Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-18 / 170. szám
1988. JÚLIUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kulturális örökség Erdélyben címmel 1903—1911 között készült fotókból és textilekből nyílt kiállítás a Magyar Iparművészeti Főisko la Tölgyfa Galériájában. A július 29-ig nyitva tartó kiállítást a főiskola kezelésében lévő, a századfordulón élt neves művészetkritikus Malonyay Dezső hagyatékából rendezték (MTI-fotó — Rózsahegyi Tibor) Az országban úttörőként Dzsesszgitárosok országos pódiumon A szerkesztőség címére érkezett meghívó kamarakoncertre invitált — mégpedig a Helyőrségi Művelődési Otthon társalgójába. A program két dzsesszgitáros, Bagi László és Bakondi András felléptét hirdette. Műsorukon immár klasszikusnak számító kortárs zeneszerzők (John Mc Laughlin, Chick Corea, P. Metheny, R. Tower, Al di Meola és másak) darabjai szerepeltek. A produkciót hallva nem férhet kétség ahhoz, hogy a Bagi—Bakondi-duó egész magas fokon műveli a dzsesszmuzsika általa választott irányzatát. Pergő ritmusú, virtuozitást igénylő betéteik követték egymást, több mint egy órán keresztül. Már az első darabok interpretálása után kiderült, hogy a két tehetséges fiatal technikailag rendkívül sokat tud hangszerén, s meglehetősen magabiztosan kezelik gitárjaikat. Ki hinné róluk a hallottak alapján, hogy mindössze négy esztendeje játszanak együtt! Pedig így van, ám az igazsághoz hozzátartozik — s ez mellettük szól — az 1984. szeptemberi találkozás óta többet voltak — kényszerű okok miatt — külön, mint együtt. (Ugyanis 1985-ben Bagi László, majd 1986 februárjában társa vonult be katonai szolgálatra.) A kezdet biztatónak ígérkezett;.az 1985-ös megyei amatőr pop-rook-dzsessz találkozón Szolnokon arany minősítéssel jutalmazta fellépésüket a jó nevekből álló zsűri. Azután turnék sorozata következett; sok helyről érkeztek meghívások, havonta legalább két fellépés igazolta a Jászladányban felszolgálóként dolgozó Bagi László és törökszentmiklósi pedagógus társa kit-r- tó, töretlen hitét a dzsessz- zene sajátos propagálása mellett. (Egyébként rövid kutatás után kiderült, hogy az országban nincs még egy ilyen dzsesszt művelő gitárduó.) Komolyabb erőpróbának bizonyult a tavaly nyári hajdúszoboszlói országos amatőr pop-rock-dzsessz találkozó, amelyen ugyan a döntőbe nem jutott be a Szolnok megyei páros, de mint a legjobb húsz között végzett együttes lehetőséget kapott Balatcnszemesen egy stúdiófelvételre. Az igazi — amolyan mindent bele! — munka a katonai idő letöltése után kezdődhetett meg. A duó természetesen nem hagyhatta ki a népszerű Ki mit tud? kínálta alkalmat; jelentkeztek, s a televíziós válogatóig el is jutottak. Itt azonban már a továbbjutókról más szempontok alapján — mintsem a zenei tudást, figyelembe véve — döntött a zömmel tévés szakemberekből álló zsűri. A megyénkben mindinkább ismerőssé váló gitárkettős elképzelései nem nevezhetők éppen nagyratörő- nek. Mint mondják; nem lebeg szemük előtt egy „Car- neggie Hnll-beli ünnepelt fellépés”, sőt még egy lemezfelvételt is irreálisnak tartanának. Ök, amennyire erejükből telik, játszanak, s szeretnének minél több helyre eljutni, illetve eljuttatni az általuk kedvelt zenét. Arra törekszenek, hogy továbbra is megőrizzék a kamarai hangzást, egyúttal pedig valami újf ajta hangzás- világ, egyedi gitárhang megteremtésén fáradoznak. A külföld^ szerzők műveit nem kívánják egy az egyben másolni, hanem előadásukkor egyéni ízt szeretnének beleadni a darabokba. No, és persze idővel több saját szerzeményt is csempésznének a repertoárba, mert utóvégre ahhoz, hogy a hazai dzsessz-életben „jegyezzék” a nevüket, szükségeltetnek önálló művek is. A bizonyításhoz vezető első lépcső augusztusban Sikon- dán vár rájuk, ahol a hagyományos nemzetközi dzsessztábor nyitóhangversenyén — nem akármilyen nevek társaságában — állnak dobogóra. A Bagi—Bakondi-duó tavaly nyáron a Szolnoki Galériában lépett fel (Fotó: T. K. L.) A hót filmjeiből Gyilkosság a sötétben A történet Dán Turell dán író híres regényének szabadon filmre vitt változata. A helyszín Koppenhága „sötét" negyede, ahol a rendőrség csak áll és nézi, hogy mi is történik. A hatóságok tehetetlenségét egy fiatal újságíró keményen tollhegyre tűzi. A válasz: hogy. hogy- nem az ifjú tollnok — Michael Falch játssza kitűnően — „belekeveredik" egy gyilkossági ügybe. Nem nehéz kitalálni, csapdát állítottak az .újságírónak, alki bizony ebbe ..belesétált.” Persze a krimi írott és íratlan szabályai szerint a végére minden jóra fordul, mint a mesében. Pedig nem mese a Sune Lund-So- rensen rendezte film. Szép csendben olyan társadalomrajz húzódik a sztori mögött, hogy kapkodhatja a fejét akire tartozik. Érdekes ez a film azért is, mert címéhez illően szinte végig éjszaka játszódik. A negyed- és fél megvilágítás sajátos technikát filmes megközelítést követel meg, s ennek Claus Loof operatőr eredetin felel meg. Más kérdés, hogy a sötét dramaturgiai funkciója bizony kétélű fegyver, egy idő után hangulati monotonitást okoz. Külön érdekessége még ennek a filmnek, hogy rendezője dokumentumfilmes volt. ezért minden annyira életszerű és pontos benne. — mindez ritkán jellemzi a krimiket. Jó nyári szórakozás Sune Lund Sorensen filmje, talán egv kicsit több is ennél. — ti — Szegeden Új magyar rockopera Tizenhárom mű huszonkilenc előadását tartják meg július 21-től augusztus 27-ig a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri színpadán és kamaraszínpadjain, a városi tanácsháza udvarán, valamint az újszegedi Liget Szabadtéri Színpadán. A Fogadalmi templom ejőtt lévő hatezer személyes nézőtérről rockonerát. musicalt, misztériumjátékot. operát, népzenei együttesek gálaműsorát, rockballadát tekinthetnek meg az érdeklődök. Változatos műsort, néptáncot, pan- tomimt. magyarnótaestet. Nagy Bandó Andrással humort és sok más szórakoztató programot kínálnak a iá- tékok „mellékszínpadjai” is. Nemzedékek követik egymást Irodalmunk jeles évfordulói Mi lesz veled, magyar irodalom? — kérdezték sokan akkortól kezdve, hogy sorra távozott az a nagy nemzedék, amely a két világháború közötti időszakban robbant be irodalmi életünkbe, s amely életművét 1945 után teljesítette ki. Déry Tibor, Németh László, Veres Péter, Illyés Gyula és a többiek halála valóban semmi mással nem helyettesíthető veszteséget jelentett és jelent mindmáig; az életnek, s így az irodalomnak is az a rendje azonban, hogy a nemzedékek kövessék egymást. Nagy rendet vágott a halál az utóbbi két évtizedben, de folyamatosan léptek színre a méltó folytatók, s az irodalomértő azt is tudja, hogy „nagy öregek” vannak ma is, s reménykedik, hogy lesznek egy évtized múlva, az ezredvégen is. Itt volt például 1988. júniusa, amely több jeles születésnapi évfordulót is kínált, s természetes, hogy irodalmi folyóirataink többsége megemlékezett ezekről. Az Üj írás mindháromról: Sőtér István és Weöres Sándor 75.-és Szentkuthy Miklós 80. születésnapjáról. A Tiszaié) még májusi számában közölt összeállítást Szeged jeles szülöttéről, Sőtér Istvánról, ■ most pedig ugyanezt teszi Szentkuthy Miklóssal, akitől egy regényrészletet és két terjedelmes beszélgetést publikálnak. Mind Sőtér, mint Szentkuthy a hetvenes években vált tómét ismertté prózaíróként, korábban Sőtért az irodalomtörténészi tevékenység, Szentkuthyt pedig a korábbi művei és szemléletük iránti fenntartás sodorta epikánk perifériájára. S hogy visszatérésük milyen erejű, azt Szentkuthy idei Kossuth-díja is fémjelzi. A legszélesebb irodalmi közvélemény számára bizonyára Weöres Sándor 75. születésnapja a leginkább figyelemre méltó esemény. Még tágabban kell szólani, mert nem is csak az irodalmi közvélemény, hanem az egyetemes magyar kultúra ünnepéről van szó. Hiszen Weöres Sándornak legalább egynéhány művét talán minden magyar ember ismeri, s az ő esetében nyugodtan mondhatjuk, hogy még olyanok is, akik írni-olvasni sem tudnak, mert már az óvodában találkozik mindenki a műveivel, s ha a nevét esetleg nem is jegyzi meg a verseiből néhányat bizonyára megőriz. A magyar költészet, a magyar nyelv ritmusa, dallam- és képvilága, kimeríthetetlen varázsa szempontjából ugyanazt a nevelő, a művészet hatalmára eszméltető munkát végzi Weöres, mint Kodály végezte az énekkel. Az eddig megjelent folyóiratok többsége verssel és szóval is köszönti a modern magyar líra egyik legna- gyobbját. Kiemelkedő az Alföld összeállítása. Ágh István, Farkas Árpád, Határ Győző és Kiss Tamás versei más-más módon és más-más szemszögből mutatják be ezt a költészetet, de mindegyik igaz és hiteles, megfelel e líra „ezerarcúságának”. Többek közt ezt is állítja Esterházy Péter tisztelgő írása: „Pessoából mondjuk van négy. WS-t nem lehet összeszámolni, annyi”. Esterházy személyes emlékek szilánkjaiból ad kettős portrét a költőről és befogadójáról, s ezt teszi Fodor András is esszéjében. Gondolom, néhá- nyan meghökkennek majd egyik állításán, pedig igazságtartalma kétségbevonhatatlan: a jövő századból visz- szanézve „Weöres Sándor lesz az újkori magyar költészet Arany Jánosa, a páratlan géniusz, ki még egyszer képes volt nyelvünk valamennyi hangszerét megszé - laltatni”. A Kortársban Csorba Győző és Orbán Ottó költeményei, Bata Imre és Szepesi Attila műelemző esszéi köszöntik a legnagyobb élő magyar költőt, a Jelenkorban pedig Csorba Győző, Kajetan Kovlc és Lengyel Balázs. Az Üj írásban és a Tiszoíájban Tandori Dezső költeményei említendők, s ugyanő szerepel egy esszével az Alföld összeállításában is. Az Életünk 5. számában több anyag foglalkozik Má- rai Sándorral, akinek ugyan most nincs évfordulója, de szintén nagy örege irodalmunknak, mégha ezt mostanában sajnálatosan kevesen tudják is. Újraközlésben olvashatunk két „elfelejtett” Márai-cikket 1933 januárjából, amikor az író Berlinben járt, s részt vett egy náci nagygyűlésen, ahol Hitler szónokolt. A leírás ma is friss és elgondolkoztató, s az a végkövetkeztetés is, amely politikailag ugyan túl optimista, a veszélyt mégis pontosan érzékeli. Úgy látja, hogy a németeknek csak egyötöde náci, de „Amíg ez az egyötöd együtt, van és ösz- szetart, addig szó nem lehet békéről a világon”. A továbbiakban Rónai László az író Napló ját, Erdődy Edit A kassai polgárok című drámáját elemzi. Talán ez a kis összeállítás megtöri a jeget, s Márai — legalább a műveivel — visszatér az anyanyelv anyaországába. V. G. Nevezetes épületeink nyomában A tiszaderzsi templomrom Ezerszer elkoptatott mór a mondat, de tény: az Alföldön az elmúlt évszázadok során vajmi kevés műemlék maradt fenn. A történelem, viharai — a tatárdúlás, a török iga stb. — errefelé kiváltképp nem kímélték elődeink építészeti, művészeti munkáit. Nem is csoda, ha a legrégebbi, románkori templomaink közül mindössze kettő menekült meg a teljes pusztulástól, ám mindkettő meglehetősen csonkán maradt ránk. Az egyik a helyreállított jánoshidai templom (erről sorozatunkban már korábban szóltunk) a másik pedig a tiszaderzsi rom. Ez utóbbiról — hosszas könyvtári böngészés után is — oly kevés tényszerű adat áll rendelkezésünkre, hogy szinte egyetlen mondatban leírható. íme a legfőbb forrás: „Tiszaderzs, templomrom. Homlokfal íves kapuval és az északi fal kis része. Téglából. Domokosren- di Mária-templomnak épült. Román stílű, XIII. század vége.” (Magyarország műemlékei című kiadvány.) Ennyi az idézet. Talán a lényeg benne van. Sajnálatos módon e sorok írója nem bukkant rá olyan megbízható adatra, amely hitelt érdemlően igazolná, hogy egészen pontosan mikor épült a templom (ugyanis más források a XII. századot említik), melyek voltak a méretei. mikor pusztulhatott el stb. A kutatást egyébként nehezíti, hogy miután Der- zset csak a múlt században kapcsolták Jász-Nagykun- Szolnok vármegyéhez, az adatok jó része ma még „rejtőzködik.” Amit bizonyossággal lehet tudni; századunk harmincas éveiben — de feltételezhetően már korábban is — a templom hajójának falait a téglák miatt a helybéliek meg-megbontogatták, s nagy részét el is hordták. Ma a képen látható kis méretű csonk fogadja a látogatót. A romon az állagmegóvás jelei nemigen tapasztalhatók, következésképpen ha lassan is, de folyamatosan pusztul. (Nem lehet tudni például, hogy a falak tetején mere- dező, rozsdás villanyvezetéktartók milyen funkciót szolgálnak. Netán a falat merevítik?) Ugyanakkor dicséretes, hogy a rom körüli park gondozott, rózsákkal beültetett. Nyugtatóan hat. Az azonban itt sem világos, s ezt már a fegyverneki csonka torony esetében is elmondtuk, hogy a helyszínen miért nem jelöli valamiféle tábla az épület fő jellemzőit. Továbbá az országút mentén miért nem jelzi a megszokott tábla, hogy néhány méterre letérve milyen építészeti örökség fogadja a látogatót? A közeli Tisza-tó környékén, illetve magán Tiszader- zsen is sok turista, köztük külföldi is megfordul. Bizonyára nem válna kárukra, ha tudnának erről az egyik legrégebbi románkori maradványunkról. .. 3. J. (Fotó: T. Z.)