Szolnok Megyei Néplap, 1988. július (39. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-16 / 169. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1988. JÚLIUS 16.

SxoivuJjpaJtt

Vívódás egy elkerült vitán

„Jól be kellett volna olvasni neki” — préseli ki összeszorított ajkai közül csak úgy önmagának mormolva a szavakat barátom. Már vagy harmadszor szakítja meg ezzel a mindig folytatás nélkül maradó mondattal különben könnyed és felületes csevegésünket. Ilyenkor keze ökölbe szorul a következő pillanatban azonban már ki is nyílik, csuklóból lefittyedve ernyedten legyint a tenyér. A barátom arcára futó keserű, önmagát (az egész világot?) gúnyoló mosoly jelzi, s rögvest folytathatjuk is a már egyikünk sem tudja hol tartó marháskodást vagy kezdhetünk egészen más „témát”.

A „Jó be kellett volna.. .” kezdetű önkéntelen kifakadások csak látszólag kitérők, mondataink szólhatnak a lányokról, unásig ismételt, már csak a poénra lecsupaszított kalandokról, mai felszínre nem kerülő gondolataink sodorvonalát éppen asztaltársam rendszeresen keményre vékonyodó ajkai jelölik.

Mindketten egy csevegőtársam munkahelyén két nappal ezelőtt tartott szakszervezeti taggyűlés tanulságait próbálgatjuk nyakon csípni. Két nappal ezelőtt véletlenül találkoztam barátommal, és ha már összefutottunk illő volt valamiről szót váltani. Véletlenül került szóba a taggyűlés,* hogy ott — már nem is tudni milyen apropó kapcsán — szót kért a vállalati szak- szervezeti bizottság egyik vezetője is, és arról beszélt, teljesen fölöslegesnek tartja a mai Magyarországon a munkabeszüntetés jogát törvényben rögzíteni. Ügy vélekedett, minden logikának ellentmond, hogy a hatalom birtokosa, a munkásság sztrájkot szervezzen. A mi társadalmunknak megvannak a megfelelő vezető szervei, felelős vezetői, akiknek egyik legfontosabb feladata megelőzni, hogy akár egyetlen üzem dolgozóit is sérelem érje. Történtek persze a szocializmus több mint négy évtizedében hibák, de ezek még egy- • általán nem indokolják, hogy a társadalom tervszerű fejlődését biztosító központi irányítás rovására teret adjunk a spontaneitásnak. Természetesen a központi szervek ' munkáját javítani kell. nyíltabbá kell tenni működésüket, de ha a dolgozók minden-csoportjának lehetőséget adunk, hogy kicsikarják érdekeiket, lemondunk a társadalom tudatos irányításáról.

Nem sokkal hosszabban foglalta össze barátom a felszólalást, nem is volt az maga sem hosszabb — tette hozzá: „Nem kellett a szavakat keresnie a felszólalónak, ezek a gondolatok már sok évtizede megfogalmazódtak, és jó néhányszor ezeknél is tisztább, egyszerűbb mondatokba öntötték őket. A mi fiatalabb korosztályunk

persze már más garanciákat is lát a társadalomban meglévő érdekek egyeztetésére, de lássuk be, törvényszerű, hogy vannak, akik másként vélekédnek.”

És miért is ne hallatnák szavukat, amikor a jobbítás szándéka vezérli őket, végső soron ugyanazoknak a céloknak az eléréséért ’ aggódnak... — kezdtük volna megtárgyalni, a taggyűlés eseményeit. Itt azonban a beszélgetés fordulatot vett, mindketten elfelejtettük, hogy ott, azon a taggyűlésen a társadalom „központi irányíthatóságának” korlátáiról, a minden spontaneitás károsságáról vallott nézettel kellett volna vitába szállni. „Az elmaradt vita! — keseredett neki beszélgető társam —, mert azt nem nevezném annak, hogy szót kérve, vagy éppen a sorok közül bekiabálva, igen sokan mondták el, hogy mint végső, eszköz igen jól szolgálhatja a dolgozók érdekeit a sztrájk. Arra már senki nem tért ki, hogy az első felszólaló logikáját miért tartja hibásnak. . .” Talán az elvek azért nem ütköztek meg, mert úgysem kellett a taggyűlésen semmit megszavazni, semmi nem dőlt el, a munkabeszüntetés jogának kérdése csak „műsoron kívül” került napirendre. Akkor pedig minek kioktatással megbántani egy jószándékú, munkatársai iránti elkötelezettségét, hosszú évek munkájával bizonyító embert?”

„Kioktatás”, „jószándék” — két nap múlva, a lehetséges személyes összetűzés emlékének halványodásával ezek — a ringbe állás ellen — akkor oly nyomósán csengő szavak mindkettőnk előtt már csak érthetetlen magyarázkodásnak tűnnek. Halványulnak, ebben a pillanatban szinte érdektelenné válnak a kikerült vita tartalmi kérdései is, és egyre erősödik egy félelem: „Máskor is úgy hisszük majd, hogy csak akkor kell véleményt nyílvánítanunk, amikor már tényleg a bőrünkre megy a játék?”

Ülünk az asztal mellett, ökölbe szorítjuk, majd kinyitva leejtjük markunkat. Közben azon vívódunk, hogy mikorra lesz majd bátorságunk gondolataink mellett már kiállni is? Mikorra értjük meg — mindannyian, mi potenciális vitapartnerek —, hogy az ellenfél tisztességet akkor őrizhetjük meg igazán, ha érveinket felsorakoztatva nyíltan szembe széliünk vele. Hasonló jószándékkal jövőben járandó utunkat nem kövezhetjük ki.

U.

Felvonószerelők

Munkájuk nem túl látványos, szakmájuk nem közismert. Csak akkor „gondolunk” rájuk, ha elromlik a lift és gyalogolnunk kell a tizedikre. Az emeletes házak szaporodásával ez a probléma egyre többünket érint. Az IKV felvonószerelő részlege 1986. januárja óta önelszámoló egységként működik Szolnokon, a Szabadság út 8. szám alatt. Munkájuk igen sokrétű. Nemcsak az IKV berendezéseit javítják, átalánydíjas karbantartást végeznek a lakásszövetkezetek, OTP-s házak részére is. Alvállalkozói az ÁÉV-nek és a Fővárosi Felvonójavító Vállalatnak. Tevékenységi körükbe tartozik többek között a felvonók telepítésének vizsgálata, tervezése, beszerelése. hatósági engedélyeztetése. alkatrészek gvár- tása is. Nemcsak Szolnokon, az ország többi részén is dolgoznak, jelenleg Kerepestar- csán és Szegeden. A részleg nyereséges, árbevételi tervét ’88-ban várhatóan túlteljesíti.

Szolnok legöregebb (26 éves) felvonóját a Ságvári körúton havonta ellenőrzik

Mikroprocesszoros vezérlőszekrény bevizsgálása a műhelyben

Szabó János és Borsos Ferenc hajtómű fékbcállítást végez (Fotó: Korényi Éva)

Szervízkesergö

autójavítás alkatrészek nélkül

A Szolnoki Alfa Autójavító Vállalat igazgatói irodája már reggel 7 órakor zsongó méhkashoz hasonlít. Amikor belépek Jackanin József igazgató íróasztalánál ül, mindkét kezében telefon: kér, érvel, sürget, intézkedik. Vagy őt keresik, vagy ő hív fel. másokat, főként alkatrészek után kutatva, de a beszélgetések hanyatló hangulati görbéi arra engednek következtetni, hogy többnyire elutasító válaszokat kap.

S ráadásul az irodában egy pillanatra sincs nyugalom, mert hol a munkatársak, hol meg az ügyfelek kopogtatnak be néhány szóra, ugyancsak alkatrészek, vagy éppen javításra váró autójuk sorsa

— Hát ez van — csapja le a telefonokat az igazgató, de mégis csöndesen, indulatok nélkül beszél, úgy néz ki, mintha ő már semmin sem lepődne meg. — Amikor az autójavításra még jó világ járt — meséli — országosan olyan elképzelések voltak, hogy ezt az iparágat mindenképpen fejleszteni kell, mivel a hosszú távú prognózisok is a gépkocsiállomány növekedésével számoltak. Tulajdonképpen így is történt, s közben kialakult egy országos javító hálózat, s ma már szinte ötven kilométerenként szervizekbe botlik az ember. Ez nem baj, csak közben óriási mértékben csökkent a fizetőképes kereslet, s kialakult egy tekintélyes konkurencia is. Többek között arra gondolok, hogy mivel az emberek pénztárcái egyre vékonyabbakká válnak, az autó tulajdonosok is csak hajtani szeretik a gépet, arról meg elfelejtkeznek, hogy .olykor-olykor gépkocsijuk karbantartására is kellene időt és pénzt áldozniuk. De többnyire csak a benzinre telik, s a javítást pedig mindig halogatják. Ebből több dolog is következik.

Az adatok azt mutatják, hogy emelkednek a műszaki meghibásodásból származó balesetek. Én meg merem kockáztatni, hogy a jelenleg forgalomban lévő gépkocsik 10 százalékának nyugodt lelkiismerettel le lehetne venni a rendszámát, ami a karbantartások hiányával magyarázható. Ez az egyik oldal, a másik pedig — ami viszont már minket is érzékenyen érint — az, hogy egyre kevesebben és egyre rosz- szabb autókkal jönnek ide. S ez a jövőben mindinkább így lesz, hiszen az idén az általános forgalmi adó bevezetésével az alkatrészek árai is emelkedtek 5—8 százalékkal, ami.igencsak kihat az ’amúgyis szegényes fizetőképes keresletre. Mi éppen a csökkenő forgalom miatt' igyekszünk megtartani minden ügyfelünket, de ugyanakkor meg a szolgáltatások alapfeltételei sincsenek biztosítva. Legégetőbb gondunk, hogy akadozik az alkatrészellátás.

Idáig jutunk a beszélgetésben, amikor nyílik az ajtó, s Gábor Ferenc, a vállalat főmérnöke lép be rajta. S amikor hallja, hogy miről

Jackanin József mindvégig figyelmesen hallgatja beszélgetésünket, de most újra belevág: — Nézze, mindenféle szolgáltatást háromféle jellemző alapján lehet minősíteni. Az első, az ár. Mennyibe kerül? Erről egyébként már szó volt, hogy az alkatrészek árai emelkedtek, ami kihat a forgalmunkra. A második jellemző az időtényező, az, hogy meddig tart a javítás — és a vállalkozási készség. Mivel ennek a mi esetünkben jelentős alkatrészvon- zata is van — s ebből az ellátás romlott —, nyilvánvalóan ez is rosszabb lett. S végül a harmadik vizsgálható jellemző az elvégzett munka minősége. Tegyük fel, hogy

felől érdeklődve. Csak néhány perce figyelem az eseményeket, de ennyi nincset meg nemet, tán az utóbbi fél esztendőben sem hallottam összesen.

folyik a diskurzus, közbeszól:

— Sajnos manapság nem ritka, hogy garanciális autók filléres alkatrészek hiánya miat 2—3 hetet is itt állnak. Persze az is igaz, hogy a forró, új gépkocsik sem felelnek meg az elvárható követelményeknek, vagyis a minőségük erősen kifogásolható. De azt bárki beláthatja, hogy mi nem vállalkozhatunk arra, hogy egy-egy gyár végszereidéi legyünk.

— Mostanában, ha az autójavítás kerül szóba, legtöbbet — az alkatrészellátásról beszélnek. Hogyan alakulhatott. ki ez az áldatlan helyzet?

— Miután Magyarországon nincs gépkocsigyártás — válaszolja a főmérnök — az autókat és az alkatrészeket is importáljuk. Ez utóbbiak beszerzése egyébként sosem volt zökkenőmentes, mivel a gyártók inkább a késztermékek előállításában érdekeltek. Kezdhetném az egy évvel a beérkezés előtti kötelező rendeléssel, folytathatnám a negyedéves szállítások rendszertelenségével, s befejezhetném azzal, hogy bizonyos alkatrészek pedig egész egyszerűen be sem érkeznek az országba. Ezért van az, hogy jelenleg is garanciális alkatrészekből több százzal tartozunk, s az utóbbi fél évben jó, ha az igényünk 25—30 százalékát megkaptuk. így, ha ma például bejön hozzánk vizsgáztatásra egy gépkocsi, sok esetben csak határidő nélkül tudjuk vállalni a munkát, ami — elképzelheti —, hogy nem a legszerencsésebb megoldás.

Mi egyébként mindezek ellenére úgy is szeretnénk megtartani kuncsaftjainkat, hogy rövidre zárjuk a dolgot. Magyarul: megpróbálunk hasonló szituációt teremteni, mint ami a kisiparosoknál van; törekszünk arra, hogy legyen meg az állandó kapcsolat az ügyfél és a szerelő között. Összehozzuk őket, s ha a kuncsaft elégedett, akkor biztos máskor is visszajön a szerelőhöz. így önkéntelenül is versenyhelyzetet teremtünk a szakembereink között, mert van olyan dolgozónk, akinél sorban állnak a kocsik, ugyanakkor a másiknál meg előfordul, hogy egy autó sincs.

ez nem változott. Tehát a három tényezőből egv sem lett jobb, sőt kettő bizonyíthatóan romlott, akkor nem gondolja, hogy nekem kéne megkérdeznem, hogy mitől lehetnénk korszerűbbek/

versenyképesebbek, ami végül is jogos igény.

Mi éppen azért, mert az autójavítási tevékenységünk az előzőekben emlegetett okok miatt gondokkal tarkított, néhány éve már belefogtunk a használt autók értékesítésébe, a gépkocsikölcsönzésbe, az autóbontásba, és két alkatrészboltunk is van. Ezeknek a kiegészítő tevékenységeknek a hasznához semmi kétség sem férhet, hisz tavalyi 107 millió forintos árbevételünknek az

egyharmadát, nyereségünknek pedig a kétharmadát hozták. Ha ezek nem lennének, akkor már az idén kénytelenek lettünk volna szolgáltatásaink árait felemelni, de ez szerencsére eddig még nem történt meg.

Az uvaron baktatunk. A karosszériaműhelybe lépve — amely egyébként az ország három legjobban felszerelt ilyen üzeme közé tartozik — furcsa látvány fogad. Bármerre nézek, kocsi-kocsi hátán. Itt aztán igazán látni, hogy az emberek milyen intenzitással törik össze autóikat. Egymás mellett sorakoznak a Magyarországon futó márkák: Trabant, Wartburg, Zsiguli, Skoda, kis Polski, Dácia. Egyik-másik eléggé roggyant állapotban vár sorsára, s a kívülálló aligha bízik abban, hogy azokból valaha még autó lesz. Amikor ezt szóváte- szem Parti Mihály művezetőnek, így reagál: - — Pedig megcsináljuk, feltéve, ha kapunk hozzá alkatrészeket. Csakhát ma ez elég kemény dió. Az üzemben ez az egyik gondunk, a másik pedig az, hogy túl sokan itt hagynak bennünket. Rengeteg jó szakember pártolt el tőlünk, jobban fizető helyekre mentek, vagy kiváltották az ipart, s a'maguk urai lesznek. Nézze meg — mutat körbe a csarnokba — az itt dolgozók fele tanuló vagy még egészen fiatal szakmunkás. Tudja, úgy van az, hogy kineveljük őket, aztán pár év múlva faképnél hagynak bennünket, s kezdődik minden elölről.

— Látja — bólint a mellettünk lévő kis Polski felé Kovács Mihály karosszéria- lakatos, amikor megszólítom —, ezt most éppen félre kellett tenni, mert nincs hozzá motorháztető, meg az ajtó is hiánycikk. Az a baj, hogy ide csak azok az autók kerülnek, amelyeknél igazán nagy gondok vannak, mert az apró sérülések eltüntetését a maszekok is vállalják. így aztán nekünk marad a neheze, de ez még hagyján, csak legalább lenne hozzá alkatrész. Nekünk az az érdekünk, hogy minél gyorsabban elvigyék az autókat innen, mert mi is teljesítménybérben dolgozunk. De ez egyelőre csak álom. ..

Ki issza meg a levét?

Kinn az udvaron is sok autó vár még javításra. — Negyven napig állt itt egy garanciális Samara — lépeget mellettem a főmérnök, mert rossz volt a feszültségszabályzója. Az egyébként 300 forintba került, és a beszerelése sem tartott tizenöt percnél tovább. Végül az ügyfél az említett alkatrészhez Ausztriában jutott hozzá. De ugyancsak több hónapja hiányoznak a Ladák első főtengelyszimeringjei, amelyeknek az ára nem több 15—20 forintnál, tehát filléres dolgokról van szó — tárja szét a karját Gábor Ferenc, mintegy jelezve, hogy így éldegélnek ma ők a szolnoki autójavítóban.

Amikor aztán a kapu felé veszem az irányt, még egyszer végiggondolom a hallottakat, látottakat. Az bizonyos, hogy az érdekellentétek a kereskedelemtől a szolgáltatóig ma még számos helyen fellelhetőek. Mert a kereskedelem és az ipar is a minél értékesebb részegységek gyártásában és eladásában érdekelt, s így nincs mit csodálkozni azon, ha mondjuk a főmérnök által említett főtengely- szimering néhány forintért nem kapható, csak főtengely- lyel együtt, jóval többért. A baj csak az, hogy mindennek az autótulajdonosok isszák meg a levét...

Nagy Tibor .

Ez sincs, az sincs

Háromféle jellemző