Szolnok Megyei Néplap, 1988. június (39. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-13 / 140. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. JÚNIUS 13. IA szerkesztőség postájából I A tárgyalóteremből Rács mögött a rabló Igazságtalannak tartjuk Hallottuk és olvastuk is az újságban még szezonkez­déskor, hogy felemelték az uszodai belépődíjak árát. A bőrünkön most kezdjük érezni. hogy valójában mit is jelent ez nekünk, nyugdíja- soknak.De nemcsak bennün­ket érint, a diákokat is, mi­vel a belépők és bérletek árának emelése rájuk is vo­natkozik. Ezt az intézkedést felháborítónak tartjuk. Most kiszolgáltatott helyzetbe ke­rültünk, mert egészségünk menőrzésp prdpkéhpii cyillecp­günk van az uszodára, a gyógyvízre. Ha kevés is a pénzünk, erről nem mondha­tunk le. Elgondolkoztunk, hogy a MÁV, a Volán, a MOKÉP, a színházak és még sorolhatnám, ki mindenki fáradozik mostanában azon, milyen kedvezménnyel köny- nyíthetne életkörülményein­ken. A Víz- és Csatornamű Vállalat intézkedése elszo­morító. L. J. nyugdíjas Szolnok pám, aminek nagyon meg­örültem. Gyors és jó munká­jáért ezútdn is köszönetét mondok. Lékó István Jászjákóhalma ára a többszörösére nőtt. De tatast kap a vállalkozás, ne feledkezzünk el arról, hogy néhány évvel ezelőtt a szóban forgó termelőszövet­kezetnek a vöröshagymával volt gondja: sok vagonnyi hagymát beszántottak a rá- kóczifalvi határban. Nemrég az a hír is járta, hogy a szö­vetkezet szójatermelés gesz­torságára vállalkozott. IgclZ, mnstflnáhfln cnk hi7­Kis bolt, kis haszon cím­mel közöltük Szabó István­ná jászfény szarui olvasónk levelét május 30-án, mely­ben a helyi ABC szegényes árukészlete miatt panaszko­dott. Ezenkívül szóvá tette, hogy a Bajcsy-Zs. úton lévő kis üzletet az Afész . bezárta és eladta. Az új tulajdonos most ugyancsak erre késsül. Az Egyesült Jászsági Áfész illetékesének válaszát június 6-án közöltük, melyben töb­bek között ez állt: A község központjában lévő 101-és ABC az egyik legjobban el­látott bolt. Ehhez fűzte meg­jegyzését Száraz Éva jász­Van már amit helyesnek tartok, de azt is figyelembe kell venni min­denkor, hogy ez nem kis kockázattal jár. Az is világos már mindenki előtt, hogy a mai gazdasági helyzetünk­ben senki sem fordíthat mil­liókat a vesztetség finanszí­rozására — írta többek kö­zött Gavaldik Mihály jász­lariánvi nlvashnk fényszarui olvasónk: Nem mindegy, hogy mihez képest legjobb. Ha a lakosság szá­mához viszonyítjuk, nem mondhatjuk, hogy jó az el­látás. Ezt bizonyítja, hogy reggel negyed nyolckor még nincs friss kenyér, délután 4-,re pedig már elfogy a friss pékáru. A húsfélék szegé­nyes kínálatáról meg ne is beszéljünk. így aztán nincs mit tenni, minthogy hétvégén megindulnak a tö­mött buszok Jászberény fe­lé, hogy a község lakói meg­felelő áruhoz jussanak — írta végezetül. Válaszoltak, intézkedtek csaptelep Szerkesztői üzenetek E felvétel május 30-án készUlt, azon az ünnepségen, amelyet a HNF jászberényi nő- és rétegpolitikai bizottsága rendezett az állami gondozott gyerekek számára. A város üzemei, vállalatai, intézményei, és szocialista brigádok felajánlott pénzéből vásároltak értékes ajándékot számukra (Fotó: Hortiné Bathó Edit) N. R„ Kisújszállás: A munkahelyi italozás súlyos fegyelmi vétség még akkor is, ha nem kerül alkoholtól befolyásolt állapotba. Ha nem engedte, hogy megszon­dázzák, ez önmagában is elegendő lehet a felelősség- revonásra. Molnár Géza, Mezőtúr: A munkaügyi szabályok a dol­gozók ideiglenes átirányítá­sát megengedik. A Munka Törvénykönyve kimondja: a dolgozó köteles ideiglenesen munkát végezni állandó munkahelyén kívül és más munkáltatónál is. Ennek az ideiglenes átirányításnak Hozzászólás Olvastam a in epiap má­jus 27-i számában a Volt egyszer egy kertészet című cikket, mely arról szólt, hogy a Rákóczifalvi Rákóczi Tsz szajoli virágháza, kertészete ráfizetésessé vált. Ez nem­csak velük, más szövetkezet­tel is előfordult, de megdöb­bentett, hogy a csaknem 240 millió forintos beruházásuk, amiből 150 millió állami tá­emlékeit keresik. Ak,ik elő­ször jöttek, elfogódottan áll­dogálnak még. ők néhány nap múlva lelnek majd ba­rátokra. Mi, szülők nyugodt lélekkel engedjük el most gyermekeink kezét, mert tudjuk, érezzük, hogy itt jó helyen vannak. Nagyon sokan fáradoztak azért, hogy a vöröskereszt megyei vezetősége az idén is megvalósíthassa a gyerekek ingyenes üdültetését. Mind­azoknak. akik elősegítették a tábor létrehozását, nemes munkájukért ezúton mondok köszönetét a szülők nevében. Hofgárt Györgyné Szajol cikkeinkhez mogatas von, Karoa veszeti. A veszteség okára Nyílik az agrárolló alcím alatt magya­rázatot kaptunk ugyan, de ez nem vigasztalhat meg benünket. Ki tudja meg­venni a drága primőr árut ma a piacon? Nagyon keve­sen, és semmi esetre se kiló számra. Azt sem vitathatja senki, hogy 10 év alatt az energia, a sokféle kemikália Muszáj mindennap men­ni? címmel Herczeg Klára szolnoki olvasónk panaszát közöltük május 30-i szá­munkban. Hosszú ideje kép­telen mosogatócsaphoz jutni, hiába járja hetente többször is a szolnoki áruházakat — írta. Vas Ildikó, az Ideál Ke­reskedelmi Vállalat ellenőr­zési. osztályvezetője arról tá­jékoztatta június 3-án kelt levelében szerkesztőségünket, hogy a Metál Áruházba csaptelep érkezett. Kérte, hogy erről értesítsük a pa­naszost. Még aznap megtet­tük, de ezúton is közöljük a jó hírt, hátha több olvasónK ugyancsak régóta vár csap­telepre. Rögzítették a fedlapot Förtelmes fedlapok cím­mel közöltük B. F. szolnoki olvasónk észrevételét május 24-én. Szóvá tette, hogy az F. Bede utcában a csatorna- hálózat „ajtaja” az áthaladó járművek alatt billeg, és iszonyatosan csörömpöl. Hosszú ideje éjjel-nappal zavarja a közelben dolgozók és az itt lakók nyugalmát. Az ügyben többször is járt a városi tanácsnál, intézkedé­süket kérve, de a helyzet változatlan. Panaszára Tóth István osztályvezető főmér­nök többek között ezt vála­szolta: „Műszaki osztályunk a panaszos bejelentését kö­vetően telexen kérte a Viz­es Csatornamű Vállalatot a fedlap helyreállítására. Az ügyben nem kaptunk vá­laszt, majd az újabb szóbeli panasz után telefonon sür­gettük meg a munkát, amit május 24-én elvégeztek. Tá­jékoztatásul megjegyezzük, hogy a közművekkel kap­csolatos panaszok esetén a városi tanács szakigazgatási szervei közvetlenül nem in­tézkedhetnek, mert ebben az üzemeltetők az illetékesek.” Rendbe hozzák a játszéteret Szúr, törik, kidől címmel közöltük május 24-én Béké­si Anikó szolnoki tanácstag levelét, melyben többek kö­zött megírta, hogy a Zagyva­parti lakótelep játszóterét — a tanácstagi alap terhére — körbekerítette a Közterület­fenntartó Intézmény, de há­ló helyett vasráccsal. Ez a megoldás nem praktikus, sőt balesetveszélyes, mert a he­gesztett rács máris több he­lyen eltört, egy blokk pedig kidőlt. Panaszára Pusztai Tamás, a szóban forgó intézmény igazgatója válaszolt: A bal­esetveszélyes kerítést a cikk megjelenése napján kijaví­tották, Békési Anikó tanács­taggal pedig megbeszélték a játszótérrel kapcsolatos problémákat. A kért helyre- állítási és felújítási munká­kat ez év július 31-ig elvég­zik. Noha Csathó József (Szol­nok, Délibáb út 14. sz.) most, június 12-én lesz huszonegy éves, nála ez — nem úgy, mint a kártyásoknál — alig­ha jelent nyerő számot. Ugyanis, mint már eddig kétszer, most sem szabadon ünnepli ezt a dátumot. Korábban rablásért, köny- nyű és súlyos testi sértésért került a rácsok másik olda- dalára, több-kevesebb ideig. Olyanny ra, hogy legutóbbi büntetéséből is kedvezmény­nyel, feltételesen szabadult, amely után munkahelyet nem, de kocsmát rögtön ta­lált, és ott folytatta a „poha- razgatást, ahol „bevonulása” előtt abbahagyta. Igen ám, de a szomjas torok olyan, mint a feneketlen erszény és az effajta szórakozás sok-sok forintot követel. Nos, ehhez a megfelelő summát Csathó roppant egyszerű módon, rablással igyekezett előte­remteni. Tavaly, augusztus 13-án az éjszakai órákban a megye- székhely belterületén észre­vette, hogy egy pityókás fér­fi botladozva halad. Nyomá­ba eredt és a Rákóczi út egyik sötét, néptelen szaka­szán odalépett hozzá. — Mit kötöszködsz velem? — kér­dezte, s mire az illető akár­mit nyöszöröghetett is vol­na, már ütött is. Miután a bódult ember a földre került, a teljesség kedvéért még belé is rúgott, majd megszabadí­totta a nála lévő ezresétől, de a táskájában talált tizen­hat kitöltetlen lottószelvényt is magával vitte. Az összeg ötnapi kocsmalá­togatásra volt elég, amikor augusztus 18-án szintén a késő esti órákban a Béke ét­teremmel átellenben a busz­ra várakozó N. A—nak esett. Ütlegelni kezdte, és pénzt követelt tőle. A szerencsét­len megrémülve adta át a nála lévő százhúsz forintot, meg a karóráját. Ezt a rabló kevesellte, és a nyakában lé­vő ezüstláncot is letépte. A veszélyes éjszakai haramiá­nak szerencsére több akció­ra már nem maradt ideje, mert pár nap múlva nem egészen önszántából rendőr­ségi, fogdái kosztra fogták. Ügyét első fokon a Szol­noki Városi Bíróság tárgyal­ta, ahol Csathó Józsefet két rendbeli rablás miatt 3 év 6 hónapi szabadságvesztésre ítélték. A fellebbezések foly­tán az ügy másodfokon a megyei bíróság, dr. Dobos József tanácsa elé került, mely az ítéletet megváltoz­tatta, és a szabadságvesztés" idejét 4 év 10 hónapra emel­te. Egyben úgy határoztak, hogy a vádlott feltételesen nem bocsátható szabadon. Mint az ítélet indokolta, a büntetés súlyosbítására azért volt szükség, mert a 'vádlott többszörös, egyben különös visszaesőnek számít, aki ki- szabadulása után is dologke­rülő, italozó életmódot foly­tatott. Sőt miközben még büntetőeljárás folyt ellene, ő máris újabbat követett el, noha csak feltételesen bocsá­tották szabadon. Természe­tesen a korábbi büntetésé­nek a hiányzó részét is le kell töltenie. Az ítélet jogerős. D. Sz. M. Jogi tanácsadó A sokgyermekesek adókedvezménye Kilencgyermekes anya pa­naszolta, hogy férje hiába lo­bogtatja á jogszabályt a munkahelyén, kérelmét el­utasítják. A személyi adó fi­zetésére kötelezett állítja, hogy neki nem csak három gyereke után jár adókedvez­mény, de „okoskodását” fö­lényesen elhárítják az illeté­kesek. Ügy látszik, nem egye­di esettel találkoztunk. A helytelen értelmezés in­dította arra a Pénzügymi­nisztérium egyik felelős munkatársát is, hogy az ér­telmezési kérdésekben éppen nem szűkölködő Adó című lapban, a pénzügyi kormány­zat lapjában nyilatkozzék. A személyi jövedelemadóról szóló törvény egyértelműen fogalmaz ebben a kérdésben: „a saját háztartásában leg­alább 3 gyermeket nevelő magánszemély összjövedel­méből gyermekenként évi 12 ezer forint vonható le.” Az utóbbi időben mégis sok jel­zés érkezett, hogy munkahe­lyek. tanácsok úgy értelme­zik a törvényt, hogy függet­lenül a gyerekek számától, csak'36 ezer forint vonható le kedvezményként az adó­alapból. Erről azonban szó sincs. A kedvezményt gyer­mekenként és évente 12 ezer forintban határozza meg a törvény. Eszerint például négy gyermek esetén 48 ezer forint, 5 gyermek esetén 60 ezer forint és így tovább, adóalap-csökkentő kedvez­mény vehető igénybe — mondja Dr. Székács Anna. Mi most visszatérünk a pa­naszos problémájára. Neki kilenc gyereke van. Közülük négy gyerek 14 éven aluli. Utánunk 48 ezer forint ked­vezmény jár. A többiek kö­zül pedig csak azok után, akik tovább tanulnak. To­vábbtanulásuk befejezéséig, legfeljebb azonban 25 éves korukig. A jogszabályban nagy hangsúlyt kap a saját ház­tartásban kitétel. Sok elvált, esetleg újabb házasságot kö­tött, újabb gyermekeket vál­laló kérdezi, miért nem szá­mítják a kedvezménynél azokat a gyermekeiket, akik ugyan nem velük élnek, de utánuk gyermektartásdíjat fizetnek? A szabály egyér­telműen kimondja: csak a saját háztartásban nevelt három vagy több gyermek után állapítható meg a ked­vezmény. Ami az adókedvezmény gyakorlati oldalát illeti: ezt a magasabb összjövedelmet elérő fél veheti igénybe. Dr. Kertész Éva azonban korlátái is vannak. Az ilyen munka — eltérő megegyezés hiányában — nem haladhatja meg naptári évenként a három hónapot, eltekintve attól, ha rendkí­vüli körülmények hosszabb időt indokolnak, illetve ezt a kollektív szerződés előírin. A megjelölt időn túl más munkahelyen történő foglal­koztatás már munkaszerző­dés-módosításnak minősül, amelynek érvényességéhez a dolgozó hozzájárulása is szükséges. Egyébként a mun­kakörébe nem tartozó vagy az állandó munkahelyén kí­vül elrendelt munkavégzés valószínű tartamáról az ér­dekeltet előzetesen tájékoz­tatni kell. Kiss Tamásné, Karcag: A dolgozót csak közvetlen hoz­zátartozója halála esetén il­leti meg egy munkanapra átlagbér. Közvetlen hozzá­tartozó e tekintetben a há­zastársa (élettársa), gyerme­ke, valamint saját szülője. Barna Elek, Martfű: Az is jogosult táppénzre, aki a biztosítás megszűnését kö­vető második napon túl. de 15 napon belül lesz kereső- képtelen. A jogosultságot azonban ez esetben a jogsza­bály már feltételhez köti: igazolni kell, hogy a biztosí­tás — a megszűnést közvet­lenül megelőzően legalább 180 napon át megszakítás nélkül fennállott. Összeállította: Csankó Miklósné B jót is Írjuk meg A szolgáltatásokról nem a legjobb manapság az embe­rék véleménye. Gyakran halljuk, tapasztaljuk a javí­tó szolgáltatók gyengeségeit. Éppen ezért most szívesen írom meg az ellenkező pél­dát, ami velem történt. A legnagyobb munka kö­zepette elromlott a rotációs kapám. Ügy határoztam, hogy levélben kérem a GA­TE mezőtúri (Szolnoki úti) tanüzemének javító szolgál­tatását. A nagy távolság el­lenére — Jászjákóhalmán la­kom — levelezőlapom kéz­hez vétele után mindjárt megkeresett a szakemberük. Egy-kettőre munkaképes ál­lapotba hozta a rotációs ka­Május 27-e, déli 12 óra a berekfürdői úttörőtáborban. Kellemesen süt a nap. simo­gató a tavaszi szél. A Him­nusz hangjaival immáron nyolcadszor nyitja kapuit a mozgássérült és értelmi fo­gyatékos gyerekek kéthetes tábora. Meghatódva, boldo­gan állunk mi szülők, át­érezve gyerekeink örömét, ők is üdülhetnek! Kitárul számukra a világ, a sokszor egyhangú hétköznapok után két önfeledt hét várja őket játékkal, kirándulással. Kí­váncsian nézegetik társaikat; akik többször voltak már itt. akik otthonosan mozognak, azok az ismert arcokat, tava­lyi, tavaly előtti táborozások Virágcsokor helyett... Fel kell számolni a veszteségest Mihez képest?

Next

/
Oldalképek
Tartalom