Szolnok Megyei Néplap, 1988. május (39. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-17 / 116. szám

1988. MÁJUS 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Jeles házak, Hatvan főember Valami maradandót hagyakozni örökül Cseh Gusztáv rézkarcai Szolnokon Az alkalomhoz csak félig- meddig illőn szerény és csöndes érdeklődés közepet­te nyílt meg nemrégiben Szolnokon, a Damjanich Já­nos Múzeum közművelődési termében egy tárlat. A ven­dégkönyv tanúsága szerint az azóta eltelt idő alatt sem voltak túlságosan sokan kí­váncsiak arra, hogy mit is lehet itt látni a falakon. Ez utóbbit persze könnyen meg lehet magyarázni, annál is inkább, mert a Cseh Gusz­táv rézkarcaiból rendezett Jeles házak — Hatvan főem­ber című kiállításon valóban nincs semmi szenzációsan látványos. Sőt, akár szándé­kosnak is feltételezhetjük azt a szigorú mértani és al- fabétikus rendbe ültetett pu­ritánságot, amivel itt ponto­san százhúsz apró rézkarc sorjázik. „Egy album lapjai ezek a rézkarcok, amit nyolcéves fiam kapott tavaly ajándék­ba bőrbe kötve, ezüst csa­tokkal ellátva és dedikálva, tgy akartam figyelmébe ajánlani elődeinket, szellemi nagyjainkat és ugyanakkor valami maradandót hagya­kozni rá örökül.. Cseh Gusztáv, a kolozsvári „képíró” 1977-ben kezdte el rézre' karcolni fiának. Áron­nak hatvan főember képes csarnokát. Pantheonját hat­van tettekben, lélekben ne­mesnek, akik „az igazság ol­talmazásában, különféle szép dolgok alkotásában jóemlé­kezetüket fennhagyták. Há­rom év alatt készült el a kapcsos könyv — mindenfé­le tanítás, hitvallás, intelem, parainézis helyett. Az arc- képcsarnok aztán a feleségé­nek ajánlott képekkel írott könyvecskével, az Alsócser- nátontól Zsibóig tíz év alatt bejárt Erdély hatvan jeles házának ábrázolásával bő­vült. A „trilógiává” álmo­dott sorozat harmadik része — melyben az ember és a UBCLLUSKCKJS^- , . :■ ■ RZA-Z. ■ ' ;. KCPCKKCLIROIT '• KOI !fV£CSKÖE’ ALSÜCStlíNÁTOHlOL'' ZML t UHUK DiCSCRerfiKE. , sßiiiXifflßozÄssäiQaeiieK;’ és • ,-rb tA-v .. • -V.'- vv.vV’-'.ouS. csen auszTTtvi­A kapcsos könyv címlapja táj együtt jelent volna meg — már nem készülhetett el. A két sorozat első magyaror­szági bemutatója után nem sokkal, 1985 nyarán a száz­húsz rézkarc immár végér­vényesen hagyatékká lett. Egy olyan kultúrtörténeti képeskönyv egymás mellé kiterített lapjait láthatja jú­nius végéig a kiállításlátoga­tó, amely alkotója szándéka szerint nem akar mást, mint­hogy a fiatal nemzedékek haszonnal tanulmányozhas­sák. Tehették is ezt, hisz az első kiállításról, a Korunk Galériájából kikerülve — ahol Benkő Samu ajánlotta mindnyájunk figyelmébe — eljutott Székelyudvarhelyre, Marosvásárhelyre, Kézdivá- sárhelyre, majd Magyaror­szágon csaknem hatvan kiál­lítóterembe, többek között Szentendrére, Szombathely­re, Győrbe. Most mi, szolnokiak ka­landozhatunk képzeletben és lélekben az erdélyi tájakon Alsócsernátontól Zsibóig. Bőd Péter szülőhelyétől a Wesselényi-kastélyig, útköz­ben betérve Bonchidára, gróf Bánffy Miklós, az Erdé­lyi Helikon egyik megalapí­tója, szerkesztője és mecéná­sa, a Szépmíves Céh kiadvá­nyainak illusztrátora vendé­gének. Bekukkanthatunk Bögözre a Segesvár felé ve­zető úton, hogy megcsodál­juk a XII. században épült gótikus református templo­mot, Csíkrákoson a székely nemesi kúriát, ahol Cserei Mihály történetíró látta meg a napvilágot. Énlaka, Foga- ras, Gernyeszeg, Kolozsvár, Nagyenyed. Szamosújvár, Szeben és Torockó várja a látogatót, s Sarmizegethusa, Decebal dák király várfa­lakkal, kaputornyokkal meg­erősített, fából és kőből a Vaskapu keleti torkolatánál megépített fővárosa. A hat­van — nagy szeretettel, mű­gonddal, aprólékos munká­val elkészített — kicsi kép Erdély minden zegét-zugát megidézi, miközben a lélek­ben utazó hatvan megismé­telhetetlen sorssal is talál­kozik: jelesekkel, akik ott születtek, élték vagy tértek örök nyugalomra. Hunyadi János és Mátyás, Fráter György, Apáczai, a Bethle­nek, Mikes Kelemen, Teleki Sámuel, a két Bolyai, Gábor Áron, Orbán Balázs, Kriza János. Ady, Bartók, Gaál Gábor, Tamási Áron és Kós Károly legismertebb, legin­kább emlékezetünkben élő arca tekint ránk a falakról. Cseh Gusztáv kolozsvári képíró hagyatéka mindnyá­junk öröksége, amely a múlt­tal, a jelennel és a jövővel szembeni felelősségre tanít. De a vele való találkozás, a vállalt szembenézés nélkül nem tudunk ezzel bánni ér­deme szerint. Bálint Judit Negyedszázados könnyűipari üzemmérnök­képzés Május 18-án ünnepli Bu­dapesten a Könnyűipari Mű­szaki Főiskola a könnyűipari üzemmérnökképzés 25 éves évfordulóját. Magyarországon korábban a könnyűiparnak nem volt önálló felsőoktatási intézmé­nye. Az 1950-es évek végén felgyorsult gazdasági fejlő­dés növekvő követelménye­ket állított a műszaki felső- oktatás elé. A nagy szakem­berhiányra való tekintettel 1962-ben megalakult a Köny- nyűipari Felsőfokú Techni­kum a jelenlegi főiskola jogelőd intézménye. 1973-ig hétszázhatvanhatan kaptak itt szaktechnikusi oklevelet. 1972-ben alakult meg a Könnyűipari Műszaki Fő­iskola. Jelenleg is 5 szakon: ruhaipari, textiltechnológiai, bőrfeldolgozóipari, nyom­daipari és papíripari szakon folyik itt az üzemmérnök képzés. A főiskola fennállása óta háromezer-kétszáztizen- hét hallgató szerzett itt dip­lomát. A Könnyűipari Mű­szaki Főiskola ma is lénye­gében az egyetlen felsőfokú intézménye a könnyűipar­nak. A nevelő-oktató mun­ka feladatai mellett a főis­kola fontos bázisa lett a könnyűipar ágazataiban fo­lyó kutatási fejlesztési tevé­kenységnek is. Május 18-án a főiskola je­lenlegi és volt oktatói és hallgatói, valamint a meg­hívott vendégek ünnepélyes keretek között emlékeznek meg a könnyűipari üzem­mérnökképzés 25 éves múlt­járól. Pedagógusok juniálisa Sportversenyek, vetélkedők, kirakodóvásár A Pedagógusok Szakszer­vezete Központi Vezetősége juniálist rendez az oktatás­ügyi dolgozóknak és család­tagjainak. Az országos se­regszemlére június 11-én Bu­dapesten, az Asztalos János Ifjúsági Parkban kerül sor. Az egésznapos juniálison tartják meg a kispályás lab­darúgó-, női kosárlabda-, asztalitenisz- és úszóbajnok­ság országos döntőjét. A rangadókkal egyidőben, il­letve utána számos szórakoz­tató és érdeklődésre számot tartó programból válogathat a közönség. Fellép többek között a bábszínház társula­ta, a 100 Folk Celsius együt­tes, vetélkedőket, sakkszi­multánt rendeznek, családi váltóversenyeken mérhetik össze ügyességüket a részt­vevők. Bemutatót tartanak ritmikus sportgimnasztiká­ból, megtanítják az érdeklő­dőket az akrobatikus rock and rollra, break táncra, sár­kánykészítésre, papírhajto­gatásra, nemezelésre, szövés­re, fonásra. A sportolást, mozgást, jó szórakozást ígérő juniálisra május 20-ig még jelentkez­hetnek a pedagógusok, is­kolai technikai dolgozók, a pedagógusok szakszervezete megyei bizottságán. Az Ecuadorban élő magyar származású Olga Fisch indián művészeti gyűjteményéből nyilt kiállítás a Néprajzi Múzeumban (MTI fotó: Tóth István Csaba) Társaságalakító, feladatok Felkészít az animátor stúdió A KISZ KB kezdeménye­zi olyan ifjúsági közösségek, szabadidős társaságok, egye­sületek alakítását, amelyek a helyi lehetőségek feltárása alapján társadalmi összefo­gással jönnek létre a tele­pülés közéletének, hagyo­mányőrzésének, a lakosság egészségesebb életmódjá­nak és szabadidejének kul­túrált eltöltése érdekében. Különös tekintettel várják az olyan kistelepüléseken la­kó fiatalok jelentkezését, ahol a közművelődési intéz­mény közösségi működteté­sére lenne szükség, vagy a településen faluház építését kezdték meg. Olyan 35 éven aluli fiata­lok, baráti társaságokból, KISZ alapszervezetekből közösségenként 2—3 sze­mély jelentkezzenek, akik vállalkoznak ilyen társaság- alakító. közösségszervező feladatra. A jelentkezők szá­mára a KISZ KB animátor stúdió keretében felkészítést szervez, ahol jogi, gazdasági és szervezési tájékoztatást kapnak vállalkozásukhoz. Cím: KISZ KB szabadidős osztály 1133 Budapest, Kun Béla rkp. 37—38. A pályá­zatnak tartalmaznia kell a jelentkező(k) nevét, életko­rát. iskolai végzettségét, foglalkozását, munkahelyét, lakcímét és a település kö­zösségi életében betöltött ed­digi szerepét, valamint ter­vei (k) leírását. A felkészítést követően létrejövő társaságok egysze­ri anyagi támogatásáról a KISZ KB gondoskodik, ha rendelkeznek vállalt fel­adataik elvégzéséhez a megfelelő személyi feltéte­lekkel, és a támogatást fel­használva lehetőségük nyílik az önfenntartásra. 35 éves a Szolnoki Bartók Béla Zeneiskola Növendékhangversennyel kezdődött a jubileumi rendezvénysorozat Mint arról már képripor­tunkkal hírt adtunk, május 12-én a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban megkezdődött a jubileumát méltó módon ünnepelni kí­vánó Szolnoki Bartók Béla Zeneiskola rendezvénysoro­zata. Labáth Valéria igazgatónő megnyitó beszédében el­mondotta, hogy az állami ze­neiskola 1953. szeptemberé­ben nyitotta meg kapuit. Az első igazgató Kóbor Antal ezt írta az iskolanaplóba: „Rendelkezésre állt egy kis szoba, két nagyobb szoba, egy konyha és egy kamra. Az áthallás kibírhatatlan volt. Az iskola céljait két rossz, az elhagyott javakból származó zongora szolgálta. Fontos fordulatot jelentett, hogy 1954 februárjában 12 elkülönített helyiségből álló épületbe költözhettünk, a Beloiannisz út 38. alá. „Két év alatt a tanárok száma öt­ről hét főre, a növendéklét­szám a duplájára gyarapo­dott. A 460 növendék hét tanszakon folytathatott ta­nulmányokat. A zeneiskola közművelő­dési tevékenysége egyre szé­lesedett. Az intézményben folyó oktató-nevelőmunka feltételeinek javulását talán leginkább a 30. évforduló statisztikai adatai mutatják: a Réz utcai, a Tisza Antal Űttörőházzal közös új épüle­tet harmincöt zenepedagó­gus által tanított hatszáz­negyven növendék vehette birtokába. A Kálmán Nelly tanárnő által szerkesztett műsor mintegy nyitányaként egy részlet hangzott el Molnár Antal: „Hogyan muzsikálnak a nagyok?” c. írásából. Az ezt követő hangversenyen a Bartók Béla Zeneiskola a tanév során hangszeres ver­senyeken helyezett növendé­kei, legjobb szólistái és együttesei léptek fel, repre­zentálva az iskolában folyó eredményes munkát. A sok­színű, szinte valamennyi hangszert bemutató, hang­versenyen feltűnt a fiatal — tíz év körüli — reménységek, népes száma. A kis létszámú hangszeres együttesek, zene­karok és szólisták megérde­melt sikert arattak ezen a szép hangversenyen. Szathmáry Judit Észre kellene venni Most, hogy közeledik a szünidő, s beköszönt az iga­zi nyár, az iskolások és a felnőttek is felkerekednek, útnak indulnak, kirándul­nak, feltehetőleg azzal a szándékkal, hogy minél job­ban megismerjék az orszá­got. Ez így is van rendjén, hisz hazánknak számtalan olyan műemlékekben, ter­mészeti szépségekben bő­velkedő tájegysége van, amely tömérdek látnivalót kínál az idegen számára. Csakhogy mostanában még­is azt lehet tapasztalni, hogy mondjuk egy vidéki diák vajmi keveset tud a helybéli vár történetéről, de ugyan­akkor hosszan meséli a fő­város, esetleg más országok nevezetességeit. Vagy a kis­iskolások, ha kirándulnak, álmélkodnak a Halászbás­tyáról, de környezetük ér­tékes építészeti, irodalmi em­lékeiről alig vagy egyáltalán nem tudnak mit mondani. Nemrégiben szűkebb pátri- ánkbeli tanulókkal beszél­getve ékes szavakkal ecse­telték Budapest, Lillafüred, Hévíz, a Mátra, a Balaton, a Dunakanyar szépségeit, de amikor a szolnoki vár törté­netéről, a Lehel kürtjéről, a kunok letelepedéséről kér­deztem őket, megállt a tudo­mányuk, és szinte egy muk­kot sem szóltak. Nos, ezek a példák azért is figyelmeztetőek, mert na­gyon szomorú tényre utal­nak: nevezetesen arra, hogy lakóhelyünk környékét, ahol élünk, annak irodalmi, épí­tészeti, történelmi, művészeti értékeit alig-alig ismerjük. Persze, biztos sokan úgy vannak vele, hogy amit az ember lát, azt megszokja. Falusi ismerősöm meséli, hogy hányszor csodálkoznak a helybéliek azon, hogy tu­risták özönlenek hozzájuk, megnézni a templomukat. Nincs azon semmi érdekes — mondja. Ott áll amióta az eszemet tudom. Az ottaniak megszokták, s ezért nem is úgy mutatják gyermekeiknek, hogy nézd meg fiam, ez a templom a múlt egy értékes darabja. Vagyis nem emléknek, ha­nem sokkal inkább egy ócs­ka, öreg építménynek vagy romnak tartják. Visszatérve az eredeti gon­dolathoz. természetesen örül­nünk kell annak, ha az isko­lások ilyenkor, a tanév vé­gén országjárásra indul­nak, vagy ha a felnőttek ki­rándulni mennek, hogy meg­ismerjék hazánk valóban szép tájait. Csak legalább ennyire fontos volna lakóhe­lyük környékének „feltérké­pezése” is, hisz közvetlen környezetünk is ezernyi lát­nivalót kínál. Csak észre kellene venni. — n. t. — Készül a Csokonai Kiadó első könyve A januárban alakult első vidéki könyvkiadó vállalat, a debreceni Csokonai Kiadó javában dolgozik idei prog­ramjának megvalósításán. Első kiadványa a nagy ér­deklődéssel várt Tanulmá­nyok Erdély történetéről cí­mű tanulmánykötet lesz, amely több lényeges ponton egészíti ki az Akadémiai Ki­adónál megjelent háromkö­tetes Erdély története című monográfiát. A könyvnapra megjelenő tanulmánykötetet Rácz Ist­ván professzor szerkesztette, művészi kivitelezéséről Mól­s lse ^ nár László, Misztótfalusi-dí- jas tipográfus gondoskodott. Gyors megjelenését az Al­földi Nyomda bravúros mun­kája tette lehetővé. Elkészült a Csokonai Ki­adó emblémájaj Szilágyi Imre grafikusművész alkotá­sa. Színes változata már az idei könyvhéten ott lesz a többi könyvkiadó emblémája között Budapesten, a Vörös­marty téren tartandó orszá­gos megnyitó ünneDségen. Mint képünkön látható, az embléma Izsó Miklós világ­hírű Csokonai-szobának stilizált változata. (Fotó: Nagy Gábor)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom