi ülés összehívása. A új elnököt pedig csak így választhatjuk meg. Az el­nökség javasol egy új sze­mélyt, majd szavaz, és az ÁISH-nak kell jóváhagynia az előterjesztést. És persze mielőbb meg kell találni a magyar válogatott új tech­nikai igazgatóját is, hiszen október 19-én Észak-Íror­szággal VB-selejtezőt játszik csapatunk. A barátságos mérkőzésekről nem is szól­va. . . A kedd délelőtti helyzet szerint a főtitkárhelyettes 'nem tudott arról nyilatkoz­ni, mikorra várható a rend­kívüli elnökségi ülés össze­hívása. Az NB Il-es bajnoki sor­solást pénteken délelőtt tart­ják meg az MLSZ-ben. Is­mert, hogy 16—16 csapatból álló keleti és nyugati cso­portban folytatódik a küzde­lemsorozat az új idényben. A javaslat már elkészült a két csoportra való fel­osztásra, de a csoportbeosz­tásokat az MLSZ versenybi­zottságának kell szente­sítenie. Erre szerdán kerül sor. Búvár-tábor az Ecsédi tónál A Magyar Honvédelmi Szövetség 11 Könnyűbúvár Klubjának mintegy 100 békaembere vett részt az Ecsédi tónál megrendezett Könnyűbúvár-táborban. Itt bonyolítják le az MHSZ Egri Dobó István és a Gagarin Hőerőmű Vállalat Könnyűbúvár Klubjai által ki­írt Bornemissza és Avar Kupa versenyeit is. (MTI-fotó: H. Szabó Sándor) Pólós monológ „Amikor megszülettem, már el is dőlt a sorsom” „Nem, ez az uszoda nem egészen így nézett ki még akkor. Mikor is? Kimondani is sok: huszonöt éve kezd­tem el itt úszni. Na persze, apám hozott le, ki más? Amikor én megszülettem, már el is dőlt a sorsom, hogy csak pólós lehetek. Gondo­lod, apám hagyta volna, hogy a fia mást csináljon? Persze, hogy nem hagyta. Na, azért évekig nyomtam az ipart faltól-falig, gyerek­ként a négyszer ötvenes gyorsváltóban bajnokságot is nyertünk. Kétszáz mellen serdülőkoromban országos csúcstartó is voltam. Két napig... Ilyen az én för- mám! Vidék-bajnokság volt, akkor úsztam meg a csúcsot, rá két napra Pesten egy fic­kó jobbat úszott nálam. Aztán jött a póló. Párhu­zamosan az úszással, de azért már inkább a labda volt a fontos. Jó alapokat kap az ember az úszással. A mai gyerekek között nem egy akad, aki nem tud úszni! Hát azt hogyan lehet terhel­ni? Sehogy. Na, mindegy, nem erről akartam beszél­ni. Szóval jött a póló. Éle­tem első meccsén, éppen ti­zenhat éve, harminckilenc nullra vertük az MTK-t! Alighanem világcsúcs volt az akkoriban. Rá öt évre már játszottam az ifi válogatott­ban, akkor jártam először életemben nyugaton is. Hol­landiában ... Persze azért a csapattal sem tétlenkedtünk, kétszer nyertünk az ifiben is. ahogy a serdülők között is magyar bajnokságot. Hát nem én voltam az ász, az biztos. De játszottam. Bartalis Pista bácsinál let­tem a felnőtt csapat tagja, játszottam párszor, azután egy évre elfelejtett. Még cserepadra sem ülhettem. Urbán Lajosnál három-négy edzésünk is volt egy nap néha, olyan erősek voltunk, mint a bivaly, nagy csúcso­kat mégsem döngettünk. így ment ez nap mint nap. Edzés, edzőtábor, túra, meccs. Ezt csak azok tud­ják, akik csinálták. Az él­sportoló is olyan, akár a művész. Más világ, más gon­dolkodás. De ki a fene törő­dik velük? Még inkább megszólják, hogy milyen fu­ra figura, meg hogyan is gondolkodik . .. Anyám til­takozott a legjobban, amikor a pólót választottam, ö tud­ta, mi várna mellettem egy feleségre. De hát egyelőre nem vár semmi, mert nincs feleségem ... Babarczy Roland hívott meg a „B” válogatottba, igaz nem sok mindent csi­náltunk a néhány edzésen kívül. Azután Mayer Miska beszólított a nagyválogatott­ba, ez hét éve volt. Négy kapitány ténykedését értem meg, engem nem kényeztet­tek el. Gyarmati elképzelé­seibe nem fértem be ... Á, kár is beszélni róla. Mit mondjak, elvittek nyolcvan­egyben a Long Beach-i Vi­lágkupára. Nagy dolog volt, hiszen akkor még a menők nyomták, a nagymenők. Fa­ragó, meg a többiek. Na, harminc, azaz harminc má­sodpercet játszottam mind­össze. Arról még csak any- nyit: most tudtam meg, a nagymenők vérig voltak sértve, hogy én is közéjük kerültem. Akkoriban így működtek a dolgok. És én nem szerettem, hogy igy működnek. Mondtam is, és sajnos nekem lett igazam: amíg Faragóék játszanak, én túl fiatal leszek, mire meg abbahagyják, majd jön a szöveg, öreg vagy. Hát nem igazam lett? Kásásnak ta­valy megmondtam a véle­ményem, le is mondtam a válogatottságról. Nem ér­zem jónak azt a csapatot, de ez már nem is az én dol­gom. Hagyjuk. Már a mi uszodánk sem a régi. Ha visszagondolok erre a huszonöt évre, azt mondom: nem érte meg. Semmit sem értem el, amit én szerettem volna. Például az olimpiai bajnoki cím. Már nem érhe­tem el, hiszen a válogatott­ságról lemondtam. Pedig én olimpiai bajnok akartam lenni! Elúszott a magyar baj­nokság is. Az ember lehet második, harmadik, nem rossz dolog az sem, de kit érdekel? A bajnok, az igen. Hát ez sem jött össze. Ren­geteg idő elment az életem­ből és nem jutottam el a célig. Sok ellenséget szerez­tem mégis, sok irigyem akadt. Pedig nem nagyon van mit irigyelni tőlem. Amíg sportolsz, amíg melléd lehet állni mindenféle embe­reknek és dicsekedni veled, mintha ők teremtettek vol­na téged ... addig kellesz. Amikor abbahagyod, már senki sem emlékszik rád, senki sem segít. Elfelejte­nek. Nem tagadom, keserű vagyok, mert amit magam körül látok, az nem tetszik. Rossz, hogy sok hozzá nem értő ember hangoskodik a medence körül. Nem szere­tem. Vízilabdásnak akarod adni a fiad? Válassz inkább neki valami egyéni sport­ágat! Ott nem függ senki­től! Volt nekem olyan válo­gatottbeli társam, aki ami­kor megúsztam odanézett és azt mondta: te vagy. Hasznos? Azzal megfordult és visszafelé játszott. Ne­hogy gólt lőhessek . . . Most elmegyek Hollandiába, ha minden igaz. Ott fogok dol­gozni. Elektronikai műsze­rész vagyok, megpróbálom kiteljesíteni, amit abból tu­dok. Elsősorban video-ügy- ben. Ha még maradhatok, azt hiszem a harmadik évet is lehúzom. Azután? Azután megnézem, mi van a meden­ce körül. Ha olyan lesz ak­kor a világ, ami nekem is tetszik, akkor megpróbálom megmutatni, hogyan kell csapatot csinál. Amit nem sikerült nekem elérnem, azt megpróbálom egy csapattal. Benne lenne az én munkám is. Hát ez van. Most búcsú­zom a Damjanich uszodától. Többet voltam itt, mint ott­hon. Sokat változott, öreg­szem, hogy arra gondolok megint, régen szebb volt...? Ha ugyan érted, mire gon­dolok. Hát... szervusz. Szervusz­tok. Azért csak hozd le a srácot.. (Elmondta ifjabb Hasznos István, aki három nappal ezelőtt elbúcsúzott az aktív játéktól.) H. Z. I MŰSOROK I SZOLNOKI STÜDIO: 6.00—7.30: Jó reggelt Szolnok! Zenés hírműsor. Szerkesztő: Benkő Imre. (A tartalomból: Műsorismertetés, hírek, időjá­rás, útlnform — Az ügyeletek- röl jelentjük — Könyvajánlat —’ 1.30: Hírek. Lapszemle (Kossuth) — Reggeli körkép — Tegnap történt — 7.00: Krónika (Kos- •uth) — Ma történik — Sport — Lapszemle a Szolnok Megyei Néplapból.) KOSSUTH: 8.20: Eco-mix. — 9.00: Nap­közben. — 11.00: Társalgó. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Klasszikusok délidőben. -14.10:- A magyar nyelv századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika! — 15.30: Szóról szóra. — 16.04: Szívesen hallgattuk. — 17.00: Múltidéző. — — 17.33: Népdalok. — 19.15: A Rádiószínház bemutatója. — 20.02: Lehár Ferenc saját mű­veit vezényli. — 20.30: A kül­politikai rovat műsora —21.00: Bartók Béla zongorázik. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Vallá­sok világhíradója. — 23.00: Operaest. PETŐFI: 8.05: Napraforgó. — 9.05: Idő­sebbek hullámhosszán. — 9.50 Rivaldafényben. — 11.10: Térkép és útravaló. — 12.10: Népi ze­ne. — 12.30: Postabontás. — 13.05: A kincses sziget. — 14.00: Sokféle. — 15.05: Nyári délután — zene mellett. —15.05: Könnyűzene. — 16.13: „Az itá­liai csődör”. — 17.05: Intimlista. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Garázs. — 19.05: Album­ajánlat. — 20.00: Mi történt? — 20.3Ó: Big Maybelle felvéte­lei. — 21.05: Az aranyszamár — Apuleius regénye. — 21.28: Könnyűzene. — 21.58: Rádió­színház. — 22.41: Nóták. — 23.10—0.14: Zeneközeiben a mag­nósok. BARTÓK: 9.08: Üj lemezeinkből. — 9.57: Altáriák. — 10.13: Schiff András (zongora), Rolla János (hege­dű) és Banda Ede (gordonka) triófelvételeiből. — 11.10: Szá­zadunk zenéjéből. — 12.12: Operaáriák. — 12.40: Bioritmus. — 13.05: Visszaszámlálás. — 14.00: Bemutatjuk' új kórusle­mezünket. — 14.29: „Ajánlom művemet . . .!” — 15.00: Nagy siker volt! — 16.30: Opera-mű- vészlemezek. — 17.35: Látoga­tás a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskolán. — 18.06: Kosa Gábor ütőhangszereken játszik. 18.30: Szlovák nyelvű műsor.— 19.05: XIII. Nemzetközi Bartók Béla kórusverseny. — 19.35: Cseh zeneszerzők müveiből. — 20.40: Holnap közvetítjük. — 21.00: Dzsessz. — 21.30: Az ez- redesné sebe. — 21.57: Händel- művek. — 22.40: Vonzódások.— t. MŰSOR: 8.55: Tévétorna nyugdíjasok­nak. — 9.00: Képújság — 9.05: Szünidei matiné. — 9.05: Csak gyerekeknek! — 1. Aranyszabá­lyok. NDK kisfilm. — 2. Csak ide, a világűrbe (ism.). Cseh­szlovák rajzfilm. (Csücsök az űrben c. sorozat.) — 3. Lehe­tetlen történetek (ism.). Szov­jet rajzfilm. — 9.35: Allatsze­lídítők. Szovjet filmsorozat IV/3. rész: A viszatérés. — 10.00: Képújság. — 16.40: Hírek. — 16.45: RTV Közönségszolgálat. — 16.50: Kézenfogva. Értelmi fogyatékosok érdekvédelmi mű­sora. — 17.00: Sorstársak. A pécsi körzeti stúdió rehabili­tációs magazinja. — 17.20: Front kegyelem nélkül. NDK tévéfilm­sorozat XIII1. rész: Az utolsó pillanatban. — 18.20: Álljunk meg egy szóra! Grésty László és Vágó István nyelvművelő műsora. — 18.30: Reklám. — 18.40: Tévétorna. — 18.45: Cím­eim. Irodalmi rejtvényműsor gyerekeknek. Dickens: Twist Olivér. — 18.10: Esti mese. — í*9.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Kék fény. Riportműsor. — 21.05: Az ördög sokat tudat. Cseh­szlovák %évékomédia. — 22.00: Hazatérés . . . Bartók Béla hamvainak hazatéréséről, nyo­mon követve az esemenyeket New Yorktól ^Budapestig. — 22.20: TévétüköT. Dr. Szecskó Tamás jegyzete. — 22.35: Hír­adó 3. t. MŰSOR: 17.50: Képújság. — 17.55: Nachrichten — hírek német nyelven. A pécsi körzeti stú­dió műsora. — 18.00: Pannon Krónika. Portrék, riportok, do­kumentumok. Válogatás a pé­csi stúdió körzeti és nemzeti­ségi műsoraiból —-19.00: Ábra­hám gyermekei. Paul Jacques Callebaut és Nicole Saey soro­zata XIII 1. rész: Mezopotámiá­tól az ígéret Földjéig. — 19.30: Egy kocsi apának Finn tévé­film. — 20.00: Képújság. — 20.05: Egy pár cipő. Walesi té­vékomédia. — 21.00: Híradó 2. — 21.15: Áldozatos szerelem — Péchv Blanka-portré. — 22.15: Képújság. MOSZKVA: 4.30: 120 perc. — 6.35: Rajz­filmek. — 7.05: Keserű bogyó — film. — 8.05: Világjárók klub­ja. — 9.05: Hírek. — 13.30: Hí­rek. — 13.45: Dokumentumfil­mek. — 14.20: Gyermekbalett­verseny. — 15.05: Hírek. — 15.10: Az orosz kultúra forrá­sainál. — 16.45: Világhíradó. — 17.05: Találkozás a XIX. párt- értekezlet résztvevőivel. — 17.55: A szovjet—amerikai csúcstalál­kozó visszhangja. — 19.00: Hír­adó. — 19.40: Az átalakítás ref­lektorfényében. — 19.50: Ken­taurok — 2. rész. — 21.00: Ko­sárlabda olimpiai selejtező (férfiak). — A szünetben: Vi­lághíradó. — 22.00: Délibáb — film, 3. rész. — 23.04: Hírek. — 23.09: „Dal—88”. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 18.15!** Beszélgetés a csehszlo­vák atlétikáról. — 18.45: Fasí- rozott — tévésorozat. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Est W. A. Mozarttal — koncert helyszíni közvetítése. — 21.30: Híradó. — 22.00: Világ­híradó. — 22.15: Horvát válasz­tása — jugoszláv film. ŰJ VIDÉK: 16.25: Műsorismertetés — ma­gyarul. — 16.30: Tv-napló — magyarul. — 16.45: Reklám és műsorismertetés. — 16.50: Gyer­mekműsor — ismétlés. — 17.20: Külföldi dokumentumfilm. — 17.40: Tv-napló. — 18.00: Az egészség és az élet. — 18.30: Tájékoztató blokk — románul. — 18.55: Reklám. — 19.00: Tá­jékoztató blokk. — 19.15: Rajz­film. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv-napló — magyarul. — 19.55: Reklám — 20.00: Edip király — angol játékfilm. — 21.30: Tv­napló. — 21.45: Más tv-közpon- tok műsorából. — 22.15: Műsor­zárás. BUKAREST: 20.00: Híradó. — 20.25: Az RKP KB plenáris ülésének elő­készítésére. — 20.45: Hazafias versek. — 21.00: Kiemelt gazda­sági feladatok. — 21.20: Ember és egészség. — 21.50: Híradó. Kajak-konu Tizenegy bajnokság Velencéről Az elmúlt hét végén Velence adott otthont az országos vidélkii ikajak-kenu baj­nokságnak. A Szolnoki Vízügy SE sportolói . ti­zenegy bajnoki címmel tértek ha­za és az egyesüle­teik közötti pónt- vensenyiben a har­madik helyen vé­geztek. Vidékbaijnak- kok. Férfi felnőtt C—1 500 és 1000 méter: Szabó La­jos. K—1 serdülő leány 500 m: Fo­dor Judit. K—2 serdülő leány 500 m: Fodor Judoit, Milibiik Yvett. K— 2 nőii junior 500 m: Tóth Lilién, Fusch Rita. K—4 női junior 500 m: SZVSE (Tóth Lilán, Fuohs Rita, Nyírni Tünde, MiiJjbük Yvett). K—2 serdülő leány 2000 m: Mu'hari Mónika, Moehimás Mónika. MK—1 úttörő fiúik 2000 m: Klapper Csaba, K—2 férfi ifjúsági 6000 m: Gojdos Csa­ba, Csömör Tamás. C—1 férfi ifjúsági 1000 m: Tóth Zoltán. K—4 férfi felnőtt 10 ezer m: SZVSE (Gonda Bé­la, Szabó László, Szakái Ló- ránd, Pásztor Attila). Szabó Lajos két bajnokságot nyert

Next

/
Oldalképek
Tartalom