Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-20 / 146. szám
I xxxix irt. in. n, im*, janit» M„ bétfó " A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Torontóban a hotelt Csúcstalálkozó kérdőjelekkel Brian Mulroney kanadai miniszterelnök fogadta vasárnap délelőtt Toronto központjában a hetek csúcstalálkozójára érkező vendégeit. A háromórás ceremóniára Reagarr amerikai elnök érkezett utolsónak. Mulroney vendége Ontario állam fővárosában Reagan mellett Francois Mitterrand francia államfő. Margaret Thatcher brit, Takesita No- buru japán, Ciricao de Mita olasz miniszterelnök, Helmut Kohl, az NSZK kancellárja, és Jacques Delors. az EGK bizottságának elnöke. A háromnapos csúcstalálkozó, amely sorrendben már a tizennegyedik, közép-európai idő szerint formálisan este kilenc órakor nyílt meg a résztvevő állam- és kormányfők kétórás gazdasági megbeszélésével. Ezt díszvacsora követte, amelyen elsősorban a nemzetközi politika kérdéseit tűzték napirendre. Ma délutánig a hetek több megbeszélést tartanak. A csúcstalálkozó résztvevőinek külügyminiszterei és pénzügyminiszterei külön tanácskozásokon vitatják meg szakterületük kérdéseit. A hetek várhatóan hétfőn politikai nyilatkozatot adnak ki. míg a keddi záróközlemény együttesen foglalkozik majd politikai és gazdasági kérdésekkel. A torontói gazdasági megbeszélések központjában várhatóan három fontosabb (Folytatás a 2. oldalon) Afganisztánban Beiktatták az új kormányt Nadzsibullah afgán államfő szombaton hivatalosan beiktatta hivatalába Muhammad Haszan Sark miniszter- elnököt és kormányát. Az új kabuli kormány már korábban megalakult, de az államfő akkor New Yorkban tartózkodott. az ENSZ-közgyű- lés rendkívüli leszerelési ülésszakán. A kabuli rádió egyébként szombaton jelentette, hogy afgán határőrök az iráni határ közelében összecsaptak ellenállókkal, és zsákmányoltak egy amerikai gyártmányú, Sltinger légvédelmi rakétát, valamint több más fegyvert. Két ellenállót elfogtak. egyet megöltek. Megyei vállalatok az élmezőnyben Több energia jutott a takarékosságra Értékelték a tiszántúli energiagazdálkodás eredményeit Szolnok megyében a korábbiaknál is több energiát fordítottak az energiatakarékosságra az elmúlt évben. Ugyanez állapítható meg a tiszántúli térség megyéiről is. Az elmúlt évben immár a tizenkilencedik alkalommal hirdették meg az energiagazdálkodási munkaversenyt. A debreceni Körzeti Energiafelügyelet, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület és a Területi Energiaipari Bizottság tavaly is azzal a céllal kezdeményezte a versenyt, hogy a tiszántúli ipari energiagazdálkodás hatékonyságát ezáltal is fokozza. A versenyben harmincöt ipari nagyvállalat — köztük tizenhárom Szolnok megyei — vett részt, melynek eredménye szép megyei sikereket hozott. Mint az a Nyíregyházi Taurus Gumigyárban megtartott eredményhirdetésen elhangzott, a Szolnoki. Papírgyár tavalyi energia- gazdálkodása alapján első helyet ért el a vállalatok közti versengésben. A Martfűi Növényolaj gyár pedig a hatodik helyezés megszerzésével járult hozzá a megye energiagazdálkodásának javításához. Az elismerés egyebek között annak tudható be, hogy a vállalatok csökkentették az esti csúcsidő- szakban igénybe vett villamosenergiát, mérsékelték a termékek előállításához szükséges villamos- és hőenergiafelhasználást, jobban kihasználták a villamos- és föld gázvételezés: szerződéseket, nagyobb arányban alkalmaztak olcsóbb energiaféleségeket, eredményesebben hasznosították a veszendőbe menő hulladék tüzelőanyagokat, illetve az üzemi hulladékhőt, túl ezen pedig jónéhány energiaracionalizálási ötlettel mérsékelték költségeiket. A versenyben részt vevő harmincöt ipari nagyvállalat villamosenergia-felhaszná- lása még így is elérte a 623 millió kilowattórát, a hajtó- ős tüzelőanyagfogyasztása pedig mintegy 320 ezer tonna fűtőolaj hőmennyiségének felelt meg. A vállalatok termelése . csaknem 16 százalékkal emelkedett, a felhasznált villamosenergia viszont mindössze két százalékkal volt magasabb a korábbinál, miközben a hőenergia-felhasználás kis mértékben ugyan, de csökkent. A megtakarítás egyébként 644 tonna olaj fűtőértékének felel meg. Az egy forint termelési értékre eső villamosener- gia-fogyasztás 11,8 százalékkal, a hőenergiáé 13,4 százalékkal lett kevesebb, s bár az energiaárak az elmúlt évben 18—20 százalékkal emelkedtek, a versenyző vállalatok energiaköltsége ennél jóval kevesebbel, csak 8,3 százalékkal növekedett. Van is, nincs is Az örökzöld témákból már elege van az olvasónak. Természetes ez, hiszen amit nagyon sokszor elmondanak, leírnak, annak nincs új információs értéke. Minden valószínűség szerint egy ilyen örök- tóid téma a szolnoki, tiszai szabadstrand is. Vagy talán mégsem, hiszen napjainkban nem ugyanazok a tényezők teszik szükségessé az ingyenes, netán „filléres” strandot, mint tíz, húsz évvel ezefőtt. Gazdagabb éveinkben ugyanis még azt mondhatták az illetékesek, hogy igaz, a régi, a város alatt lévő tiszai szabadstrandot műszaki és egyéb okokból meg kell szüntetni, de van Szolnoknak négy szép uszodája, tesség odajárni. Később, így napjainkban is, azt is mondhatták, mondhatják: van a várostól hat kilométernyire a Tiszán szabadstrand is. Ez is igaz. Csakhát... A termál vízre és a városi vízvezetékhálózatra épült uszodákat működtető vállalatok arról panaszkodnak, hogy ezek a szociális intézmények veszteségesek. El kell, hogy higgyük ezt a tényt, hiszen a vállalati főkönyvekben a forintok beszélnek. Más kérdés, hogy a feltételezett nyereségnél is nagyobb érték lenne mindaz, amivel az uszodák, strandok még fokozottabban hozzájárulhatnának az emberek, főleg a fiatalok egészségéhez. De maradjunk a tényéknél: az uszodák veszteségesek a fenntartóknak ; a többgyermekes családok, a szerényebb jövedelmű emberek számára viszont hovatovább megfizethetetlenül drágák. Marad — vagy maradna — a nyári hónapokra sokak számára a tiszai szabadstrand mint ingyenes fürdőzési, napozási lehetőség. A VT Sportlétesítmények Igazgatósága évek óta tiszteletre méltó igyekezettel próbál civilizált strandolási. szórakozási lehetőségeket teremteni a festői szépségű környezetben lévő „potyán”. Minden jó lenne, minden szép volna, — vagy majdnem — ha a tiszai szabadstrandhoz kerékpár és gépjárműközlekedésre mindenkor alkalmas út vezetne. A városközponttól a szabadstrandig vezető útszakasznak az első három kilométere burkolt, a másik, csaknem 3 kilométeres szakasz viszont földút. A jó szándék nyomai tavaly nyáron is mutatkoztak. próbálgatták a lehetetlent, hogy. az ártéren át vezető földutat alkalmassá tegyék a biztonságos közlekedésre. Nem sok sikerrel. Tömegközlekedési eszköz — autóbusz — menetrend szerinti alkalmazásáról adott körülmények között szó sem lehet, de a magánautósok is nagyon meggondolják az utat. Ki csak kijöttünk valahogy, lépésben, kátyúkat kerülgetve, de mi lesz, ha egy nyári zápor járhatatlanná teszi az utat. hogy megyünk haza, itt rekedünk — panaszolták sokan. Sajnos nem alaptalan az aggodalmuk, mert a füzesek között vezető földút vagy por- vagy sártenger, amely kerékpárral is csak szerencsés esetben járható. így hát — a csongrádiakkal, meg a szegediekkel ellentétben — van is tiszai szabadstrandjuk a szolnokiaknak, meg nincs is... Valami nagyon szerény megoldást tehát találni kellene a tiszai szabad- stranhoz vezető út rendbetételére. De méltánytalan és célszerűtlen lenne magára hagyni ebben a törekvésében a városi tanácsot, a sportlétesítmények igazgatóságát, hiszen a feladat minden bizonynyal meghaladná erejüket. T. L. Négyezer új fogyasztóhoz jut el a földgáz A Tigáz és a környező megyei (anácsok jövő évi tervegycztetéséről szóló írásunk a 3. oldalon 1 szerkesztőség Szeptembertől postájából újdonságok az oktatásban Válogatás olvasóink leveleiből, észrevételeiből a 4. oldalon * A tanítóképzés helyzetéről készült beszámolónk az 5. oldalon A Mezőtúri Városi Kiállítócsarnokban szornb aton megnyitották a IV. Alföldi Fazekas Triennálé kiállítását, majd felavatták a Badár emlékszobát. Az eseményekről lapunk 5. oldalán számolunk be (Fotó: D. G.) A Hűtőgépgyárból Áruházi bútorok Egyiptomba és az NSZK-ba A barátság szellemében Finn vendégek Szegeden A VIII. magyar—-finn barátsági héfe alkalmából hazánkban tartózkodó finn politikai küldöttség, élén Ilkka Kanervával. a Miniszterelnökségi Hivatal vezetőjével szombaton Szegedre látogatott. A vendégeket a Hazafias Népfront városi székházában fogadták. A küldöttség ezután a városi tanácsháza dísztermében találkozott Szeged párt- és állami vezetőivel. Papp Gyula, Szeged város tanácselnöke, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke ismertette a város történetét, beszámolt az ipar. a mezőgazdaság, a kultúra fejlesztése és a városépítés területén elért eredményekről és a gondokról, valamint Szeged és a finnországi Turku két évtizedes gyümölcsöző testvérvárosi együttműködéséről. A tájékoztatót követő fogadáson a tanácselnök átadta a finn küldöttség vezetőjének Szeged város díszplakettjét. Űj, igényes piacokat hódított meg a jászberényi Hűtőgépgyár jászárokszállási hűtő és klímatechnikai gyárában készülő, újonnan kifejlesztett áruházi berendezés-család. A vállalat Egyiptomban NSiZK, svéd és más vezető európai gyártókat megelőzve, húszmillió forint értékű berendezés szállítására kötött megállapodást a Transelektro Külkereskedelmi Vállalat útján. A kairói áruházakban már működő néhány berendezés első sikere alapja lehet egy hosz- szabbtávú kereskedelmi együttműködésnek. Az arab ország állami vállalatain kívül tőkeerős cégek is érdeklődnek a magyar termékek, az esetleges kooperációs gyártás, illetve knowhow vásárlás iránt. A másik új piacon az NSZK-ban ezekben a hetekben nyílik meg a jászberényi bútorokkal berendezett első két új ABC áruház. A német partner újabb 25—2Ű komplett hűtő és hűtetlen áruházi bútor vásárlást helyezett kilátásba. A Hűtőgépgyár a Tyler licenc alap7 ján tizenöt évig gyártott áruházi berendezéseket saját fejlesztésű, stílust váltó, esztétikus, anyag- és energia- takarékos termékkel váltotta fel. A berendezés elemei könnyen, praktikusan összeszerelhetek. A vitrinek, hűtőtárolók nagyobb üvegfelü- letűek, a termékeket jobban reklámozzák. A hűtőgépek az áruházon kívül elhelyezett energiaforrásból üzemelnek, nem zajosak, nem szennyezik a belső légteret. Az üzletzáráskor egy automata rendszer segítségével a hűtővitrinek nyitott felületét speciális roletta takarja le, így az éjszakai hűtéshez lényegesen kevesebb áram szükséges. Kettős győzelem hétvégén Győzelem, győzelem! Szombaton két szép sikernek örvendezhettek a szolnoki sportkedvelők. A vízilabda OB I utolsó előtti fordulójában a Szolnoki Vízügy SE a Szeged csapatát fogadta. A tét mindkét félnek az első négy közé jutás volt, hiszen ez a rájátszásban való részvételt jelentette, amit a bajnoki cím megszerzéséért rendeznek. A mérkőzésen három negyed kiegyenlített volt, de az utolsóban a Vízügy SE felülkerekedett és 8:6-ra győzött. Ezzel már résztvevője a rájátszásnak. Képünkön a válogatott Pintér I. lövésre készül, a kapuban Leffler, előtte pedig dr. Cseri igyekszik elhárítani a gólveszélyt. A másik győzelem a tiszaligeti sportcsarnokban született. A férfi kézilabda NB I B utolsó tavaszi fordulójában az NB I-be törő Szolnoki Olajbányász Nagykanizsa együttesét fogadta. A szolnokiak különösen a második félidőben „csillogtak”, remek gólokat lőttek és fölényes 27:13 arányú győzelmet arattak. Képünkön Mezei egyik gólja. Tudósításunk a 7, oldalon.