Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-02 / 131. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚNIUS 2. Gyászhír — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. KOZAK ANTALNÉ 77 éves korában elhunyt. Temetése a szolnoki Mun­kásőr úti temetőben lesz jú­nius 3-án 15.30 órakor. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk a ro­konoknak, barátoknak, is­merősöknek, akik feleségem, KŐNKÉI GYULANÉ temetésén részt vettek, fáj­dalmunkban osztoztak. A gyászoló esalád, Szolnok. Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, szomszédok­nak, munkatársaknak, is­merősöknek, akik felejthe­tetlen halottunk, CSAJBÓK JÓZSEF temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétnyilvánítá- sukkkal gyászunkban osz­tozni igyekeztek. Gyászoló szülei, testvérei, sógorai, Be- senyszög, Szolnok. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, ID. FÖLDI BALÁZS temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család, Kis­újszállás. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősök­nek, a Magyar—Bolgár Ba­rátság Tsz vezetőségének, akik KISS GÁSPÁR temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, a hantolásban segí­tettek és fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyá­szoló család, Karcag. EXPRESSZ ] ELADÓ 2 + 2 két­szobás, nagykony- hás lakás kp. + OTP. Szolnok, Szé­chenyi lakótelep, Molnár A. út 2. fsz. 1, (7466) _______ E LADÓ vagy cse­rélhető Skoda mik­robusz, Zagyvaré- kas, Bercsényi út 2.__(7196)______________ S KODA 1000-es gép­kocsi eladó Török- szentmiklós, Balassa út 12. alatt. Géléi Sándor. (7178) 0 km-es legújabb tí­pusú, őnindítós, kis- kerekű, vámkezelt Simson segéd-mo­torkerékpár eladó. Érdeklődni: dr. Horváth, Szolnok, Rákóczi út 17. (7211) 1 szobás, 44 m2-es, komfortos, teher­mentes lakás sürgő­sen eladó. Szolnok, Szántó krt. 27. fsz. 1. Érdeklődni le­het: 17 óra után. (7182) 4,5 éves Niva el­adó. Szolnok, Zöld­fa út 42. Érdeklőd­ni : 16 óra után. (7223) GÁZFŰTÉSES, ker- tes családi ház el­adó. Szolnok, Bok­réta út 49. Érdek­lődni : 18 óra után. (7208) ÜJSZASZON, a vas- útállomáshoz 2 perc­re azonnal beköltöz­hető ház, mellék- épületekkel, gázbe­kötést lehetőséggel eladó. Érdeklődni lehet egész nap, Jász út 13. (7128) BELVÁROSI családi ház eladó. Érdek­lődni lehet: hétfőtől péntekig 17—19 órá­ig, szombaton 9—12 óráig, Szolnok, Sü­tő út 7, (7217) _______ P adlófűtéscső, 90x 150 hőszigetelt ab­lak, 90x240 erkély­ajtó és használt cse­rép eladó. Török- szentmiklós, Mártí­rok út 193. szám alatt. (7140)__________ 2 szoba, összkom­fortos családi ház eladó. Szolnok, Csallóköz út 48. Érdeklődni lehet minden nap 7—20 óráig. (7134) fürdőszobás családi ház eladó, takarékszövetkeze­ten keresztül is. Rá- kóczifalva, Béke út 16., Békési/ (7133) VEZSENYEN, a Ti­szához közel két­szobás családi ház, 150 négyszögöl te­lekkel 250 ezer kp. + OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni: Vezseny, Arany J. út 10. (7125)_________ 4 9 m2-es tehermen­tes, erkélyes örök­lakás kp.-ért eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Ady E. út 5. I/I10. (7096)___________ T H 60—10 frsz. meg­kímélt állapotú Wartburg személy- gépkocsi eladó. Szolnok, Vörösmező út 68., 16 óra után. (7166) IGÉNYESNEK múlt századi faragott ebédlőgarnitúra el­adó. Érdeklődni: Szolnok (Szandasző- lős), Cseresznye út 27., szombat, vasár­nap. (7204)__________ N AGY 1,5 szobás öröklakás Szolno­kon, a Móra Ferenc úton kp. + magas OTP-átvállalással azonnal beköltözhe­tően eladó. ,.Igé­nyes 9” jeligére a kiadóba. (7200) MINOLTA X—700-as fényképezőgép, Osa- wa 28—80 ZOOM- mal eladó. Szolnok, Táncsics Mihály út 18. fsz. 2. vagy 12-694-es szolnoki te­lefonon. Érdeklőd­ni : este 18—19 óra között. (7201) RAKOCZIFALVAN 3 szobás, központi fűtéses családi ház eladó. Érdeklődni: Rákóczifalva, Sallai út 89., este 18 óra után. (7202) _________ K ÉT 300-as ETZ ext­rákkal, reális áron eladó. Szolnok, Hó­virág út 25. (7197) TOMPA M. út 19/a. szám alatt épülő társasházban két 35 nV-es gárzonla- kásra társat keres­nek. Érdeklődni: Szolnok, Szántó krt. 35. 1/5. (7159) ÜJ családi ház ga­rázzsal, műhellyel műút mellett eladó. Gáz van. Zagyvaré- kas. Csárda út 22. (7164) INGATLAN VAROSKÖZPONT­BAN 3 szoba, össz­komfortos családi ház eladó. Érdek­lődni 14—20 óráig, Szolnok, Sajtó út 11. NAGY méretű más­fél szobás, össz­komfortos OTP-s la­kás eladó. Szolnok, Ady E. út 18. V. em. 6. Érdeklődni hétköznap 18—21 órfíg, szombat, va­sárnap 14—21 óráig. SZOLNOKON, a vá- rosközpontban 40 m3-es összkomfor­tos lakás eladó. Szolnok, Beloiannisz út 11. Nagy. (4168) GARZONLAKAs te­hermentesen eladó. Jászberény, Pesti u. 21/a. 111/45. (7261) KISÚJSZÁLLÁS, Szabadság tér 18. IV. emeleti, 63 m-- es OTP-öröklakás és garázs eladó. Ér­deklődni: Kisújszál­lás, Mester út 1. (7047) ELADÓ 44 m!-es családi házrész kerttel. Érdeklődni: Szolnok, Delta út 24. vagy Abonyi út 50. (6023) HÉTVÉGI háznak is alkalmas kis családi ház eladó, áron alul. Törökszént­miklós, Thököly út 10. Érdeklődni: Martfű, Landler Je­nő _út_2L_(6001)_ NAGYKÖRŰBEN 330 négyszögöles gyü­mölcsös és kender­föld eladó. Érdek­lődni lehet: Nagy­körű, Szabadság út 22. vagy Szolnokon, a 16-138-as telefo­non. (6007) ___________ G AZOS, kertes csa­ládi ház eladó. Szol­nok, Attila út 41. (6107) 3,5 szobás, központi fűtéses, kertes ház eladó. Szolnok, Fáy A. út 5. szám alatt. Űj KOSZIG termék a TÜZÉP-telepeken a hőszigetelő fciMsö alapvakolat Felhasználható régi és új épületek utólagos hőszigete­lésére. És a hőszigetelő belső vakolat Felhasználható mennye­zetek, pince, garázs, fö­dém belső hőszigetelésé­re. Kapható a szolnoki, jászberényi, karcagi és a tiszafüredi telepeinken. Részletes felvilágosítást a telepvezetők nyújtanak. (7073) Érdeklődni: 18 óra után.__________________ KÉTSZOBÁS, ker­tes családi házrész Szolnokon olcsón eladó, vagy 1—2 szo­bás lakásra, esetleg garzonra cserélhe­tő. Cím: Szolnok, Tompa Mihály u. 3. II/10. (6032) _________ 44 9 m2 beépíthető te­lek eladó Szolno­kon, a Gólya út 14. alatt. Érdeklődni le­het: Vegyiművek 12-900/1377, Tóth Fe­renc. (6660) NAGYKÖRŰBEN, a Homok I. dűlőben 320 négyszögöl cse­resznyéskert, ter­mő gyümölcsfákkal, téglaépülettel, fú­rón kúttal eladó. (13 db cseresznye, 16 db meggy és 19 db egyéb termő gyümölcsfa van benne.) Érdeklődni lehet: Szolnok, Bál­vány út 3. fsz. 1. vagy Nagykörű, Haladás út 13. alatt. (6941) _______________ Ü J 4 szobás, tető- tér-beépítéses, alá­pincézett, családi ház, ipari árammal eladó. OTP-s vágy kisebb családi házat beszámítok. Jászbe­rény, Messzelátó u. 1/a. (6294)____________ C IBAKHÁZA, Bá­torszőlő I. úton két­szobás ház, egy hold szőlővel eladó. Víz, villany van. Irány­ár: 200 000 Ft. Ér­deklődni lehet: Ti- szaföldvár, Óvirág- hegy II. út 18. (6613) SOK állat tartására alkalmas tanya, 20 db fejős tehénnel el­adó. ,,öszi költö­zés” jeligére a ki­adóba. (6422)________ L alakú családi ház eladó. Irányár: 600 ezer Ft. Jászberény, Tél u. 1. Érdeklőd- ni: Tél u. 1/a. (5848) CSALÁDI ház el­adó. Kenderes, So­mogyi Béla út 33. (6947)_________________ T ISZAFÖLDVÁR, Mártírok u. 5. alatti 3 szobás, összkom­fortos, telefonos családi ház mellék- épületekkel azonna­li beköltözéssel el­adó. Érdeklődni a helyszínen. (5664) KÉT család részére Is alkalmas gázfű­téses családi ház el­adó. Szandaszőlős, Radnóti út 40. (5300) _________________ S ÜRGŐSEN eladó 2 szobás családi ház. Jászberény, Jókai u. 37. Érdeklődni: Jászágó, Rákóczi út 52., szombat, vasár­nap egész nap. (6391) KARCAG, Atila u. 9. számú családi ház olcsón eladó. (6822) ELADÓ Tószeg fő­útvonalán új csalá­di ház, 3 szobás, te­tőtér-beépítéssel, kp. -f OTP-átvállalással. gázbekötés folya­matban. Tószeg, At­tila út 4/a. Érdek­lődni: egész nap. (6583)__________ T ISZAFÖLDVÁR legszebb részén, a homoki Fő út mel­lett 7 éve épült, 78 m2-es, összkomfor­tos lakóház, 600 négyszögöles telken, a telek megosztha­tó, sürgősen eladó. A telken 100 m2-es fűthető fóliaváz van, a hozzá való tarto­zékokkal együtt. 450 négyszögöl sző­lő, gyümölcsös is van. Ár megegyezés szerint. Ajánlatokat „1 millió” jeligére a kiadóba. (6065) ZAGY VA RE KAS O N, műút mellett új gáz­fűtéses, szoba, kony­ha, W. C., zuhany­zós kis családi ház, 220 négyszögöl épí­tési telekkel sür­gősen eladó. Ér­deklődni : Zagyvaré- kas, Csárda út 44., minden nap 18 óra után. (6945) gépjármű ELADÓ Skoda mik­robusz, vegyes hasz­nálatú, 4,5 éves, va­lamint keveset fu­tott 9 éves, 8 sze­mélyes Barkas. Ti- szaföldvár, Árpád út 106. (7498) LADA 1200-as, piros színű, 9 éves sze­mélygépkocsi, friss műszaki vizsgával első kézből eladó. Dr. Győző Károly. Szolnok, Mészáros Lőrinc út 27,a. Te­lefon : 11-946. (7435) TF-es Trabant jó állapotban eladó. Karcag, Erkel Fe­renc u. 16. __(7356) D ÍZEL Tudor eladó. Jászberény, Szélma- lom u, 12. (7251) 15 éves Skoda, fris­sen vizsgázott, meg­kímélt állapotban eladó. Karcag, Rá­kóczi út 31. Érdek­lődni az esti órák­ban. (7090)__________ U L-es Trabant, friss műszakival eladó. Tiszaföldvár, Üjte- mető út_ 13. (6979) ELADÓ kétéves, 150- es Luxus ETZ. Ér­deklődni: Kisújszál­lás, Kása János út з. , délután 16 órá­tól. (6948)__________ 1 300-as Dácia kifo­gástalan állapotban, friss műszakival el­adó. Nagy Elek, Ti­szaföldvár, Bacsó B. út. (6737) UL-es Zsiguli Com­bi friss műszakival, jó állapotban eladó. Kisújszállás, Bacsó Béla út 18. (6602) UK frsz. Zaporo- zsec, motorhibás, bontásra, sebesség- váltó 160 amper- órás, 12 V-os akku­mulátor eladó. Ér­deklődni lehet: Ho­mok, Béke telep 18., Skultéti István, 5461. (5784) Jó állapotban levő 2 éves MZ 125-ös eladó. Jászberény, Winermann Lajos и. __14. (6607)________ Z D-s 1300-as Lada reális áron eladó. Cím: Cibakháza, Mikszáth u. 19. (6858) ELADÓ karambolo­zott PE frsz. Zapo- rozsec gépkocsi. Karcag, Damjanich u. 47/a. Érdeklődni: egész nap. (6914) PM rendszámú 12(H)- as Lada friss mű­szakival, valamint Sanyo videómagnó eladó. Karcag Vö­rös Hadsereg u. 15. (6818) TB frsz. 1200-as La­da eladó. Érdek­lődni: 15 óra után, Jászberény, Sár­kány u. 18. (6563) ZU-s Polski 126-os Fiat felújított mo­torral és karosszé­riával, 1989-ig mű­szakizott, eladó. Kétpó, Felszabadu­lás út 6/a. (6132) KIFOGÁSTALAN állapotú ETZ 250-es, félidommal felsze­relt motorkerékpár eladó. Kisújszállás, Nyár utca 49. (6949) ADÁSVÉTEL 3 éves, egyesben já­ró sodrott muraló minden munkára fogható eladó. Jász- dózsa, Petőfi út 3. (7253)________________ S ZÁZ évvel ezelőtt Erdélyből származó mahagóni hálóbútor eladó vagy bármi­lyen jószágra cse­rélhető. Jászdózsa, Petőfi út 3. (7252) KOTORÉKRA beva­dászott, 1—2 éves, munkavizsgás, si­ma szőrű foxterrier kant vennék. Ugyan­itt foxterrierköly- kök eladók. Kisúj­szállás, Vöröstüzér 39. (7038) _____________ E LADÓ egy dán ve- lux tetőablak és egy PK 60—39-es panel. Kisújszállás, Szé- chenyi út 28, (7044) NAGY teljesítvényü csapoltsör-hütő min­den felszereléssel (szénsavpalack, szú­rószár, sörpisztoly, csővezeték) kitűnő állapotban eladó. Kisújszállás, Mes- ter út 1. (7046) 80 basszusos újsze­rű állapotban levő erősítőhöz csatla­koztatható Royál standard tangóhar­monika eladó. 5310 -Kisújszállás, Mun­kácsy út 29. Érdek­lődni : egész nap. (6973) _________________ A SZTALI fúrógép, 5 4 colos szivattyú és ipari kompresz- szor eladó. Jászbe­rény, Sárkány u. 20. (5559) ABÁDSZALÓK, Ga­lamb út 2. alatt el­adó szölőprés, bo­roshordóval. Érdek­lődni: egész nap. (6113) ELADÓ 500 és 100 kg-ig mérő mázsa, súlyokkal, kifogás­talan állapotban. Törökszentmiklós, Kossuth út 144., Ko­vács. (6017) ELADÓ új tölgyfa szekrénysor és na­túr fenyő ebédlő, igényesnek, Kende* rés, Somogyi B. út 24. (6094)____________ F EKETE-FEHÉR te­levízió olcsón el­adó Jászberény, Bartók út 4. (6324)__ D ÍJNYERTES szü­lőktől származó törzskönyvezett hat­hónapos német vizs­la eladó. Rákóczi­falva, Fürst Sándor út 4. (5716) _ PIROS Uvex bukó­sisak eladó. Érdek­lődni: Tószeg, Rá- kóczi u. 22. (5981) LAKOSSÁG figyel­mébe! 2000—12 000 Ft-lg veszek régi porcelánfejű babát, babafejet. Áraján­lattal vásárolok an­tik órákat, dísztár­gyakat, márkás festményeket, por­celántárgyakat, Hummel figurákat. Telefon: 12-890, Szolnok. (3199)_____ E LADÓ új videóle­játszó 23 000 Ft-ért, valamint egy há­roméves németju­hász szuka. Jászbe­rény, Toborzó u. 43. (6565)_________________ 1 00-as csibekeltető, kétfűtéses eladó. Rákócziújfalu, Kos- suth u. 47. (5892) HÁROMLYUKAS, sütős Kárpát gáz­tűzhely pb-palack- kal együtt kitűnő állapotban eladó. Szolnok, Egyetértés u. 7. (5901)__________ K ITŰNŐ szülőktől bernáthegyi kisku­tyák eladók. Szabó Kálmán, 5310 Kisúj­szállás, Kórház út 20. (6539)_____________ ÉPÍTŐK, figyelem! Eladó 3 db 160x140- es méretű, acélke­retes, boltíves nyíló szárnnyal, színes üveggel, különböző méretű üvegfal, fá­ból készítve. Érdek­lődni: Szolnok, Rák út 29., hétköznap 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. (6064)________ _________ E LADÓK bontásból gerendák, tégla, aj­tók, ablakok és konyhaasztal, főző­kályha és egy vit- rines szekrény. Ér­deklődni: Jászbe­rény, Vásártér 14. (Az autószerviz bel­ső részénél) 16 óra után. (7306) EGYÉB LAKÓKOCSIT bé­relnék július hónap­ra „Négyszemélye- set” jeligére a ki­adóba. (0234) ________ K ERTMŰVELÉSRE alkalmaznék hoz­záértő nyugdíjast ,,Holt-Tisza-parton 234” jeligére a ki­adóba. (0234) Köziiletek, magánosok figyelem! A Debreceni Üvegipari Szövetkezet január 1-jével megkezdte a húzott és hengerelt síküvegek nagybani árusítását Bő választékkal állunk T. megrendelőink rendelkezésére az alábbi üzleteinkben. Arany János u. 1. sz. Csapó u. 47. sz. Gyergyó u. 2—8. sz. Sebes u. 10. sz. Telefon: 11-693 Telefon: 16-093 Telefon: 15-521 Telefon: 10-790 Derecske, Tanácsköztársaság u. 95. sz. Tel.: 9. (4734) w A Szolnok Megyei Allatforgalmi és Húsipari Vállalat pályázatot hirdet pénzügyi osztályvezetői munkakör betöltésére. KÖVETELMÉNY: pénzügyi és számviteli főisko­lai végzettség, 5 éves pénzügyi szakmai gyakor­lat és 3 éves vezetői tevékenység. A kinevezés 5 évre szól, alkalmasság esetén megújítható. Bérezés a 10/1987. (XII. 24.) MÉM számú rendelet alapján, megegyezés szerint. Pályázatokat részletes ön­életrajzzal június 15-ig a vállalat személyzeti osz­tályára kérjük személye­sen benyújtani. (Szolnok, Vágóhíd út 60. 11/12.) (7337) MÁJUS 24-én Rákó- czifalva határában eltévedt fekete jag- terrier kiskutyám. Becsületes megtalá­lóját keresem. Rá­kóczifalva, Jókai út 140/a. (7496) ÁLLAMIGAZGA­TÁSBAN jártas, szerződésekhez, tár­sadalombiztosításhoz értő jogász napi 4 órás, esetleg 6 órás munkaviszonyt lé­tesítene június 15- től. Ajánlatot: „Pre­cíz 483” jeligére a kiadóba. (6103) FIATAL házaspár, egy gyermekkel, idős néni vagy bá­csi eltartását vál­lalná lakásért. Kar­cag, Március 21. u. 7. Érdeklődni: este 5 óra után. (6911) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM Római-parti 1 + 2 félszobás, étkezős öröklakásomat ha­sonló szolnoki la­kásra vagy kertes családi házra. Aján­latokat „Nyár 434” jeligére a kiadóba kérek. (5809) 1 szobás tanácsi la­kásomat 2 szobásra cserélném. „Sürgős” jeligére a jászberé­nyi szerkesztőségbe. (6605) BUDAPEST. XIII. kér.. Tahi úton le­vő 35 m'2-es tanácsi lakásomat elcserél­ném kisújszállási egy- vagy másfél szobás tanácsi, eset­leg OTP-s lakásra. Fekete Sándor, Kis­újszállás, Ifjúság útja 4. II/6. (7103) SZÉCHENYIN levő 2 szobás, ebédlős, földszinti lakásun­kat piackörnyékire cserélnénk. „Eset­leg kis családi ház­ra” Jeligére a ki­adóba. (6031) HÁZASSÁG 158 cm, 62 éves, jó megjelenésű özvegy­asszony házastársat keres, józanéletű, nem dohányzó, kor­rekt, kimondottan özvegy férfi szemé­lyében, 62—67 éves korig. Lakás van. „Jó lenne, ha kocsi lenne” jeligére a Mezőtúri Hirdetőbe. (7240) 41 éves, 170 cm ma­gas, 65 kg, kétgyer­mekes özvegyem­ber, saját lakással, kocsival korban hozzá illő hölgy is­meretségét keresi házasság céljából. Gyermek nem aka­dály. „Együtt köny- nyebb” jeligére le­veleket a kisújszál­lási vgv virágboltba kérek. (7043) HÜGOM számára keresek hasonló fér­fit, amilyen az én férjem, és ritka, mint a fehér holló. Jólelkű, életvidám, becsületes. Ha van ilyen és keres egy 30 éves 170 cm ma­gas lányt, aki csi­nos és rám hason­lít, írjon! „Megle­petés” jeligére a kiadóba. ( 6772) Cipőipari ismeretekkel rendelkező, középfokú végzettsé­gű szakembert üzemegység vezetőnek azonnali belépéssel alkalmazunk. Jelige „Lakás meg­oldható”. Jelentkezés írásban a Magyar Hirdető deb­receni irodájában. (6524) CUKRÁSZÜZEMEK, CUKRÁSZOK, FAGYLALTOSOK! MINDENT EGY HELYEN! Üjonnan nyílt cukrászati szaküzletünkben teljes alap­anyag-, berendezés- és eszközválasztékkal várjuk önö­ket. — fagylaltporok, stabilizátorok, javítók, velők, aromák, tölcsérek, masszák, szörpök automatákhoz, fondan- tok, kakaó, reszelékek stb. — fagylaltgépek, tárolók, egyéb gépek, berendezések, eszközök. ClM: 5600 Békéscsaba, Jókai 28. Telefon: (66) 27-453 Telex: 83-414 Békéscsaba és Vidéke Áfész (6881) A Karcag Városi Tanács VB. művelődési, egészségügyi, ifjúsági és sportosztálya pályázatot hirdet a „Fodor József” Üttörő- és Ifjúsági Ház igazgatói állás­helyének betöltésére. Az állás 1988. augusztus 1-gyel tölthető be. Pályázati feltételek: — Tanárképző főiskolai vagy tanítóképző főiskolai vég­zettség (előnyben részesül a népművelés szakot végzett pályázó), — legalább 5 éves szakmai és vezetői gyakorlat, — 3 hónapnál nem régebbi keltezésű erkölcsi bizonyítvány. A pályázatnak tartalmaznia kell: — Az állami, politikai végzettséget tanúsító oklevelek másolatát, — részletes önéletrajzot, az eddigi szakmai tevékenysége ismertetését, — az intézmény irányítására, tartalmi tevékenységére irá­nyuló koncepciót. A pályázatot levélben vagy személyesen kérjük a Városi Tanács V. B. művelődési, egészségügyi, ifjúsági és sport­osztálya vezetőjéhez — 1988. június 15-ig — eljuttatni. A pályázatokról a bíráló bizottság 1988. június 30-ig dönt. Bérezés a 13,1987. (X. 25.) ABMH sz. rendelet szerint. (6518)

Next

/
Oldalképek
Tartalom