Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-26 / 177. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚLIUS 26. rjjegyzetlapok Hz élet koszorúja Az aratás félidején tartunk. Ma is esemény, beszél róla az ország — de hajdan, amikor ügyes gépek nem könnyítették még az ember dolgát, sokkalta nagyobb erőpróba vplt ez. És ünnep, szertartásokkal. Már annak is megvolt a rendje-rangja, ki, milyen korban, mit végezhet, e közös munka melyik szerepe osztható rá vagy dukál neki. S ez — a munkabírás, meg a munkavégzés takarékos volta — értéket jelentett, amelyet mindenki elismert a közösségben. Ez az a fajta érték, amelyről gyakran esik sürgető szó manapság. A munkák hagyományos rendjéhez megannyi népszokás társult. És az ünnepi rend — az „élet” betakarítása — ünnepléssel végződött, bál, mulatság zárta be. De még mielőtt erre került volna a sor, az aratás utolsó vagy utolsó előtti napján, mintegy koronájául az éves munka eredményének, elkészült az ara- tókoszorú. Rendszerint a marokszedő fonta — a kaszás válogatta a kalászokat hozzá. Formája sokféle lehetett: valóságos koszorú alak vagy pedig kalászkorona, de nem volt ritkaság a csigaszerűen csavarodó vagy a búraszerűen szétterülő alakzat sem. S kerülhettek bele virágok, szalagok is. ,Bevégezvén az aratást a gazda házában, a tisztaszobában — a ház utca felöli. megkímélt helyiségében függesztették föl a mestergerendára az aratókoszorút. Nagybirtokon a kúriát díszítették vele. De került ékességül templomba is. Tikoson — emlékeznek — a református templomban az úrasztala fölött volt méltó helye. Sokfelé meg is locsolták a koszorút s a koszorúvivőket a mezőről bemenet afféle esővarázsló, jövőre is jó termést kívánó hagyományként. Vetéskor pedig gyakran a koszorú búzaszemeit kipergette a gazda, s a vetőmaghoz elegyítette — nyilván ősi termékenységvarázslatok szokásmaradványaként. Kedves szokás volt az aratókoszorú készítése — kár, hogy ma már inkább csak múzeumban láthatunk ilyen kalászfonatokat. Szép, s a munka értékét becsülő hagyományt őrizne-élesztene* az. aki aratás végeztével elkészítené ma is. Nem ak.át milyen éke lenne a közös gazdaságnak sem'. N. F. II rossz olvasat Nemrég levelet továbbított nekem egy vidéki napilap, olvasói levelet, pontosabban kettőt, ugyanattól a személytől. Az egyik tiltakozás a szerkesztőségnek, a másik nekem szólt. A lap szerkesztője megkért, válaszoljak az olvasónak. Ezt meg is tettem, egyúttal megköszönvén neki azt is, hogy új, fontos témához juttatott. A rossz olvasat témájához. Maga a tiltakozás „po- tomság” miatt történt, egy megbélyegző jelzőit alkalmaztam egy emberre, akit nem neveztem néven, s aki ■munkáját nem végzi rendesen. Az esetet példának szántam, kedves olvasóm azonban nem vette észre az általánosítást, és tollat ragadott az ismeretlen, azonosíthatatlan dolgozó jogaiért. Ez önmagában dicséretes, bár őszintén szólva meghökkentő az a buzgalom, mely levelezésre ingerel ezreket hasonló jelentéktelen ügyekben. Ez így volt Magyarországon a „glásznoszty” előtt is, egy rádió- vagy tévébemondói baki százakat indít azonnali megtorló akcióra, s általában mindenki mindenbe bele akar szólni, amihez — úgy érzi — sokkal jobban ért, mint aki éppen csinálja. Minél kisebb az ügy, annál több a telefon és a levél. Ez résziben érthető is: a komoly, országos ügyekben megnyilvánulni még ma sem egészen kockázat nélkül való, de ezek az országos dolgok gyakran kívül is esnek a krónikus telefonálók, levelezők, panaszosok és feljelentgetők szemhatárán. Hogy ebből a jelenségből milyen nagy rész magyarázható a demokrácia hiányával, a pótcselekvés kényszerével, az nyilvánvaló. Engem inkább a jelenség másik összetevője izgat: a tudálékosság, mely félműveltségből ered. A csak tömegkommunikáción nevelkedett milliók problémája ez, akik nem tudnak igazán olvasni, nem értik igazán, amit olvasnak, vagy csak azt értik, ami (esetleg) rájuk vonatkozik. Évtizedekig gyermekként kezelt állampolgárok ők, akik csak azt tanulták meg, hogy mostanság egyre több joguk van. Joguk van beleszólni a dolgokba, és bele is akarnak szólni. De hát csak abban tudnak állást foglalni, amit megértenek. Innen származhat ez a kényszeres pótcselekvés, innen az évtizedek óta lefojtott indulat, mely persze csip-csup ügyekre pa- zarlódik. A rossz olvasat bűnébe persze nemcsak műveletlen emberek esnek. Sajtóvitáink többsége tragikomikus félreértéseken alapul, szándékos torzításokon, mert a vitatkozók mániákusan vitatkozni akarnak, önmagukat felmutatni, érvényesíteni, és napnál világosabb, hogy maga a téma csupán ürügy minderre. Ez a krakéler vitaszellem látszólag a reformmozgalom hajtása, de ne tévesszük össze a reformmal! A higgadt, bölcs, a másik igazát is elismerő, a közös ügyet szolgáló vita ilyen, de a félművelt, veszekedő, saját igazához bulldog módjára ragaszkodó, és kákán is csomót kereső ember igazából nem vitatkozik, csak kötözködik. A kötözködés pedig kerékkötésnek minősül, hát még egy amúgy is lassan mozduló szekér esetében! A rossz írók veszélyesek. De a rossz olvasók is. — szentmihályi — Önvédelmi csoport Baján önvédelmi csoportot alakítottak a napokban a bajai Űjváros lakói. A 74 fős brigád tagjai munkásőrök, önkéntes rendőrök és népfront aktivisták, akik vállalták, hogy éjszakánként ügyelnek a környék rendjére, ugyanis az utóbbi időkben gyakorivá váltak a csendháborítások, járműrongálások. A rendőrség segítségként hordozható rádiókkal szerelte fel az önkéntes csoportokat. A 12 ezres városrész lakóinak véleménye szerint a társadalmi alapon szerveződött őrjáratok megjelenése után . nyu- godtabbak lettek az éjszakáik. A Ramovill Moteleket épít Üj vállalkozásba, motelek építésébe kezdett a Ramovill Szolgáltató Szövetkezeti Vállalat. Az eredetileg háztartási elektronikai cikkek javítására specializálódott cég ma már igen szerteágazó tevékenységet folytat, vállala- t kkal és szövetkezetekkel társul azért, hogy befektetett tőkéjét minél előnyösebben kamatoztat hassa. Most a szövetkezeti vállalat — főként autószervizek mellett — motelhálózatot kíván létrehozni. A nagyobb szervizek ugyanis rendelkeznek az ehhez szükséges infrastruktúrával és a főútvonalakon viszonylag nagy az átmenő forgalom. A - világkiállítás megrendezése esetén pedig jelentősen megnő a- szállást keresők száma, Az első motelt Budaörsön építik fel, de terveznek továbbiakat Gyulán, Pápán, Soproniban és másutt is. Az épületek várhatóan 60—80 személy befogadására lesznek alkalmasak, szolgáltatásuk, színvonaluk a három- csillagos minősítésnek felel majd meg. Az első budaörsi építkezést már az ősszel elkezdik. A motellánc kialakítására vegyes vállalatot hoz létre a Ramovill, erről több nyugat-európai partnerrel is tárgyal. Zöldsáv Parképítés Csepelen A napokban tovább folytatódott a Csepel Művek és a kerület közötti zöldsáv szélén még megmaradt házsor bontása, a törmelék elszállítása. Az évekkel ezelőtti, nagyarányú bontáskor esc.k a II. Rákóczi Ferenc út mentén hagyták meg — a főként üzleteknek helyet adó — házakat. E szélső házsor épületeiből mindig csak annyit számolnak fel, ahány innen elköltöző üzlet fogadható a kerület újjáépített részein. A Rákóczi Étterem és az édességbolt például a Kossuth Lajos utcai üzletközpontba költözött át. Az Ofotért, a virágüzlet, a könyvesbolt és a két Keaavili-egység a városközpont úgynevezett V. ütemének területén kap helyet. Több, a II. Rákóczi Ferenc út mentén megszűnő üzletet a Csepel Áruház szomszédságában, az 1990-es évek elején nyitó csepeli Sugár üzletközpontban helyeznek el. Az elköltöző boltok helyén maradt épületek közül többet egyelőre nem bontanak le. Ásatás az ónodi várban Az ónodi várban negyedik éve folynak régészeti munkák. Az idei feladat az észak- nyugati sarokbástya kitisztítása, valamint a vár belső területén található romok feltárása. A miskolci Hermann Ottó Múzeum régészének. Révész Lászlónak irányításával az alkálmi munkások mellett középiskolás építőtáborozók is részt vesznek az ásatásokban (MTI-fotó: Kozma István) Computerworld — számítástechnika Hajt az idő, gyorsan... „Hajt az idő gyorsan — rendes útján eljár — (Ha felülünk felvesz, ha maradunk, nem vár.” Arany János sorait idézi a Computer- world Számítástechnika legfrissebb (július 13-i) számának egyik cikke. Az írás egy logikai tervező rendszer hányatott sorsáról szól; a LADY program szerzője, Már- kusz Zsuzsanna számol be arról az évtizedről, amely alatt a fejlesztés azért nem alakulhatott át valódi termékelőállítássá, mert az érdekeltek nemigen érdeklődtek. De nem csak „Lady M”-et hajtja az idő. A szupravezető anyagok hazai kutatásáról írott beszámoló kapcsán újra csak elgondolkozhatunk azon, hogy kellő energiát (és pénztl szánunk-e arra a területre, ahol még szorosan ott vagyunk a világ élmezőnye mögött, sőt olykor-olykor előtt. A „Koalíciós kormány alakult” című cikk aktualitását az adja, hogy most éppen 35 millió forint elosztására hoztak létre egy öttagú bizottságot. Ám ebben a témában nem a bizottság a- lényeg, hanem a pénzmeny- nyiség. amiből több, mint húsz intézmény kutatómunkáját kell támogatni. Vajon tartjuk-e az időelőnyt? Mindenesetre az az összeg a fél fogukra sem lenne elég azoknak a szupravezetéssel foglalkozó szovjet kutatóknak, akik a korlátlanul felhasználható rubelösszegeken kívül 40 millió dollárral gazdálkodhatnak. A Taurus is úgy gondolja, hogy haladni kell a korral, vagyis — mint Jagiellowicz Györgyné, a vállalat vezérigazgató-helyettese megfogalmazta : új, hatékonyabb szervezetet kell kialakítani. A számítástechnikai szaklapot az átszervezés természetesen szakmai oldalról érdekli. de az időtényező ebben a témakörben is felbukkan: óvatos derűlátással azt lehet mondani, hogy a jövő év második negyedévében kezdődhet a Taurusnál egy új számítógépes hálózat kiépítése. Űj idők új dalai — mondja imm£i\ új költővel az egyik cím, s ez is a vállalati szemlélet változásáról szól. A szponzorálás társadalmi jótékonykodásból mindinkább átalakul reklámüzletté, s hogy ebben mi az üzlet, arról a SZÁMALK marketing főosztáyvezetője beszél. „Hajt az idő gyorsan — rendes útján eljár” — mondjuk újra, mert a Computerworld Számítástechnika végül is minden hírével ezt sugallja. Jön a transputer; űj programozási nyelvek vannak szüleitőben; már több, mint egyéves az IBM típusú számítógépek új generációja, a PS / család, amely most tovább bővült. A témák mind-mind azt sugallják: „Ha felülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár.” Jószág a síneken Esti hangulat a- csomóponti vasútállomás nemdohányzó várótermében. Az utasok arcáról, tartásáról le lehet olvasni, közeire vonatoznak- e, vagy hosszú út "áll még előttük. Az előbbiek vidámak, élénkek, hiszen előre érzik már az otthon, a család pihentető melegét —, emezek- vizsont valami méla passzivitásba merevedtek: nincs mit tenni, ha négy óra hosszáig kell utazni, hát el kell viselni. De akármelyik táborba is tartozzék most az utas, kivétel nélkül hálás figyelemmel csüng egy jóképű korához még egyáltalán nem du- kálóan ősz hajú, hajlott, hegyes orrú vasutason. Egy kis pályamunkás csoport közepén ő viszi a szót. Szaktársai súlyosan, vaskosan ülnek a cifra faragá- sú, nehéz' sötétbarna csomagolóasztalon. Egész fizikai valóságukon látszik a pontosságot, erőt, kitartást kívánó munkától beléjük ivódott fegyelem. És türelem. Azt hinné az ember, őket nem is izgatja, késik-e a vonatuk vagy sem. Megszokták, hogy értelmetlen mindenfajta türelmetlenség, mert hiszen a vonat úgysem jön előbb, mint ahogy jön... Ám a jó beszédű mégiscsak felpillant a kerek faliórára. — Lesz tizenegy, mire hazaérek. Reggel háromkor meg jöhetek vissza állapítja meg minden különösebb ne- hesztelés nélkül. — Miért mégy haza? — érdeklődik egyik széles arcú szaktársa. — Azt se tudnák, mi van velem. — Szolgálatban vagy... Miért ne tudnák? — Meg ennivalóval is meg kell rakodni... — Az igaz. Vékonyabb pályamúnkás szól közbe. — Igen, mert úgy járnánk, mint tavaly tavaszon... Emlékszel? — Ügy ám! — vidul neki újra az ősz hajú. — A végén — hosszú szolgálat volt — még a kenyérhajat is előkotortuk a táskából. Göeögnek, hümmögnek.- Melyiküknek nincs hasonló élménye? Majd arra terelődik a szó, hányszor ijesztenék rá a pályatestre keveredett jószágok a vonat- meg motorvezetőkre, no és mindnyájukra, hiszen vasutasok, s jobban ismerik a következményeit, mint a „civilek”... Most jön csak igazán lendületbe az ősz hajú. — Borzasztónk az állatok! — erősíti többször is. — Van annak már jó pár esztendeje, valahol Monor táján nyiL va maradt a sorompó egy kisebb átjáróban. Hatalmas birkanyáj haladt az úton, az öreg juhász valahol hátul. Odaért a gyorsunk, a birkanyáj eleje már átdöcögött a síneken. A robogó vonat közéjük; a birka meg milyen? Hömpölygött megállás nélkül a kerekek alá. Mi volt ott? Tengelyen, féken, a széttrancsírozott állatok részei. Rengeteg gyapjú, bőr. Végül is ezek fékezték le a szerelvényt, meg kellett állni... A vén juhász meg folyton azt hajtogatta: „Jaj, ezért felakasztanak! Oda a fél nyáj!” — Pedig, szegény, mit tehetett róla?...’ — No, hát a birka ilyen. Ha ötven áll a síneken, s a vezér le nem megy, mind elvágatja magát . a vonattal... De a gyöngytyúk is. Sorba rákucorognak a vágányra, s ha jön a gyors, hát jön. El nem mozdulnak. — Egyszer Félegyházára ment a motorom, rajta tíz ember. Ahogy kiérek az egyik kanyarból, még a vér is meghűlt bennem. Egy tehén — láncát maga után húzva — oldalazott felfelé a töltésen. Jó gazdája semerre. Eső is volt, szél is. Láttam, ha folytatja útját a jószág, pont belerohanunk. Csak area volt módom, hogy fékezéssel csökkentsem az ütközés erejét. Csúszik ilyenkor a sín is. Az emberek egymásra dőltek. Éppen úgy értünk oda, hogy a tehén az első lábát emelte volna át a sínen. A motor — teljesen befékezve csúszott — oldalával elkapta a tehén szügyét, s azonnal fel-, hátradobta... Ezer szerencsénk, hogy a szarv be nem törte az üveget, mert akkor vége a szemünknek... De akkor is kampec nekünk, ha telibe találjuk az állatot. Repül-* tünk volna motorostól le a pályáról... Akkor nap egyikünk ■ se tudott enni egy falatot se. Nekem még éjszaka is egyben volt a gyomrom... Hej, ha a gondatlan legelte- tők tudnák...! Tóth István
