Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-28 / 179. szám

xxxix. évf. 179. sz., 1988. júito 28., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ronald Reagan az Egyesült Államok elnöke, a Fehér Há zban fogadta Grósz Károlyt (MTI TELEFOTO) Ronald Reagan amerikai elnökkel találkozott szerdán Washingtonban Grósz Ká­roly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke. A magyar kormányfőt ünnepé­lyesen fogadták a Fehér Ház­ban, az úgynevezett nyugati szárny, a West Wing bejára­tánál. Az amerikai főváros­ban kialakult szokás szerint már az odavezető útvonalon, a Pennsylvania Avenuen a két ország zászlaival díszí­tették fel a lámpaoszlopokat. A kaputól a bejáratig vezető út mentén a fegyveres erők díszalakulata sorakozott fel, az ötven amerikai állam zászlajával, a bejáratnál a két ország zászlaját emelték magasba a katonák. Az épület bejáratánál George Shultz külügyminisz­ter, John Whitehead, a kül­ügyminiszter első helyettese és Selma Roosevelt, proto­kollfőnök fogadta a magyar miniszterelnököt; ők kísérték Reagan elnök dolgozószobá­jához. Az elnök a kandalló előtt hellyel kínálta vendé­gét; a tudósítók rövid időre be is mehettek a megbeszé­lés színhelyére. A Magyar Televízió tudó­sítója az amerikai elnököt arról kérdezte, hogy vélemé­nye szerint mi lehet Ma­gyarország szerepe a kelet— nyugati kapcsolatok jövőjé­nek alakításában. — Nem az a kérdés, hogy mi lehet a szerepe a jövő­ben, hanem az, hogy milyen szerepet tölt be máris — vá­laszolta Reagan. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a Grósz Károly által képviselt politikáról, a gazdasági tervekről, az elnök így válaszolt: — Nagyon egyetértek mindezzel. Erről fogunk tárgyalni. A két államférfi előbb rö­vid tárgyalást folytatott Reagan dolgozószobájában, csupán a tolmácsok és - a- jegyzőkönyv-vezetők jelenlé­tében, majd az elnök dolgo­zószobája mellett, az ameri­kai kormány üléstermében plenáris üléssel folytatódtak a megbeszélések. Magyar részről a plenáris ülésen Grósz Károlyon kívül részt vett Tatai Ilona, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Magyar Gaz­dasági Kamara alelnöke, dr. Kapolyi László, a Miniszter- tanács kormánybiztosa, Bartha Ferenc államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnö­ke, Kovács László külügymi­niszter-helyettes, dr. Házi Vencel, Magyarország wa­shingtoni nagykövete. Az amerikai oldalon Reagan el­nök mellett foglalt helyet George Bush alelnök, George Shultz külügyminiszter, John ■(Folytatás a 2. oldalon) Növekedett a termelés, fokozódott az export Élen az alumínium­áé vegyianyaggyártás Genschert Moszkvába várják Kölcsönös egyetértéssel há­rom nappal előbbre hozták Hans-Dietrich Genscher nyu­gatnémet külügyminiszter moszkvai látogatását. Mijit szerdán Bonnban bejelentet­ték, Genscher már e hét pén­tekén a Szovjetunióba uta­zik. Éduard Sevardnadze szovjet külügyminiszterrel tárgyal majd, egyebek kö­zött Helmut Kohl kancellár októberben esedékes szovjet­unióbeli látogatásáról. Az NSZK diplomáciájának ve­zetője szombaton találkozik Mihail Gorbacsovval is. A félévenkénti szovjet— nyugatnémet külügyminisz­teri megbeszélésekben az idén januárban állapodtak meg a felek. Genscher mos­tani moszkvai útja két szem­pontból különösen jelentős. Egyrészt most először tájé­kozódik Moszkvában egy nyugati állam külügyminisz­tere első kézből a közelmúlt olyan fontos eseményeiről, mint a szovjet pártkonferen­cia. vagy a Varsói Szerződés tagállamainak varsói csúcs- találkozója. Másrészt Gen­scher feladata az lesz, hogy előkészítse Kohl októberi moszkvai útját. Az Ipari Minisztérium fel­ügyelete alá tartozó hét ipar­ág ezernél is több vállalata és szövetkezete 1988 első félévében, igaz meglehető­sen nagy hullámzással, vál­tozatlan áron számolva 1,2 százalékkal növelte termelé­sét, amely összességében 570 milliárd forint értéket tett ki. A növekvő termelés nem járt több energiafogyasztás­sal, sőt az energiafelhaszná­lás 5 százalékkal csökkent, de ezen belül a villamos- energia-fogyasztás csak egy százalékkal mérséklődött. Ami az ipari termékek ér­tékesítését illeti: a belföldi szállítások a vártnál néhány százalékkal alacsonyabbak voltak, ennek oka elsősor­ban a múlt év végi erőtel­jes lakossági felvásárlás, to­vábbá az export fokozása. A szocialista országokba a ta­valyi első félévinél két szá­zalékkal kevesebbet expor­táltak az ipari üzemek, ösz- szesen mintegy hárommilli- árd rubelért. Konvertibilis elszámolású exportját min­den iparág növelte, összes­ségében 23 százalékkal, így a félévi kivitel elérte az 1,6 milliárd dollárt. A beho­zatal erről a piacról mérsék­lődött, s ez nem kevés gon­dot jelentett és jelent most is a feldolgozóipari üzemek­nek. Végül is az ipar külke­reskedelmi forgalmának passzívuma 360 millió dol­lárral, mintegy 45—50 millió dollárra csökkent. Az egyes iparágak közül az alumíni­umipar és a vaskohászat, a szerves és szervetlen vegy­ipar, a műanyag- és vegyi- szálgyártás, valamint a vil­lamosgépeket gyártó üzemek növelték az átlagosnál erő­teljesebb ütemben nyugati exportjukat, míg — bár ter­melésüket bővítették — az átlag alatt értékesítettek konvertibilis valutáért a kü­lönböző feldolgozó ágazatok, mint például a műszergyár­tás, a híradástechnikai ipar, a papír- és a bútoripar, va­lamint a textilruházati ipar. Az iparban a dolgozók létszáma januárr óta mintegy 30 ezerrel, 3,4 százalékkal csökkent. Helyezések egy év tükrében Ipari Top-lista ’88 Az NKFV ez ország második legnagyobb vállalata Az amerikai fővárosban Grósz Károly találkozója Ronald Reagannel Megbeszélés George Bushsal MA: Utolsó forduló a búzamezőn 3. oldal A tudomány világa 4. oldal A Csépai Tiszamenti Tsz tiszasasi konfekció üzemében szov­jet exportra kétrészes női kosztümöket varrnak. A 16 ezres rendelés teljesítésével a napokban végeznek (Fotó: Mészáros János) Az ipar első félévi teljesítménye Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A Bőr- és Textilipari Szövetkezet tószegi bőrdíszmű üzemében jelenleg a Budapesti Adidas bolt rendelésére hátizsákokat varrnak. A kétezer Adidas-terméket a napok­ban szállítják el a fővárosi üzletekbe (Fotó: Mészáros) Szolnok megye közismerten nem tartozik az ország leg- iparosodottabb megyéi közé, gazdaságát inkább az agrárága­zat túlsúlya jellemzi. Ennek ellenére érdekes lehet az a Top­lista, amit a Központi Statisztikai Hivatal készített 1987 ipargazdasági eredményei alapján. (A ranglista, amelyen a múlt év különböző termelési mutatói alapján értékelték a legjobb iparvállalatokat, nemrég megjelent a Figyelő című gazdasági hetilapban is.) Az ország száz legnagyobb iparvállalatát elsőként a ter­melési érték nagysága alap­ján rangsorolták a lista ké­szítői. A Szolnok megyei (székhelyű) cégek közül a Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat megőriz­te egy évvel korábbi igen előkelő második helyét, meg­előzve sok, nagyhírű válla­latot. Az 1986-ban 40. helyen állt Hűtőgépgyár egy helyet visszacsúszott ezen a listán, s a Tiszamenti Vegyiművek is hátrább került az 58. hely­ről a 62.-re. A Tisza Cipő­gyár pozíciója egy hellyel romlott (97.-ről a 98. helyre lépett vissza), míg az 1986- ban még 98. helyen tanyázó Szolnok Megyei Állatforgal­mi és Húsipari Vállalat ki­csúszott a legjobb százból. A „százak” között lévő Szolnok megyeiek az egyes speciális adató.. (létszám, bruttó állóeszközérték, ex­port, belföldi értékesítés) alapján készült listákon ál­talában megőrizték egy év­vel korábbi pozícióikat, fi­gyelemre méltó viszont, hogy a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat (NKFV) tíz helyet ugrott előre az export rangsorban. Elkészítették a statisztiku­sok a száz legnagyobb ipar- vállalat jövedelmezőségi sor­rendjét is. Talán mondani sem kell, hogy ez alapvetően eltér az előzőtől. A nettó ár­bevétel-arányos vállalati eredmény alapján megyénk­ből a Tiszamenti Vegyimű­vek rukkolt a legelőkelőbb helyre (13.), de nem sokkal marad el tőle a Hűtőgépgyár sem (19.). Nagy különbség viszont a két cég között, hogy amíg a Hűtőgépgyár három helyet visszaesett egy év alatt, addig a Vegyimű­vek a 24. helyről lépett elő­re. Különösen figyelemre méltó, hogy a szolnoki cég a száz forint munkajövedelem­re jutó vállalati eredmény alapján a 7. helyen áll. A nettó árbevétel-arányos vál­lalati eredmény rangsorában a Tisza Cipőgyár a 17. hely­ről a 29.-re esett vissza, az NKFV viszont a 76.-ról a 69.-re lépett előre egy év alatt. Nemcsak az abszolút leg­nagyobbakat rangsorolta ter­mészetesen a Központi Sta­tisztikai Hivatal, összeállí­tottak a KSH munkatársai egy olyan listát is, amely­ben az export nagysága alap­ján sorolták be a legjobba­kat. A megye vállalatai kö­zül a Hűtőgépgyár a legna­gyobb exportőr úgy, hogy a tavalyelőtti 33. helyről ta­valy a 30.-ra lépett előre. A Szolnoki Mezőgép Vállalat szintén javított a pozícióján, és a 44.-ről a 40. helyre ke­rült. Rajtuk kívül még két megyebeli cég szerepel a szá­zas exportlistán: a Tisza Ci­pőgyár a 84., míg az NKFV a 92. helyen áll. (Utóbbi cég több mint hatvan helyet ug­rott előre egy esztendő lefor­gása alatt.) (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom