Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-29 / 180. szám
J. *»«•«— SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIX. évi. 180. sz., 1988. július 29., ; .éntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA^ Washington: nemi etközi sajtóértekezlet Grósz Károly Torontóba érkezett Találkozó kai \adai üzletemberekkel Az amerikai kongresszus két ház i külügyi bizottságának tagjaival találkozott még szerdán dé után Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke. Előbb a képviselőház külügyi bizottsága meghívás ínak tett eleget. A bizottság tanácstermében, a képviselői] íz Rayburn épületében Dante Fascell, a bizottság elnöke kői zöntötte a kormányfőt, aki itt is tájékoztatást adott hazánk 1 érveiről, különös tekintettel külpolitikai céljainkra, a gazda ági együttműködés feladataira. A képviselők kérdéseire válaszolva a miniszterelnök igen részletesem szólt a politikai intézményrendszer reformodról, a demokratikus intézmények fejlesztéséről, az állampolgári jogok tiszteletben tartásáról. Ezután a szenátus külügyi bizottsága volt a vendéglátó, a Capito- lium díszes szenátusi szárnyában, a házigazda it1 Claiborne Pell bizottsági elnök volt. A tájékoztató és a kérdések nagyjából hasonlóak voltak, mint a képviselőkné . Mindkét bizottság tagjai elismeréssel méltatták azt, 1 ogy Magyarország jelentői lépéseket tett a helsinki záróokmányban foglalt elvek megvalósításáért és be víteni igyekszik kapcsolat ait a világ számos országé 'al. Grc >z Károly mindkét bl- tazott ;ág elnökének átnyújtotta azt a levelet, amelyet Stadii ger István, az or- szágg: ülés elnöke küldött nekik a magyar országgyűlés Ü2 ;netével. Ezt követően a magyar nagykövetség épületében tartott nemzetközi sajtókonferenciát Grósz Károly. Bevezetőben kijelentette: — Programunk rendkívül sokszínű és gazdag volt. Lehetőséget nyújtott arra, hogy megismerjük az Egyesült Államok népének életét, megismerkedjünk politikai gondolkodásával, megismerjük az üzletemberek, a gazdasági élet, a pénzvilág vezetőinek véleményét hazánkról, az együttműködés perspektivikus lehetőségeiről. Házigazdáink figyelmessége és gondos szervező munkája eredményeként módunk és lehetőségünk volt találkozni hazánkból elszármazott magyarokkal is, vala(Folytatás a 2. oldalon) Karcagon Crossbar központ épül Kis szövetkezet — nag\ megrendelés Idén január elseje óta új néven keresik Karcagon a nagykunsági építők szövetkezetét. A nyolcvannyolc szövetkezeti tag és kétszázhúsz alkalmazott Nagykunsági Fém- és Építőipari Kisszövetkezet néven található a Mada'rasi útón. Ipari és építőipari tevékenységet folytatnak, de ebben a munkában már főleg az ipari, lakatosipari tevékenység a legnagyobb. Évek óta jó kelete van hazai piacon Hunor típusú radiátoraiknak, amelyek ideális fűtőtestek lakóházak és középületek fűtésére. A lakatosipari részleg most gázkazánok kooperációs gyártásáról tárgyal a kis- kunlacházi Építő és Gépipari Szövetkezeti Közös Vállalattal. Az építő részleg egyre kevesebb lakásra, családi házra ’kap megbízást Karcagon. Az id :n mindössze négy lakást : endeltek tőlük, éppen ezért szívesen vállalkoznak közül« ti felújító munkákra is. Érti 2tőén, nagy örömmel íogadt ík a Magyar Posta érdeklőé ését, és elvállalták a karcaf i crossbar központ üzemi ázának építési munkáit. i íenerál vállalkozóként fogtak a nagy építkezéshez, és az ; ltalános forgalmi adóval eg yütt ez a munka 52,4 milliá megbízás a kisszövet- kezetn ek. A k sszövetkezet jogelődje, a N igykunsági Építőipari Szövel íezet 1987-et kiemelkedő . ó eredménnyel, a tervezett: lél is magasabb nye- reségg :1 zárta. Idei megbízatása k, a piac igényeihez való ; lkalmazkodásuk, úgy tűnik a kisszövetkezetnek is eredm :nyes első évet jelent majd. Kambodzsai tárgyalások Vélemény különbségek a rendelésről A „vörös khmerek” csütörtökön meghiúsították a kambodzsai békeerőfeszítéseket, mert nem voltak hajlandók közös nyilatkozatot aláírni a többi szemben álló kambodzsai féllel együtt. Ezért a kambodzsai rendezésről Indonéziában folyó délkelet-ázsiai értekezlet csütörtökön kis munkacsoportokra bomlott fel, hogy így kíséreljék meg az utolsó pillanatban valahogy áthidalni a véleménykülönbségeket. Ebben a helyzetben arra lehet számítani, hogy a vendéglátó Indonézia külügyminisztere, Ali Alatas ad majd ki zárónyilatkozatot a nem hivatalos jellege' miatt „koktélpartinak” elkeresztelt konferenciáról. Mint lapunkban már hírül adtuk, felújítási munkák miatt lezárták Szolnokon a November 7. fölüljárót. Az útburkolat és a hídszegélyek felújítását megkezdték az Aszfaltútépítő Vállalat szakemberei (Fotó: T. K. L.) Ülést tartott a Minisztertanács A kormányszóvivő tájékoztatója A Minisztertanács üléséről a kormány szóvivője az alábbi tájékoztatást adta: A kormány csütörtöki ülésén megtárgyalta a letéti jegy bevezetéséről szóló tervezetet, és úgy határozott, hogy azt az Elnöki Tanács elé terjeszti. A Minisztertanács tárgyalt a SZOT július 26-i levelében foglaltakról, amelyben a szakszervezetek gazdasági és szociálpolitikai kérdésekről nyilvánítottak véleményt és úgy határozott, hogy ezzel kapcsolatos állásfoglalását nyilvánosságra hozza. A kormány készen áll arra, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a SZOT és a kormány képviselőinek együttes ülésén tárgyalja meg az időszerű kérdéseket. A Minisztertanács a terv- gazdasági bizottság elnökének beszámolója alapján áttekintette az egységes vállalkozási nyereségadó-törvény bevezetésével és a társasági törvény megalkotásával ösz- szefüggő kérdéseket, valamint elfogadta a szőlő-bor- vertikum feszültségeinek rendezési programját. A bizottság elnöke tájékoztatta a kormányt az élelmiszergazdaság finanszírozási gondjainak megoldásáról. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tájékoztatta a kormányt az aratási munkákról, a várható terméseredményekről. A Minisztertanács elismerését ás köszönetét fejezte ki a termés betakarításában részt vett dolgozóknak. A Minisztertanács ülését követő sajtóértekezleten Bányász Rezső kormányszóvivő a Magyar Hírlap munkatársának kérdésére válaszolva elmondta: a kormány tárgyalt a SZOT leveléről, amelyben a testület időszerű gazdasági és szociálpolitikai kérdésekről nyilvánított véleményt. A Minisztertanács álláspontja változatlanul az, hogy a leglényegesebb gazdaságpolitikai kérdésekről a jövőben is konzultálni szükséges a SZOT-tal. A konzultáció alapvetően a gazdaság- politika, az életszinvonalpo- litika, az ár-, bér- és szociálpolitika átfogó kérdéseire vonatkozik. A kormány az elmúlt hetekben, egybehangzóan a Központi Bizottság legutóbbi ülésének tényfeltárásával és értékelésével, szükségesnek látta olyan intézkedések meghozatalát, amelyek alapvető gazdaságpolitikai szándékaink megvalósítását szolgálják. Ezzel összhangban csökkentették a vállalati támogatásokat, szigorították a szocialista kivitel pénzügyi feltételeit, mérsékelték a szénbányászati dotációt, állították meg a mezőgazdasági beruházási támogatások növekedését, illetve fagyasztották bé a központi beruházási tartalékokat. A kormány döntött a lakossági betéti kamatok és egyes lakossági hitelkamatok növeléséről. Ez utóbbiak — hangsúlyozta a kormányszóvivő — - nem érintik a kedvezményes 3 százalékos kamatozású lakásépítési hiteleket. Ezen intézkedéssorozatba tartozik a forint leértékelése az export ösztönzésére, illetve az importkereslet fékezésére, valamint a benzin és a gázolaj árának emelése. A költségvetés helyzetét és a fizetési mérleget javító intézkedések jelentős hányada a vállalati gazdálkodás feltételeit szigorította, közvetlenül a lakosságot kisebb mértékben érintette. A benzin és a gázolaj idei áremelése 1,1 milliárd forintos terhet jelent a lakosság számára, ez közvetett hatásaival együtt összesen 2 milliárd forintra nőhet. Mindez a forint leértékeléssel együtt 0,5 —1 százalékkal emeli tovább a fogyasztói árindexet. A lakossági hitelkamatok növekedése 0,8 milliárd forinttal terheli az embereket. Ennél lényegesen, 4 milliárd forinttal nagyobb a betéti kamatok növekedéséből származó lakossági többletbevétel. Nem kétséges persze, (Folytatás a 3. oldalon) Háttórkeimpingek Balatoni csúcs Több mint 30 ezren nyaralnak balatoni kempingekben, minden hely megtelt, és az újabb vendégek — akik nem foglaltak előre területet — sorbanállnak a felszabaduló sátorhelyek birtokba vételéért. A balatonfüredi nagytáborban például 20 ország 4000 turistája tartózkodik. A tábor strandja és szolgáltatásai lehetővé tették, hogy a szomszédos autóparkoló területén kialakult lakókocsitábor vendégeit is fogadják. A zsúfoltság miatti kényszerű helyzetben a helyfoglalók néhol, mint például Répfülöpön, megkétszerezték a kijelölt tábort, és elfoglalták a közeli szabad területeket. A Balaton vidéken egyre több a külföldi túrista. Helyet csak az előzetesen bejeA lentkezetteknek tartanak U fenn, a többi vendéget az n időnként még minimális Ci hellyel rendelkező háttér V kempingekbe, Aszófőre, a n déli parton pedig a Bagódombi és a lengyeltóti ták borba irányítják. leál Kereskedelmi Vállalat az idén Is megrendezi immár hagyományossá vált ervásárát. Mint megtudtuk, úgy az import mint a hazai tanszerekből egyaránt a választék. A szolnoki, Ságvári körúti üzletben füzetekből, ceruzákból és szemléltetekből négy millió, iskolatáskákból másfél millió forint értékű áru 'ásárlőra. Iskolai egységcsomagokból eddig hatezer készült, amelyekből ötezer revére talált. Apró ajándékkal is kedveskednek a vásárlóknak, fizetésnél a ; ,átni és látszani” közlekedésbiztonsági akció jegyében fényvisszaverő matricákat ik (Fotó: Hargitai) Új ifjúsági fárum — várhatóan ősztől. Magyar Ifjúság Országos Tanácsa Az ifjúsági csoportok különböző érdekeinek egyeztetésére új fórumot hívnak életre Magyar Ifjúság Országos Tanácsa (MIOT) néven — a tervek szerint — ez év őszén. MIOT néven ez ideig a KISZ szerepelt külföldi kapcsolataiban, most belpolitikai tartalommal és feladatkörrel önálló szervezet társul a névhez. A KISZ KB- ban az MTI érdeklődésére elmondták, hogy az elképzelések szerint a MIOT népfront jellegűen fogná össze a fiatalokat, tömörítené a 'különböző ifjúsági egyesületeket, csoportokat. Jelenleg még vitatott, hogy az új tanács önállóan vagy valamely más szervezet — esetleg a / Hazafias Népfront — felügyelete alatt működjön. A napokban megalakult előkészítő bizottság számára a KISZ részletes alapszabály-tervezetet dolgozott ki. E javaslat-együttes a MIOT céljául jelöli meg az egyes tagszervezetek összefogását, véleményük egyeztetését és koordinálását, illetye a kialakított közös érdekek, álláspontok nyilvánosság előtti képviseletét, politikai fórumokon való közvetítését. Éppen ezért fontos — hangsúlyozza a KISZ tervezete —, hogy az új ifjúsági tömörülést egyik tagszervezet se sajátíthassa ki a maga egyéni céljai érdekében. Voltaképpen a konszenzus alapú működés, a közös álláspont kialakítása révén válhat a MIOT — a KISZ- nél szélesebb körben — az ifjúság érdekegyeztető és érdekképviseleti fórumává, s emellett tevékenysége erősítheti a hatalomgyakorlás társadalmi ellenőrzését is. A tervek szerint a MIOT- nak tagja lehet majd — világnézeti hovatartozástól függetlenül — valamennyi alkotmányos alapon működő ifjúsági társadalmi szervezet, öntevékeny csoport, országos mozgalom és egyesület. A tagszervezetek egyenjogúak lennének a MIOT-on belül, MA: 11 rádió és a televízió jövő heti műsora