Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-18 / 145. szám
10 Szolnok megye múltjából 1988. JÚNIUS 18. Régészet és néprajz Meroving-kori lakóépítmény az Alsó-Zagyva vidékéről Hatoszlopos gepida ház fotója a Zagyva-partról II századforduló „új, díszes épülete” Tiszafüreden a „Bika” Szálloda Kávéháznak, kaszinónak is helyet adott A főpincért a pesti „Angol királynő” Szállodából hívták Füredre Tiszafüred Bika Szálloda „A putriház többnyire egyosztatú lakás volt, melynek gödre kb. 1,5 m mély, 3 m széles, 4—5 m hosszú. A gödör sarkaira, mintegy fél méternyire a földbe ásva ágasokat állítottak, a ház hossztengelyének két végpontjára pedig hossszúága- sok kerültek. Ezek tartották a szelement. A rövidebb ágasokra a hosszanti oldalakon koszorúgerendákat fektettek. Ezután a falak elkészítése következett oly módon, hogy a gödör oldalait szorosan egymás mellé állított akácfa karókkal bélelték ki. A gödör falának borítása készülhetett napraforgószárból, s ritkábban vályogból is. Ekkor képezték ki a putri délre nézó végén a bejáratot vagy lépcsőt vágva, vagy menetelesen munkálva meg a földet. Ajtófélfának két karvastagságú karót ástak le. Az ajtószárnyat házilag, néhány szál deszkából ütötték össze. Az ajtó mellett volt az egyetlen, kicsiny ablak, vagy helyette egyszerűen csak egy falba tapasztott üveglap. Miután a fal elkészült, felrakták, a szelement, majd ehhez és a koszorúfákhoz erősítve a horogfákat. A tető náddal, szárral, rőzsével fedték be és vastagon homokot szórtak rá. A putrinak mennyezete nem volt. így több hely maradt. A falakat és nemegyszer a tető belső felét is betapasztották, hogy a homok ne peregjen be. A csak tavasztól őszig szolgáló putriban tűzhely nem volt, a hosszabb ideig lakottban azonban egyszerű takaréktűzhelyet állítottak fel.” (Sztrinkó István leírása — 1987) Ilyképp néztek ki azok az építmények, amelynek még a ’60-as években is megfigyelhetők voltak a Duna— Tisza közén, a Kiskunságban a szanki és az illancsi tanyák térségében. Egy-egy családnak nyújtottak hajlékot, mindamellett a településektől ideiglenesen vagy 'huzamosabban távol élő emberek, dinnyések, csőszök, halászok, pákászok, csiká- szok, stb. is készítettek efféléket. Kérdés, vajon mi az, amit ezekből a néprajzi adatokból a régészet nyerhet hasznosíthat a telepásatások jelenségeinek értelmezésénél, tulajdonképpen az objektumok — házak — megeleve- nítéséhez. Hiszen az „ásó” a hajdani épületnek csak egy részét tárhatja föl, a viskó gödrét az oszlophelyekkel, ritkábban a földépítmény fakorhadék, faszén formájában megmaradt nyomát. Ezeknek magyarázata azonban mindig is problematikus (így pl. egy 1938-ban Tisza- ug—Kisrétparton föltárt Árpád-kori házrészlet padlóján észlelt égett famaradványok esetében). A népi építkezés köréből kaphatunk olyan információkat, melyek évszázadokat, évezredeket áthidalva segítségünkre lehetnek a különböző formák leírásában. Az a szolnok-zagyvaparti ház, amelyet bemutatásra kiválasztottunk (1987 július) azokban az évtizedekben épülhetett, amikor Európa sorsát I. Anastasius (491— 518) és I. Iustinus (518—527), a Keletrómai Birodalom császárai a szkír Odoakerrel leszámoló, Itáliában hont foglalókeleti gótok királya, az Amal (Nagy) Theoderich (491—526), s a frankok uralkodója, a Meroving Clovis (482—511), majd fiai alakították elsősorban. A kor a Nyugatrómai Birodalom Összeomlását (476) követő világ a kisebb-nagyobb germán államok — vandálok, nyugati gótok, burgundok. alamannok, bajuvarok, thü- ringek, langobardok, gepidák) „virágkora”. A lakóépület nyoma egy kisebb, tipikus korai nép- vándorlás kori települési tömb — két ház egymás mellett, távolabb kút — részeként került föltárásra az Alcsi határrész nyugati magaspartján. A gödör foltja a szokásos módon, az élénk sárga agyag altalajtól elütő színű sötétebb föltöltődés- sel bukkant elő. Dokumentálásával (fotózásával és rajzolásával) az alábbi képet nyertük felőle. Az egykori kunyhó földbe süllyesztett része szabályos, ívelődő sarkú téglalap volt. A hosszabb oldalak — egyszersmind az objektum tengelye — közel nyugat-íkeleti irányban futottak. Nagyságára 3.9x3,3 m-es adatot rögzítettünk; ebből következően alapterületét úgy 13 m2-ben állapíthatjuk meg. Objektumunk a Zagyva-menti, s a többi gepida ház sorában már inkább a nagyobbak közé tartozik. Az észak-nyugati sarokban íves fülkét, valamiféle tárolóhelyet leltünk mely imigyen a kunyhó berendezési alkalmatosságaként értékelhető. Az északi oldal mentén egy oszlophely (funkciója kérdéses), a déli közelében pedig sekélyebb, ovális mélyedés helyezkedett el. A gépek által meghúzott földszinttől két-három ásó- nyomnyira meglelt kemény agyag járószintbe hat olyan cölöpnyom süllyedt, mely' egyértelműen a fölépítmény, a tető- és a falszerkezet maradványa. Ezek a kerek ill. ovális, • 20—25 cm nagyságú, 15—40 cm mély, függőleges, teknős aljú be- ásások a rövidebb — nyugati és keleti — falaknál, középen és a sarkokban jutottak napvilágra. Miután szemügyre vettük Zagyva-parti leletünket, kanyarodjunk egy majd’ 40 esztendővel ezelőtti föltáráshoz. 1949 szeptemberében Párducz Mihály Mohács mellett egy, a mienknél csupán kevéssel nagyobb, szintén háromj-három cölöpös házat tárt föl. A rövidesen közétett telepobjektum helyreállítása Varga László közreműködésével készült — aki tíz évvel utóbb az ózdi késő római kori keleti germán építmények rekonstrukcióját is elvégezte. A mohácsi kunyhó kora a tárgyi hagyaték (kerámia, stb.) és a közelben előkerült sírok mellékletei (fülbevalók, stb.) alapján az V. századra, annak is az első felére. a hunkorra tehető. Így hát nemcsak szolnoki házunk megelevenítésében, hanem kutatástörténeti szempontból sem érdektelen, ha átvesszük és bemutatjuk ezt a régebbi ábrát, amely lényegében — eltekintve a falszerkezettől és '■attól, hogy a dél-kelet-du- hántúli objektumot bélelt földfallal képzelték el a karónyomokra alapozva — hajlékunk rekonstrukciója is egyben. Mindkét építmény ágasfás-szelemenes-koszo- rúgerendás, nyeregtetős, talajszint fölé emelkedő, agyaggal, sárral tapasztott fonott vesszőfalú volt. A Zagyva-mentinél az orom- és a hosszanti falak a külső járószintről emelkedhettek. Amíg Mohácson a bejáratot a keleti részen alakították ki, addig a Zagyva-parton helyét nem leltük meg. A három-három cölöpös konstrukció tipikus germán házformaként szerepel a régészeti kutatásban. A római kor és a korai középkor évszázadaiban az angolszász falvaktól (West, Sltow. Mucking) a frank (Brebieres, Gladbach), az alamann (Lei- bersheim, Burgheim), a fríz (Feddersen Wierde, Odoorn) a bajuvar (Krichheim) településeken át a szász (Warendorf), a thüring és a langobard (Brezno) szálláshelyekig mindenütt előfordulnak. A Gepida Királyság területén a négy szolnoki ház mellett Battonyán, Ti- szaszőlősön. Malomfalván és Maroscsapón építettek a germánok hatoszlopos kunyhókat. Végezetül még egy igen érdekes jelenségcsoportot ismertetünk, melyet leletmentésünkön a kora-népvándorlás koriakon kívül a koravaskori (szkíta), a késő-vaskori (kelta) és a késő-népvándorláskori (avar) épületek némelyikénél is megfigyelhettünk. Oszlophelyekről van szó, ahol az ágasnyomon belül az egykori fatörzs körvonalát sikerült rögzítenünk. Két germán lakóháznál, a cölöplyukakban 15—20 cm-es, kerek-ovális foltok rajzolódtak ki. Ezek alapján kétségtelen, hogy az ágasokat — a legtöbb esetben — előre kivájt mélyedésbe állították, s agyagosabb földdel körüldöngölték. Az oszlopokat a padló fölött a falak is támaszthatták. A hajlékok fölépítményének tulajdonképpen ezek a jelenségek (az elkorhadt rönk helyének másfajta betöltődé- se) a legközelebbi, legközvetlenebb emlékei. Rövid dolgozatunkban egy, ha a nyugati germán terminológiát használjuk — ami történeti szempontból alig, mindamellett régészeti, művelődéstörténeti megközelítésben már indokoltabb lehet —, a korai Méroving- korban az Alsó-Zagyva térségében emelt lakóépítményt kívántunk az olvasó elé tárni, s eme gepida házat korabeli analóg telepjelenség rekonstrukciója és néprajzi párhuzam alapján újjáteremteni. Cseh János Damjanich Múzeum Szolnok Tiszafüred a múlt század utolsó évtizedében kapott vasutat: 1891-ben a debre- cen—füzesabonyi, 1896-ban pedig a karcag—tiszafüredi helyi érdekű vasutak kapcsolták be térségünket az ország vérkeringésébe. A ■modern közlekedés, a „vasszekér” egyszerre közelebb hozta a világot, hatására felgyorsultak a településátalakító folyamatok. Rövidesen kezdetét vette egy olyan építkezési tevékenység (utca- és térkikövezés, utcai lámpák elhelyezése, fúrott kutak létesítése, járdaépítés), amellyel igyekeztek a modernizáció korabeli legalapvetőbb infrastrukturális feltételeit megteremteni. E fejlődés egyik kezdeti állomása volt egy tiszafüredi szálloda felépítése is. „Nincsen egy vendégfogadó mely az utazó közönség legszerényebb igényeit is kielégíteni képes, és nincsen egy üdülőhely, hol a helybeli közönség összegyűlhetne.” — írta a „Tiszafüred és Vidéke” című hetilapban Menczer Béla (később országosan is ismertté váló útépítő mérnök) 1892. áprilisában. Menczer — mint a város fejlődését szívén viselő „lokálpatrióta” — egy szállodaépítő társaság létrehozását indítványozta, s e célból alakuló ülésre hívta az érdeklődőket a városházára. A szállodaépítő társaság végül nem alakult meg. Menczer Béla azonban 1893. februárjában tudatta: „nagy örömömre szolgál, hogy Kovács György barátom, városunk érdemes főbírája az eszmét megvalósítja” s „ha majd az új, díszes épület készen lesz, mely a várost külsőleg emelni fogja” minden bizonnyal jó üzleti vállalkozásnak bizonyul. Kovács György ugyanis időközben megvásárolta a Belső-Vásártér (ma Kossuth tér) mellett fekvő fogadót, s elhatározta, hogy emeletesre építteti. Rövidesen elkészültek a tervek is: a „Bika Szálloda” építési dokumentumait a budapesti Gerster és Rössler építkezési vállalat megbízásából Sltegmüller Árpád mérnök dolgozta ki. Doktor István építész alkalmazottai hamarosan hozzáláttak a kivitelezéshez is. 1893. június 28-án a tiszafüredi hetilap mér a „bokréta” ünnepségről számolt be: „múlt szombaton volt a bokréta ünnepség. Doktor István építész munkásai fent a falakon ünnepi díszben állottak és egyikük elmondta a szokásos köszöntőket, poharakat ürítve és dobálva le. Poharat ürített hazánkért, királyunkért, a házigazdáért, az építészért és munkatársaiért.” Nyár végére készült el a szálloda. A stílusjegyek alapján felismerhető a tervező műhely törekvése; tudjuk, hogy a mérnök-közösség legismertebb alakjai Bécsben tanulták az építészetet: a bécsi eklektika hatása alatt alkottak. Gerster Károly építész nevéhez — többek között — az iglói színház, a gyulafehérvári törvényszéki palota és a debreceni közkórház létrehozása fűződik. A korabeli építészeti és tervezési gyakorlatról tudnunk kell, hogy a tervezők a megrendelések teljesítésekor mindig igyekeztek a tulajdonos útmutatásait és anyagi lehetőségeit a lehető legnagyobb mértékben figyelembe venni. Ennek szellemében megállapítható: a tiszafüredi „Bika” Szálloda megvalósítására az igényesség, de egyúttal a település szerepének megfelelő mértékletesség a jellemző. Az emeletes épületet 1893. novemberében, nagy táncvigalom rendezésvei avatták fel. A tiszafüredi hírlap tudósítása lelkes cikkben mutatta be az új épületet: „A vendéglő földszintjét folyosó szeli ketté, ebből balra nyílnak az étkező és kávéházi helyiségek a konyhával. jobbra egy kisebb folyosón hét vendégszoba foglal helyet. A főfolyosó végén kényelmes gránit lépcső vezet az emeletre, hol a tágas folyosóból nyílik a 136 négyzetméter területű, 6 méter magas táncterem, közvetlen kisebb mellékteremmel. E díszteremnek is mondható világos, szép, nagy terem táncmulatságok, hangversenyek. színielőadások s díszelőadások tartására szolgál. Ugyancsak az emeleten van az alakulófélben levő új kaszinó helyisége, két díszes szobával, t. i. egy nagy teremmel és egy mellékszobával. Itt van fent a vendéglős lakása is, s még két vendégszoba. A vendégszobákat és helyiségeket Rosenfeld Bagomér bérlő bútoroztatta be egész modern ízléssel, csinosan, kényelmesen. A helyi kiszolgálati közlekedést villanycsengettyű és telefon közvetíti.” „E szálló már most is élénk forgalomnak örvend, mert az utasok is szívesebben szállnak be és időznek benne, mint a régi, kényelmetlen szűk fogadóban.” A szálloda belső munkáin többen is dolgoztak. Az asztalosmunkákat Fekete Lajos és Szabó Emil, az üvegezést Schwartz Alajos helybeli. a festést pedig Braun Adolf egri iparos végezte, a nagyterem parkettjét pedig a budapesti Gregerson cég készítette. A vendéglátó hely forgalmára a kezdeti időkben jótékonyan hatott, bogy a bérlő (Rosenfeld Bagomér) a főpincért a pesti „Angol királynő” szálloda pincérei közül választotta. A főutcán történt szálloda-alapítást rövidesen további építkezések követték (kisdedóvó-építés, városház átalakítás. takarékpénztári székház létesítése, stb). A ma is meglévő egykori „Bika” Szálloda (ma középiskolai kollégium) azonban még átalakított állapotban is őrzi a századforduló jellegzetes hangulatát. Dr. Vadász István A Zagyva-menti lakóépítmény rekonstrukciója — az egyik oromrész felől A mohácsi kunyhó újjáalkotott képe (Párducz M. és Varga L. nyomán)
