Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-23 / 175. szám

6 ___________________________Nemzetközi körkép_________ ______wes jüL|US 23 E gy rendkívüli plénum háttere Összeesküvés Hruscsov ellen Nicaragua Kilenc év sandinizmus A Kárpáti Igaz Szó alapján kissé rövidítve közöljük Rój Medvegyev szovjet történész Hruscsovról szóló munkájá­ból azt a részletet, amely az 1957 júniusi pártplénum ese­ményeivel foglalkozik. 1957. június 18-án három­napos rendkívüli ülésre gyűlt össze a Kremlben az SZKP KB Elnöksége. A Kremlben megerősített őrség teljesített szolgálatot. Az Elnökség tag­jai késő éjszaka térhettek nyugovóra, hogy reggel is­mét visszatérjenek az ülés­terembe. Csak Frol Kozlov hiányzott. Június 23-ára tűzték ki Leningrád megala­pítása 250. évfordulójának megünneplését. A Néva-par- ti városba az ország minden részéből érkeztek kül­döttségek, többségük élén a területi pártbizottság titká­raival. Odavárták a Nyikita Hruscsov vezette kormány- küldöttséget is. Hruscsov azonban akkor nem tudott időt szakítani a jubileumi ünnepségre. Holotov és Malenkov a KB Elnökségének ülésén váratlanul felvetették Hrus­csov leváltásának kérdését. Hruscsov e két ellenfele, akik különben ellenséges vi­szonyban voltak egymással, ez alkalommal összefogtak, és szigorúan betartva a konspirációt, megvitatták az első titkár elmozdításának kérdését. Hruscsovot főkép­pen gazdasági voluntariz­mussal, meggondolatlan és önkényes cselekedetekkel vádolták. A vádak közül sok vitathatatlanul jogos volt. A döntő vád, amelyet nem mondtak ki ugyan, csak utaltak rá, az volt, hogy Hruscsov úgymond túlságo­san messzire ment Sztálin leleplezésében, s ez aláásta az SZKP tekintélyét a nem­zetközi kommunitsa mozga­lomban, és csorbát ejtett az egész kommunista mozgalom tekintélyét. Ily módon te­hát az SZKP XX. kongresz- szusán hozott határozat fe­lülvizsgálásáról volt szó. Hruscsov ellenfelei biztosak voltak a sikerben, és már előre döntöttek az első tit­kár sorsáról. Abban az esetben, ha beismeri hibáit és lemond, akkor a lefoko­zás várt rá, körülbelül a . Szovjetunió mezőgazdasági minszterének szintjéig „süly- lyedt” volna. Más esetben nem zárták ki Hruscsov le­tartóztatásának lehetőségét. De az első titkár nemcsak a lakosság körében volt nép­szerű amit figyelmen kí­vül lehetett volna hagyni, de az SZKP KB tagjai többsé­gének körében is. Ezért ve­szélyes lett volna szabadlá­bon hagyni. Az SZKP KB első titkári tisztségébe Viacseszlav Molotovot akar­ták megválasztani. Nyikita Hruscsov azon­ban a gazdasági sikerekre és a lényeges külpolitikai eredményekre hivatkozva erélyesen elvetett minden vádat. A heves vitában Hruscsov mellé állt az El­nökség három tagja — Mi- kojain, Szuszlov és Kiiri- csenko. Az elnökség hét tagja — Molotov, Malenko, Vorosilov. Kaganovics, Bul- ganyin, Pervuhin és Szabu- rov — Hruscsov ellen lépett fel. Az Elnökség póttágiiai — Brezsnyev, Zsukov, Mu- hitgyinov, Svernyik, Fure- va — Hruscsovot támo­gatták ugyan, ám az ülésen csak tanácskozói joggal vet­tek részt. Kaganovics az egyik ülésen igen durván fél, beszafcí tóttá Brezsnyevet, aki idegességében közel állt az ájuláshoz. Bár Zsukov- nak nem volt döntő szava­zata, mégis rendkívül fontos volt álláspontja, mivel vilá­gosan értésre adta, hogy a hadsereg Hruscsovot fogja támogatni. Sepilov eleinte Hruscsov híve volt, ám a hosszas vita során váratla­nul feladta a nézeteit, és az Elnökségi tagok többsé­gének véleményéhez csatla­kozott. Végső soron a KB Elnök­sége döntést hozott Hrus- csovnak az SZKP KB első titkári tisztéségéből való el­mozdításáról. Hruscsov azon­ban, aki maga mögött tudta híveit, nem volt hajlandó alávetni magát ennek a dön­tésnek. Kijelentette: a KB első titkári posztjára őt nem az Elnökség, hanem a KB plénuma választotta meg, ezért csak a plénumnak áll jogában őt elmozdítani eb­ből a tisztségből. A KB plé­numának összehívását kö­vetelte, amit az Elnökség megtagadott. Molotov és Malenko csoportja azonban túlságosan nagy reménye­ket fűzött az Elnökség for­mális döntéséhez. Hruscso­vot nemcsak a hadsereg tá­mogatta, hanem az Állam­biztonsági Tanács is. I. A. Szerövnek, a bizottság elnö­kének személyében. Hrus­csov kezében maradt az SZKP KB apparátusa. Ez azt jelentette, hogy ezekben a döntő napokban igenis Hrus­csov birtokolta a reális ha­talmat mind az országban, mint a pártban. Ezért az „akció”, amely 1953. márci­usa elején sikerrel járt (akkor a vezetők kis cso­portja az éppen csak el­hunyt Sztálin koporsójánál el tudta dönteni a hatalom elosztásának minden kérdé­sét), 1957 júniusában nem hozott eredményt. Amíg az Elnökség ülése­zett, fontos események tör­téntek. A KB legbefolyáso­sabb tagjai számára nem volt titok, hogy a Kremlben Nyikita Hruscsov sorsáról döntenek. Ezt tudomására hozták Leningrádban Koz- lovnak, aki a KB-tagok egy csoportjával azonnal Moszk­vába utazott. Szeröv és Zsu­kov biztosítani tudta a KB csaknem minden más tagjá­nak Moszkvába érkezését. Valamennyien a plénum ösz- szehívását követelték. A KB Elnöksége elutasította a kö­vetelést, sőt még a KB kép­viselőivel sem voit hajlandó találkozni. Ekkor a KB-ta­gok egy csoportja írásos nyi­latkozatot küldött a Kreml­be. De a nyilatkozat hatásta­lan maradt. A KB tagjai ak­kor már gyülekeztek a Kremlben. A KB-tagok egy csoportja I. Szerowal az élen, akinek felügyelete alá tartozott az őrség a Kreml minden helyiségében, meg­jelent az épületben, ahol az Elnökség ülésezett. Az Elnökség tagjainak többsé­ge Hruscsovot már nem is tekintette első titkárnak, s megbízta Bulganyint, mint a Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnökét és Vorosi- lovot, mint a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnökét, hogy kezdje­nek tárgyalásokat a KB tag­jaival. A fogadószobába azonban kijött Hruscsov és Mikoljan is. A találkozó nem a legudvariasabban zajlott le. Vorosilov ráripakodott Szerovra, aki persze nem maradt adósa. Sőt, megfe­nyegette Vorosilovot: ha az Elnökség nem hajlandó ösz- szehívni a KB plénumát, ak­kor a plénum az Elnökség jóváhagyása nélkül ül össze, mivel a KB tagjai nem tű­rik meg, hogy a párt vezeté­sének kérdéséről nélkülük döntsenek. A fenyegetés tel­jesen reális volt, mert a KB tagjainak többsége már Moszkvába érkezett, és min­denre elszánták magukat. Nyilvánvaló lett, hogy a Hruscsov elleni összeesküvés kudarcba fulladt, és az El­nökség kénytelen volt bele­egyezését adni a KB plénu­mának. összehívásába. A plénum résztvevőinek zöme minden fenntartás nél­kül Hruscsovot támogatta. A júniusi plénum nemcsak jel­legét tekintve páratlan, ha­nem időtartamát tekintve is, hiszen június 22-től 29-ig tar­tott. A plénum meghallgat­ta Hruscsovnak a pártban uralkodó helyzetről szóló be­számolóját, Molotov lehető­séget kapott arra, hogy részletesen kifejtse vélemé­nyét, ám a felszólalók a ké­sőbbiekben nem Molotov, hanem Hruscsov pártjára álltak. A kialakult helyzet­ben Vorosilov, Bulganyin, Szaburov és Pervuhin úgy döntött, hogy bűnbánó be­szédet mond. Malenkov is beismerte hibáit. Mindvégig csak Molotov kötötte az ebet a karóhoz, és ő volt az egyet­len, aki nem szavazott .a plénum határozatára. Cso­portjának többi tagja a ha­tározatra voksolt, arra a ha­tározatra, amely az ő maga­tartásukat ítélte el. A plénum határozatát és a munkájáról szóló tájékoz­tató közleményt csak 1957.' július 4-én tették közzé. A plénum határozata Malen­kov, Kaganovics, Molotov pártellenes csoportjáról tett említést, de elhallgatta, hogy a csoportnak Vorosilov, Bul­ganyin és mások is tagjai voltak. A plénumot követő máso­dik napon Kaganovics fel­hívta Hruscsovot, és az utóbbi tanúsága szerint a kö­vetkező beszélgetés zajlott le kettejük között: „— Hruscsov elvtárs! Sok éve ismerlek. Kérlek, aka­dályozd meg ,hogy velem szemben is úgy járjanak el, mint ahogyan Sztálin idejé­ben számoltak le az embe­rekkel. . . — Kaganovics elvtárs! Sza­vaid ismét megerősítik azt, hogy milyen módszerekkel akartatok tevékenykedni al­jas céljaitok elérése esetén. Az országot a személyi kul­tusz idejébe akartátok visz- szavetni, az emberekkel pe­dig le akartatok számolni. Ti a többieket is saját mércé­tekkel méritek. De tévedtek. Mi szilárdan betartjuk a le­nini elveket, és ragaszkodni is fogunk hozzájuk. Munkát kaptok, nyugodtan élhettek és dolgozhattok, ha munká­tokat ugyanolyan becsülete­sen fogjátok végezni, mint minden szovjet ember.” Nyi­kita Hruscsov megtartotta adott szavát. A plénum befejeztével Hruscsov küldöttség élén Le- ningrádba érkezett. Formá­lisan a kitüntetések átadása volt napirenden, a valóság­ban azonban megismételték a jubileumi ünnepségeket. A Palota téren felvonulást ren­deztek, az emelvényen ott volt Hruscsov, Kozlov, Vo­rosilov, Mikojan, Brezsnyev, Kuusinen, Furceva, Svernyik és Arisztov. (MTI—Press) hogy Nicaraguában össznépi felkeléssel győzött a forrada­lom, megalakult a sandinis­ta nemzeti felszabad itási front vezetésével az ország baloldali kormánya. Ezalatt azonban egyetlen napra sem hallgattak el a fegyverek, s a sandinisták vezetésével az ország még mindig nem lát­hatott hozzá a békés építő munkához. A managuai vezetés ellen a/. Egyesült Államok támo- ’ gáttá ellenforradalmi cso­portok kiterjedt aknamun­kát folytatnak, rendszeresen támadják az ország gazdasá­gi létesítményeit, akadá­lyozzák a termelő munkát, megsemmisítik a termést, ál­landó félelemben tartják a lakosságot. Az ország gazda­ságilag legyengült, az infra­struktúra nagyrészét lerom­bolták, a gazdasági károkat 3 milliárd dollárra becsülik — s a támadások 50 ezer ni- caraguai életéi követelték. A fenyegetett helyzetben ' az ország szűkös anyagi forrá­sait is kénytelen védelmi képességének növelésére for­dítani. ezzel további nélkülö­zést okozva a polgári lakos­ságnak. A sandinista forradalom 1979. július 19-én Agosto So­moza és családja 45 éves diktatúrájának vetett véget. A majd fél évszázad alatt több mint százezer embert gyilkoltak meg valós vagy koholt politikai okokból a közép-amerikai országban. A fasisztoid rendszer ellen az ötvenes években indult meg a szervezett harc, de ekkor még csak is, egymástól el­szigetelt csoportok, városi gerillaszervezetek, diákok igyekeztek felvenni a harcot. A különálló csoportok 1961- ben egyesültek Nemzeti Fel- szabadítási Front néven. Üj szakaszt jelentett a harcban, amikor 1963-ban Carlos Fonseca Amador kez­deményezésére a felszabadí- tási front felvette a nemzeti hős, Augusto César Sandino Viharban az Armada „Armada 400” címmel Anglia- szerte ünnepségek, játékok, megemlékezések százait tartják abból az alkalomból, hogy az angol hajók 400 évvel ezelőtt mérték a döntő csapást a legen­dás spanyol armadára, s vívták ki ezzel a brit korona egyed­uralmát a tengereken. Az ün­neplés e hónapban éri el a csúcspontját, többek között Er- zsébet-bálok tucatjaival. vala­mint egy San Sebastian és Ply­mouth közötti hatalmas vitor­lásverseny megrendezésével. Némi árnyékot vet minderre, hogy miközben javában folynak az 1588-as diadal ünnepségei, történészek szenvedélyes vitát folytatnak afelől: valójában mennyire is múlott a győzelem Francis Drake-en és az angolok bátorságán, s mennyire pusztán az időjárás szeszélyén. Az évforduló alkalmából 30 könyv jelent meg az ütközet történetéről, és a szerzők közül sokan úgy tartják: az angolok üdvössége igazából azon múlt. hogy az összecsapás idején dúló vihar észak felé kényszeritette a spanyol hajókat, ahol aztán több, mint egyharmaduk odave­szett. És, hogy a legendák meg- tépázása teljes legyen, a több­ség a kis méretű angol hajók­ról makacsul fennálló mítoszt is tévhitnek tartja: szerintük egy­szerűen csak arról volt szó, hogy a spanyolok más mértékegységet alkalmaztak hajóik méretének meghatározásakor, valójában az angol árbócosok valamivel még súlyosabbak is voltak. Az ün­nepségek szervezőit persze mind­ez mit sem zavarja. Egyfelől határozottan elutasítanak min­den „lekicsinylő” teóriát — James Mildren, az ünnepségek szervezésében résztvevő ply- mouthi történész például úgy nyilatkozott a Reuternek, hogy „Drake kiemelkedő képességű navigátor volt, vakmerő és egye­dülálló, olyan ember, akihez hasonló nem születik minden évszázadban” —, másfelől úgy vélik, már önmagában a legen­da is megérdemli, hogy méltó­képpen megünnepeljék. Akad persze, aki ebben sem annyira biztos: sokan tartanak attól, hogy az angol diadal túl- harsogása csak fölösleges spa­nyol-ellenes hangulatot teremt. A szervezők ezt a véleményt sem osztják, sőt, Mildren sze­rint a megemlékezések —, ame­lyekre turisták ezreit várják — éppen, hogy a diplomáciai kap­csolatok „megolajozására” szol­gálnak. nevét — ez nem csupán név­változást jelentett, hanem egyben új stratégiát is. Visz- szanyúltak a korábbi harcok hagyományaihoz, nagy hang­súlyt helyeztek a népi tá­mogatás megszerzésére. Egy­ben ez a küzdelem hazafias jellegét is megerősítette. A sandinisták 1969-ben össznépi háborút hirdettek az amerikabarát diktátor rendszere ellen, a katonai és a bürokratikus rendszer fel­számolását, és a Somoza el­len harcoló valamennyi ré­teg részvételével forradalmi kormány létrehozását tűzték ki célul. A forradalom győzelme után a sandinista vezetés a társadalom széles köreit tud­hatta maga mögött: a harcba közvetlenül bekapcsolódott rétegek mellett a nemzeti burzsoázia egy részét is megnyerte. Ezt mutatja, hogy még az 1979-es katonai győzelem előtt megszületett" a döntés a nemzeti helyreál­lítás ideiglenes katonai kor­mányának létrehozásáról. A győzelem után a sandi­nista mozgalom nehéz hely­zetbe került: az ország jövő­jét illetően már korántsem volt olyan nagy az egyetér­tés a különböző csoportok között, mint előtte. A kon­szolidálódással szinte egyidő- ben indult meg a külső és a belső ellenzék szerveződése. Az elmúlt kilenc év alatt az Egyesült államok sokféle intézkedést tett a forradalmi kormány megdöntésére: ke­reskedelmi embargót rendelt el Nicaragua ellen, elakná­sította az ország tengeri ki­kötőit, zsoldoshadsereggé szervezte a külföldre mene­kült somozista tiszteket, akik az amerikai politikai célok eszközévé váltak. Az ország északi és déli határa mentén katonai táborokat hoztak lét­re, ahonnan rendszeresen fegyveres támadást intéznek gazdasági, polgári célpontok ellen. Hondurast pedig az Egyesült Államok katonai támaszpontjává fejlesztet­ték, ahol az ellenforradal­Minden harmadik kenyér, amelyet a Német Demokra­tikus Köztársaságban süt­nek, a szövetkezeti sütödék­ből származik. A nagyobb városokban a gyors kiszállí­tás révén a pékáru még me­legen jut a vásárlókhoz. A lakosság kereskedelmi ellátásában fontos szerepet játszó szövetkezeti szektor 30 ezernél több boltjával és 160 üzemével az NDK egyik leg­jelentősebb gazdasági rész­területe. A fogyasztási szö­vetkezetek — német nevén a Konsum — részesedése a kiskereskedelemben az el­múlt évben elérte a 38,4 mil­liárd márkát. Erre az évre 40 milliárdot terveznek. A szektor legnagyobb előnye az, hogy a termelés és a ke­reskedelem szoros összekap­csolásával a fogyasztói igé­nyeket maximálisan kielégí­tik. Az ellátás javítására áru­házi programot hirdettek meg. Az elmúlt években egyedül Berlinben 61 új ABC-áruház nyílt. Többsé­gük az új városnegyedekben található. A kis távolságok marok minden szükséges ka­tonai kiképzést, fegyvert, lő­szert megkapnak. Az ameri­kai törvényhozás — nemzet- védelmi érdekekre hivatkoz va — rendszeresen komoli összegeket szavaz meg i kontráknak. Ebben a helyzetben a kor mány békekezdeményezé sei bizonyítják, hogy az or szág a békés építőmunk; mellett szavazna — ha ern lehetősége nyílna. Jószándé kát mutatja, hogy egyoldali gesztusokkal, így a március: tűzszünet egyoldalú vállalá­sával válaszolt a térség ed­digi legjelentősebb rendezé sí javaslatára: az Arias- tervre. Costa Rica Nobel Bé­ke-díjas államfője a tárgya­lásos politikai rendezésre hívta fel a térség egymással szemben álló erőit; felhívá­sára a sandinista kormány elsőként válaszolt. Miközben a kontrái» támadásai a tűzszünet elle­nére is folytatódnak, kevés jóval biztató esemény tör­tént Santo Domingóban. A sandinisták ellen harcoló el­lenforradalmi csoportok olyan vezetőt választottak, aki elutasítja a tárgyaláso­kat. Enrique Bermudez ez­redes, Somoza rendszerének korábbi kiszolgálója a fegy­verek híve. A katonai győze­lemre képtelen ellenforra­dalmi csoportok ezzel az ér­telmetlen vérontás, az újabb fegyverekre herdált anyagi eszközök, a tehetetlenség, a gazdasági hanyatlás, az or­szág kivéreztetése mellett szavaztak. Politikai mozga­lomnak nevezett csoportosu­lásuk mit sem törődik azzal, hogy harca öncélú: nem le­het olyan súlyos gazdasági probléma Nicaraguában, hogy az ország lakói egy somozista tiszt visszatérését óhajtanák. Politikai rend­szerekről lehet vitatkozni, de Somoza nemzeti gárdájá­nak visszatéréséről nem — mondják Nicaraguában. Kaszab Zsuzsa és a nagy választék vonzóvá teszi e boltokat a vásárlók számára. Helyes döntésnek bizonyult, hogy a régi bolto­kat sem hanyagolták el az újak építése mellett. A ki- lencszáz berlini kis üzlet kö­zül az elmúlt két évben há­romszázat újítottak fel. Ezek között számos szaküzlet van, amelyek speciális ipari ter­mékeket kínálnak. Más váro­sokban is hasonló a helyzet. Így például Karl-Marx- Stadtban. Lipcsében vagy Halléban egész utcasoron re­noválták az üzleteket. Ezzel is az ellátás színvonalát kí­vánják emelni. A Konsumnak igen nagy a jelentősége, vidéken. Az összforgalom 80 százalékát ugyanis itt bonyolítják le. Néhány helyen a kis falusi Konsum-bolt jelenti az egyetlen bevásárlási lehető­séget. Ezekben az üzletekben a napi áruk mellett termé­szetesen rövidárukat, nélkü­lözhetetlen ipari termékeket is lehet kapni. A körzeti központokban szövetkezeti bemutatótermek működnek. összeállította: Majnár József Konsum-boltok hálózata Fogyasztási szövetkezetek az NDK-ban Szövetkezeti vegyeskereskedés Berlstcdtben Egy 1962-cs választási gyűlésen Hruscsov, Brezsnyev, Miko- jan, Szurlov, Svcrnyik Közel egy évtizede

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom