Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-06 / 134. szám
Ara: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! I ért. 1*4. o, IMS. június •„ kétf< a MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Fontos, hogy ki von a vonal végén A GMV karcagi körzeti üzemében tartott brigádtalálkozóról készült írásunk a 3. oldalon A szerkesztőség postájából Válogatás olvasóink leveleiből a 4. oldalon Magyar fotésé a FIDP aranyérme Az V. Nemzetközi Környezetvédelmi Fotópályázat kiállításának megnyitójáról szóló beszámolónk az 5. oldalon Megamállt területek Újabb rendezési javaslat A Palesztinái Felszabadí- tási Szervezet vezetője egyetért azzal az olasz kezdeményezéssel, hogy az ENSZ felhatalmazása alapján a jövőben a nyugat-európai közösség gyakorolja átmenetileg a közigazgatást az Izrael által megszállt területeken — közölte Guido Derosa, olasz szenátor, aki szombaton tért vissza Tuniszból Rómába. Mint a szocialista párti szenátor elmondta, Jasszer Arafattal folytatott megbeszélésén a PFSZ-vezető helyeselte Bettino Craxinak, az Olasz Szocialista Párt vezetőjének fenti elképzelését. amelyet néhány hete vetett fel. Mi több, Arafat arra figyelmeztette az olasz szenátort — s rajta keresztül Nyu- gat-Európát —, hogy „ha az EGK húzódozik a szerepvállalástól a közel-keleti válság rendezésében, nem csupán politikai veszteségek fogják érni, de érdekei is csorbát szenvedhetnek a térségben”. Arafat szerint a moszkvai csúcstalálkozón Gorbacsov főtitkár és Reagan elnök előre lépett számos nemzetközi probléma — köztük a közel- keleti kérdés — rendezésében „kétoldali (szovjet— amerikai) alapon”. Hétvégi határszemle Biztató terméskilátások a közösben és háztájiban A változó csapadék okoz gondot Június első hetében járunk, s a megye termelő- szövetkezetei túl vannak az ilyenkor szokásos előzetes termésbecslésen. Felmérték a szántóföldi növényeik terméskilátásait, képet kaptak a határ pillanatnyi állapotáról. Mint ismeretes,, a tavaszi szántóföldi munkákat a kései kitavaszodás és a szokásosnál jóval több csapadék miatt a nagyüzemek többsége csak jó kéthetes késéssel kezdhette meg. Május közepére ezt a lemaradást legtöbb helyen sikerült behozni, annak ellenére, hogy vegyszerezni és műtrágyázni alig-alig tudtak „földi” gépekkel. (A repülőgépes szórás jelentős többletköltségeket jelentett tavasszal a gazdaságoknak.) A Szolnok Megyei Teszöv- től kapott információk szerint az utóbbi 10—15 évben nem tapasztalt mértékű a táblák gyomosodása. A helyzetet nehezítette, hogy az alapgyomirtókból áprilisban komoly mennyiségi és választékhiány lépett fel. májusban pedig a rovarölőszereknél állt elő hasonló helj'- zet. Az egyes növényfajták közül: ä répa egytizede — mintegy 1200 hektár — kipusztult, újra kellett vetni; a fővetésű szemeskukorica állománya jó, talán ez a növény biztatja legtöbb jóval a termesztőket; a napraforgó nagyon széles minőségi szélsőségeket mutat, mert a jó talajokon sokat ígérő a kép, a szikes földeken viszont gyengék a kilátások; a búza tőállománya és kalászszáma jó, a téeszek termésbecslése 4—6,5 tonnáig terjed, ami 4,8 tonna körüli megyei átlagot jelent, annak ellenére, hogy a Jászságban az aszály némileg már károsította az állományt; őszi árpából 4,2 tonnás átlagot hozott a termésbecslés, repcéből pedig közepesek a kilátások. Szeszélyesnek bizonyult a tavaszi csapadékeloszlás is. Kisújszállás például egyedül (Folytatás a 3. oldalon) Hová lett az ünnep A címben szereplő kérdés a hétvégi barangolásaim során vetődött fel bennem igen élesen, amikor a megyeszékhely utcáit járva meglepve kellett látnom, mennyire nem ünnep már az ünnepi könyvhét. Mennyire elszürkült, menynyire csendessé, mondhatni érdektelenné vált az egész. Néhány lelkes könyvárus — valóban csak egy-kettőről van szó! — kipakolt ugyan, s az új kiadványok híre is bekerült úgy ahogy a köztudatba, de engedtessék meg nekem, hogy megállapítsam, ez már nem is igazi. Nem tehetek róla, de hiányzik a könyvünnep ismerős, semmihez sem hasonlítható hangulata. A sátrak a könyvheti utcán, amelyeknél meg lehetett állni, böngészgetni, órákig keresni egy-egy csemegének számitó „kincset”. Hetekkel előbb izgatottan vártuk a híreket, s tudtuk jó előre, hogy mire fogunk majd kiadni az akkor sem bőséges zsebpénzünkből. Fontos volt ez az egész. Fontosabb, mint most. Sikknek számított vvorsan megszerezni és elolvasni ig könyvheti „sztárkiadványokat”, és elegáns volt megcsillogtatni a beszélgetések során tulajdon gyorsaságunkat. Nem tudom, mikor kezdődhetett a könyvünnep presztízscsökkenése. Valószínűleg akkor, amikor a könyvé s az olvasásé. Talán..., amikor mind kevesebb pénz kezdett jutni — saját zsebünkből és a költségvetésből — az irodalomra. Jó néhány éve már annak is, hogy a könyvheti kiadványokat hetekkel korábban piacra kezdték dobni a kiadók és a terjesztők. Tudjuk, hogy ennek nagyon is szorongató pénzügyi okai vannak, elfogadni mégis nehéz, mert varázsából vesztett ezáltal a könyv ünnepe. Hiányzik a városból a könyvhetek ismerős, megszokott hangulata. Talán nem szabadna ilyen köny- nyen lemondanunk róla! Az írók ünnepéről s az olvasók, önmagunk hétköznapoktól eltérő egy hetéről. Már csak azért sem, mert a ((jó)) könyvnek, az olvasásnak is kell a cégér! Ma különösen... — 1. m. 1. — Svéd, NSZK, olasz exportra dolgozik a Mezőtúri Szőnyegszövő és Fonalnemesítő Háziipari Szövetkezet f egy verneki részlege. A Kordováner János iparművész tervei alapján készülő padlószőnyegek és faliképek keresettek a külföldi vevők körében (Fotó: T. K. L.) Alpok-Adria Munkaközösség Valóra válthatók a helsinki ajánlások Várkonyi Péter nyilatkozata „Az Alpok—Adria Munkaközösség kitűnő példa arra, hogyan lehet a helsinki ajánlásokat valóraváltva fokozatosan kiépíteni az európaiakat szolgáló sokrétű együttműködést”. Ezt hangsúlyozta Várkonyi Péter külügyminiszter az MTI különtudósítójának adott nyilatkozatában. Külügyminiszterünk szombaton a karintiai Millstattban részt vett a munkaközösség alapítása tizedik évfordulója alkalmával megrendezett kormányszintű tanácskozáson. Az ülésen jelen volt Alois Mock osztrák alkancellár és külügyminiszter, Bu- dimir Loncsar jugoszláv külügyminiszter, August Lang bajor belügyminiszter, Giovanni Manzolini olasz külügyi államtitkár. valamint más vezető politikusok a munkaközösséghez tartozó olasz, jugoszláv, NSZK-beli, osztrák és magyar tartományokból, megyékből. Hazánkba látogat Mauno Koivisto A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának meghívására június 6. és 8. között hivatalos, baráti látogatást tesz Magyarországon Mauno Koivisto, a Finn Köztársaság elnöke. Útjára elkíséri felesége is. A moszkvai pártórtekezleten Szokatlan kiildöttválasztás A moszkvai városi pártbizottság pénteki ülésével befejeződött az SZKP XIX. konferenciáján részt vevő küldöttek megválasztása és lezárult az előkészítés egyik fontos szakasza. A három hét múlva kezdődő pártfórumon a fővárosi párttagság képviseletében vesz részt többek között Mihail Gorbacsov, Andrej Gromiko, Lev Zajkov, Jegor Ligacsov és Nyikolaj Rizskov. Az már az értekezletet megelőzően is kiviláglott -a szovjet sajtóból, hogy nem a szokásos, „sima” küldöttválasztásról lesz szó: volt rá eset, hogy a moszkvai utcán gyűjtöttek aláírást egy-egy ismert személyiség jelöléséhez. Különösen bonyolult, helyzet alakult ki az oktatási és tudományos intézmények egész sorával rendelkező kerületekben, ahol minden intézmény a saját jelöltjét szerette volna bejuttatni az értekezletre. Egyebek között így történhetett meg, hogy Fjodor Burlackij politológus, Gavriil Popov, a Lomonoszov egyetem professzora, Tatyja- na Zaszlavszkaja szociológus, Alekszandr Gelman író, Nyikolaj Smeljov közgazdász, Mihail Satrov író első fokon nem került be a küldöttek közé. Ugyancsak körülményes volt Vitalij Korotics- nak, az Ogonyok cimű • lap főszerkesztőjének megválasztása, akit, miután moszkvai kerületében elesett a jelöltségtől, Ukrajnában választottak meg a konferencia küldöttévé. Egy merénylet évfordulóján Külpolitikai kommentárunk a 2. oldalon. „A közös munkának igen sok tartaléka van, ezt tükrözi az Alpok—Adria tízéves tevékenysége is — mutatott rá nyilatkozatában Várkonyi Péter. Sokrétű együttműködés alakult ki a gazdaságban, a kultúrában, a környezetvédelemben, az idegenforgalomban — s mindez egyúttal segítette a politikai megértést is ebben az egyedülálló szervezetben, amelynek vannak tagjai a NATO- ból. a Varsói Szerződésből, van semleges és van el nem kötelezett résztvevője”. Csaknem 40 millió ember lakja ezt a térséget, sokban közös történelmi-gazdasági és kulturális hagyományokkal — és sok tekintetben közös ismérvekkel. így természetes feladat arra törekedni, hogy a térséget érintő kérdésekre közösen keressünk választ, együtt fejlesszük az együttműködést a tudományban, az egészségügyben, a környezetvédelemben, közösen fejlesszük az infrastruktúrát, a szállítást, stb. Miután a térségben sokhelyütt élnek nemzeti kisebbségek, ugyancsak közös feladat az együttműködés erősítése ezen a területen is. A munkaközösségben való részvétel már az első tapasztalatok szerint hasznos az érintett magyar megyék számára gazdaságikereskedelmi szempontból is, hiszen a kölcsönös megismeréssel új lehetőségek tárulnak fel. A magyar állampolgárok utazási lehetőségeinek növekedése természetesen ugyancsak nagymértékben éppen ennek a térségnek forgalmát gyarapítja. Az NSZK-ban elért bizonyos vízum-könnyítések után Olaszországgal is arra törekszünk, hogy legalább egyszerűsítéseket érjünk el — mondotta külügyminiszterünk. Várkonyi Péter a zártkörű tanácskozáson elhangzott felszólalásában igen elismerően méltatta a Munkaközösség által megtett utat. Hangoztatta: hazánk két- és többoldalú kapcsolataiban teljesen nyitott minden kezdeményezés iránt, amely az együttműködés gazdagítását szolgálja. Ezért kísérjük különös figyelemmel e Munka- közösség kibontakozását köz(Folytatás a 2. oldalon) Szalóky hiába kapaszkodik, Sugár fejese túljutott rajta. Szarka Zoltánban (8) talán még a vér is meghűlt. Piem csoda, hiszen ez már a harmadik szolnoki találat volt, s mindössze tizenegy perce folyt a játék (Részletes tudósításunk a 7. oldalon) Mozgalmas sporthétvége A bajnoki címre törő Szolnoki Vízügy SE OB I-es vízilabdacsapata szombaton gólzáporos győzelmet aratott a tavalyi bajnok BVSC ellen. A szolnokiak olykor sziporkázó játékkal ontották a gólokat és meglepő, de teljesen megérdemelt 15:4 arányú győzelmet arattak. Felvételünkön a válogatott Pintér István (fehér sapkában) ejtésével már 7:2-re alakult az eredmény a Vízügy SE javára. Tudósításunk a 7. oldalon (Fotó: Mészáros)